Társasjátékos kalandok a Gémklubtól Debrecenig

Állítólag az év végi pihenőnapok arra jók, hogy a január jobban és kipihentebb induljon. Én annyira nem éreztem magamon ezt a frissességet, és ugyanolyan fásultsággal láttam hozzá a 2016-os év első hónapjának. Újra visszatért a mókuskerék, amely nagyjából a kövekezőkből áll reggeli gyerekmenedzselés, munka, délutáni-esti gyerekmenedzselés, majd ájultan az ágyba zuhanás. A hétvége pedig szintén nem csak játék és mese, hanem általában valami programot is rejt magában.

Január második hétvégéje elég lazának tűnt elsőre. Semmi program nem volt a környéken sem, egy reggel 9 órai kezdetű kosármeccset kivéve. A birodalom bajnoka társasjáték egyik atyja, Pali jelezte, hogy egy példányt átvehetek tőle személyesen, ha ellátogatok ezen hétvége szombatján a Gémklubba. Aztán még játszhatnánk is közösen valamit. Akár az általam régóta kipróbálásra váró Battlestar Galacticát is... Huhú! Rögtön elkezdtem a szervezést, hogy a kosármeccsem után legyen valaki gyerekfelügyelő, hogy Évivel tudjak menni, ami még jól is alakult. Következő héten azonban jött az első csapás, hogy Mártonnak aznapra lett egy focitornája, majd néhány nap múlva jött a következő csapás. Annamáriának szülinapra kellett mennie. Majdnem minden borult, de végül egyedül ellátogattam a Gémklubba.

Pali elég elfoglalt volt, hiába nézegetettük hosszasan a Warhammer Quest: The Adventure Card Game komponenseit, azokkal végül nem történt semmi. Egy gyors ebédet követően azonban előkészültünk egy 4 fő Gears of War játékra. Én anno játszottam a PC-s verzióval, ezért nagyjából tisztában voltam, hogy mire számíthatok. Erős testfelépítésű, sok vasat magukon hordó katonákra, akik szörnyek ellen küzdenek. Ez az alapfelállás hordozta magában, hogy egy történettel és kalanddal teli ameri lesz, nem túl sok agyégető gondolkodással, cserébe sok kockadobással. Sajnos a játékunk csak elméletben volt négyszemélyes, mert Pali éppen a játékát oktatta és promotálta, de így is jót játszottunk.

A 4 katonánk behatolt egy építmény komplexumba, ahol már hemzsegtek a randa ellenfelek. A következő félhomályos, enyhén vérben úszó teremben már nyakunkba is szakadtak, ahol hősi harccal sikerült őket visszavernünk őket... mégha csak egy szusszanásnyira is. Az adott küldetésben a célunk az volt, hogy az utolsó lyukat is betömjük egy robbanótöltettel. Erre azért volt szükség, mert ezeken keresztül rajzottak ki azok a rettenetes lények.

Jobb oldalt fekszik a hősi, önfeláldozó Tudjukki
fedőnevű játékos karaktere

A játékban egy kör három fázisból áll. Először gyógyulhattunk, ami szerint lapokat húzhattunk a kezünkbe. Ezek jelentik az akciólehetőségeinket, valamint az életerőnket is. Ha valaki kifogyott a lapokból, akkor az ideiglenesen kidőlt a játékból, de lehetőség szerint valaki más újra tudja éleszteni.

A második fázisban egy akciólapot játszhattunk ki a kezünkből. Ez határozta meg, hogy először támadjunk és csak aztán lépjünk, vagy fordítva. Esetleg egyéb dolgot hajtsunk végre. Ha harcra kerülne a sor, akkor azt kockadobásos módszerrel kell majd végrehajtani.

A harmadik fázisbanaz ellenfél mesterséges intelligenciája lép. Egy eseménylap felfordítása után történik valami, ami erős kihatással van a lényekre, azok helyzetére, és saját izgalmi állapotunkra. Nagyon izgalmas küzdelmet folytattunk, míg végül Zsolt utolsó körös beáldozásával végül sikerült megnyernünk a játékot.

A játék végig nagyon szórakoztató volt. Gyakorlatilag minden játékos lépése előtt átbeszéltük, hogy mit kellene tenni. Kinek kit lenne érdemes támadni, hová lenne érdemes mozogni. Szerintem, ezt nagyjából elég jól csináltuk és a kocka is sokszor mellettünk állt a harcokban. Ez határozottan egy olyan játék, amivel még kellene játszani. Sajnos már kapni nem lehet, maximum csak aranyárban.

Ezt követően még játszottunk párat a Codenamesszel, aztán szépen mindenki az útjára indult.

---

Elérkezett január vége, a születésnapommal együtt, amikor is úgy döntöttünk, hogy megint csapnánk egy lazább, pihenősebb hétvégét, plusz pár napot Debrecenben, csak Évivel kettesben. Sajnos ez a pihenés sem teljesen a tervek szerint alakult, mert hiába vittem egy egész nagy táska társasjátékot, de abból szinte semmi nem került elő a pár nap alatt. Évi ugyanis a nap egy részét munkával töltötte a kettesben töltött napok alatt is, sőt amikor nem a billentyűzetet püfölte, még akkor is a feladatai körül jártak gondolatai.

Szerencsére sikerült meghívást kapnunk az egyik napra Csibuhoz és feleségéhez, akikkel tudtunk társasjátékozni is. Bevezetésnek néhány kör Codenames partit játszottunk le, majd a továbbiakban valamivel komolyabb hangvételű játékokat vettünk elő.

Évi ellen egy kicsit merényletnek tűnt az Alien sorozat témára ráhúzott játékot kipróbálni, de a végén mégiscsak tetszett neki a Legendary Encounters: An Alien Deck Building Game. Sajnos annyira nem, hogy rögtön meg is akarja vetetni velem a saját készletünkbe... 

Nagyon érdekes ennek a kártyajátéknak a működése. Saját paklikat építünk (mint a Dominionban, Star Realmsben, stb.), ahol nem az a cél, hogy köztünk egyvalaki legyen a legjobb, hanem az, hogy csapatként tudjunk funkcionálni. Mert igen, itt egy kooperatív játékról van szó, ahol szintén a játékot kell legyőzni. Több külön paklit használunk, más-más célra. Van amiből a saját magunk erejét tudjuk menedzselni, van amiből vásárolni tudunk, van amiből ellenfelek kerülnek elő és van olyan is, amiből események következhetnek be. A pakliépítésben itt az az érdekes, hogy nem a társaink elől húzzuk el a lapokat, hanem velük megbeszélve választunk olyant, ami legjobban tudja szolgálni a közös érdeket. Itt pont arra törekszünk, hogy egy-egy játékos kezébe a legjobban kombózó kártyák kerüljenek.

Itt is nagyon érdekes volt állandóan haditerveket kovácsolni, miközben attól (is) rettegtünk, hogy mikor ugrik valaki fejére egy arctámadó. A lejátszott küldetést Csibu úgy készítette elő, hogy legyen esélyünk a győzelemre és hogy ne legyen közülünk senki sem áruló. Ez ugyan érdekes színt vitt volna a játékba, de nem lett volna jó, ha kezdésnek így próbáljuk ki Évivel. Érdekes módon a szörnypakli utolsó lapja lett főellenségünk, akit végül sikerült keresztülrángatnunk a légzsilipen.

Akit jobban érdekel a játék, vagy részletesebben szeretne róla olvasni, az itt megteheti.

Aznap még lehetőségünk nyílt a Steampunk Rally kipróbálására is. A Kickstarteren beszerezhető játékról előzetesen már több mindent is olvastam, habár a szabályában nem igazán mélyedtem el. A játékot érdekesnek találtam, ezért egyáltalán nem bántam, hogy kipróbálhattuk. Az összetevői elég szépek, az átlátszó kockákba belemarkolni szinte kéjes örömmel ért fel. A fémből készült fogaskerekek is adtak egy egyedi hangulatot az egészhez. Az összképen ugyan egy kicsit rontott a több részből összerakható tábla (és annak elrakási lehetősége is), de igazából ránézésre egy szép játék feküdt magam előtt.

A Steampunk Rallyban először 4 pakliból mindenki húz magának egy-egy lapot. Az így induló négy lapból mindenki kiválaszt egyet, majd a többit továbbadja az egyik szomszédjának. Megint lapnézés, kiválasztás és továbbadás, amíg minden lap kiosztásra nem kerül. Ezt követően a lappal lehet valamit csinálni, vagy valamilyen nyersanyag felhasználására, vagy pedig saját gőzmasinánkba való beépítésre.

Ugyanis a játék arról szól, hogy saját gőzizéket készítünk, amik versenyeznek egymással. Minden lappal valami beleépíthető, de ezek az alkatrészek egyáltalán nem mondhatónak tartósnak. Ugyanis a pályán sérüléseket szenvedünk el, majd a kör végén az elszenvedett sérülések mértéke alapján alkatrészeket is veszítünk. A dobókockák szerepe is igen fontos. Ezeket meghatározott módon kaphatjuk meg, majd a dobást követően a gépezetünk egyik ugyanolyan színű helyére helyezzük. A dobás értéke nagyon fontos, de ez az érték módosítható fogaskerék beadásával. A kockák letakarítása is egy külön folyamat, mert az egyszer felhasznált kocka a következő körben már nem él, hanem afféle kolonc.

Én meglehetősen egyedien építettem saját masinériámat, ezért nekem nem is nagyon maradtak kockáim egy-egy kör végére. Sőt, gőzgépem sem nagyon volt a rengeteg elszenvedett sérülés miatt. Nevetségesnek tűnt, hogy gyakorlatilag csak a fő alakatrész marad meg minden kör végére, de ennek ellenére mégis sikerül a járgányt a második helyre bevezetnem.

Ez a játék is elég jó volt, örültem, hogy kipróbálhattam és még játszanék is vele szívesen. Azonban csak úgy nem vonz. Ami annyiból jó, hogy nem akarom megszerezni és birtokolni. És tényleg annyi ennél - számomra - jobb játék van, ami miatt nem hiszem, hogy ez újra elém kerülne.

Szóval mondhatni a január elég eredményes volt, mégha túl sokat nem is tudtam társasjátékokkal játszani. Viszont a lányomnak most eléggé bejön a Splendor, amiben már képes minket is elverni, ezért úgy gondolom, hogy februárban talán több társasjáték alkalomban lesz részem.

Kakaós csiga

Évi talált egy (szerintünk) tuti receptet, amit szeret itthon az egész család.

 

Hozzávalók:

60 dkg liszt

3 dkg élesztő

2 tojássárgája

2 ek olaj

1 csipet só

1 ek cukor

szükség szerint tej (kb. 3 dl szokott lenni)

Töltelék: 5 dkg vaj + 5 dkg margarin, kakaópor (általában Nesquick-et használunk), porcukor

Sütés közben: 2 dl tej vaníliás cukor (1-2 zacskó)

 

Elkészítés:

1. Élesztőt felfuttatjuk (langyos tejben a cukorral).

2. Hozzáadjuk a lisztet, tojássárgáját, sót és ha szükséges, még tejet, hogy közepesen kemény kelttésztát kapjunk. Utána hozzáadjuk az olajat, majd duplájára kelesztjük.

3. Elő szoktam készíteni közben a további hozzávalókat. A margarint és a vajat mikróban megolvasztom teljesen folyékonyra. A vaníliás cukros tejet inkább 1-1,5 dl tejből készítem egy vaníliás cukorral általában, de ha még szükséges, akkor készítek még egy adagot belőle. A sütőt 200-220 C-ra előmelegítem.

4. A tésztát 1-2 mm vastag, kicsit nagyobb, mint A/4-es téglalappá nyújtom (ha ragad a tészta, akkor egy kicsit lehet lisztezni, de általában nem szükséges). Megkenem a vajas margarinnal, megszórom kakaóporral (általában annyira, hogy csak néhol látsszon a tészta a kakaó alatt), és teszek rá halványan porcukrot. Természetesen ezt ízlés szerint lehet változtatni. Feltekerem a hosszabbik oldala mentén kezdve a görgetést. Kb. fél cm széles szeletekre vágom a hengert.

5. Beteszem a kimargarinozott, lisztezett tepsibe kb. 1 cm-es távolságokra (így pont össze fognak érni a sütés végére, de még szét lehet őket választani). A tetejüket a margarinos vajjal megkenem.

6. Sütés. Addig, amíg éppen elkezd pirulni (nálunk 10-15 perc) a teteje (ha túl már piros lesz a legtöbb teteje, akkor kemény lesz a csiga). Akkor kiveszem, mindegyikre kanállal csöpögtetek vaníliás tejet (általában egy ek van.tej 3-4 csigára elég). Visszateszem még 2 percre a sütőbe. Kiveszem, kész. :)

 

Ha nem akarsz annyit vacakolni vele, akkor lehet vastagabb szeleteket is csinálni, úgy belefér 2 nagy tepsibe is.

 

Tipp: Ha túl szorosra lesz tekerve, akkor a közepe fel fog emelkedni sütés közben - persze, ez nem von le semmit az ízéből.

Egy elveszett jegygyűrű

Nem nagyon hiszem, hogy sokan emlékeznétek még Annamária elveszett fülbevalójának esetére, ami már közel 4 éve történt. Annyiból én sem emlékeztem jól a történetre, hogy az angol nyelvű blogomban 3 évet említettem.

 

A szép télies márciusi hónapunkban, néhány napja esett meg a következő. Már éppen indultam el a munkahelyemről, hogy a szokásos ügymenet szerint felvegyem Évit és gyermekeimet egy köztes találkaponton, hogy onnan Annamária balettjére menjünk. Ekkor jött egy kétségbeesett telefonhívás feleségemtől, hogy elveszítette a gyűrűjét... a buszmegállóban.

 

Mondtam neki, hogy még pár percig keresse. Így is tett, de nem talált semmit sem a szakadó hóesésben. Miután felvettem őket és leraktuk Annamáriát a baletten indultunk vissza gyűrűkeresésre. És a hó közben csak hullt...

 

Az egyre lassuló közlekedésben haladtunk a helyszín felé. Az üvegfalú buszmegálló mögötti részre esett valahol a gyűrű, ahol először pattant egyet a betonon, majd begurult fűcsomós mocsokba. A közel 10 perces, eredménytelen kapirgálásban teljesen elfagytak az ujjaim, még tegnap is éreztem, hogy fájnak az ujjvégeim. Visszamentem a kocsihoz, hoztam rongyot, hogy megtöröljem nedves, fagyos, mocskos kezeimet, valamint a hólapátot, hogy azzal megújult erővel ugorjak neki a keresésnek.

 

Végül erőfeszítéseimet siker koronázta. Megtaláltam a gyűrűt!

Pandemic

Valahogy soha nem gondoltam volna, hogy valaha érdekelni fog egy orvoslással, vírusokkal, betegségekkel kapcsolatos játék. Még akkor sem, ha éppen azon munkálkodunk, hogy azzal jót tegyünk az egész emberiségnek. Persze szigorúan játék szinten.

 

Nem is tudom igazából, hogy mi vitt először - a jelenleg a Boardgamegeek-en 49. helyen tanyázó - Pandemic névre hallgató játék irányába. Talán az, hogy ebben egy olyan kooperatív, közös együttműködést megvalósító játékra lelek, ami Évinek és talán a kicsiny társasjátékokat is kedvelő barátainknak is tetszeni fog.

 

Mi is lapul a dobozban, miről is szól ez a játék?

A dolgokat leegyszerűsítve a világot négyféle járvány tartja rettegésben. Amelyek, ha túlzottan elszaporodnak és mi nem gondoskodunk a megfékezésükről, akkor vége az egész emberiségnek. A játék elején kiválasztott szerepekbe bújva kell küzdenünk a halálos betegségek ellen a Föld bolygó nagyvárosaiban.

Ennek lemodellezéséhez kapunk egy világtérképet, 5 szereplapot, 5 bábut, 4 színben fakockákat, betegségeket-, betegségkitörést-, fertőzöttségi szintet jelző korongokat, valamint rengeteg kártyát. Ezen kártyák egy része lehet normál városkártya, fertőzéskártya, különleges esemény vagy járványkártya.

 

A játék kezdetén meghatározzuk a nehézségi szintet, a szerepeket, valamint, hogy honnan indulnak a betegségek, majd kezdetét veheti az izzasztó, sok gondolkodást igénylő küzdelem. Az öt szerep mindegyike ad valamilyen bónusz, olyan egyedi tulajdonságot, ami nagyban megkönnyítheti a végső győzelmet.

 

A Pandemicben minden játékosnak 4 akcióra van lehetősége a körén belül. Ez lehet alapakció, vagy valamilyen egyedi jellegű. Az alapakciók során a térképen van lehetőségünk mozogni, vagy egyik szomszédos városról másikra, vagy lapok segítségével egy távolabbira, vagy kutatóállomás segítségével egy másik kutatóállomásra. Az egyedi akciókban lehetőségünk van gyógyításra, gyógymód feltalálására, kutatóállomás létesítésére vagy a tudásunk megosztására. Akcióink megfelelő kiválasztása azonban nem olyan egyszerű feladat, mint azt előzetesen gondolnánk. Néhány esetben érdemes megvitatni társainkkal, hogy mit csináljunk. Pl. melyik városban érdemes találkozni, hogy ott meg tudjuk egymással osztani a tudást, vagy hogy hozzunk-e létre gyorsan kutatóállomást valamelyik gócpont közelében.

 

Az akciónk végrehajtása után még húzhatunk két lapot a játékospakliból. Ha ellenőriztük, hogy a kezünkben lévő lapok száma nem haladja meg a hetet, akkor és nem húztunk járványkártyát (aminek hatásait azonnnal végre kell hajtani), úgy húzhatunk a fertőzéssávon lévő mennyiségnek megfelelő fertőzéskártyát. 

 

Rövid leírásomban nem térek részletesen a Pandemic szabályaira, de ezeket ugye mindenki megtudhatja a képekkel és példákkal illusztrált kézikönyből. Nagyon fontos azoban jól elsajátítani az utazással, a gyógyítással és betegségek gyógymódjával kapcsolatos szabályokat, mert ez sokat módosíthat a játékélményen. Az állapotjelző sávokon mindig állítsunk és ezek hatásait mindig tartsuk szem előtt. Nem mindegy, hogy a körünk végén

 

A Pandemic nem mondható könnyűnek. Csak akkor könnyű, ha valamilyen szabályt rosszul értelmezünk vagy nem veszünk figyelembe. A győzelem csak egy esetben lehetséges, mégpedig, ha sikerül minden betegségre gyógymódot találnunk. Vereséget szenvedni azonban sokkal könnyebb. Szomorú véget vethet a játéknak, ha egy színből elfogynak a betegségjelző kockáink, ha betegségek kitörését jelző sáv a halálfejes részbe érkezik, vagy ha elfogy a játékos húzópakli.

 

Összegzés

 

Az utóbbi hetekben jó pár játékot sikerült befejezni Évivel, melyek nagy része bizony csúfos kudarc lett. Eleinte még néhány szabályt nem teljesen értelmeztünk jól, így akkor jobb volt a győzelmi mutatónk, mint az utóbbi időben. DE(!) a kudarcok ellenére a játék meglehetősen szórakoztató, mivel mindvégig izgalmas. Nem egy alkalommal fordult elő, hogy a végső siker kapujában felhúztunk egy csúnya járványkártyát, ami végül pusztulásba sodorta az egész emberiséget.

 

A játék kapcsán még két dolgot megjegyeznék. Az első, hogy az utóbbi időkben a Vateráról vagy egyéb oldalakról viszonylag kedvezményes áron hozzá lehet juni a francia verzióhoz (Pandémie). Szerencsére a játék nem annyira nyelvfüggő, ezért ha el tudjuk fogadni, hogy a városok nevei franciául vannak, valamint, hogy néhány kártyán francia magyarázat található, akkor nyugodtan megvásárolható a játék. Már csak azért is, mert Kecskeméti Társasjáték Klub oldalán a magyar nyelvű játékszabály mellett letölthetőek a szerepkártyák magyar fordításai is (ez utóbbit akár teljesen kinyomtathatjuk is).

 

A másik pedig, hogy a játék nemrég kapott egy új ráncfelvarrást, amiben néhány apróságon javítanak és módosítanak, valamint két új szerep is megjelenik (az alapjáték esetében). A beszerzés előtt érdemes elgondolkodni azon, hogy pár új lap kapcsán az új verziót vagy a régit vegyük-e meg.

Egy ilyen Star Wars témájú verziót azonban szívesen elfogadnék (Itt és itt lehet bővet megtudni a Star Wars re-designról):

 

(A képek a http://www.boardgamegeek.com oldalról vannak.)

Formula 1, 2012. Magyar nagydíj

Most is, mint néhány éve Adri jóvoltából sikerült kilátogatnom a Hungaroringre. Azonban idén vasárnapra, azaz a verseny napjára.

Már előzőleg kacérkodtam a gondolattal, hogy mi lenne, ha idén elmennék. A rendezők úgy döntöttek, hogy idén olcsó állójegyeket is értékesítenek, amikkel akár 10.000Ft-ért is meg lehetett nézni a futamot. Ennek kapcsán el kezdtem nézegetni a lehetőségeket, hol lehet lenni, hogyan lehet kijutni, esetleg, ha kocsival megyek, akkor hol lehet parkolni, stb. Aztán ment magamban a szokásos nyűglődés, hogy mi lesz, ha meleg lesz, mi lesz, ha esik az eső, és mi lesz, ha mi lesz ha... Végül úgy döntöttem, hogy nem veszek jegyek.

Erre a múlt héten Adri jelezte, hogy lenne neki jegye a pénteki napra, sőt lehet, hogy vasárnapra is. A pénteki nap több szempontból is nem volt jó. Egyrészt nem tudtam volna nagyon szabadságot kivenni arra a napra a sok meló miatt, másrészt a közlekedési lehetőségeim is sokkal szűkösebbek voltak. Ráadásul a gyerekek aznap délelőtt még Tihanyban voltak és onnan mentek aznap szüleimhez. Ezen felül a pénteki napok nem is annyira izgalmasak.

A péntekből nem lett semmi, azonban még aznap este jelezte Adri, hogy vasárnapra már tud nekem jegyet adni a Gold 5-ös szektorba. Ráadásul a verseny után Évit azzal a jeggyel el tudja kísérni a Bryan Adams koncertre. Volt egy pici agyalás, hogy akkor most mi is legyen, aztán végül bólintottam a lehetőségre és eldöntöttem, hogy idén élőben nézem a versenyt.

Ugyan nem volt minden teljesen gördülékeny, mivel a kocsival való utazás mellett döntöttem. Szombaton volt egy kis Rettegés Arkhamban társasjáték parti, majd azt követően egy kisebb vihar, ami még vasárnap reggel is hullatta a könnyeit. Ez engem is elszomorított... Mindenesetre a reggeli koránkelés mellett döntöttem, mivel olvastam, hogy később már nagyobb lehet a tömeg, nehezebben lehet parkolót találni, és amúgy is van pár előfutam (amikről buta módon előzetesen nem tájékozódtam).

Vasárnap reggel 6 órakor kipattantam az ágyból, majd irány a benzinkút tankolni, aztán a Tesco, hogy legyen esőkabátos védelmem az eső ellen. Kétezer pénzért találtam is nagy nehezen egyet, abban a reményben, hogy az egyenméret rám is jó lesz. Jó lett.

Az M3-ason viszonylag jó tempóban érkeztünk Mogyoródra, ahol már azért meglassult a haladás. A pálya körül igyekeztem parkolóhelyet találni, de sajnos elszalasztottam a Gratis (ingyenes) felirattal rendelkezőt, ezért 1500Ft-omba fájt az 5-ös kapu közelében lévő, védelem nélkül parkolóhely használata. Én túl sokat nem stresszeltem rajta, de ha belegondolunk, akkor igazán bele lehetne rakni a belépőjegy árába a parkolási díjakat.

Az 5-ös kapun való átjutás sem volt teljesen zökkenőmentes, mert a beengedők szerint nekem azon a kapun nem nagyon lett volna szabad bemennem, de ugyanakkor - a másfajta jeggyel rendelkező - Adri csak ott mehetett be. Azért beengedtek... Ezt követően jött a szemerkélő esőben egy kis dombról lefelé való csúszkálás, majd hegynek felfelé araszolás. Szerencsére ezeket esés nélkül megúsztuk és el tudtuk foglalni a helyünket. Ekkora már az eső is elállt, sőt annyira kisütött a nap, hogy kifejezetten rosszul éreztem magam az esőkabát alatt.

Pont időben érkeztünk, a GP3-as futam rajtjára. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez volt a nap legizgalmasabb versenye, mivel a száradó pályán az esőgumiról szárazra váltó versenyzők elég sok izgalmat okoztak. Többek között ennek volt köszönhető, hogy a magyar pilóta a 14. rajthelyről végül a dobogó 3. helyére léphetett. Érdekes, izgalmas verseny volt, sok előzéssel, ami a későbbiekben elmaradt.

A GP2-es futamnál a rajt nyújtott valamennyi izgalmat, aztán a verseny szinte semmit. Ugyanez volt a helyzet a Porsche Szuperkupa esetében is. Pedig még jó helyen is ültem, közvelenül a boxkijárat végénél, a kanyar előtti 150-es táblánál, szemben egy kivetítővel. Érdekes volt összevetni a különböző típusú szériákban versenyző autók hangjait. Meglehetősen nagy volt a különbség hangban és hangerőben is, ami azért egy picit meglepett.

Aztán jött egy közel két órás "szünet". Közben a Formula 1-es versenyzők körbeparádéztak egy kamion platóján,

majd gyakorolták a rajtot a boxutcából kifelé jövet.

Ez után felsorakoztak a rajtrácson, majd indult a futam. Ami sajnos nem hozott túl sok izgalmat és nagyon kevés előzést. Azzal sem voltam túl boldog, hogy ezek többség Schumi követte el, mivel ezen a hétvégén kifejezett balszerencse sorozat áldozata lett. Fényképeket nem nagyon csináltam, mert a fényképezőgépet otthon hagytam, a telefont meg nem akartam lemeríteni túlságosan, és az amúgy sem csinált túl jó képeket.

A futam után mi is becsapódtunk a nagy tömegbe és araszoltunk vissza a fővárosba. Még pont időben érkeztünk a Bryan Adams koncert előtt, ahol Évi átvette tőlem a jegyet és Adrival mentek az Arénába. Elmondásuk szerint jól érezték magukat.

Én pedig hazaindultam tömegközlekedéssel, de voltam olyan szerencsétlen, hogy mindenféle esővédőt a kocsiban hagytam, ezért sikerült teljesen eláznom. Mindent összevetve azonban ez egy jó és érdekes tapasztalatokkal teli vasárnap volt.

Discworld: Ankh-Morpork

Elég ritka nálam az olyan, hogy szinte azonnal véleményt tudok mondani valamiről, főleg, ha társasjátékról vagy könyvről van szó. Már egy ideje kapható, a vegyes kritikákat kapó, Martin Wallace tervezte, Discworld: Ankh-Morpork című társasjáték. Én a múlt héten kaptam végre kézhez és a 4db 2-személyes játék után úgy gondoltam, hogy írnék róla pár gondolatot.

Aki ismeri valamennyire a Terry Pratchett által létrehozott Korongvilágot és annak néhány szereplőjét, az most bizonyára ismerős arcokat talál majd a dobozban rejlő kártyapakliban. Az is szinte bizonyos, hogy azonnal elvárunk valami humort és végtelen káoszt a Discworld: Ankh-Morporkkal szemben. Annyit előzetesen el is árulok, hogy ennyit minimum meg is kapunk.

Lássuk mi van a dobozban

Kapunk egy elég szépen megrajzolt térképet, amely a Korongvilág fővárosát, azaz Ankh-Morporkot ábrázolja. A színezés és a tónusok elég hasonlóak, ezért a színtévesztők bajban lehetnek, ha az egyess területek határait keresgélik. A kártyák (karakter-, terület-, véletlen esemény- és húzókártyák) minősége egész jó, a rajzok nagyon jól sikerültek. A fából készült jelzők (játékosfigurák, épületek, trollok, démonok, zavargásjelzők) minőségére sem lehet panasz, ugyanakkor a szintén fából készült pénzek olyan semmilyenek. Összeget nem lehet rajtuk látni, csupán csak a méret alapján határozhatjuk meg melyik az 1 és 5 dolláros.

A 2-4 főre tervezett játék nagyjából 60-75 perces, játékosszámtól függően. A kártyákon szövegek taláhatóak, ezért egy kicsit nyelvfüggő. Ezért érdemes lehet az idegen nyelvet kevésbé beszélő játékosokkal előre megbeszélni, hogy a személyiségkártyákon szereplő szövegek mit is jelentenek. A többi lapon lévő szöveget menet közben is meg lehet beszélni.

Történet és végső cél

Lord Vetinari eltűnt a városból, ezért most cincognak az egerek. Ankh-Morpork kisebb-nagyobb uraságai úgy döntenek, hogy magukénak szeretnék megszerezni a város feletti irányítást. Ehhez bizonyos célokat kellene elérniük, amiket a titkosan választott kártyákra írt szöveg határoz meg. Van akinek x terület felett kell korlátlan uralommal rendelkeznie, de olyan is van, akinek az a célja, hogy x mezőn legyen zavargásjelző, vagy x területen legyen kéme, vagy x összeget gyűjtsön össze, vagy esetleg, hogy elfogyjon a húzópakli.

A játékmenet

A játéktáblán elhelyezzük a szükséges a szabálykönyv szerint szükséges jelzőket, mellé tesszük a szükséges lapokat (területkártyák jól láthatóan, illetve véletlen esemény kártyák lefordított pakliba helyezve), kiosztunk 10 dollárt és 5 lapot minden játékosnak. Majd a dobókocka segítségével eldöntjük, hogy ki kezdje a játékot. A célunk, hagy a játék elején, véletlenszerűen húzott személyiség kártyára felírt célt teljesítsük. Ehhez nem árt, ha minél később jut ellenfelünk tudomására, hogy vajon mi is lehet a célunk. Afellől szinte kétség sem lehet, hogy idővel a játékostársak rájönnek kik is lehetünk.

A körünkben a kezünkben lévő lapokból kijátszunk egyet. A kijátszott lapon szerepel, hogy milyen akciót hajthatunk végre, ami lehet játékosbábu vagy építmény lehelyezése, gyilkosság, zavargásjelző eltávolítása, a kártyán lévő szöveg végrehajtása, véletlen esemény kártya játékba hozása, illetve újabb lap kijátszása. Miután végeztük a körünkkel a kezünkben lévő lapok számát ötig felhúzhatjuk.

A konfrontáció szinte biztos. Ez nem egy békés játék, ahol egymással párhuzamosan tesszük a dolgunkat és esetleg néha hatunk egymásra. Itt szinte biztos, hogy a másik elől veszünk el területeket, vagy valamilyen más módon törünk borsot az orra alá. A véletlen események kötelező akció jellege (a többi akció a kijátszott kártyákon csak választható) miatt kétszer is érdemes meggondolni, hogy használjuk-e. Már csak azért is, mert azon azon feltüntetett esemény nem csak az ellenfeleinkre, hanem saját magunkra is hatással lehet.

Zárógondolatok

Nekem meglehetősen bejött a játék. Nem csupán csak az összetevőkkel, a játék világával, hanem a játék menetével is. Nem túl bonyolult, ugyanakkor a véletlenszerű események eléggé össze tudják kuszálni a szálakat és a sokáig nyerő taktikát egy csapással eltörölni.

Sajnos Évinek annyira nem tetszik, mint nekem, sőt azzal is befenyített, hogy többet nem is nagyon akar játszani vele. A fő problémája azzal van, hogy a húzott lapok elég véletlenszerűen jönnek és "nem lehet velük semmit csinálni". Tegnap az utolsó körét fel akarta adni, mondván, hogy "ennek semmi értelme", mert nem jönnek olyan lapok, amiket szeretne. Remélem, hogy csak a fáradtság mondatta vele, mert ha jobban ránézett volna a táblára, akkor láthatta volna, hogy csak egész csekély előnnyel nyertem. Sőt, eddig szinte az összes játékunk a végére elég szorosra sikerült, ami jól jelzi a játék kiegyensúlyozottságát.

Tény, hogy szerepe van szerencsének, és talán nagyobb mértékben is, mint néhány általunk szeretett játékban.  A lapok nem adnak olyan széles taktikai lehetőséget, mint Race for the Galaxy vagy mondjuk a Dicsőség Rómának esetében, és talán ez is az oka, amiért Évinek nem tetszik.

Azonban - szerintem - ez egy mókás játék. Nem szabad feladni, mert bármikor húzható olyan kártya, amivel romba dönthető a másik játékos közelinek tűnő célja. Azt tudom mondani - már csak az összetűzések, egymás hátbadöfése miatt is -, hogy nem szabad túl véresen komolyan venni, ha nem alakul kedvünkre a játékmenet. Alkalom adtán szeretném majd kipróbálni több játékossal is.

(a játékhoz mellékelt képek a bgg-ről vannak)

2012. június végi helyzetjelentés

Eltelt több, mint egy hónap és nem volt bejegyzés. Pedig lett volna miről írni, azaz van miről írni, és fogok is, ha minden úgy alakul, ahogy szeretném.

Igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem.

Voltunk nyaralni, Horvátországban, egy Pulán belül található üdülőfaluban. Erről majd szeretnék egy hosszabb bejegyzést is csinálni, néhány képpel illusztrálva. Párral talán már instagramos megosztásaim során találkoztatok is.

Sikerült megnéznem néhány filmet és bedarálni néhány sorozatot. Ezekről nem nagyon írnék hiszen nem vagyok sem sorozatos, sem filmes blog. Ezt mások sokkal jobban és ügyesebben tudják nálam, de ugyanakkor talán mégis fogok arról írni, amit moziban néztem, mint pl. a ma megnézett Prometheusról.

Befejeztem egy könyvet és majdnem egy másikat is, illetve egy harmadik végén járok. Azt hiszem, hogy hamarosan egy ilyen bejegyzés fog következni, tehát tovább nem is szaporítanám a karakterek sorát.

Most zajlik a foci eb, ami szintén egy kicsit visszavet mindenben. Nos... talán annyiban nem is, hiszen elég nagy százaléka zajlott le a nyaralásunk alatt. Gyakorlatilag az összes csoportmeccs.

A nyaralás alatt újra több társasozás sikerült végrehajtanunk. Azt hiszem, hogy elég jó partikat játszottunk le Évivel, illetve Annamária lányommal. Mártonnal meg inkább rosszalkodtunk... cserébe viszont ő egyre közelebb van a teljes szobatisztasághoz.

És igen... az a blogbejegyzésem is képtelen lesz.

Race for the Galaxy

Már több társasjátékos bejegyzésemben említettem, hogy egy-egy játék milyen jó átvezető vagy bevezető lehet egy komolyabb játék előtt. Csak eddig még "komolyabb" társasjátékot nem nagyon említettem, csupán egyszerűbbeket. Már régen itt lett volna az ideje, hogy írjak pár gondolatot egy igen összetett társasjátékról, az otthoni nagy kedvencünkről (nemcsak az én kedvencem, hanem Évié is!) a Race for the Galaxy-ról.

A Boardgamegeek-en nem véletlenül foglal el előkelő helyet az RftG. Korábban ugyan az első 10-ben is szerepelt, de szépen lassan hátrébb csúszott a listán. Azonban azt kell mondanom, hogy a jelenlegi 14. helyezése sem olyan rossz egy több, mint 58.000 társasjátékot felvonultató listán.

Igazából a Race for the Galaxy-t egy evolúciós láncba kellene leginkább beilleszteni. Először(?) volt a Puerto Rico nevű táblás játék, amiből csináltak egy kártyás verziót, San Juan néven, majd ezt - néhány egyéb módosítással együtt - sci-fi ruhába bújtatták. Azt kell mondanom, hogy Thomas Lehman, a játék tervezője, igencsak jó, profi munkát végzett.

A doboz tartalma

Korábban már említettem, hogy alapvetően kártyjátékról van szó. Ennek megfelelően kapunk rengeteg kártyát, amelyek között megtalálhatóak az akciók jelzéséhez szolgálók, valamint maguk játékkártyák (világ- és fejlesztés jellegűek). Ezen felül még kapunk egy marék győzelmipont jelzőt és ennyi. Rögtön gondolhatnánk, hogy ez egy végtelenül egyszerű játékot jelent, de ez egyáltalán nem így van, sőt!

A játék menete

A teljes játékszabályt nem mondom el, hiszen azt akár magyar nyelven is letölthetjük a Kecskeméti Társasjáték Klub oldaláról, csak néhány dolgot. Az előzetes kezdeti lépések után (győzelmi pontok előkészítése, kártyák kiosztása, stb) kezdődhetnek a körök. Ezek során minden játékos titokban választ egy fázist, majd azok együttes felfedése után a játékosok egymás után végrehajtják azokat. Ezek között találhatóak kötelezően végrehajtandó és választhatóan végrehajtandó fázisok. Fontos, hogy minden kiválasztott fázis érvényes minden játékosra, azonban csak az veheti igénybe annak bónuszát, aki azt ténylegesen kiválasztotta.

Fázisok

1. Explore (felfedezés)

A felfedező fázis lehetőséget ad, hogy az alap 2 kártya húzásán és ebből 1 megtartásán túl vagy további 1-et húzzunk és 1-et megtartsunk (összesen 3 lap húzása és ebből kettő megtartása), vagy pedig további ötöt húzzunk (összesen 7 lap húzása és ebből 1 megtartása). Ezt a fázist két kártyával lehet választani, de értelemszerűen csak a választott kártya bónuszát lehet kihasználni.

2. Develop (fejlesztés)

A fejlesztés fázisában fejlesztés típusú (rombusszal jelölt kártyák) lapok lejátszására van lehetőség. Azt ezt a fázis választók 1-el kevesebb fejlesztési költségért tehetik meg ezt, mint amennyibe kerülne. A lap lejátszásának költségét a rombuszban jelzett szám mutatja, ami azt jelenti, hogy a kezünkből ennyi lapot kell eldobnunk a fejlesztés végrehajtásához.

A fejlesztési (és a világ lapok is) bizonyos további bónuszokat jelölnek, amit bizonyos feltételek mellett használhatunk. Ezek segítségével további, fázisokhoz köthető bónuszukat kaphatunk, csökkenhetnek a kártyák lejátszási költségei, vagy az értékesítési fázis esetén további győzelmi pontokat és/vagy kártyát kaphatunk a kezünkbe.

3. Settle (letelepedés / hódítás)

Ezen fázis során (körrel jelölt) világkártyákat játszhatunk le magunk elé (a játékszabály megnevezése szerint a "tablóra"). Az ezen fázist választó bónusza, hogy fázis végén egy lapot húzhat a kezébe.

Az ilyen jellegű lapok lejátszásának költsége a világok típusától függ. A fekete kerettel rajzolt körök a sima, míg a pirossal rajzoltak a harci vagy katonai világok. Az előbbiekért a körben jelölt számmal megegyző lapot kell eldobnunk, míg a másik esetben a piros körben jelölt számmal megegyező katonai hatalommal kell rendelkeznünk.

Ezen felül az is fontos, hogy a kör van-e még más színnel jelölve. Amennyiben kék, barna, zöld vagy sárga telikarikáról beszélünk úgy az a világ termelő, míg amelyik üres az szerencsevilág. Az előbbien termékeket lehet termelni, míg az utóbbin csak - bizonyos feltételek mellett - csak úgy megjelennek értékesíthető vagy fogyasztható termékek.

4. Consume / Trade (fogyasztás / értékesítés)

A 4. választható fázis igazából kettő, ennek megfelelően kétfajta kártyával választható ki a kétfajta bónusz. Ebben a fázisban a tablónkon, azaz az előttünk lévő kártyánkon termelt lapokat dobhatjuk dupla győzelmi pontokért vagy a termék színének megfelelő, kezünkbe kapott lapért cserébe.

5. Produce (termelés)

A termelő világokon hozhatunk létre termékeket. A fázist választó(k) lehetőséget kapnak, hogy egy válaszott szerencsevilágon is "termelhessenek".

A játék befejezése és eredményhirdetés

A játék akkor ér véget, ha középről elfogynak a győzelmi pontok vagy ha az egyik játékos lerakja maga elé az 12. lapját is. Mindkét esetben az összes játékosnak be kell fejeznie a még hátralévő fázisokat és csak azt követően kerülhet sor az értékelésre.

A játékot az a játékos nyeri, aki több győzelmi ponttal rendelkezik. Ezek egy része a játék kezdetén középre rakott győzelmipont jelzőkből ered, míg a másik a magunk elé lerakott kártyákán találhatókból. Külön figyeljünk a 6-os fejlesztés kártyákra, amelyek további bónuszokat garantálhatnak a játék végén.

A játékról

Nem tudom, hogy ezekből mennyire látszik, hogy a Race for the Galaxy összetettsége és bonyolultsága. Véleményem szerint nagyon az, amit még tovább tetéz a lapokon lévő ikonok értelmezésének lehetősége. Nagyon sok játékon kell túljutnunk, mire biztosan állíthatjuk azt magunkról, hogy minden ikont tökéletesen értünk. Feleségemmel már közel száz játékon vagyunk túl (még ha a bgg-n a statom ezt nem is mutatja), ha beleszámítjuk a különböző kiegészítőkkel lejátszottakat, valamint Keldorn féle számítógépes verziót. Azt kell mondanom, hogy még mindig vannak olyan ikonok, amik esetén a szabálykönyvhöz vagy egyéb értelmezéshez kell nyúlnunk. (Persze ebben az is közrejátszik, hogy sokszor hónapos szünetek telnek el egy-egy játék között.)

Sokakat bizonyára már eleve elrémít a sci-fi, vagy űr-téma, amit még tovább tetéz a nehezen értelmezhető ikonográfia. Sajnos az első néhány játék elég szenvedős (nekünk is az volt), de azt követően a játék szinte megunhatatlan változatosságot nyújt. Főleg az eddig megjelent 3 kiegészítő hozzáadásával együtt.

Hozzá kell tennem, hogy nem mindegyik kiegészítő hozta szabállyal vagyok elégedett, valamint elég nehézkes a közel kétszáz kártyalapot kevergetni, de mindezek ellenére azt mondom, hogy érdemes volt megvenni őket. Ha minden igaz, akkor az elkövetkező hónapokban jön majd a 4. kiegészítő, ami a korábbiakkal ellentétben csak az alapjátékot igényli és többi kiegészítőt nem.

A kép kattintásra megnő

Összegzés

A Race for the Galaxy egy jó játék. Egy nagyon jó játék. Ugyanakkor annyira nehéz, hogy nem könnyű megtanulni és megszeretni. Azonban, ha már megszerettük, akkor megutálni és megunni biztosan nem fogjuk.

A játék megismeréséhez, illetve a szabályok könnyebb elsajátításához érdemes többször elolvasni a szabálykönyvet, több youtube videót megtekinteni, valamint a korábban linkelt Keldorn-féle, ingyenes játékot próbálgatni.

Csak tapasztalt társasjátékosoknak merem ajánlani, nekik viszont nagyon!

(A képek a szokásos helyről, azaz a www.boardgamegeek.com oldalról vannak.)

MEH kontra ELMŰ - Döntés második fokon

Egy kicsit előrerohanok... Második fokon is az Magyar Energia Hivatal nyert az ügyünkben az áramszolgáltató ellen. Kis elégtételt ugyan érzünk, de nincsen még teljes hurrá-hangulat. Előbb jó lenne valami visszajelzést kapnunk az ELMŰ részéről is, hogy lezártnak tekintik az ügyet, és tárgytalannak tekintik a velünk szemben támasztott - jogtalan -, 300.000Ft-os kötbér igényüket.

Arra ugyan nem sok esélyt látok, hogy elnézést kérnének tőlünk a rengeteg kellemetlenségért, de nekünk az is bőven megfelelő elégtétel lenne, ha abbahagynák a további "szórakozást" a hibás mérőórájuk miatt. Ha lenne bennünk elég kitartás, valamint időnk lenne, akkor bizonyára egy ügyes ügyvéddel az ELMŰ torkának lehetne ugrani... Nem kis kár okoztak ők is nekünk.

A tárgyaláson Évi vett részt, és elmondása szerint már az elejétől kezdve nem volt túl sok esélye az ELMŰ-nek. Nem is volt szükség több körre, ezért elég hamar ítéletet hirdetett. Még nem kaptuk kézbe, de hamarosan majd meg kell jönnie postán. Évi elmondása szerint az ítélethirdetés után a bírónő - szavaiban nem kis gúnnyal - elmondta az ügyvéd- és bírójelölteknek, hogy nagyjából miről is szólt ez az ügy. Nem lehetett nem észrevenni a szavaiban lévő iróniát, főleg amikor "tankmágnes" részt mesélte.

Sajnos van egy olyan érzésem, hogy a miénkhez hasonló ügyekben nem mindig születik ugyanaz az ítélet. Nem minden esetben ássa bele a főítész magát a dolgokba, mert sokkal könnyebb út az áramszolgáltató igazát jóváhagyni a magánember kárára.

Remélem, hogy néhány hét vagy hónap múlva újabb pozitív fejleményekről számolhatok be.

Hopsz... Majdnem megfeledkeztem valamiről. Jött éves elszámoló számlánk, ami alapján 2eFt-ot visszakapunk a múlt évre nézve. Mondjuk azt nem egészen értem, hogy miért csak ennyit... Azt pedig kevésbé, hogy miért nem tudják visszautalni az összeget, vagy a további számlákba beszámítani. Szerintem egyszerűbb módszer lenne, mint postást is igénybe venni.

John Carter

A John Carter, mint cím elég semmitmondó. Nekem legalábbis az volt, amíg nem láttam meg az első képeket és videóelőzeteseket. Aztán ott volt még a Disney felirat, ami nem kecsegetett sok jóval. Legalábbis előre tudni lehetett, hogy itt bizony nem lesznek nagyon durva dolgok.

A Camponában lévő Palace Cinemas 10-es termében sikerült tegnap megnézni 3D-ben a címben szereplő filmet. Szerencsére adódott egy kis lehetőség, hogy Évivel együtt tudjunk sok év után először moziba menni. Nem tudom, hogy melyik másik filmet válaszhattuk volna ehelyett, de szerintem jól döntöttünk. Moziba főleg a látvány és nem a történet miatt érdemes menni.

A John Carter pedig pont ebben nagyon erős, a látványban. Az más kérdés, hogy a 3D-s szemüveg és hatás vajon megérte-e azt a plust, amit végül kaptunk. Erre nehéz felelni, főleg, hogy nem is választhattunk "sima", 2D-s verziót. Szerintem a sík kép térbelivé alakítása nem dobott túl sokat az amúgy gyönyörű háttéren és a számítógépgrafikával megalkotott lények garmadáján.

A történet viszont gyenge volt. Az alapelképzeléssel nem is volt semmi gond, de érezhetően nem nagyon lehetett elhinni a dolgokról, hogy valósak. Tudom... ez nemhogy nem sci-fi, de még fantasy kategóriába is nehezen sorolható be. Inkább egy idegen bolygón, idegen lények között játszódó kalandos mese bélyegét sütném rá. De ugyanakkor nagyon zavart, hogy nem tudtam elképzelni, mitől élnek a Marson (vagy akár egy másik, életre alkalmas bolygón) teljesen emberi kinézetű lények és azok vajon mivel táplálkoznak... Egy teljesen kietlen bolygó, ahol gyakorlatilag nem lehetett látni szinte semmilyen növényt, de mégis élnek állatok. Valahogy nem lehetett valósnak, élhetőnek elképzelni a környezetet.

Ezeken azonban túl lehet magunkat tenni, hiszen a kaland pörög, az arcunkba zúdul a 3D-s látvány és néhány ritka, lassító pillanattól eltekintve nincs idő a gondolkodásra. Volt néhány furcsa rendezői fogás. Néha ugyanis úgy ugráltak előre a jelenetek, mintha itthon a PC-m médialejátszóján kattintgatnék előre a lejátszási folyamban. Vagy volt néhány apró vágókép John Carter földön játszódó múltjából, amely szürkségével egy kicsit kizökkentett a marsi környezet aranysárga mivoltából.

Fontos még kiemelni, hogy a történetet valamikor a múlt század elején írta Edgar Rice Borroughs, akinek többek közt a Tarzan történeteket is köszönhetjük. A John Cartert nem is egy, hanem legalább három regényéből gyúrta egybe filmes stáb, nem sokat törődve azzal, hogy azóta rentegeg tényt is megtudtunk a vörös bolygóról. Azt sem mellékes megemlíteni, hogy korábban más filmek is merítettek Borroughs marsi irásaiból, ezért nem nagyon lehet ráütni a filmet, hogy innen-onnan való nyúlás lenne. Amúgy is nehéz eredetit alkotni. Azonban a kék vérű fehér szörnyön való átverekedés után kicsit vicces volt a Rettenthetetlen (vagy erőltetve Avatar) kikancsitás. Azt is kár lenne letagadni, hogy néhány "léghajós" jelenetnél óhatatlanul a Star Wars jutott az eszembe.

Nehéz lenne azt mondani a John Carterre, hogy jó film. Itthon bizonyára egy kicsit feszengve nézném végig azt a 2 órát, de moziban teljesen más élmény. Teljesen élvezhető film és jó szórakozást nyújt, ha nem kezdünk el gondolkodni fizikai, élhetőségi, hihetőségi tényezőkön. Hiszen ez csak egy mese...

Indigo

Öcsémtől kapta Évi nőnapra, illetve én a névnapomra az Indigo névre hallgató, a Ravensburg számára, Reiner Knizia tervezte, 2012-es megjelenésű társasjátékot. Hosszas hallgatásomnak köszönhetően (Mit kérsz a névnapodra? Valami társasjátékot? Jó...) öcsém döntött, és a leemelte az egyik bécsi Müller polcáról ezt a színes dobozt.

Mi tagadás, én azt hittem, hogy kisebb lesz a valóságban, bár a dobozkép alapján már lehettek volna sejtéseim. De nem voltak. Szerintem erősen túl van méretezve a doboz és talán a kihajtogatható játéktábla helyett lehetett volna valami vászon, amit kisebb helyre össze lehet tekerni.

Az Indigo-t egyszerre 2-4 személy játszhatja és az ajánlott alsó korhatár 8 év, ami szerintem egy picit túlzás, mert nagy eséllyel már egy hat éves gyermek is megfelelő magabiztonsággal húzogatja a lerakott lapkák jelezte útvonalon a drágaköveket saját "háza", célja, vagy ahogy a német játékszabály írja, kapuja felé.

Sajnos a dobozban csak német nyelvű szabály volt, ezért nekem először a youtube-os magyarázatot (szintén német nyelven) kellett megtekintenem a megértéshez, valamint ezek megerősítéséhez a remeke http://translate.google.com/ oldalt igénybe vennem. Aztán végül a szabályértelmezésben a feleségem, Évi tette fel az i-re a pontot és fordította le magyar nyelvre. Ha lesz egy kis időm, akkor majd megpróbálom lektorálni és valami formába önteni, de jó eséllyel a Ravensburger talán fog adni a nálunk árult verzióhoz magyar nyelvű leírást is.

Kezdeti lépésként a tábla közepére helyezzük a középső kincstárlapkát, rá egy kék és 5 zöld drágakövet, majd a szélen jelölt helyekre, hat, egyenként 1-1 sárga követ magán tudó kincstárat. A maradék kövek mehetnek vissza a dobozba, de 3 vagy 4 játékos esetén elérhető helyre, mivel lehetnek közösen elérhető pontok is.

A játék során a játékosok egymás után húznak lapkákat és döntik el, hogy hová helyezik őket. Ha jól értelmeztük a szabályt, akkor bárhová tehetők ezek lapok, még csak nem is kell, hogy egymáshoz kapcsolódjanak, mert a későbbiekben úgyis fognak. Arra kell csak nagyon figyelni, hogy egy másik játékos kapujánál nem lehet lezárni egyszerre két kijáratot. Ha olyan lapkához raktunk le egy másikat, amin már van legalább egy drágakö, akkor azok egészen a folyamatos út széléig mozognak.

A játékos kapuit a tábla szélén lévő pöttyekre helyezett kis tokenek vagy jelzők mutatják. 2 játékos esetén minden játékoshoz egy kapu tartozik, a szélső kincstárak közötti 3 kijárattal. Míg 3 és 4 játékos esetén már megoszlanak a kapuk kijáratai. A cél, hogy úgy építsünk kacskaringós útjainkat, hogy ezeken a kapukon juttassunk át minél több, minél nagyobb értékű drágakövet. A sárga 1, a zöld 2, míg a kék 3 pontot ér a végelszámolásban. Ha közös kapun halad át a drágakő, akkor az egyik játékos a dobozból kap ugyanolyan színűt.

Fontos szabály még, ha két követ az utakkal összevezetünk, akkor mindkettő kikerül a játékból. Lásd a példát itt lent.

A játék akkor ér véget, ha a tábláról elfogyott az összes kő és a győztes az, aki legtöbb pontot szerzi. Ha több ilyen van, akkor a legtöbb drágakővel és ponttal rendelkező lesz a győztes. Minden más esetben többen örülhetnek egyszerre.

Néhány szó a benyomásaimról. Alapvetően szerencse alapú, mert elég nagyban befolyásolja taktikát, hogy milyen lapkát húzunk. Ezért van olyan kiegészítő szabály, hogy egyszerre két lapka lehet nálunk és így már több a döntési lehetőség.

A játék igazi Ravensburger minőség, ezért túl sok panasz nem nagyon lehet. Nálam azonban mégis akadt kettő. Sajnos a széthajtható játéktábla nem túl erős és itt egy picit meg is sérült a játék... Nem vészes, nem látható, de ugyanakkor elég bosszantó. A másik gondom a doboz. Túl nagy és ezek ellenére csak 3 hely van, ahová a 4x6 játékosjelzőt be lehet tenni. Szerintem a minimális elvárás a 4 lett volna.

Az Indigo igazi töltelék, tehát nem komoly játékosoknak ajánlanám, hanem olyanoknak, akik két hosszabb, vagy agyat jobban igénybevevő társas közben 10-15 percet "pihennének". Igazából családi játéknak is bátran mondható, mivel a könnyű szabályait nagyon könnyű elsajítatni.

A Boardgamegeek oldalról kölcsönvett dobozképet leszámítva a képeket saját magam készítettem.

Egy kis wellness

Mitől is volt olyan jó, vagy mi is volt az a sok jó, amit az előző bejegyzésben említettem. Nos, Évinek az összesített születésnapi, névnapi és karácsonyi ajándéka, azaz a Esztergom-Búbánatvölgyben található Bellevue Hotelben eltöltött két éjszaka.

Miután odaértünk és sikerült egy órával a 14.00-ás bejelentkezési idő előtt elfoglalni a szobát azt hittem, hogy itt még bajok lesznek. Az egész azzal kezdődött, hogy mikor lepakoltunk és megszemléltük a szálláshelyünket, akkor azt tapasztaltuk, hogy nincsen valami túl meleg.

Nosza, kapcsoljunk egy kis meleget és biztos-ami-biztos alapon rögtön feltekertük a hőfokszabályzót 30 fokra és a ventillátorokat is a maximális fordulatra. De csak hideg jött. A szobánk amúgy is elég hideg oldalon volt, két közvetlen külső fallal, valamint északi fekvéssel, tetőtérben. Ez utóbbi azért számított, mert tetőtéri ablak volt, ami valamilyen okból kifolyólag nem volt teljesen becsukva. Nem tudom, hogy a korábbi lakók vagy a személyzet nem tudta becsukni, az amúgy elég magasan lévő nyílászárót, de nekem valahogy sikerült.

A szobában csak nem akart melegebb lenni, még azt követően sem, hogy a két ágyat összetoltuk eggyé. Ezek után úgy döntöttünk, talán idővel felmelegszik a szoba, de mi addig is megnézzük a wellness részleget.

Elégedetten csettinthettünk, ugyanis volt 3 működőképes élménymedence (egy nagyobb, sodrófolyósóval, sakkasztallal, egyéb víz- és levegőbefújós élményellemmel, valamint egy kisebb és egy jakuzi). Ezen felül szaunából is túlkínálat volt (gőz, illat, finn, só és valamilyen további is), amit csak tetézett, hogy dézsából lehetett magunkra a hidegvizet borítani, vagy esetlegesen jéggel magunkat megkenegetni az izzadás után.

Miután első körben kiáztattuk magunkat, felmentünk a szobába, ahol még mindig hideg volt, sőt hideg levegőt fújtak be a ventillátorok. Évi leszaladt a recepcióra, hogy mégis mi van. Erre kiderült, hogy mi csináltuk rosszul, mert a hőfokszabályzót 10 fokra kellett volna beállítani. Ehh... Ezt követően már valóban melegedett a szoba és nem volt semmi gond.

Az étkezéseknél sem volt semmi probléma. Ugyan egy kicsit vicces volt a nyomtatott jegy, amit vacsoránál lehetett felhasználni, de ez van... A félpanziós ellátásunkba beletartozott 2 reggeli, valamint két vacsora. E kettő között nem is nagyon volt igényünk ebédelni, hiszen bőségesen be lehetett lakmározni a két alkalom során, és a további wellness kényeztetések miatt nem is nagyon volt idő enni.

Amire érdemes figyelni, hogy a vacsora italfogyasztása nincs benne az árban, ugyanakkor az ételre nincsen mennyiségi megkötés. Ahogy a reggelinél sem, és ott még ráadásul lehet a tej, tea és kávé mellett gyümölcslevet is fogyasztani.

Amit nem igazán értettem, hogy miként lehet egy ilyen épületet gazdaságosan működtetni. Valahogy nem hiszem el, hogy a hétfőn, kedden és szerdán látott élvezkedőkből befolyó bevétel fedezni tudná a működési költségeket és a személyzet bérét. Az tény, hogy vannak és lehetnek konferenciák, egyéb események is, de szerintem mindez kevés.

Talán ezért nem volt meglepő, hogy a wellness részleg "csak" reggel héttől este kilencig működött. Ráadásul az egyéb szolgáltatások - amiknek megjegyzem, hogy hiányát nem éreztük - azért szegényesek lehettek. Gondolok itt a pingpongozási lehetőségre, a társasjátékok igénybe vételére, valamint az épületen belüli teljes wifi lefedettségre (ez utóbbira jelezték, hogy vezetékes megoldás létezik).

Igazából nagyon jól töltöttük ezt a 2 napot a Bellevue Hotelben és ezért másnak is bátran merem ajánlani. Talán egyszer még mi is visszatérünk.

Apacuka együttes

Már nagyon régóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, csak mindig csúszik valami miatt. Persze ezt is rá lehet fogni a részemről való lustaságra, de ez most mellékes. Ezen írás most a címben szereplő zenekarról fog szólni.

Annamária kisasszony elég hamar nagy Apacuka együttes rajongóvá vált, és ez a dolog átragadt kisöccsére, Mártonra is. Most már ketten követelik ki az autóban, hogy az szóljon, ha éppen hosszabb útra megyünk.

Korábban már több együttessel és azok koncertjeivel is próbálkoztunk, de valahogy mindig volt valami, ami hiányzott. Nem feltétlen a profizmus, mert ugyan voltak elég profin összerakott félplayback-es társulatok, de azokon érezhető volt, hogy nem egészen szívből csinálják a műsort, hanem kizárólag megélhetésért. Felsorolhatnék pár ilyen együttest és elmondhatnám, hogy mi velük a bajom, de inkább nem teszem.

Miért is lett a gyermekeink kedvence az Apacuka zenekar? Talán azért, mert élőzenét játszanak (gitáron, basszusgitáron, ütőshangszereken és néha fúvósokon is), mert képesek improvizálni és talán mert nem főleg a szülőt akarják meggyőzni, hogy amit csinálnak az jó. Az elsődleges célközönségük nem a keresőképes korcsoport, hanem maguk a gyermekek. Lényegében az ő szórakozásuk és fejlődésük a leglényegesebb. Érdemes még kiemelnem, hogy eléggé igyekeznek bevonni a hallgatóságot, ami újabb színt visz az előadásukba.

Tény, hogy nem csak saját szerzeményeket adnak elő, de főleg olyan mondókákat zenésítenek meg, amiket még más nem tett. Mostanában nem sok új dallal jöttek elő, de gondolom, hogy azért dolgoznak egy új albumon, és egyszer majd valamelyik közeljövő koncertjükön hallhatunk is belőlük.

Sajnos hajnali egykor rengeteg jó gondolatom volt, amit el is kezdtem megosztani, csak a sajnos a blogmotor miatt elszállt az egész. Így öt az egész heten napi öt óra alvások után nem igazán úgy fog az agyam, ahogy kellene, ezért abba is hagyom az írást, és majd egy alkalmasabb időpontban talán írok albumkritikákat is.

Amiért részben elkezdtem ezen témán a gondolatmenetemet az a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál volt, ahol most hétvégén (2011. szeptember 3-4), egészen pontosan vasárnap újra találkozhatunk az Apacuka együttessel.

Addig is kedvcsinálónak beszúrnám a Csiga-bújócskát, ahol Annamária lányom is közreműködött, az Évi készítette csigával.

A 2011. júliusi, horvátországi nyaralásunk

Szóval július 20-án (szerdán), reggel 8 óra után pár perccel érkeztünk a Senjben lévő szállásunkra. A fickó német nyelvismerete szinte vetekedett az enyémmel, mert erősen a nullával volt egyenlő. Pont annyi szót ismert, amivel el tudta adni a lakást... a bemutatásához már elég volt körbemutogatni.

Gyorsan bepakoltuk a cuccokat, majd irány a város, vagyis inkább falu. Strandolható tengerpartot kerestünk, de pechünkre először balra fordultunk a főúton, ahol csak kikötőket találatunk. Szerencsére kör alakban visszafordult az út, így volt egy gyors városnézésünk. A második körben már jobbra indultunk el, ahol végre találtunk egy parkolót, valamint a hozzá tartozó "strandot" is. Mivel nem volt valami dögmeleg, ezért csak páran lézengtek a környéken. Ez nem nagyon gátolt meg abban, hogy kipróbáljuk a tengert, amiről kiderült, hogy remek a hőmérséklete.

Évi még az utazást megelőző nap vásárolt köves strandhoz való és tengeri sün ellen védő lábbeliket, amik nekem erősen holmi női szandálokra emlékeztettek, de még mindig jobban néztek ki, mint az ocsmány "kroki-papucsok". Az első napokban ezeket még használtuk is, aztán egyre jobban hozzászoktattuk mezítláb talpunkat a körülményekhez.

Az időre részemről nem nagyon volt panasz, hiszen a csütörtöki napot leszámítva nem volt folyamatos, perzselő napsütés. Ennek az egy napnak is csak annyi volt a hasznossága, hogy tele lett tőle a partszakasz és a víz, valamint kaptunk egy kis színt, de ugyanakkor nem égtünk le. A hőmérséklettel alapvetően nem volt túl nagy gond, hanem sokkal inkább az esővel. Az egyik nap sikerült rendesen megáznunk egy zápor miatt, de az utána következő napsütésben megszáradtak a cuccaink.

Utólag sikerült megtudni, hogy sokkal jobban jártunk, mintha a Balatont vagy egy magyarországi strandhelyet látogattunk volna meg, mert itthon végig esett az eső és viszonylag hűvös volt.

A pénteki napon nagyon úgy nézett ki, hogy nem megyünk a tengerbe, mert egy picit szemerkélt, valamint meglehetősen borult volt az égbolt. Ezért a délelőttöt a város(falu) feltárásával töltöttük. A településnek van egy vára, ami pár magyar vonatkozással is bír. A szövegek teljes megértéséhez egy kis idegen nyelvismeret is szükséges, mert a kapott magyar nyelvű tájékoztató nem teljeskörű. Maga a vár túl sok szót nem érdemel és jobb híjján egyszer érdemes megnézni, ha hosszabb időt töltünk a környéken.

A várlátogatás alatt elállt az eső és kiderült az ég is, ezért ebéd előtt elmentünk fagyizni is. Egy fagyizó alapján talán hibás lenne arra a következtésre jutnom, hogy ízvilágban nincs sok különbség a két kultúra között.

Arról még nem nagyon esett szó, hogy miként is telt egy napunk. Alapvetően reggel hét órakor elindult a szemben lévő gyár, heves kalapácsdobálással és különböző fémmegmunkáló munkagépek elég erős zajával. Ezt követően reggeliztünk, majd 9-10 óra körül elindultunk a strand felé.

11 és 12 óra között indultunk vissza a - gyerekek által Káposzta utcának nevezett - szállásunkra ebédelni, ahol Évi frissen kisütött valami húst, vagy olvasztott valamit a lefagyasztottak közül. Ezt követte egy pár órás csendespihenő, majd délután 4 és 5 óra felé újra irány a strand, ahol szinte minden este 8 és 9 óra körül, gyakorlatilag utolsónak hagytuk el a partszakaszt. Hazafelé olykor-olykor beugrottunk a helyi szupermarketba egy kis friss ételért.

A strandon mellesleg érdekes volt belegondolni, hogy vajon miért nincsen illemhelység, de úgy gondoltuk, hogy bizonyára a tengerbe eresztik a kisdolgukat. Az egyik este egy helyi egyén egyáltalán nem szégyelte magát, kiállt egy olyan sziklára, ahonnan mások ugrálni szoktak, majd belecsorgatta a sós vízbe a sárgás vizeletét.

Ha már sziklák és ugrás, akkor érdemes megemlítenem, hogy Annamária nagyon bátran ugrált a kövekről a vízbe, ahogy Márton is igyekezett utánozni, több-kevesebb sikerrel. A víz ugyan gyorsan mélyült és sziklás-kavicsos volt a part, de ezt egyáltalán nem bántuk, mert a gyermekek nagyon jól el tudtak szórakozni a polifónszivaccsal, és nem nagyon kellett rájuk menet közben, "úszás" közben felügyelni.

Összességében elmondható, hogy nagyon jó pár napot töltöttünk a horvát tengerparton, ahová egyszer még egészen biztosan vissza fogunk térni.

A 2011. júliusi, horvátországi nyaralásunk (a körülmények)

Nem is tudom igazán, hogy merre kezdjem a történetet, de azért jobb, ha szinte azonnal belevágok, mert még frissek az emlékeim a múlt heti nyaralást illetően. A többi eseményről pedig majd később írnék...

Előre is szeretnék elnézést kérni a képtelenségért, de mostanság igazán lusta vagyok a picasaweben közzétett képek frissítésére, illetve azok publikálására, ezért fogalmam sincsen, hogy a nyaralásunkról mikor lát valaki bármit is.

Idén nagyon úgy tűnt, hogy megyünk valahová, aztán mégsem. Évi az egyik barátnőjével eltervezte, hogy idén együtt elmehetnénk családostul Horvátországba nyaralni, aztán ebből a projektből elég hamar kiderült, hogy nem lesz semmi. Aztán szintén felmerült, hogy az én baráti társaságomból is elmehetnénk - szintén Horvátországba - közösen, de ez az elképzelés is hamvába holt. Pedig itt már Évi több éjszakás kutatómunkát végzett a szállást és a helyszínt illetően. Nagyon benne volt, hogy megyünk valahová.

Ahogy közeledett a nyár, egyre kétségesebb lett, hogy mennék bárhová is. Talán 1-2 nap balatoni hétvége jöhetett volna számításba, illetve 1-1 nap strandolás valahol. (Idén már egyszer sikerült elmenni strandra, és talán még egyszer szerenék elmenni valami vízi- vagy csúzdaparkba.) Az eseményeket tovább bonyolította Évi álláskeresési problémája, valamint egy érdekes próbálkozása, amiről talán most nem is írnék többet.

Aztán elkeztünk 2011. július 16-ához, amikor is egy szombati napon (amiről a terveim szerint majd bővebben is írnék egy másik dolog kapcsán) Éviben felmerült, ha már úgyis kiveszek 3 egész szabadnapot a következő héten, akkor elmehetnénk Horvátországba. Én erre azt mondtam, hogy miért is ne. Addig a pillanatig a másik lehetőség az lett volna, hogy Tihanyba megyünk Évi rokonaihoz, de ott annyira bizonytalan, de ugyanakkor macskaszőrben bővelkedő lett volna a szálláslehetőség, hogy inkább kihagytuk. Horvátország mellett szólt még az is, hogy nem tűnt sokkal drágábbnak, mint a Balaton.

Mondjuk azért ott volt a benzinköltség (két tankolás), az autópálya díjak (Magyarországon és Horvátországban), valamint a szállásköltség, ami belföldön nem lett volna annyi, főleg, hogy Évi rokonaihoz mentünk volna.

Meg kell mondanom, hogy asszonypajtás mindent nagyon gyorsan és ügyesen lerendezett a pár nap alatt. Mint említettem július 16, szombat volt. A következő napon hazautaztunk szüleimtől, majd Évi szálláskeresésbe kezdett. Miután kiválasztottuk a helyszínt, a következő napokban izgulhattunk a foglalásért, amit szinte az utolsó pillanatban meg is tudtunk tenni. Én még hétfőn és kedden keményen dolgoztam, míg Évi a szokásos napi teendőkön, valamint egy hirtelen beeső állasinterjún túl összekészülődött kellő mennyiségű élelemmel és utazásra szánt csomaggal.

Július 19-én, kedd este 10 óra magasságában utazásra készen álltunk, majd hajnali háromkor elindultunk Horvátország irányába. Meglehetősen eseménymentesen és megállás nélkül zajlott le a nagyjából 5 órás út, amikoris reggel 8-ra megérkeztünk a Senjben található szálláshelyünkre, amit a következő napokban a gyerekek csak "Káposzta utca" néven említettek.

Magáról a nyaralás napjairól majd egy külön bejegyzésben emlékeznék meg, de azért még ideírnék pár mondatot a hazaúttal kapcsolatban.

Vasárnap délben még a tengerben voltunk, majd egy gyors eső előli menekülés után már indultunk is haza. Az első szakasz elég izgalmasan telt, ahogy lassan kúsztunk fel a szerpentinen az autópálya felé. A mindent sötétbe borító viharfelhők, valamint az utat vízátfolyásokkal tarkító eső sokat nehezített a haladáson. Az ottani autópályát elérve azonban jelentősen javult előrejutásunk... egészen Zágrábig, ahol a fizetős kapu előtt 1 kilométerrel állt a sor. Miután innen lassan átvergődtünk a horvát szakasz meglehetősen gyorsan megvolt. A határátlépést követően a magyar autópálya a Balatontól okozott meglepetéseket... bár ezekre azért lehetett számítani.

Hallottuk, hogy a múlt héten végig rossz, esős volt az idő Magyarországon. Az M7-es Budapest felé vezető részén, a 70-es kilométerkőnél valami baleset volt, ami egy kicsit megfogta a forgalmat, majd 30km-rel a cél előtt újabb problémába ütköztünk, a szakadó esőbe, ami gyakorlatilat 30-50km/órára csökkentette az autópályán való előrehaladásunk. Törökbálintnál elhagytuk az autópályát, hogy majd Diósdon megtapasztalhassunk egy sár- és szemétfolyót a főúton. Meglehetősen ítéletidő jellegge volt a dolognak, de végül szerencsésen hazaértünk.

Mint említettem a nyaralásunk kint töltött napjairól majd részletesebben egy másik bejegyzésben írok.

White Rabbit - Max Mümmelmann

A gyermekek azzal, hogy egyre idősebbek lesznek egyben okosabbá is válnak, korai egyszerű játékok mellett már igényük van egy kicsit komolyabbra is. Persze nem kell ki tudja, hogy milyen komolyságúra gondolni, néha megteszi egy egyszerűbb társasjáték is. Ebből a felindulásból vaterázott Évi néhány kisebb "társasjátékot".

Igazából csak egy játék nevezhető társasjátéknak, és az az egy is a szimpla kockadobáson alapuló, tehát semmi komoly. A dobozon szereplő Max Mümmelmann cím és a borítón szereplő fehér nyuszi egyértelműen elárulja, hogy ez kisebb gyermekek szórakozására van kitalálva.

A dobozban találunk egy 8 mezőt tartalmazó játéktáblát, 25 nyúlkártyát (amiből egy a fehér nyúl), egy hatoldalú dobókockát, egy fából készült nyúlalakot, valamint egy játékszabályt. Ez utóbbiból német jutott, úgyhogy Évi ilyen jellegű nyelvtudását kellett feleleveníteni.

Előkészítésképpen vegyük ki a kártyák közül a fehér nyulat, majd a maradék 24 lapot keverjük össze, majd lefordítva, véletlenszerűen rakjuk körbe, a játéktáblán lévő mezők mellé. Minden pötty/mező mellé így három darab lap jut. Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak a fehér nyulat kell a piros színnel jelölt pötty mellett lévő kártyákra tenni, valamint magára a pöttyre a fanyulat ráugrasztani és a indulhat is a játék.

Gurulhat a dobókocka, majd a játékos a dobott számmal megegyező lépést tehet meg a játéktáblán, az általa választott irányba. Amelyik mezőre lépett, az ott lévő, legfelső lapot magához veheti és átadhatja a dobókockát a következő játékosnak. Ha ugyanolyan számmal jelzett lap kerül a hozzá, amilyennel már rendelkezik, akkor a lapot az adott halom aljára kell vissztenni. A játék célja, hogy az 1-től 6-ig számozott lapokból mindegyik legyen a tulajdonunkban.

Említést kell még tenni a fehér nyúlról is. Amennyiben valaki ezt húzza fel, akkor elvehet egy lapot egy másik játékostól. Természetesen itt is él a szabály, hogy csak olyan lap kerülhet hozzá, amilyennel még nem rendelkezik. A kör végén a fehér nyulat egy általa szabadon választott mező melletti kártyákra teheti.

Ezekből is látható, hogy a játékszabályok nem túl bonyolultak és viszonylag kiskorú játékos számára is könnyen érthetőek. A játékidő sem túl hosszú, tehát még pont elégséges, hogy lekösse a gyermeket és hogy ne örölje túlságosan egy felnőtt idegeit. A három és féléves lányom már képes végigjátszani, akár két teljes játékot is, míg a 2 éves Márton jó, ha 2-3 kört végigjátszik.

(A képek a http://www.boardgamegeeks.com/ oldalról vannak.)

Néhány angol sorozatról röviden

Az elmúlt hónapokban sikerült megnéznem néhány angol sorozatot. Szerencsére a szigetországi népségnél rövidek az évadok, kevesebb a töltelék rész, ezért talán valamivel minőségibbek is a sorozatok. Persze az más kérdés, hogy erősen rá kell hangolódni a gondolkodásmódjukra.

Akárhogyan is nézzük az amerikai sorozatok túlságosan hozzászoktattak minket valamihez, amit talán a társasjátékos világból ismert ameritrash szóval lehetne illetni. Azaz, jó-jó egy-egy sorozat a maga sok részével, csillogásával, pörgésével, de végül úgyis minden szemetet le akarnak nyomni a torkunkon. Most persze lehet, hogy néhányan rögtön nekem akarnának ugrani, mert leszóltam a kedvenc sorozatukat, de vajon mégis volt már olyan sorozatnéző, akiben ne merült volna fel egy-egy rész kapcsán, hogy ennek semmi értelme nem volt, vagy akár nyugodtan ki is hagyhatták volna?

Az elmúlt években nagyobb visszhangot kapott angol sorozatoknál sokkal egyszerűbb a képlet. Ha tetszik egy rész, akkor tetszeni fog a többi is. Nem lesz lapos unalomba fulladó töltelék, hanem valamilyen irányba előre fog mutatni a cselekmény. Akkor most lássuk, hogy mit is néztem az elmúlt időszakban.

Sherlock

Nem hiszem, hogy lenne olyan ember, akinek be kellene mutatnom a legendás nyomozót. Az eredetileg Edgar Allan Poe megalapozta stílust Sir Arthur Conan Doyle egy picit továbbcsiszolta, és létre is jött a minden nyomozók etalonja, Sherlock Holmes.

A nemrég futó feldolgozás mindent újszerű köntösbe tesz. Itt most ne olyan jeleneteket képzeljünk, amikben Holmes lassan végigbaktat egy személlyel a még frissen lehullott esőtől zöldelő mezőn, hogy egy nyugodt teázgatás közben rájöjjön a rejtély kulcsára. Nem... Itt teljesen a mai világunkat képzeljük el, ahol a különc nyomozó nem vet meg semmilyen technikát, valamint nem ijed meg, ha közelharcra kerül a sor.

A korábbi feldolgozásokkal ellentétben itt pörögnek az események (akárcsak a Robert Downey Jr. fémjelezte filmben), egymást követik a történések és nem árt figyelni az apróságokra. Persze nemcsak a nyomozásokkal kapcsolatosokra, hanem olyasmikre is, hogy néhány dolgot hogyan modernizáltak a részek alapjául szolgáló könyekből. Meg kell mondani remek írók vannak Angliában.

Vexed

Ha tovább haladunk a nyomozós sorozatok vonalán, akkor érdemes a Vexeddel folytatni. Az egyik szokásos alapfelállás van jelen esetben is, tehát új társak, akik történesen ellenkező nemből valóak. Ez már bőven elég a konfliktusra, főleg úgy, hogy a páros férfitagja elég fura egy alak. Ez ugyan a társára is bőven elmondható, és ezzel a következtetéssel csak az első néhány percet kell megvárni. Ugyanis a három részből álló évad első része valami zseniálisan nyit! A későbbiekre egy picit sajnos leül a sorozat, amely valahogy engem a Dempsey és Makepeace című régi sorozatra emlékeztetet. Lehet, hogy talán csak az autó és a női-férfi felállás, valamint az állandó civódás miatt.

A Sherlockhoz hasonlóan itt is az egy rész egy esett sémát követik az írók, miközben egy kicsit halad is előre a történet. Megmondom őszintén, hogy itt egy picit soknak tartottam az egy órás részeket, nyugodtan vághatták volna egy picit feszesebbre.

Strike Back

Az angolok megalkották saját Jack Bauerjüket. Igaz itt a hősünk nem egy nap alatt váltja meg a világot, de egy picit gyorsan lesz újra elitkatona a lecsúszott biztonsági őrből. Itt már sokkal ideálisabb volt az adott részének hosszának megállapítása, bár talán akkor sem lett volna baj, ha három másfél órás részt kapunk a hat darab negyvenöt perces helyett. Itt ugyanis két részből épül fel egy történet, amelyben néhol akkora ugrások vannak, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

Hősünk igazi akcióhős, aki valami brilliáns aggyal is rendelkezik, mert minden helyzetből sikerült magát kivágnia. Még akkor is összejön neki, ha nem annyira karakteres, mint Jack Bauer.

The office / A hivatal

Nemrégiben sikerült bepótolni ezt az alapnak mondható sorozatot, melyet Ricky Gervais sikeresen átvitt az Egyesült Államokba. Az angol verzió egy kissé lassabban fut, idegtépőbb, de így valahogy nagyobbat robbanak a mókák. A sorozatot egyfajta feszültség veszi körül, amit talán a zenék hiányának is köszönhetünk. Néha már szinte ordítani van kedvünk, hogy történjen valami mozgalmasak. A recepciós és értékesítő beszélgetései néhol elég kínosra sikerültek, azonban ezt is merem ajánlani - legalább néhány rész erejéig - megnézésre. Még az is lehet, hogy bejön...