Kukkolós játék

Úgy tűnik, hogy a kishölgynek tetszik a kukkolós játék.

Tepsis Raffaello

Olyan sokszor csináltam már, de mindig elszórom a receptjét, és a neten kell kétségbeesetten keresgélni. Ezért most inkább ezt is beírom a saját blogomba.

Hozzávalók:

a tésztához:

- 6 tojásfehérje

- 20 dkg cukor

- 10 dkg kókuszreszelék

- 10 dkg liszt

A tojásfehérjéket habbá verem, cukrot adok hozzá, majd ha így kellő keménységű állagot kapunk, akkor óvatosan belekeverjük a kókuszreszeléket és a lisztet. Ezt követően kivajazott és lisztezett tepsibe tesszük, majd jöhet a sütő, ahol kb. 200 fokon 15 percen belül megsül. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy megsült a tészta, akkor fogvájót szúrjunk bele egy pár helyen, és nézzük meg, hogy hozzátapadt-e a tészta. Ha már nem, akkor készen van.

Hozzávalók

a krémhez:

- 6 tojássárgája

- 1 vaniliás pudingpor

- 20-25 dkg cukor (a neten lévő receptek ebben térnek el, de mindegy, hogy mennyi kerül bele)

- 4dl tej

- 25dkg margarin

A 6 tojássárgáját, a vaniliás pudingporral, valamint a cukor felével és kb 1dl tejjel összekeverem, majd hozzáadom a tűzhelyen lévő maradék tejhez. Addig főzöm és kavarom, amíg keményebb puding állagú nem lesz. A margarint és a maradék cukrot kikeverem, majd az előbb készített, már kihült masszához keverem.

Ezt követően az egészet a tészta tetejére kenem, majd megszórom az egész tetejét egy kis kókuszreszelékkel.

Az elkészítés nagyon egyszerű, és egész gyorsan készen van. Jó étvágyat!

Terry Pratchett és Neil Gaiman: Elveszett próféciák (Dark Omens)

Még a névnapomra sikerült megkapni ezt a ritkaságot. Több antikváriumot is végigtúrt, mire talált nekem egy Terry Pratchett könyvet. Mivel még csak a művei alapján filmeket láttam, úgy döntöttem, hogy szívesen bepróbálnám néhány könyvét is.

A Korongvilág (ahol a főhős könyvei játszódanak) elég érdekes hely, ezért nagy várakozásokkal tekintettem a könyv elé. Azonban nem azt kaptam, amire vártam. Ugyanis, amellett, hogy nem egyedül írta Pratchett a könyvet, mégcsak nem is a Korongvilágon játszódik a történet, hanem valamikor 1990-es évekbeli Föld nevű bolygón. A két angol tévéfilm után egyedül csak a Halál karaktere volt ismerős.

Miután gyorsan félredobtam ebbéli csalódásomat elkezdtem szórakozni a könyvön. Mert bár egy picit kusza, de mégis nagyon jó időtöltést jelent. Maga a történet gyakorlatilag az Omen című klasszikus horrorfilm kiparodizálása, de ezen kívül még találhatunk más érdekes utalásokat. Nem mondanám, hogy azoknak ajánlom, akik szeretik a könnyedt, humort és fantasy elemeket tartalmazó olvasmányokat, mert néhol eléggé elveszik az iró agyának sötét bugyraiban. Vagy lehet, hogy írókat kellett volna mondanom... Igazából nem tudom, hogy melyik részt ki írta.

A könyvet nyomtatott formában manapság már szinte lehetetlen beszerezni, de ha valaki látja, akkor csak abban a tudatban vegye meg, hogy ez bizony nem Korongvilág könyv... Azonban ettől függetlenül nagyon jó!

Moby - Last Night

Moby-t mindig is szerettük és szeretni fogjuk. Megint sikerült valami zseniálisat alkotnia.

Már nem tudom, hogy hanyadszor hallgatom a MESTER, polgári nevén Richard Hall, Last Night című aktuális albumát, de egyszerűen nem lehet abbahagyni. Pedig ez az albumon is nagyon sok féle muzsika megtalálható.

Nem tudom, hogy van-e olyan, aki nem ismerné Moby-t... Lehet, hogy igen, de a zenéjével rengeteg helyen találkozhattál már. Kiváncsiságképpen elnéztem a http://www.imdb.com/ oldalra, hogy milyen filmeknél és sorozatoknál használták fel a zenéjét (amatőr filmesek ingyen, jogdíj nélkül vehetik igénybe bármelyik alkotását!). A munkásságát mutató lap szerintem még nem is teljes. Azt hiszem, hogy sokan emlékeznek a Holnap markában (Tomorrow never dies) című James Bond filmre, aminek a főcímzenéje iszonyatosan jól lett átdolgozva. Vagy ott van a Leonardo di Caprios Part (The Beach). Az egész filmből az egyszerre szép és borzalmas tengerpart látványa maradt meg a fejemben, miközben szól a Porcelain.

És hogy melyek a kedvenc számaim az albumról? Az összes. A remekbeszabott összeállításban találhatunk kellemesen nyugtató lassabb számokat, de ugyanakkor vannak valamivel pörgősebbek is. Kellemes meglepetésként hatott az Everyday it's 1989, amely egy kicsit a 90-es évek középén lévő, rave stílusban játszó Moby-t hozta hangulatban, ha sebességben nem is.

A végére belinkelném a youtube-on megtalálható Disco Lies klipjét.

Az Omega ember (The Omega Man)

A hét első felében tekintettem meg a Charlton Heston főszereplésével, 1971-ben készült "Az Omega ember" című filmet.

Igazából ennek a feldolgozása a Will Smith-es "Legenda vagyok". Tudomásom szerint azonban már ez is feldolgozás volt. Mai szemmel rengeteg megmosolyogtató dolog bújik meg a filmben, de ugyanakkor vannak olyan poénok is, melyek már akkor is gagyinak számítottak. Itt a vírust követő világégést követően nem zombik, hanem némileg módosult génállományú emberek a főhős legnagyobb ellenfelei. Igazából csak annyit tudhatunk meg róluk, hogy nagyon érzékenyek a tűzre, és hogy szellemi vezetőjük, Matthias, ellenez minden technika vívmányt. Ezért mindent technikát, vagy minden olyant, amiben tudás lehet igyekszik elpusztítani.

A legújabb feldolgozáshoz hasonlóan itt is találkozik a főhös normálisakkal, akikkel majd később megalapozhat egy új normális világot...

Április végi Picasa frissítés

Nagy nehezen megint frissítettem saját Picasa-n lévő webalbumomon. Sok új kép került fel április hónapra, valamint megnyitottam a májusit is.

Clone Wars a mozikban!

Mire is lesz majd érdemes elmenni a moziba az Indiana Jones után? Egyértelmű, hogy az új Clone Wars bevezető részére! Most jött ki egy új előzetes:

És itt egy másik, aki még nem látta volna a korábbit:

Forma 1 a Codemasters-től

A http://www.formula1.com/ információi alapján a Codemasters megszerezte a Forma 1-es játékok elkészítésének kizárólagos jogát. Bővebben itt olvashattok róla angolul.

A honlap információi szerint az első ilyen játék valamikor 2009-ben jelenhet meg, és tartalmazni fogja az összes pályát, összes autót, valamint pilótát. Elég nagy reményekkel vágnak bele a dologba, és a cikkben rengeteg dicsérőt írnak a Codemastersről. Egyenesen olyanokat, hogy az autós játékok készítésének királyai.

Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de már nagyon sokan ki vagyunk éhezve egy új pc-s Forma 1-es játékra.

Philip K. Dick: Lenn a sivár Földön

Még januárban kaptam a születésnapomra Philip K. Dick-től a Lenn a sivár Földön című novelláskötetet. Korábban az író könyvei közül még semmit nem olvastam, csupán írásainak filmfeldolgozásait láttam. Ennek ismeretében elég kiváncsian vágtam neki az olvasásnak.

A közel 400 oldalas könyvben 16 rövid novella kapott helyet, amelyekből kettő filmekhez is köthető. A Fizetség (Paycheck) című írásból készült az azonos angol címmel megjelenő Felejtés bére című mozifilm, valamint Az aranyember szolgált alapjául a Next-nek, mégha csak nyomokban is ismerhető fel az eredeti mű.

Habár a művek nagyon eltérőek egymástól, és nem érezhető közöttük semmiféle kapocs, az egészet átlengi a második világháborút követő hidegháború hangulata. Az író nem mindegyik alkotásában van nagy technikai ugrás, ezért néhány írás nagyon megmosolyogtató. Szinte a szemünk előtt láthatjuk a 1960-as és 1970-es évek sci-fijeiben használt böhöm nagy, lyukkártyákkal működő számítógépeket, melyek falnyi nagyságú paneljein kész fényorgia villódzik.

Ha olvasóként sikerült megszoknunk ezt a világnézetet, akkor a novellák gyorsan magukba szippantanak, és csupán abban lehet majd bosszankodni, hogy milyen hamar véget is értek. Az író néha megvillantja érdekes humorát is, és saját magához mérten megpróbálja viccesen megfogalmazni írását. Azonban ne dőljünk be neki teljesen, mivel ezek a novellák is tartalmaznak rengeteg elgondolkodtató dolgot. Több fantasztikus iromány vagy film is merített a kis történetekben található dolgokból. Sajnos néhány írás végkimenetelét a történet közepén elérő lehet sejteni, ezért az aktuális novellából hátralévő sorok már szinte csak díszek.

Számomra elég furcsa volt egy olyan könyvet olvasni, ami több, kisebb különálló műből áll. Mindegyik világában külön el kell merülni. Én talán nem is a Ruug című írással kezdtem volna a kötetet, mert annak néhány oldalas története közben és után többször is elgondolkodtam azon, hogy el akarom-e olvasni a könyvet. Szerencsére úgy döntöttem, hogy igen. A továbbiakban következő novellák egy része remekül kárpótolt, bár később is találkoztam igencsak elvont, komolyabbnak szánt írással.

Ajánlani igazán csak azoknak merem, akik el kívánnak mélyedni Philip K. Dick furcsa agyszüleménye által keltett világokba, és akik képesek elfogadni az elvont dolgokat, illetve szeretnek rágódni a különös történeteken.

Sárkánydárda krónikák: Az őszi alkony sárkányai

Azt hiszem, hogy nem is mondhatja magát igazi fantasy rajongónak az, aki nem olvasta a Sárkánydárda krónikákat. Az első kötete, Az őszi alkony sárkányai (Dragonlance: Dragons of Autumn Twilight) volt igazából az első fantasy könyv, amit olvastam. Emlékszem, hogy egész véletlenül és szinte kényszerből rendeltük meg a Magyar Könyvklubtól. Valamit meg kellett vennünk, és szerencsére ezt választottuk, az akkor még trilógia másik két kötetével együtt
A Margaret Weis és Tracy Hickman írópáros remeke örökre beleégette magát a fejembe, pedig nagyon gyorsan faltam be a három könyvet. Amit aztán lassan követtek az innen-onnan kölcsönkapott folytatások, vagy kisebb mellékszálak. Igazából csak a Sárkánydárda krónikák első három kötete volt igazán ütős olvasmány, a többi már csak húzzunk le minél több bőrt a kalandról. Azonban az tény, hogy elég olvasmányosra sikerültek...

Vegyes várakozással néztem elé Az őszi alkony sárkányaiból készült animációs filmre. A készítők is érezhették, hogy maga a rajzfilm nem lesz elég ütős, és ezért nagyon ismert szinkronhangokat kértek fel. Így lett Raistlin hangja Kiefer Sutherland (24), vagy Aranyhold hangja Lucy Lawless (Xena, BSG). A magyar szinkronban ebből semmi sem érződik.

Vegyes volt a várakozásom, mert igazából nagyon várok minden fantasy (ahogy sci-fi-t is) filmet, viszont az előzetesek alapján nem jósoltam túl nagy szórakozást a rajzfilmnek. Sajnos sejtésem beigazolódott... Az alkotók nem tudtak igazán maradandót létrehozni.

Évivel néztem végig, és meg is jegyezte, hogy olyan az egész, mint egy kivonat. Rengeteg dolgot hagytak ki belőle, egy kicsit kusza, és talán nem is könnyen érti meg az, aki a könyvet nem olvasta. Egyszeri szórakozásnak nem rossz, de nem hiszem, hogy ez lesz majd az a mese, amit a gyermeke(i)m rongyosra fog nézni. Nem túl szép, nem túl látványos, nem túl pörgő, erősen összecsapot és sajnos még Tasslehoff Fúróláb beszólásain sem lehet olyan jókat szórakozni.

A könyveket őszintén merem ajánlani mindenkinek, aki még nem vette a kezébe, de szeretne egy remek, szórakoztató fantasy-t olvasni, de a filmmel óvatosabb lennék. Örülhetünk, hogy elkészítették, de igazából jobban örült volna mindenki, ha egy monumentálisabb, Gyűrűk urához hasonló művet csináltak volna. Reméljük, hogy majd lát benne fantáziát egy nagy hollywood-i rendező...

Harry Potter és az azkabani fogoly

Tovább folytattam Harry Potter történetének olvasását, mivel még mindig érdekel, hogy mi történik a kis varázslókkal.

A harmadik kötetet vastagabb, mint az előző, és sokkal sötétebb hangulatot áraszt magából. Egy kicsit olyan, mintha az írónő is próbálgatná magát, valamint haladna előre a fejlődésben. Szerencsére a magyar fordítás elég jól sikerült, ezért nem kell fejcsóválva visszaolvasni a mondatokat, hogy érthető legyen a tartalom.

Továbbra is kicsit fura, hogy a könyvsorozat felnőttesedése ellenére úgyanúgy megtalálhatóak benne bárgyú dolgok. Valamint, hogy más fantasy területeken az ember megszokja, hogy varázsló csakis nagyon intelligens személy lehet, de itt majdnem mindenki idióta a maga nemében. Elég csak arra gondolni, hogy a varázslók nem ismerik a mugli (varázsképesség nélküli emberek) tárgyait és szokásait. Főleg ez az aranyvérűeknél (ahol a szülők is varázslók) igaz. Érdekes sávot képeznek, ahol az egyik vagy mindkét szülő mugli, mivel ott a csemeték vagy ismerik a mugli szokásokat is, vagy nem... Az is elég fura, hogy bár járnak nagyon buta diákok is Roxfortba, soha senki nem bukik meg, mindenkinek sikerül továbbmenni.

Harryt és közvetlen környezetét leszámítva a karakterek sem nagyon fejlődnek. Igazából majdnem mindenki olyan, mintha a kezdet kezdetén be lett volna húzva egy csőbe, és onnan se jobbra, se balra, se hátra, csak előre.

Ebben a könyvben még az is zavart, hogy a vége eléggé össze van csapva az elejéhez képest. Mintha rászóltak volna az írónőre, hogy most aztán fejezd be, mert határidő van.

A könyv amúgy nem rossz, mert olvastatja magát és gyorsan halad. Szerencsére erősen ponyva, és nem kell sokat szenvedni bő tájleírások miatt. Csak sajnos hiányolom belőle a karakterek bővebb kifejtését.

Az olvasást folytatom, már a negyedik kötetet nyúzom...

R2D2 projektor és webkamera

Kedves olvasóim, ha valamivel nagyon meg akartok lepni, akkor sokáig ne gondolkodjatok, és kerítsetek nekem egyet az itt található projektorból és webkamerából: