Mikor a szokásos kockulásom közben véletlenül fent voltam Teamspeaken, egy CoD2 warra várakozva, akkor a klántársaim elkezdtek beszélgetni az új The Prodigy albumról, az Invaders Must Die-ról. Kérdezgettem őket, hogy milyen, és az volt az egyöntetű vélemény, hogy jó és van köztük olyan szám is, amely régebbi muzsikák hangulatát is visszaadja, ezért úgy döntöttem, hogy beszerzem.
Megmondom őszintén, hogy első meghallgatásra annyira nem tetszett a dolog. Lehet, hogy azért, mert igazából nekem még a rave-es korszakuk tetszik jobban, és nem az ordibálós-gitárpengetős. Többszöri végigelemzésre viszont egész kellemes véleményem alakult ki az albumról.
Az első számmal az Invaders Must Die-al kapjuk az arcunkba, vagy inkább a fülünkbe a jóságot. Azt hiszem, hogy rögtön az egyik legjobb muzsikájukkal indítanak. Van benne energia, és van benne lendület. Egy kicsit Smack my bitch up utóérzése van.
A következő nóta, az Omen szintén elég ütős. A magashangú ütőshangszer elég horrorisztikus, vagy misztikus hatást nyújt, amivel csak még jobbbá válik az egész. Erről linkelek is egy youtube-s videót itt alant.
Innentől a számok (Thunder, Colours, Take Me To The Hospital) valamilyen régies, retrós hangulatot árasztanak magukból. Egy kicsit olyan, mintha újra a Voodoo People, Out of Space és társaik szólnának a dübörgő hangszórókból. Bár némelyikük tartalmaz elég idegesítő elemeket... A Warriors Dance-ben már az 1990-es évek középéről ismert dance hangzásokat is meg lehet találni. Szinte várom, hogy hol ugrik be DJ Bobo a pogozó tömegbe. Bár később elég lassúvá és vonaglóssá változik a szám, ezért eléggé beleszürkül az albumba.
A Run The Wolfes elég furcsán kezdődik. Az első gitárhangok után még bármi lehet belőle, de igazából punkosabb, rockosabb, pogózós zenét kapunk, ami már számomra már kiáltana egy jó középső dallamért, ami sajnos elmarad. Ebből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni.
Az Omen (reprise) afféle pihenős muzsika, amit az 1990-es években előszeretettel tettek rave és techno albumokra. Most, hogy közben hallgatom, és jobban figyelek rá, egész jó. Tele van effekt orgiával és az említett korszak hangzásvilágával. Kár, hogy rövid.
A World's On Fire-t egy filmben aláfestőként el tudnám képzelni. Vagyis egy részét, mert ahogy halad előre a szám megjelennek benne nagyon érdekes és durva váltások. Valami hiányzik belőle, amitől igazán jó lehetne, bár az is lehet, hogy csak rosszul van összeszerkesztve.
A Piranha-ról elsőre az örök kedvenc RMB párosának The Place to be hardcore-paródiája jutott az eszembe, aztán ez néhány másodperc után el is tűnt. Elég furcsa módon próbál itt énekelni a The Prodigy ordibálóscsávója, de ettől még pogó-zene marad.
És el is érkeztünk a záró, 11. trackhez, ami elég jól kilóg a többi zene közül, ugyanakkor nekem eléggé bejön. A Stand Up-ot teljesen el tudom képzelni valami kicsit retrós hangulatot árasztó film fő témazenéjének. Lehet, hogy ez volt vele a cél. Egyszerűen zseniális, és nem elég egyszer meghallgatni. Szerintem fogunk még vele találkozni... és az sem elképzelhetetlen, hogy valami rövidített formában. Ami még teljesen jó benne, azok a rave korszak csúcsán bőszen alkalmazott bugyborékoló effektek.
Nos... a Black Smoke-hoz hasonlót még az RMB Widescreen albumán hallottam, és nem mondanám, hogy a kedvenceim közé tartozott. Szinte teljesen ugyanaz a koncepció. A Fighter Beat pedig akár nyugodtan le is maradhatott volna az albumról, annyira nem hiányzik. Lehet, hogy csak valamelyik zenész itt élte ki fura hajlamait.
Ha az albumot egy görbén kellene jellemeznem, úgy hogy a bónusz track-eket nem számítom be, akkor az egész úgy nézne ki, mint U betű. Nekem főleg az első kettő és az utolsó zene jött be az egész albumról. Egy kicsit olyan, mintha a régebbi időkből vettek volna elő hangfoszlányokat vagy érzéseket, és azok köré építettek volna új nótákat. Az még pluszban tetszik, hogy régebben használt "hangszereket" is elővesznek, és nem csak az új hangzásokat alkalmazzák. A srácok érezhetően azon a vékony vonalon próbáltak lavírozni, amivel a legrégebbi rajongóikat visszanyerhetik, az újabbakat megtarthatják, valamint még újabbakat szerezhetnek. És hogy ez mennyire sikerült nekik, azt mindenki döntse el maga.
