2011/06/28

White Rabbit - Max Mümmelmann

A gyermekek azzal, hogy egyre idősebbek lesznek egyben okosabbá is válnak, korai egyszerű játékok mellett már igényük van egy kicsit komolyabbra is. Persze nem kell ki tudja, hogy milyen komolyságúra gondolni, néha megteszi egy egyszerűbb társasjáték is. Ebből a felindulásból vaterázott Évi néhány kisebb "társasjátékot".


Igazából csak egy játék nevezhető társasjátéknak, és az az egy is a szimpla kockadobáson alapuló, tehát semmi komoly. A dobozon szereplő Max Mümmelmann cím és a borítón szereplő fehér nyuszi egyértelműen elárulja, hogy ez kisebb gyermekek szórakozására van kitalálva.



A dobozban találunk egy 8 mezőt tartalmazó játéktáblát, 25 nyúlkártyát (amiből egy a fehér nyúl), egy hatoldalú dobókockát, egy fából készült nyúlalakot, valamint egy játékszabályt. Ez utóbbiból német jutott, úgyhogy Évi ilyen jellegű nyelvtudását kellett feleleveníteni.


Előkészítésképpen vegyük ki a kártyák közül a fehér nyulat, majd a maradék 24 lapot keverjük össze, majd lefordítva, véletlenszerűen rakjuk körbe, a játéktáblán lévő mezők mellé. Minden pötty/mező mellé így három darab lap jut. Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak a fehér nyulat kell a piros színnel jelölt pötty mellett lévő kártyákra tenni, valamint magára a pöttyre a fanyulat ráugrasztani és a indulhat is a játék.


Gurulhat a dobókocka, majd a játékos a dobott számmal megegyező lépést tehet meg a játéktáblán, az általa választott irányba. Amelyik mezőre lépett, az ott lévő, legfelső lapot magához veheti és átadhatja a dobókockát a következő játékosnak. Ha ugyanolyan számmal jelzett lap kerül a hozzá, amilyennel már rendelkezik, akkor a lapot az adott halom aljára kell vissztenni. A játék célja, hogy az 1-től 6-ig számozott lapokból mindegyik legyen a tulajdonunkban.


Említést kell még tenni a fehér nyúlról is. Amennyiben valaki ezt húzza fel, akkor elvehet egy lapot egy másik játékostól. Természetesen itt is él a szabály, hogy csak olyan lap kerülhet hozzá, amilyennel még nem rendelkezik. A kör végén a fehér nyulat egy általa szabadon választott mező melletti kártyákra teheti.



Ezekből is látható, hogy a játékszabályok nem túl bonyolultak és viszonylag kiskorú játékos számára is könnyen érthetőek. A játékidő sem túl hosszú, tehát még pont elégséges, hogy lekösse a gyermeket és hogy ne örölje túlságosan egy felnőtt idegeit. A három és féléves lányom már képes végigjátszani, akár két teljes játékot is, míg a 2 éves Márton jó, ha 2-3 kört végigjátszik.



(A képek a http://www.boardgamegeeks.com/ oldalról vannak.)

2011/06/16

Stephen King - A setét torony 6. rész - Susannah dala

Sajnos azt kell mondanom, hogy az 5. könyvben elkezdett lejtmenet után elérünk a (könyv)sorozat mélypontjához. Nem tudom, hogy Stephen King mit szeretett volna ezzel a kötettel megvalósítani, de az érezhető volt, hogy ő maga sem nagyon kedvelte és gyorsan túl akart rajta lenni, ugyanis terjedelemre körülbelül a fele az előzőnek.

A Susannah dala az általam legkevésbé kedvelt karaktert teszi a középpontba és jelentősen ráfókuszál. A nő skizofrénsága több, mint idegesítő és ebben a kötetben elég sokat kapunk belőle. Szerencsére másik szálakon is megy tovább a történet, ugyanis a ka-tet gyakorlatilag háromfelé válik. Susannah ugye külön utakon jár meghasadt személyiségének szinte minden szereplőjével, míg Jake Csivel és Callahan atyával, valamint Roland Eddievel tart. Mondanom sem kell, hogy az utóbb említett két külön szálat sokkal jobb olvasni, mint azokat a történéseket, amik a nővel történnek.


Szerencsére azért halad előre a történet, csak megjelenik néhány olyan szereplő, akit én egyáltalán bele sem írtam volna a sorozatba. Azonban Stephen King mesélni szeretne, valamint megmutatni, hogy milyen jól is tud karaktereket megformázni. Ez utóbbi egész jól sikerül, ami pedig a mesélést illeti... végül az is megvalósul. Az agyában megjelenő torz jelenések és jelenetek valahogy mégis működnek, de ettől még nem fogom megszeretni ezt a könyvet.


Ha ez lett volna az első kötet, amit a sorozatból olvasok, akkor nem valószínű, hogy folytattam volna. Ahogy haladtam előre, egyre csak az motívált, hogy nemsokára vége és a befejező részben talán minden sokkal jobb lesz.


Külön kiemelném még az utolsó oldalakat, amiket szintén szükségtelennek éreztem. Nem tudom, hogy Kinget mi inspirálta és mi ezen oldalak valódi igazságtartalma, de igazából nem is érdekel. Annyit kell elmondani, hogy a Susannah dala A setét torony sorozat azon tagja, amit túl kell élni, amin valahogy túl kell esni.