2010/02/26

Márton morogva, ülve játszik

Igazából nincsen sok hozzáfűzni való.

2010/02/25

Stephenie Meyer: Újhold (New moon)

Mint ahogy azt már a napokban említettem, jelenleg a harmadik kötetet olvasom. A második kötet is nagyon olvastatta magát, ezért gyorsan sikerült átlendülni rajta.

Az írónő vámpíros-szerelmes-történetes írása ott folytatódik, ahol az előző abbamarad. Persze az első száz oldalon belül megtörténik maga a bonyodalom, amire a könyv címe is utal. Nos, mi jut eszébe mindenkinek a holdról? Persze, a vérfarkasok. Persze ők is jók, akár csak kedvenc vámpír barátaink. Ezzel már sokadszorra veri ki a biztosítékot egyes vámpíros és vérfarkasos horror imádó barátainknál. Hogy is van ez?

És persze Bella is megtalálja a hiánypótlást, a már első kötet szerint is esélyes, Jacob személyében. Akiben már akkor is ott lapult a potenciális vérfarkas.

Jelen könyv is igencsak jól olvasható, bár át kell magunkat tenni a szokásos lelkizéseken. Persze, ezen felül ott vannak olyan nyilvánvaló "hibák" is, amiken elég nehezen lehet túllendülni. Felmerül a kérdés, hogy hol voltak eddig a vérfarkasok? Miért csak mostanában jelentek meg újra? Meg persze ott van a már amúgy is képtelen "szerződés" a két rivális között.

A történet meglehetősen lassan nyúlik, ami várható is, mert a sok oldalban még nem akar az írónő minden poént ellőni. A vége elég érdekesen alakul, és talán túl valószínűtlenül is (érdekes a valószínűtlent említeni egy misztikus lényeket is tartalmazó könyv esetében). Nekem egy kicsit durva ugrásnak tűnik, hogy a nagy melankólikus helyzetből egyszer csak máshol terem a mi kicsi Bellánk.

Aztán lehetne beszélni a különleges képességéről is, ami talán előre fogja vetíteni, hogy vámpír lesz. Kérdés, hogy ezt hol tudja kihasználni, ha tényleg átalakul, illetve ez milyen előnyöket nyújt majd számára. És az hogyan lehet, hogy Alice mégis lát vele kapcsolatos dolgokat? Furcsa.

Mégis, mint írtam a könyv emészthető. Több blődséget tartalmaz, mint az előző rész, de mégis alig vártam, hogy oldal oldalt kövessen, és folyjon előre a történet. Most a harmadik kötettel egy kicsit meg vagyok akadva, de úgy gondolom, hogy hamarosan majd arról is fog jönni egy írás a részemről.

2010/02/23

Better off Ted

Ezt a sorozatot nem ajánlották túl sokan, de én mégis úgy döntöttem, hogy megnézem, mert valami könnyedre és viccesre vágytam, aláröhögések nélkül. Valamint még fontos szempont volt az is, hogy egy évadot egyben meg tudjak nézni, és ne kelljen jó tévénéző módra heteket várnom a következő részre.


Aztán úgy alakult, hogy majdnem nem is lett az egészből semmi, mivel fehér köpeny villant. Igen, azt hittem, hogy valami orvosos-doktoros-kórházas sorozat, amiből én köszönöm, de nem kérek. Semmi kedvem a Vészhelyzet - Grace klinika - Dr. House és hasonló baromságokra. Szememben egytől-egyig szemét mind. Arra mennek, hogy legyen valami súlyos eset, esetleg tömérdek vér, valamint romantika... Ez kell a népnek.

Aztán végül jobban beletekertem a sorozatba, és láttam, hogy a fehér köpeny tudósokon van, akik még csak véletlenül sem műtenek, hanem idióta találmányokkal kísérletezgetnek. A Better off Ted egy picit az Eurekára hasonlít, csak itt a részek rövidebbek, és talán pont ezért, kevesebb is bennük az üresjárat. (Azt valaki meg tudja mondani, hogy miért kell mostanában szinte minden cégnek az XY Dynamics nevet adni?)

A 20 perc körüli részek pont ideálisak ahhoz, hogy lezavarjanak egy központi témát, meg némi humort csempésszenek bele, így ha nincs is végig kacagás, de széles mosollyal az arcunkon lehet nézni a részeket. Persze ez még nem jelenti azt, hogy ne lennének itt is gyengébb részek. Bár csak az első évadot tudom magam mögött, de néhol bizony egy picit nyögvenyelősen mentek a dolgok. Azonban mindezek ellenére bátran merem ajánlani a sorozatot, akik könnyed kikapcsolódásként egy érdekes/idióta/vicces találmányokat létrehozó és azokkal kísérletező vállalat mindennapjaiba szeretnének betekintést nyerni.

2010/02/22

Elit alakulat (Band of Brothers)

Mostanában egy picit hanyagolom a nagyobb sorozatokat, és nem nézem őket darálva, mint hónapokkal ezelőtt. A legutóbbi ilyen, negyven percnél hosszabb epizódrészekkel rendelkező sorozat az Elit alakulat volt.


Elég furcsa, hogy ez még csak most került elő nálam, és nem évekkel ezelőtt. Eddig valahogy elkallódott, vagy valamiért nem jutott el hozzám. Emlékszem, hogy először egy régi jóbarátom ajánlotta, aki megrögzötten játszotta a Call of Duty első részét egyjátékos módban. Gondolom, hogy csak azért nem multiban, mert nem volt akkoriban Internetelérése. Aztán később akkor került elő, amikor a svájci ex-főnököm megemlítette, hogy van ilyen sorozat, és kölcsön tudja adni. Egy bontatlan fémdobozt adott, amiben az angol és német nyelvet tartalmazó sorozat dvd-i terpeszkedtek. Valamiért nem mertem, vagy inkább nem akartam felbontani az amúgy a magyar ár harmadért kapható pakkot. Egyszerűen megdöbbentő, hogy Svájcban ennyivel olcsóbbban hozzá lehet jutni valamihez. Aztán végül valamelyik munkatársam hozta el a lemezeket megtekintésre.

Azt kell, hogy mondjam elég megdöbbentően jóra sikerült a sorozat. Szinte kaptunk több, de ugyanakkor kisebb "Ryan közlegény megmenetése" filmet, melyek egyszerre mutatják be a háború borzalmait és a katonatársak közötti bajtársiasságot. Az első nekem jobban bejöttek, a kiképzés bemutatása, a "partraszállás", az első csaták, az első találkozás a borzalmakkal. A további részekben valahogy egy picit tompult a dolog. Azok már kevésbé voltak pergősek, inkább a drámai vonalat erősítették. Nem mondom, hogy ezek rosszul sikerültek volna, csak nem csak a mozgóképen életre kelő katonák tűntek fásultnak, hanem valamennyire a sorozat is. Mindezek ellenére az HBO-nak sikerült ezzel is igazán minőségit alkotnia. (Remélem, hogy hamarosan felvillan a zöld lámpa a tervezett Trónok harca sorozat előtt is.)

Lehet, hogy azért is tetszett annyira a sorozat első néhány része, mert ott megjelentek a Call of Duty játékból unalomig ismert pályák némelyike (bár még mindig nem tudom, hogy hol van van a Toujane pályán...), a kedvenc Brecourt tanyás, valamint a pro-mapnak titulált Carentan zongorával tarkított városa.
Ha már előkerült a zene, akkor még annyit hozzátennék, hogy a film zenéje egész jó, sőt szinte kiválló, tökéletesen illik a képsorok atmoszférjához, de ezt sem fogom rongyosra hallgatni, ahogy más filmzenét sem.

A sorozat megnézését követően sem fogok beleszerelmesedni a háborúba, és nem leszek rajongója sem a témának. Azonban megnéznék már egy olyan sorozatot, ami az ellenkező oldalról mutatja be a történetet. De erre valószínűleg nem fog sor kerülni, mert amint a híres mondás ferdítése azt mondja: "a történelemírás a győztesek privilégiuma".

Stephenie Meyer: Alkonyat (Twillight)

Nos, előzetesen nem tudtam, hogy mit vállalok, amikor megkaptam kölcsönbe Stephenie Meyer nálunk megjelent, első három, Twillight-ságához kapcsolható könyveit. Eddig még nem láttam az elkészült filmeket, és csak információmorzsákat kaptam arról is, hogy mikről szólhatnak ezek az egyre vaskosodó kötetek.

Annyit tudtam, hogy valamiért új Harry Potternek tartják (az új jelölt most Percy Jackson, amiről szintén nem tudok semmit), és hogy nagy körülötte a hiszti. Na meg persze vámpírok vannak benne és szerelem.

Nagyon rossz sejtések kezdtek bennem körvonalazódni, amikor a könyv hátsó lapjain rajongói méltatásokat találtam, amik főleg 13-18 éves lányoktól voltak. Azonban nem félelemlítettek meg az efféle nyálas hozzászólások nekiláttam az olvasásnak.

Azt kell mondanom, hogy az írónő tudja a dolgát. Aki valami véres-vámpíros, vagy gazdag fantasy elemekkel tarkított regényt szeretne olvasni, az neki se lásson! Mert valójában egy szerelmesregényt kapunk, amelynek központi szereplője (de)Bella Swan. Az ő szemén és lelki világán ismerjük meg az egész történetet, a környezetet és mindent. Az írónő szemét, mert a könyv olvastatja magát. Annak ellenére, hogy kapunk egy okosnak tűnő, de ugyanakkor nagyon buta libát, kinek érzelgős csapongásai néhol igencsak bosszantóak. Az írőnönek sikerült megteremtenie az írásban egy olyan idilli képet a főszereplő lányról, akit én mindig valamiért csak Debellának nevezek magamban, amit talán követendőnek találhat néhány nem kifejezetten szép, de költői szerelemre éhes tinilány.

A történet szerint Bella egy csendes amerikai kisvárosba, Forksba költözik apjához, aki már jó ideje különél feleségétől. Hogy a közhelyek tovább gyűljenek a faterja történetesen a helyi seriff. Bella már az utolsó középiskolás éveinél tart tanulmányaiban, de be kell illeszkednie a helyi közösségebe. Nem meglepő módon az új lány afféle központi karakter lesz (a sorozat 3. kötetének elején már úgy van megemlítve a dolog, hogy két csoport van, a Bellát szeretők és utálók), de lehet, hogy ezt csak annak kell betudni, hogy nézőpont-karakter ábrázolással van a könyv szerkezete megteremtve.

A beteljesületlen szerelemmel foglalkozó százoldalak nagyon gyorsan elfogynak a könyvből, különösebb izgalom nélkül. Bella nagyon gyorsan rájön arra, hogy kiszemelt pasija valójában egy vámpír, ahogy annak egész családja is. A végén egy kicsit felpörögnek az események és talán véresebbre is fordul a regény, de semmi extra.

Valójában egész jó kikapcsolódást nyújt a könyv, és egy kis változatosságot hoz az amúgy fantasy témájú olvasmányaim között. A vámpírokkal és egyéb misztikumokkal szinte alig foglalkozik, tehát betudható az egész szerelmes-lányregénynek... Mindezek ellenére folytattam az olvasást és jelenleg már a 3. kötetnél tartok.

Sajtos ropogós

Vélhetően több száz ilyen néven keringő recept kering már az Interneten és különböző szakácskönyvekben. Ez azonban egy igencsak jól sikerült változat, amit főleg frissen lehet nagyon szeretni.

A recept olyan maga primitív módján olyan egyszerű, hogy szinte fáj:

Hozzávalók:

- 45 dkg liszt
- 20 dkg reszelt sajt (füstölt és sima keverve) + a szóráshoz ízlés szerint
- 25 dkg margarin
- 1 kis pohár tejföl
- só
- 1 tojás

Az elkészítés:

A lisztet, sajtot, margarint, tejfölt, sót összegyúrjuk, majd nagyjábó 1 órára hűtőbe tesszük.
A kivett tésztát fél ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, tetejét megkenjük tojással, megszórjuk sajttal. Csíkokra vágjuk, majd 200 fokon sütjük, amíg jónak nem látjuk.

2010/02/21

Márton fél éves (vendégblogger)


Mártonunkra azt mondta 4 hónaposan a konduktor, hogy le van maradva a fizikai fejlődésben. Ezen annyira nem csodálkoztunk, mert addigra a 3 kilós születési súlyára még fölszedett majdnem 4 kilót. Amikor hasra tettük, pár másodperc múlva sírva követelte, hogy fordítsuk vissza, csak a könyökén tudott támaszkodni, a fejét néhány másodperc múlva le kellett támasztani, hogy pihentesse a nyakát. Konduktor néni megmondta, hogy milyen gyakorlatokat csináljunk a gyermekkel. Ennek meg is lett az eredménye, mivel a két hete lévő vizsgálaton már azt mondta, hogy mindent a korának megfelelően csinál a csepp. Nagyjából Karácsony óta kezdett el rohamos ütemben fejlődni, amikor is tényleg napról-napra látszott, hogy már sokkal ügyesebb.

Mára eljutott oda, hogy négykézlábra áll, így himbálózik előre-hátra. Ezt egyre stabilabban csinálja. Eleinte rögtön eldőlt, még nem volt túl fejlett az egyensúlyérzéke. :) Aztán már a himbálózásból le is ült 6 hónaposan és 3 naposan. Aztán két napig szüneteltette ezt a tudományt, de azóta töretlenül tart, bármikor meg tudja már csinálni. Per pillanat az a legnagyobb gondja, hogy a himbálózásból csak tolatni tud, és előre nem. De a hátrálást is csak addig, amíg el nem éri a falat vagy a szekrényt. Itt egyszerűen "beszorul". Ekkor kell nagyon a segítség. :)

Az ebédet egy kicsit kibővítettük gyümölcsökkel és néhány zöldséggel. Éppen csak kóstolási mennyiséget adtam neki, a többit jégkockatartóba lefagyasztottam, és egyenként adom oda. A cél nem az, hogy a tejcsiről leszokjon a gyermek (egyelőre), hanem hogy megszokja az új ízeket. Eleinte minden nagyon nehezen ment (legalábbis nem rémlik, hogy Annamáriával is ennyit bénáztam volna).

A kiskanál hiába jutott be Márton szájába, akkor se tudta leenni róla a hamikát. Már azon törtem a fejem, hogy elveimet föladva szilikonos kanalat kellene venni, amikor kiderült, hogy a laposabb kiskanál teljesen jó. A rendes babaetető kanalak nagyon vastagok, és nagyon mély bennük a mélyedés. De a sima kávéskanál tökéletes. Elég lapos ahhoz, hogy a gyermek le tudja róla szopizni a pépes táplálékot.

Aztán adtam neki sütőtököt, mondván, hogy minden gyerek szereti. Majdnem egy nap volt, mire átjött rajta a nagyjából egy jégkockányi mennyiség. Kérdeztem a védőnőt, hogy akkor nem korai-e még a "szilárd" ételek bevezetése, de azt mondta, hogy nem, nyugodtan adjam neki. Adjak neki minden nap ebédre valami újat (persze csak kb. 5 naponta), délután uzsira pedig valami olyat, amit már ismer. Még nem jutottam el odáig, hogy uzsonnára is kapjon egy kis gyümölcsöt, de lassan összeszedem magam.

A cukkini még jobban megviselte a gyermek gyomrát. Egy jégkockányi mennyiséget adtam neki délben, ami másnap 11-kor ért át rajta, legalábbis én azt hittem, de még délután 4-kor is volt belőle a pelusban. Aznap kímélő - gyümölcsnapot tartottunk a továbbiakban. Aztán megint adtam neki cukkinit, de már a végén fél nap is elég volt, hogy áttolja magán. :)

Márton már nagyon kezd társasági lény lenni. Keresi Annamária társaságát, ha meglátja, egyből ránevet, ha elég közel ér hozzá, akkor megpróbálja megfogni, és széles mosollyal tudatja, hogy nagyon örül neki. Már annyira ügyes, hogy "tud" puszit is adni. Az ő kis "gyenge" fogásával megkapaszkodik az ember hajában, és odahúzza a másik arcát a szájához, és nagyra tátja a száját. Így szépen összenyálaz, és nagyon boldog tőle. :)

A másik, amit nagyon tud, az az, hogy ő csinál valamit (pl. a kezével üt egyet), erre anya grimaszol. Márton kipróbálja, hogy vajon ez következőre is működik-e. És láss csodát, működik. Ezzel nagyon hangos kacagást lehet a gyermekből kicsalni.

Ja, kacagás: nagyon megy. Mindenkire mosolyog a csepp már alapból is. Ha esetleg sikerül valamit csinálni, ami számára vicces, nagyon szépeket tud kacagni a kicsike. Eléggé jó kedélyű gyermek. Ha nincs valami baja, akkor szeret nevetgélni. Estére már kicsit nyűgösebb, de szerintem minden gyereknek vannak nyűgösebb időszakai, hát neki az este az.

Kezecskéjével már tudja ügyesen fogni a tárgyakat. Két kézzel is, áttenni egyik kezéből a másikba.

A legjobb játékok: ásványvizes palack félig vízzel - mozog benne a víz, ha süt a nap, akkor a fény is szépen törik rajta, el tud dőlni - ezen jól meg lehet lepődni, és el is tud gurulni - akkor meg lehet utána evickélni. A másik érdekesség - szülői felügyelettel - az újságok. Érdekes, hogy hogyan szakad, színes, sok kis darabra téphető. Ami még nagyon érdekes, hogy az egyes anyagoknak milyen hangja van, hogyha a körmével kapirgálja. Ilyenkor elég hosszú ideid próbálgatja, hogy a környezetében minek milyen hangja van. A lábával ugyanez: kopog vele, kicsit arrébb fordul, ott is kopog. Ha szerencséje van, sok játék van körülötte eldobálva és mindnek más hangja van, ahogy a lábával hozzáér.

Van még egy kedvenc jelzése: a „repülés”. Ha mindkét kezét a feje fölé emeli, és egyszerre a hasára csapja, akkor föl szeretne ülni, vagy szeretné, hogy fölvegyék. Ilyenkor olyan, mintha repülni szeretne, olyan gyorsan csapkod, hogy majdnem föl is száll. :)

Szóval már nagyon ügyes a kicsi csibefasirtocska.

2010/02/16

Terry Pratchett: Egyenjogú rítusok

Úgy látszik, hogy teljesen nyughatatlan vagyok. Nem nyugszom, amíg meg nem tudom, hogy mi a jó Terry Pratchett könyveiben. Mivel azonban elektronikusan olvasom művei nagy részét, ezért ezeket szétaprózva, megszakításokkal szoktam befejezni.

Az egyenjogú rítusokban az író szakít a Széltoló vonallal, még ha ideiglenesen is. A Korongvilág egy új cselekményszálát idézi elő, amiben Mállotviksz néne és "tanítványa" kalandjait követjük végig. A könyv első része elég tetszetősen alakult, de a végére megint teljes lett a zűrzavar. Valahogy kezdem azt hinni, hogy Pratchett mester nem rendelkezik minden szükséges kerékkel. Sőt, még csak azt sem mondhatom, hogy a fordítás az oka, hogy nem tudtam teljesen magamévá tenni a gondolatait. Pedig olyan jól indul, hogy lehetőség van a fantasy világok sztereotípiájának felborításához...

Szerettem volna azt mondani, hogy Az Egyenjogú rítusok egy jó könyv, de nem mondhatom rá teljes szívvel. Pedig én nagyon erősen próbálkozom... Nem tudom, hogy mikor unom meg, mivel még van egy eredeti angol nyelvű könyve, amit nemrég nyertem. Azt még bizonyára be fogom fejezni.

Megemlíteném, hogy jelenleg olyan ritka helyzetben vagyok, hogy egyszerre csak egy könyvet olvasok.

Utólagos kiegészítés:
Tegnap egy kicsit siettem, ezért kimaradt, hogy valójában miért is kínzom magam az angol fantasyíró munkásságával. Bár az is lehet, hogy csak a Pat's Fantasy Hotlist egyik legújabb bejegyzése ébresztett rá: minden egyes könyvben olyan gondolatébresztő, vagy vicces mondatok vannak, hogy nem lehet megállni a hangos felnevetést. Igaz, hogy ezt megelőzően vagy követően egy picit gagyiszerűbe fullad az egész, amit persze nem is lehet felróni, mert szándékosan ilyen.

2010/02/15

Egy születésnap második részlete

A hétvégén lezajlott a 30. születésnapom ünneplésének második részlete is. Így visszagondolva az egészre valahogy nem érzem az egészet teljesnek, mert valami hiányérzetem van.

Talán csak azért, mert január első munkanapjától kezdve mostanáig erőteljes robot volt a munkahelyemen. Általában a csak este 8 után értem haza, de volt olyan is, hogy 23.00-kor. Nem mondhatnám, hogy sokkal jobb volt a helyzet, mint tavaly, mert itt folyamatos volt a túlóra, míg akkor kevesebb volt az ilyen "időtúllépés". Mostanra már kellően elfáradtam, valamint bele mindben...

Az eredeti terveim között szerepelt, hogy még a születésnapomra elkészülünk a Star Wars: The Force Unleashed fordításával. Ami igazából teljesült is, csak nem volt mikor időm a játékot is tesztelni, hogy nyugodt szívvel "kiadhassam". Fordítótársaim (Banderas, Pityu mester, Dusi) igazán lelkiismeretes munkával fordítottak, majd később hibákat ellenőriztek, és elég rosszul esik, hogy nem sikerült ezen ígéretemet teljeseni. Talán már a héten valóban oda tudom adni Tom Evinnek a végleges nyelvi file-okat, hogy elkészítse a telepítőt...

De most kanyarodjunk csak vissza a mostani hétvégéhez. Az egész valójában azért tolódott idáig, mert apósék Tenerifén voltak nyaralni/telelni (még mindig nem írtam meg az utolsó nap eseményeit, pedig azóta már eltelt több, mint egy év). A megbeszéltek ellenére most is majdnem kútba esett a dolog, mert valami fontosabb dolog közbejött nekik, valaki nálam fontosabb személyt kellett meglátogatniuk, ahol ettek is... Gondolom, hogy Évinek mennyire jól esett az egész hétvégi főzési munka.

Szóval péntek este hazaértem viszonylag időben, mivel a gyermekekre kellett vigyáznom. Évi lakógyűlésre ment, ahol a lakók szokás szerint egymásnak estek. Hurrá... A gyerekeket megfürdettem, ágyba tettem, majd lett volna a hagyományos "CoD2-éjszaka", ami sajnos nem tartott sokáig. De ezt követően legalább volt kedvem és lehetőségem SW:TFU-t tesztelni.

Másnap reggel szokásos babaúszás. Már a kocsiban ültünk, amikor majdnem lefújtuk az egészet a nagy szél miatta. Egy kicsit aggódtunk, hogy a gyerekek megfáznak, vagy még betegebbek lesznek, de szerencsére ezt megúsztuk. Ezt követően nagybevásárlás, otthon kipakolás, takarítás, porszívózás, gyerekek délutáni alvása, főzés előkészítés.

Én nekiláttam egy sajtos süti elkészítéséhez, ami Annamáriának nagyon tetszett. Majd megcsináltam a joghurt tortát is. Évi meg ugye csinált palóc gulyást... Estére kellően elfáradtunk, és fáradtan dőltünk az ágyba.

Reggel 7kor Annamária "anya, anya, anya" szólításaival jelzett, hogy ideje lenne felébredni. Aztán mondta, hogy "kijössz", és ki is jött az ágyából, amiről a rácsokat pont azon a héten szedtük le. Ezt követően újabb otthoni robot... Évi megcsinálta a vadasan készült marhát, majd készített hozzá gombócot is. Mivel előző nap sikerült bezabálni a sajtos sütit, ezért új adagot kellett csinálni. Aztán még azt is kitalálta, hogy csinál nekem Rákóczi túróst. A felsorolt ételekről elég annyit mondanom, hogy mind nagyon jól sikerültek.

Aztán nap közben még el kellett mennie Évinek apóssal nekem megvenni az ajándékot, ami a következő lett:

Szerintem egész jó darab ez a Malaga főnöki (bőr!)fotel. Amikor megkaptam, akkor nagyjából fél óra volt, amire össze tudtam szerelni. Az egészhez csak egy imbusz-kulcs kellett, ami a csavarok mellett mellékelve volt. Elsőre, természetesen, nem tudtam összerakni. Nagyon tesztelni még nem volt időm, mert elég későn jöttek hozzánk, valamint emiatt a gyerekek fürdése is sokat csúszott. Megint olyan fáradtak lettünk a nap végére, hogy a másik, Évitől kapott ajándékomat sem tudtuk már kipróbálni:



Volt még egy olyan gyenge kísérletem, hogy felkelek reggel az NBA Allstar Game-re, ami hajnali fél3 körül kezdődött volna, de bár rövid időre felébredtem, mégis az alvás mellett döntöttem.

Ui: Hamarosan jön a névnapom, és ha be fog válni a Race for the galaxy nevű társasjáték, akkor talán nem venném rosszul a kiegészítőit sem. Erre és erre gondoltam. :)

Néhány filmmegtekintés 2010 januárjából

Az év első hónapjában sikerült néhány filmet megnéznem, és mivel ezek közül egyik sem volt valami túl nagy durranás, ezért inkább egy bejegyzésben tennék róluk említést.

Gamer (Játék a végsőkig)
Egy olyan jövőbeli világban játszódik, ahol a virtuális valóság egyedi módon jelenik meg. A lényeg, hogy míg a való világban a játékosok a hálózaton függenek és az egyedi számítógépeiket használják, addig a "játékvilágban" élesben történik minden. Az egyik virtuális valóság egy Sim-szerű cukorvilág, ahol kedvünkre testreszabhatjuk az általunk irányított karaktert (aki valójában egy színész), majd különböző cselekedeteket hajthatunk velük végre. A másik ilyen virtuális valóság, ahol börtönbüntetésre ítélt rabok élesben háborúznak egymással. Aki bizonyos számú küzdelmet túlél az szabad lehet. Persze ezt még senki nem érte el, és ugye a film arról szól, hogy valaki ennek a közelébe ér.

A film egyszerre több sebből vérzik, és akkor még nem is beszéltem a "színészi" játékról. Nem is tudom, hogy mit lehetne elvárni egy Gerald Butlertől és egy elhízott Val Kilmertől. Egyszeri szórakozásnak talán még elmegy, de a most felsorolt filmek közül ez a leggyengébb.

Surrogates (Hasonmás)
Kronológiailag ez a film következett, de a rangsor alapján is ez következne, ha a rosszabbtól a jobb felé haladnék a listán. A minőségiességet nem kizárólag Bruce Wills jelenti... Itt egy olyan jövőkép jelenik meg, ahol az emberek szintén otthon vannak, a világtól elzártan, így nincsenek kitéve különféle fertőzéseknek. A kapcsolatra a virtuális módon irányított robottesteiket használják. Furcsa volt egy nagyon fiatal kinézetű Bruce Willist követni a film elején.


Ezen idilli világban is bekövetkezik az első nagyobb probléma. Egy olyan gyilkosság történik, ami kihatással van az őt irányító személy életére is, azaz nemcsak a robottest hal meg, hanem maga az irányító személy is.

A filmben elmegy a nyomozós szál, valamint az akció részekkel sincsen túl nagy baj. A fő gond, hogy igazából úgy gondolták ez egy A típusú film lesz, végül csak egy B mozi jött ki belőle. Talán jobban élveztem volna, ha nem késő este nézem meg és nem akartam volna közben többször is elaludni. Úgy érzem, hogy a film alapjául szolgáló iromány sokkal ütősebb lehet.

The Tournament (Bérgyilkosok viadala)
Ez már eredetileg is B kategóriájú besorolásban indult, tehát eleve úgy áltam neki. Bár az igazat megvallva az első kettő iránt sem tápláltam túlzott elvárásokat. Ennek ellenére mégis ez tetszett a legjobban.


A film véres, tele van mészárlással és gyilkossággal, tehát eleve csak olyannak ajánlanám, akinek nincsen ellenérzése a valóban 18-as karikát érdemlő mozgóképes alkotásokkal szemben. A magyar cím igazából eltalált, mert két szóban összefogja a lényeget.

A szereplők önként résztvesznek egy olyan viadalon, ahol pénzért és dicsőségért le kell győzniük a többi bérgyilkost. Ennek érdekében "hegylakózniuk" kell, azaz a végén csak egy maradhat. A dolog nehezítve van annyival, hogy mindenkibe beleültettek valamit, amivel azonosítani tudják a helyüket. Azt persze nem árulták el, hogy ez az eszköz bombaként is funkcionál.

A film bővelkedik a gyenge alakításokban, az erőtlen történetben és más ötlettelenségekben, de mégis bőven szórakoztató.

2010/02/03

Lőrinc László: Az elátkozott hajó

Évi egészen véletlenül vaterázta be ezt a könyvet, mivel az áruk felkínálója azt mondta, ha sikerül 10.000Ft felett tőle árukat venni, akkor ingyenesen feladja a csomagot. A néhány pluszban rendelt könyv között ez a megviselt borítójú regény is ott lapult.


Mivel nem használta a középső L. betűt, ezért azt hittem, hogy az író egy korai zsengéje, aztán ki sikerült wikipédiázni, hogy egyáltalán nem. Már 1972 óta írt könyveket, azaz 1989-re igencsak be kellett volna érnie. Érdekes módon az az év elég termékeny volt a részéről, mert 4 könyve jelent meg Lőrinc (L.) László néven, 4 könyve Leslie L. Lawrence néven, míg egy Frank Cockney néven. Ez utóbbi már csak azért is meglepő, mert 9 könyvet kiadni egy évben egészen szép teljesítménynek tűnik, pláne ilyen minőség mellett, és ezt most nem pozitívan mondom.

A nagyjából 200 oldalas könyv távolról sem nevezhető remekműnek. Tele van párbeszédekkel, a környezetleírás nagyjából nulla, és sok helyen csak találgatni tudjuk a körülményeket. Az abszurd jelenetekkel olykor már saját maga paródiájával fajul az egész. Próbál ugyan Laci bátyánk viccesnek és humorosnak mutatkozni, de ez a kísérlete egy kicsit kudarcba fullad.

A történet szerint néhány személy különös körülmények között eltűnik a világ többi lakója számára. Az egyik szál az őket felgöngyölítő nyomozás, ami már több helyen is megmosolyogtató. Az egyik legviccesebb, hogy az egyik szereplőt Michael Jacksonnak hívják és történetesen fehér. Ez külön meg van említve, tehát gyaníthatóan a könyvben az összes szereplő fehér lehet.

A másik szál pedig a hajón történtek. Itt sokkal jobban megjelenik a fantasztikus szál, de azért a bombánál (és persze a könyv első felében lévő eseményeknél is) kedvem lett volna nekiszaladni az írónak, nem is beszélve magáról a rejtélyről...

Ezek ellenére a könyv olvastatta magát, és a hibáival együtt elég szórakoztató is volt. Jól esett egy kicsit mást olvasni a fantasy könyvek után és közben.