2009/08/30

Watchmen - Az őrzők (a képregény)

Azon gondolkodtam, hogyha valamihez nagyon hasonlítani kellene ezt a képregényt vagy képregénysorozatot, akkor legjobban egy jól megkomponált zenedarab jut róla az eszembe.

Az egymást követő panelek olyan jól vannak összeillesztve, olyan jól követik egymást, hogy érezzük a folytonosságot, valamint a képkockák (hülye elnevezés, mert ugye nem is kockák) egymásba csúszását. Mikor a képregényben lévő képregény, a The Black Freighter (vagy magyarul A fekete hajó) képeit látjuk, és háttérben az aktuális cselekmény szereplői beszélnek, az teljesen olyan számomra, mikor a lemezlovas az egyik zeneszámot keveri rá a másikra. És meglepő módon szinte teljesen ugyanaz a téma és ugyanaz az ütem.


A Watchmen egy 12 részes képregénysorozat, amit Alan Moore írt és Dave Gibbons rajzolt meg az 1980-as évek közepén. A szerzők az aktuális jelenbe rakják hőseiket, a kiégett, visszavonult, nemhivatásos bűnüldözőket. Igazából ők nem olyan szuperhősök, mint Superman vagy Pókember, hanem inkább- egy kivételével - Batman szerűek, azaz nincsen szuperhatalmuk vagy különleges képességük, egyszerűen csak olyan szintre fejlesztették képességeiket, amikkel hatékonyan lehet üldözni a gonosztevőket. Más képregények főszereplőivel szemben az itteni karakterek nagyon is esendőek. Lehet találni visszautalásokat, hogy korábbi szuperhősök milyen sorsra jutottak...

Az előbb említettem, hogy van egy kivétel, van egy igazi szuperhős, aki valójában - mielőtt még atomjaira bomlott volna - ember volt. Jonathan Osterman egy rosszul sikerült kísérlet áldozata lett, majd vált Dr. Manhattané. Ő valóban szuperember, át tud menni a falon, tudja magát többszörözni, atomjaira tud bontani bármit, és nem jelent számára semmit sem az idő. Érdekességképpen elmondanám, hogy még fiúként órásmesternek (nem lehet nem észrevenni a párhuzamot a képregény angol címe, illetve a karóra angol megfelelője között) tanul, majd szülői késztetésre inkább a modern tudományok felé veszi az irányt.

A történet Edward Blake, azaz a Komédiás meggyilkolásával indul. A cselekmény előrehaladtával fokozatosan ismerszik meg előttünk a múlt és az egész környezet. Mint már többször is említettem egyszerűen zseniálisan csúsznak az egyik helyről a másikra a képek, és talán ezért is mondták, hogy megfilmesítethetetlen. Azt kell mondjam, azért a rendező kihozta a kihozható maximumot.

Feltétlenül el kell mondanom, hogy a Watchmen nem olyan, mint a többi képregény, nem igazán gyermekek számára készült, és ezt nem azért írom, mert olyan véres vagy erőszakos lenne. Pusztán arról van szó, hogy meg kell érteni a benne lévő mélyebb mondanivalókat, és alaposan meg kell nézni a rajzolt képeket. Mindenképpen ajánlott olvasmány!

Madártej

Az utóbbi időben elég sűrűn csináltam itthon madártejet, ezért úgy gondoltam, hogy a klasszikus, Horváth Ilona féle Szakácskönyv nevű szakácskönyvben lévőnek beírom ide a receptjét.

Hozzávalók: 1,5l tej, 4 tojás, 15dkg cukor, 1/2 rúd vanília (vagy ízlés szerint 1 vaniliás cukor vagy vanilia aroma), 1 evőkanál liszt

Először a 15dkg cukorból 3 evőkanálnyit felreteszek a tojásfehérjéhez, majd szemre elfelezem, és a felét felteszem 1 liter tejjel főni. 4 tojást kettéválasztok, a fehérjéket rögtön olyan edénybe teszem, amiben fel lehet verni, míg a sárgáját egy befőttesüvegbe. A tojássárgája mellé öntöm a maradék cukrot, a vaniliaízt (amilyen formában van) valamint a fél liter tejből néhány decit. A tej maradékát pedig a tűzön levőhöz öntöm.

A tojásfehérjét kemény habbá verem, majd hozzáadom a 3 kanál cukrot, és úgyis verem még egy darabig. Mikor a tej felfort, akkor továbbra is a tűzön hagyom. A felvert tojásfehérjéből evőkanállal darabokat forgatok a meleg tejbe, majd amikor úgy érzem, hogy alja már kellően megfőtt, akkor megfordítom. Nem szabad túl sűrűn egymás mellé rakni a darabokat, mert a meleg hatására a tojásfehérje megnövekszik. Ezt követően kiszedem a habot egy edénybe, és addig ismétlem a folyamatot, míg az összes felvert fehérjét ki nem főztem a tejben.

A befőttes üvegben lévő tojássárgáját, cukrot, vaniliát és tejet összerázom, és ezzel is biztosítom a keverék csomómentességét. Úgy vettem észre, hogy ez jobb megoldás, mint a habverő. Ha úgy látom, hogy megfelelő állagú a keverék, akkor a tűzön lévő tejhez adom, és addig keverem, amíg megfelelő sűrűségűnek nem találom.

Ezt követően hidegen és melegen is ehető. Jó étvágyat hozzá!

2009/08/24

Babbancshelyzet 2009.08.24.

Először kezdeném a kicsivel, Mártonnal. Jól érzi magát és nagyon igényli anyát. Az éjszakától reggelig tartó időszak rutinja is kezd kialakulni. Este 8 körül eszik, aztán éjfélkor, 3kor és 6 körül ébred fel újabb táplálék miatt. A nyaka már egész erős, mivel a fejét elég sűrűn és sokáig tudja emelgetni. Mikor egyszer hason feküdt, majdhogynem mászni is tudott. A tegnapi napon háromszor is sikerült az egyik oldalára fordulnia...

Annamária eléggé nyúzza Mártont. Örül neki, és elég sok puszit is ad neki. Most már az a ritkább eset nála, amikor nem szól, hogy pisilni vagy kakilni kell. A kimondott szavait is bővíti és a sok halandzsa szöveg mellett elég jól megy már neki a kaka, a kuka és az anya szó. Ez utóbbit nagyon nehezen akarta megtanulni, ezért gyakran anyának is azt mondta, hogy apa, vagy csak rámutatott. A kuka szót részben azért szereti nagyon, mert akkor valami szemetet tud a kukába vinni. Mostanában egyre többet le tudja saját magát foglalni, és nem csak akkor, amikor egy 25 perces Barney és barátai részt néz meg. Egész ügyesen megy neki a kockába és gömbbe való tárgybelepakolás (ez olyan kocka és gömb, amin alakzatoknak van lyuk képezve, hogy az oda illőt tárgyat be lehessen tenni). Szeret táncolni, gagyarászni és végre szeretne igazából megtanulni ugrálni is.

Eddig még nem sok látogatónk akadt. Anyukám ugye itt volt a születést követően segíteni, és apukám is járt már itt tesómmal és nagymamámmal. Apósom is volt már itt egyszer, azért mert Évi unokaöccse (Márk) szerette volna látni Mártont. Márk egész sokáig fogta is kezében. Rajtuk kívül még csak a védőnő, a dokinő és az egyik szomszéd járt itt. Nem is olyan nagy baj, mert a kicsinek néha elég nagy zavaró tényező a saját nővérkéje is... Bár emellett itt van a Skype is, és aki már nagyon akarta vagy szerette volna látni eddig meg is tette.

2009/08/20

Egy véndégblogger a szülésről…

Egy véndégblogger a szülésről…

… avagy tapasztalataim a Tétényi úti Szent Imre Kórház szülőszobájáról és szülészetéről

Mivel az utóbbi héten megszületett második gyermekünk, van hasonlítási alapom a szülésekkel, orvosokkal, csecsemősökkel és ápolókkal kapcsolatban.

Mindkét gyermek a Szent Imre Kórházban jött világra, és mivel egyiknél se számítottunk komplikációra, ezért egyiknél se fogadtunk se szülésznőt, se orvost, így az éppen akkor ügyeletben lévő orvos/szülésznő vett kezelésbe engem/minket.

A kislányom 2007 Karácsonyán született. 25-én este kezdődtek a fájások, de nem volt vészesebb az elején, mint egy menstruációs görcs. Aztán kicsit vérezgetni kezdtem este 9 körül, ami miatt fölhívtam a szülészetet, hogy szabad-e ilyet csinálni, vagy rohanjunk be a kórházba. Megnyugtattak, hogy valószínűleg minden rendben van, nyugodtan vegyek egy jó meleg fürdőt, aztán próbáljak meg aludni, amíg tudok.

A fürdés közben a 10 perces fájások kb. fél óra alatt 7-8 percesekké sűrűsödtek, úgyhogy szépen kipattantam a kádból, és nekiláttam a készülődésnek. A kórházba ¼ 12 körül értünk be 4-5 perces fájásokkal. A kórház nincs tőlünk messze, kb. 20 perc autóval, de az út minőségéről semmi pozitív dolgot nem tudnák említeni. Ha 20 km/h sebességgel ment a drága uram, akkor is zökkentünk akkorákat, hogy azt hittem, kiugrik a gyerek... Szóval megérkeztünk a kórházba, ahol is a szülésznő megállapította, hogy tényleg szülni fogunk, a méhszájam ügyesen nyitva van, nem sok van hátra, apa beöltözhet a szüléshez, nincs beöntés (közben megtudtam, hogy a beöntés esetleg segíthet a gyorsabb szülésben is), fazonírozás, semmi…

Éjfél körül mentünk a szülőszobára a szülésznővel, Molnár Zsuzsával. Nagyon hálás vagyok az emberséges ellátásért, mindent előre elmondott, kedves volt, és neki köszönhetően a kislányom gátvédelemmel született. Le a kalappal előtte. Az akkori ügyeletes orvos Dr. Kovács volt, egy fiatal orvos. Nekem ugyan nem sokat segített, konkrétan kb. összesen 5 percet lehetett benn a szülőszobán (és nem találta a gyerek szívhangját bő egy percig, úgyhogy csak a szívbajt hozta ránk), de másoknak jó véleménye van róla – legalábbis, ahogy a második gyermekem születése előtt a többi kismamával beszélgetve megtudtam. A szülésznőnek köszönhetően nem lett gátvágásom, kislányom nagyon formásan, egészségesen jött a világra, minden rendben volt. A méhlepény nem akart megszületni, amiatt a hasamba könyököltek, nem volt éppen jó érzés. Amikor minden rendben volt, a szülésznő a mellemre tette a gyermeket, megmutatta, hogy kell szoptatni. Nagyon kedves volt.

Ezen a pozitív élményen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy a második gyermekhez se fogadunk föl se orvost, se szülésznőt. De, amikor már az embernek vannak elvárásai, akkor nem lát mindent annyira pozitívan… és ezt a szülésznőt nehéz lett volna überelni…

Márton fiunk születése teljesen másképp zajlott J Hajnalban elfolyt a magzatvíz, telefon a szülészetre, mondták, hogy 1-2 órán belül menjünk be a kórházba. Hát, megtörtént. Megvizsgált a szülésznő (aki szintén nagyon rendes, vicces, jó kedélyű, és számomra nagyon szimpatikus volt, de a nevét, sajnos, nem tudom), és mondta, hogy 1 ujjnyira van nyitva a méhszájam, és tényleg megrepedt a magzatburok. Hát, nem sok L Fájásaim meg annyira nem voltak, hogy mire a kórházhoz értünk, már abban sem voltam biztos, hogy tényleg a magzatvíz folyt hajnalban…

Kaptam egy ágyikót, mondták, hogy pihenjek, majd úgyis jönnek a fájások. Hát, időnként tényleg voltak, de maximum 3 egy órán belül, és utána órákra megint abbamaradt. Aztán volt váltás délelőtt, és megjelent mosolyogva az a szülésznő, akinél Annamária született. Nagyon megörültem neki. Megint nagyon rendes volt velem (is). Szerettem volna, ha gyorsan beindulnak a fájások, és megint nála szülhettem volna. De Márton még nem érezte úgy, hogy szeretné meglátni a napocskát, úgyhogy lekéstem a szülésznénit. Akkor Barna főorvos is megvizsgált, a szűk két ujjnyiból bő két ujjnyi lett a méhszájam nyitottsága (apropó, ez függ az orvos ujjainak vastagságától? J). Ő is nagyon kedves, vicces volt, jót beszélgettünk. Kérdeztem, hogy mit tegyek, hogy beinduljon a szülés, mondta, hogy sétáljak, és kapok egy nospát. Az utóbbi egy injekció volt. Nem merném azt állítani, hogy kellemes. Hát, nekiálltam a sétának. Egy órát sétafikáltam, de a korábbi fájásaim is abbamaradtak, úgyhogy gondoltam, alszom egyet. Közben a vajúdóban egyre változtak az arcok, csak én maradtam biztos pont J A kedvenc szülésznőm adott dél körül homeobogyókat, hátha azok segítenek, de ennek hatására 1 egész fájásom volt kb 2 órával később, egyéb semmi.

Aztán volt egy kis affér, mert úgy nézett ki, hogy mégsem tud Zoli bejönni a szülésre, és nekiálltam telefonálgatni, hogy ki tudna beugrani. Eléggé sikerült rajta fölidegesítenem magam, de aztán mégis meg tudták apámék oldani Annamária ellátását, így megint nyugodtabban vártam, hogy beinduljon a szülés.

Aztán jött az esti váltás. Mondtam, hogy nem volt nagyon fájásom. Úgyhogy meg se vizsgáltak, csak a szokásos ctg-t tették föl rám, illetve beígérték este 10-re az antibiotikumot, hogy nehogy a magzatvízszivárgás miatt gond legyen. Közben hallottam, hogy rólam beszéltek az orvosok és szülésznők, mert senki más nem volt a környéken fájások nélkül. A téma az volt, hogy másnap reggel meg kell indítani a szülést nálam. Megnyugodtam, hogy ők is úgy látják, hogy még pihenhetek az éjjel. Este fél 11-kor meg is kaptam az antibiotikumot, fölhívtam drága uramat, hogy lezuhanyozom, és lefekszem aludni, legalább kipihenem magam a nagy napra. Nos, a zuhany nagyon jót tett. Lefeküdtem 11 körül aludni, és negyed óra múlva föl is keltem, mert úgy éreztem, hogy eléggé fájásos vagyok J Végre. De még mindig tartottam tőle, hogy abbamarad megint, úgyhogy nem szóltam se a szülésznőnek, se Zolinak, mert minek a vak lárma. Hát, fél 12 körül mégis rászántam magam, hogy megvizsgáljanak, és csodák csodája, bő 3 ujjnyi volt a méhszájam, mondta a szülésznő, hogy hívhatom az uramat. Szegényt mégse hagytam aludni…

Éjfél körül gondoltam, hogy akár ideért az uram, akár nem, én inkább megyek a szülőszobára, de fölhívtam, hátha már a közelben van. És tényleg J Már a kórház előtt volt – saját bevallása alapján. Tovább róttam a köröket a folyosón, megjött, beöltözött, közben kikészítettem a cuccokat, amiket a szülőszobára célszerű vinni (bugyi, betét, víz, illetve a fényképezőt mondtam az uramnak, hogy hozza). Közben már gondolkoztam rajta, hogy mi a fene tart eddig az öltözésben…

A szülésznéni (annyit tudok róla, hogy Éva volt a neve) bevitt minket a szülőszobára, adott még egy labdát is, ami valamiért kikerült az alternatív szülőszobából. Gondoltam, akkor már kipróbálom, tényleg sokkal kellemesebb volt azon vajúdni, de ez csak akkor derült ki, amikor az egyik fájás közben úgy gondoltam, hogy fölállok… Hát, nem volt jó ötlet J Mindenesetre volt kb. 3 labdás fájásom, meg még annyi anélküli, és fölfeküdtem az ágyra. Szülésznéni megnézte, hogy volt méhszáj – nincs méhszáj, ha akarok, elkezdhetek nyomni, és kiment. Mondanom se kell, hogy semmilyen fölvilágosítást nem adott, hogy hogyan lélegezzek, hogyan lenne könnyebb, le voltam sz..va. Na, mindegy, néhány fájás után rászántam magam, hogy csináljak is valamit. Az első kettőnél éreztem, hogy ügyetlen vagyok, a 3. nyomás már jól sikerült. Nem sokkal később mondtam Zolinak, hogy szóljon már a szülésznőnek, mert érzem, hogy székletürítési ingerenciám támadt. Hát, cseszett jönni a drága. Következőre elindult Márton lefelé. Éreztem, hogy már nincs sok. Megint kiküldtem az uramat, hogy jön a gyerek, jó lenne, ha nem késnék le. Mire bejöttek (a szülésznéni és Dr. Bálint Mihály dokibá), már éreztem, hogy a gyermek feje teteje már a lámpafénynél „hunyorog”. Akkor még gyorsan elmozdították az ágyat, engem más pozícióba rendeztek, aztán néhány perc alatt kinn volt a fiúcska feje, aztán az egész gyermek is. Ez 1 óra 00-kor történt. Pár perccel később a méhlepény is, de mint utólag kiderült, nem egészen egyben, úgyhogy szépen ki is pucoltak. Hát, ez már a végén molesztálásnak éreztem. Nem esett jól.

Utána megkérdezte a szülésznő, hogy szeretném-e megszoptatni a gyereket. Igent mondtam. Erre mondta, hogy ha mennék a későbbi szobámba, akkor szóljak, és kiment. Mintha még mindig tudnom kellene, hogy hogyan kell szoptatni, semmire nem is lehetne már a továbbiakban szükségem… Úgyhogy ennek az Évának a hozzáállásával egyáltalán nem voltam megelégedve. Remélem, csak azért volt ilyen lópokróc, mert rossz napja volt.

A dokibácsi utána és közben is viccesnek akart látszani, csak éppen lehet, hogy nem voltam vevő a humorára. Jobban értékeltem volna, hogy ha elhiszik, hogy ha kiküldtem az uramat, az nem véletlen volt, és tényleg érzem, hogy jön a gyermek. De, biztosan én voltam rossz lelkiállapotban, és túlságosan fölfújom a dolgot.

A csecsemőápolók és orvosok mind nagyon rendesek voltak. Amikor még Annamáriával voltam benn, akkor több időm volt a véleményalkotásra, mert ő nagyon besárgult, és egy hetet benn voltunk vele. Akkor a Csilla nevű csecsemőápoló nagyon lekezelően bánt velem, amikor a sárgaságról kérdeztem, illetve ő mutatta meg, hogy hogyan kell csecsemőt egyáltalán pelenkázni, fürdetni, stb. Akkor is eléggé kapkodósra sikeredett a bemutató, és a kérdéseimre egyáltalán nem válaszolt. Mártonnál viszont épp az ellenkezőjét tapasztaltam nála: nagyon kedves volt, és lecserélte a rózsaszín takarót, amit a kisfiunk kapott, meg szép kék ruhácskát adott rá J

Mártonnal 2 nap után hazamehettünk, mert szerencsére nem sárgult be annyira, hogy kezelni kellett volna – vagy inkább azért, mert még a nőgyógyászaton is szültek előző napon, mert annyira sok szülés volt az elmúlt 2-3 napban. Furcsa volt, hogy míg Annamária megszületése után legalább minden reggel kaptunk lázmérőt, most egyszer sem, és amikor rákérdeztem, visszakérdezett az ápoló, hogy lázasnak érzem-e magam, mert ha nem, akkor nem kell lázmérő… És ha mégis lázas vagyok?

A másik fő problémám az étel. Nem is az a része, hogy ehetetlen-e, hanem egyszerűen az, hogy nagyrészt olyan ételeket hoznak, ami egy kezdő szoptatós anyukának egyáltalán nem való. Ha enni akar az ember, akkor hozatni kell, mert különben hallgathatja a gyermek ordítását. Nem értem, hogy ez miért van így. Biztosan így olcsóbb az ebédrendelés…

Amit még tapasztaltam az az, hogy az Ági nevű szülésznőt a 2 nap alatt folyamatosan benn láttam (szó szerint éjjel-nappal). Aki szülésznőt fogadott, mind őt választotta (amíg a vajúdóban voltam). Nagyon kedves, figyelmes, és nem utolsó sorban észérvekkel magyarázó, türelmes szülésznőnek találtam. És ha kérdezett tőle más is, nem csak az, aki fölfogadta, annak is szívesen válaszolt, nem mondta sose, hogy nem ér rá, vagy nem tett úgy, mintha meg se hallotta volna a kérdést. A szülés utána pedig a szülők kaptak tőle puszit a gratuláció mellé. Nem tudom, hogy ez csak a jó marketing része-e, de nekem nagyon szimpatikus volt a hozzáállása.

Mindent összevetve, most nem voltam annyira elégedett a „kórház által nyújtott” teljesítménnyel, mint Annamária születésekor, de ez bőven amiatt van, hogy a szülést majdnem lekésték az illetékes kollégák és nem volt semmiféle gátvédelem. A hozzáállásuk pedig csapnivaló volt szerintem. Egyáltalán nem rajtuk múlt, hogy nem adódott semmi bonyodalom, és nem lett gátmetszésem, hogy az első mellre helyezés sikerült, stb. Természetesen nem tudhatom, hogy más kórházakban ezek a dolgok hogyan zajlanak, mivel csak a két gyermekem világrahozatalát tudom összehasonlítani.

2009/08/17

A két gyermek

Szerencsére Annamária jól tűrte Márton érkezését. Még valami örömöt is lehetett látni az arcán, és nagyon mosolyogva vagy érdeklődve mondja azt, hogy "baba". Néha még saját magától meg is nézi az éppen tentéző kisöccsét. Bár a mai nap volt egy hisztije, amikor úgy érezte nem kap elég figyelmet. Talán majd mindenki másban is tudatosítani kell, hogy vele is foglalkozzanak, és ne állandóan csak a kicsiről áradozzanak, mert igazából már nagyon sok mindent megért.


Lehetne elég sok mindent írni már Annamária tudásáról is, mert új szavakat kezd megtanulni, néhányat már sokkal tisztábban ejt. Többek között nagyon tudatosan tud "apának" szólni... Aztán kezdi elsajátítani a szobatisztaságot, és ezeken kívül még rengeteg olyan dolgot csinál, ami egy felnőtt embertől természetes és nem egy 20 hónapostól. Amúgy Márton mellett már egy kicsi babának tűnik, hanem egy kislánynak. Ez olyan furcsa. Amíg nap-mint-nap változik mellettünk, szinte fel sem tűnnek nyilvánvaló dolgok.


Márton is már elég sok mindent tud ilyen fiatalon. Nagyon durván tudja már a nyakát emelgetni és lehet látni közelről már észrevesz vagy lát dolgokat. Szerencsére nem nagyon sírós, és cumit még nem látott.


Ma fürdettük Márton és Annamária segédkezett. Erről fel is tennék most két képet.

Itthon a fiúcska, további gondolatok a szüléssel kapcsolatban

Szombat reggel Évi azt mondta, hogy elképzelhető a Mártonnal való hazatérésük, ezért dél körül ne menjünk be hozzá, csak akkor amikor szól. Ennek a tudatában indultunk el úszni. Még be sem fejeztük, mikor jött a hívás, hogy készen van az egyik zárójelentés, és a második is lassan készen lesz. Nos elég lassan lett készen, ugyanis valamiért még szenvedtek rajta 2-3 órát, amire készhez kaphattuk. Persze, mivel tudták, hogy Évi már úgyis el fog jönni, ezért nem kapott kaját.

Apropó étel? Minden kórházban úgy van, hogy a kismamák olyan ételeket kapnak szülés után, ami felfújja őket? Magyarul olyanokat, amiket az orvosok általában tiltanak vagy nem javasolnak szoptatás mellett... Nem tudom, hogy kinek lehet gratulálni.


A lényeg, hogy szombaton hazahozhattam Mártont és anyukáját. Hónapokkal korábban úgy gondoltam, hogy Márton is majd nagy tűzijátékozásra fog hazajönni, ahogy Annamária. A lányunknál az ok ugye a Szilveszter volt, míg a fiunknál augusztus 20. Megmondom őszintén, hogy megnyugodtam az éjszaka ilyesfajta nyugodtsága miatt. Erre mi történt? Valakinek most szombaton volt a közben sátoros lagzija, így nem csak hangosan szól mulatós (gyk. fos) zene szólt, hanem tűzijáték is volt. Szerencsére Mártont nem nagyon zavarta, és csak kétszer kelt fel az éjszaka folyamán (8 körül lefektettük aludni, aztán éjfélkor és 4 óra körül kelt fel szopizni). Ezt a jó szokását a második éjszaka is folytatta és remélem, hogy ez sokáig nem is fog változni...


Aztán néhány gondolat a szüléssel kapcsolatban. Először is... köszönet mindenkinek, aki segített. Apóséknak, hogy végül meg tudták oldani az Annamáriára való vigyázást, anyukámnak, hogy jött segédkezni, a dokinak és a szülésznőnek, hogy végül nem késték le a szülést, valamint Évi tesójáéknak, hogy készen álltak volna Annamáriára vigyázni, ha a szükség úgy hozta. Még egy ide vonatkozó megjegyzés... A szülés előtt volt egy bejegyzésem, amit igazából nem bántam meg. Az indulat beszélt belőlem, de még így is jobb, hogy így közöltem a mondanivalómat, és nem másod- vagy harmadkézből terjedt tovább.

Igazából nehéz elmondani, hogy milyen érzés lett volna lemaradni egy csodálatos élményről. Az fel sem nagyon tudja fogni, aki még nem élt egy szülést. Nem tudja, hogy milyen lehet ott lenni valaki mellett, aki egy életet hoz a világra. Nem tudja, hogy milyen jó lehet a kismamának, hogy van mellette valaki, hogy tud szólni az orvosnak és a szülésznőnek, hogy már kint van a baba feje, és érdemes lenne jönni. Nem tudja, hogy milyen érzés, amikor a feleségével szinte alig foglalkoznak, amikor az szenved. Nem tudja, hogy milyen az, amikor kibújík a baba. Nem tudja, hogy milyen egy újszülött sírása. Nem tudja, hogy milyen elvágni a köldökzsinórt (Igazából ez részben elég undorítónak tűnő dolog is, mert nyilván én voltam az a "szemét", aki megszüntette a kapcsolatot a baba és az anya között.) Nem tudja, hogy milyen az a víztől aszott, riadt csöppséget kézben tartani. És még rengeteg mindent nem tud... Aki nem háborodik fel egy ilyen helyzetben, mint ami volt, és nem adja ki magából a mérgét azt igazából nem érdekli gyermékenek anyja és maga a gyermek.

Meg kell mondanom nem sokon múlt, hogy még így is lemaradok a szülésről. Ugyanis, mint írtam 11kor abban a tudatban búcsúztam el az akkor lezuhanyzott Évitől, hogy majd másnap reggel valamikor beindítják. A zuhany azonban beindította, és az éjfél előtt pár perccel érkezett hívást követően össze kellett magam szednem és indulnom kellett a kórházba. Még két kanyar volt a kórház előtt, amikor Évi megcsörgetett. Amikor a kórház elé értem, akkor felhívtam, hogy mi van. (A kocsiban történő várakozásom bizonyára félreértette egy a kórház előtt(!) dolgozó utcalány, mert próbált nagyon a közelben maradni.) Szóval kiderült, hogy Évi már majdnem befeküdt a szülőszobába, de azért még megvárta mire magamra öltöm a "műtős" kispapa ruhát.

A szülésznő bekísért a szülőszobába, majd mondta Évinek, hogy próbálja ki a labdát. Ő vagy kettőt rugózott rajta, majd úgy döntött, hogy felfekszik az ágyra. Igazából ezt követően nem sok instrukciót kaptunk. Nem tudom, hogy a szülésznők úgy gondolják-e, hogy egy másodszor szülő már rutinos és tud mindent. Persze nem... Ami nekik rutinból megy, az az anyukáknak nem. Mondott még néhány istrukciót, aztán kiment a szobából. Évi próbálkozott a légzéssel, amire szintén saját magának kellett újra rájönnije és a tolással is. Majd mondta, hogy fussak a szülésznőért. Azok annyira nem vettek komolyan, mert csak több, mint 5 perc múlva jöttek. Megjelent a doktor is, aki normálisnak (és viccesnek) tűnt, de igazából sok mindent nem csinált. Nem nagyon törődtek hogyan vegyék ki Mártont vagy vigyázzanak Évi éppségére, de aztán szerencsére minden jól alakult és nem volt probléma. Ezt követően a doki még vizsgálódott egy picit a feleségemen, majd megint magunkra hagytak. Semmi instukció a szoptatásról vagy mit csináljunk, csak annyi, hogy szóljunk, ha én már indulnék. Szóval igazából csak kötelező nyűgként voltunk ott... Aztán lehet azért is gratulálni, hogy fiúként rózsaszín takarót kapott.

Ezek után nem is csoda, hogy ilyen hamar "kidobták" Évit és Mártont a kórházból. Csütörtök hajnali 1kor volt a szülés, és szombat 3 óra körül már itthon voltunk. Részben ez annak is köszönhető, hogy Évinek nem volt különösebb problémája és Márton is csak egy picit volt sárga.

Ma, azaz hétfői napon mehettem be a születési anyakönyvi kivonatért, a fiunk lakcímkártyájáért és az anyuka személyi igazolványáért és lakcímkártyájáért. Kiderült, hogy a társadalombiztosítási kártyának intézését a kórházból indítják és 30 napon belül kiküldik. Ez azért nagy genyóság, mert TAJ kártya nélkül nem lehet semmit sem intézni...

Aztán eljött hozzánk a gyerekorvost, aki mondta, hogy el kell menni a Teve utcába, ahol megcsinálják egy nap alatt. Ha pedig az ember már ott van, akkor onnan irány a közelben lévő Államkincstár (legalább 3-4 óra várakozás), ahol lehet intézni az egyszeri anyasági támogatást és a családi pótlékot. Talán holnap majd ez lesz a feladat... Meg majd valamikor a háziorvos.

2009/08/13

Gecse Márton megszületett!

Ma, azaz 2009. 08. 13-án, 1:00 perckor, 57cm hosszal és 3300gramm súllyal megszületett Gecse Márton.


Tegnap reggel hajnali 4kor arra ébredtünk, hogy elfolyt Évi magzatvize. Gyorsan besiettünk a kórházba, ahol semmi különösebb nem történt. A magzatvíz ugyan szivárgott, de nem voltak Évinek fájásai, ezért azt modták, ha nem indul be magától a dolog, akkor 24-36 órán belül megindítják.


Este 11kor még jóéjt kívántam feleségemnek, aki éppen akkor fejezte be a zuhanyzást, majd lefeküdtem aludni. Egy óra múlva ébresztett telefonon, hogy a meleg víz beindította a szülést, és talán jó lenne, ha bemennék.


Negyed 1 körül érkeztem meg, és baba már 1 órakor kibújt Éviből. Szerencsére a méhlepény is viszonylag gyorsan és könnyen követte Mártont. Rövid vizsgálódások után kiderült, hogy minden rendben, csak apró repedése van Évinek, amit el sem kell látni.


Kíváncsi vagyok mit fog szólni Annamária a kistesóhoz.

2009/08/12

Babbancshelyzet 2009.08.12.

Most mindjárt kiderül, hogy feldúlt állapotban milyen bejegyzést tudok írni...

A nagy helyzet az, hogy reggel Évit bevittem a kórházba, mert elfolyt a magzatvize. Sajnos itt az egész dolog meg is rekedt a maga módján, mert most már fájásai sincsenek. Ez most azért probléma, mert még estig tudnak Annamáriára vigyázni, de holnap már nem.

A kórházban azt mondták, hogyha nem indul be magától a dolog, akkor 24-36 órán belül meg fogják indítani beavatkozással. Ez remek... Úgy tűnik, hogy mivel estétől nem lesz gyerekcsőszöm Annamáriára, ezért bukom az apás szülést.

Én hiába akarom, senki nem töri össze magát azért, hogy ma estétől és/vagy holnap reggeltől vigyázzon Annamáriára. Nekem kell. Ez eddig sem volt nagy gond, csak így nem lehetek ott, amikor a másik megszületik.

Nagyon fasza... Inkább nem vonok le következetéseket...

2009/08/11

Babaúszás, 3-as szint

A nyaralásunk és egyéb okok miatt jó pár alkalom kimaradt a babaúszásból. Mikor visszamentünk, akkor babaúszást oktatók mondták, hogy Annamáriának egy csoporttal magasabba kellene már járnia. Ezt próbáltuk volna elintézni az uszoda bejárat előtti adminisztrációs személyzetnél, de nem jártunk sikerrel. Azt mondták, hogy a reggel 9 órás alkalom túlságosan is telített. Mi (főleg én) nem akartam szombat 2 órakor vagy más délutáni időpontban menni. Csak nem kellene beáldozni a hétvégi focimeccseket...

A következő alkalommal megcsináltuk a bemelegítést, beugrottunk a 2-es csoport számára fenntartott medencerészbe (Annamária többször is), majd jött az úszásoktató, hogy szerinte már a nagyobb csoportban kellene lennünk, és menjünk át. Átmentünk... Majd az úszás végén a kinti adminisztráción átírattuk a bérletet a 3-as csoportra. Elég nagy morgás volt miatta, de sikerült megoldani.

Elsőre kicsit furcsa volt a magasabb szintű csoport, mert vannak olyan elemek, amelyek egy picit visszalépésnek tűnnek számomra. Azonban elég sok minden új és érdekes dolgot csinálunk. Sokkal kevesebb merülés van, viszont vannak már olyan gyakorlatok, ami az úszás irányába viszi el a dolgot. Például gyakorolja a gyorsúszáshoz a karkörzést. Talán egy kicsit abszurdnak tűnhet, de Annamária még nem tud egyedül karkörözni. Aztán ott van a buborékfújás. Először szívószállal, majd közvetlen bele a vízbe. Ezeket elég nehéz elmagyarázni, különösen, hogy a szívószálnál szereti elharapni a végét. Tehát levegő se ki, se be.

Nincsen Annamária kedvence sem, a vízbe ugrás. Ezért bemelegítés előtt és után csinálunk néhány ilyen gyakorlatot. Nagyon élvezi, amikor beugrálhat a vízbe, majd kutyaúszó mozdulattal néhány centit előre haladhat a vízben. Most kapott egy újabb kedvenc tevékenységet, amiről Évi készített egy videót is. Érdemes nézni a lábtempózást.


2009/08/06

2009. évi nyaralás

Minden év magával hozza a maga bonyolultságát, mindig történik valami, ami nagyban befolyásolja az eseményeket, vagy az előre várt történések irányán csavar valamelyest. Idén sem volt ez másként, ez az év sem lett előre kiszámítható. A második gyermek érkezése augusztus végére várható, de mostanra már eljutottunk odáig, hogy bármikor mehetünk szülni.


Az előbb említett tényező mellett, szokás szerint, be kellett kalkulálnom azt is, hogy a szabadságom ne nagyon essen havi gazdasági zárási időszakba, tehát a nyári hónapok 15. napjától lehetett igazán csak tervezni valamit. Mivel az augusztus kiesett, júniusban pedig a kollégáim csaptak le hasonló időszakra, ezért maradt a július.

Az egyik legkevesebb barátom és egyben Annamária keresztapja, Master, felajánlotta 1 hetet eltölthessünk mezőkövesdi nyaralójukban, a Zsóry-strandfürdőtől olyan 10 percnyi sétára. A rengeteg tényezőt összemosva végül úgy alakult, hogy a július 20-ával kezdődö héten mentünk el nyaralni, az említett helyre.

A kitűzött hetet megelőző hét szerdáján Évi és Annamária már elutaztak szüleimhoz, hogy ott is töltsenek egy pár napot. Nem tudom, hogy mennyire sikerültt ot kipihenniük magukat, de én viszonylag fáradtan érkeztem utánuk péntek este. A fáradtság részben köszönhető volt a 2 órás buszozásnak (+legalább 30 perc bkv-zás), a főnököm kedvességének, hogy nem engedett el korábban, valamint a szerda és csütörtök esti nagy Call of Duty 2 játszadozásnak.

A szombati napon felhívott Master barátom, hogy kilátogathatnánk hozzá, mert más barátaival (részben korrábi osztálytársainkkal) együtt fociznak, kártyázgatnak és szalonnát sütnek. Annamáriát szüleimre hagytuk és már indultunk is. Jó kis szórakozás volt a foci, valamint az (ólin) pókerparti, ami kellemes meglepetésemre, csak úgy tét nélkül játszódott. Azt hiszem, hogy sokszori megöli a dolgot egy baráti társaságban, ha pénzre kezdenek el játszani.

Vasárnap még szüleimnél punnyadtunk (különösen én, mivel elég sokat játszottam a Plants vs. Zombies játékkal), aztán hétfőn indultunk.

A megérkezésünket követően még megejtettünk egy gyors látogatást a helyi Tescoban, majd irány a Zsóry-strand. Sikerült megállapítanunk, hogy túl sok minden nem változott.

Az ár persze valamivel magasabb lett, de sajnos még mindig csak a főbejáratnál lehet üdülési csekkért jegyet váltani. A medencék esetében sem vettünk észre túl sok változást, nem lett több, nem lett jobb és nem lett korszerűbb. Sajnos a nem-gyógymedencék sem lettek feszített víztükrűek, és nem hiszem, hogy vízforgatósak lennének. Gyanítom, hogy ezekbe sima csapvíz folyik be és csak a nap hője melegíti valamennyire. Annamáriát ez különösebben nem zavarta, mert bátran ugrott vagy csúzdázott bele hideg vízes medencékbe is. Most a kör- és hullámmendencékről beszélek. A körmedence valójában gyűrű alakú, és a közepén van egy sziget, ahol a hullámmedence található. Az egyik körcikkében sodrófolyót is kialakítottak, valamint több helyen magasból leeső vízsugarakat. Sajnos az átlátszó (majdnem tisztát írtam) vízben elég jól látszott a kosz. Sok helyen még a csempe is elvált a faltól, valamint pár helyen felfagyás nyomai voltak észrevehetőek. Az egyik tavalyi javítási terület pedig ugyanúgy le volt zárva. A körmedence egyik nagy vonzerejét a sodrófolyosón kívül talán a csúzdák jelenthetik. Itt két darab, egyenként 2-3 méteres csúzdákat képzeljünk el (olyan, mintha a megszokott nagy csúszdákból levágtak volna két 2-3m-es szakaszt).

A hullámendence olyan szempontból optimális volt Annamáriának is, hogy fokozatosan tudott belemenni a vízbe. Meglepő mondon szinte belerohant a 25 fokos vízbe...

Azért az valamilyen szinten bosszantó, hogy csak 3 éves kortól vehette volna igénybe a gyermekmedencét, ahol a szűlő még csak nem is tudja figyelni, mit csinál csemetéje. Illetve nem olyan távolságról, hogy közbe tudjon avatkozni.

A fürdő közepén lévő ikermedencéket nem igazán vettük igénybe. Csupán csak az első napon mentünk bele. Én igazából nem nagyon szeretem, mert furcsa fehéres színe van a víznek, meleg, és heringhatás van.

Szintén kihagytuk a fedett részt az uszodájával és a meleg medencéivel, valamint a meleg nosztalgiamedencét. Ez utóbbi egy picit gusztustalannak tűnik már mai szemmel, de biztos jó, ha már idősebb az ember.

Ezen kívül van még egy élménymedence, ahol szerintem fele-fele arányban van gyógyvíz és csapvíz, mivel itt a víz színe viszonylag átlászó, de van egy fehéres árnyalata. Remélem, hogy valóban azért, mert termálvízzel fűtik... Talán itt voltunk a legtöbbet. Annamária itt nagyon élvezte a vízbe való ugrálást, a víz alá merülést, valamint az úszkálást.

Hétfőtől csütörtökig végig strandoltunk, és viszonylag eléggé élveztük. Annamária napi egyszer még ugróvárazhatott is. Elég korrekt volt a fickó, mert 20 perc került 300Ft-ba, de igazából addig ugrálhatott benne a gyermek, amíg el nem fáradt.

Estére mi is elfáradtunk. Miközben Annamária aludt mi kártyáztunk és Carcassonne-ztünk Master barátunkkal.
Összességében jól éreztük magunkat, és sikerült egy jót nyaralnunk.

The Middleman

Nálunk, azaz magyar tévékben még nem játszák, ezért nem tudom a The Middleman magyar címét. A nem-hivatalos fordítást készítő egyén A közvetítő nevet adta a sorozatnak. Mert ugye, mint a lenti címkéből is kiderül megint egy sorozatról írok. Mostanában megy a dara, ahogy a dzsankik is mondanák...


Mit is mondhatnék a The Middlemanről. Annyit, hogy imádtam, hiszen néhol már annyira amatőr, gyerekes, vagy "rossz", hogy az szinte jó. Tipikusan az a sorozat, amit ilyen szombat délután kettő körüli matinéidőszakba tennék a magyar tévék esetében.

A történet leegyszerűsítve egy "Man in Black"-sorozat. Persze azért vannak eltérések, például nem feketeruhások a szereplők (inkább valami 1950-es évekbeli egyenruha szerűség feszül rajtuk) és - szerencsére - nincsen Will Smith sem. De mondhatnánk azt is a sorozatra, hogy egy vicces X-akták. Mert paranormális tevékenységek után nyomoznak, többször kapcsolatba kerülnek más világok lényeivel, de volt olyan rész, amiben zombik is szerepeltek.

A sorozat báját számomra igazából az egész hangulata tette. Azt már említettem, hogy a főszereplőknek régimódi egyenruhájuk van, és ezen kívül valahogy süt az egészből, hogy a híres roswelli ufókatasztrófa nyomán létrehoztak egy titkos csoportot és az egész meg is ragadt... Idáig... Hehe... Bocsátassék meg, de a közvetítő mindesét Idának hívják, aki igazából egyféle robot.

Ha már egy karakterről írtam, akkor talán említést tennék a többiekről is. Először is adott a Middleman (vagy közvetítő), aki igazából a címszereplő, de mégsem ő az igazi főhős, hanem a segédje, az egészbe frissen belehuppanó Wendy Watson nevű csajszi. Igazából a kamera körülötte forog. Az ő mikrokörnyezete az egész sorozat háttere, míg magáról címszereplőről csak apróságokat tudunk meg. Az írók által kitalált karakterek fantasztikusak, bár némelyük elég fárasztó, pl. Noser, vagy néha a Middleman is. De ki az, akinek ne lenne szimpatikus Sensei Ping személye?


Rengeteg poén van a sorozatban, bár egyrészük sajnos bárgyú és bugyuta, ami nem tetszhet mindenkinek. A háttérben szóló zene, valamint a használt technikai kütyük miatt is egy picit olyan érzésem van, mintha az Eureka sorozatot (szintén vicces sci-fi) nézném, vagy a No one lives forever című számítógépes kémjáték lenne előttem. Ezen, számomra pozitív, hatások miatt tetszhet igazából nekem annyira ez a sorozat.

Nem valami nagydurranás, és mint az elején írtam is, nem igazán főműsoridős, de nekem nagyon tetszett. Amire még külön érdemes figyelni az a Middleman hosszú és bonyolult mondatai, valamint furmányos káromlatai. Már nagyon várom a második évadot...

Terry Pratchett: A mágia fénye

A mágia fénye gyakorlatilag A mágia színe című könyv közvetlen folytatása. Minden ott kezdődik, ahol az előző rész befejeződik.

A látszólag céltalan barangolás közepette Széltoló és Kétvirág képtelenebbnél képtelenebb kalandokba keveredik. Némelyiknek már se füle, se farka, úgyhogy néha elég nehézkes volt az olvasás. Volt egy olyan érzésem, hogy az író néha már erős túlzásokba esik, vagy csak erőltetni próbálja a különféle fárasztó poénokat. Mivel korábban - még jóval azelőtt, hogy Terry Pratchettről a legkisebb tudomásom lett volna - olvastam már néhány könyvet Nemes István munkái közül, ezért leginkább hozzá tudnám hasonlítani. Gondolom, hogy az angol író hatott a magyarra és nem fordítva. Mindenesetre a Káosz sorozat könyveit egyelőre jobbnak tartom, mint Pratchett könyveit. Bár A mágia fénye jobban sikerült, mint az elődje.


Szóval ez a könyv ott kezdődik, ahol a másik befejeződik. Továbbra is Széltoló és Kétvirág kalandjait követhetjük, ahogy próbálnak rájönni a világukat fenyegető veszély mibenlétére és esetleges megoldására. Közben találkoznak gyémántfogú trollokkal, ősi számítógépet használó druidákkal és persze Cohennel, a barbárral. Meg kell mondanom ő is egy remekbe szabott karakter. Ha Pratchett történetmesélése annyira nem is tetszik, valamint általában zavaros a gondolatfűzése, de a karakterek igazán remekbe szabottak. Cohenről többet nem is írnék, mert igazából azzal lelőném a vele kapcsolatos legnagyobb poénokat.

Széltolónak mindig sikerül megszöknie a halál torkából, ezért iránta egy pillanatig sem érdemes aggódni. Ahogy talán Kétvirágért sem, aki még a nagybetűs HALÁL-lal, és annak baráti körével is képes leülni kártyázni.

A varázslók még mindig elég idióták, talán eddig ők voltak a legidegesítőbbek Pratchett könyveiben. Persze van mindig egy-két szerethető karakter (Széltoló, a könyvtáros), de többségükben csak zavaró jelenségek.

Összességében ez a könyv határozott fejlődés volt, és remek szórakozás. Néhol leült a történet, vagy túlzásba vitte Pratchett a túlzást (ezen mondat második fele elég Pratchett-es lett). A lényeg, hogy egyelőre még ez sem vette el a kedvem attól, hogy tovább olvassam a híres fantasy író további irományait.