2007/12/10

Joghurt torta

Mivel állandóan szétszórom a receptjeimet, ezért úgy gondoltam, hogy ide is felteszem, amit hétvégén megcsináltam.

A piskóta elkészítése:
4db tojás
4 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt

A tojásfehérjéket felverem, majd hozzá a cukrot, később pedig a tojások sárgáját. Ezt követően pedig a lisztet, amit óvatosan, fakanállal forgatva vegyítek el vele. A közepes tortaformában olyan 10-15 perc alatt megsül az előmelegített sütőben maximális fokozaton. Fogpiszkáló próbával bizonyosodjunk azért meg arról, hogy megsült-e középen.

Ha már valamennyire kihült (én a hideg konyhakőre teszem ki), akkor neki lehet látni a lényegnek.

Joghurtos rész:
2x 2 nagy joghurt, lehetőleg különböző ízű
2x 2dl tejszín
2x 3 evőkanál cukor
2x 1 habfixáló
2x 1 vaniliás cukor
1 zselatinpor

A zselatinport megfelezem, és a következő módon látok neki a 2 réteg megalkotásának. A 2dl liter tejszínt felverem, majd hozzáadom a 3 evőkanál cukrot, és mivel nem elég kemény 1 csomag habfixálót is. A nagy joghurt (fél literes) 3/4 részét beleöntöm egy edénybe, amiben fel tudom melegíteni 1 csomag vaniliás cukorral, és a zseletinpor felével. Ezt nem kell sokáig együtt főzni, csak néhány percig, míg elolvadnak benne az elemek. A felvert tejszínt és a joghurtot összekeverem, majd ráöntöm a tortaformában lévő piskótára. Ezt követően rögtön neki lehet állni a következő réteg joghurtos cuccnak, amit ugyanígy kell elkészíteni. A 2x 1/4 rész joghurtot meg lehet enni, mert már nincsen rá szükség.

Ezt követően az egészet hűtőbe tesszük. Majd miután megdermedt lehet rá gyümölcsöket szeletelni. Ezt követően el lehet készíteni a gyümölcszselét vagy gyümölcskocsonyát. A legutóbb Tesco-s típusút használtam, ami elég jól megkötött. Félig dermedten már rá lehet önteni az gyümölcsös rétegre.

Nincsenek megjegyzések: