2013/11/11

Thomas M. Reid - Lázadás (A Pókkirálynő háborúja II.)

Nincs túl nagy meglepetés, a könyv ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött. Miután Menzoberranzan vezetői összerakták nekünk a kalandozócsapatot az útra kelt, hogy közös küldetésüket teljesítsék.
 
A meglehetősen egydimenziós karakterek közös jellemzője, hogy tökéletesen beleillenek a drowokról alkotott sztereotípiákba. Ha valamelyikük árulást követ el saját érdekből, azon nem is érdemes meglepődni, ahogy azon sem, ha valamelyik karakter valamiben hatalmasnak érzi magát, úgy azt próbálja érvényre jutattni. Ebben talán egyedül a fegyvermester Ryld kivétel, de azt még nem tudhatom mit hoznak a következő könyvek eseményei.
 
Elvileg bármit, ugyanis a könyvsorozat részeit más-más szerző jóvoltából olvashatjuk végig. Nem tudom, hogy a fordítás miatt van-e, de nem nagyon vettem észre, hogy más lenne Reid stílusa, mint Byersé. Nem mintha, ha szórakoztató fantasy ponyva stíluson belül nagy bravúrokra lehetne számítani, de ez az író is hozza az előző szintjét.
 
Itt is van árulás, új karakterek bevezetése, csata és nagy pusztulás. A könyv egy másik nagy mélysötéti városba, Chad Nassadba kalauzol el minket, ahol az egész település egy nagy pókhálórendszerre lett felépítve. Lássuk be, ez azért erősen magába hordozza a kockázatot és az elkerülhetetetlen vég bizony könnyen megjósolható.
 
Ezt a könyvet is egyértelmű Pharaun karaktere viszi előre. A Quenthellel való folyamatos csipkelődése, majd kétértelmű meghunyászkodásai remek szórakoztatást nyújtanak. Ryld továbbra is a kétlábon járó mészárszék, amiben nagy segítséget nyújt neki a Vagdaló névre hallgató kardja. A Baenre papnő arroganciája néhol elég bosszantó. Valas karaktere meglehetősen sótlan, de elég béna dolog tőle, hogy nem tud lebegni, csupán teleportálgatni (Itt nem teljesen értettem például, hogy apró teleport ugrásokkal, miért nem tudja kiváltani a lebegést). Végül pedig essen pár szó, a visszafolytott erőszakról, a féldémon Jeggredről. Sajnos ő is erősen vissza van fogva, bár érezhető a belőle kitörni készülő végtelen őserő. Sajnos, egyelőre még csak a gusztustalan táplálkozása és kínzásra tett utalásai miatt emlékezetes.
 
Reid új karakereket és új történetszálakat is megjelenít, de ezekről nem írnék, elkerülve az élményrombolást.
 
Összességében ez is egy jó kis könyv, melynek irodalmi értéke talán nem túl magas, ugyanakkor felettébb szórakoztató a műfaj kedvelői számára. Eddig még olvasási kedvem a sorozat irányába töretlen, ezért folytatom a 3. résszel.