2012. június végi helyzetjelentés

Eltelt több, mint egy hónap és nem volt bejegyzés. Pedig lett volna miről írni, azaz van miről írni, és fogok is, ha minden úgy alakul, ahogy szeretném.

Igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem.

Voltunk nyaralni, Horvátországban, egy Pulán belül található üdülőfaluban. Erről majd szeretnék egy hosszabb bejegyzést is csinálni, néhány képpel illusztrálva. Párral talán már instagramos megosztásaim során találkoztatok is.

Sikerült megnéznem néhány filmet és bedarálni néhány sorozatot. Ezekről nem nagyon írnék hiszen nem vagyok sem sorozatos, sem filmes blog. Ezt mások sokkal jobban és ügyesebben tudják nálam, de ugyanakkor talán mégis fogok arról írni, amit moziban néztem, mint pl. a ma megnézett Prometheusról.

Befejeztem egy könyvet és majdnem egy másikat is, illetve egy harmadik végén járok. Azt hiszem, hogy hamarosan egy ilyen bejegyzés fog következni, tehát tovább nem is szaporítanám a karakterek sorát.

Most zajlik a foci eb, ami szintén egy kicsit visszavet mindenben. Nos... talán annyiban nem is, hiszen elég nagy százaléka zajlott le a nyaralásunk alatt. Gyakorlatilag az összes csoportmeccs.

A nyaralás alatt újra több társasozás sikerült végrehajtanunk. Azt hiszem, hogy elég jó partikat játszottunk le Évivel, illetve Annamária lányommal. Mártonnal meg inkább rosszalkodtunk... cserébe viszont ő egyre közelebb van a teljes szobatisztasághoz.

És igen... az a blogbejegyzésem is képtelen lesz.

A 2011. júliusi, horvátországi nyaralásunk

Szóval július 20-án (szerdán), reggel 8 óra után pár perccel érkeztünk a Senjben lévő szállásunkra. A fickó német nyelvismerete szinte vetekedett az enyémmel, mert erősen a nullával volt egyenlő. Pont annyi szót ismert, amivel el tudta adni a lakást... a bemutatásához már elég volt körbemutogatni.

Gyorsan bepakoltuk a cuccokat, majd irány a város, vagyis inkább falu. Strandolható tengerpartot kerestünk, de pechünkre először balra fordultunk a főúton, ahol csak kikötőket találatunk. Szerencsére kör alakban visszafordult az út, így volt egy gyors városnézésünk. A második körben már jobbra indultunk el, ahol végre találtunk egy parkolót, valamint a hozzá tartozó "strandot" is. Mivel nem volt valami dögmeleg, ezért csak páran lézengtek a környéken. Ez nem nagyon gátolt meg abban, hogy kipróbáljuk a tengert, amiről kiderült, hogy remek a hőmérséklete.

Évi még az utazást megelőző nap vásárolt köves strandhoz való és tengeri sün ellen védő lábbeliket, amik nekem erősen holmi női szandálokra emlékeztettek, de még mindig jobban néztek ki, mint az ocsmány "kroki-papucsok". Az első napokban ezeket még használtuk is, aztán egyre jobban hozzászoktattuk mezítláb talpunkat a körülményekhez.

Az időre részemről nem nagyon volt panasz, hiszen a csütörtöki napot leszámítva nem volt folyamatos, perzselő napsütés. Ennek az egy napnak is csak annyi volt a hasznossága, hogy tele lett tőle a partszakasz és a víz, valamint kaptunk egy kis színt, de ugyanakkor nem égtünk le. A hőmérséklettel alapvetően nem volt túl nagy gond, hanem sokkal inkább az esővel. Az egyik nap sikerült rendesen megáznunk egy zápor miatt, de az utána következő napsütésben megszáradtak a cuccaink.

Utólag sikerült megtudni, hogy sokkal jobban jártunk, mintha a Balatont vagy egy magyarországi strandhelyet látogattunk volna meg, mert itthon végig esett az eső és viszonylag hűvös volt.

A pénteki napon nagyon úgy nézett ki, hogy nem megyünk a tengerbe, mert egy picit szemerkélt, valamint meglehetősen borult volt az égbolt. Ezért a délelőttöt a város(falu) feltárásával töltöttük. A településnek van egy vára, ami pár magyar vonatkozással is bír. A szövegek teljes megértéséhez egy kis idegen nyelvismeret is szükséges, mert a kapott magyar nyelvű tájékoztató nem teljeskörű. Maga a vár túl sok szót nem érdemel és jobb híjján egyszer érdemes megnézni, ha hosszabb időt töltünk a környéken.

A várlátogatás alatt elállt az eső és kiderült az ég is, ezért ebéd előtt elmentünk fagyizni is. Egy fagyizó alapján talán hibás lenne arra a következtésre jutnom, hogy ízvilágban nincs sok különbség a két kultúra között.

Arról még nem nagyon esett szó, hogy miként is telt egy napunk. Alapvetően reggel hét órakor elindult a szemben lévő gyár, heves kalapácsdobálással és különböző fémmegmunkáló munkagépek elég erős zajával. Ezt követően reggeliztünk, majd 9-10 óra körül elindultunk a strand felé.

11 és 12 óra között indultunk vissza a - gyerekek által Káposzta utcának nevezett - szállásunkra ebédelni, ahol Évi frissen kisütött valami húst, vagy olvasztott valamit a lefagyasztottak közül. Ezt követte egy pár órás csendespihenő, majd délután 4 és 5 óra felé újra irány a strand, ahol szinte minden este 8 és 9 óra körül, gyakorlatilag utolsónak hagytuk el a partszakaszt. Hazafelé olykor-olykor beugrottunk a helyi szupermarketba egy kis friss ételért.

A strandon mellesleg érdekes volt belegondolni, hogy vajon miért nincsen illemhelység, de úgy gondoltuk, hogy bizonyára a tengerbe eresztik a kisdolgukat. Az egyik este egy helyi egyén egyáltalán nem szégyelte magát, kiállt egy olyan sziklára, ahonnan mások ugrálni szoktak, majd belecsorgatta a sós vízbe a sárgás vizeletét.

Ha már sziklák és ugrás, akkor érdemes megemlítenem, hogy Annamária nagyon bátran ugrált a kövekről a vízbe, ahogy Márton is igyekezett utánozni, több-kevesebb sikerrel. A víz ugyan gyorsan mélyült és sziklás-kavicsos volt a part, de ezt egyáltalán nem bántuk, mert a gyermekek nagyon jól el tudtak szórakozni a polifónszivaccsal, és nem nagyon kellett rájuk menet közben, "úszás" közben felügyelni.

Összességében elmondható, hogy nagyon jó pár napot töltöttünk a horvát tengerparton, ahová egyszer még egészen biztosan vissza fogunk térni.

A 2011. júliusi, horvátországi nyaralásunk (a körülmények)

Nem is tudom igazán, hogy merre kezdjem a történetet, de azért jobb, ha szinte azonnal belevágok, mert még frissek az emlékeim a múlt heti nyaralást illetően. A többi eseményről pedig majd később írnék...

Előre is szeretnék elnézést kérni a képtelenségért, de mostanság igazán lusta vagyok a picasaweben közzétett képek frissítésére, illetve azok publikálására, ezért fogalmam sincsen, hogy a nyaralásunkról mikor lát valaki bármit is.

Idén nagyon úgy tűnt, hogy megyünk valahová, aztán mégsem. Évi az egyik barátnőjével eltervezte, hogy idén együtt elmehetnénk családostul Horvátországba nyaralni, aztán ebből a projektből elég hamar kiderült, hogy nem lesz semmi. Aztán szintén felmerült, hogy az én baráti társaságomból is elmehetnénk - szintén Horvátországba - közösen, de ez az elképzelés is hamvába holt. Pedig itt már Évi több éjszakás kutatómunkát végzett a szállást és a helyszínt illetően. Nagyon benne volt, hogy megyünk valahová.

Ahogy közeledett a nyár, egyre kétségesebb lett, hogy mennék bárhová is. Talán 1-2 nap balatoni hétvége jöhetett volna számításba, illetve 1-1 nap strandolás valahol. (Idén már egyszer sikerült elmenni strandra, és talán még egyszer szerenék elmenni valami vízi- vagy csúzdaparkba.) Az eseményeket tovább bonyolította Évi álláskeresési problémája, valamint egy érdekes próbálkozása, amiről talán most nem is írnék többet.

Aztán elkeztünk 2011. július 16-ához, amikor is egy szombati napon (amiről a terveim szerint majd bővebben is írnék egy másik dolog kapcsán) Éviben felmerült, ha már úgyis kiveszek 3 egész szabadnapot a következő héten, akkor elmehetnénk Horvátországba. Én erre azt mondtam, hogy miért is ne. Addig a pillanatig a másik lehetőség az lett volna, hogy Tihanyba megyünk Évi rokonaihoz, de ott annyira bizonytalan, de ugyanakkor macskaszőrben bővelkedő lett volna a szálláslehetőség, hogy inkább kihagytuk. Horvátország mellett szólt még az is, hogy nem tűnt sokkal drágábbnak, mint a Balaton.

Mondjuk azért ott volt a benzinköltség (két tankolás), az autópálya díjak (Magyarországon és Horvátországban), valamint a szállásköltség, ami belföldön nem lett volna annyi, főleg, hogy Évi rokonaihoz mentünk volna.

Meg kell mondanom, hogy asszonypajtás mindent nagyon gyorsan és ügyesen lerendezett a pár nap alatt. Mint említettem július 16, szombat volt. A következő napon hazautaztunk szüleimtől, majd Évi szálláskeresésbe kezdett. Miután kiválasztottuk a helyszínt, a következő napokban izgulhattunk a foglalásért, amit szinte az utolsó pillanatban meg is tudtunk tenni. Én még hétfőn és kedden keményen dolgoztam, míg Évi a szokásos napi teendőkön, valamint egy hirtelen beeső állasinterjún túl összekészülődött kellő mennyiségű élelemmel és utazásra szánt csomaggal.

Július 19-én, kedd este 10 óra magasságában utazásra készen álltunk, majd hajnali háromkor elindultunk Horvátország irányába. Meglehetősen eseménymentesen és megállás nélkül zajlott le a nagyjából 5 órás út, amikoris reggel 8-ra megérkeztünk a Senjben található szálláshelyünkre, amit a következő napokban a gyerekek csak "Káposzta utca" néven említettek.

Magáról a nyaralás napjairól majd egy külön bejegyzésben emlékeznék meg, de azért még ideírnék pár mondatot a hazaúttal kapcsolatban.

Vasárnap délben még a tengerben voltunk, majd egy gyors eső előli menekülés után már indultunk is haza. Az első szakasz elég izgalmasan telt, ahogy lassan kúsztunk fel a szerpentinen az autópálya felé. A mindent sötétbe borító viharfelhők, valamint az utat vízátfolyásokkal tarkító eső sokat nehezített a haladáson. Az ottani autópályát elérve azonban jelentősen javult előrejutásunk... egészen Zágrábig, ahol a fizetős kapu előtt 1 kilométerrel állt a sor. Miután innen lassan átvergődtünk a horvát szakasz meglehetősen gyorsan megvolt. A határátlépést követően a magyar autópálya a Balatontól okozott meglepetéseket... bár ezekre azért lehetett számítani.

Hallottuk, hogy a múlt héten végig rossz, esős volt az idő Magyarországon. Az M7-es Budapest felé vezető részén, a 70-es kilométerkőnél valami baleset volt, ami egy kicsit megfogta a forgalmat, majd 30km-rel a cél előtt újabb problémába ütköztünk, a szakadó esőbe, ami gyakorlatilat 30-50km/órára csökkentette az autópályán való előrehaladásunk. Törökbálintnál elhagytuk az autópályát, hogy majd Diósdon megtapasztalhassunk egy sár- és szemétfolyót a főúton. Meglehetősen ítéletidő jellegge volt a dolognak, de végül szerencsésen hazaértünk.

Mint említettem a nyaralásunk kint töltött napjairól majd részletesebben egy másik bejegyzésben írok.