2016/01/03

Gyümi és Gyümi Géniusz

Imádom az egy pakliból álló, gyors, ötletes, szórakoztató és az egész családdal játszható játékokat. Főleg, ha ezek mellé még kellően szép grafika is társul. Ezért is került látóterembe a Gyümi és a Gyümi Géniusz, amiknél ez utóbbi kritériumom már a nyilvánosan megtekinthető képek megnézésekor teljesült. A továbbiakban pedig arról is szeretnék írni, hogy vajon beváltották-e a többi szemponthoz kötődő elvárásaimat.

Ezen kisdobozos játékok egy magyar tervező munkáját dicsérik, sőt a kiadásuk egy saját cégen belülről indult. Mindenképpen megsüvegelendő egy ilyen vállalkozásba kezdeni és azt végigvinni. A második játék kiadása jelzi, hogy itt valamennyire egy sikersztoriról van szó.

Ahogy jobban megismertem (magyar) társasjátékos világot, világossá vált számomra, hogy Kecskemét a haza társasjátékozás egyik fellegvárának tekinthető. Nem csak évente megismétlődő, nagyobb rendezvénnyel és saját társasjátékos szakbolttal bír, hanem egy olyan tervezővel is, mint Szöllősi Péter. Akit kicsit jobban érdekel az első játék, a Gyümi kiadásának körülményei, az olvassa el a Boardgamegeek-en található Holtidő blogban írt első és második krónikát, saabee remek tolmácsolásában.

Mivel a két játék szabálya nagy mértékben megegyezik, ezért eren bejegyzés keretein belül egyaránt szeretnék írni a Gyümiről és a Gyümi Géniuszról. Lássuk, hogy miről is van szó...

Az első pár benyomás alapján az a vélemény alakult ki bennem, hogy ez egy versengő Hanabi, de nem teljesen. A Gyümiben lapot húzhatunk a dobópaklikban képpel felfelé lévő kupacok tetejéről, vagy a húzópakliból, majd a szerzett lapot vagy letesszük saját magunk elé, vagy az egyik dobópaklira. A dobópaklikra helyezéskor korlátozás nincsen, azonban a másik esetben figyelni kell pár dologra. A játék során ugyanis teljes számsorokat igyekszünk létrehozni a 6 gyümölcsfajtából. A nehézséget az jelenti, hogy mindig csak a legfelső lapon lévő számot látjuk, a többit pedig meg kell jegyezni. Az sem kritérium, hogy sorban kelljen lerakni a lapokat, a lényeg, hogy a játék végén meglegyen a gyümölcskupac összes lapja. Fontos szabály, hogy csak egyetlen sorozatot indíthatunk minden gyümölcsfajtából és hogy tényleg soha nem nézhetjük meg, hogy mit rejtenek a felső lapok alatt lévő saját kupacaink.
A jobb oldalt látható gesztenye nem a játék része! :)
Mindkét játékban ez a fő mechanika, de vannak eltérések. A Gyümi Géniuszról már látszik, hogy az a sima Gyümi egy fejlesztett, nehezebb verziója. Az első játéknál még 6 gyümölcsfajta van, minden lapból egyelően elosztva, míg a haladó verziónál már 7 és a számos lapok elosztásában is van egy kis trükk (amit bármikor megnézhetünk a mellékelt segédlapokról). Nem is beszélve arról, hogy az érvényes számsorokat tartalmazó gyümölcskupacoknál nem árt arra is figyelni, hogy a fehér számos lapokat is begyűjtsük és azokból is érvényes számsort hozzunk létre. Külön pozitívum, hogy a játékossegédlet lapokon nem csak a gyümölcsök eloszlása található meg, hanem a túloldalon a pontozás is.

A játék ugyan egyszerűnek tűnik, de mégis bizonyos fokú odafigyelést és koncentrációt igényel. Az első partink során legkisebb, két éves gyermekem folyamatos zavarása nagyban hozzájárult az alacsony pontszámainkhoz. Szerencsére ez nem szegte kedvünk és zavartalanabb játékokban már egész szép pontszámokat sikerült elérnünk.

A Gyümit sikerült kipróbálnom 2, 3, 4 és 5 játékossal is, és azt kell mondanom, hogy jól működik több játékosszámmal is. Jó, hogy nem nagyon tud fellépni az analízis-paralízis okozta holtidő, viszont minél többen játszuk, annál nagyobb asztalra van szükség. A feleségem szerint a 6 éves alsó korhatár egy picit túlzó, de szerintem ha kellő koncentrációval bíró gyermekünk van, úgy bátran nekivághatunk. A játék itthoni sikeréről mindent elmond, hogy a gyermekeim saját maguktól követeltek újabb partikat.
Van, akinek sikerült "kék" sort tökéletesre fejlesztenie. De nem ő nyert!

A Gyümi Géniusszal kevesebbet játszottunk, ami főleg annak tudható be, hogy valamivel nehezebb. Elsőre az tűnt fel, hogy a játékszabálya ugyan nem sokkal hosszabb, mégis elég sok újdonságot hoz. Érezhetően kiélezettebb lett a versengés, amit kék színű és a fehér számmal ellátott lapoknak köszönhetünk. A helyzetet tovább bonyolítja a lapok egyenlőtlen eloszlása és hogy ezek miatt jobban kell figyelnünk azt is, hogy mások miket gyűjtenek.

A két játék kapcsán sikerült találnom egy közös negatívumot is, nincsen egyik pakliban sem banán! Valamint, hogy a Gyümi esetében is jó lett volna pontozólap minden játékos számára.

Mindkét játékot bátran merem ajánlani bevezető vagy filler játéknak. A Gyümit főleg kisgyerekes családoknak, ahol már egy 6 éves forma gyermek egy kicsit jobban oda tud figyelni, míg a Gyümi Géniuszt a picit idősebb korosztálynak. Remélem, hogy hamarosan újabb játékok fognak megjelenni Szöllősi Péter tervező kezei közül!

Bónusz, a Gyümit többek között maga Tom Vasel, az egyik legnagyobb társasjáték értékelő/bemutató is elemezte:


Dinó tesó

Olyan ritkán járok moziba, szinte el is felejtettem, hogy legalább azokról a filmekről szoktam írni pár gondolatot. A Dinó tesót nem teljesen szabad elhatározásból néztem meg, hanem azért, mert a céges karácsonyunkkor ez volt az egyik lehetőség, amit megnézhettünk.

Előzetesen nagyon nem voltam képben a filmmel, azt sem tudtam, hogy létezik. Annyira sokadrangúnak gondoltam, hogy én szépen benyaltam a belső, céges plakáton lévő elírást, azaz, hogy a Dínó tesó 2-t fogjuk megnézni. Így sokáig abban a tudatban voltam, hogy ez egy általam egyáltalán nem ismert rajzfilm második része és nem a "2D" elírása. Talán a Lurdy házban lévő moziplakátok egyikéről esett le, hogy ez egy teljesen új rajzfilm, amit ráadásul a Pixar csinált.

Ez egy aranyos mese akart lenni, de végül valami egészen furcsa lett a végeredmény. A történet szerint egy dinócsaládhoz csöppenünk be, akik kukoricát termesztenek. Teszik ezt szabályos szántóföld létrehozással, öntözéssel és rendes betakarítással. Ráadásul állatokat is tartanak, amit azért is érhetetlen, mert a dinócsalád erősen növényevőnek tűnik.

Ebbe a furcsa idillbe belerondít egy rágcsáló, azaz egy emberkölyök, aki folyamatosan dézsmálja a kukoricakészletet. A legkisebb dinó és apukája üldözésére indul, ami végül halálos tragédiába torkollik. A családfő életét veszti.

A kicsi dínó igyekszik ezt jóvátenni, sokkal hasznosabbá válni a megfogyatkozott famíliánál. Azonban újra felbukkan az emberkölyök, aki miatt hősünk újabb kalandokba bonyolódik...

Nem mondanám, hogy tragikusan rossz volt. Egyszer megnézhető volt, de igazából erősen középszer. A gyerekek is élvezték (még a kétévesem is egészen sokáig bírta nyűglődés nélkül és végig is ülte az egészet a teremben), de az inkább a moziélménynek szólt, mint magának a filmnek. Azóta egy szó esett róla.

Az egyik kollégám arra panaszkodott, hogy grafikailag a Pixartól sokkal többet várt. Valóban, nekem sem tűnt kiemelkedőnek, sőt egyenesen olyannak, mintha egy kisebb stúdió alkotása lett volna az egész. Engem főleg az aranyosnak szánt baromságok idegesítettek. A földművelés, a zöld dínó találkozása a T-Rex családdal és hasonlók.

Még csak annyit sem írhatok, kár, hogy csak ennyi volt ebben a rajzfilmben. Szerintem sok értelme nem volt megcsinálni sem. Ez mindenképpen csalódás volt egy Pixar kaliberű stúdiótól.