James S. A. Corey: Leviathan Wakes

Az általam követett külföldi blogokon rengeteg jót olvastam a Leviathan Wakesről, ezért szinte biztos voltam benne, hogy nem fogok vele mellényúlni és remek olvasnivaló lesz. Ennek megfelelően meglehetősen magas elvárásokkal kezdtem neki ennek a sokak által csak klasszikus, gigantikus űroperának titulált írásnak, amit idő közben a legjobb novella kategóriában jelöltek az idei Hugo-díjra is.

A könyvet nem egy, hanem két személy írta. A James S. A. Corey írói álnév mögött az amúgy igen elismert Daniel Abraham és Ty Franck húzódik meg. Mindketten meglehetősen szoros barátságot ápolnak George R. R. Martinnal is, aki gyakorlatilag az első számú kritikusuk, ami szintén erősítette az elvárást a könyvvel kapcsolatban. Látható, hogy a könyv borítóján lévő ajánlószöveg is tőle érkezik.

A történet szerint valamikor a távoli jövőben járunk, ahol a Naprendszert igyekszik egyre jobban benépesíteni az emberiség. A Földön kívül elég erős hatalmi tényezőt jelent még a Mars, valamint a két bolygón kívül eső holdak, aszteroidák és egyéb égitestek lakóinak közössége. Gyakorlatilag ennek a hatalmi háromszögnek a kényes egyensúlyát billenti ki egy olyan esemény, amelynek során kirobban a háború. 

A történet egyik hőse James Holden, aki a hadseregtől visszavonultan egy jégszállító hajó, a Canterbury másodtisztje. Egy segélyhívás kapcsán elszakad fő hajójától, amelyet rejtélyes módon, ismeretlen erők megtámadnak és elpusztítanak. Első kétségbeesésében szétsugározza ennek hírét, valamint, hogy a földi származású hajó pusztulásában nagy jelentőséget tulajdonít egy marsi jeladónak. Ez az üzenet lesz, ami később kirobbantja a politikai feszültségtől puskaporos hordónak érezhető Naprendszert. Sajnálatos módon ezt követően bármennyire is igyekszik, lépéseivel, igazságosságával és javító szándékával csak tovább mélyíti az ellentéteket.

A könyv másik nézőpont karakter hőse Joshepus Miller, akinek történetszála később szorosan összekapcsolódik Holdenével. Kezdetben egy egyszerűnek tűnő rutinfeladatot kap, egy eltűnt lány megkeresését. A történet előrehaladtával egyre jobban belebonyolódik az ügybe és hiába utasítja felettese, hogy hagyja békén az ügyet, a nyomozót csak viszi előre a lelkiismerete. A megkeserlett, magányos nyomozó számára ez a feladat szinte drog, teljesen a megszállottja lesz.

A két író remekül oldotta meg, ahogy a két nézőpont karakter fejezetei egymást váltva viszik előre a történetet. Remek ösztönzés volt a könyv néhány pontján, hogy ha befejeztem egy adott fejezetet, akkor szeretném elolvasni a következőt, hogy minél előbb folytathassam a karakter által félbehagyott szálat. Nem hiszem, hogy nagy meglepetést árulok el azzal, hogy a két szereplő a történet során találkozni fog egymással. Mondhatom, hogy egész jól oldották meg a történetszálak egybefonódását.

A Leviathan Wakes egy remek könyv, igazán élvezetes olvasmány. A történet pedig egész kiváló. Ugyan a háború részben "csak" a háttérben zajlik, de hőseink nagyon fontos szereplői a Naprendszer jövőjét illetően. Egy pillanatra sem érezzük azt, hogy inkább izgalmas csatákról olvasnánk, mert ami velük történik talán még fontosabb.

Az írók egész kézzel fogható karaktereket alkottak meg, bár Miller nyomozó személye talán egy kicsit túl tipikus is. A történetmesélés élvezetes és olvasmányos, az eseményekben pedig található meglepő fordulat is. Azonban, talán a túlzott elvárások miatt is, 5 csillagból csak 4 és felet javasoltam a goodreads-en is.

Jó hír, hogy az Expanse regényfolyam második része, a Caliban's War is megjelent idén nyáron, valamint jövőre jön a 3. (jelen állás szerint), lezáró rész is, Abaddon's Gate címen. Tovább említést érdemel még a sorozathoz szorosan nem kapcsolódó, de ebben az univerzumban játszódó, The Butcher of Anderson station is.

Az esti mesékből legyen társas játék

Néhány hete írtam már erről az angol blogomon is, de most úgy gondoltam, hogy talán itt is ejtenék róla pár szót. Nem azért teszem ezt, mert ne lenne más témám (írhatnék a nyaralásról, megnézett filmekről, sorozatokról, stb.), hanem sokkal inkább, mert azóta jöttek újabb ötleteim.

Régebben valahogy jobban meséltünk történeteket a gyerekeknek. Vagy meséskönyvből, vagy diavetítő segítségével, esetleg pedig fejből kitalált történetet. Mostanában azonban a rövidebb történeteket vagy mondókákat már elég jól ismerik és az nem köti le őket annyira, főleg Mártont nem. A hosszabb történetek pedig valahogy nem jönnek be nekik. Próbáltam nekik kevésbé ismertebb magyar népmesét, Grimmet vagy Andersent olvasni, de ha nem volt benne hercegnő vagy lány főszereplő, akkor Annamária is hamar elveszíti az érdeklődését. Ezért úgy gondoltam, hogy kitalálok valami újat, ami talán néhány hétig vagy hónapig kitart.

A múlt hónapban volt ez a Rettegés Arkhamban társasjáték, ami nagyon megfogott. Nem kifejezetten a Lovecraft által megálmodott környezet és szörnyek, hanem sokkal inkább a játék mechanizmusa és remekül kitalált szabályrendszere. Persze lenne még rajta mit finomítani vagy javítani, amivel már sokan próbálkoztak is, de mindezek ellenére nagyon élvezetes játékról van szó. A gyerekeknek ezt így ebben a formában még nem lehet prezentálni, több okból is. Még akkor sem, ha a különféle mesék már így is erőteljes befolyással vannak rájuk, de sajnos ezek amúgy is elkerülhetetlenek lennének. (Megmondom őszintén, hogy azt sem nagyon szeretném, ha az oviban hátrányt jelentene számukra, ha valamit nem tudnak, ami "menő".)

Szóval, úgy döntöttem, hogy egy picit megbolondítom az esti mesét, miközben egy kicsit felkeltem az érdeklődésüket, egy pici tanulást is belecsempészve a dolgokba. Ehhez igazából csak az az ötven apró dobókocka kellett, amit néhány hónapja rendeltem az ebay-en. Imádom a dobókockákat és több oldalú dobótesteket, még akkor is, ha nem mindig rajongok a főleg erre építő, kizárólag csak a szerencsére építő játékokért. Mindig jó, ha valamilyen döntéshelyzet, aminek alapján nekem is beleszólásom lehet a dolgokba.

Egyelőre még alapmesékkel kezdtem. Csipkerózsika, Hófehérke, Hamupipőke, Piroska, stb. A mese első részében - néha a gyermekek segítségével - a különböző dobókockákat szín szerint külön rendeztem, igyekezve arra, hogy lehetőleg minden eseményhez különböző színű vagy oldalú kockát használjanak.

A Piroska és a farkas mesében például a piros színű dobókockákkal dobattam őket, ahol kockadobás eredményét jelző pöttyök mutatták, hogy hány szem málnát sikerült szednie a kislánynak. Ugyanezt legközelebb meg tudom csinálni virágokra (mondjuk sárga kockával). A Hófehérke mesében többször előkerültek a d8, d10, d12, d20, d100-as kockák is, pl, hogy mennyi törpe vette észre, hogy valaki járt a házukban, vagy hány mérgezett almát csinált a boszorkány.

Aztán persze ott vannak a szerencsedobások, amiket elég erősen irányítok, hogy a gyermekek sikerélménye meglegyen. Pl. a Piroska esetében, mikor kislány bolyong az erdőben, akkor mondom a gyermekeknek, hogy dobjanak x kockával, és ha azok között van 1-es, akkor ott bizony valami nagy baj történik (megjelenik a farkas, vagy találkoznak egy büdös borzzal). A másik véglet, amikor valami jó esemény bekövetkezéséért kell 5-öst vagy 6-ost dobni. Persze nagyon jól lehet manipulálni az eseményeket, hogy mikor mennyi kockával engedem a dolgokat. Tehát, ha nagyon szeretném, hogy valamelyik véglet bekövetkezzen, akkor 5-8 kockával megy a dobás, ha még van idő a hosszabb mesére, vagy úgy gondolom tudok még miről mesélni, akkor elég a 4 kocka is. Aztán van egy egész másfajta rész is, amikor azt a feladatot adom a gyermekeknek, hogy Hamupipőke módjára csoportosítsák színek szerint a kockákat.

Közben egy picit továbbgondoltam ezt a dolgot. A fejemben van, hogy jó lenne egy gyerekeknek készült társasjáték, amiben hasonlók vannak. Nem tudom, hogy ilyen létezik-e, de nem nagyon hiszem. Sajnos a kézügyességem csapnivaló, a rajzoláshoz való tehetségem pedig a gombával vetekszik, tehát térkép, kártya vagy karakterrajzolás rögtön kiesik. Vagyis egyelőre... Most még a szabályrendszer kidolgozásán és az egyes eseményeken gondolkodok, hogy miként lehetne a történetet minél univerzálisabbra megcsinálni, miként lehetne minél több történetet belezsúfolni, hogy ne legyen az egész pár alkalom után már unalmas.

Lehet, hogy páran ezt egy picit butaságnak tartjátok, de esténként nagyon jól szoktunk szórakozni, miközben ezeket az "interaktív meséket" előadom a gyermekeimnek.

Formula 1, 2012. Magyar nagydíj

Most is, mint néhány éve Adri jóvoltából sikerült kilátogatnom a Hungaroringre. Azonban idén vasárnapra, azaz a verseny napjára.

Már előzőleg kacérkodtam a gondolattal, hogy mi lenne, ha idén elmennék. A rendezők úgy döntöttek, hogy idén olcsó állójegyeket is értékesítenek, amikkel akár 10.000Ft-ért is meg lehetett nézni a futamot. Ennek kapcsán el kezdtem nézegetni a lehetőségeket, hol lehet lenni, hogyan lehet kijutni, esetleg, ha kocsival megyek, akkor hol lehet parkolni, stb. Aztán ment magamban a szokásos nyűglődés, hogy mi lesz, ha meleg lesz, mi lesz, ha esik az eső, és mi lesz, ha mi lesz ha... Végül úgy döntöttem, hogy nem veszek jegyek.

Erre a múlt héten Adri jelezte, hogy lenne neki jegye a pénteki napra, sőt lehet, hogy vasárnapra is. A pénteki nap több szempontból is nem volt jó. Egyrészt nem tudtam volna nagyon szabadságot kivenni arra a napra a sok meló miatt, másrészt a közlekedési lehetőségeim is sokkal szűkösebbek voltak. Ráadásul a gyerekek aznap délelőtt még Tihanyban voltak és onnan mentek aznap szüleimhez. Ezen felül a pénteki napok nem is annyira izgalmasak.

A péntekből nem lett semmi, azonban még aznap este jelezte Adri, hogy vasárnapra már tud nekem jegyet adni a Gold 5-ös szektorba. Ráadásul a verseny után Évit azzal a jeggyel el tudja kísérni a Bryan Adams koncertre. Volt egy pici agyalás, hogy akkor most mi is legyen, aztán végül bólintottam a lehetőségre és eldöntöttem, hogy idén élőben nézem a versenyt.

Ugyan nem volt minden teljesen gördülékeny, mivel a kocsival való utazás mellett döntöttem. Szombaton volt egy kis Rettegés Arkhamban társasjáték parti, majd azt követően egy kisebb vihar, ami még vasárnap reggel is hullatta a könnyeit. Ez engem is elszomorított... Mindenesetre a reggeli koránkelés mellett döntöttem, mivel olvastam, hogy később már nagyobb lehet a tömeg, nehezebben lehet parkolót találni, és amúgy is van pár előfutam (amikről buta módon előzetesen nem tájékozódtam).

Vasárnap reggel 6 órakor kipattantam az ágyból, majd irány a benzinkút tankolni, aztán a Tesco, hogy legyen esőkabátos védelmem az eső ellen. Kétezer pénzért találtam is nagy nehezen egyet, abban a reményben, hogy az egyenméret rám is jó lesz. Jó lett.

Az M3-ason viszonylag jó tempóban érkeztünk Mogyoródra, ahol már azért meglassult a haladás. A pálya körül igyekeztem parkolóhelyet találni, de sajnos elszalasztottam a Gratis (ingyenes) felirattal rendelkezőt, ezért 1500Ft-omba fájt az 5-ös kapu közelében lévő, védelem nélkül parkolóhely használata. Én túl sokat nem stresszeltem rajta, de ha belegondolunk, akkor igazán bele lehetne rakni a belépőjegy árába a parkolási díjakat.

Az 5-ös kapun való átjutás sem volt teljesen zökkenőmentes, mert a beengedők szerint nekem azon a kapun nem nagyon lett volna szabad bemennem, de ugyanakkor - a másfajta jeggyel rendelkező - Adri csak ott mehetett be. Azért beengedtek... Ezt követően jött a szemerkélő esőben egy kis dombról lefelé való csúszkálás, majd hegynek felfelé araszolás. Szerencsére ezeket esés nélkül megúsztuk és el tudtuk foglalni a helyünket. Ekkora már az eső is elállt, sőt annyira kisütött a nap, hogy kifejezetten rosszul éreztem magam az esőkabát alatt.

Pont időben érkeztünk, a GP3-as futam rajtjára. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez volt a nap legizgalmasabb versenye, mivel a száradó pályán az esőgumiról szárazra váltó versenyzők elég sok izgalmat okoztak. Többek között ennek volt köszönhető, hogy a magyar pilóta a 14. rajthelyről végül a dobogó 3. helyére léphetett. Érdekes, izgalmas verseny volt, sok előzéssel, ami a későbbiekben elmaradt.

A GP2-es futamnál a rajt nyújtott valamennyi izgalmat, aztán a verseny szinte semmit. Ugyanez volt a helyzet a Porsche Szuperkupa esetében is. Pedig még jó helyen is ültem, közvelenül a boxkijárat végénél, a kanyar előtti 150-es táblánál, szemben egy kivetítővel. Érdekes volt összevetni a különböző típusú szériákban versenyző autók hangjait. Meglehetősen nagy volt a különbség hangban és hangerőben is, ami azért egy picit meglepett.

Aztán jött egy közel két órás "szünet". Közben a Formula 1-es versenyzők körbeparádéztak egy kamion platóján,

majd gyakorolták a rajtot a boxutcából kifelé jövet.

Ez után felsorakoztak a rajtrácson, majd indult a futam. Ami sajnos nem hozott túl sok izgalmat és nagyon kevés előzést. Azzal sem voltam túl boldog, hogy ezek többség Schumi követte el, mivel ezen a hétvégén kifejezett balszerencse sorozat áldozata lett. Fényképeket nem nagyon csináltam, mert a fényképezőgépet otthon hagytam, a telefont meg nem akartam lemeríteni túlságosan, és az amúgy sem csinált túl jó képeket.

A futam után mi is becsapódtunk a nagy tömegbe és araszoltunk vissza a fővárosba. Még pont időben érkeztünk a Bryan Adams koncert előtt, ahol Évi átvette tőlem a jegyet és Adrival mentek az Arénába. Elmondásuk szerint jól érezték magukat.

Én pedig hazaindultam tömegközlekedéssel, de voltam olyan szerencsétlen, hogy mindenféle esővédőt a kocsiban hagytam, ezért sikerült teljesen eláznom. Mindent összevetve azonban ez egy jó és érdekes tapasztalatokkal teli vasárnap volt.

A sötét lovag - Felemelkedés

Azt hiszem, hogy idén már semmi panaszom nem lehet mozizás terén, hiszen szinte rekordszámba menően, már negyedik alkalommal jártam idén a Campona valamelyik vetítővászonnal rendelkező termében. Tegnap, hatalmas reklámrohammal és hisztiőrülettel övezett A sötét lovag - Felemelkedés című filmet néztem meg, azaz "magyar nevén" az "új betment".

Az előző résznél még nem tűnt fel, hogy a Batman (vagy Denevérember) kifejezés teljesen eltűnt a címből. Ez egy picit fura, bár lehet, hogy csak nem akarták végtelen hosszúságúra nyújtani a film címét.

A játékidő 2 óra és 45 perc. Vegyünk egy nagy levegőt, készüljünk fel, mert ezt egyszerre kell megnézni, reklámszünet nélkül. Előzetesen csak remény lehet rá, hogy nem lesz unalmas, vagy nem lesz benne túl sok a holtidő, hanem viszonylagosan élvezetesen telik el ez hosszú vetítés.

Elég távolinak tűnik, hogy az első Nolan rendezdte Batman film már több, mint 7 éves és a szintén nagy hisztit övező A sötét lovag pedig 4. Igazából már csak homályosan emlékeztem vissza az előzményekre, valamint az előző részből megmaradt pici csalódásra, de azért nagyjából rémlett, hogy milyen környezetben is fognak folyni az események Gotham városában. Itt a történet 8 évvel az előző után veszi fel a fonalat, megkapjuk a viszonylag békés várost, ahol a bűnözés drasztikusan visszaszorult, valamint már nem járja a várost a fekete köpenyes önjelölt igazságosztó sem. Ráadásul Bruce Wayne is meglehetősen visszavonultan él, már-már szánalmas állapotban, ahonnan látszólag még a visszatérés is esélytelennek tűnik.

Ezt az idilli állapotot kavarja fel Bane, a furcsa maszkú gonosztevő, kinek ördögi terve egész Gothamet pusztulásba akarja dönteni, de lehetőleg úgy, hogy közben újra aktivizálja Wayne-t/Batmant és lehetőleg okozzon neki minél több szenvedést...

Néhány percnyi ellaposodástól eltekintve elég jó ütemet és hangulatot diktált a film és szinte fel sem tűnt, hogy milyen hosszú is valójában. Annak ellenére, hogy most nem kaptunk egy olyan főellenséget, aki valamennyi természetfelettinek tűnik, vagy valóságban nem lenne elképzelhető, mégis rengeteg logikátlansággal találkozhattunk, ami miatt a realisztikus ábrázolás mégis kevésbé volt hihető. Ez persze nem baj, mert egy képregényre épülő filmet az ember eleve úgy kezd el nézni, hogy az agyat kikapcsolja és szórakozni vágyik, nem pedig agyalni a logikai bukfencek tömkelegén.

A sötét lovag - Felemelkedés nem volt egy rossz film és nagyjából azt hozta, amit vártam tőle. Szerencsére volt benne néhány nagyon jó érdekes jelenet (mikor a hídon harcolt egymással Batman és Bale, akkor nekem A birodalom visszavág ugrott be), a Macskanő (aki talán nem is volt ilyen néven nevezve) egész kellemes meglepetéssel szolgált, valamint volt a film végén érdekes fordulat is, amire nem nagyon számítottam.

Ami azonban feltűnt, hogy a karakterek mennyire elöregedtek, amit azért próbált ellensúlyozni a főhősnek két segítője is. Batman esetében egy kicsit úgy éreztem, mintha a Watchmenből az Éjjeli bagoly karaktere jelenne meg, amint a korábbi dicső helyzetéből nyomorba hullva, újra megpróbál felemelkedni.

Azt kell mondanom, hogy Nolan-féle Batmanek közül - számomra - nem ez volt a legjobb darab, de mindenféleképpen méltó lezárást teremtett egy korszaknak, ami még hagyott maga után apróbb, nyitott lehetőségeket a folytatásra.

Rettegés Arkhamban

Elég mozgalmasan alakult az elmúlt hétvége, ugyanis, miután pénteken elvittük a gyermekeinket szüleimhez és szombat reggelre kialudtuk magunkat, rögtön neki is láttunk az előkészületeknek. A délelőtti takarítás délutáni sütés követte, vendégvárással egybekötve.

Az első érkező, a Rettegés Arkhamban társasjáték tulajdonosa, az egyik legismertebb magyar geekblog egyik írója, Worsty volt. Valamennyire előkészítettük a terepet, mire megérkeztek a többi játékosok is. Nem hivatalos sorozatfordítók, bloggerek, geekek és nem utolsó sorban twitterhasználók, azaz Freevo, Gaines és Bruzsy.

Néhányunknak ez volt az első játéka, de szerencsére mindannyian olvastuk előzetesen a játékszabály, valamint megtekintettünk néhány ismertető videót. A szabálykönyv meglehetősen "vaskosnak" mondható a maga 24 oldalával. A szabályok ismertetése mellett számos példa segít a Rettegés Arkhamban játékmenetének jobb megértésében, ami ugyan nem bonyolult, könnyen elsajátítható, még ha előzetesen nem is úgy néz ki.

A H. P. Lovecraft által megáldott környezetre épülő táblás Rettegés Arkhamban című csodában szinte minden megtalálható, amit egy általában elvárhatnánk egy társasjátéktól. Van benne játéktábla, az általunk választott karakterekhez tartozó "bábuk, rengeteg kártyalap, valamint dobókocka. Ez utóbbi kapcsán nem kell megijedni, ugyanis a játék nem kifejezetten a szerencsére épít, habár annak is nagy szerepe van. A játékosok által közösen kigondolt stratégia mentén lehetőségünk van döntéseket hozni, amelynek csupán csak kimenetelét határozzák meg az ezen dobótestek felső felületén pöttyök számai. Persze mondanom sem kell, hogy nem egy olyan nyolcdobásos próba volt, ahol csak egy vagy két siker volt a végén...

Fontos megjegyeznem, hogy még el sem kezdjük a játékot, amikor már súlyos tízperceket töltünk el azzal, hogy előkészítsük a játékteret, a különböző kártyákat, jelölőket, karakterlapokat, szörnyeket  és főellenséget. Az órás előkészület, amit másoktól hallottam persze erős túlzás, de nem is öt perc, mint más társasjátékok esetében. Már itt találkozhatunk az első kooperációval, ugyanis minél többen vagyunk, annál gyorsabban elő tudunk készülni. 

A játék körökből áll és minden kör elején új kezdőjátékos van (kivéve, ha egyszemélyes módban játszunk). Már az első kör előtt fel kell csapni egy mítoszkártyát, amin valami esemény van jelezve. Miután ezt végrehajtottuk, hogy neki is kezdhetünk a 4 fázisból álló körünk végrehajtásához.

1. fázis - Frissítés

Itt gyakorlatilag az újra használható lapokat állítjuk újra készenlétbe, illetve a saját karakterlapunkon lévő csúszkákat állíthatjuk kedvünkre.

2. fázis - Mozgás

A mozgáspontjainktól függően vándorolhatunk Arkhamban az egyik helyszínről a másikra.

3. fázis - Arkhami találkozások

Azon a területen, ahol befejeztük a mozgásunkat felcsaphatunk egy helyszínkártyát, vagy a helyszínhez tartozó egyéb cselekedet hajthatjuk végre (pl. felépülés, vásárlás, stb.)

4. fázis - Idegen világbéli találkozások

Erre igazából csak akkor kerül sor, ha nem Arkham városában, hanem egy idegen világban vagyunk. Ebben az esetben egy idegen világbéli kártyát kell felcsapni és az alapján cselekedni.

Miután minden játékos végzett a saját fázisaival jön egy 5. fázis is, amelyben egy új mítoszkártyát fordít fel az új kezdőjátékos.

Ezek alapján az egész nem is tűnik olyan bonyolultnak, de a fázisokat számos dolog színesíti. Jelenhetnek meg kapuk, melyek átszippantanak egy másik világban, ahonnan később vissza kell jutni Arkhamba. A kapuk mellett szörnyek jelenhetnek meg, vagy éppen mozoghatnak a térképen ezzel problémákat okozva a játékosoknak. Ezek azt jelenthetik, vagy meg kell próbálni elkerülni őket, vagy meg kell küzdeni velük. 

Győzni nem könnyű, mivel itt nagyon sok múlik a szerencsés dobásokon, ugyanakkor különféle kártyákkal vagy a karakterünk tulajdonságaival, esetleg megszerzett nyomokkal lehetőségünk van a dobások számát növelni, illetve áldás vagy átok kártyákkal a dobások szerencsésségének arányán módosítani.

A Rettegés Arkhamban elég összetettnek tűnő játék. Nehéznek nem mondanám megértés szempontjából, ugyanakkor nem könnyű végső győzelmet aratni. Még úgy sem, hogy a játékosok nem egymás ellen, hanem egy közös ellenség ellen összefogva igyekeznek pozitívan kijönni a végjátékból.

Mi sajnos a partit elbuktuk, Cthulhu túl erős ellenfélnek bizonyult, és mint a képből is látszik a végén elég sokan az elmegyógyintézetben kötöttünk ki. Mindezek ellenére nagyon nagy élmény volt, különösen úgy, hogy többször is ott álltunk a győzelem kapujában és már csak egy nagyon kicsi hiányzott volna a végső megdicsőüléshez. Azonban a végére a szörnyek valami elképesztő számban jelentek meg és tették lehetetlenné diadalunkat.

A játékot nem tudom mindenkinek ajánlani, ugyanis a témája egyedi, a szabály átolvasása sok időt vesz igénybe, nagy a helyigénye, valamint a játékidő igencsak hosszú, több órát felemésztő (mi nagyjából 5 órát játszottunk, de észre sem vettük, úgy repült az idő). Én azonban a játék szinte minden percét élveztem és szeretném újra átélni ezt az élményt. Magát a játékot is szeretném birtokolni, akár angol nyelven is, mivel a játékot magyarul szinte már lehetetlenség beszerezni.

(A képek egy részét Freevo készítette, a többi pedig a bgg-ről van.)

Jasper Kent - The Third Section

Sajnos már az előző könyv végén sejteni lehet, hogy a Danilov-sorozat harmadik kötetének főhőse nem Alekszej lesz, hanem valaki más. Szerencsére két utódot is hagyott maga után, akik részesei lehetnek a vámpírok elleni küzdelmének.

A The Third Section nem ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött, hanem 30 évvel később. Alekszej éppen a Szibériában van száműzetésben, fia, Dmitrij a Krími háborúban küzd éppen a Fekete-tengernél, míg a Tamara nevű lánya címbéli, titkosrendőrség-szerű intézmény egyik "alkalmazottja". Gyerekekről már nem nagyon beszélhetünk, mivel a korábbi főhős mindkét utóda igencsak 50 év körül, illetve 30 év felett található, és igazi felnőtt módjára kellene viselkedniük. Mindezek ellenére én egy picit úgy éreztem, hogy Dmitrij cselekedetei nem elég érettek, ráadásul egy szerelmi kalandból is nem éppen pozitív jelleműen kerül ki a végére.

Tamara a testéből keresi a kenyerét és a könyvbéli eseményekkor már egy bordélyház vezetője is egyben. Az élete sok keserűséget hozott, ráadásul nem is ismeri igazi szüleit. Az igazság felderítésében nevelőszülei egyáltalán nem akarnak neki segíteni, de még a több hozzátartozója sem nyújt igazi segítséget.

Közben Oroszországban - a háború túl - egyéb történelmi események történnek. Elég csak a könyv elején lévő uralkodói fát és rajta szereplő dátumokat néznünk és rögtön tudjuk, hogy miért éppen 1855-ben játszódnak az események. A cárok vérrel megpecsételt sorsa nem hagy nekik nyugvást, és a vámpírok tovább szervezkednek, hogy uralmuk alá vonják az ország vezetőjét. Az egyik vámpír nagyon berágta magát az orosz hatóságokba és kivételezett pozíciója segítségével  igyekszik saját javára fordítani az események alakulását.

A főszereplők szálai - természetesen - összefutnak, miközben Dmitrij szinte lapról lapra utáltatja meg magát, emberi gyarlóságával és viselkedésével. Szerencsére mellette annál jobban kedveljük meg féltestvérét, Tamarát, aki szinte szélmalom harcban küzd származásának kiderítése kapcsán. Egy közös ismerősük pedig mosolyogva figyeli a testvérek küzdelmeit, miközben igyekszik minél jobban kijönni az általuk kavart helyzetből.

A The Third Section szintén nagyon jó könyv, és Jasper Kent szintén nagyon jót alkotott. Egy kicsit még az orosz történelem iránt is el kezdtem érdeklődni olvasmányos regénye kapcsán. Ezt a könyvet talán az előzők ismerete nélkül is meg lehet próbálni, hiszen van pár visszautalás a múltra, amiből elég sok mindent megtudhatunk a főszereplők motivációiról. Én már nagyon szeretném olvasni a negyedik részt, amit az író még nem írt meg. Arra is kíváncsi vagyok, hogy a következő időugrás milyen meglepetéseket tartogat...

Discworld: Ankh-Morpork

Elég ritka nálam az olyan, hogy szinte azonnal véleményt tudok mondani valamiről, főleg, ha társasjátékról vagy könyvről van szó. Már egy ideje kapható, a vegyes kritikákat kapó, Martin Wallace tervezte, Discworld: Ankh-Morpork című társasjáték. Én a múlt héten kaptam végre kézhez és a 4db 2-személyes játék után úgy gondoltam, hogy írnék róla pár gondolatot.

Aki ismeri valamennyire a Terry Pratchett által létrehozott Korongvilágot és annak néhány szereplőjét, az most bizonyára ismerős arcokat talál majd a dobozban rejlő kártyapakliban. Az is szinte bizonyos, hogy azonnal elvárunk valami humort és végtelen káoszt a Discworld: Ankh-Morporkkal szemben. Annyit előzetesen el is árulok, hogy ennyit minimum meg is kapunk.

Lássuk mi van a dobozban

Kapunk egy elég szépen megrajzolt térképet, amely a Korongvilág fővárosát, azaz Ankh-Morporkot ábrázolja. A színezés és a tónusok elég hasonlóak, ezért a színtévesztők bajban lehetnek, ha az egyess területek határait keresgélik. A kártyák (karakter-, terület-, véletlen esemény- és húzókártyák) minősége egész jó, a rajzok nagyon jól sikerültek. A fából készült jelzők (játékosfigurák, épületek, trollok, démonok, zavargásjelzők) minőségére sem lehet panasz, ugyanakkor a szintén fából készült pénzek olyan semmilyenek. Összeget nem lehet rajtuk látni, csupán csak a méret alapján határozhatjuk meg melyik az 1 és 5 dolláros.

A 2-4 főre tervezett játék nagyjából 60-75 perces, játékosszámtól függően. A kártyákon szövegek taláhatóak, ezért egy kicsit nyelvfüggő. Ezért érdemes lehet az idegen nyelvet kevésbé beszélő játékosokkal előre megbeszélni, hogy a személyiségkártyákon szereplő szövegek mit is jelentenek. A többi lapon lévő szöveget menet közben is meg lehet beszélni.

Történet és végső cél

Lord Vetinari eltűnt a városból, ezért most cincognak az egerek. Ankh-Morpork kisebb-nagyobb uraságai úgy döntenek, hogy magukénak szeretnék megszerezni a város feletti irányítást. Ehhez bizonyos célokat kellene elérniük, amiket a titkosan választott kártyákra írt szöveg határoz meg. Van akinek x terület felett kell korlátlan uralommal rendelkeznie, de olyan is van, akinek az a célja, hogy x mezőn legyen zavargásjelző, vagy x területen legyen kéme, vagy x összeget gyűjtsön össze, vagy esetleg, hogy elfogyjon a húzópakli.

A játékmenet

A játéktáblán elhelyezzük a szükséges a szabálykönyv szerint szükséges jelzőket, mellé tesszük a szükséges lapokat (területkártyák jól láthatóan, illetve véletlen esemény kártyák lefordított pakliba helyezve), kiosztunk 10 dollárt és 5 lapot minden játékosnak. Majd a dobókocka segítségével eldöntjük, hogy ki kezdje a játékot. A célunk, hagy a játék elején, véletlenszerűen húzott személyiség kártyára felírt célt teljesítsük. Ehhez nem árt, ha minél később jut ellenfelünk tudomására, hogy vajon mi is lehet a célunk. Afellől szinte kétség sem lehet, hogy idővel a játékostársak rájönnek kik is lehetünk.

A körünkben a kezünkben lévő lapokból kijátszunk egyet. A kijátszott lapon szerepel, hogy milyen akciót hajthatunk végre, ami lehet játékosbábu vagy építmény lehelyezése, gyilkosság, zavargásjelző eltávolítása, a kártyán lévő szöveg végrehajtása, véletlen esemény kártya játékba hozása, illetve újabb lap kijátszása. Miután végeztük a körünkkel a kezünkben lévő lapok számát ötig felhúzhatjuk.

A konfrontáció szinte biztos. Ez nem egy békés játék, ahol egymással párhuzamosan tesszük a dolgunkat és esetleg néha hatunk egymásra. Itt szinte biztos, hogy a másik elől veszünk el területeket, vagy valamilyen más módon törünk borsot az orra alá. A véletlen események kötelező akció jellege (a többi akció a kijátszott kártyákon csak választható) miatt kétszer is érdemes meggondolni, hogy használjuk-e. Már csak azért is, mert azon azon feltüntetett esemény nem csak az ellenfeleinkre, hanem saját magunkra is hatással lehet.

Zárógondolatok

Nekem meglehetősen bejött a játék. Nem csupán csak az összetevőkkel, a játék világával, hanem a játék menetével is. Nem túl bonyolult, ugyanakkor a véletlenszerű események eléggé össze tudják kuszálni a szálakat és a sokáig nyerő taktikát egy csapással eltörölni.

Sajnos Évinek annyira nem tetszik, mint nekem, sőt azzal is befenyített, hogy többet nem is nagyon akar játszani vele. A fő problémája azzal van, hogy a húzott lapok elég véletlenszerűen jönnek és "nem lehet velük semmit csinálni". Tegnap az utolsó körét fel akarta adni, mondván, hogy "ennek semmi értelme", mert nem jönnek olyan lapok, amiket szeretne. Remélem, hogy csak a fáradtság mondatta vele, mert ha jobban ránézett volna a táblára, akkor láthatta volna, hogy csak egész csekély előnnyel nyertem. Sőt, eddig szinte az összes játékunk a végére elég szorosra sikerült, ami jól jelzi a játék kiegyensúlyozottságát.

Tény, hogy szerepe van szerencsének, és talán nagyobb mértékben is, mint néhány általunk szeretett játékban.  A lapok nem adnak olyan széles taktikai lehetőséget, mint Race for the Galaxy vagy mondjuk a Dicsőség Rómának esetében, és talán ez is az oka, amiért Évinek nem tetszik.

Azonban - szerintem - ez egy mókás játék. Nem szabad feladni, mert bármikor húzható olyan kártya, amivel romba dönthető a másik játékos közelinek tűnő célja. Azt tudom mondani - már csak az összetűzések, egymás hátbadöfése miatt is -, hogy nem szabad túl véresen komolyan venni, ha nem alakul kedvünkre a játékmenet. Alkalom adtán szeretném majd kipróbálni több játékossal is.

(a játékhoz mellékelt képek a bgg-ről vannak)

Warriors - edited by George R. R. Martin and Gardner Dozois

Már talán párszor említettem, a Book Depository van olyan rendes, hogy ingyen szállítja ki - külföldre, így hazánkba is - a megrendelt könyveket, értékkorlát nélkül. Ezért mondhatni, hogy a most 21,49 euróért árult Warriors igazán jó vétel volt, a maga több, mint 700 oldalával (még akkor is, ha emlékeim szerint én még olcsóbban vettem).

A könyv előszavában George R. R. Martin elég sok érdekes dolgot árul el a múltjáról, a könyvekről amelyekről olvasott. Már itt tudni lehet, hogy a Warriors nem kizárólag fantasy történetekkel szórakoztat, hanem több műfaj területéről válogat írásokat. Ami a későbbiek során elég meglepő, az az, hogy nem minden írótól a megszokott műfajában kapunk rövid történetet.

A Warriorst elég vegyes szájízzel fejeztem be. A 20 történet színvonala ugyanis elég hullámzó, vannak köztük nagyon jók is, a kevésbé jók mellett. Ugyan a Goodreads-en a magam szerény angoljával megosztottam pár gondolatot könyvről, de úgy gondoltam, hogy itt a blogomon is említést tennék pár dologról.

Többek között megemlíteném a kedvenceimet:  The Triump by Robin Hobb, The Eagle and the Rabbit by Steven Saylor, Solderin' by Joe R. Lansdale, The Pit by James Rollins, Ancient Way by S. M. Stirling, The Scroll by David Ball és persze a The Mystery Knight: A tale of the Seven Kingdom by G. R. R. Martin.

Érdekes módon az előbb felsorolt listában található két római korban játszódó történet, egy ókori, egy jelen és egy jövőbeli történet is. Ráadásul az egyik egy kutyáról. Ezek olyan írások, amelyek a remek alapötletet szinte tökéletesen fűzték tovább és a végéig élvezetes olvasmányt nyújtottak. Sajnos a felsoroltakon kívül több remek indíttatású vagy alapötletű történet vérzett el a későbbi kivitelézésen, ami elég nagy kár. Már dörzsöltem a kezem, hogy megint kapunk egy remek novellát, aztán néhány oldallal később leült az írás, vagy olyan irányt vettek az események alakulásai, hogy kész szenvedéssé vált a további olvasás.

A Warriors kedvet adott, hogy számomra eddig ismeretlen írók írásait is megismerjem. Ha lenne sok időm, akkor bizonyára keresnék műveket a korábbiakban felsorolt szerzőktől, de azt hiszem, hogy ezek elolvasására jelenleg nem sok lehetőségem lenne.

Azt még megemlíteném, hogy a Warriors még a nyaralás előtt kezdtem el olvasni, de sajnos az utazás kezdetére - egy történet híján - nem sikerült befejeznem. Úgy döntöttem, hogy a vastag téglát nem cipelem magammal, és ezért is maradt mostanra ez a bejegyzés. Amit már szintén megtehettem volna hetekkel ezelőtt, de sajnos csak most jutottam el idáig.

Miután letettem ezt a 700 oldalas válogatást, felmerült bennem, hogy vajon a könyv főszerkesztője miért bajlódik ilyen kötetek összerakásával, amihez még ír egy közel száz oldalas novellát is, ahelyett, hogy a Jég és tűz dala sorozat befejezésén munkálkodnak. Azzal ugyan semmi bajom, hogy kaptunk megint egy remek Egg és Dunk kalandjaival kapcsolatos írást, de ehelyett nyugodtan megírhatott volna 2-3 vagy több fejezetet az előbb említett könyvfolyamból. És persze most is kaptunk egy 10 oldalon keresztül zajló lakomát...

A Warriors bátran merem ajánlani azoknak is, akik annyira nem rajonganak a fantasy-ért. Mint említettem elég sok féle írást megtalálhatunk a könyvben, elég sokfajta műfajban. Azt sem tartom kizártnak, hogy másnak pont mások lesznek a kedvencei, mint nekem. Bár azt hiszem, hogy Steven Saylor: The Eagle and the Rabbitját és David Ball: The Scroll című írásait nem lehet nem szeretni.

A könyv bőven megérte az árát és nagy részében igazán élvezetes volt olvasni.

Prometheus

Sajnos ismét sikerült beleszaladnom egy csapdába. A Prometheushoz felépített marketing gépezetnek sikerült elhitetnie, hogy végre kapunk egy jó sci-fit. A kezdeti hírmorzsák kiszivárgásakor még annyira nem érdekelt a dolog, hiszen nem vagyok túl nagy rajongója az Alien filmeknek. Annak ellenére, hogy szinte hisztérikusan követeltem elsőéves iskolásként, hogy én bizony meg akarom nézni a Csillagok háborúját és A nyolcadik utas a halált.

Az előzetesek nem is tudom, hogy mit sugalltak. Talán egy jól összerakott film látszatát, ahol legalább a látvány lehengerlő lesz, ha történet nem is. Nagyjából ez így is lett, tehát igazából nem nagyon kellene magamat csalódottnak éreznem.

Tudomásom szerint először a Prometheus afféle Alien-előzményfilmnek indult, ezért talán az egyik végkifejleten nem kell meglepődnünk. Azért sem, mert az előzetesekben ez is látszik, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy A nyolcadik utas: a halál mivel kezdődik. Szóval nyugi, de azért nyugodtan izguljunk, hogy miként is alakulnak a dolgok és mit tudhatunk erről az érdekes univerzumról.

Sajnos a karakterekről túl sok jót nem lehet elmondani, ahogy a színészi játékról sem. Mondom ezt úgy, hogy vagyok szakértő. Néhány szereplő egyszerűen irritált, nem csak az arcával, kinézetével, hanem logikával nem mérhető viselkedésével is. Tudom, hogy ezek egy részét az írók aggatták rájuk, de pont ezek miatt csak szürke színészek lesznek számomra, akikre már nem is nagyon fogok úgy emlékezni, hogy "hé, ez a csaj/fickó játszott a Prometheusban".

Sajnos nem csak a szereplők viselkedésében és játékában voltak logikai gondok, hanem magában a filmben is. Ezekről talán nem is írnék, mert azzal az élményt rombolnám azok számára, akik még nem tekintették meg ezt a mozgóképes sci-fit. De mint korábban is mondtam, már előre sejtettem, hogy a Prometheus első sorban a látványról fog szólni. Ezért még véletlenül se gondoljunk bele, hogy vajon mennyire számít élhetőnek a bolygó, vagy hogy milyen flóra és fauna veheti közre.

3D-s előadásra mentünk, mert a szomszédom meggyőzött. Kiderült, hogy ez túl sokat nem adott az élményhez, ahogy a csupasz 2D látványvilága sem. Valahogy többet vártam, mint a sötétben, sötét kontrasztok között való bujkálást és szaladgálást. Azt javaslom, ha lehet, akkor ne erőltessük a 3D-t, mert a sima változat is bőven jó, vagy legalábbis nem ad sokkal többet a szemüveg nyújtotta élmény.

A Prometheus a végére rengeteg kérdést hagy nyitva. Nem tévedünk nagyot, ha ezzel az alkotók csupán csak egy újabb filmsorozat nyitórészét akarták volna megalkotni. Ez csak a kedvcsináló lehet egy sokkal nagyobb kalandhoz, ha elég bevételt sikerül a kasszákban tudniuk. Én azért szurkolok, hogy legyen folytatás, és az jobban sikerüljön, mint ez. Jó lenne már valóban egy érdekes űrhajós sci-fit is látni valamikor.

Jasper Kent - Thirteen years after

Az angol nyelven történő könyvolvasás akár származhatna sznobizmusból is, de én ezen vádakat határozottan tagadnám. Nálam a nagy lökést, egyfajta bizonyítási vágyat az angol nyelven írt könyvek iránt az adta, hogy nyertem pár darabot. Szinte kötelességemnek éreztem, hogy ezeket, vagy nagy részüket valóban el is olvassam és ne csak porfogóként tartsam őket a polcokon. Szerencsére a megnyert könyvek nagy része igencsak jó olvasmánynak bizonyult és olyan írók is kedvencemmé váltak, akik Magyarországon nem igazán ismertek.

Ilyen például Jasper Kent, akitől először a Twelve című könyvet sikerült elolvasnom. Annak ellenére, hogy vámpíros elég jó benyomást tett rám. Főleg, mivel elég érdekes megközelítést használt, az 1812-es évek történelmi eseményeit, konkrétan Napóleon oroszországi hadjáratát. A vámpírok ezen környezetbe való helyezése - megítélésem szerint - nagyon jól beleillett a kor eseményei közé. Mikor emberek halnak meg - értelmetlen - háborúskodások miatt, akkor pártucat ember különleges halála egyáltalán fel sem tűnik. Vagy legalábbis nem tűnik különlegesnek.

A Thirteen Years Later, mint az angol címe is elárulja, 13 évvel a napóleoni események után veszi fel a cselekmény fonalát. Oroszországban ugyan örülnek a franciák felett aratott győzelmük miatt, de ugyanakkor elégedetlenek a cárral. Már nem nagyon elégszenek meg a reformokkal és azok esetleges sikereivel, ők többet akarnak és országuk vezetőjének halálát szervezik. Ebben a környezetben próbál boldogulni, többszörös kettős életével, az előző könyvben megismert Alekszej Ivanovics Danilov. Nem elég, hogy az otthona és szeretője között kell megosztani életét, de mindként nőszemélyhez már tartozik egy-egy gyermek is. Ezen felül döntenie kell, hogy vajon azt választja, ami az országnak, vagy ami az ország vezetőjének jó.

Ezen többszörös őrlődésbe kavarnak bele egyéb dolgok, például egy régen használt rejtjelkód, amit csak a korábbi, már azóta elhunyt barátai ismertek. Vajon ki lehet a titokzatos jelek mögött? Vajon a cárt sikerül megmenteni a vérrel megpecsételt sorsa elől?

A múlt többször megjelenik, ahogy a természetfeletti erők is munkába lépnek. A könyv rengeteg izgalmat és fordulatot tartalmaz, szinte faltam a lapokat, amíg a végére nem értem. Én ugyan a kötetet már 100 oldallal a vége előtt befejezettnek nyilvánítottam volna, de az író nem így gondolta. Tovább kellett fűznie az események szálait, hogy az amúgy 5 részesre tervezett sorozat 3. részének is megfelelő talajt tudjon előkészíteni.

A Thirteen years later nem egy vámpíros környezetbe írt tini/leány/szerelmes regény. Itt sokkal érdekesebb dolgok történnek és a szívügyek is egészen mást jelentenek. Elég meglepően sikerült beleírni egy alternatív magyarázatot, egy az orosz történelemben történt, - már-már misztikus - esemény magyarázatára. Szinte hihetőnek is tűnik az egész...

A Thirteen years later egy jó könyv, Jasper Kent pedig nagyon élvezetesen ír. Azt hiszem, hogy az olvasási listámon előrébb fogom hozni a 3. könyvet, még akkor is, ha a sorozat második részében találtam néhány nagyon bosszantó döntést és irányvonalat.

2012. június végi helyzetjelentés

Eltelt több, mint egy hónap és nem volt bejegyzés. Pedig lett volna miről írni, azaz van miről írni, és fogok is, ha minden úgy alakul, ahogy szeretném.

Igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem.

Voltunk nyaralni, Horvátországban, egy Pulán belül található üdülőfaluban. Erről majd szeretnék egy hosszabb bejegyzést is csinálni, néhány képpel illusztrálva. Párral talán már instagramos megosztásaim során találkoztatok is.

Sikerült megnéznem néhány filmet és bedarálni néhány sorozatot. Ezekről nem nagyon írnék hiszen nem vagyok sem sorozatos, sem filmes blog. Ezt mások sokkal jobban és ügyesebben tudják nálam, de ugyanakkor talán mégis fogok arról írni, amit moziban néztem, mint pl. a ma megnézett Prometheusról.

Befejeztem egy könyvet és majdnem egy másikat is, illetve egy harmadik végén járok. Azt hiszem, hogy hamarosan egy ilyen bejegyzés fog következni, tehát tovább nem is szaporítanám a karakterek sorát.

Most zajlik a foci eb, ami szintén egy kicsit visszavet mindenben. Nos... talán annyiban nem is, hiszen elég nagy százaléka zajlott le a nyaralásunk alatt. Gyakorlatilag az összes csoportmeccs.

A nyaralás alatt újra több társasozás sikerült végrehajtanunk. Azt hiszem, hogy elég jó partikat játszottunk le Évivel, illetve Annamária lányommal. Mártonnal meg inkább rosszalkodtunk... cserébe viszont ő egyre közelebb van a teljes szobatisztasághoz.

És igen... az a blogbejegyzésem is képtelen lesz.

Race for the Galaxy

Már több társasjátékos bejegyzésemben említettem, hogy egy-egy játék milyen jó átvezető vagy bevezető lehet egy komolyabb játék előtt. Csak eddig még "komolyabb" társasjátékot nem nagyon említettem, csupán egyszerűbbeket. Már régen itt lett volna az ideje, hogy írjak pár gondolatot egy igen összetett társasjátékról, az otthoni nagy kedvencünkről (nemcsak az én kedvencem, hanem Évié is!) a Race for the Galaxy-ról.

A Boardgamegeek-en nem véletlenül foglal el előkelő helyet az RftG. Korábban ugyan az első 10-ben is szerepelt, de szépen lassan hátrébb csúszott a listán. Azonban azt kell mondanom, hogy a jelenlegi 14. helyezése sem olyan rossz egy több, mint 58.000 társasjátékot felvonultató listán.

Igazából a Race for the Galaxy-t egy evolúciós láncba kellene leginkább beilleszteni. Először(?) volt a Puerto Rico nevű táblás játék, amiből csináltak egy kártyás verziót, San Juan néven, majd ezt - néhány egyéb módosítással együtt - sci-fi ruhába bújtatták. Azt kell mondanom, hogy Thomas Lehman, a játék tervezője, igencsak jó, profi munkát végzett.

A doboz tartalma

Korábban már említettem, hogy alapvetően kártyjátékról van szó. Ennek megfelelően kapunk rengeteg kártyát, amelyek között megtalálhatóak az akciók jelzéséhez szolgálók, valamint maguk játékkártyák (világ- és fejlesztés jellegűek). Ezen felül még kapunk egy marék győzelmipont jelzőt és ennyi. Rögtön gondolhatnánk, hogy ez egy végtelenül egyszerű játékot jelent, de ez egyáltalán nem így van, sőt!

A játék menete

A teljes játékszabályt nem mondom el, hiszen azt akár magyar nyelven is letölthetjük a Kecskeméti Társasjáték Klub oldaláról, csak néhány dolgot. Az előzetes kezdeti lépések után (győzelmi pontok előkészítése, kártyák kiosztása, stb) kezdődhetnek a körök. Ezek során minden játékos titokban választ egy fázist, majd azok együttes felfedése után a játékosok egymás után végrehajtják azokat. Ezek között találhatóak kötelezően végrehajtandó és választhatóan végrehajtandó fázisok. Fontos, hogy minden kiválasztott fázis érvényes minden játékosra, azonban csak az veheti igénybe annak bónuszát, aki azt ténylegesen kiválasztotta.

Fázisok

1. Explore (felfedezés)

A felfedező fázis lehetőséget ad, hogy az alap 2 kártya húzásán és ebből 1 megtartásán túl vagy további 1-et húzzunk és 1-et megtartsunk (összesen 3 lap húzása és ebből kettő megtartása), vagy pedig további ötöt húzzunk (összesen 7 lap húzása és ebből 1 megtartása). Ezt a fázist két kártyával lehet választani, de értelemszerűen csak a választott kártya bónuszát lehet kihasználni.

2. Develop (fejlesztés)

A fejlesztés fázisában fejlesztés típusú (rombusszal jelölt kártyák) lapok lejátszására van lehetőség. Azt ezt a fázis választók 1-el kevesebb fejlesztési költségért tehetik meg ezt, mint amennyibe kerülne. A lap lejátszásának költségét a rombuszban jelzett szám mutatja, ami azt jelenti, hogy a kezünkből ennyi lapot kell eldobnunk a fejlesztés végrehajtásához.

A fejlesztési (és a világ lapok is) bizonyos további bónuszokat jelölnek, amit bizonyos feltételek mellett használhatunk. Ezek segítségével további, fázisokhoz köthető bónuszukat kaphatunk, csökkenhetnek a kártyák lejátszási költségei, vagy az értékesítési fázis esetén további győzelmi pontokat és/vagy kártyát kaphatunk a kezünkbe.

3. Settle (letelepedés / hódítás)

Ezen fázis során (körrel jelölt) világkártyákat játszhatunk le magunk elé (a játékszabály megnevezése szerint a "tablóra"). Az ezen fázist választó bónusza, hogy fázis végén egy lapot húzhat a kezébe.

Az ilyen jellegű lapok lejátszásának költsége a világok típusától függ. A fekete kerettel rajzolt körök a sima, míg a pirossal rajzoltak a harci vagy katonai világok. Az előbbiekért a körben jelölt számmal megegyző lapot kell eldobnunk, míg a másik esetben a piros körben jelölt számmal megegyező katonai hatalommal kell rendelkeznünk.

Ezen felül az is fontos, hogy a kör van-e még más színnel jelölve. Amennyiben kék, barna, zöld vagy sárga telikarikáról beszélünk úgy az a világ termelő, míg amelyik üres az szerencsevilág. Az előbbien termékeket lehet termelni, míg az utóbbin csak - bizonyos feltételek mellett - csak úgy megjelennek értékesíthető vagy fogyasztható termékek.

4. Consume / Trade (fogyasztás / értékesítés)

A 4. választható fázis igazából kettő, ennek megfelelően kétfajta kártyával választható ki a kétfajta bónusz. Ebben a fázisban a tablónkon, azaz az előttünk lévő kártyánkon termelt lapokat dobhatjuk dupla győzelmi pontokért vagy a termék színének megfelelő, kezünkbe kapott lapért cserébe.

5. Produce (termelés)

A termelő világokon hozhatunk létre termékeket. A fázist választó(k) lehetőséget kapnak, hogy egy válaszott szerencsevilágon is "termelhessenek".

A játék befejezése és eredményhirdetés

A játék akkor ér véget, ha középről elfogynak a győzelmi pontok vagy ha az egyik játékos lerakja maga elé az 12. lapját is. Mindkét esetben az összes játékosnak be kell fejeznie a még hátralévő fázisokat és csak azt követően kerülhet sor az értékelésre.

A játékot az a játékos nyeri, aki több győzelmi ponttal rendelkezik. Ezek egy része a játék kezdetén középre rakott győzelmipont jelzőkből ered, míg a másik a magunk elé lerakott kártyákán találhatókból. Külön figyeljünk a 6-os fejlesztés kártyákra, amelyek további bónuszokat garantálhatnak a játék végén.

A játékról

Nem tudom, hogy ezekből mennyire látszik, hogy a Race for the Galaxy összetettsége és bonyolultsága. Véleményem szerint nagyon az, amit még tovább tetéz a lapokon lévő ikonok értelmezésének lehetősége. Nagyon sok játékon kell túljutnunk, mire biztosan állíthatjuk azt magunkról, hogy minden ikont tökéletesen értünk. Feleségemmel már közel száz játékon vagyunk túl (még ha a bgg-n a statom ezt nem is mutatja), ha beleszámítjuk a különböző kiegészítőkkel lejátszottakat, valamint Keldorn féle számítógépes verziót. Azt kell mondanom, hogy még mindig vannak olyan ikonok, amik esetén a szabálykönyvhöz vagy egyéb értelmezéshez kell nyúlnunk. (Persze ebben az is közrejátszik, hogy sokszor hónapos szünetek telnek el egy-egy játék között.)

Sokakat bizonyára már eleve elrémít a sci-fi, vagy űr-téma, amit még tovább tetéz a nehezen értelmezhető ikonográfia. Sajnos az első néhány játék elég szenvedős (nekünk is az volt), de azt követően a játék szinte megunhatatlan változatosságot nyújt. Főleg az eddig megjelent 3 kiegészítő hozzáadásával együtt.

Hozzá kell tennem, hogy nem mindegyik kiegészítő hozta szabállyal vagyok elégedett, valamint elég nehézkes a közel kétszáz kártyalapot kevergetni, de mindezek ellenére azt mondom, hogy érdemes volt megvenni őket. Ha minden igaz, akkor az elkövetkező hónapokban jön majd a 4. kiegészítő, ami a korábbiakkal ellentétben csak az alapjátékot igényli és többi kiegészítőt nem.

A kép kattintásra megnő

Összegzés

A Race for the Galaxy egy jó játék. Egy nagyon jó játék. Ugyanakkor annyira nehéz, hogy nem könnyű megtanulni és megszeretni. Azonban, ha már megszerettük, akkor megutálni és megunni biztosan nem fogjuk.

A játék megismeréséhez, illetve a szabályok könnyebb elsajátításához érdemes többször elolvasni a szabálykönyvet, több youtube videót megtekinteni, valamint a korábban linkelt Keldorn-féle, ingyenes játékot próbálgatni.

Csak tapasztalt társasjátékosoknak merem ajánlani, nekik viszont nagyon!

(A képek a szokásos helyről, azaz a www.boardgamegeek.com oldalról vannak.)

Babbancshelyzet 2012. májusában

Az idő múlásával piciny gyermekeinkből egyre nagyobb rosszaságok lesznek. Szinte észre sem vesszük, hogyan lesznek nap, mint nap magasabbak és ügyesebbek.

Márton

Most augusztusban lesz majd 3 éves. Egyelőre azon agyalunk, akarjuk-e jövőre, hogy óvodába menjen, vagy inkább maradjon még egy évig (vagy ameddig még lehet) bölcsődés. Egyre akaratosabb, de cserébe kezd egyre ügyesebb is lenni. Ez sajnos nem azt jelenti, hogy ne esne-kelne. Elég gyakori, hogy valaminek nekimegy, valamiben elesik, valamire rálép vagy rossz helyre nyúl éppen, és ezt követően jön a sírás és a hiszti. Vagy csak simán a hiszti, ha valami nem úgy megy, ahogy ő szeretné.

Az úszásban is egész szépet lépett előre, amióta Annamáriával együtt kaptak úszószemüveget. Így most már nagyobb biztonsággal megy le a víz alá, sőt van, hogy egyenesen kéri, hogy hozzunk fel valami játékot a víz alól. Persze nagyon kell arra ügyelni, hogy neki tetszően javasoljuk mit csináljon éppen.

Rajzolni nem igazán szeret, viszont odavan minden járművért, amit csak lát. Nem igazán a személyautók a kedvencei, hanem sokkal inkább a BKV különféle járművei. Mondjuk tény, hogy a tankozás is nagyon tetszett neki.

Az utóbbi két hétben, gondolom részben a jobb időnek köszönhetően, kezdett meg fiunk nagyobb lépéseket megtenni a szobatisztaság felé. Ugyan még nem mindig tud időben szólni, hogy neki pisilnie kell, de azért már látszik rajta az a hajlandóság, ami korábban nem volt meg.

Annamária

Szinte most volt karácsony, amikor a 4. betöltött életévét ünnepeltük a kisasszonynak. Ugyan a magasságbeli növekedés nem annyira látványos, mint Márton esetében, de ő is szépen növekedik. Az egyéb fejlődése viszont nagyon szépen látszik. Az óvodában azt mondják, hogy inkább a nagyobbakkal játszik és igazából nem is tűn ki nagyon közülük. A rajzai egyre szebbek és egész jó kreativitásról ad tanúbizonyságot. Néha már egész érdekes történeteket tud kitalálni... Ezzel majd később jobb lesz vigyázni, de egyelőre még emiatt nem kell aggódni.

Az úszásban a kisasszony egyelőre nem kirívó, ugyanakkor - szerintem - a korosztályához képest egész ügyesen mozog a vízben. Az úszószemüveg neki is nagyon sokat segített.

Manapság egész jól el lehet vele már játszani, mert nagyon sok minden érdekli. Többször vesszük elő a társasjátékokat, és igazából nem csak azt, ami az ő korosztályának megfelelő. Ma is éppen a Galaxis roncsderbiben építettük az űrhajókat.

Az a gond, hogy mivel, minden nap látjuk őket, együtt vagyunk velük, ezért a fejlődésüket annyira nem is vesszük észre. Szinte magától érthetődőnek tűnik, ha valami olyasmit tudnak az egyik nap megcsinálni, amivel az előző napokban még csak próbálkoztak. Képeket most nem nagyon tudok megosztani, mivel nagyon ritkán vesszük elő a fényképezőgépet.

MEH kontra ELMŰ - Döntés második fokon

Egy kicsit előrerohanok... Második fokon is az Magyar Energia Hivatal nyert az ügyünkben az áramszolgáltató ellen. Kis elégtételt ugyan érzünk, de nincsen még teljes hurrá-hangulat. Előbb jó lenne valami visszajelzést kapnunk az ELMŰ részéről is, hogy lezártnak tekintik az ügyet, és tárgytalannak tekintik a velünk szemben támasztott - jogtalan -, 300.000Ft-os kötbér igényüket.

Arra ugyan nem sok esélyt látok, hogy elnézést kérnének tőlünk a rengeteg kellemetlenségért, de nekünk az is bőven megfelelő elégtétel lenne, ha abbahagynák a további "szórakozást" a hibás mérőórájuk miatt. Ha lenne bennünk elég kitartás, valamint időnk lenne, akkor bizonyára egy ügyes ügyvéddel az ELMŰ torkának lehetne ugrani... Nem kis kár okoztak ők is nekünk.

A tárgyaláson Évi vett részt, és elmondása szerint már az elejétől kezdve nem volt túl sok esélye az ELMŰ-nek. Nem is volt szükség több körre, ezért elég hamar ítéletet hirdetett. Még nem kaptuk kézbe, de hamarosan majd meg kell jönnie postán. Évi elmondása szerint az ítélethirdetés után a bírónő - szavaiban nem kis gúnnyal - elmondta az ügyvéd- és bírójelölteknek, hogy nagyjából miről is szólt ez az ügy. Nem lehetett nem észrevenni a szavaiban lévő iróniát, főleg amikor "tankmágnes" részt mesélte.

Sajnos van egy olyan érzésem, hogy a miénkhez hasonló ügyekben nem mindig születik ugyanaz az ítélet. Nem minden esetben ássa bele a főítész magát a dolgokba, mert sokkal könnyebb út az áramszolgáltató igazát jóváhagyni a magánember kárára.

Remélem, hogy néhány hét vagy hónap múlva újabb pozitív fejleményekről számolhatok be.

Hopsz... Majdnem megfeledkeztem valamiről. Jött éves elszámoló számlánk, ami alapján 2eFt-ot visszakapunk a múlt évre nézve. Mondjuk azt nem egészen értem, hogy miért csak ennyit... Azt pedig kevésbé, hogy miért nem tudják visszautalni az összeget, vagy a további számlákba beszámítani. Szerintem egyszerűbb módszer lenne, mint postást is igénybe venni.

E-book (Rockchip)

Tudvalevő, hogy Kína rengeteg elektronikus kütyü hazája. Nem csak a nagy gyártók számára készítenek - olcsó munkaerőként - eszközöket, hanem ötleteket ellop... magukévá téve saját termékeket is. Abban szinte biztos voltam, hogy egy szállítással 10-15eFt-ba kerülő elektronikus könyvolvasó nem fogja megváltani a világot és nem lesz jobb, mint egy Amazon Kindle, de egy próbát megér a dolog.

Az ebay-ről nagyjából 3 hét alatt meg is érkezett postával a megrendelt Ebook névre keresztelt készülék. Szokás szerint ilyenkor mindig elfog az izgalom és vércseként csapok le a csomag tartalmára. Egy egyszerű postai levélként feladott küldeményben, buborékos védőtasakban volt az eszköz, mellette pedig egy rövid angol nyelvű útmutató, valamint töltő és egy védőzsák volt található.

Túlzott bonyolultságot nem jelentett a kezdeti használata. A tetején található gombbal indul. Azonban ezt elég hosszan lenyomva kell tartani a be- és kikapcsoláshoz. Ezt követően egy meglehetősen egyszerű angol nyelvű menübe kerülünk, amit a készülék jobb alsó sarkában lévő iránygombokkal és a közepén lévő M-gombbal navigálhatunk. Hasznos még a számgombok használata is, amivel egy kicsit gyorsabban tudunk a kívánt menüpontba lépni. A visszalépéshez egy nyíllal jelzett gombot használhatunk.

Menüpontok

Rögtön az első és talán leghasznosabb menüpont az Előzmények, ahol a legutoljára nézett file-okat tudjuk újra megnyitni. Igen, file-okat említettem, mert az Ebook névre hallgató eszköznek csak egyik funkciója az elektronikus könyvek megnyitása. Emellett lehet még vele zenei állományokat hallgatni, valamit mozgóképes tartalmakat megtekinteni.

Az Ebook menüpontban lehet a könyveket megnyitni, egész használható formátumtámogatással: epub, TXT, FB2, PDF, PDB, SKT, HTML. Nekem sikerült .prc/.mobi-t is megnyitni, de a hosszú percekig tartó betöltési várakozás során már szinte lemondtam róla.

A Zene (MP3, WMA, OGG, FLAC, WAV, AAC, APE), Videó (MKV, AVI, RM, RMVB, VOB, DAT, MP4, FLV, 3GP), Kép, FM rádió menüpontok is meglehetősen beszédesek. Érdemes valamilyen fülest csatlakoztatni hozzá, mert a beépített hangszóró elég gyenge, valamint ha rádiót akarunk hallgatni, akkor a fülhallgató kábeljének antenna funkciója sem elhanyagolható.

Igazán nagy meglepetést a képi megjelenítés okozott, mivel elég szép kép jelent meg a kijelzőn. Egy xvid-es, 350 megás sorozatepizódot fel is másoltam a készülékre és további meglepetésemre a kép szép és folyamatos volt, ugyanakkor még feliratot is megjelenített. Igaz, a magyar ékezeteket nem nagyon támogatja. Nem tudom, hogy filmet hány percig lehet rajta nézni újratöltés nélkül, de talán egy-egy 45-60 perces sorozatra még elegendő lehet a kütyü akkumulátora. 

Külön itt említeném a lejátszásra/leállításra szolgáló gombot, amit talán máshol nem is lehet használni. Remek funkció, hogy miközben zenét hallgatunk az eszközön, tudunk könyvet is olvasni. Ha csak a zenét szeretnénk megállítani, vagy újraindítani, akkor nem kell visszamászni a menükben, hanem ezt a gombot elég megnyomnunk.

A Naptár, Felvétel és Fájlkezelő pontokat nem nagyon használtam, mivel ezekre vannak jobb eszközeim is. És különben sem erre a célra vettem a készüléket.

A Beállítások rész viszont elég hasznos. Itt lehet beállítani a fényerőt (az 5 állapot közül nekem 2-esen van), az autómatikus(sic!) kikapcsolást, az időt, valamint a nyelvet is (köztük a magyart). A rendszerinformációs részből pedig megtudhatjuk, hogy a termék neve: EBOOK, a gyártója pedig a RockChip. Továbbá itt lehet megtudni, hogy a 4gigás tárhelyből mennyit foglalunk éppen, valamint a csatlakoztatható memóriákártya telepítettségét is. Ez utóbbi egyedüli haszna akkor van, ha pl. zenéket vagy filmeket akarunk nézni, mert nem hiszem, hogy a 4 gigás tárhelyét valóban olvasásra szánt könyvekkel meg tudnánk tölteni.

Könyvolvasás

Áttérnék a lényegre, az elsődleges funkcióra, azaz a könyvolvasásra. Az Előzményekből, vagy az Ebook menüpontból elérhető filekezelővel tudjuk megnyitni az állományokat. Az epub file-okat tökéletesen kezeli, ezért ezeket javasolnám elsősorban.

Van külön elforgatás gomb, amivel lehet a nézetet állítani. Ezen kívül van lehetőség a betűméret nagyítására is másik gombbal. A lapozás az egyik legfontosabb funkció. Ezekre ugyan csináltak külön gombokat, amelyekből legalább kettőt feleslegesnek érzek. Ezen kívül, a már korábban említett iránygombok is remekül használhatóak. Az M-et használva lehetőség van egy adott lapnál könyvjelzőt beszúrni, vagy törölni, valamint egyéb beállításokat eszközölni.

A számgombok hasznossága is szinte megkérdőjelezhetetlen. Nagyon gyorsan lehet váltani velük, ha az egyik menüpontból a másikba szeretnénk menni, valamint a számokat megnyomva a kívánt oldalhoz lapozhatunk egy elektronikus könyv olvasása esetén.

Negatívumok:

 - erős műanyaghatás, low-budget kivitel

 - gyenge akkumulátor idő

 - nem igazán e-book olvasó (nem e-inkes, hanem lcd)

 - napfényben nehezen használható (mint az elektronikus kijelzős eszközök általában)

 - lassú ki- és bekapcsolás

 - nem érintőképernyős

Pozitívumok:

 - olcsó

 - nem túl nagy (7 colos lcd kijelzővel), nem túl vastag

 - könyvolvasás közben nem kell háttérvilágítás

 - rengeteg formátumot kezel

 - meglepően szép kijelző

 - nem igazán e-book olvasó (lehet rajta filmet nézni és zenét hallgatni)

 - 4GB saját tárhely

Összegzés:

A pénzünkért meglehetősen használható készüléket kapunk. Eredeti célunktól eltéríthet minket, hogy filmet is lehet nézni. Távolsági buszozás/vonatozás közben könnyen idetévedhetünk, cserébe hamarabb lemerül. Elektronikus könyvek olvasására jó, ugyanakkor nem kíméli a szemet. Cserébe ugyan kapunk háttérvilágítást, tehát este nem kell hozzá lámpa, de nappal kb. ugyanannyit látunk rajta, mint az érintőképernyős telefonjainkon. Az érintőképernyős használat szinte kívánkozik a készülékből, mégsem olyan.

Aki nem akar vagy nem tud 30+ eFt-ot költeni egy igazi könyvolvasóra, annak jó választás lehet. Csodát ne várjunk tőle, nem világmegváltó eszköz, és főleg pozitív csalódás volt. Azonban az már megéri a megfontolást, hogy inkább egy hasonló árban lévő, 7 colos kijelzőjű, androidos táblát vegyünk-e szintén Kínából, vagy ezt.

Yonderboi Egyenes labirintus

Tegnap a Yummie.hu talált rá e remek mixre, én pedig úgy gondoltam, hogy megosztanám olvasóimmal. Elég érdekes próbálkozás, amiben az elektronikus zenét ötvözi a lemezpörgető zenész a magyar versekkel. Emlékszem, hogy néhány éve láttam a tévében valami magyar lemezlovas versenyt, ahol volt egy srác, aki pl. József Attilától a Születésnapomra című verset keverte rá valami zenére.

Ha van közel 40 percünk, akkor érdemes meghallgatni Yonderboi Egyenes labirintus alkotását.

Imperium Galactica 2 iPad-re

Ma reggel elég nagy meglepetés ért, ugyanis kiderült, hogy az Imperium Galactica-t kiadták iPad-re is. Az elmondások alapján a játék fut az első generációs készülékeken is, ugyanakkor még sok fagyást tapasztaltak már a játékot megvásárlók. Remélhetőleg jönnek majd a javítások és nem fogja semmi sem rombolni a játék élményt.

(English version)