2010/08/09

Az utolsó léghajlító (The last airbender)

A múlt hét folyamán kaptam egy kis szabadságot, amit igyekeztem kihasználni. Az első napon moziba mentem a Magyarítások Portál vezetőségének egy részével. Mivel az Eredetet már láttam, ezért egy másik filmet néztük meg, amire Panyi amúgy sem talált volna más nézőpartnereket.


Az utolsó léghajlítóról szinte semmit sem tudtam, azon kívül, hogy ez az Avatar - Az utolsó léghajlító című rajzfilmsorozat élőszereplős változata, és hogy elég nagyot hasalt az amerikai pénztárakban. Kevés pozitív kritikát kapott, valamint a rendezéssel sem voltak túl elégedettek. Ilyen előzmények után megvolt a kellő negatív alaphangulat, amit a film már csak felfelé tudott tornászni.

Szerintem ez a film elég jó marketinget kapott Magyarországról. Elég csak abba belegondolni, hogy David Cameron Avatarjának köszönhetően sokan kezdték el nézni a TV2-n, a hétvégi reggeli blokkban lévő sorozatot csak a címe miatt. Aztán persze ott ragadtak... A Nickelodeon (tegnap mellesleg egész nap csak ez a rajzfilm ment az adón) csatorna saját gyártasú "meséje" azok közé tartozik, amire Annamária azt mondja "én ezt nem szeretem", "ez nem nekem való", ezért én igazából még egy részt sem láttam belőle. Valójában mi mondtuk neki, hogy ez talán mégsem az ő meséje. A mangaszerű szereplők sok jót nem sejtettek, ezért inkább - egyelőre - lebeszéltük a sorozat követéséről.

Szóval kellő hátszele volt a filmnek, ami alapján elég sok látogató mehetett volna a mozikhoz. Gondolom, hogy sokakat visszariasztottak a már említett negatív kritikák, de mi bátrak voltunk és megnéztük. Én személy szerint egész jól szórakoztam rajta, és kedvet kaptam a rajzfilm-sorozat megnézésehez is.

Az utolsó léghajlító az ázsiai filmekben oly megszokott elemekre (tűz, víz, föld és levegő) támaszkodik. Jön a szokásos maszlag, hogy sokáig nagyon jól éltek egyensúlyban, míg ez egyszercsak felborult és jön a végítélet. Ami a helyzetet bonyolítja, hogy mindenkoron van egy úgy nevezett avatár, aki az összes elem mágiáját képes használni, szemben az adott elem népeivel, ahol csak népek kiválasztotjai a saját varázserejükkel bírnak. A történet elég lassan indult be, mire megtalálták ezt a személyt, illetve mire elindult útjára.

Sajnos a történet felénél éreztem, hogy itt bizony én át leszek verve. Ennek a filmnek igazából nem lesz vége, mert bizonyára csak egy sorozat elejéül szolgál. Annál jobban elszorult a torkom, mivel a végére egész pofássá vált az elején még olyan semmit mondó, gyenge történetvezetés, fájdalmas üresjáratok sorozata, és mivel tudtam azt, hogy a gyenge bevételi adatok miatt kizárt a folytatás. Esetleg majd valamikor újrázás (reboot) lehet, de az már nem ezzel a rendezővel.

Érdekes volt, hogy többször késztetést éreztem órám megnézésére, azonban az utolsó fél órában már szinte azt kívántam, hogy folytatódjon az egész, mindenre derüljön fény. Azonban még ebben a végjátékban is voltak elég nagy idiótaságok. Gondolom ez többnyire annak köszönhető, hogy a sorozat hosszan és bőven kifejt mindent, itt meg nehéz lett volna mindent 2 órába belesűríteni. Kár érte. Minden esetre neki fogok kezdeni a sorozatnak...

Nincsenek megjegyzések: