2021/01/13

Képregényekről

 Sokakban még mindig él az a téves nézet, hogy a képregények kizárólag gyerekeknek készülnek. Ez nagyjából ugyanolyan téves nézet, hogy a társasjáték kimerül a Monopoly-ban vagy a Gazdálkodj okosan!-ban. Az is külön megérne egy bejegyzést, hogy az említett játékok igazából soha nem voltak jók, csak végtelenül egyszerűek és primitívek, de most nem erről lesz szó.

Már lehet van 10 éve is, amikor apósom egy képregényt vett az unokaöccsének. Ki is nyilatkozta, hogy mi ez a gyerekes hülyeség, ami persze egy manga képregény volt. Még az sem biztos, hogy életkori besorolásban megfelelő az unokaöccs számára. Persze nem mindenki tudhatja, hogy a képregények megragadnak a Bobo és Góliát világában, ahonnan már nem tudnak szintet lépni. De persze tudnak.

Én is a Bobo/Góliát vonalon indultam el, mivel itthon ezeket lehetett kapni külön kiadványban. Később megjelentek a szuperhősök is a Semic / Kandi lapok kiadásában. Mit tudtuk még akkor, hogy a Pókember és Szupermen még csak nem is egy univerzumban léteznek, egyáltalán, hogy mik azok a különálló univerzumok. Egyszerűen csak jöttek a képregények és örültem. Emlékszem mekkora dilemmában voltam, hogy az X-ment rendeljük-e elő 1 évre, vagy valami mást. Mert az X-men „több szuperhőst is ad egyszerre, és nem csak egyet”. Mostani fejjel valószínűbb, hogy A bosszú angyalait választottam volna, és nem hagynám, hogy befolyásoljon a fura címe.

Aztán egyszercsak abbamaradt a képregények (és Star Wars könyvek) gyűjtése. Elég nagy szünet következett, mire újra kézbevettem a szövegbuborékos rajzok gyűjteményeit. Felrémlik, hogy a Watchmen film megjelenése előtt még egy fél évvel is legagyiztam az egészet. Aztán valamiért megvettem az akkkoriban kiadott, magyar nyelvű képregényeket és egy új világ tárul elém. Egyszerűen zseniálisnak tartottam. Ahogy azon ritka nézők közé is tartozom, akik nagyon szerették a belőle készült filmet, mégha nem is úgy fejeződött be, mint a rajzolt verzió.

Ugyan még ekkor sem robbant be nálam újra a képregényolvasás, de már kezdett kitárulni a világ. Rengeteg képregény, sőt rengeteg igazán minőségi képregény létezik. (Az igazán felnőtt, több, mint erotikus vonalra nem térnék ki, de ott is igencsak bő és változatos kínálat van.) Azonban az utóbbi években mégiscsak el kezdtem jobban képregényeket olvasgatni.

Locke & Key

Egy család új környezetbe költözik, az elhúnyt családfő korábbi birtokára, ahol az ott talált egyedi kulcsokkal misztikus dolgokat lehet művelni. Időközben a Netflix ebből is sorozatot csinált, ami nem sikerült olyan rosszul, de azért pár dolog kimadt a képregény-sorozathoz képest. A horrorisztikus történet sokszor inkább csak ijesztget, mint gusztustalanságokkal árasztana el minket.

Hellboy

Az első két filmről elég jó emlékeim voltak, ezért úgy gondoltam, hogy próbát teszek a képregénnyel. Nosza rögtön be is szereztem az akkor magyarul kiadott első három kötetet, ami végig is olvastam. Mivel tetszettek, ezért a maradék részeket angolul pótoltam. Mire a végére értem az egész szériát tekintve elég vegyes érzesek kavarogtak bennem. A történetek nem lennének rosszak, de átfordultak valami egész groteszk dologgá. Ahogy a rajzoló – mások által sokat dícsért - képi világa nekem kevésbé jött be.

Saga

Ez egy igen kellemes meglepetés volt! A képregény-sorozat elég durván indít, egy szüléssel, és később sem szűkölködik egyéb, elég sokszínű paraználkodásban. Gyerekek kezébe semmiképpen nem ajánlanám, de mégis a Hellboy-jal ellentétben ez kevésbé volt undorító. Pedig tényleg elég érdekes dolgok történnek. Egy kislány szemszögéből ismerjük meg a különös világot, ahol – a képregény szempontjából - a központi problémát egy bolygó és annak holdjának lakói ősi, véget nem érő viszálykodása adja. Két faj két egyede nászából keverék gyerek születik, aki után megindul egy hajsza. Ahogy halad előre a történet találkozhatunk újabb furcsa fajokkal és jobban megismerhetjük a felszín alatti motívációkat. Sajnos az 54. számmal félbemaradt a történet.

The League of Extraordinary Gentlemen

Némó kapitány, a láthatatlan ember, Alain Quaterman, valamint Dr. Jekyll és Mr. Hyde egy történetben? Afféle viktoriánus korban élő szuperhősök? Gondolom, hogy nem csak nekem tűnt érdekesnek ez a felvetés. Az első két történetszál (6-6 kötetben) – szerintem – elég jól sikerült. Érdekes történet, érdekes karakterekkel. Csak itt is előjött a szex és brutallitás. Főleg az ezeket követő füzetekben. Nemrég fejeztem be a III. kötetet, ami 3 füzetben egy évszázados történetet mesél el, meglehetősen sok perverz és groteszk dologgal. Kár, hogy ilyen irányt vett a sorozat, de ettől függetlenül még el fogom olvasni a IV. kötetet és a Nemo-s történeteket is.

Konklúzió jelenleg nincsen. Azt kellene még kitalálnom, hogy mi lesz majd a folytatás, hogy milyen képregényeket fogok ezek után olvasni.