2012/03/23

Alex J. Cavanaugh - CassaStaR

Igazán nagy várakozással vettem kezembe a Kindle olvasómat, miután sikerült beszereznem az Amazonról ebook formátumban Alex J. Cavanaugh írását a CassaStaRt. Korábban sokat és sok helyen olvastam az elég jó kritikákat kapó műről, ami nemrégiben folytatást is kapott, CassaFire címen.


Az író blogját is jó ideje követem és látom, hogy nem kevés energiát fektet az írása promótálásába, valamint egy erős online közösség építésére. Talán már ti is láttátok néhány hozzászólását a blogomban. De most nem erről szeretnék írni, hanem a Cassastar (egy kicsit bizonytalan vagyok, hogy vajon Cassastar vagy CassaStaR a helyes írásmódja) című írásáról.

Mint mondtam elég nagy érdeklődéssel és elvárásokkal láttam neki az olvasásnak. Nem kellett csalódnom, mert már az első pár oldalnak sikerült berántania a történetbe, és hirtelen azt vettem észre, hogy egyre fogynak az oldalak és a fejezetek. Témától függetlenül számomra az az igazán jó könyv, amely olvastatja magát, amely nem ereszt, amíg bizonyos oldalát el nem olvastam. Persze a szabadidőm eléggé behatárolt, ezért nem sikerült a kívánt tempóban haladni az olvasással, de még így is - mostanában rekordgyorsaságnak számító - egy hét alatt végeztem vele.


A Cassastar egy fiatal pilótáról szól, aki az életében a kitörést abban látja, ha Cosbolt pilótává válhat. A kétszemélyes űrben repülő vadászgép tulajdonsága, hogy a pilótán kívül egy navigátora is van, akivel főleg mentálisan, gondolatok útján kapcsolódnak össze, a minél gyorsabb reakcióidő miatt. A könyv első részében hamar megtudjunk Byronról, a főszereplőről, hogy igazán kívételes tehetség, de ugyanakkor valamennyire problémás személy is.


A kiképzése során aggódhatunk, hogy vajon sikerül-e végül elérnie a célt, vagy a szigorúnak tűnő tanárai miatt elhasal majd valamelyik próbán. Menet közben kiderül, hogy kívételes pilótatehetsége mellett még birtok egy nagyon különleges képességet, melynek segítségével még nagyobb hasznára lehet hazája védelmének.


Egy könyv jó. Egy valamire azonban érdemes készülni. Igazából nem egy klasszikus sci-fi történetet kapunk, hanem sokkal inkább egy drámát, amiben emberi sorsot vagy inkább sorsokat kísérhetünk végig. Az űrben zajló harcok elég jó dinamikát adnak a könyvnek. Nem kevés repülést kísérhetünk figyelemmel, de mégis valahogy egyensúlyban van az egész történet. A könnyű, egyszerű szövegezésnek köszönhetően tényleg gyorsan lehet haladni a könyvvel. Pár helyről olvastam, hogy nem tűl erősek a párbeszédek, de én ezt nem tapasztaltam. Lehet, hogy egy kicsit mesterkéltek, de ugyan... Melyik másik, élvezhető űrhajós történet rendelkezik igazán erős párbeszéddel?


Érdekes megtapasztalni, ahogy egyre jobban haladunk előre a történetben, egyre jobban erősödik bennünk az írás felé egyfajta Csillagok háborúja érzés. Egy kicsit úgy érezhetjük az olvasás végén, hogy kaptunk egy csipet Star Warst is.


Mint a korábbiakban írtam a Cassastar egy jó könyv, aminek nagy eséllyel fogom olvasni a folytatását is. Most ugyan ~9USD az Amazonon (szerintem csak a magyar olvasók számára), ami idővel talán fog csökkenni. Az írónak pedig javasolnám, hogy egy kicsit kevesebbet online ninjáskodjon és inkább többet írjon a következő könyvébe. (5/5)



(You can read a short summary in English at my Goodreads page.)

3 megjegyzés:

Alex J. Cavanaugh írta...

I can't read what you wrote, but I know five out of five when I see it! Thanks so much.

RaveAir írta...

I put an English review link at the end: http://www.goodreads.com/review/show/293510122

But in nutshell: I loved your book, and I'd like to read the sequel of it. I'm content with the balance of drama and action. It was interesting to follow the way of Byron and at changes in his behavior.

Unfortunatelly the current price of the CassaFire at the Amazon.com is aprox. $9 in my country. I checked the price and availability at the UK and German Amazon also... I think I'll wait a little bit with the purchasing. :)

Alex J. Cavanaugh írta...

I'll go check it out on Goodreads then. Hope you get to read the sequel soon.