Élménybeszámoló a Társasjáték Facebook csoport 2023-as őszi találkozójáról

Új játékot kipróbálni mindig öröm, ha pedig egy egész nap csak – számomra – új játékokat próbálhatok ki, akkor az már ünnepnap kategória.

Szeptember harmadik szombatján egy kicsit túllépve a komfortzónámon a távoli, egzotikus Kőbánya-Kispest felé vettem utamat. Sokan vidékiként nem értik meg, hogy Budapest nem egy nagy egész, hanem sok, távoli kis „szigetből” áll, és minden hídon való átkelés már egy nagy kaland kategória. A kis utcákon keringtem pár percet, mire a paneldzsungelben találtam megfelelő parkolóhelyet a Társasjáték Facebook csoport találkozójának közelében.

Nem sikerült a kezdésre odaérnem, ezért – úgy gondolom – hogy elég nagy szerencsével találtam olyan asztalt, ahol még nem kezdtek bele játékba, sőt a játékmagyarázatba sem. Ráadásul egy olyan játék volt, ami korábban már felkeltette az érdeklődésemet. A Dél-Tigris vándorai névre fordított Wayfarers of the South-Tigris igazán imponáló asztalképpel rendelkezik, ugyanakkor a játékot még nem ismerve valóságos fuldoklásra került sor gazdag ikontengerben. Azt sem mondanám, hogy a folyamatosan gyűjtött kártyák mentődeszkául szolgáltak volna, hogy elkerüljem a végem.

A játékban felfedezőként, térképészként és asztronómusként fedezzük fel a környéket. Legalábbis ezt a színesítő szöveget kapjuk körítésként, de igazából kőkemény számolás és fejben történő Excel-tábla menedzselés folyik egész végig. Hiába van a játékhoz gyönyörű játéktábla és sok, igazán gazdagon illusztrált kártya, ezek szépségében nem tudtam az első játék során elmerülni, mert tényleg nagyon sok mindenre kell figyelni. Rögtön a játék elején dobunk a kockáinkkal, majd az azokon szereplő szám meghatározza, hogy milyen fajta akciót hajhatunk végre minden alkalommal, amikor sorra kerülünk. Ezen felül másik opció, hogy a nálunk lévő bábukat is elhelyezhetjük valamelyik akcióhelyre.

A Dél-Tigris vándorai nem fixen megadott körökből áll. Mindig amikor sorra kerülünk, akkor végrehajtunk egy akciót, majd következik a mellettünk ülő játékos, és így tovább. Ha kifogynánk bábuk és kockák nyújtotta lehetőségekből (vagy már csak egy kockás lehetőségünk van), akkor lehet a kockáinkkal újra dobni.

A szabályokra nem térnék ki részletesen, de a lényeg, hogy tényleg rengeteg lehetőség van. Nem tudom, hogy hány játékra van szükség, hogy ismerjük milyen akciót hol találjunk meg. Én folyamatosan böngésztem az ikonrengeteget és gondolkodtam mit is kellene csinálni, amikor sorra kerülök. Az analízis-paralízist könnyen ki tudja hozni a játékosokból A Dél-Tigris vándorai. Mi három fővel játszottuk, ami nagyjából ideális lehet. Nem hiszem, hogy négyen annyira jó lehet, esetleg, akkor ha már nagyon gyakorlottak vagyunk. Túl sok interakciót nem ad a játék egymással, inkább csak az akcióhelyeket és kártyákat tudjuk egymás elől elvinni. Fontos még megemlítenem, hogy – az amúgy sem kicsi játéktábla mellett – a játéktér folyamatosan bővül, ezért elég nagy a helyigénye.

A lényeg, hogy nem rossz játék A Dél-Tigris vándorai, rengeteg lehetőség és újrajátszás van benne, viszont nekem egy picit sok volt. Mintha a tervező valamennyire túltolta volna az opciókat. Még játszanék vele párat, de arra nem érzek késztetést, hogy otthonra is akarjam magamnak.

A második kipróbált játék a Cryptid volt. Az izgalmas borítóra tekintve egy kicsit csalódáskeltő volt az indító játékkép. Mint egy végtelenül unalmas, tematikátlan euró látképe (nem mintha az „unalmas eurókkal” nem tudnék jókat szórakozni). Elsőre valamiért a Dominant Species jutott az eszembe.

Ez egy 3-5 fős dedukciós játék. Az előkészületeknél kezdődik minden, amikor kiválasztunk egy kártyát, ami meghatározza a játékteret, és amin jelölve van, hogy a játékosonként kapott „kódkönyvből” melyik állítást ismerjük. Tegyük fel A játékos azt tudja, hogy a megkeresendő lény „mocsárban vagy vízben lakik”. A kezdőjátékostól kezdve körben haladunk. Az éppen soron lévő személy lehelyezi a kutatóbábut és vagy azt mondja rábökve egy játékostársra, hogy mondjon valamit, vagy azt állítja – egy korong lehelyezésével együtt -, hogy ott van a lény. 

A játékostárs nem blöffölhet, igazat kell mondania. Ha lehet ott a lény, akkor korong kerül oda. Ha viszont nem lehet ott a lény, akkor egy kockát kell odatenni és a kérdezőnek is le kell helyezni egy kockát olyan helyre, ahol nem lehet a lény. Abban az esetben, ha eleve korongot tettünk le, hogy szerintünk ott a Cryptid, akkor a többi játékos addig tesz rá korongokat, amíg valaki kockát nem tesz rá. Ha mindenki korongot tett a miénkre, akkor mi nyertünk.

Elég egyszerűnek tűnik, de azért van mögötte rendesen gondolkodás. Azt kell mondanom, hogy a nagyon absztrakt kinézete mellett ennek a játéknak a beszerzésén elgondolkodtam. De szerencsére még nem jelent meg. (Ha lenne belőle mégis egy példányom, akkor talán hosszabban is írnék róla legközelebb.)

A két Reflexshoppos játék után leültünk egy Piatnikoshoz is, az Art Galleryhez. Kicsit kényszer szülte a csapatunk döntését, de ha már ott voltunk akkor tettünk vele egy próbát.

A játékban 0-8 számozású kártyákat kaptunk az előkészületek során. Ebből a 9 lapból választottunk ki először egyet, hogy mennyit lépünk a játéktáblán, majd még egyet, hogy titokban mennyit licitálunk a helyszínen lévő kártyára. Ezt követően jött a következő játékos és ezt még megtettük három alkalommal. Az utolsó nálunk maradt lappal meghatároztuk, hogy ki lesz a következő kör kezdőjátékosa, majd ellenőriztük a titkos licitek eredményeit.

Sorban haladva az adott helyszíneken megnéztük, hogy ki licitált többet. Egy helyszínre kerülhetett több lapunk is, sőt, ha 0-s kártyát tettünk le egy másik lap mellett, akkor az 10-est ért. A lap nyertesének meghatározását követően pedig a helyszín meglátogatásának sorrendjében (amit kis kockák jelöltek) választhattunk magunknak kártyákat. Így a kör végén újra 9 lap volt a kezünkben, de ezek már nem biztosan ugyanazok, mint a játék kezdetén.

A megszerzett kártyákon 4 sorban lehetett pontot kapni. Arra már nem emlékszem, hogy a leghosszabb összefüggő sorozat vagy legtöbb pontot hozó sorozatot kellett-e figyelembe venni. Itt sem akarok kitérni az apróságokra, de nagyjából így működik az Art Gallery.

Azt kell mondani, hogy igazából ez egy átlagos családi játék, amivel párszor el lehet szórakozni, de már egy kicsit elhaladt felette az idő. A kártyák megszerzésének ellenőrzése olyan bénácska, és a játékidő is talán valamivel hosszabb, mint kellene. Még úgyis, hogy nem annyira AP veszélyes. Családoknak és kezdő társasjátékozóknak tudnám ajánlani, de nem nekem itthonra biztosan nem kellene.

Ezt követően egy könnyebb partijáték elé ültünk le. A Sárkányokban nem a fantázialényeket, hanem levegőben repkedő papírsárkányokat reptetjük. Mindenki kap 3 kártyalapot, majd amikor körsorrendben ő következik, akkor lerak egyet. A kártyán szereplő szín megmondja, hogy melyik homokórát kell átforgatni. A játék lényege az, hogy minden játékos kezéből fogyjanak el a kártyák úgy, hogy egyik homokórán sem peregjenek le a szemek. Bár folyamatosan lehet és kell is egymással kommunikálni, de így is elég szép káosz tud kialakulni, a néha-néha felboruló homokórák mellett. További nehézség, hogy van egy dzsóker, fehér homokóra is, amit egyszínű kártyával lehet csak forgatni.

Ez egy mindenképpen szórakoztató, színes és jó hangulatot okozni képes játék. Családdal vagy barátokkal jó választás lehet, de mindenképpen sík felületen játsszuk!

Ezt követően ültünk le a szintén Reflexshopos kiadású Witchstone-hoz. A szintén szép asztalképpel és tartozékokkal bíró játék szintén remek élményt adott kis társaságunknak. Boszorkánykodásunk során arra kellett törekedni, hogy a legjobb kombinációkat és láncolatokat hozzuk ki a saját játéktáblánkon, illetve az azokkal szerezhető bónuszokkal.

Minden alkalommal, amikor ránk került a sor egy lapkát tehettünk a saját játéktáblánkra. A lapkánkon két darab akció szerepelt, de ha ezt a lapkát olyan lapok mellé tettünk le, ahol több, összefüggően ugyanolyan akció szerepelt, akkor azzal akár 6-8 erős akciót is végrehajthattunk.

Érdekes volt látni, hogy a lehetőségeinkből milyen utakon indultunk el és melyik akciókra feküdtünk rá jobban. Már közben is, de a játék végén azon értekeztünk, ha nem lenne ilyen nagy játékdömping, akkor ez is elég nagy „klasszikussá” nőhette volna ki magát, de így sajnos eléggé elveszik a többi játék sűrűjében.

Bár nem írtam túl sokat a Witchstone-ról, de mindenképpen kiemelkedett a szombati nap többi játékai közül. Ez is egy olyan darab, amit újra szívesen elővennék, akár családdal, akár barátokkal.

Zárásként már csak egy kétfős, sakkszerű játékra került sor. Előljáróban annyit, hogy nem vagyok sem az absztrakt, sem a macskás játékok nagy kedvelője… Ez pedig a kettő kombinációját adja.

A Gémklub kiadású Huppban egy 6x6-os, kipárnázott(!) játéktáblán kell kiscicákat elhelyeznünk, úgy hogy végül 3 legyen a saját színünkből egymás mellett. A csavart azt adja, ha magányosan álló kiscica mellé rakunk egy másikat, akkor az újonnan lehelyezett szőrmók egy mezővel ellöki a mellette levőket. Vagy lelöki őket a tábláról. Amennyiben sikerült három kisicicát a saját színünkben egymás mellé tennünk, úgy azok lekerülnek a tábláról és nagymacskák lesznek. A végső cél, hogy három nagymacskák legyen egymás mellett vagy az összes nagymacskánk kerüljön fel a táblára.

A felvezetőből már sejthető volt, hogy ez a játék nem lett a kedvencem. El lehet vele játszani és biztos sokaknak tetszeni fog, de én ezzel többet már nem nagyon szeretnék játszani. Vannak számomra sokkal izgalmasabb és kedvezőbb tematikájú játékok is.

Összességében azt kell mondanom, hogy remekül alakult ezt a szombati nap. Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült kipróbálnom a Vagabund játékait és még egy-két izgalmasabb címet, de így is remekül szórakoztam. Jó volt a szervezés, a játékostársak és még a játékmesterek is segítettek a szabályokban.