Még tavaly nyáron vittem el egy nyaralásra a Pengeélen című könyv puhafedeles verzióját, hogy ne csak a Kindle-ről olvassak. Azért is esett erre a választásom, mert több, különálló novellát tartalmazott a kötet, amik önmagukban is megállják a helyüket. Az első néhány történet után leesett, hogy ezeket a történeteket már olvastam, és igazából ezt a könyvet is.
A Pengeélen az Első törvény világán játszódó könyv, ami a sorozat 7. kötete, amely valamennyire ráépül az előző könyvekre, de igazában saját magában is élvezhetőek a történetek. A novellák egy része általában egy-egy mellékszereplőre fókuszál, esetleg egy történés más szemszögből való megközelítésére. Ezért is lett volna szerencsés, ha az összes előzményt korábban olvasom, mert bizonyos történetekhez több lett volna a háttérismeretem. Ugyanakkor a kötetben van egy folyamatosan visszatérő szereplő is, aki kapcsán még nem sok előzményt ismerünk. A Pengeélent nyugodt szívvel tudom ajánlani az Első törvény könyveket nem ismerőknek is, mert található benne jó pár humoros történet, amihez nem kell ismerni a "múltat".Mivel egy picit bosszantott, hogy újraolvastam a könyvet, ahelyett, hogy valami újat vettem volna a kezembe, ezért úgy döntöttem, hogy akkor "kivégzem" Joe Abercrombie-t. Az első három könyvhöz időtakarékossági okokból már nem nagyon volt kedvem újra nekikezdeni, bár talán nem lett volna baj, hogy egy kicsit jobban belekerüljek a világba és hogy felfrissüljenek az emlékek.A Hidegen tálalva egy bosszútörténet. A történet elején Orso herceg végezni szeretne Monza Murcatto tábornokkal és annak testvérével, ami egy kicsit balul sikerül. A sebeiből nagyrészt felépült hadvezér egyesével lát neki az őellene szervezkedők kiiktatásának. Nagyon tetszett, ahogy Abercrombie felépíti a csapatot és ahogy megtervezi, majd végrehajtja az egyes merényleteket. Borzasztó, hogy vannak hőseink, de igazából egyiket sem lehet igazán szeretni, vagy szívből szurkolni nekik.A Hősök gyakorlatilag egy értelmetlen háborúba visz minket, ahol több szemszögből követhetjük végig a véres darálót. Nem meglepő, hogy - bár lehet szurkolni néhány karakternek - itt is kevésbé szerethetőek a főhösök. Feltűnnek a történetben ismerős szereplők a korábbi könyvekből, akiket jó viszontlátni. A történet sem rossz, és még egy kicsit halad előre is világ, néhány kulcskarakternek tűnő szereplő halálával és az erőviszonyok változásával. Bár a történet látszólag jól zárul, mégis hagy maga után egy kis keserédes ízt.A történetfolyam hatodik könyve a Vérvörös vidék, ahol egy Déli Szende nevű hölgyet követünk végig, aki az elrabolt gyerekeket, a testvéreit szeretné visszaszerezni. Társa lesz a jámbor mostohaapja, Bárány, akivel együtt indulnak a hosszú útra. A történet előrehaladtával újabb ismerősökbe botlunk, akik egy kicsit megkavarják az eseményeket. A Vérvörös vidéket olvasva olyan érzésem volt, mintha egy aránylázzal tarkított western könyvet olvasnék, ahol szereplőink átgázolnak a vad prérin, majd letelepednek egy sáro-s, minden tekintetben mocskos kisvárosban. Az író könyveihez hasonlóan itt sem teljes a hepiend, de talán itt volt a legkellemesebb befejezés a bejegyzésben említett köteteket illetően.
Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam az itt felsoroltakat és kicsit várom is, hogy majd újra visszatérjek ebbe a világba. Még akkor is, ha minden mocskos, torz és semmi sem egyenes, tiszta vagy jólelkű. Abercrombie groteszk humora, kifordult világbemutatása, nem annyira szerethető hősei és a keserédes végletei egyedivé teszik írásait, amiket könnyed stílusának köszöhetően szinte habzsolva lehet olvasni és imádni. A történetekben lévő kegyetlenség miatt nem ajánlanám a pillangólelkűeknek, sem a realitásokat kedvelőknek. A fantasy történetek már csak ilyenek... Bár igazából nincs is jelen túl erős mágia és akár realisztikusnak is tűnhet az író által teremtett "alternatív" világ.