2011/01/30

Endhiran - Robot

A héten olvastam a http://www.index.hu/ oldalon egy oltás egy indiai filmmel kapcsolatban. Már a cím is elég kifejező volt: A filmtörténet legjobb akciófilmje. Mondani sem kell, hogy a beszúrt videón elég jól szórakoztam, ezért elhatároztam, hogy megnézem az egész filmet.

Inkább nem mondom, hogy milyen forrásból sikerült végül beszereznem az Endhiran-t, és azt sem, hogy mennyire ledöbentem, amikor láttam, hogy majdnem három órás. Már a kedvcsináló után lehetett látni, hogy nekem egyetlen percre sem kell komolyan vennem.

Azt kell mondanom, hogy ez nem az a teljesen fikázandó zs-kategória, sokkal több annál. Az első kilencven perc úgy el telt, hogy észre sem vettem. Nem volt unalmas és végig nagyon jókat lehetett szórakozni.


Az indiai nyelv elég furcsa volt, valamint az is, hogy néhol angolul beszéltek. Így azonban volt néhány nagyon vicces párbeszéd. (Külön köszönet az angol felirat mellékléséért, mert annak hiányában néhol bajban lettem volna a megértéssel.)


"- Come to the station."
"- To which station? Railway station, space station, play station..."

A poénok teljesen jókor jöttek és meglepő módon a táncbetétek is, amelyek az indiai filmek sajátját képezik. Rájöttem, hogy igazából ez nem is olyan egyedi, elég csak a mai magyar filmgyártás egyik legjobb filmvígjátékára a Valami Amerikára gondolni, ami tele van énekes részekkel. Számomra meglepő módon még ezeknél a részeknél sem éreztem késztetést, hogy beletekerjek.

A technikai megvalósítások egész jók voltak, amellett, hogy elég mulatságosak is. Érezhető, ha akarnának, akkor tudnának sokkal komolyabb akciófilmet is csinálni, mert technikailag egész jó szinten vannak. Kár, hogy ilyen magyar filmet nem látni.

A történetről pár mondat. Egy tudós 10 kemény évet szánt életéből, hogy létrehozza élete fő művét, a mesterséges intelligenciával is felvértezett robotot. Nem teljesen titkolt a szándék, hogy végül harcászati célra készült, de a tesztelési fázisban elég sok bonyodalom történik. A történetben aztán lesz minden: a saját képmására teremtő és istent játszó tudós, látványos küzdelmek, tanulási fázis, tűzből való mentés, szülés lebonyolítása, érzelmek megtanulása. Jó látni azt a naivitást, ami a jószándékú robotból árad, valamint később, az érzelmes és a pusztítóan szándékú teremtményt is. Itt valóban egy Steven Segallt meghazudtoló szinészmimikát kellett bevetni, mert különben nem lett volna "hiteles".

A főszereplők játékával sem volt sok gond. Igazából egyszemélyes színház volt, mert a tudóst és a robotot is ugyanaz a személy játszotta. Ha ő alakította volna a női főszereplőt és a bonyodalmakat kiváltó ellenséget, akkor az már sok lett volna.


A három óra játékidő elég sok volt, de nem nagyon benne üresjárat. Változatosság pedig annál inkább. Volt itt minden, amit csak el lehet képzelni. A Mátrix 2 híres autópályás akciójelentét megrengető esemény, a Transformers filmekből vett átalakulások, "klónok", valamint még egy kikancsintás is az első Terminátor filmre.

Ezek mellett persze nem maradhatott ki a románc, a móka, a kacagás, a vallás(!) és a tánc. A hangulatot remekül megalapozták a bugyuta párbeszédek sokaságai, a b-zs filmek főellenségeinek nézései és a vicces akciójelenetek.


Igazából lehetett volna rövidebbre vágni, és egy picivel feszítettebb a történet, de így is minden percét élveztem. Csak ajánlani tudom, szigorúan eredeti (indiai) nyelven. :) Azt hiszem, hogy ideje lesz majd újabb indiai filmeket keresnem a világháló.n..

XXXI

Előző bejegyzésem akár folytatása is lehetne, vagy akár abba is írhattam volna, de azt hiszem, hogy egy újabb év eltelte megér egy újabb bejegyzést.

Tegnap töltöttem be 31. életévemet, és el kell mondanom, hogy qrva öregnek érzem magamat. Örültem volna, ha egy picit több embernek jut eszébe, hogy születésnapom van, de így sem panaszkodhatom. Akik valamilyen szinten fontosnak tartanak és nem felejtették el, azok felköszöntöttek. Remélem, hogy én sem felejtem el az ő hasonló ünnepüket.

A tegnapi nap nem igazán volt ünnepszerű. Évi pakolászott, a gyermekek mászkáltak, én meg punnyadtam. Nem mondom, hogy nem esett rosszul. Délután csináltam panna cottát, majd gofrit.

Születésnapomra kaptam kicsi családomtól egy doboz különleges csokit, amit azóta majdnem sikerült teljesen bezabálnom. Ezen kívül semmi ünnepelnivalót nem éreztem.

A gyermekek mellett nem nagyon lehet semmit sem csinálni. Elmászkálni amúgy sem szeretek itthonról, mert örülök, amikor nem kell kimozdulni. Viszont az itthon lévő káosz igazán idegesít.

A múlt héten vasárnap úgy jöttünk haza Annamária-műtétes hétvégéjéről, hogy a nappaliban 10 négyzetcenti szabad helyett sem lehetett találni a földön. Ruha és játékdarabok voltak szerteszét, amelyek mellett ceruzák, ecsetek és zsírkréták voltak szétszórva a földön. Nem is beszélve azokról a papírdarabokról, amik Annamária ollóval való vágásának köszönhetően hevertek szanaszéjjel. És persze ne feledkezzünk meg az asztaluk alatt maradt ételdarabokról sem. Ekkor elhatároztam, hogy kerek egy hétig nem vagyok hajlandó rendet rakni a nappaliban. Főleg, hogy azon a héten végig felpakoltam minden este a földről, amikor hazajöttem munkából.

Évi egész héten takarított, végig ment az összes szobán, amiknek van is látszatja, de a nappalihoz nem nyúlt. Itt nem lett jobb a helyzet. És sajnos az én hülyeségemnek megint ő itta meg a levét...

Ugyanis, ha a héten valamelyik nap felpakoltam volna a földről, akkor most nem lépett volna rá valamilyen játékra, és nem mehetett volna ki a bokája. Remélem, hogy csak ilyen apróság történt vele, mert biztos, ami biztos alapon elment dokihoz, aki talán majd megmondja, hogy mi lett...

Én mindenesetre tartom magam az elhatározásomhoz, és este hatig nem szándékozom hozzányúlni a nappalihoz. Remélem, hogy én nem fogok ráfázni... A héten mondjuk nekem is majdnem kiment a bokám. Egyszer kosarazás közben, egy másik alkalommal pedig itthon, amikor figyelmetlenül ráléptem valamire. Ezek ruha alatt és mellett megbújó fakockák sajnos elég veszélyesek...

Éves tervek és panaszáradat

A héten olvastam, hogy az egyik angol nyelvet használó, fantasy könyvekről író blogger milyen tervekkel vágott neki ennek az évnek. Nem kevesebb, mint 60 könyvet szeretne idék kiolvasni, ami - szerintem - elég durva szám. Főleg, hogy a fantasy könyvek manapság lapszámra a hagyományos könyvek két- vagy háromszorosát teszik ki.

Nekem ennél kisebbek az elvárásaim saját magammal szemben. Könyvek terén legalábbis. A havi 1, maximum két könyv kiolvasása eleve szép teljesítmény lehet részemről, ha főleg utazás során tudok olvasni. Szeretek olvasni, csak elég sok körülmény van, ami nem mindig teszi ezt lehetővé. Pl. napközben többször próbáltam itthon olvasni könyvet, de ilyenkor általában megjelenik másfél év felé haladó Márton fiam, és kiveszi a kezemből.

Könyvek terén idén szeretném elolvasni a Stephen King Setét torony című sorozatának maradék köteteit. Jelenleg a 4. könyvet olvasom, és ebből már nincsen sok hátra. Ezzel párhuzamosan Anne McCaffrey-től olvasom a Pegazus nyergében című sci-fi regényt. Elég nyögvenyelősen megy, mert számomra elég csapongó az írás. Ezen kívül felmerült még bennem, hogy újraolvasnám George R. R. Martin Jég és Tűz dala sorozatának meglévő könyveit, ha már ídén úgyis jön a sorozat. Ha az SK könyveket befejeztem, akkor esélyt látok az Idő kereke sorozatra is. Bár a polcom itt vár rám még néhány olvasatlan vaskos kötetet Steven Eriksontól is. Nem is beszélve arról, hogy a tavaly előtti nyereményhalomból is van még könyv, amit nem olvastam el. Hirtelen nem is tudom, hogy melyik könyvhöz kapjak inkább.

Fordítások terén idén sem számítok túl sok változásra. Nem hiszem, hogy jönne bármilyen hivatalos meló is, mert egyre jobban elmélyült a válság. A korábbi nagy lokalizálók (EA, CD Projekt, SevenM) nagyon visszaszorították a magyar megjelenéseket. Nem hivatalos munkák terén viszont lenne mit csinálni. A szinte soha be nem fejeződ Baldur's Gate 2 lehet, hogy idén sem fog befejeződni. Részben azért, mert én menet közben jelentkeztem a Sacred 2: Ice & Blood fordítására, ahol még nagyjából 6400 lefordítatlan MS Excel cella vár rám. Közel 200 oldal MS Wordben. Az már csak külön adalék, hogy tegnap toldottam a nyelvi állományhoz még 5 "könyvet", amik nagyjából 5-10 oldallal növelték a teljes szövegmennyiséget. Ezen túl még lenne egy titkos projektem is, amit még el sem kezdtem, pedig nagyon szeretném.

Filmek területén idén már hármat láttam, ami havi szinten elég jó átlag, ha az elmúlt évet veszem figyelembe. Sok mindent szeretnék megnézni, de a gyermekek mellett elég nehéz, főleg, ha este 10-ig nem képesek elaludni. Ez eléggé beszorítja a lehetőségeket. Nagyjából hasonló nehézség van a sorozatoknál is. Nézni való szintén lenne, de ezeket szinte esélytelen megnézni. Valamint nehéz összeegyeztetni néhány sorozatot Évi lelkivilágával. A gyermekek előtt pedig nyilván nem fogok olyant nézni, ami erőszakos, vagy nem nekik való.

A játékok esetében szintén zéró az esély, hogy "komolyabb" időt igénylőnek kezdjek neki. Pedig szeretnék valami jó szerepjátékot játszani, de az este 9-től reggel fél8ig behatárolható időintervallumban valamikor aludni is kell.

A napi élet így sem könnyű. Munkahelyemen munka - szerencsére - van, fizetés lehet, hogy majd kevesebb lesz. Évi majd szeretne magának új munkahelyet találni, ami szintén nem lesz egyszerű. Emellett a két gyermek bölcsödei/óvodai elhelyezését is meg kell oldani. Mellette még itt van az ez idegesítő ELMŰ szarság is. Nem igaz, hogy eddig még egy szerv sem tudta őket rendesen megregulázni a visszaéléseik miatt. Lehet mindenki zsebét kitömik pénzzel. Van miből, mivel a kamu-kötbérezéseik remek bevételforrást jelentenek.

Célom, hogy idén aktívabb sportoljak. Sajnos a korábbi kosárcsapat szétszaladt, én meg nem kerestem idáig újabbat. A héten azonban már voltam egy edzésen, és úgy tűnik, hogy még nagyon vissza kell rázódnom. Hiába olyan, mint a biciklizés, de elég sokat hibáztam...

Aztán ezen felül vannak egyéb elképzelések is. Idén lehet, hogy jó lenne valahová elmenni nyaralni, de nem tudom, hogy jut-e majd erre anyagi fedezet, illetve idő. Sokkal fontosabb, hogy a lakás hitelt tudjuk törleszteni... Azonban még így is szerencsésnek mondhatom magunkat, mert ha van internet, ahol panaszkodni tudok, akkor mégsem olyan rossz.

2011/01/27

Törvénytisztelő polgár (Law abiding citizen)

Ritkán érnek filmmel kapcsolatban ekkora meglepetések, mint a Törvénytisztelő polgár esetében. Alig tudtam valamit a filmről, de miután két kollégám is ajánlotta, valamint miután jöttek a dvd lemezzel, hogy nézzem is meg, nem volt mit tenni.

Alapvetően nem rajongok a Gerald Butleres filmekért, amit főleg a 300-nak tudhatok be. A túldícsért, spártaiakról szóló mese számomra több volt, mint idegesítő, ezért mikor meghallom a fickó nevét valami más film kapcsán, akkor az az alkotás eleve hátrányból indul.


Az első néhány perc után kezdett úgy tűnni, hogy nekem van igazam és nem lesz valami jó, amit nézek, aztán szerencsére nem adtam fel. Elég gyorsan változott a véleményem, amely szinte kaméleonhoz hasonlóan "változtatta folyamatosan a színét".

Először úgy tűnt, hogy valami egyszerű családot legyilkolós bosszúálló film lesz, majd látva Butler barátom ábrázatát, ezt rögtön el is vetettem. A magatehetetlen keserű embert láttam magam előtt, aki semmire nem lesz képes. Az ügyvéd megjelenése után a következő gondolatom az volt, hogy ez bizony valami ügyvédes-tárgyalós baromság lesz, ahol végül lyukat beszélnek majd a hasamba. Majd beindultak a dolgok, méghozzá elég brutális módon, és az is kiderül, hogy a benyomásaimmal kapcsolatban igazam is volt és nem is.

Ha valaki túllendül a felszabadalós részen, akkor onnantól már ne adja fel. Onnantól már kevesebb lesz a borzalom, több az akció és majd azt vesszük észre, hogy vége van a filmnek.

A törvénytisztelő polgár nem egy kiemelkedő film, de nagyon kellemes meglepetést nyújt. Érdemes megnézni.

2011/01/23

Annamária köldöksérv műtétje

Ez a vasárnap reggel úgy indult, hogy hajnali fél hatkor azt mondta a telefon ébresztője, hogy bizony fel kellene kelni, mert el fogunk késni. Szüleimnél aludtunk péntek és szombat este, ha már Balassagyarmatra kellett mennünk. Onnan csak közelebb van, mint Budapestről.

Nagyjából 1 óra autóutat követően megérkeztünk negyed 8 magasságában a kórházba. Előzetesen kétséges volt, hogy Annamáriát megműtik-e, ugyanis egy kicsit köhögött. Aztán kiderült, hogy más gyermek is köhög és azon más gyerekek is meg lesznek műtve, Annamáriával együtt.

Az egészben az egyik legrosszabb az volt, hogy nem kaphatott enni, csupán csak inni (kizárólag vizet). Azt mondták, hogy utána is elvileg csak pépeset ehet, ezért el kellett menni boltba, hogy legyen elég joghurtja, valamint Mártonnak is reggeli.

Eredetileg arról volt szó, hogy fél nyolc körül megnézik Annamáriát, 9 óra körül 10 percet műtik, majd utána az altatásból felébresztik, majd visszaalszik magától. A legvégén pedig délután 4 óra körül jövünk haza.

Mint minden, ez is csúszott, csak valamikor fél 12 körül jutott Annamária a műtőbe. Majd felébredt az altatásból, de már nem igazán aludt vissza. Ébren volt, egy kicsit járkált, néha rajzolt.

Miközben Évi a nagy lányunkkal volt, én közben Márton próbáltam volna igazgatni a folyosón, egy rövid boltjárás után. Szegény gyermek elég sok mindent szeretett volna csinálni, és én csak reménykedhetem benne, hogy közben valamit tanítottam is neki. Nagy nehezen még 1 óra alvást sikerült nála elintéznem. Pont, amikor Annamáriát műtötték.

Valamikor fél négy és négy között végül hazaengedtek. Az anyagcsere-teszthez egy kis pisit kellett neki produkálni, ami szerencsésen megvolt. Azóta itthon már nagy kimenetet is produkált. Egész jól van, bár mintha egy picit panaszkodott volna, hogy fáj a hasa.

Remélem, hogy hamar túl lesz rajta, és nyugodtabban, bátrabban rohangálhat majd.

Még egy poén a végére... Annamária itthon azt méltóztatott mondani Évinek, hogy "Jól van akkor, de ne nyávogjál itt nekem."

2011/01/10

A kis rémek

Ha már ennyire lendületben vagyok, akkor még gyorsan elkészítek egy "a-képek-a-lényeg" típusú bejegyzést is.

A történet arról szól, hogy Évi éppen valamiért nem volt a közelben és vigyáztam egyedül a gyermekekre. Mivel már "elég nagyok", ezért nyugodtan kimentem a konyhába valami kaját csinálni, és amikor először volt egy kis sírás-rívás a nappaliból. Kimentem és azt láttam, hogy festéknek a vizét kiöntötték. Kaptak új vízet, én pedig visszamentem a konyhába. Ezt követően eltelt 3-5 perc, majd Márton megjelent a konyhában. A következő kép fogadott, ami egyedül Annamária munkásságát dícséri.



Nem hasonlít Darth Maulra? :) Pedig még nem is láttak egy Star Wars filmet sem.

2011/01/09

Egy kis tortasütés pótlás

Itthon még nem sikerült igazi tortás módon megünnepelnünk Annamária születésnapját. Ugyan megkapta már korábban az ajándékát, de nem volt itthon külön tortája és persze nem volt gyertya sem, amit el lehetett volna fújni.

Mivel a korábbi próbálkozásaim felsültek a különböző csokis tortákkal, ezért most megint a gesztenyés, de formázott típushoz nyúltam vissza. A http://kiprobaltrecik.extra.hu/tortak.htm#gtorta oldalon találtam is egy jó kis gesztenyetorta receptet (van több is), amit rögtön meg is valósítottunk egy kis módosítással. Pl. a legtetejére nem felvert tejszínt tettünk, hanem marcipánt, és nem kör alakú formában sütöttünk.

A tészta: 6 tojás, 6 evőkanál liszt, 6 evőkanál (por)cukor, 2 evőkanál kakaóport, 1dl olaj, fél csomag sütőpor. Én itt felvertem a tojások fehérjét habbá, majd hozzaadtam a cukrot, a 6 tojássárgáját, a kakaóport és az olajat. Ezt követően óvatosan belekevertem a sütőport és a lisztet. Az egészet beraktam egy nagy kivajazott-lisztezett tepsibe (és nem kerek tortaformába), majd előmelegített sütőben, légkeverés mellett, nagyjából 20 percig 200 fokon sütöttem.

A krém: 20 dkg margarin (én vajat használtam), 2 csomag gesztenyemassza (2x25dkg) 15 dkg cukor, fél rumaroma, 1 vaniliás pudingpor, 3dl tej. A vajjal a cukorral kikevertem, majd hozzaadtam a gesztenyemasszákat és a rumaromát. Itt jegyezném meg, hogy legközelebb inkább majd rumot használnék, mert ezeknek az aromáknak elég Technokol ragasztó szaguk van... A 3dl tejet a pudingporral és két kanál cukorral elkészítettem, majd amikor kihült a vajas gesztenyéhez kevertem.

Évi ekkor kifaragott egy hóember formát a nagy tésztából és az egészet megkente ezzel a krémmel. Ezt követően pedig marcipánt nyújtott, és azzal borította be az egész tortát. A végeredményt pedig itt láthatjátok.



Valamint két képet a gyermekekről a tortával mert aranyosak.


Sárkányvár

Ha valaha is volt olyan modernkori társasjáték, amelynek a megvételét legjobban megbántam, akkor ez lenne az. Karácsony környékén véletlen akadtam rá a Sárkányvár dobozára Annamáriával, miközben pakolásztam. Neki még tetszett, tehát lehet, hogy pár év múlva egy kicsit majd játszani is akar vele.


Ehhez a játékhoz tartozik, hogy egy november 1-ét megelőző napon, a zárás előtt az utolsó percekbe rohantunk be a budaőrsi Tescoba, hogy vegyünk valami társasjátékot társas szórakozásnak. Ez lett. Nekem tetszett a témája, de Évinek még lehet, hogy az sem. Nem szokta megmondani.


Az első néhány tapogadózó játék után közösen rájöttünk, hogy az amúgy nem túl minőségi játékelemekkel nem is annyira szórakoztató a játék, sőt még unalmas is.

Miután kiválasztottuk a karakterünket, bábunkat és kezdőelemet kezdődhet a játék. Kockadobás segítségével haladunk a külső körön, ami egy falut jelképez, ahol be lehet szerezni a későbbi kalandhoz minden szükséges felszerelést. A véletlenszerű kockadobások után előfordulhat, hogy az első kört úgy tesszük meg, hogy nem vagyunk elég felkészültek és felszereltek. Ilyenkor lehetőség nyílna újabb körre vagy körökre, de ez óriási nagy pazarlás lenne, mivel vetélytársaink már javában a barlangban kalandoznak.

A második kör ugyanis már a szörnnyekkel való harcról és kincsek megszerzéséről szól. A középre lefektetett lapocskák felszedéséhez kaptunk egy remek kis tapadókorongos eszközt. Az ezzel való játékot Annamária egy darabig élvezte, valamint az utána való kamu kockadobásokat is.


Az egyik lapkáról szabadon mehetünk a szomszédosra, ha annak felfedése után nem ütközünk legyőzhetetlen akadályba. Lehet ott omlás, szörny, vagy méreglövedékes csapda. A szörnyek elleni harc kockadobással történik, mint például a régi Kaland-Játék-Kockázat könyvekben. Ez persze nem jön be mindenkinek és a túl rossz szerencse faktor miatt sokan meg is utálhatják.

Az utolsó mezőn kell elrejteni a szinte legyőzhetetlen sárkányt, valamint a győzelmet érő jogart.

A játékkal 2-7 fő játszhat, és elvileg 8 éves kortól ajánlják. Szerintem nagyjából az lehet az optimális életkor a játékhoz.

A lényeg, hogy igazából senkinek sem ajánlom, legyen bármilyen akciós is boltban, vagy Vaterán. Megjegyzem, hogy komolyabb társasjátékboltban már nem is kapható. (A képeket a http://boardgamegeek.com oldalról vettem.)

Kéjjel-nappal (Knight and day)

Eredetileg nem is akartam külön bejegyzést szánni ennek a filmnek, de most mégis megteszem. Előzetesen nem számítottam valami sokra, ezért sikerült nagyon kellemesen csalódnom és szórakoznom.


A filmhez adva volt Tom Cruise és Cameron Diaz, akikről el lehetett mondani, hogy szörnyen megöregedtek, és ami még további vicc, hogy a főszereplő páros férfi tagja bizonyos jelenetekben fiatalabbnak tűnt.

Előljáróban annyit mondanék el, hogy a lényeg, hogy ne vegyünk semmit sem komolyan. Hőseink nagyon gyorsan szelik a távolságokat, és szinte teleportálva kerülnek az egyik helyről a másikra. Ez persze nem feltétlenül rossz, ha nem vagyunk maximalisták. Erre különben szükség is van, mert ennek köszönehetően elég feszített a tempó, nincsen szinte egy rövid üresjárat sem. Végig megy az akció, végig történik valami, nincsen sok felesleges okoskodás. Sok bumm és minimális szerelem.

A történet szerint June Havens (Cameron Diaz) éppen testvére esküvőjére készül visszautazni, amikor belebotlik Roy Millerbe (Tom Cruise), aki történetesen üldözött titkosügynök. Miután sikeresen túlélnek egy viccesen-zűrös repülőutat, az egyszerű nő is céltáblává válik. Egymást követik a képtelennél képtelenebb akciójelenetek, és pörög - a gyakran logikátlan és képtelen - akciójelenetek sokasága. Szerencsére ez mind szórakoztató módon, és egyáltalán nincs kedvem kikapcsolni a dvd-lejátszót, hanem vigyorral az arcomon már azt veszem észre, hogy véget is ért az egész.


Azt hiszem, hogy ezzel kellően sikerült Tom Cruise-nak megalapozni, hogy legyen egy újabb Mission Imposible rész, és hogy az legalább valami sikert könyvelhessen el a jegypénztáraknál.

2011/01/04

2010 - Nem a töltők éve

Sokan készítenek év végi összefoglalásokat vagy év végi listákat, de én most nem ezt teszem. Nem is akarok hosszan írni, mert valahogy nem nagyon van rá időm és energiám. Részben ez a bejegyzés annak is szól, hogy legyen egy kis mozgás vagy új bejegyzés a blogon, részben pedig mert eszembe jutott a téma és nem akarom elfelejteni.

A lényeg, hogy 2010 nem a töltők éve volt. Kezdődött ott, hogy a PDA-m autós töltőjének szakadt el a madzagja, majd a hálózati töltő egyik műanyag részében tört el valami. Szerencsére ez még nem gátol meg abban, hogy ne lehessen tölteni a kütyüt, de azért nem árt figyelni.

Aztán a laptop töltőjének zsínórja szakadt el a laptopba való csatlakozáshoz közel, amit házilag még meg tudtam bütykölni, hogy töltse is az aksit vagy adjon áramot a laptopnak. Aztán most, a karácsony utánt követő napokban egyszercsak nem töltötte tovább az aksit. Ugyan még van benne valamennyi energia, de egyszerűen nem töltődik. Remek... most úgy tűnik, hogy vehetek egy aksit + egy töltőt. Talán ebay-en keresztül, szállítással a kettő kijönne 20e pénzből, de most erre nekem nincsen külön tartalékom. Az a vicces vagy inkább szomorú, hogy Magyarországon ezt nagyjából a duplájáért lehet beszerezni.

Ehhez pluszban még jön, hogy a melóhelyemen az egyik kolléga elkérte a céges laptopom töltőjét, amikor nem voltam itt, és persze az is tönkrement. Kaptam helyette valami régi bumszlit...

Szóval 2010 nem a töltők éve volt.