2019/09/14

Arborétum


A már magyarul is megvásárolható Arborétum névre hallgató társasjáték nevével már többször találkoztam ilyen-olyan fórumokon vagy bejegyzésekben. Viszont a téma annyira hidegen hagyott, hogy mélyebben nem is jártam utána miről is van szó. Annyi ragadt meg bennem, hogy fákat ábrázoló kártyák vannak benne, és többek szerint nagyon szép. Az elmúlt hétvégén volt lehetőségem kipróbálni a XXII. kerületi Rózsakert Társasjáték Klubban ezt a játékot, amiről most megosztanék néhány gondolatot.

Az amúgy nem túl nagy méretű dobozból hamar előkerült a tartalom, a 80 db kártya. Gyakorlatilag 10 „szín”, azaz fafajta, 1-8-ig való számozással. Elég lett volna még kisebb doboz is, mint amiben el fér egy csomag Solo/Uno kártya, de bizonyára itt is azzal játszottak, hogy a nagyobb méretű „polcjelenlét” mellett könnyebben eladható a játék 4-5000Ft-os kategóriában.


A megjelenés

Azt hiszem, hogy erre nem lehet panasz. Egy kicsit talán túlzás volt a grafikai éltetés, mert 10 különféle lapról beszélünk, de fák nem néznek ki rosszul. Ráadásul a szín és formaviláguk alapján is jól elkülöníthetőek. Ráadásul mindegyik neve is rajta szerepel a kártyákon, valamint ezen felül egy szimbólum is, ami esetleg segíthet a színtévesztőknek és olvasni nem tudóknak.

A játék

A játékot 2-4 fő játszhatja. A résztvevők számától függően van szükség kártyákra, így 3 játékos esetén 2, 2 játékos esetén 4 szín összes lapját kell kivenni a játékból. Az összes lapra csak a négyszemélyes játéknál van szükség.

A játék elején mindenki hét lapot kap a kezébe. Majd a kezdőjátékost kivéve, mindenki elé kiteszünk még egy lapot képpel felfelé. Ezek lesznek a saját dobópaklik. A többi lap alkotja a húzópaklit, aminek teljes elfogyása váltja ki a játék végét.

Mikor valaki sorra kerül, akkor két lapot húz a kezébe a húzópakliból vagy bármelyik dobópakliból (akár sajátból is!). Ezt teheti bármilyen tetszőleges kombinációban. Ezt követően az összes kézben tartott lapból választva egyet lehelyez az arborétumába, egyet pedig a saját dobópaklijába. 

A kezdőlap lehelyezését követően már csak a szomszédos helyekre lehet lapokat helyezni. Nem lehet lapokat elvenni, vagy egy meglévő lap alá, vagy tetejére lapot tenni. Fontos szabály még, hogy minden lapnak nagyobb értékűnek kell lennie, mint ami előtte van. A lehetséges legrövidebb tanösvény 2, a leghosszabb pedig 8 lapból állhat. Egy tanösvény értékeléséhez a sorozat első és utolsó lapjának azonos típusúnak kell lennie.

Miután a húzópakliból valaki elhúzta az utolsó lapot, neki még be kell fejeznie a körét. Majd jön a nagy csavar! Mert ezt követően a játékosok megnézik a kézben tartott lapjaikat. Az azonos típusúakon a pontokat összeadják, és akinek egy adott típusból a legnagyobb pontérték jön ki, az pontozhatja le azt az adott színt. Tehát hiába van valakinek a tanösvényén 7 egyforma színű lap sorban, ha egy másik játékos kezében van a szín nyolcadik, de bármilyen számú lapja. A lapot kézben tartó játékos pontozhat, mégpedig 0 pontot.

A tanösvények pontozásánál a következőket kell figyelembe venni. A tanösvény minden lapja után 1 pont jár. Ha a tanösvény legalább 4 lapból áll, és minden tagja ugyanolyan színű, akkor minden lap után +1 pont. Ha a tanösvény 1-es lappal kezdődik, akkor az +1, ha 8-assal végződik, akkor +2 pont. Egy fa több sétaúthoz is tartozhat.

A részletesebb szabályokért érdemes elolvasni a játékszabályt, vagy megnézni néhány oktatóvideót.

A vélemény

Őszintén nem vártam túl sokat az Arborétumtól. Főleg, ami után a dobozból előkerült az a 80 db kártya. A játék alatt és annak befejeztével sem voltam túl lelkes, esetemben a még elmegy kategória volt. Az alapötlet nem volt túl rossz, és a megvalósítás is egész jó lett.

Ugyanakkor a játék alatt akkora szerencsém volt, hogy majdnem hozzám került egy színből az összes lap. Így elég könnyen sikerült elég sok pontot szerezni, és majdnem meg is nyerni a játékot.

Szeretném még megjegyezni, hogy minél több játékot ismerek meg, annál többet látom „Mátrix-szerűen” az egyes játékokat. A lapok előkerülését követően rögtön azon kezdtem el gondolkodni, hogy mivel lehetne helyettesíteni a kártyákat. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy Vigyáz(z)6! paklijával már nem csak a The Game és a The Mind játszható pluszban, hanem akár ez is. Legalábbis kipróbálás jelleggel, mert csak számos kártyákkal játszva már tényleg túl száraz lenne.

Az Arborétum ajánlható lehet családok, vagy a nem túl komoly kategóriájú játékokat szeretők számára. Elég sok múlhat a szerencsén is, de ugyanakkor nem árt gondolkodni, hogy milyen sorokat és oszlopokat szeretnénk magunknak építeni. Szerencsére gyorsan lepörög, ezért jó lehet le- vagy felvezető játéknak is. Bár én saját magamtól mást választanék...

(A képek a BoardGameGeek oldalról vannak!)

2019/06/19

Bang! A kockajáték

Valamiért számomra nem annyira lelkesítőek a vadnyugati témájú játékok. Ez annyiból lehet érdekes, hogy általános iskolás koromban faltam az ilyen jellegű irományokat, nagy kedvvel néztem a western filmeket, de mára ebből már szinte semmi sem maradt. Ennek az lehet a fő oka, hogy a Vigyázat, vadnyugat! (Flick 'em up!) társasjátékon kívül nem igazán találkoztam olyannal, amit említésre méltónak tartanék.

Szerencsére a családunkban a gyerekek is szeretik a társasjátékokat. Elég nagy kedvenc náluk a King of Tokyo angol példánya, amit még jóval az előtt szereztünk be, hogy a magyar kiadás kérdése egyáltalán felmerült volna. Az sem nagyon számít benne, hogy ki lehet esni, mert még a partvonalról is lehet szurkolni egy-egy játékosnak vagy éppen ellene. Az egyszerű szabályainak köszönhetően könnyen tanulható, de mivel a kártyákon a szöveg nálunk angolul van, ezért nem minden lehet teljesen egyértelmű a gyerekek számára.

Nemrégiben találkoztam egy videóval, ahol a Bang! A kockajáték került bemutatásra. Korábban elég vegyes véleményem volt a klasszikus Bang! játékkal kapcsolatban. Ugyan nem játszottam vele, mégis utánaolvastam annyit, amiből kiderült, hogy ez csak bizonyos társaságokban lehet élvezhető, esetenként pedig túl hosszúra nyúlhat (főleg olyan játékosoknak, akik még sorra sem kerülnek, hanem játék nélkül kiesnek). A kockajáték esetében viszont látszott, hogy az gyors és pörgős, valamint hozhatja az alapjátékhoz hasonló vadnyugati hangulatot.

A megjelenés
Tartozékok tekintetében a Bang! A kockajáték nincsen túlbonyolítva. Kapunk 5 darab dobókockát, 30 kártyát és még néhány életerő- és nyíl jelölőt. A kockák minőségére nem lehet panasz, igazán jó őket kézbe fogni és mivel a jelölések bele vannak vésve, ezért attól sem kell nagyon tartani, hogy a jelek a használattól idővel lekopnának és emiatt a játék később használhatatlan lesz. A kártyák minősége és képi világa kapcsán azt mondanám, hogy teljesen átlagos, nem rossz, de nem is kiemelkedő. És bár a doboz még mindig lehetett volna fele akkora is, mégis egész elfogadható méretű.

A játék
A képen a következők lehetnek: 3 ember, ülő emberek, asztal és belső tér
Vajon ki lehet még velem?
A játékot 3-8 fő játszhatja, de szerintem ajánlott a legalább 5 fő. Kezdéskor mindenki kap egy szerepkártyát, ami lehet seriff, seriff helyettes, bandita vagy renegát. Ezen szerepkártyákat a többiek elől eltitkolva, csak saját magunk nézzük meg. Egyedül csak a seriff mutassa meg és jelentse be, hogy ő lesz a város rendfenntartó személye, majd vegyen magához plusz két, életet jelző töltényt.

A szerepkártyán túl mindenki kap még egy karakter kártyát is. Ezen lapok teljesen nyilvánosak, amiken az általunk megszemélyesített vadnyugati szereplő egyedi tulajdonságát és életerejüket ismerhetjük meg.

A megfelelő mennyiségű életerő jelölő kiosztása után, tegyük még a nyílvesszőket középre, jól látható helyre, majd a seriff kapja meg a kezdéshez dobókockákat.
Az aktuális játékos a körében dob a kockákkal. Ha dinamitot dob, akkor azt kötelező megtartania, azzal nem dobhat újra. A többi kockát ugyanakkor újradobhatja, illetve ezt még egyszer megteheti azokkal a kockákkal, amiken a második dobáskor sincsen dinamit. Miután elégedettek vagyunk az eredménnyel (akár az első dobást követően is), vagy arcunkba robbantak a dinamitok, hajtsuk végre a kockák hatásait. Ezek a következők lehetnek, a következő fontossági sorrendben:

1. Nyílvessző: Ha ezt dobunk, akkor rögtön vegyünk magunkhoz egy nyílvessző jelölőt. Az adott kockával ettől független újra dobhatunk még. Az elvett jelölők nem azonnal fejtik ki hatásukat, hanem akkor, amikor az összes jelölő elfogyott középről. Ekkor indiántámadás következik be, és mindenki beadja az összes összegyűjtött nyílvesszőjét, a megegyező számú életerő ponttal együtt. 
2. Dinamit: 1-2 dinamit nem számít semmit. Viszont, ha az adott játékos három dinamitot dobott ki (összesen, akár több dobásból), akkor az felrobban. Veszít egy életet, a többi kocka hatását végrehajtja és véget ért a köre. Mint korábban említettem, dinamitot nem lehet újradobni.
3. Célkereszt: 1-es értékkel a közvetlen szomszédainkat, 2-es értékkel pedig a tőlünk 2 távolságra ülőket sebezhetjük. Ha ez utóbbi - már - nincsen játékban, akkor a szomszédainkat kell sebezni. Mi határozzuk meg, hogy miként osztjuk szét a dobott értékeket.
4. Sör: Egy sör egy gyógyulás. Az aktuális játékos bárkit gyógyíthat, nem csak saját magát.
5. Gatling: 1-2 kidobott gatling jel nem vált ki semmilyen hatást. 3 gatling jellel az adott játékos mindenkit sebez egy értékkel.


A kockák kiértékelése után a tőlünk balra ülő játékos jön, egészen addig amíg győztest nem hirdethetünk. És, hogy ki lehet a győztes?
A seriff (és helyettese) akkor nyerhet, ha az összes bandita és renegát halott.
A banditáknak csak a seriffel kell végezniük, hogy nyerjenek. A helyettes és a renegát is életben maradhat.
A renegát pedig akkor nyer, ha mindenki meghalt rajta kívül. Értelemszerűen a seriffet kell meghagynia utolsó áldozatának.

A vélemény
A képen a következők lehetnek: 4 ember, ülő emberek és asztal
Mátyás itt még csak tanulja a szabályokat
A fentiekből látható, hogy nem egy bonyolult, kis helyen is elférő játékról van szó, amit lehet akár 8 fős társaságban is játszani.
A titkos szerepek visznek egy kis plusz kommunikációt a játékba. (Lehet ugyan rögtön nekirontani a seriffnek, de sokkal szórakoztatóbb, ha először próbáljuk meggyőzni, hogy valójában vele vagyunk..., és csak véletlenül sebeztük meg, mert muszáj volt. Ugyanakkor renegátként is nagyon ügyesen kell lavírozni, mert azzal a szereppel még nehezebb az esély a győzelemre.)
A karakterek pedig további szint visznek a játékba. Az általuk használható képességekkel egy kicsit megnyújthatjuk az életben maradási esélyeinket, vagy jobban ritkíthatjuk vetélytársainkat.

A Bang! A kockajáték remek, kis dobozos, nem túl drága partijáték, amit bátran merek ajánlani nagyobb társaságoknak. Számomra is kellemes meglepetést okozott, még a témája ellenére is. Ráadásul könnyebb szállítani, mint egy Tokió királyát, de ugyanakkor hasonló élményt és hangulatot tud nyújtani. Ezért valószínűleg legközelebb már ezt visszük magunkkal nyarálásra.
Nem kell félni, ha kiesünk, mert a játék onnantól már hamar véget fog érni. Ráadásul halott szereplőként is szurkolhatunk a még életben maradt banditatársunknak vagy a seriffnek. Megsértődni sincsen értelme... sokkal inkább követeljünk még egy partit.
A játékról sokat elmond, hogy a 6 éves gyermekem annyira élvezete, hogy kérte még játszunk vele máskor is. 

A blogbejegyzés írásakor egészen friss infó, hogy hamarosan érkezik magyar nyelven is a játék kiegészítője a Gémklub kiadásában, amit szívesen kipróbálnék. 

(A képek a Rózsakert Társasjáték Klub egyik összejövetelén készültek.)

2019/05/27

Trónok harca, azaz valami véget ért...

Utolsó főiskolás éveimben ajánlotta és adta kölcsön egy kedves barátom a Jég és tűz dala fantasy sorozat első három kötetét. Előzetesen elmondta, hogy ez egy másfajta fantasy, amiket olvasni szoktunk. Nem nagyon van benne mágia, furcsa szörnyek, harcok sem igazán, hanem afféle politikai csatározás zajlik. Valamint tele lesz meglepetéssel...

Azt is elmondta a barátom, hogyha túl vagyok az első száz oldalon, akkor onnantól már valószínűleg nem nagyon akarom letenni a könyvet. Ráérzek majd az író (és a fordító) stílusára, és onnantól már jobban fog folyni az események áradata. Még úgyis, hogy sokáig nem leszek tisztában ki kicsoda, és ki kivel van... nos, ez utóbbi persze mindig változik.

Az első három könyvet viszonylag gyorsan elolvastam. Aztán beszereztem a negyediket is angolul. Ez sem tartott túl sokáig, és ezt követően bőven volt lehetőségem innen-onnan információmorzsákat szerezni. Ekkora megtudtam, hogy az író - George R. R. Martin (vagy szerintem csak "grr Martin") - korábban a film/sorozatiparban is tevékenykedett és azért kezdett írni, mert ott jobban ki tud teljesedni, nincsen megkötések és bármi megtörténhet. Nem kell amiatt aggódni, hogy valaki határozottabban belenyúl a történetbe, vagy éppen elvárásoknak kell megfelelnie.

Azóta persze sokat változott a világ. Az internet egyre szélesebb rétegeket elért, ezért jobban eljutott hozzá az elvárások visszhangja. Ráadásul meglepő módon felkeresték az HBO-tól, hogy tévéképernyőre vinnék azt, amit ő egyáltalán oda szánt. Ekkor szinte eldobtam az agyam... Sorozatos fórumokon párszor megemlítettem, hogy milyen jó lenne, ha a Jég és tűz dala megvalósulhatna, mert biztos földbe döngölne minden mást. persze ez csak egy álom volt... ami valósággá vált.

Ugyanakkor elkezdtem aggódni is. Mi lesz így a könyvsorozattal? Martin írási tempója érezhetően belassult. Ezt részben köszönhette a mégis kialakult elvárásoknak, a növekvő népszerűségének, amit majd csak tetézett, hogy a sorozat első évadjaiban is tevékenyebben részt vett. Afféle írói válság is kialakulhatott nála, mivel érezhetően (feleslegesen?) dagadt a történet és a világ. Egyre több szál került be, sőt még ellenkező nézőpontból is láthattunk eseményeket. 2011-ben azonban csak készen lett az ötödik könyvvel is... azóta pedig semmi. Még két könyvet várunk, már akik még várják, hogy a szakállas mester milyen befejezést talált ki. Mert elméletileg el is fog majd térni a sorozatos változattól, meg nem is. Reméljük, hogy sem az öreg, sem pedig a DOS-os számítógépe nem mondja be az unalmast...

Igazából a sorozat kapcsán vettem magam elé a billentyűzetet. A képi megvalósítás nagyon sokáig elég pontosan követte a könyves változatot. Persze a nézőpontbeliséget már a kezdetektől nem tudta visszaadni, de ez várható is volt. Az alkotók persze igyekeztek és azt egész jól csinálták. És szerintem nem csak a kezdetén, hanem a végén is. Én a sorozat középső szakaszában éreztem, hogy egy kicsit leült a dolog. De ez valamennyire összefügg azzal is, hogy a könyvsorozat is egy kicsit megrekedt. Aztán eljutottunk arra a pontra is, amikor már nem csak az egyszerűsítés lépett be, hanem teljesen új dolgok is. Mikor a mozgógép lehagyta a könyvet.

Egy tévésorozatnál nem lehet éveket várakozni a következő évadokra. Nem tudni, hogy ez az utolsó, közel 2 éves szünet vajon annak is szólt-e, hogy GRR Martin közben kiad egy újabb könyvet. Az öreg persze kiadott egy újabb kötetet, de nem azt, amire a rajongók vártak... és persze több egyéb dolog is érkezett tőle de a várt vonulatban nem történt semmi előrelépés. Pedig milyen jó is lett volna egy újabb 800-1200 oldalas tégla, tele intrikákkal és sárkányokkal.

Érdekes módon idén a tévésorozat hozta el a zárást a történetnek. Erre ugyan lehetett számítani már a mozgóképes sorozat elkezdésének idején is, de azért sokunkban élt a remény, hogy a könyv mindvégig előrébb lesz. Az HBO-nak dolgozó csapat lényegi magja ugyan megkapta az iránymutatást Martintól a végkifejletet illetően, de vajon tényleg ilyen véget szánt-e a dolognak a mester? Reméljük, hogy éveken belül majd ezt is megtudhatjuk.

Amit viszont tudunk, hogy a sorozatos "út" végére értünk. Tudom, hogy nem lehetett minden igényt kielégíteni, és hogy ez nem akart boldog véggel befejeződő mese lenni. Ezt már menet közben megtudhattuk, hogy látszólag könnyű kézzel és szívvel írt ki a szerző olyan karaktereket, akik a tökéletes befejezésig juthattak volna. De mint tudjuk nem az út vége a lényeg, hanem az odáig vezető út. A lényeg, hogy mennyire sikerült jól és tartalmasan szórakozni, amíg a történet végéhez nem értünk. Persze nem lehet mindenki teljesen elégedett, de én majdnem az vagyok Örülök, hogy az HBO bevállalta a dolgot és végig is vitte.

Remélhetőleg a vállalkozásuk új utat is nyitott, és a közeljövőben lesznek olyan fantasy sorozatok, amik nem hagynak űrt a Trónok harca után. Nem tudom, hogy mit sikerül majd kihozni a hamarosan induló Az idő kereke sorozatból, de remélem, hogy az is kellően szórakoztató lesz. Én ugyan megragadtam egy kicsit az olvasásban, de talán majd újabb lendületet veszek.
Ugyanakkor megteremtődött a remény, hogy érkezhet még más remek fantasy is a tévék képernyőjére. Akár Joe Abercrombi, vagy Mark Lawrence által könyvei alapján...

Levezetésnek pedig hallgassunk sok Ramin Djawadi szerzeményt. Ne csak a főcímdalt, a The Rains of Castamere-t, a Light of the Seven-t, hanem mindent...

2019/05/15

Dominant Species

Sokszor át szoktam böngészni a BoardGameGeek-en az aktuális ranglistát, hogy az elsők között van-e olyan játék, amit valamikor érdemes lenne majd kipróbálni (esetleg beszerezni). Egy ilyen átnézés során került elém a Dominant Species is, amit néhány éve majdnem ki is próbáltam. Akkor sajnáltam, hogy nem jött össze, de az elmúlt hónapokban mégis lehetőségem lett a kipróbálására. 

A megjelenés 

A különféle képeket elnézve rögtön látszódott a játékról, hogy ez bizony egy erős, nehéz euró játék, ahol sokat kell majd gondolkodni és nem a kaland viszi előre a játékmenetet. Az egyszerű játéktáblán fából készült kockák, hengerek és a kúpok jelennek meg különböző színekben, amit egy játékot nem ismerő személy akár káoszként is jellemezhet. Annak ellenére, hogy erről szó sincsen, azért mégsem olyan könnyű áttekinteni a terepet és többször át kell nézni a játék folyamán, hogy minden kúp jó helyen van-e, illetve van-e létjogosultsága egy adott mezőn a fajainknak.
Ha már mezők... A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Földet jelképező játéktáblára, a kezdeti kiinduló állapotot követően, a játékosok további élőhelytípusokat (szavanna, sivatag, hegyvidék, mocsár, stb.)  jelentő hatszögletű mező lapkákat helyeznek fel. Aztán ezeken támad majd a jeges tundra, kisebb hatszögletű lapkák formájában, részben elfedve az alattuk lévő területeket.
Fontos még megemlíteni a "dominancia kártyákat" is, amelyek felhasználása feltétlenül szükséges a játék végének kiváltásához. 

A játék
A Dominant Speciest 2-6 játékos játszhatja, de igazából a nagyobb játékosszámokkal csillantja meg igazán, hogy mire képes. Ezért is van olyan variáns, hogy 2-3 játékos esetén a játékosok egyenként 3-2 fajt vigyenek egyszerre. Csak azt nem tudom, hogy ezt igazából ki látja át rendesen...
Túl sok kocka...
A játékban 6 faj közül választhatunk. A tápláléklánc sorrendjében a következő fajokat képviselhetjük: emlősök, hüllők, madarak, kétéltűek, pókok vagy rovarok. A választott fajaink jelzőihez kapunk még egy saját állattáblát, ami egyben segédlet is, hogy milyen akciók vannak. Az állattábla tetején vannak a kezdő "elemeink", azaz azok a tényezők, amik mellett életképes a saját fajunk. Csak olyan helyen maradnak meg a saját fajunk egyedei, ahol az állattáblánkon is megtalálható elemek vannak.
A játéktábla jobb oldalán található meg az akciótábla, ami mutatja, hogy milyen akciókat és milyen sorrendben hajthatunk majd végre. A tervezés fázisban ide helyezzük le az akcióbábujainkat, majd a végrehajtás fázis során innen vesszük le, jelezve, hogy végrehajtottuk az adott akciót. Ezen két fázist mindig a visszaállítás követi, amikor ellenőrzésre kerül, hogy haltak-e ki fajok, kinél van a legtöbb faj a tundra lapokon, és az akciótábla is mindig átalakul egy kicsit.
A játék motorját a különféle akciók jelentik. Ezekből van rengeteg, és ezért nem is akarok mindenre részletesen kitérni.

A kezdeményezés akcióval előrébb kerültünk a körsorrendben. Majd ezt követően választhatunk majd egy újabb akciót. 
Az alkalmazkodás akcióval újabb elemeket szerezhetünk fajunk számára, így az több helyen is életképes marad.  A visszafejlődés akcióval elemeket menthetünk meg a játéktáblánkról. Ha ezt nem tesszük, akkor csúfos fajpusztulás következhet be.
A bőség  akcióval elemeket tehetünk a Földet jelentő hatszögletű lapkák egyik sarkára, ezzel is jelezve, hogy azon a területen az adott elem képességgel bíró elemek majd meg tudnak élni.
A pusztaság igencsak nagy vérengzést tud okozni. Ugyanis, ha innen nem mentünk meg elemeket, akkor azok minden tundra lapka melletti elemet eltávolítanak. Az ezt követő kimerülés során mi dönthetünk, hogy honnan veszünk le elemet a Földről.
Az eljegesedéssel a tundra területét növeljük.
A sokasodással fajaink számat növelhetjük olyan területeken, amikhez adott elemet választottunk. 
A felfedezéssel újabb lapkák kerülnek a Földre.
vándorlással fajainkat mozgathatjuk.
A versengés során az ellenfeleink fajait vehetjük le egy olyan tereptípusról, amin a saját fajaink egyedei is megtalálhatóak.
Rengeteg akciólehetőség
Végül a dominancia következik, azaz megnézhetjük, hogy egy adott tereptípuson kinek van a legtöbb faja és azok után pontokat kaphatunk. Ezt követően, ha van domináns faj az adott lapkán, akkor neki húznia kell egy dominanciakártyát, és annak a hatását végre is kell hajtania.

Ennél azért jóval több minden van, amikre a segédletekből egészen jól lehet támaszkodni. A Dominant Speciesben nagyon sok mindenre figyelni kell, hogy mit mikorra időzítsünk, hogy milyen problémák jöhetnek elő a következő körökben, stb. A dominancia kártyákra már a kezdetektől fogva kiemelt figyelmet kell fordítani. Ezek rengeteg negatív hatást hordoznak magukkal, de kevés jót is. Ezek döntően befolyásolhatják majd a végeredményt.

A vélemény
Ahogy előzetesen sejthető volt ez nem egy könnyed szórakozást igénylő játék. Nagyon igényli, hogy fejben ott legyünk, tudjunk előre gondolkodni, és lássuk tetteink várható következményét. A figyelmünknek egy pillanatra sem szabad lankadnia, mert akkor kész a baj.
Az ember nem lehet elég türelmes, miközben
a játékpartnerek gondolkodnak
Azt kell mondanom, hogy én nagyon kellemesen csalódtam ebben a játékban. Külsőre nem látszik rajta, de nagyon jól illeszkedik a téma a mechanikához, és egyáltalán nem olyan száraz, hogy az legyen az érzése a játékosoknak, hogy csak fakockákat pakolgat.
Arra is felhívnám a figyelmet, hogy a Dominant Species nem rövid, egy laza 3 órával nyugodtan számolhatunk, ami tovább növekedhet, ha szeretünk gondolkodni. Gondolkodás viszont lesz bőven, a rengeteg akciólehetőség és a várható következmények ezeket mind magukban hordozzák. Az első néhány játék során többször is át kell nézni, hogy melyik akció mire is jó pontosan, és hogy mit veszíthetünk, ha valamire nem figyelünk. 
Ezek fényében igazából csak olyanoknak merem tiszta szívvel javasolni, akik nem riadnak vissza egy hosszabb, sok gondolkodást igénylő játéktól. Valamint ez tényleg egy olyan játék, amit inkább nagyobb társasággal játszunk, mint csak kettesben.
(A BGG-n elég sok magyar nyelvű anyag található a játékhoz, aminek köszönhetően nem kell megijedni, hogy magyar nyelven nem kapható a játék.)

Szerk.: A bejegyzésemből kimaradt, hogy a játék nagyon-nagyon konfrontatív. Ez annyiban nem is meglepő, hogy a játék kiadója (GMT Games) nagy szeretettel ad ki wargame-eket, vagy harci stratégiákat. Ez nem afféle békés, párhuzamos pasziánsz, hanem elkeseredett harc a győzelemért, ahol bizony keresztül kell húzni az ellenfelek számítását. Ehhez több módszert is be lehet vetni az elemek elpusztításától kezdve, a tundrásításon át, egészen a dominancia kártyák használatával. A játék agresszív mivoltára már az elején hívjuk fel a játékostársak figyelmét, nehogy nagy sértődés legyen a vége!

2019/03/28

Nottingham bírája (Sheriff of Notingham)

Évente több játék is van, ami igazából nem annyira kiemelkedő, ugyanakkor annyira felkapnak a véleményvezérek, ami alapján az érzed ezt ki kell próbálnod. Ha bejön, ha nem. 
A tavaly magyar megjelent Nottingham bírája is ilyen volt, ami szinte könyörgött azért, hogy próbáljam ki, még akkor is, ha sejtette nem biztos, hogy teljesen nekem való játékról van szó.

A megjelenés
A játék doboza nagyjából hozza az elvártat. Van benne több, mint 200 kártya, nagyjából 100 pénzérme, valamint minden játékosnak egy kereskedőstand (ami egyben játékos segédlet is) és egy tarisznya. A játék grafikai megjelenése nem csúnya, de számomra egy kicsit "műanyag" számítógép grafika. Ez azonban semmit nem von le vagy ad hozzá a játék élvezeti értékéhez.
A játékhoz alapból papír bíró jelölő járna, de én olyan verzióval játszottam, ahol műanyag minifigurát használtunk. 
És ha már tartozékok. Két dolgot még kiemelnék. Van egy kártyatartó, ahol a húzó és dobópaklik tarthatók. Mi ezzel próbáltuk használni először a játékot, de inkább körülményesebbé tette a játékmenetet, mint gyorsabbá. A másik a tarisznyák. Ezzel kapcsán páran azt mondták, hogy a folyamatos nyitás-zárás miatt ezek hamar tönkremehetnek, ezért mi nem is igazán patentoltuk be az árukat.

A játék
A doboz szerint 3-5 fő játszhatja, ezért itthonra fel sem merült, hogy esetleg beszerezném. És amúgy is party játékról van szó, amit amúgy kevésbé szokott kedvenc lenni. A furcsa, hogy előzetesen azt gondoltam ezt lehetne akár nyolcan is játszani, de a megtapasztalást követően láttam, hogy az kevésbé lenne szerencsés.
A játék célja, hogy a végén mi rendelkezzünk a legtöbb ponttal. A végső pontozásra akkor kerül sor, ha már mindenki volt másodszor is Nottingham bírája.

A játékos fordulója a következőkből áll. Piacolás, amikor a többieknek is megmutatva cserélünk lapokat a két dobópakliból, vagy a nem nyilvános húzópakliból. A tarisznyák feltöltése, amikor titokban lapokat (árukat) teszünk a tarisznyánkba. A bejelentés, amikor megmondjuk az éppen aktuális bírónak, hogy mit tettünk a tarisznyába. Itt szabad, sőt kifejezetten ajánlott hazudni, és csempészárut is rejteni a legális cuccok közé. Ebben a részben lehet alkudozni is bíróval, esetleg pénzzel "megkenni", hogy engedjen át. Ezt követően jön az átvizsgálás, amikor kiderül, hogy igazat mondott-e a kereskedő vagy sem. Ezt követően jár jutalom, vagy büntetés az eredménytől függően. Ezután jön a forduló vége, amikor a bíró jelölő eggyel tovább kerül és mindenki húz annyi lapot, hogy újra 6 legyen a kezében. Majd jöhet a következő forduló, egészen addig míg mindenki másodszor is betöltötte a bíró szerepét.

A játék végén össze kell számolni a pontokat, ami kapható a nálunk lévő érmékből, az eladott áruk után, vagy abból a bónuszból, ha valamiből mi adtuk volna el a legtöbbet. Nagyjából ennyi.

A vélemény
A Notthingham bírájára nem lehet mondani, hogy rossz játék. Meglehetősen egyszerűen működik az áruk cserélgetésével, tarisznyába helyezéssel, majd a bíróval való alkudozással. Abban az egyben nem szabad hazudni, hogy mennyi darab áru kerül a tarisznyába, viszont az összetétel kapcsán nem kötelező igazat mondani.

A játék lényegét gyakorlatilag ez a meggyőzés, alkudozás rész fűszerezné meg, amihez megfelelő társaság szükséges. Fapofával elő lehet adni, hogy csak 4 alma van nálam, ugyanakkor legalább 3 csempészárut raktam be tarisznyába. Lehet győzködni a bírót, hogy ráfázik, ha kekeckedik, vagy akár néhány tallérral meggyőzni, hogy akár ő is jól járhat, ha továbbenged. Aztán az átvizsgálást követően lehet röhögni, hogy mi is volt a tarisznyában és ki is járt jól igazán. 

De hangsúlyozom, hogy ezeken a beszélgetéseken van a lényeg, ha valamiért nincsen meg a játékosok között a party-hangulat, akkor ez nem feltétlenül lesz mindenki számára élvezetes, sőt egy-egy ilyen beszélgetés még akár kínos, feszengő, kötelező hangulatú is lehet. A mi esetünkben például olyan játékos nyert, aki végig igazat mondva, csak legális árukat tett a tarisznyájába...

Nekem az érzésem egy kicsit felemás a Notthingham bírája kapcsán. Nem mondanám kiemelkedőnek, de ugyanakkor túlzónak érzem a vele kapcsolatos rajongást. Azt is el tudom fogadni, hogy megfelelően kommunikatív társaságban igazán nagyon-nagyon jó játékélményt adhat.

2019/03/13

Battlestar Galactica (a régebbi sorozat)


Battlestar Galactica (1978) on Netflix USANagyon nagy kedvenc volt nálam a 2000-es évek elején futó Battlestar Galactica (magyarul Csillagközi romboló) sorozat. A gyengébb részek és a befejezés ellenére is azt mondom, hogy érdemes volt végignéznem.

Tudtam, hogy létezik neki egy korábbi változata is, de csak az elmúlt hetekben vettem a bátorságot a Battlestar Galactica sorozat, 1970-es évek végén készült változatának megtekintésére. És ha már lendületben voltam, akkor mögé csaptam még a Galactica 1980-at is. Jelen írásomban ezekről szeretnék pár gondolatot ejteni.

A régi sorozat is nagyjából arról szólt, mint az új. Az emberiség harcot folytat a csúnya robotokkal, akiket cylonnak hívnak. Éppen béketárgyalásra készülnek, amikor is fémből készült barátaink alattomos, végső támadást indítanak. A hirtelen érkező csapás teljesen váratlanul érte az embereket, aminek nyomán csak egyetlen harci csatahajó maradt meg, valamint számos egyéb űrhajó. Az emberek menekülni kényszerültek, amiből végül egy a Földet felkutató küldetés alakult ki.

Ez idáig egész jól is hangzik. Aztán idővel a sorozat átcsapott valami egészen másba. Lehetett látni a rengeteg ötletet, és elképzelt irányt, de ezek valahogy nem tudtak rendesen kiteljesedni. Nem nagyon tudtak mit kezdeni az idő rendes kezelésével, ezért mai sorozatos léptékkel meglepően gyorsan lett egy románcból, gyakorlatilag egy részen belül esküvő, majd megözvegyülés. Ugyanakkor voltak részek, amik túlzottan elnyújtottnak hatottak, vagy éppen teljesen feleslegesnek.

A korai sorozatot megpróbálták megfelelően családbarátnak kihozni. Vették a szokásos receptet, hogy egy jó filmbe (filmsorozatba) kell egy gyerek és egy kutya. A kutya végül valami mókásnak szánt, de igazából idegesítő robotkutya lett, és a kisfiú is tipikusan arra volt jó, hogy láb alatt legyen. Az írók bizonyára jó ötletnek tartották, hogy a veszélyesnek tűnő küldetésre a gyereket is el kell vinni (vagy éppen hagyják, hogy ellógjon velük).

Az 1970-es  évek végéhez képest egészen jól sikerültek a technika megvalósítások. Ugyan a vizuális- és hangeffektek folyamatosan visszaköszöntek és ismétlődtek, ezek megjelenítése nem hagyott kivetni valót.

Nagyon érdekes párhuzamot lehet vonni Glen A. Larson későbbi sorozatával a Knight Riderrel is. Nem lehet elmenni szó nélkül a beszélő számítógépről, a jobbra-balra mozgó vörös LED-ről, a turbóról, vagy a Galactica 1980-ból a repülő járgányokról, vagy az óratelefonról.

Nem meglepő módon a Battlestar Galacticát az első évadot követően elkaszálták. Egyszerűen nem vezetett sehová, tele volt logikai bakikkal, túl családias volt, és nem elég ötletes.

Aztán a megújulás reményében érkezett a csak 10 részes Galactica 1980 sorozat. Érdekes, hogy a főcímben szintén Battlestar Galacticát lehet olvasni és a jelenetek is abból vannak a főcímnél. Majdnem a teljes színészgárda lecserélésre került, amit azzal magyaráztak, hogy jó pár év eltelt időközben, mire a Földre találtak. Az utolsó részre, gondolom közkívánatra, csak elővakarták valahonnan Starbuckot.

Ez a sorozat bár ígéretesen indult, a Föld megtalálásával, a földlakókkal való találkozással, időutazással a II. világháború végére, mégis egyszercsak azt vettem észre, hogy az Űrgammákat nézem. Jobb ötlet híják oktatni próbáltak a gyerekeken keresztül.

Borzasztóan idegesítő volt az is, hogy amikor a cylonok minden előzmény nélkül megjelentek, akkor mindig csak adott fajta űrhajót támadtak, és intéztek el. Aztán eltűntek.

Összességében nem tudom, hogy megérte-e végignézem ezt a sorozatot, és a folytatását. Közel negyven év távlatából nem túl szépen öregedett, de inkább a történettel volt baj, nem a technikával. Az újkori feldolgozása sokkal jobban teljesített, talán valamikor még újra is fogom nézni. Erre már nem érzek késztetést.

2019/02/11

Én kicsi kaszám

Mikor futott a Scythe (nálunk csak Kaszának nevezett játék, ami szerintem sarló) Kickstarteres kampánya, akkor nem igazán ugrottam fel a lelkesedés vonatra. Nem nagyon hozott tűzbe a 20. század eleji képi világ, még úgy sem, hogy gépszörnyek emelkedtek ki a környezetből. Aztán valahogy olyankor sikerült eljutni a Gémklubba, amikor valaki elhozta a frissen megérkezett példányát, és így volt lehetőségem kipróbálni. Közel két éve írtam is róla.

Néhány hete újra sikerült vele játszani a XXII. kerületi Rózsakert Társasjáték Klubban, ahol feltűnt a kistestvére, az Én kicsi kaszám is. Ezen verziót amúgy már szinte a kezdetektől végig követem, egészen onnantól, hogy először hírt adtak arról, hogy egy "őrült" én kicsi pónim verzióra ültette át a játékot, hogy tudjon a gyerekeivel (lányaival) Kaszát játszani. Egy ideig még elérhetőek is voltak a PNP (kinyomtatható) file-ok, de idővel ezek eltűntek. Ekkor már sejteni lehetett, hogy ebből hivatalos kiadás is lesz. Így is történt... További hab került a tortára azzal, hogy időközben magyarul is megjelent.

A megjelenés
A dobozra tekintve elsőre úgy tűnik, hogy ez bizony egy könnyedebb, inkább gyerekeknek szóló játék lesz. A magyar borítón található írás további humort csempész az amúgy kedves kinézetű dobozra, mert többen hajlamosak vagyunk "Én kicsi kacsámnak" értelmezni a feliratot. A fedél alá nézve a mosolygás nem tűnik el, csak a vicces fajtából az elégedettbe vált át. Ugyanis a kiváló, szortírozásra alkalmas dobozbelsőben, minőségi játékelemeket találunk. Legyen szó a műanyag aprófigurákról, a különféle jelzőkről vagy kártyákról.

A játék
Akinek a 4. kupája is felkerül az nagy
valószínűséggel megnyeri a játékot
Nos... a játék nyomokban Kaszát tartalmaz. Fejenként két hőst vezetünk, hogy almát és drágaköveket szerezzünk, találkozásokban legyen részünk és pitecsatázzunk. A játékban nyolcféle küldetést lehet teljesíteni, de ebből négy különbözőt kell valakinek megcsinálnia, hogy megnyerje a játékot. Itt nincs szükség különféle szorzásokra vagy összeadásra, csupán a 4 küldetésnek kell meglennie.

Kapunk egy fa bábut is, amivel azt jelöljük, hogy éppen milyen akciót hajtunk végre. Itt csak három fő lehetőség van, de ezeken belül van lehetőség minimális választásra. 
Dönthetünk, hogy két mezőt lépünk egy karakterrel, vagy egyet úgy, hogy viszünk magunkkal nyersanyagot. 
Az akciók használatához kapcsolódó saját játékostábla,
amiből  mindenki ugyanolyant kap.
Választhatunk keresés akciót, ahol az a döntési lehetőség, hogy almából vagy drágakőből keresünk többet. A "keresés" dobókocka dobással történik. A piros kockákkal az alma lelőhelyekre, a kék kockákkal a drágakő lelőhelyekre, míg a sárgával a találkozások lelőhelyeire kerül egy-egy új jelző. Ha jófejek vagyunk, és oda teszünk jelzőt, ahol egy ellenfél játékosa található, akkor léphetünk egyet előre a barátság jelzőn.
A harmadik lehetőség a készítés. Ezen belül csinálhatunk pitéket (feljebb lépünk a pite sávon, ami fontos a harchoz), szerezhetünk varázslatokat (varázskártyákat kapunk, amikkel harcolni is lehet), vagy éppen fejlesztjük az egyik akciónkat.

Malacka beceneve Dagobert bácsi
És nagyjából ennyi is az egész, viszont kétszer ugyanazt az akciót nem csinálhatjuk. Lépünk, nyersanyagot szerzünk, aztán megint lépünk, megint nyersanyagot szerzünk. Ekkor már talán valamit készíthetünk is, hogy legalább egy harcunk legyen.

Furcsa, hogy pitéket és varázslatokat is gyűjthetünk a harchoz (amik egyébként lehetnek küldetéscélok is), de ugyanakkor összesen csak egyetlen pitecsatát kell megnyernünk. Holott, talán többre is lenne igény...

A vélemény
A pitecsata megnyeréséhez jó szolgálatot tesznek ezek
a varázslat kártyák
Az Én kicsi kaszám tökéletes lehet, hogy kicsi gyerekeket bevezessünk a társasjátékozásba. Könnyen megtaníthatóak az akcióválasztások, a táblán mozgás, a csatához felhasználható kártyák és az azokkal való blöffölés. És rengeteg apróság, amiből a gyerek is látni fogja, hogy nem egy kockadobáson múlik a játék és több módszer is van a győzelemre.
Pont emiatt, felnőttek számára is élvezetes lehet az Én kicsi kaszám, de kizárólag nekik azért nem ajánlanám. Nekik ott a felnőtt verzió.
Azt is meg kell említenem, hogy a kis kasza inkább lányos gyerekjáték, mint fiús. A cuki figurákat tologatva, inkább a jobb barátságra kell törekedni, mint arra, hogy minden 3. körben pitecsatázzunk. Pedig mint írtam, azért erre lenne igény. Valamint piték és varázskártyák gyűjtögetése is ebbe az irányba mutat. 
Személy szerint én egy kicsit ígéretesebbnek tartottam az Én kicsi kaszámat, úgyhogy számomra egy picit csalódás. Meg kell jegyeznem, hogy ez a verzió elsősorban nem nekem készült és helyén kell kezelnem, de ugyanakkor jó mókát ígér a kisebb gyermekek, valamint akár egész családok számára is.

És egy biztos... az eredeti játék szerzője és kiadója bizonyára nagyot kaszál ezzel a verzióval is.