A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sci-fi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sci-fi. Összes bejegyzés megjelenítése

2019/03/13

Battlestar Galactica (a régebbi sorozat)


Battlestar Galactica (1978) on Netflix USANagyon nagy kedvenc volt nálam a 2000-es évek elején futó Battlestar Galactica (magyarul Csillagközi romboló) sorozat. A gyengébb részek és a befejezés ellenére is azt mondom, hogy érdemes volt végignéznem.

Tudtam, hogy létezik neki egy korábbi változata is, de csak az elmúlt hetekben vettem a bátorságot a Battlestar Galactica sorozat, 1970-es évek végén készült változatának megtekintésére. És ha már lendületben voltam, akkor mögé csaptam még a Galactica 1980-at is. Jelen írásomban ezekről szeretnék pár gondolatot ejteni.

A régi sorozat is nagyjából arról szólt, mint az új. Az emberiség harcot folytat a csúnya robotokkal, akiket cylonnak hívnak. Éppen béketárgyalásra készülnek, amikor is fémből készült barátaink alattomos, végső támadást indítanak. A hirtelen érkező csapás teljesen váratlanul érte az embereket, aminek nyomán csak egyetlen harci csatahajó maradt meg, valamint számos egyéb űrhajó. Az emberek menekülni kényszerültek, amiből végül egy a Földet felkutató küldetés alakult ki.

Ez idáig egész jól is hangzik. Aztán idővel a sorozat átcsapott valami egészen másba. Lehetett látni a rengeteg ötletet, és elképzelt irányt, de ezek valahogy nem tudtak rendesen kiteljesedni. Nem nagyon tudtak mit kezdeni az idő rendes kezelésével, ezért mai sorozatos léptékkel meglepően gyorsan lett egy románcból, gyakorlatilag egy részen belül esküvő, majd megözvegyülés. Ugyanakkor voltak részek, amik túlzottan elnyújtottnak hatottak, vagy éppen teljesen feleslegesnek.

A korai sorozatot megpróbálták megfelelően családbarátnak kihozni. Vették a szokásos receptet, hogy egy jó filmbe (filmsorozatba) kell egy gyerek és egy kutya. A kutya végül valami mókásnak szánt, de igazából idegesítő robotkutya lett, és a kisfiú is tipikusan arra volt jó, hogy láb alatt legyen. Az írók bizonyára jó ötletnek tartották, hogy a veszélyesnek tűnő küldetésre a gyereket is el kell vinni (vagy éppen hagyják, hogy ellógjon velük).

Az 1970-es  évek végéhez képest egészen jól sikerültek a technika megvalósítások. Ugyan a vizuális- és hangeffektek folyamatosan visszaköszöntek és ismétlődtek, ezek megjelenítése nem hagyott kivetni valót.

Nagyon érdekes párhuzamot lehet vonni Glen A. Larson későbbi sorozatával a Knight Riderrel is. Nem lehet elmenni szó nélkül a beszélő számítógépről, a jobbra-balra mozgó vörös LED-ről, a turbóról, vagy a Galactica 1980-ból a repülő járgányokról, vagy az óratelefonról.

Nem meglepő módon a Battlestar Galacticát az első évadot követően elkaszálták. Egyszerűen nem vezetett sehová, tele volt logikai bakikkal, túl családias volt, és nem elég ötletes.

Aztán a megújulás reményében érkezett a csak 10 részes Galactica 1980 sorozat. Érdekes, hogy a főcímben szintén Battlestar Galacticát lehet olvasni és a jelenetek is abból vannak a főcímnél. Majdnem a teljes színészgárda lecserélésre került, amit azzal magyaráztak, hogy jó pár év eltelt időközben, mire a Földre találtak. Az utolsó részre, gondolom közkívánatra, csak elővakarták valahonnan Starbuckot.

Ez a sorozat bár ígéretesen indult, a Föld megtalálásával, a földlakókkal való találkozással, időutazással a II. világháború végére, mégis egyszercsak azt vettem észre, hogy az Űrgammákat nézem. Jobb ötlet híják oktatni próbáltak a gyerekeken keresztül.

Borzasztóan idegesítő volt az is, hogy amikor a cylonok minden előzmény nélkül megjelentek, akkor mindig csak adott fajta űrhajót támadtak, és intéztek el. Aztán eltűntek.

Összességében nem tudom, hogy megérte-e végignézem ezt a sorozatot, és a folytatását. Közel negyven év távlatából nem túl szépen öregedett, de inkább a történettel volt baj, nem a technikával. Az újkori feldolgozása sokkal jobban teljesített, talán valamikor még újra is fogom nézni. Erre már nem érzek késztetést.

2015/08/26

James S. A. Corey - The churn

Több okom is volt James S. A. Corey Churn című rövid novellájának elolvasására. Egyrészt néha jó megtörni egy kizárólag stílus olvasását, másrészt már elég régen olvastam pár oldalnál hosszabb, összefüggő írást angolul.

A történet a Földön játszódik és igazából nem sok sci-fi elem van benne, akár az egész elmehetne egy egyszer gengszteres-bűnözős novellának is, ha nem tudnánk, hogy az Expanse (magyarul: Térség) könyvsorozathoz kapcsolódik. Szerencsére nem olvastam a Goodreads-es és egyéb értékeléseket/ismertetőket, így poén jobban ütött a végén, mivel igazából csak akkor derült ki, hogy kiről is szól The churn valójában.

A központi téma az, hogy hatalmas, összehangolt rajtaütést hajtottak végre Baltimore városában, főleg a helyi szervezett bűnözés megtizedelésére. A szereplők a "rossz" oldalon állnak, és azt követhetjük végig, hogyan próbálják elkerülni a lebukást. Ugyanakkor azt is megtudhatjuk, ha bekövetkezik az a bizonyos lebukás, akkor az milyen következményekkel járhat. Ebben a közegben ismerhetünk meg főleg egy bizonyos szereplőt, akit már korábban íródott, de cselekményben már előrehaladottabb Térség könyvekben szerepel.

A novella nem rossz, ugyanakkor nem is kiemelkedő. Ha a Térség sorozatból még korábban nem olvastunk részeket, akkor felesleges ezt is kézben venni, mert nem értenénk a lényeget. De ha olvastuk, akkor sem veszítenénk sokat ezen írás kihagyásával, ugyanakkor mégiscsak színesíti az egyik szereplő múltját, hátterét.

2015/03/19

Andy Weir - A marsi

Andy Weir nem aprózza el, rögtön belecsap a lecsóba. Már a történet első szavával megalapozza az egész könyv hangulatát. Ha valakinek ez bejön, akkor nagy baj már nem lehet.
 
A helyzet a következő. Egy marsi küldetés első napjaiban becsap a ménkű, a kis 6 fős csapatnak menekülnie kell egy nagyobb vihar elől. Sajnos a nagy porkavalkádban az egyik űrhajóst szerencsétlen módon elsodorja egy antenna, ami olyan károsodást okoz az űrruhájának, ami után a biológiai jeleket fogó berendezések halottnak hiszik. A többi 5 űrhajósnak sikerül elhagyni a bolygót a küldetés Marsi Felszálló Egységével (MFE), de Mark Watney ott marad.
 
A szerencsétlenül járt biológus és egyben gépészmérnök nem sokkal társai távozása után eszmél rá kétségbeejtő helyzetére. Tök egyedül marad egy élhetetlen bolygón, ahová legközelebb csak évek múlva érkezik újabb ember. A lassú vagy gyors halál vár rá... vagy elképesztő életösztönével és leleményességével legyőzheti a bolygót és túlélheti annak viszontagságait?
 
Megmondom őszintén, hogy félve kezdtem az olvasásnak. Jó, szinte minden könyvnél (vagy könyvsorozat első kötetéténél) ezt mondom, de akkor is. Igazából soha nem szerettem az olyan történeteket, ahol egyedül marad valaki és az ő dolgait kell követni. Nekem egy könyvbe kell a párbeszéd és attól tartottam, hogy itt nem lesz. Szerencsére volt és talán azok nélkül is életképes lett volna az írás.
 
Szerencsére az író jól választotta meg a figurát. A marsi expedíció "humorzsákja" maradt a bolygón, ráadásul személyében egy örökké küzdő, szeretni való zsenit kaptunk, aki nem csak a biológia vagy műszaki területen állta meg a helyét. Nagyon sokminden megtalálható volt karakterében, egyszerre volt Robinson Crusoe, MacGyver, vagy az akár a remek (sic!) magyar Űrgammák sorozat egyik okostojása. Ez utóbbit kénytelen voltam kiemelni. Hiába tartom nagyon jónak a könyvet és akár még hihetőnek is a dolgokat, de néha a tudományok és számok belénk súlykolása, többszöri elméleti dolog ismétlése egy picit fárasztó volt. Rendben, valamivel ki kellett tölteni a könyvet. Nem lehetett csak az egyik vészhelyzetből másikba jutást megírni, vagy a szintén számomra kényszeresen megjelenített földi eseményekről tájékoztatni. Picit olyan volt a könyv, mint ami rövid novellának készült, majd tovább bővült. Szerencsére, hellyel-közzel jól vette az akadályt.
 
Lehetne írni a könyv hibáiról, de nekem is több minden csak később szúrt szemet, az írónak nagyon jól sikerült álcázni a hiányosságokat. Ahogy nagyon jól érezte, hol fulladhat unalomba a történet és hol van szükség arra, hogy legyen valami váltás. Ezért is volt majdnem letehetetlen a könyv és sokszor még a buszról való leszállást követően is azt olvastam a járdán sétálva.
 
Mark Watney figurája nagyon találó. Élvezet volt olvasni a történetet, ahogy kistermelővé és felfedezővé vált a bolygón. Rengeteg kilátástalan helyzetbe került, de nem veszítette el az eszét, sem a humorérzékét. Érezte, hogy Mars királya, de közben annak is a tudatában volt, hogy nemzetközi vizeken jár. Ennek ellenére nem volt az ő személye sem túldimenzionálva, ahogy az összes többi szereplő is csak egydimenziós töltelék volt. De jelen esetben ez bőven elég volt.
 
Két dolgot szeretnék még megemlíteni, amellett, hogy bátran ajánlom mindenkinek. 1-2 fejezet már mindenki el tudja dönteni, hogy tovább akarja-e olvasni vagy sem. Az egyik, hogy ebből film készül, ami szerintem egész jól megoldható és még akár jó is sikerülhet. Én legalábbis meg szeretném nézni.
 
A másik, hogy a történet olvasása közben eszembe jutottak a Marson játszódó filmek, de ezek közül is egy videóklip tört át élesen, amit nem is osztanék meg beillesztve, ha nem lennék nagy RMB rajongó.
 

2014/06/23

Hugh Howey: Dust

Howey Silós sorozatának első nagyobb kötete a Wool elég erős kezdésre sikerült, de sajnos a Shiftben zuhant valamennyit a színvonal. Ezért valamelyest csökkent érdeklődéssel vágtam bele a sorozat zárórészébe a Dustba.
 
A Woolban megismerhettük a Howey poszt-apokaliptikus világát, mikor az emberek egy (vagy több?), föld alá épített silóban élik életüket. A sajátosan kialakított önellátó rendszer egész jól, évszázadokon át jól működik, amit időként megzavar valamilyen belső lázadás, amit sajátos módon torolnak meg a rend őrzői, a fővétkest, vagy vétkeseket kiküldik érzékelőket pucolni. Ami egyet jelent a halálra ítéléssel is.
 
Innen csak az olvasson tovább, aki olvasta az első és második könyvet, vagy nem érdekli, ha fontos részleteket tud meg a történetből.
 
A könyv második felében egy kicsit kibővül a világ, és megtudjuk, hogy a silón túl is van élet, másik silókban. Itt megismerhetjük egy magányos túlélő világát, hogy miként is boldogul egyedül a hatalmas siló belsejében.
 
A második könyvben erősődik az első könyv végén tapasztalható érzés a saga elnyújtásával kapcsolatban. Egyre több töltelék dolog jelenik meg és bár megismerhetjük a múltat, a kiváltó okokat és motívációkat, de közben laposodik a történet. Ugyan betekintést kapunk a silók múltjába, korábbi felkelésekbe és lázongásokba, de valahogy nem érezzük szükségét. Megkockáztatom, hogy Juliette is erősen eltávolodott tőlünk, ha korábban megkedveltük.
 
A harmadik könyvben felpörögnek az események. Egyrészt beindul a nagy ásás, másrészt érezhetjük Juliette vezérlő erejét és betekinthetünk Donald leépülésébe is. Ahogy az 1-es siló vélt vezetője egyre több titkot tud meg és ahogy egyre több dologra döbben rá, súlyos hibákat is elkövet. Minden erejével azon van, hogy a 18-as silónak jót tegyen, de ezzel visszafordíthatatlan folyamatokat indít be.
 
A 18-as silóban az ásás elég nagy vitákat vált ki, és sajnos Howey behoz egy - számomra - feleslegesnek tartott vallási szálat is. Valamiért szűkségesnek érezte az író, hogy legyen elvadult szekta, amely megkavarhatja a dolgokat. Ebben a könyvben is vannak felesleges kitöltő részek, de valahogy dinamikusabb, mint a Shift volt. Itt végig belengi a könyvet, hogy lezárásra kerülnek a dolgok, legyenek azok bármilyenek is. Szerencsére Howey magában hordozza a boldog és a sötét vég lehetőségét is... amelyikből egyik be is következik, ezzel korrekt lezárást adva az egész sagának.
 

2014/06/12

Alex J. Cavanaugh: CassaStorm

Nem mondanám, hogy annyi könyvet olvasok, mint szeretnék, de azért néha vannak olyan időszakok, amikor egy héten belül sikerül elolvasnom egyetlen könyvet. A rövid nyaralásnak köszönhetően, így volt ez Alex J. Cavanaugh bloggerbarátom CassaStormjával is.
 
Az előzményekről, a CassaStarról és a CassaFire-ről már korábban írtam, ezért nem maradhat ki az erről a könyvről alkotott véleményem sem.
 
Az időben újabb 20 évet ugrunk előre, amikor is Byron már boldog párkapcsolatban él a második részben megismert Athee-val, ráadásul románcukból egy fiú is született, aki a Bassan névre hallgat. Békés hétköznapjaikat igencsak felborítja a kiújult háború a vindicarn fajjal és annak szövetségeseivel. Ráadásul Bassan az idegen faj űrhajójának látogatásakor a sorsát döntően befolyásoló kalandba keveredik. És ha mindez nem lenne elég, akkor még a fosztogatókkal is meggyűlik a bajuk.
 
A regényt elég dinamikusra írta a szerző, ezért egy idő után elég nehézemre esett félretenni a könyvet. Érdekesen vegyülnek a légiharcok, űrcsaták, politikai játszmák, valamint a Byron családjával kapcsolatos események, érzelmi történések. Alex írási stílusa sokat fejlődött az első könyvet követően.
 
A karakterek jók, bár egy picit egysíkúak, valamint valamelyest érzelmileg túlvezéreltek, de talán ez indokolt is a kialkult helyzetet tekintve. Egy fiú esetleges feláldozása a könyv univerzumának ismert fajai megmentéséért nem kis áldozat.
 
A politikai csatározások közepette folyamatosan jelenlennek meg misztikus titkok, majd oldódnak meg. A csatákból nem kapunk túl sokat, de azok elég élveztesen vannak megírva. Cserébe kapunk egy nagy adag Bassant, akin érezhető a gyereki naivitás, ugyanakkor az apjánál több esetben bölcsebbnek tűnik.
 
Szerencsére a könyv pörgő dinamikája átlendít a problémás részeken és a cukormázas történeten, de utólag azért pár gondolat megfogalmazódik bennem. Ennyi lenne az ismeretlen idegen faj titka? Nem oldódott meg túl egyszerűen a fő konfliktus? Nem került túl nagy hangsúly az érzelmekre?
 
Mindenezen apróbb hibák ellenére a CassaStorm hangulatos írásra sikerült. Aki olvasta az előző könyveket és tetszettek is neki, azok ebben sem fognak csalódni. Főleg, hogy sokkal jobb, mint a CassaFire.

2014/05/13

Hugh Howey: Shift

Hugh Howey a Woollal bizonyította, hogy tud remek posztapokaliptikus művet írni. Nagyszerűen fektette le az alapokat a Silo-val, ami egy föld alá épített siló sheriffjét mutatta be. Ezt a követően ugyan egy kicsit veszítette magából a lendület, de történet még mindig nagyon magával ragadó volt. Ahogy egyre többet tudtunk meg a silóval kapcsolatban annál több csúnya titokra derült fény.
 
A Woolt szerettem, eléggé bejött, ezért meglehetősen érdekelt a folytatás is. Nem tudtam, hogy a Shift mit ígérhet, szándékosan nem olvastam előre semmit, nehogy valami olyan dolog derüljön ki, ami elrontja a későbbi meglepetéseket. Mert meglepetésekre azonban számítottam. Innentől nem vállalok felelőséget, ha még a Woolt nem olvastad.
 
Az előző könyvből kiderült, hogy a silóban élő emberek nincsenek egyedül, nem csak egy, hanem több siló is létezik, bennük szintén emberekkel. Ugyanakkor felmerült a kérdés, hogy ki és miért hozta létre a silókat, vajon mi válthatta ki a katasztrófát, aminek következtében a föld alá kényszerültek. A Shift ezekre ad választ, miközben még jobban kitágítja a világot.
 
A Shiftben párhuzamosan ismerjük meg a dolgokat. A közeljövő eseményei egymás mellett futnak a jövőbeli történésekkel, míg végül a szálak összeérnek. Betekintést nyerünk az úthoz, ami a silókhoz vezetett és menet közben megtudjuk mik történtek a jövőbeli 1-es, 17-es és 18-as számmal ellátott építményekben.
 
Sajnos az első könyv első regényében, a Silóban megismert, szinte sallangmentes irásmód eltűnt. A remekbeszabott bevezetés után érezhetően a minőségtől a mennyiség felé tolódott el Howey. Ugyan szépen bemutatta Donald személyes tragédiáját, valamint a föld alatti építményekben található problémák egy részét, de ugyanakkor a terjengősebbé váló írásmód miatt új gondolatok fogalmazódtak meg bennem... amikre bizonyára nem is fogok választ kapni.
 
A társadalmi osztályok mintha szintenként lennének elkülönítve, amikből a legfontosabb az IT. Itt nem csak a geek, szemüveges számítógépbillentyűket nyomogató emberek ülnek, hanem igazából azok, akik a silók társadalmi működéséért felelősek. A Woolban megismerhettük a gépészeket, a Shiftben a gazdálkodókat és futárokat. De álljunk csak meg egy szóra... Mit esznek az emberek? Csak növényeket? Lehet azokat természetes napfény nélkül termeszteni? (A "trágyázást" már az előző könyvből megismertük.) Hogyan kerül hús és tojás az 1-es silóban felügyelők asztalára? És akkor elkezdenek záporozni a kérdések. Mi van az energiával? A tiszta levegővel és vízzel? Több száz évig valóban el lehet élni a föld alatt? És még lehetne folytatni...
 
Lehet, hogy időközben lettek problémáim a Howey kreálta világgal, de lelkesedésem töretlen és elkezdtem a Dust olvasását. Ami, ha már egy picivel jobb lesz, akkor én elégedett leszek.

2013/09/30

Hugh Howey: Wool

Több helyről is nagyon jó ajánlásokat és kritikákat olvastam a Wool-könyvsorozatról és annak első darabjáról, Silóról. Magyarul sajnos eddig még csak ez utóbb említett első rész került kiadásra, és nem tudom, hogy milyen esély lesz a folytatások hazai megjelenésére.
 
A fő probléma abban rejlik, hogy az első könyv 100 oldal alatt van, ami miatt valószínűleg nem lesz túl kelendő a hazai boltokban és a kudarc előre vetítit majd a sorozat további könyveinek sorsát. Szerencsésebb lett volna, ha magyarul is egy könyvben jelenik meg az első öt szakasz. Én ezt az első öt könyvvel végeztem az elmúlt napokban.
 
Az alaptörténet szerint a lakosság valamiért hatalmas, föld alá épült silókba költözött és ott élik életüket. Az építmény közel 150 szintjén minden megtalálható, ami az életben maradáshoz szükséges, valamint szigorú népességszabályozás is életben van. Ebben a poszt-apokaliptikus környezetben követhetjük végig az emberi sorsok és az egész közösség életének alakulását.

Ha történetről többet írnék, akkor azzal ellőném a poént. Az első történet elolvasása úgyis mindenkit meggyőz arról, hogy akarja-e folytatni a Howey alkotta sajátos világban folyó események követését vagy sem. A sajátos hangulatban szinte érezzük a rozsdásodó falakat, az épület "zakatolását", benne az apró hangyaként szorgoskodó emberekkel, akiknek mind előre meghatározott feladata van. A siló olyan, mint egy méhkaptár vagy egy hangyaboly, csak vajon van-e benne méltó királynő? Vajon megfelelő-e a vezetés? És vajon mi kellhet ahhoz, hogy a mesterségesen fenntartott idilt fent lehessen tartani? Mi lehet az az apró szikra, amely a szorgos méhek hadát felbolydult kaptárrá változtassa?

Hugh Howeyban szinte minden megvan, amit a mostani kedvenc íróimban is kedvelek. Nem csak az, hogy az egyes fejezetekben bizonyos szereplők nézőpontjából követhetjük végig az eseményeket, hanem az is, hogy az író a karaktereivel szemben kegyetlen. Vagy inkább a realista szót kellene használnom? A mostani világunkban sem minden fehér vagy fekete. A céljaink mozgatórugói hiába tartanak nemes cél felé, ha maga az eszköz mocskos, vagy hiába próbálunk mindent selyemkesztyűvel intézni, ha közben a végcélunk gonoszságtól nem mentes.

Szerencsére a karaterek nem egydimenziósak és szinte mindent megtesznek a saját maguk elképzelte világban való életben maradásért.  Nem kívánt titkokat fednek fel, amelyek a továbbiakban meghatározzák sorsukat. Vajon a könyv nyitot marad, hogy végül Howey kegyetlenül végez-e hőseivel, kegyetlen sorsra nem ítéli őket, vagy valamiért megszánást tanúsít irányukban. Ezért is remek ez a könyv.

Mint minden elképzelt világban, itt is próbáltam keresni valamennyi realizmust. Ahogy haladt előre a történet, úgy ismerhettük meg a siló természetét és tulajdonságait. Miközben bennem folyamatosan merültek fel kétségek, hogy bizonyos dolgok mennyire lehetnek lehetségesek, úgy jöttek szépen lassan a válaszaim a fejemben megfogalmazott kérdésekre. Howey óvatos cseppekben adagolta az információkat, nem vízesésként zúdítva a nyakunkba.

Miután pihentem egy kicsit az olvasással, utána mindig fejben előreszaladtam a történetben. Próbáltam gondolataim segítségével jobban megismerni a silók világát, próbáltam a menet közben felmerült kérdésekre választ találni. Az ilyen könyvek a jók, amelyek gondolkodtatnak. Nem csak addig érnek valamit, amíg olvassuk őket, hanem amik további gondolkodásra is késztetnek.

Hugh Howey Wool című írása jó, 5 csillagot adtam rá a Goodreads-en. Nem hiszem, hogy mindenkinek tetszene, de azt maximum száz oldalt érdemes lehet bepróbálni.

2013/04/25

Alfred Bester - Tigris! Tigris!

Több helyen olvasni arról, hogy ez minden idők egyik legjobb sci-fi regénye, ezért én is úgy döntöttem, hogy elolvasom ezt az 1956-ban íródott történetet. Annak ellenére, hogy az írás még ma is viszonylag időállónak bizonyult, én mégsem voltam teljesen elégedett vele.
 
Amikor sci-fi könyvek toplistájáról beszélnek, akkor szinte nem találtunk olyan, aminek az első 10 helyezettje között ne lenne ez a könyv. Egy-két kívételen túl szinte csak jókat lehet hallani Alfred Bester ezen munkájáról. Én ezen kívételek közé fogok tartozni.
 
A történet szerint főhősünk, Gulliver Foyle a Nomád névre hallgató űrhajó utolsó túlélőjeként tengeti napjait. Az ekkor szánni való hős már közel hat földi hónapja él egyik napról a másikra, különösebb cél nélkül, amikor feltűnik a Vorga névre hallgató űrhajó. Először megközelíti a roncsot, majd minden további nélkül továbbáll. Főhősünkben ekkor pattan meg valami, ami kizökkenti korábbi nyomorúságából. Kapott egy új célt. A bosszút.
 
Hirtelen fejlődésen esik túl, ami a könyv további részében is hasonló hihetetlen tempóban zajlik le. Szinte még fel sem fogtuk mi történt az egyik helyszínen, máris haladunk egy másik felé. Nem nagyon van lehetőségünk egyik környezetben is, mert az írás lendülete sodor minket tovább. Gully Foyle egyfajta modern Monte Christo-ként (több internetes oldalon használják ezt a hasonlatot) veszi az akadályokat fejlődik fel a nulláról egy szinte legyőzhetetlennek tűnő szuperlénnyé, közben pedig további rettentes kínokat él át, amik ahelyett, hogy megtörnék még erősebbé teszik.
 
Még nem említettem, hogy a történet a 25. évszázad Naprendszerében zajlik, amikor a bolygók és holdak egy részét lakhatóvá tette az emberiség. A fejlettség ekkor már nem csak technikai jellegű, hanem maguknál az embereknél is észrevehető valamiféle szintlépés, mégpedig a dzsauntulás (leánykori nevén jauntulás) formájában. Ez nem más, mint egyfajta, külső behatás nélküli teleport eljárás, aminek segítségével egy személy az egyik helyről a másikra jelenhet meg, mindazon tárgyakkal, amik rajta vannak. Ennek persze vannak korlátai, de ezeket a könyvből úgyis megtudjuk.
 
Ebben a környezetben harcolja meg bosszúhadjáratát hősünk. Ezt nem egyedül teszi ugyan, de a mellé szegődő társakat nem nagyon lehetne bajtársaknak nevezni. Mindannyian csak eszközök, akik akár el is dobhatóak.
 
Bester regénye nem nélkülözi a fordulatokat, ezzel tele van az egész könyv. Mint korábban említettem meglehetősen időt álló, sodró lendületű írásról van szó. Én azonban mégsem vagyok vele teljesen elégedett. Egy kicsit elhamarkodott módon, de csak 2 csillagot adtam rá a Goodreads-en. Talán a túlzott elvárások is közrejátszottak, de igazából volt még a művel pár bajom.
 
Lehet erősen közrejátszott, hogy nem nagyon lehetett az egész írásban egy pozitív karaktert sem találni. A végére ráadásul teljesen elszabadult a téboly. Persze ennek már korábban is voltak jelei. A szemem előtt többször olyan jelenetek pörögtek le, amik nagyon jól megfilmesíthetőek lennének egy Terry Gilliam rendezte filmben. Mintha az író valami tudatmódosító szerek hatására írta volna az egész történetet (persze egyáltalán nem meglepő, ha összevetjük más híres sci-fi írók alkotásaival).
 
Nem tetszett továbbá, hogy túl gyorsan történt minden, túl hirtelen váltások és ugrások voltak a történetben. Amik egy kicsit hiteltelenné tették az amúgy hihetetlen történetet. Úgy gondolm, hogy ezt egy kortárs író legalább trilógia méretben írta volna meg, nem sűrített, hajszolt volna bele mindent cirka 300 oldalba. Ezen felül még a moralizálós rész sem lett volna olyan szájbarágós. Talán lehet, hogy ezek voltak azok a tényezők, amik miatt annyira nem tetszett, a néhol mégis nagyon élvezetes mű. Talán, ha az egész nem csak valami vázlatosnak tűnő ötletroham lett volna, hanem részletesebben kidolgozot írás...
 
A gyenge pontozásom ellenére mégis azt mondanám, hogy ez egy kötelező mű, amit mindenkinek el kell olvasni, aki csak egy kicsit is szereti a tudományos-fantasztikus írásokat. Ezt követően pedig mindenki levonhatja a maga következtetéseit.

2013/03/27

James S. A. Corey - Caliban's War

A James S. A. Corey írói álnév mögé búvó Daniel Abrahams és Ty Franck írópáros nem állt meg a Leviathan Wakes eseményei után. A The Expanse sorozat - ha a két novellát nem számítjuk - a Caliban's War című kötettel folytatódott, amit nemrégiben sikerült kiolvasnom.
 
A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Arra számítani lehetett, hogy a fejezeket nem fogják már Miller-Holden sorrenben követni egymást, hanem valaki más is bekerül a nézőpont karakterek közé, arra viszont kevésbé, hogy egyszerre három új szereplő fog Holden mellé kerülni. Prax botanikus a Ganymedéről, Roberta Draper katona a Marsról és Chrisjen Avasarala politikus a Földről.
 
Jim Holden a Rocinante névre hallgató hajójának legénységével a Ganymedére utazik, ahol újabb bonyodalmakba keverednek. A meglehetősen szerencsétlenkedő Praxnak igyekeznek megkeresni az elveszett lányát, miközben az egész Naprendszerben háborús a hangulat. A korábbi "békés" együttélés megszűnni látszik, ahogy a "gyarmatok" szeretnének nagyobb önállóságot. Az külön érdekes, hogy nem két szembenálló félt látunk, hanem gyakorlatilag van egy harmadik is, aki azon személyeket tömöríti, akik valahol a Naprendszerben élnek, csak nem a Földön vagy a Marson. Továbbá nem csak "nemzeti" érdekek vannak itt harcban, hanem a nemzetek felett álló vállalatok is. Talán ezek a részek teszik a könyvet még életszerűbbé.
 
A könyvben többször előkerül az előző részből megismert biofegyver, a protomulekula, amely gyakrolatilag az olaj volt a tűzre. Ennek egy nagy részét ugyan Miller a Vénuszba vezetette, de a történet itt nem ért véget, mivel a furcsa anyag egész önálló életet kezdett élni az amúgy élettelen és lakatlan bolygón. A Föld és a Mars aggódva figyelik az ott folyó eseményeket, míg közben maguk is szeretnének egy kis mintát szerezni a veszélyes anyagból.
 
A Caliban's Warban egy kicsit beletekinthetünk a háttérben zajló politikai küzdelmekbe, Avasarala szemén keresztül. Nem tudom, hogy maga a politikai környezet volt-e az oka, de valahogy egy kicsit sótlannak éreztem az ő szemszögéből folyó történeteket. Még annak ellenére is, hogy csúnya, nőhöz nem nagyon illő szavakat adott a szájába az írópáros. A politikus háta mögé festett család is viszonylag eléggé statikusnak tűnt, bár ezzel lehet, hogy páran vitába szálnának.
 
Nekem valahogy hiányzott az előző nagy könyvből áradó Miller-Holden dinamizmus. A 4 nézőpont karakter inkább hátrányára, mint előnyére volt a változtatásoknak. A történet sem fogott meg annyira, mint az előzményben, valahogy nem hozott tűzbe a karakterek ide-oda utazgatása.
 
Két dolgot is érdekesnek találtam viszont, ami nem nagyon függött össze a történettel. Az egyik az időeltolódás kérdése, és az üzenetküldésben jelentkező várakozási idők. A másik pedig a világháló, ahol láthattuk Prax üzenete milyen hatást váltott ki, majd azt is hogy ebből később mi következett.
 
Bosszantó dolog azonban jóval több is akadt. A legfontosabb, ahogyan sikerült Holdennek megint az események középpontjába kerülnie és ennek következtében még nagyobb hatással lenni a háborús helyzet alakulására. Karakterének viselkedése megint csak egy más kérdés. Érdekes, de valahogy egyik nézőpont karaktert sem tudtam igazán megszeretni, talán egyedül a Marsról jött katonanőt. Még annak ellenére is, hogy az utolsó fejezete elég abszurd...
 
Alapvetően azonban a Caliban's War nem rossz könyv és ahhoz elég jó, hogy kíváncsi legyek a következő részre is.

2013/03/11

Lost - Eltűntek

Úgy döntöttem én sem akarok kimaradni a 6 évad nyújtotta kalandból, amit a sokak által mérföldkőnek tartott Lost - Eltűntek című tévésorozat nyújthat, ezért belekezdtem... Majd befejeztem.
 
A kezdet meglehetősen nehéz volt. Amikor az RTL Klubon ment a sorozat, akkor valószínűleg rosszkor tekinthettem bele, mert éppen valami orvosos dolog volt folyamatban, talán dzsungel körülmények között műtött valakit, a doki. Nagyjából itt vesztett el engem először a Lost, ugyanis nem szerettem volna egy orvosközpontú sorozatot nézni.
 
Eltelt pár év, mire újra felszívtam magam. Megtudtam, hogy a sorozat nem csak annyiról szól, hogy ott vannak egy szigeten, amit nem kiszavazás útján lehet elhagyni, és az egész nem (csak) az orvoslásról szól, hanem van benne kellő misztikum. Ennek kapcsán pár éve neki is láttam, aztán valahol a 4. rész környékén elakadtam. Nem azért, mert nem tetszett volna, hanem valami közbejött és hónapokkal később, már nem akartam újrakezdeni, vagy onnan folytatni.
 
Valamikor tavaly novemberben szántam el magam, hogy itt az ideje egy masszív Lost darának, amit kisebb megszakításokkal február végére sikerült is befejeznem. Voltak napok, amikor sikerült 4-6 részt is megnézni, de általában kettesével haladtam.
 
Az alaptörténet szerint egy repülőgép lezuhant a szigetre. Érdekes módon rengeteg túlélő van és súlyos sérült gyakorlatilag egy szál sem. Ugyanakkor van nagypocakú, mindennapos terhesnőnk, valamint olyan tolószékesünk, aki a lezuhanást követően futni is képes. Aztán lassan következnek a további furcsaságok, fura hangok az őserdőből, jegesmedve, beazonosíthatatlan rádióüzenet és egyéb nyalánkságok.
 
Aztán persze jöttek a pofonok is. Mert a szigeten nem csak halászás, vadászás és gyüjtögetés folyt, a szerelemes párok kialakulása mellett, hanem egyéb módon is harcolni kellett a fennmaradásért, túlélésért. Ez pedig vagy halálesettel, vagy sérülésekkel járt, amikor a dokinak gyógyítania kellett, vagy csak simán visszaemlékezés volt a múltba, esetleg egy "másik jelenbe", ahol megintcsak műtöttek. Az évadok jól kitalalált fősodor mentén haladtak előre, és ahogy hőseink folyamatosan szintet léptek, úgy találkoztak újabb főellenségekkel vagy újabb főküldetéssel. Mikor az íróknak már elegük lett, az adott helyzet körbetipegésével, akkor mindig kitaláltak valami újat, lehetőleg valami misztikusat, amin az egyszeri néző nyugodtan agyalhat a következő részig, évadzárásig, vagy évadnyitóepizódig.
 
Az érdekes agyszüleményeknek köszönhetően a Lost tobzódott a baromságokban. Tele volt olyan dolgokkal, amiken alapból nem érdemes fennakadni (miért állt mindig jól a szereplők haja, honnan volt tűzük, fáklyájuk), és olyanokon, amiken annál inkább (egy lezuhant repülővel felszállni).
 
Mindezek ellenére a Lost sikeres volt. Vajon miért is? A nézők szeretik, ha olyan kérdéseket vetnek, amire ők kereshetik a válaszokat. Valamint a Lost sikeresen magába tömörített több olyan dolgot, ami a sikerhez feltétlenül szükséges. Volt benne gyerek (sőt, kisbaba is!), kutya, szerelem, viszály, nagyjából minden bőrszín képviseltette magát, valamint több sorozattípus elemeit is meg lehetett benne találni. Ez utóbbiban nagy segítséget jelentett, amikor a szereplők múltjába kaptunk betekintést. Gyakorlatilag volt itt minden, nyomozós, orvosos, átverős, utcai rendőrős, stb. Aztán ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kiszavazás részt leszámítva egy picit túlélő-valóságshow hangulatot is nyújtott, ahogy szerettek volna túlélni és kijutni a szigetről.
 
A Lost rengeteg kérdést dobott fel, amiket nem sikerült teljes mértékben megválaszolni. Én mégis azt mondom, hogy jól van ez így. Az egész sorozatot és lezárást illetően hasonló a véleményem, mint A setét torony könyvsorozattal: nem a célállomás a lényeges, hanem az út, amin keresztül sikerült odáig eljutni.
 
Nem voltam csalódott vagy bosszús a befejezés miatt, mert igazából annyira túlbonyolították addigra az egész történetet, hogy jobb megoldást nem nagyon lehetett volna találni. Mindenesetre nem tudom teljesen tisztaszívvel ajánlani mindenki számára az egész sorozatot. A menetközben koncepcióváltások, illetve misztikus elemek sokakat elriaszthatnak...

2013/02/28

Orson Scott Card - Végjáték (Ender's game)

A sci-fit kedvelők számára szinte kötelező olvasmánynak mondják a Hugo- és Nebula-díjat nyert Végjátékot, ezért én is úgy döntöttem, hogy kipipálom a listámról.
 
A Föld már két hangyinváziót vészelt át az elmúlt évszázadban és javában készülnek a harmadikra. A katonai vezetők a gyerekekben látják a reményt, hogy győzelemre viszik a földi flottát, ezért már születésüktől fogva keresik a megfelelő katonákat. A Wiggins családból két kiszemelt is volt, de egyik sem tűnt megfelőnek, ezért a családnak megengedték, hogy 3. gyermekük is születhessen. Reményük annyiból bevált, hogy a - kezdetektől megfigyelés alatt álló - gyermek, Ender végül felvételt nyert a hadiakadémiára.
 
A korábbi közegéből való kiszakítás túlságosan nem rázta meg, mert nem volt teljesen elégedett a sorsával, egyedül lánytestvére iránt táplált számára kellemes érzéseket. A kiképzés nem volt egyszerű, de hogyan is lehetne az egy csapat gyermek számára, akiket nem gyermekként kezelnek. Orson Scott Card regénye ezt igyekszik bemutatni, hogy a felnőttek milyen "gonosz", céltudatos módon nevelik és irányítják a gyermeket, hogy azzal az egész emberiség sorsát tegyék majd jobbá.
 
Ender szenvedését, belső vívódását, a gyermekben felvetődő morális érzéseket nem könnyű feldolgozni, ugyanakkor jóleső érzés látni, hogy veszi az akadályokat és közben mi játszódik le benne.
 
A végső cél, hogy felkészítsék a növendékeket a hangyok névre hallgató idegen faj elleni küzdelemre. Sajnos az idegenekről túl sok mindent nem fogunk megtudni, főleg a könyv elején. Ezért igazából azt sem tudjuk átérezni, hogy mi ellen is folyik a küzdelem (Nekem egy kicsit a Csillagközi invázió ugrik be, amikor a hangyok elleni harcokat említik).
 
Kicsit furcsa volt a hidegháborús érzéstől átitatott (a Varsói Szerződés országaira többször van hivatkozás), de mégis a jövőben játszódó regényt olvasni. Érdekes volt az internethez hasonló kommunikációs csatorna bemutatása is, ahol a két politikai nagyság fejtette ki a nyilvánosság felé a nézeteit. Szinte tapintható volt végig, hogyha egyszer győzelmet aratnak a hangyok elleni harcban az összefogott országok, akkor újabb világháború következhet.
 
Orson Scott Card regénye koránt sem tökéletes, de ennek ellenére jó és mély gondolatokat képes ébreszteni. Vajon mi az a határ, aminek még kitehetjük egy gyermek tűrőképességét? Biztos helyes döntés így kihasználni őket? Azon is gondolkodom, hogy vajon mennyit foghatott a Végjátékon az idő, amikor azt látjuk egész fiatalok is számítógépes játékon, hogyan reagálnak a szimulációs eseményekre.
 
Nem akarok senkit elriasztani a Végjátékról, vagy inkább tükörfordításban "Ender játékától", mert igazából könnyen olvasható, érdekes és van benne érdekes fordulat is. Ugyanakkor van, amikor leül a történet (főleg a politizálós részek) és kicsit döcögősebben halad előre. Ez talán azért is van, mert az írás első változata egy 90.000 karakteres novella volt, amiből végül kialkult az Ender's Saga első kötete.
 
Én azt hiszem, hogy valamikor folytatni fogom ezt a sorozatot is.

2012/12/30

10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológia

A SFmag-on lévő nyereményjátékon sikerült megnyernem az általuk felkínált öt elektronikus könyv egyikét. A nyeremény átvétele ugyan egy picit döcögősen ment, de végül sikerült megkapnom és azóta már el is olvasnom az Ad Astra Kiadó gondozásában megjelent és Kleinheincz Csilla szerkesztésében kiadott 10 című antológiát. 

Mint a kiadvány címe is sugallja, összesen 10 művet sikerült összegyűjteni, melyek nagy része különféle díjakat is magának mondhatott. Talán ezért is voltak elég magas elvárásaim az olvasnivalóval kapcsolatban.

Be kell vallanom, hogy elég régen olvastam már igazi klasszikus sci-fit. A könnyedtségük miatt jobban kedvelem inkább a ponyva műveket, mint a nehezebb olvasmányokat, ezért nem is nagyon tudtam, hogy mire számíthatok.

A rövid történetekkel és novellákkal az a fő bajom, hogy rövidségük miatt hamar be kell, hogy rántsanak, mert különben már az előtt végük, hogy el kezdjem őket élvezni. A történetek nagy része is meg is tette. Számos belőlük remek alaptörténettel rendelkezett, de némelyik csattanója és vége nem pukkant elég nagyot. Külön szomorúság, hogy volt amelyik végét még egy picit összecsapottnak is éreztem, ami igazán kár volt a jó felvezetés miatt.

Egyetlen művet tudnék igazán kiemelni. Az egészben az a legfurcsább, ez volt az egyetlen olyan történet, ami nem nyert semmilyen díjat. Mondjuk jellegéből adódóan nemzetközi díjra, sajnos, nem sok esélye lett volna. Juhász Viktor írása A Rádiumember magányossága címmel íródott és egyszerűen valami zseniális. A környezet, ahová a karaktereket helyezi valami elképesztő. Nagyon szeretnék történeteket ebből a világból olvasni, de kevés reményt látok rá... de talán ez így is van jól.

A történet hőse a Rádiumember, aki egy újságírónak meséli el ez elmúlt gyászos eseményeit. A történetvezetés talán lehetne valamivel jobb is, de az említett világ és a karakterek bőven kárpótolnak az ott érezhető döccenésekért.

Összességben a 10 egész jó szórakozást nyújtott, mégha teljesen nem is győzött meg a bennük található összes írás. Még egyszer köszönetet szeretnék mondani az SFmagnak a nyereményjátékért, valamint az Ad Astra Kiadónak a kiadásért!

2012/10/30

James S. A. Corey - Két Expanse novella

Talán egy kicsit meglepő, de sorozatban a harmadik könyves jellegű blogbejegyzésem következik, ráadásul a mostaniban egyszerre nem is egy hanem két írást elemzek.
A James S. A. Corey álnéven író Daniel Abraham és Ty Franck a The Expanse könyvsorozat első részével az általam is ismertetett Leviathan Wakes-szel nagyot robbantott a sci-fi berkekben. A pár bezsebelt díj mellett még a bloggerek nagy részének elismerését is kivívták hangulatos írásukkal. Nem kérdés, hogy nagyon sokan várták a folytatást, ami már meg is jelent Caliban's War néven, sőt már szinte kopogtat az ajtón a sorozat harmadik része. Az olvasók felé nyújtott gesztusként két további rövid novellát is kiadtak, amiket itt szeretnék ismertetni.

The Butcher of Anderson Station

A rövid novella a Leviathan Wakes egyik érdekes karakterének, Fred Johnsonnak a háttértörténetébe nyújt betekintést. Maga a cím és az Expanse sorozat első darabja igen magas elvárásokat támasztott az írással kapcsolatban.


Nem tagadom, hogy elég kíváncsi voltam az Anderson állomás mészárosa nevet kivívó férfi történetére. Nem tudtam hogyan lehet valakit ilyen titulus mellett hősnek nevezni, valamint miként kaphat magas pozíciót. A történet ezekre kielégítő választ ad. Betekintést kapunk a férfi lelkivilágába, a döntési kényszerébe, valamint az esemény után megismert tényekre. Szerencsére itt sem minden fehér vagy fekete.
Az írás nagyon hangulatos, és a Leviathan Wakes könyvet olvasóknak nyugodt szívvel ajánlom.

You can find my English review at Goodreads.

Gods of Risk

Talán úgy kellett volna belevágnom a másik rövid történetbe, hogy ismerem a Caliban's War történetét. Akkor talán sokkal jobban élveztem volna az előzőnél sokkal hosszabb novellát.
A történetben egy marsi család szemén keresztül ismerhetjük meg a vörös bolygón való viszontagságos életet és körülményeket. Ráadásul a központi karakter egy fiatal fiú, aki kémikus gyakornokként elég szép mellékkeresetet talált különféle tudatmódosító drogok előállításával. A helyzet korántsem idilli. A Marson több robbantásos merénylet is történik, ami tovább nehezíti az életet. Ráadásul a dolgokat megkavarja egy nő személye is.
Sajnos a történet nem olyan jó, nem olyan érdekes, mint a The Butcher of Anderson Station esetében. Egy kicsit túl van nyújtva, számomra rengeteg feleslegesnek tűnő mellékinformációval megbonyolítva. Sajnos nem lett elég gördülékeny a dolog és menet közben egy kicsit dadogott a történet. A csorbát a könyv vége próbálta kiküszöbölni, aminek köszönhetően valamennyire elégedetten fejeztem be az olvasást.
Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban élveztem volna, ha előtte olvasom a Caliban's Wart és ha tudom melyik szereplőre kell jobban odafigyelnem. Aki még csak az Expanse sorozat első részét olvasta az várjon ezzel egy kicsit, és előbb inkább olvassa el a folytatást.

You can find my English review at Goodreads.

2012/10/28

Alex J. Cavanaugh - CassaFire

Idén tavasszal olvastam Alex J. Cavanaugh CassaStar című könyvét, amellyel meglehetősen elégedett voltam. Egy könnyed hangvételű, nem túl bonyolult angol nyelvezettel bíró, sci-fi környezetbe helyezett, de elsősorban emberi kapcsolatokról szóló írás volt, amiről bővebben a márciusban írt bejegyzésemben olvashattok.

Meglehetősen magas várakozással kezdtem neki, a végül az amerikai amazonról 4 dollárért megvásárolt e-booknak. Kíváncsi voltam, hogy vajon sikerül-e hoznia az előző rész színvonalát vagy sem.

A történet szerint a korábbi könyvből megismert Byron, a Vindican háború egyik hőse leszerelt a hadseregtől, és elhunyt barátjának tett ígérete szerint a polgári űrhajózásban próbált elhelyezkedni. Egy felfedező hajó kisebb, rakomány- és személyzetszállító siklóját, valamint alkalmanként egyszemélyes, védelmi vadászgépét használva próbálta kielégíteni repülés iránti szenvedélyét.

Egy kutatóhajóval érkeznek a tgrenek bolygójára, az ott talált rejtélyes maradványok megvizsgálására. Közben a kutatók igyekeznek a helyi lakosokkal minél jobb kapcsolatot kialakítani, valamint képességeiket felmérni. Hamar kiderül, hogy hasonló mentális képességekkel rendelkeznek, mint a cassaiak, ezért el kezdik őket is tanítani ezek használatára. A kutatócsoport azonban nem várt problémával találja magát szembe, ami elég veszélyessé teszi a bolygón való tartózkodást.

A Byron számára eltelt húsz év mintha meg sem történt volna. Ugyanolyan távolságtartó másokkal, mint korábban. Ezért is meglepő milyen könnyen alakít barátságot az egyik kutatóval, valamint az egyik tgreni lakossal.

A történet alapvetően sci-fi és nem csak azért, mert az űrben játszódik. Jóval több a technikai és tudományos elem, mint a kicsit fantasy-be nyúló mentális dolgok. Azonban itt is, mint a CassaStar esetében elég sokat foglalkozik az író a főhős személyiségével és annak fejlődésével. Néha volt olyan érzésem, hogy körötte történő események mellékesek, aztán mindig történt valami, ami segített visszaterelni abba az irányba, hogy távolról sem.

Alex J. Cavanaugh most kevésbé volt bátor, mint az előző könyvben. Ott valahogy bátrabban mert meglépni dolgokat, amik jól működtek. Itt sincs igazából gond, mert végére felmerül több kérdés is, ami felveti egy esetleges folytatás gondolatát (ami persze hamarosan majd érkezni is fog). Persze, az összekötő regény hatású írás önmagában is megállja a helyét. A CassaStar ismerete nélkül is nyugodtan belevághatunk.

A könyv jó, könnyen olvastatja magát, nem bír túl nehéz nyelvezettel. Talán egy kicsit túl könnyen történnek a dolgok, amelyek egy részét könnyű előrelátni. Szerencsére az író hagyott néhány meglepetést is, ami felfelé húzza a CassaFire értékelését. Azt kell mondanom nem bántam meg a rászánt időt és maradni fogok a hamarosan érkező folytatásra is.

You can find my English review about this book at the Goodreads.

2012/08/28

James S. A. Corey: Leviathan Wakes

Az általam követett külföldi blogokon rengeteg jót olvastam a Leviathan Wakesről, ezért szinte biztos voltam benne, hogy nem fogok vele mellényúlni és remek olvasnivaló lesz. Ennek megfelelően meglehetősen magas elvárásokkal kezdtem neki ennek a sokak által csak klasszikus, gigantikus űroperának titulált írásnak, amit idő közben a legjobb novella kategóriában jelöltek az idei Hugo-díjra is.

A könyvet nem egy, hanem két személy írta. A James S. A. Corey írói álnév mögött az amúgy igen elismert Daniel Abraham és Ty Franck húzódik meg. Mindketten meglehetősen szoros barátságot ápolnak George R. R. Martinnal is, aki gyakorlatilag az első számú kritikusuk, ami szintén erősítette az elvárást a könyvvel kapcsolatban. Látható, hogy a könyv borítóján lévő ajánlószöveg is tőle érkezik.

A történet szerint valamikor a távoli jövőben járunk, ahol a Naprendszert igyekszik egyre jobban benépesíteni az emberiség. A Földön kívül elég erős hatalmi tényezőt jelent még a Mars, valamint a két bolygón kívül eső holdak, aszteroidák és egyéb égitestek lakóinak közössége. Gyakorlatilag ennek a hatalmi háromszögnek a kényes egyensúlyát billenti ki egy olyan esemény, amelynek során kirobban a háború. 

A történet egyik hőse James Holden, aki a hadseregtől visszavonultan egy jégszállító hajó, a Canterbury másodtisztje. Egy segélyhívás kapcsán elszakad fő hajójától, amelyet rejtélyes módon, ismeretlen erők megtámadnak és elpusztítanak. Első kétségbeesésében szétsugározza ennek hírét, valamint, hogy a földi származású hajó pusztulásában nagy jelentőséget tulajdonít egy marsi jeladónak. Ez az üzenet lesz, ami később kirobbantja a politikai feszültségtől puskaporos hordónak érezhető Naprendszert. Sajnálatos módon ezt követően bármennyire is igyekszik, lépéseivel, igazságosságával és javító szándékával csak tovább mélyíti az ellentéteket.

A könyv másik nézőpont karakter hőse Joshepus Miller, akinek történetszála később szorosan összekapcsolódik Holdenével. Kezdetben egy egyszerűnek tűnő rutinfeladatot kap, egy eltűnt lány megkeresését. A történet előrehaladtával egyre jobban belebonyolódik az ügybe és hiába utasítja felettese, hogy hagyja békén az ügyet, a nyomozót csak viszi előre a lelkiismerete. A megkeserlett, magányos nyomozó számára ez a feladat szinte drog, teljesen a megszállottja lesz.

A két író remekül oldotta meg, ahogy a két nézőpont karakter fejezetei egymást váltva viszik előre a történetet. Remek ösztönzés volt a könyv néhány pontján, hogy ha befejeztem egy adott fejezetet, akkor szeretném elolvasni a következőt, hogy minél előbb folytathassam a karakter által félbehagyott szálat. Nem hiszem, hogy nagy meglepetést árulok el azzal, hogy a két szereplő a történet során találkozni fog egymással. Mondhatom, hogy egész jól oldották meg a történetszálak egybefonódását.

A Leviathan Wakes egy remek könyv, igazán élvezetes olvasmány. A történet pedig egész kiváló. Ugyan a háború részben "csak" a háttérben zajlik, de hőseink nagyon fontos szereplői a Naprendszer jövőjét illetően. Egy pillanatra sem érezzük azt, hogy inkább izgalmas csatákról olvasnánk, mert ami velük történik talán még fontosabb.

Az írók egész kézzel fogható karaktereket alkottak meg, bár Miller nyomozó személye talán egy kicsit túl tipikus is. A történetmesélés élvezetes és olvasmányos, az eseményekben pedig található meglepő fordulat is. Azonban, talán a túlzott elvárások miatt is, 5 csillagból csak 4 és felet javasoltam a goodreads-en is.

Jó hír, hogy az Expanse regényfolyam második része, a Caliban's War is megjelent idén nyáron, valamint jövőre jön a 3. (jelen állás szerint), lezáró rész is, Abaddon's Gate címen. Tovább említést érdemel még a sorozathoz szorosan nem kapcsolódó, de ebben az univerzumban játszódó, The Butcher of Anderson station is.

2012/07/16

Warriors - edited by George R. R. Martin and Gardner Dozois

Már talán párszor említettem, a Book Depository van olyan rendes, hogy ingyen szállítja ki - külföldre, így hazánkba is - a megrendelt könyveket, értékkorlát nélkül. Ezért mondhatni, hogy a most 21,49 euróért árult Warriors igazán jó vétel volt, a maga több, mint 700 oldalával (még akkor is, ha emlékeim szerint én még olcsóbban vettem).

A könyv előszavában George R. R. Martin elég sok érdekes dolgot árul el a múltjáról, a könyvekről amelyekről olvasott. Már itt tudni lehet, hogy a Warriors nem kizárólag fantasy történetekkel szórakoztat, hanem több műfaj területéről válogat írásokat. Ami a későbbiek során elég meglepő, az az, hogy nem minden írótól a megszokott műfajában kapunk rövid történetet.

A Warriorst elég vegyes szájízzel fejeztem be. A 20 történet színvonala ugyanis elég hullámzó, vannak köztük nagyon jók is, a kevésbé jók mellett. Ugyan a Goodreads-en a magam szerény angoljával megosztottam pár gondolatot könyvről, de úgy gondoltam, hogy itt a blogomon is említést tennék pár dologról.

Többek között megemlíteném a kedvenceimet:  The Triump by Robin Hobb, The Eagle and the Rabbit by Steven Saylor, Solderin' by Joe R. Lansdale, The Pit by James Rollins, Ancient Way by S. M. Stirling, The Scroll by David Ball és persze a The Mystery Knight: A tale of the Seven Kingdom by G. R. R. Martin.

Érdekes módon az előbb felsorolt listában található két római korban játszódó történet, egy ókori, egy jelen és egy jövőbeli történet is. Ráadásul az egyik egy kutyáról. Ezek olyan írások, amelyek a remek alapötletet szinte tökéletesen fűzték tovább és a végéig élvezetes olvasmányt nyújtottak. Sajnos a felsoroltakon kívül több remek indíttatású vagy alapötletű történet vérzett el a későbbi kivitelézésen, ami elég nagy kár. Már dörzsöltem a kezem, hogy megint kapunk egy remek novellát, aztán néhány oldallal később leült az írás, vagy olyan irányt vettek az események alakulásai, hogy kész szenvedéssé vált a további olvasás.

A Warriors kedvet adott, hogy számomra eddig ismeretlen írók írásait is megismerjem. Ha lenne sok időm, akkor bizonyára keresnék műveket a korábbiakban felsorolt szerzőktől, de azt hiszem, hogy ezek elolvasására jelenleg nem sok lehetőségem lenne.

Azt még megemlíteném, hogy a Warriors még a nyaralás előtt kezdtem el olvasni, de sajnos az utazás kezdetére - egy történet híján - nem sikerült befejeznem. Úgy döntöttem, hogy a vastag téglát nem cipelem magammal, és ezért is maradt mostanra ez a bejegyzés. Amit már szintén megtehettem volna hetekkel ezelőtt, de sajnos csak most jutottam el idáig.

Miután letettem ezt a 700 oldalas válogatást, felmerült bennem, hogy vajon a könyv főszerkesztője miért bajlódik ilyen kötetek összerakásával, amihez még ír egy közel száz oldalas novellát is, ahelyett, hogy a Jég és tűz dala sorozat befejezésén munkálkodnak. Azzal ugyan semmi bajom, hogy kaptunk megint egy remek Egg és Dunk kalandjaival kapcsolatos írást, de ehelyett nyugodtan megírhatott volna 2-3 vagy több fejezetet az előbb említett könyvfolyamból. És persze most is kaptunk egy 10 oldalon keresztül zajló lakomát...

A Warriors bátran merem ajánlani azoknak is, akik annyira nem rajonganak a fantasy-ért. Mint említettem elég sok féle írást megtalálhatunk a könyvben, elég sokfajta műfajban. Azt sem tartom kizártnak, hogy másnak pont mások lesznek a kedvencei, mint nekem. Bár azt hiszem, hogy Steven Saylor: The Eagle and the Rabbitját és David Ball: The Scroll című írásait nem lehet nem szeretni.

A könyv bőven megérte az árát és nagy részében igazán élvezetes volt olvasni.

2012/06/26

Prometheus

Sajnos ismét sikerült beleszaladnom egy csapdába. A Prometheushoz felépített marketing gépezetnek sikerült elhitetnie, hogy végre kapunk egy jó sci-fit. A kezdeti hírmorzsák kiszivárgásakor még annyira nem érdekelt a dolog, hiszen nem vagyok túl nagy rajongója az Alien filmeknek. Annak ellenére, hogy szinte hisztérikusan követeltem elsőéves iskolásként, hogy én bizony meg akarom nézni a Csillagok háborúját és A nyolcadik utas a halált.

Az előzetesek nem is tudom, hogy mit sugalltak. Talán egy jól összerakott film látszatát, ahol legalább a látvány lehengerlő lesz, ha történet nem is. Nagyjából ez így is lett, tehát igazából nem nagyon kellene magamat csalódottnak éreznem.

Tudomásom szerint először a Prometheus afféle Alien-előzményfilmnek indult, ezért talán az egyik végkifejleten nem kell meglepődnünk. Azért sem, mert az előzetesekben ez is látszik, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy A nyolcadik utas: a halál mivel kezdődik. Szóval nyugi, de azért nyugodtan izguljunk, hogy miként is alakulnak a dolgok és mit tudhatunk erről az érdekes univerzumról.

Sajnos a karakterekről túl sok jót nem lehet elmondani, ahogy a színészi játékról sem. Mondom ezt úgy, hogy vagyok szakértő. Néhány szereplő egyszerűen irritált, nem csak az arcával, kinézetével, hanem logikával nem mérhető viselkedésével is. Tudom, hogy ezek egy részét az írók aggatták rájuk, de pont ezek miatt csak szürke színészek lesznek számomra, akikre már nem is nagyon fogok úgy emlékezni, hogy "hé, ez a csaj/fickó játszott a Prometheusban".

Sajnos nem csak a szereplők viselkedésében és játékában voltak logikai gondok, hanem magában a filmben is. Ezekről talán nem is írnék, mert azzal az élményt rombolnám azok számára, akik még nem tekintették meg ezt a mozgóképes sci-fit. De mint korábban is mondtam, már előre sejtettem, hogy a Prometheus első sorban a látványról fog szólni. Ezért még véletlenül se gondoljunk bele, hogy vajon mennyire számít élhetőnek a bolygó, vagy hogy milyen flóra és fauna veheti közre.

3D-s előadásra mentünk, mert a szomszédom meggyőzött. Kiderült, hogy ez túl sokat nem adott az élményhez, ahogy a csupasz 2D látványvilága sem. Valahogy többet vártam, mint a sötétben, sötét kontrasztok között való bujkálást és szaladgálást. Azt javaslom, ha lehet, akkor ne erőltessük a 3D-t, mert a sima változat is bőven jó, vagy legalábbis nem ad sokkal többet a szemüveg nyújtotta élmény.

A Prometheus a végére rengeteg kérdést hagy nyitva. Nem tévedünk nagyot, ha ezzel az alkotók csupán csak egy újabb filmsorozat nyitórészét akarták volna megalkotni. Ez csak a kedvcsináló lehet egy sokkal nagyobb kalandhoz, ha elég bevételt sikerül a kasszákban tudniuk. Én azért szurkolok, hogy legyen folytatás, és az jobban sikerüljön, mint ez. Jó lenne már valóban egy érdekes űrhajós sci-fit is látni valamikor.

2012/04/02

Imperium Galactica 2 iPad-re

Ma reggel elég nagy meglepetés ért, ugyanis kiderült, hogy az Imperium Galactica-t kiadták iPad-re is. Az elmondások alapján a játék fut az első generációs készülékeken is, ugyanakkor még sok fagyást tapasztaltak már a játékot megvásárlók. Remélhetőleg jönnek majd a javítások és nem fogja semmi sem rombolni a játék élményt.


(English version)

2012/03/23

Alex J. Cavanaugh - CassaStaR

Igazán nagy várakozással vettem kezembe a Kindle olvasómat, miután sikerült beszereznem az Amazonról ebook formátumban Alex J. Cavanaugh írását a CassaStaRt. Korábban sokat és sok helyen olvastam az elég jó kritikákat kapó műről, ami nemrégiben folytatást is kapott, CassaFire címen.


Az író blogját is jó ideje követem és látom, hogy nem kevés energiát fektet az írása promótálásába, valamint egy erős online közösség építésére. Talán már ti is láttátok néhány hozzászólását a blogomban. De most nem erről szeretnék írni, hanem a Cassastar (egy kicsit bizonytalan vagyok, hogy vajon Cassastar vagy CassaStaR a helyes írásmódja) című írásáról.

Mint mondtam elég nagy érdeklődéssel és elvárásokkal láttam neki az olvasásnak. Nem kellett csalódnom, mert már az első pár oldalnak sikerült berántania a történetbe, és hirtelen azt vettem észre, hogy egyre fogynak az oldalak és a fejezetek. Témától függetlenül számomra az az igazán jó könyv, amely olvastatja magát, amely nem ereszt, amíg bizonyos oldalát el nem olvastam. Persze a szabadidőm eléggé behatárolt, ezért nem sikerült a kívánt tempóban haladni az olvasással, de még így is - mostanában rekordgyorsaságnak számító - egy hét alatt végeztem vele.


A Cassastar egy fiatal pilótáról szól, aki az életében a kitörést abban látja, ha Cosbolt pilótává válhat. A kétszemélyes űrben repülő vadászgép tulajdonsága, hogy a pilótán kívül egy navigátora is van, akivel főleg mentálisan, gondolatok útján kapcsolódnak össze, a minél gyorsabb reakcióidő miatt. A könyv első részében hamar megtudjunk Byronról, a főszereplőről, hogy igazán kívételes tehetség, de ugyanakkor valamennyire problémás személy is.


A kiképzése során aggódhatunk, hogy vajon sikerül-e végül elérnie a célt, vagy a szigorúnak tűnő tanárai miatt elhasal majd valamelyik próbán. Menet közben kiderül, hogy kívételes pilótatehetsége mellett még birtok egy nagyon különleges képességet, melynek segítségével még nagyobb hasznára lehet hazája védelmének.


Egy könyv jó. Egy valamire azonban érdemes készülni. Igazából nem egy klasszikus sci-fi történetet kapunk, hanem sokkal inkább egy drámát, amiben emberi sorsot vagy inkább sorsokat kísérhetünk végig. Az űrben zajló harcok elég jó dinamikát adnak a könyvnek. Nem kevés repülést kísérhetünk figyelemmel, de mégis valahogy egyensúlyban van az egész történet. A könnyű, egyszerű szövegezésnek köszönhetően tényleg gyorsan lehet haladni a könyvvel. Pár helyről olvastam, hogy nem tűl erősek a párbeszédek, de én ezt nem tapasztaltam. Lehet, hogy egy kicsit mesterkéltek, de ugyan... Melyik másik, élvezhető űrhajós történet rendelkezik igazán erős párbeszéddel?


Érdekes megtapasztalni, ahogy egyre jobban haladunk előre a történetben, egyre jobban erősödik bennünk az írás felé egyfajta Csillagok háborúja érzés. Egy kicsit úgy érezhetjük az olvasás végén, hogy kaptunk egy csipet Star Warst is.


Mint a korábbiakban írtam a Cassastar egy jó könyv, aminek nagy eséllyel fogom olvasni a folytatását is. Most ugyan ~9USD az Amazonon (szerintem csak a magyar olvasók számára), ami idővel talán fog csökkenni. Az írónak pedig javasolnám, hogy egy kicsit kevesebbet online ninjáskodjon és inkább többet írjon a következő könyvébe. (5/5)



(You can read a short summary in English at my Goodreads page.)

2012/02/27

CassaFire

Úgy döntöttem, hogy segítek Alex J. Cavanaugh blogger barátomnak legújabb könyve, a CassaFire népszerűsítésében. Sajnos nekem még nem volt alkalmam előző könyvét, a CassaStart olvasnom, de mivel az Amazon Top Ten Best Sellerje lett, ezért gondolom, hogy remek írás lehet.

A CassaFire ma, azaz február 28-án jelenik meg és ennek alkalmából a szerző elég nagy és talán egy kicsit szokatlan webes kampányba kezdett. Sorra látogatja meg követői blogjait és ha úgy adódik, akkor még hozzászólással is igyekszik kedveskedni. Így tett már az én esetemben is. Vagyok olyan furcsa helyzetben, hogy a magyar nyelvű blogomra már érkezett német és amerikai bloggertől is hozzászólás.


Azt javaslom, hogy mindenképpen látogassátok meg az író blogját és ott szóljatok hozzá a bejegyzéshez, mert kommentetekkel remek csomagot lehet nyerni.

Mint írtam Alex J. Cavanaugh előző könyve igencsak jó kritikákkal és vételi statisztikákkal büszkélkedhet. Az Amazon.com-ról a Kindle változatot mindössze 3USD-ért lehet most megvenni. Azt hiszem, hogy ez mindenképpen jó vétel! A CassaFire 4,99USD áron fog Kindle, míg 10,22USD áron könnyűfedeles könyv verzióban megjelenni.

A CassaFire című könyvről bővebben az Edi's Book Lighthouse blogban olvashattok: http://edisbooklighthouse.blogspot.com/2011/12/edis-spotlight-cassafire-by-alex-j.html

A könyvhöz készült videóelőzetest pedig itt nézhetitek meg: