2010/08/27

Az ELMŰ visszatámad

Én már komolyan nem tuodm, hogy a címben említett áramszolgáltató mit akar, de talán időszerűlenne össztenniük a pöcseiket, és belőle tarisznyát fonni... Bizonyára nagyon unatkozhatnak a mérésügyi vagy milyen osztályon, vagy most éppen nincsen mágnes-szezon, ezért szinte azonnal válaszoltak a Magyar Energia Hivatal levelére, amit most ide be is illesztenék tanulmányozásra.



Szóval kaptunk egy levelet az ELMŰ Hálózati Kft-től, amiben megírták néhány sorban, hogy nem értenek egyet a döntéssel, ezért az ügyet a Fővárosi Bíróság elé viszik. Évi ma levelet váltott a MEH-nél az ügyünket intéző emberrel, aki elmondta, hogy itt az ő hivataluk és az áramszolgáltató lesz a két fél, és minket csak tanúnak hívhatnak be. Ide már csak azért is el kell menni, mivel a mi bőrünkről/pénzünkről vitáznak. Szóval úgy néz ki, hogy az ügy még korántsem záródot le. Továbbra is hasonlókat tudok mondani a múltban... most azt javasolnám nekik, hogy létesítsenek olyan kapcsolatot egy hímmedvével, amit magamnak nem kívánnék.

Lehet úgy tűnik, hogy mérhetetlenül rosszindulatú vagyok irányukban, de ez talán azért van, mert rászolgáltak. Arról nem is beszélve, hogy ők sem tartják egyenrangú félnek a fogyasztót, csak csupán egy olyan állatfajnak, amit folyamatosan lehet fejni. Ugyanakkor itt lép fel egy fura paradoxon, mert ezzel csak ők szopatják ügyfeleiket...

2010/08/19

Talán itt a fény az alagút végén?

A címkéből megint jól láthatjátok, kedves olvasóim, hogy megint az ELMŰ-ügy lesz a téma. Nagyjából egy hónapja volt Évinek egy telefonbeszélgetése a Magyar Energia Hivatal egyik szakértőjével, aki az ügyünkben eljárt. Ebből a beszélgetésből nagyjából kiderült, hogy nekünk kedvező, tehát igazságos ítéletet fognak hozni.

Érdekes módon még a hét elején sem érkezett semmi levél, ezért Évi úgy döntött, hogy tesz egy személyes látogatást a MEH-ben. Ha már úgyis fel volt ajánlva neki ez a lehetőség, akkor gondolta, hogy élni fog vele. Tegnap ment el erre a személyes megbeszélésre, és érdekes módon tegnap érkezett meg a levél is, amiben 6 oldalon minden nagyon részletesen le van írva, hogy miért is nem mi vagyunk a vétkesek az ügyben.

Az iratból kiderül, hogy az ELMŰ számtalan szabálytalanságot vétett az ügy kezelését illetően, mégpedig nem csak a energiatörvényben leírtakkal szemben, hanem gyakorlatilag a saját belső szabályzataikat is szemen köpik. (De ők legalább mégsem csalózzák le egyenesen, bizonyíték hiányában a vétlen fogyasztókat, mint az energiapiac másik nagy szereplője, az E-on.)

A lényeg, hogy van remény. A kapott iratban felszólítják az ELMŰ-t, hogy vegye semmisnek a 300.000Ft-ról szól kötbér követelését, és továbbá kemény 5.000Ft megfizetésére kötelezik őket, mivel nem tettek eleget tájékoztatási kötelességüknek. Az már csak másodlagos, hogy mennyi kárt okoztak nekünk. Olyan károkat, amiket fel sem lehet sorolni, és igazából nem is lehetne betarifázni. Egy nálunk rámenősebb család már bizonyára perre vitte volna a dolgot.

Az Energia Hivataltól Veres Mihály még azt is kérte, hogy BÁRKI, akivel bármilyen visszaélés történt áramszolgáltatói részről, vagy teljes vétlensége esetén is csalással, villanyóra mágnesezéssel gyanúsítsák meg, az nyugodtan forduljon hozzájuk (MEH Fogyasztóvédelmi osztálya). Továbbá azt is mondta, hogy ez olyan is lehet, akinek már az ügye lezárult, tehát megegyezett valami kötbér befizetésben! Az ügyeket hajlandóak lesznek visszamenőlegesen is vizsgálni, és a mostanában gyanúsan nagy számú problémát jobban kielemezni. Úgy tűnik, hogy sejtenek valamit az áramszolgáltatói oldalról való esetleges visszaélésekkel kapcsolatban, és lassan már lesz elég anyaguk, hogy nagyban is tehessenek valamit.

A megbeszélésen felmerült még pár egyéb érdekesség is. Például milyen dolog az, hogy a villanyórát az áramszolgáltató tulajdonának tekinti, de ugyanakkor mégis a fogyasztónak van kötelezettsége arra, hogy vigyázzon rá. Persze ingyen.

Mindegy, nem is szaporítanám tovább a szót. Valamivel nyugodtabban várom, hogy milyen történések lesznek, és hogy végre az ELMŰ oldaláról is le fog-e majd zárulni az ügy.

A gyermekek együtt pancsiznak

Ha már belelendültem a képi anyagok prezentálásába, akkor most jöjjön egy kis mozgókép is. Ezt is aznap rögzítettem, amikor a korábbi bejegyzésben szereplő fényképeket. Nagyjából így telik nálunk minden "fürcsi-pancsi".


Márton egy éves

Márton augusztus 13-án volt egy éves, de különböző okokból egy kicsit ki kellett tolni a születésnapjának ünneplését. Túlzásokba nem estünk, és túl sok képet sem készítettünk. Képek további kommentár nélkül:











Ausztrál(?) palacsinta

Ezt a receptet már korábban kaptam, de még csak egyszer próbáltam ki. Ma újra késztetést érzek az elkészítéséhez, ha felébredt a család. A blogba írás egyik fő célja, hogy máskor is könnyen megtaláljam a receptet.

Hozzávalók:

- 1 tojás
- 1 bögre liszt
- fél bögre (por)cukor
- fél bögre tej
- egy csapott teáskanál szódabikarbóna
- egy evőkanál 10%-os ecet

A tojást a cukorra, a liszttel és a tejjel csomómentesen simára keverem, majd ezt követően adom hozzá a szódabikarbónát és ecetet.

Olvasztott vajon, palacsinta sütöbe nagyjából 4 db kanálnyi méretű darabot helyezek el, majd megsütöm mindkét oldalát. Figyelni kell, mert nagyon gyorsan megsül. Igazából az első néhány sütés alapján tudja mindenki megtapasztalni, hogy milyen lángon és mennyi ideig tart az optimális állag elérése.

Az elkészült palacsintákat ezt követően lehet lekvárral, öntettel, kakaóval, pudinggal, (juhar)sziruppal fogyasztani.

2010/08/13

Néhány gondolat a tegnapi szerelésről

Ez a 444. bejegyzésem, de nem hiszem, hogy ennek különlegesebb jelentőséget lehetne tulajdonítani. Tegnap erőt vettem magamon, és úgy döntöttem, hogy a számítógéphez vásárolt alkatrészeket összetársítom a régebbiekkel.

A meleg, nyári napokon erősen "izzadt" a PC-m. Elég magas hőmérsékleti adatok jöttek ki az Everest mérései alapján, valamint a processzorhűtő is elég magas fordulaton, valamint nagy zaj mellette tekerte a levegőt. Ez volt az egyik fő oka, hogy a gyári processzorhűtőt egy jobbra akaram lecserélni. Választásom egy Cooler Master Hyper 212 Plus nevűre esett, amely elég jó ár-teljesítmény jellemzőkkel bírt. Ennek a procihűtőnek a dimenziói azonban felvetettek egy újabb problémát, mégpedig hogy nem fog normálisan elférni a számítógépházban. Ezért ennek a cseréjét is elhatároztam.


Évi számítógépéből ez volt az utolsó olyan alkatrész, ami a kezdetektől jelen volt a konfigurációjánál (persze, ha nem számítjuk be a használaton kívüli kisfloppy megha.jtót). 10 év nagy idő, és ennyi idő alatt a benne lévők kezdték túlnőni magukat. Mielőtt valaki azt hinni, hogy különféle merev- és optikai meghajtókkal volt/van tele, az most csalódhat, mert - főleg energiatakarékossági okokból - csak egy vinyó és egy dvd-író foglalta a helyet. Fontos még megemlítenem, hogy a nagy melegek miatt a ház oldalai le voltak szedve, ezért a gyermekek bármikor szabadon belenyúlhattak volna (ha a számítógép asztal előtt keresztbe nem teszek egy nagy falapot).

Az alkatrészek meglétének birtokában tegnap úgy határoztam, hogy nekilátok a szerelésnek. Előzetesen bátor vállalkozásnak tűnt, de végül sikerült megbirkóznom a feladattal.

Több helyről is azt olvastam, hogy ajánlatos a CM hyper 212 plus processzorhűtő talprészét polirozni. Ennek végül - megfelelő eszközök és szakértelem hiányában - nem láttam neki. Így is elég feladatnak bizonyult a gyermekek fürdetésével összekombinált számítógépház komplett szerelése.


A régi, 10 éves, névtelen házból gyerekjáték volt kikapkodni az alkatrészeket. Az alaplapról a házhoz vezető vezetékek sorrendjét felirtam egy külön lapra, mert lusta voltam az alaplap kézikönyvét előkeresni. Miután mindent szép sorban kiraktam a nagy asztalra nekiláttam az alkatrészek leporolásának, megtisztításának. Ez is minden gond nélkül lezajlott... jöhetett az alap bütykölése.

A CM 212 hyper plus rögzítése igényelt egy kis többletmunkát, mivel AMD AM2-es processzorom van. Az új hűtőt hátul is rögzíteni kell a súlya és méretei miatt. Ehhez azonban le kellett varázsolnom az alaplapon lévő műanyag rögzítő egységet. Olyan 5 percig nézegettem, amire rájöttem és neki mertem vágni a feladatnak. Nagyon úgy tűnt, hogy csak végleges jelleggel lehet róla leszedni, tehát ha elrontok valamit, akkor nincs visszaút. Végül hosszas szenvedést követően sikerült leszednem.

Az új hűtő fém rögzítőkerete viszonylag egyszerűen felkerült, de ekkor még hátra volt a neheze. Gondosan be kellett kenni a processzort és a hűtő talpát a hűtőzsírral, majd a kettőt egymáshoz kellett társítani. A rögzítéssel egy kicsit szenvedtem (ami miatt kenhettem újra az egészet), mivel állíthatóak voltak a csavarok. Azt gondoltam, hogy létezik valami átalános beállítás, ami miatt nem kell olyan sokat állítgatni. Tévedtem.

Azt hittem, hogy fújhatok egyet, mert a neheze már megvan. Volt azonban még egy kihívásos feladat, mégpedig a ventillátor rögzítése a hűtőradiátorokon. Nem tudom, hogy kinek az idióta ötlete volt ez a megoldás, de kellően felhergelt hangulatba tudott hozni...

Ezt követően szinte könnyedén bele tudtam pakolni az alkatrészeket a számítógépházba. Nem volt semmilyen probléma, élvezet volt szerelni. Még a kábelek elvezetésével is volt kedvem szórakozni, ezért egész szépen néz ki most a ház belseje.

Az első bekapcsolást követően azonban nem történt semmi, sötét maradt a monitor. Hiába világított a bekapcsolást jelző led és tekertek a ventillátorok, nem volt semmi pittyenés vagy működésre utalás. Kiderült, hogy a 12voltos alaplapi csatolót nem kötöttem be... Mondjuk ezt nem értem, hogy miért nem tudják a tizenvalahánytűs alaplapi csatoló mellé tenni. Miért jó, hogy ez máshol található, de mindegy... Ez fél óra további szenvedést jelentett. (Emiatt újra ügyködtem a proci körül és szerelgettem a hűtőradiátort, a hűtőventivel együtt.)


Összességében elmondható, hogy a Cooler Master 690 II Advanced névre hallgató számítógépház választás nagyon jó választásnak bizonyult. Masszív, könnyen szerelhető, tágas belsővel rendelkezik, valamint rövid terheléses tesztet követően nagyon barátságos hőmérsékleti adatokat láttam viszont a kijelzőkön. A bekapcsoló gomb, valamit a közelében lévő usb csatolók könnyebben elérhető helyen vannak. Azonban az első ventinél lévő kékes világításnak semmi értelmét nem találom. Még szerencse, hogy ennek ki és bekapcsolására van külön egy gomb.


Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy egy hosszabb terheléses teszt után milyen számokat látok vissza a hőmérőkről.

2010/08/09

Robert Silverberg - Üvegtorony


Évi Vaterán vett néhány "akciós" könyvet, hogy elérje azt az értékhatár, ami felett már az eladó állja a postaköltséget. Ezek közül volt az egyik a már említett Sherlock Holmes regény, a másik pedig a címben szereplő Üvegtorony.

A 24. században járunk, ahol az ember mellett még két faj található. Az egyik a lombikból született ektogének, amik - szerintem - teljesen egyenrangúak az emberekkel, és igazából ők is emberek. Az elején nem is értettem, hogy miért vannak teljesen külön fajként tituálva, de később rájöttem "csak" azért, hogy elég erős kontrasztot teremtsenek a harmadik fajnak az androidoknak. Ők is mesterségesen jönnek létre, az úgynevezett kádakból, a bőrük színe vöröses, hogy meg tudják különböztetni az emberektől, illetve nem képesek a szaporodásra.

Ebben a környezetben teremtődik meg az a helyzet, hogy az űrből különöse jeleket észlelnek. Az androidokat feltaláló és belőlük meggazdagodó Simeon Krug elhatározza, hogy válaszol az üzenetekre és épít egy másfél kilométer magas üvegtornyot. Mérhetetlen pénzt és energiát fektet ezen vállalkozásába, de közben nem veszi észre az androidtársadalom mozgolódását. Két fronton szeretnék érvényesíteni egyenjogúsági törekvéseiket. Polikai úton, valamint a vallásra támaszkodva.

A könyv nagyon érdekes témákat boncolgat, és miközben bevezet minket ebbe a világba, miközben megismerjük az androidok életét, közben megismerjük a motívációjukat, belső vivódásaikat is. A klasszikus értelemben is sci-finek nevezhető irásban nem sok technikai csoda villan meg. Persze, ha csak eltekintünk a világban olyan alapértelmezetnek számító transzmat (gyakorlatilag teleport) hálózatról, a személyiségcserétől és egyéb technikai vívmányoktól. A könyv azonban nem ezekre van kihelyezve, mindez csak háttér, csak körítés a társadalmi problémák körül.

Összességében azt tudom mondani, hogy egy nagyon jó kis írás, és egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Az utolsó léghajlító (The last airbender)

A múlt hét folyamán kaptam egy kis szabadságot, amit igyekeztem kihasználni. Az első napon moziba mentem a Magyarítások Portál vezetőségének egy részével. Mivel az Eredetet már láttam, ezért egy másik filmet néztük meg, amire Panyi amúgy sem talált volna más nézőpartnereket.


Az utolsó léghajlítóról szinte semmit sem tudtam, azon kívül, hogy ez az Avatar - Az utolsó léghajlító című rajzfilmsorozat élőszereplős változata, és hogy elég nagyot hasalt az amerikai pénztárakban. Kevés pozitív kritikát kapott, valamint a rendezéssel sem voltak túl elégedettek. Ilyen előzmények után megvolt a kellő negatív alaphangulat, amit a film már csak felfelé tudott tornászni.

Szerintem ez a film elég jó marketinget kapott Magyarországról. Elég csak abba belegondolni, hogy David Cameron Avatarjának köszönhetően sokan kezdték el nézni a TV2-n, a hétvégi reggeli blokkban lévő sorozatot csak a címe miatt. Aztán persze ott ragadtak... A Nickelodeon (tegnap mellesleg egész nap csak ez a rajzfilm ment az adón) csatorna saját gyártasú "meséje" azok közé tartozik, amire Annamária azt mondja "én ezt nem szeretem", "ez nem nekem való", ezért én igazából még egy részt sem láttam belőle. Valójában mi mondtuk neki, hogy ez talán mégsem az ő meséje. A mangaszerű szereplők sok jót nem sejtettek, ezért inkább - egyelőre - lebeszéltük a sorozat követéséről.

Szóval kellő hátszele volt a filmnek, ami alapján elég sok látogató mehetett volna a mozikhoz. Gondolom, hogy sokakat visszariasztottak a már említett negatív kritikák, de mi bátrak voltunk és megnéztük. Én személy szerint egész jól szórakoztam rajta, és kedvet kaptam a rajzfilm-sorozat megnézésehez is.

Az utolsó léghajlító az ázsiai filmekben oly megszokott elemekre (tűz, víz, föld és levegő) támaszkodik. Jön a szokásos maszlag, hogy sokáig nagyon jól éltek egyensúlyban, míg ez egyszercsak felborult és jön a végítélet. Ami a helyzetet bonyolítja, hogy mindenkoron van egy úgy nevezett avatár, aki az összes elem mágiáját képes használni, szemben az adott elem népeivel, ahol csak népek kiválasztotjai a saját varázserejükkel bírnak. A történet elég lassan indult be, mire megtalálták ezt a személyt, illetve mire elindult útjára.

Sajnos a történet felénél éreztem, hogy itt bizony én át leszek verve. Ennek a filmnek igazából nem lesz vége, mert bizonyára csak egy sorozat elejéül szolgál. Annál jobban elszorult a torkom, mivel a végére egész pofássá vált az elején még olyan semmit mondó, gyenge történetvezetés, fájdalmas üresjáratok sorozata, és mivel tudtam azt, hogy a gyenge bevételi adatok miatt kizárt a folytatás. Esetleg majd valamikor újrázás (reboot) lehet, de az már nem ezzel a rendezővel.

Érdekes volt, hogy többször késztetést éreztem órám megnézésére, azonban az utolsó fél órában már szinte azt kívántam, hogy folytatódjon az egész, mindenre derüljön fény. Azonban még ebben a végjátékban is voltak elég nagy idiótaságok. Gondolom ez többnyire annak köszönhető, hogy a sorozat hosszan és bőven kifejt mindent, itt meg nehéz lett volna mindent 2 órába belesűríteni. Kár érte. Minden esetre neki fogok kezdeni a sorozatnak...

Arthur Conan Doyle - A sátán kutyája (Sherlock Holmes)

Meg kell mondanom, hogy eddig olvasás terén még Sherlock Holmes-szűz voltam. Eddig még egyetlen detektívregényt sem olvastam Sir Arthur Conan Doyle-tól, viszont annál többet láttam az írásaiból készült (tévé)filmekből.

Maga A sátán kutyája igencsak vékonyka könyvecske, aminél rögtön látszódni fog, hogy nem tart sokáig az olvasás. Az első pár fejezet során megismerhetjük főhőseinket, megtudhatjuk, hogy mennyire is pökhendi valójában a legendás Sherlock Holmes, és hogy mennyire kioktató tud lenni Watson doktorral. Ez utóbbi szemszögéből követjük végig az eseményeket, hol folyamatos történetként, hol pedig levélösszefoglalóként. Meglehetősen egyedi stílus, ahol az író azt akarja elhitetni velünk, hogy ez bizony megtörtént dolog, és Watson valójában átélte ezeket az eseményeket.

A történet szerint egy régi, angol, nemesi családot egy átok súlyt, amit látszólag semmi nem tud megtörni. Látszólag, a legutóbbi tulajdonost is ez a vég érte el a sátán kutyája személyében. Úgy gyaníthatják, hogy ez az ördögi állat okozot végül szívrohamot a szegény bárónak, ami végül a halálát okozta. Az elhunyt egyik régi barátja arra kéri Holmest, hogy szaglásszon körbe az ügyben, és lehetőleg igyekezzen mindent megtenni, a nemrég amerikából érkezett, új örökös biztonságáért.

A könyv elég könnyen olvasható, habár a fordítással nem minden esetben vagyok elégedett. Néhol apróbb hibák okoznak bosszúságot, de szerencsére ezek drámaian nem vonnak le a mű élvezeti értékéből. Azt hiszem, hogy ez egy ideális nyári olvasmány, amit gyorsan végig lehet lapozni akár vízparton is.