2016/12/29

Scythe

Jakub Rozalski képek sokat dobnak a hangulaton
Mikor tavaly ősszel robogott a Scythe nevű játék megvalósulási hadjárata a Kickstarteren (továbbiakban KS), akkor egyáltalán nem értettem, hogy mi az a nagy rajongás, ami azt körbeveszi. Elképzelni nem tudtam, hogy miért vannak annyira besózva a gondolkodósabb, eurós játékok kedvelői egy olyan társasjáték iránt, ami elég egyedi témát hoz. Mivel nem kérdeztem rá náluk, ezért gondolom, hogy ez lehetett az ok...
A Scythe szerzőjét Jamey Stegmaiert onnan ismerhettük korábban, hogy remek társasjáték kiegészítő komponenseket készített, amivel egészen más, sokkal jobb hangulatott tudtunk kölcsönözni egy alapvetően fakockákból és szürke játékelemekből álló társasnak. Az szinte biztosnak látszott az egész KS kampány alatt is, hogy a minőségi és egyedi alkatrészekkel biztos nem lesz baj. A fa és karton jelölőkön túl eleve jártak műanyag minifigurák a játékhoz, amikhez további fémpénzeket és hasonló kiegészítőket kérhettünk. Akkor valahogy ez a dolog annyira nem fogott meg. Nem volt kedvem vakon csatlakozni egy újabb KS-hez. Azonban még a nyáron lehetőségem nyílt kipróbálni a már azóta megjelent játékot.

A traktorista sárgák hősének hátasállata egész furcsa
A történet szerint valamikor az 1920-as években járunk a nagy Világháború után, egy alternatív világban. Európa még nem teljesen pihente ki a nagy világégést és még mindig vannak nyomai a küzdelmeknek. Az események színhelye egy alternatív Kelet-Európa, ahol az ott lévő frakciók vetnek be mindent a hatalom megszerzéséért. Azonban a termőföldeket nem csak parasztok járják, hanem a nagy háború mozgó gépszörnyei, a mechák is... Meglehetősen érdekes a koncepció és valóban egyedi hangulatot kölcsönöz az egészhez. Ahogy a játék grafikai/képi világa is, amit ráadásul külön is meg lehetett vásárolni.

A kommunizmus győzni fog.
A vörös játékos kiváltotta a játék végét.
A játék célja, hogy a legnagyobb vagyonnal rendelkezzünk a játék végére. Ennek kiváltására egy játékosnak legalább 6 csillaggal (teljesített feladattal) kell rendelkeznie az úgy nevezett diadalsávon. Ezek elérése nem annyira könnyű feladat és elég lassan is indul be a dolog, de mikorra megszerezzük valamiből a 3. csillagunkat, akkor onnantól számolva viszonylag gyorsan jön már a maradék 3. Persze csak akkor, ha mi vagyunk a leggyorsabbak és ha sikerül optimálisan gazdálkodnunk.

A Scythe alapvetően egy munkáselhelyezős és gazdálkodó játék, amiben lehetőségünk van, sőt szinte kötelező legalább két harci ütközetet is megvívnunk. Azonban elsősorban a játék nem a harcról és a területszerzésről szól, mivel a sok csatakezdeményezéssel, sőt azok számunkra pozitív kimenetelével negatív hatást is okozunk saját magunk számára. A népszerűségünk ugyanis csökkenhet, ami nagyban befolyásolja majd a pontjaink számát.
A tartozékokra nem lehet panasz

A játékban további egyediség a kalandozás. Minden frakciónak van egy hőse, aki különböző kalandokba bocsátkozhat. A találkozáskártyák megszerzésével onnan három lehetőség közül válaszhatunk. Ezek segítségével nagyot lökhetünk stratégiánkon, de akár változtathatunk is azon. Egyedi találkozásnak vagy kalandnak tekinthető a térkép közepén található Gyár meglátogatása is, ahol az első látogatáskor szintén szerezhetünk egy kártyát. Ennek a Gyárnak a játék végén is nagy szerepe lesz, hiszen a végső birtokosa további előnyöket szerezhet. Sajnos ezek a kalandok hamar kimerülnek, és csak apróbb színt visznek a játékba.


Mint azt két bekezdéssel korábban írtam a fő mechnika az erőforrás gazdálkodás és a munkáselhelyezés. Itt azt kell mondanom, hogy Stegmaier úr valami egészen szépet alkotott. Nem mondanám teljesen egyedinek és forradalminak a háttérötletet, viszont a kivitelezés elég jól sikerült. A saját frakciónkhoz tartozó játékstáblánk ugyanis apróbb mélyedéseket tartalmaz, ahová elhelyezhetjük különböző méretű jelzőinket. Azok elvétele vagy átpakolása után nagyon könnyen áttekinthetően láthatjuk, hogy miben változnak későbbi lehetőségeink.

Az egyedi játéktáblánkon 4 terület található, amik mindenegyikén találhatóak a felső és alsó részeken akciók. Ezeket egy saját körünk során külön-külön, vagy akár együtt is használhatjuk, azonban olyant nem csinálhatunk, amit az előző körünkben is tettünk (kivéve az egyik frakciónál). A felső soros akcióknál lehet erősítés, termelés, mozgás vagy kereskdelem, míg az alsó soros akcióknál fejlesztés, telepítés, építés vagy sorozás.
Kicsi a rakás

Rengeteg mindenről lehetne beszélni a szabályok kapcsán, hiszen azok egy 32 oldalas szabályfüzetben szerepelnek. (Szerencsére ez már elég hamar, még a KS kampány alatt, elérhetővé vált magyar nyelven is.) Előljáróban talán a harc érdemelne még pár szót kedvcsinálóként... Ha egy karakter mechjei és/vagy fő karaktere a köre végén egy olyan mezőn van, ahol az ellenfélnek mechejei és/vagy főhőse található, akkor harc veszi kezdetét. A harchoz egy tárcsán kell beállítani egy támadó számot, aminek értékét növelni lehet harci kártyákkal is. Mindez titokban történik a felek között, tehát az összevetés során lehetnek meglepetések. A harc győztese és azok egységei a megnyert mezőn maradnak (és elnyerik az ott lévő nyersanyagok jogát), míg a vesztes fél egységeinek el kell onnan kullognia (ráadásul a munkásai a kezdőbázisra kerülnek). Azonban további érdekesség, hogy győztes annyi népszerűséget veszít egy-egy ilyen harc alkalmával, amennyi ellenséges munkást elkergetett a megnyert mezőről.
A győzelmem után Scythe-átva néztem én is...

A Scythe-ban elég sok lehetőség rejlik és elég sok lehetőséget nyújtanak a különböző frakciók is. 4-5 fővel a játék egész jól működik, nem vészesek a holtidők sem, ugyanakkor azt még nem sikerült megtapasztani, hogy 2 játékos esetén milyen lehet a játék. Nekem alapvetően tetszett, ahogy feleségemnek Évinek is. Mindketten szeretjük az eurós játékokat (is), de a játék kidolgozottsága látvány és praktikusság szempontjából teljesen levett a lábunkról. Gondolkodtam rajta, hogy meg kellene venni, de szerencsére éppen nem volt kapható. Annyit még hozzátennék, hogy alapvetően nincsen a játékban semmi égrengető újdonság, de a mechanikák kellemesen vannak összerakva és valahogy öröm volt ilyen tartozékokkal játszani.

Jó hír lehet a játék iránt érdeklődőknek, de az idegen nyelveket kevésbé beszélőknek, hogy a Scythe magyar nyelven is érkezni fog. Ha lehet hinni a Delta Vision és Stegmaier úr előrejelzésének, akkor már valamikor 2017 februárjában megkaphatjuk a játékot. Amint mindenféleképpen ajánlok, ha egy kicsit többre vágyunk a szárazabb eurogémeknél, de ugyanakkor nem szerencseközpontú, dobókockadobásokra épülő játékot szeretnék a birtokunkban tudni.

A játék még valamikor a nyár végén próbáltam ki a Gémklubban, Simák Tamásnak és remek szabálymagyarázatának köszönhetően. Azóta azonban sok idő telt el, ezért a leírásomban előfordulhatnak tévedések. A teljes magyar játékszabály itt található. A képek egy része a BGG-ről vagy saját forrásból származik.

2016/12/17

Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet

Ahogyan tavaly úgy idén is csak egyetlen filmre akartam elmenni moziba önmagamtól. Ez idén is egy Star Wars film volt, ahogy 2015-ben. Akkor valamiért nem találtam alkalmat gondolataim lejegyzésére Az ébredő erő kapcsán, de idén nem szeretnék ebben a hibába esni és még viszonylag gyorsan írnék pár sort a Zsivány Egyesről.


Mielőtt azonban az idei Star Wars moziról gondolkodnék hangosan néhány megjegyzést fűznék a VII. epizódra is. Tavaly a Disney erős biztonsági játékot játszott Az ébredő erő kapcsán. Egyszerre akart megfelelni minden igénynek, ezért egy meglehetősen felemás mix keveredett ki a dologból. Új karaktereket akart bevezetni, egy új világépítéssel és helyzettel, miközben a régi színészeket megpróbálták búcsúztatni. Az ébredő erő egyszerre volt folytatás és reboot, mivel gyakorlatilag semmi olyant nem láttunk, amivel a korábbi részekben ne találkoztunk volna. Ugyanakkor az egész nem volt rossz, de mégis valami hiányzott és nem volt bennem túl nagy késztetés, hogy azóta többször is újranézzem. Azonban lassan itt lenne az ideje, és akkor talán többet is írok róla.

A Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet viszont valamivel bátrabb volt, mint a Disney első Csillagok háborúja fecskéje. Miközben a megszokott világot láthattuk, nem a "szuperhősök" kerültek előtérbe, hanem a kisemberek, a hétköznapok figurái, akiket azért mégis hősi szintre emeltek a dolgok alakulásai.

A történet során "szó szót követett". Ugyanis a főhősnőnket, Jyn Erso-t (ejtsd: örSZÓ) megbízták azzal, hogy kutassa fel apját Galen Erso-t (ejtsd: örSZÓ), aki a Halálcsillag nevű félelmetes csodafegyver tervezője. Ehhez először rá kell bukkannia Saw (ejtsd: SZÓ) Gerrerára, akit amúgy elég nehéz megközelíteni. Jyn segítőtársai között van Cassian Andor és egy droid, K-2SO (ejtsd: kéj-tú-SZÓ) is. A feladat nem könnyű, ugyanis Birodalom megtesz mindent annak érdekében, hogy a Halálcsillag sokáig titok maradjon, ahogy az ahhoz kötődő minden dolog is. A Lázadás/Szövetség legfőbb ellenfelei Orson (ejtsd: orSZÓn) Krennick igazgató és a Halálcsillag jogát magának akaró, egy az előzetesekben nem látható meglepetés szereplő, egy bizonyos kormánySZÓ... És persze ott van Darth Vader is.

Sok dolgot nem árulok el, hogy a filmben a szereplők azért küzdenek, hogy ellopják a Halálcsillag tervrajzait, hátha találnak abban valami gyenge pontot. Azzal sem lövöm le a poént azok számára, akik már látták az Egy új reményt, hogy ez sikerülni is fog nekik. A kérdés az, hogy ez miként valósul meg, illetve mi lesz a hősök sorsa. Valamint, hogy közben milyen titkokra és érdekességekre derül fény.

A film előtt a sajtó attól volt hangos, hogy újraforgatásokra volt szükség, mert a fejesek túl sötétnek gondolták a filmet. Abban igazat adok nekik, hogy nem annyira vidám a történet, ugyanakkor - számomra - felesleges volt humoros jeleneteket és beszólásokat beleerőltetni. Ezek nélkül is működött volna az egész. Azonban egy kicsit szembetűnő volt, hogy az előzetesekben látott jelenetekből néhány kimaradt...

A Zsivány Egyes is igyekezett kiszolgálni a rajongókat, mint Az ébredő erő, ugyanis itt is voltak visszaköszönő dolgok. Nem csak tárgyak, hanem "ismerős" szereplők is. Némely esetben azonban egy kicsit túllőtték a dolgot. Néhány digitálisan feltámasztott karakter esetében egy kicsit furcsa a megjelenítés. Az egyik "szereplő" esetében úgy tűnt, mintha egy kimaszkírozott, balzsamozott hulla mozogna, akinek az idegeit elektromossággal stimulálják. Nem mondom, hogy borzasztó volt, de mégis nagyon furán hatott. A film után azon gondolkodtam, hogy ez vajon valami teszt-e a közönség felé, amiben az ilyesfajta megjelenés kapcsán kíváncsiak a reakciókra. Siker esetén én nem tartom kizártnak, hogy a jövőben többször is fognak ehhez a módszerhez nyúlni. Arra is elég nagy esélyt látok, hogy a VIII. részben majd lesznek visszatekintések a múltba, ahol az egyes szereplők fiatalabb változatait láthatjuk majd digitális formában.

Úgy vélem, hogy a Zsivány Egyes egész jól sikerült, hozta a Star Wars filmek hangulatát, mint képi, mint pedig zenei téren. Ugyan az elején elég kapkodva jöttek egymás után a helyszínek és egészen más szemszögből láthattuk a világot, de mégis szórakoztató volt az egész. Egyáltalán nem bántam meg, hogy moziban néztem meg.

Mielőtt még zárnám ezen blogbejegyzésemet kitérnék pár negatív dologra is a CGI szereplőkön túl. A filmet 3D-ben néztem meg, de nem annyira éreztem neki szükségét. Nem adott annyi pluszt, hogy mégegyszer úgy akarjam megtekinteni. Nem vagyok az eredeti hangok sznobja sem, de Vader magyar hangja elég botrányos lett... szerintem... és ahogy olvastam máshonnan a többség szerint is.

Mindenesetre a Zsivány Egyes arra jó kísérlet volt, hogy a jövőben is jöhetnek a különálló Star Wars filmek. Bizonyára többen megnéznénk, hogy miként lopták el (a Császár szándékának megfelelően) a bothan kémek a második Halálcsillag tervrajzait. De egyelőre azonban az új Han Solo film kilátásban, majd egy Boba Fettes. Ezek előtt pedig jövő karácsony előtt a sorozat VIII. epizódja, amit szintén moziban szeretnék először megtekinteni.

Most pedig vár a Scarif, a Star Wars Battlefrontban...



2016/11/07

Mit jelent a gémerség? Hol van a határ, amíg még játék valami?

Nemrégiben a magyar társasjáték közösségen belül engem választottak a Hét gémere címre. Ezt követően csak annyi volt a feladatom, hogy néhány oldalt kitöltve, sok-sok kérdésre adjak választ. Tagadnám, ha azt állítanám, hogy nem élveztem volna. Ugyanakkor az egész egy kicsit el is gondolkodtatott. Jelen írásom csupán egy kis agymenés, különösebb cél nélkül.
Ki is számít gémernek? Honnantól is érezhetem magam annak? Én erre azt a választ adtam, hogy amióta megvettem az első gémer egeremet. Valójában a válasz talán sokkal mélyebb, talán már egész születésem óta gémer vagyok. Mit is jelent ez a gémerség? Talán az, hogy nagyon elmélyülünk valamiben, ami szórakoztat, amivel jól érezzük magunkat. Sőt, nem csak akkor mikor ezt a tevékenységet végezzük, hanem máskor is. Egy gémer nem csak akkor számít annak, ha játszik… Legyen az asztali társasjáték, vagy valamilyen elektronikus eszközön folytatott szórakozás. Általában a gémer típus, akkor is imádata (talán függősége?) áldozata, mikor „csak” tudását mélyíti szenvedélye még jobb megismerése kapcsán. A fórumokat bújja, csevegő alkalmazásokon, vagy szóban beszél meg egy játékalkalmat vagy stratégiát.
Egy gémer rengeteg plusz időt, energiát és pénzt öl bele a dolog. Nem véletlenül említettem a gémer egeret. Egy sima játékosnak elég egy mezei egér is (hahaha), nem szükséges x+3 gomb, 2 görgő, vagy magasabb mintavételezési pontossággal bírjon. Sőt a keményebb gémer nem áll meg itt, hanem további kiegészítőket is vásárol. Ugyanezt teszi egy társasjátékos is. Jobb komponenseket szeretne, bábukat fest, vagy csak egyszerűen megveszi az összes kiegészítőt egy adott játékhoz. És akkor még nem is beszéltünk a promókról. Gémernek lenni egyfajta függőség, mégha nehéz is beismerni.
Hol van a határ, amíg még játéknak számít valami?
Ezt kérdést nem tette fel senki, csupán csak én saját magamnak. Tényleg nem kell leszűkíteni a kört egy adott játékostípusra. Sok-sok időt áldozunk fel egy játékra, ami nagyon érdekel minket és most nem a függőségről akarok beszélni. Egy adott játék apróságainak minél nagyobb és jobb megismerése nem egyszerű dolog, valamint nagy jártasságot is igényel. Én meglehetősen lusta PC-s lövöldözős játékos voltam, de talán nem is voltam sokra hivatott. Ugyan nagyon ritkán sikerült egy-egy CoD2 szerveren első helyen is befutni, de nem ez volt a jellemző és nem nevezném magam tehetségesnek. Több helyről lehet hallani, hogy valaki naponta több órát azzal tölt el, hogy gyakorol, azért, hogy még jobb legyen. Kérdem én, hogy ezzel mi a cél? Ezek után is marad ugyanaz a játékélmény, mint amikor csak csupán belekóstolt valaki az adott játékba? Szerintem nem. Ugyan megvan az adrenalin, a győzelem öröme, és a kudarc után a bizonyítási vágy, de talán ezzel meghalt a játék. Mi lehet abban jó, hogy másodpercenkénti több kattintással egységeket termelünk, miközben billentyűzetkombinációkkal betakarítunk valami nyersanyagot? Vagy akár abban, hogy 5-6 órát gyakorlunk egy pár perces csatára. Egy ideig még jó lehet, de aztán nem.
Ugyanez megjelenik a társasjátékoknál is. Főleg a kevés szerencsefaktorral bíró eurógémeknél jöhet elő a dolog, amikor valaki rengeteg játékalkalmat áldoz arra, hogy megtalálja az optimális, a legjobb stratégiát. Ezt követően pedig már automatikusan megy a „játék”. És – szerintem – elveszik az élvezeti érték.
Egy játék fejleszt, okosít… legalábbis egy pontig. De szerintem inkább közösségi élménynek kell lennie. A CoD2-es klán pozitív oldala is a közösség volt, a játékosok, akik a harcok előtt, alatt és után jókat beszélgettek mikrofonjaik és fejhallgatóik segítségével. Ugyanúgy társasági élménynek kell lennie, ahogy a társasjátékot körülülök élvezik annak minden pillanatát.
Ha valaki ennél többre vágyik, akkor ott vannak az esportok, vagy pl. a társasjátékokból szervezett világversenyek is. Én köszönöm, de megmaradok egyszerűnek, aki csak sodródik az árral és próbálja élvezni a játékok nyújtotta örömöket.
(Legközelebb majd írok valami normálisát is.)

2016/10/18

Difference Junior

A nagyobb fiamnak hétvégén volt tartva a születésnapi bulija, amit a saját barátai és nem a rokonság részére szervezett. Trükkös nála a dolog, mivel augusztusban született, amikor az ovis társakra már annyira nem emlékezett, az iskolásokat pedig még nem ismerte. Ezért gondoltuk, hogy eltoljuk neki az eseményt nagyjából mostanáig.

Nagy reményeim voltak, amikor az egyik gyermek egy kicsi Star Warsos díszzacskóval jelent meg. Kicsit reménykedtem benne, hogy hátha Star Warsos Dobble vagy Timeline: Star Wars lesz, de nem. A kicsi fémdobozban ugyanis a Difference Junior bújt meg. Egy picit nézegettem a dobozt, amin meglepő módon Christophe Boelinger neve szerepelt, mint szerző. Róla annyit kell tudni, hogy ő a Dungeon Twister nevű társasjáték kitalálója, ami egy nagyon érdekes, fantasy környezetben játszódó, sakk-szerű párbaj, amit sajnos még nem sikerült eleget játszanom.

De most térjünk vissza a Difference Juniorra. Érdekes módon a többször linkelt nemzetközi társasjáték oldalon, a Board Game Geek-en egyelőre csak 3 szöveges értékelést kapott, egyet egy magyar játékostól. Nagyjából annyit sikerült megtudnom, hogy a Difference nevű játék, könnyebb, gyermekeknek szánt verziója.

A játékot 5 éves kortól ajánlják és egyszerre 2-6 játékos játszhatja. A dobozban 4 féle kép van, mindegyikhez 25 kártya tartozik (a túloldalukon másik kép található, így összesen 50 lapos a doboz). Válasszunk ki egy képfajtát, majd egyenlő számban osszuk szét a lapokat a játékosok között. Egyet pedig rakjunk ki középre. A középre kihelyezett laphoz viszonyítva az előttünk lévő laphalom felső lapját kell hasonlítani és 2 eltérést kell találni. Aki előbb megtalálja ezt a két eltérést, az jelzi, hogy van két eltérése. Ezt követően azokat megmutatja, majd középre teszi a lapját. Innentől az lesz az a lap, amin a saját laphoz képest kell 2 eltérést találni. Az első "cserét" követően 1 eltérés már adott, ezért "csak" egy másik különbséget kell pluszban a játékosoknak megtalálni. Az nyer, aki előbb megszabadul a saját kártyáitól. A többi helyet is el lehet dönteni, nem kötelező azonnal befejezni a játékot.

Nos, a játék nem túl bonyolult, mégis elég nehéz. A 7 és 9 évesem mérték össze erejüket, miközben én is próbáltam a megoldások után kutatni. Nem minden esetben én voltam a leggyorsabb. Egy idő után valószínűleg rá lehet jönni, vagyis inkább meg lehet tanulni, hogy hol kell keresni és milyen jellegű eltéréseket. Lehet, hogy egy tárgy plusz/mínusz van, de az is lehet, hogy csak valami színe tér el egy másik lapétól. Azonban az látszik, hogy nem feltétlen kell erőltetni rögtön 5 éves kortól a játékot, főleg ha a gyermek színtévesztő is (mint pl. Márton).

A játék egy - gyerekek számára - nem túl könnyű keresd meg a különbséget típusú játék, egyfajta fordított Dobble, ami azért tud elég szórakoztató is lenni. Azonban egy dologra kitérnék. Nem feltétlenül lehet jó 3 játékossal vagy felette, mivel úgy könnyebb a játék, ha mindenki szemből és nem fejjel lefelé nézi. Több játékosnál - szerintem - indokolatlanul nagy előnyben van az, aki szemből láthatja az aktuális lapot. Nem tudom, hogy mennyi a játék újrajátszhatósága, de szerintem a 4 "pálya" végigjátszása is már elég élményt tud nyújtani, valamint azért nem annyira könnyű megtanulni az eltéréseket, hogy még legalább egyszer ne lehessen mindegyiken újra végigszaladni.


2016/10/05

Favor of the Pharaoh

Sajnos mostanában elég rosszul menedzselem a szabadidőmet, ami a blogolást illeti. Az iskolai szezon elindulásával nem csak a gyerekek délutáni programjai viszik az időt, hanem az azt követő heti 2-3 kosárlabdázási alkalmam is. Ezeknek köszönhetően nem nagyon maradt idő társasjátékozásra és blogolásra sem. A későbbiekben sem ígérhetek semmit.

A nyári kockás trojka harmadik tagja a Favor of the Pharaoh volt. Egy remek Scythe parti (erről is kellene majd egyszer írni, de igazából még szívesen játszanék vele párat a blogbejegyzés megírása előtt) után kerestünk valami könnyebbet. Én úgy gondoltam, hogy szeretem a játék szerzőjét Tom Lehmannt, mivel a Race for the Galaxy a mai napig a kedvenc játékom és azt ő készítette. A múlt nyáron sikerült kipróbálnom tőle a Ciúbot is, ami elég kellemes meglepetés volt. Viszont a Roll for the Galaxy már annyira nem jött be tőle.

A játékalkalom során leginkább azzal nem számoltam, hogy Évinek már nagyon kezd elege lenni a kockás játékokból. Neki azok annyira nem jönnek be és nagyon nehéz meggyőzni, hogy nem puszta szerencsejáték minden esetben. Noha nagyrészben mégiscsak az... Ez amúgy azért furcsa egy kicsit, mert régebben nagyon sokat kockapókerezett és elmondása szerint szerette is. Ezen kívül biztosan a Kac Kac Kukac jön még be neki, mivel azt - szerinte - nem kell annyira komolyan venni.

A játék előtt valaki figyelmeztetett minket, hogy a Favor of the Pharaoh igazából egy kockapóker (valójában a To Court the King újragondolásának tartják), csak egy kicsit meg van kavarva. Ez még akár lehetett volna kedvező előjel is, de - már most elárulom - nem volt az. Néhány kör után Évinek az életkedve is elment a játéktól, hiába próbáltunk meg ketten igazából küzdeni.

A játékban van 4 szint, amit hosszú kartoncsíkok jeleznek. Ezeken látható az, hogy mennyi kockával lehet teljesíteni, valamit az is, hogy mit kell teljesíteni, hogy az alá véletlenszerűen tett lapot elhúzhassuk. Ha dobásainkkal sikerült valamelyik célt teljesíteni, akkor megkapjuk az ez alatt található a lapkát, aminek lehet egyszeri vagy többször használatos előnye. Kaphatunk bónusz kockát, vagy egy kockánkat átforgathatjuk egy bizonyos értékre, és hasonlók. A célok egyre nehezebbek lesznek, egyre több szerencsére és taktikázásra(?) lesz szükség, hogy minden sikerüljön. Fontos még kiemelni, hogy a megszerezhető kockák, az alapból kapott kockákkal szemben egyediek. Más értékek szerepelhetnek rajta vagy más, bónusz adó szimbólumok.

A kocka és bónuszgyűjtés egészen addig tart, míg valaki be nem gyűjti a királynő lapkát. Ebben az esetben jön "rádobás" szakasz. Azaz a legtöbb azonos értéket kell kidobni a kockával. Értelemszerűen az nyer, akinek a legjobb kombinációja van (pl. 4 db 3-asnál, jobb a 4 db 4-es, vagy akár az 5 db 3-as is.)

A játék nem túl bonyolult, van benne valamennyi taktika is, de szerintem is nagyrészt a szerencséről szól. A magas véletlenszerűség mellé talán egy picit túl komolyan veszi magát a játék és nekem egy picit kevés a tematika is. A végén ugyan volt piramis, de nem igazán jött az egyiptomi hangulat. Azt kell, hogy mondjam a játék csalódás volt, és talán ez jött be a legkevésbé a nyáron kipróbált kockavezérelt társasjátékok közül.

Nem akarom azt mondani, hogy rossz játék. Talán ár érték arányban nem olyan jó, főleg egy Ciúbhoz képest, ami szerintem ennél sokkal jobb (mégha erősen hasonló is), El lehet vele tölteni az időt, de azt kell mondjam, hogy nagyon sok jobb játék van, amire inkább fordítom az időmet.

2016/08/30

Tiny Epic Galaxies

A nyáron a második megismert kockás játék a Tiny EpicGalaxies volt. A részemről annyi rövid háttértörténete van a dolognak, hogy amikor a játék Kickstarterre került, akkor majdnem támogattam. Csak időközben elolvastam a játékszabályát és a pnp (print and play) verziót kinyomtattam, hogy egy próbajátékot tegyek vele. Túl sokáig nem jutottam a dologgal, mert egyszerűen nem éreztem túl erősnek.

A Tiny Epic kezdetű játékok alapkoncepciója, hogy kis helyen valami nagyot alkossanak. Ez egy részemről dicséretes koncepció, hogy minél kisebb dobozba zsúfoljanak bele valamit, amit a „nagyok” körülbelül négyszer akkora papírtárolóba tennének. Korábban csak egy Tiny Epic játékba, méghozzá a Tiny Epic Kingdomsba szaladtam bele, de ott csak egy gyenge belekóstolást tapasztalhattam. Sajnos a játékot magyarázó hölgy nem volt teljesen képben, és valamiért a szétszórt ismetetetés alatt éreztem, hogy ez nem lesz az én játékom. A lényeg, hogy meglehetősen előítéletesen álltam a Tiny Epic Galaxieshez.

Pici játékostábla, pici fa elemekkel.
A szabálymagyarázaton most nem múlt semmi, kiváló ismertetésben volt részünk, ezért gyorsan megértettük a játékot. A komponensei viszonylag szépek, azonban elég picik. Hiszen ez lenne a lényeg! De nekem valahogy mégis túl picik, könnyen dönthetően a nagy lapát kezeimhez mérten.
A játékban új bolygókat kell kolonizálnunk, illetve azok képességeit kihasználnunk. Fontos a folyamatos fejlődés a különböző sávokon, mert azok megfelelően optimalizált kihasználásával további előnyökre tehetünk szert. Kockadobásaink ugyan nem elhanyagolható szerencsét visznek a játékba, de ugyanakkor van több lehetőségünk is ennek korrigálására. 

A játék elején mindenki kap egy anyabolygót, valamint a hozzá tartozó jelzőket, ezen felül húz 2 titkos feladat kártyát, amiből egyet kiválaszt célnak, a másikat pedig visszateszi a dobozba. Miután minden komponens elhelyezésre került, kezdődhet a játék.

Kolonizálódnak a bolygók
A körünkben a kockákkal dobunk, majd a kapott eredmények alapján valami akciót választunk. Ha nem tetszett az első dobás, akkor azt büntetlenül újradobhatjuk, de ezt követően minden egyes újradobás egy energiába (villámjel) kerül. Az akcióhoz az adott kockát az aktivációs lapra kell helyeznünk, majd végrehajtanunk azt. Ekkor minden többi játékos eldöntheti, hogy egy kultúra beáldozásával akarja-e őt követni.

A következő kockaakcióink lehetnek:
1. Mozgás (űrhajójel, nyíllal): Rögtön mehetünk egy bolygóra, ahol azonnal végrehajthatjuk az ott leírt akciót. Vagy bolygó körüli pályára állunk. A továbbiakban itt már csak a megfelelő szimbólummal lehet majd előre haladni.

2. Lehet erőforrást begyűjteni, ami lehet energia vagy kultúra. Ehhez az adott sávon lehet előretolni a a különböző jelzőinket. Maximum a 7-es mezőig tudunk előrehaladni.

3. A kolonizációt lehet elősegíteni. Az adott bolygóhoz való diplomácia vagy gazdaság igényekhez kell megfelelő szimbólumokat felhasználnunk. Egy bolygóért többen is versenghetünk, de a végén csak egy valaki viheti el. Ezért kapunk győzelmi pontot, valamint valamilyen tulajdonságot is.

4. Valamilyen kártyaakció felhasználása. A kocka hatodik oldalán (búra alatt város) tudjuk aktiválni a saját játékostáblánkon lévő fejlesztés opciót. Megfelelő számú energiát vagy kultúrát fizetünk be, ami kapcsán a következőkben valamiből többünk lesz: hajóból, kockából, győzelmi pontból. Ezt a kockaoldalt kell felhasználni akkor is, ha egy kolonizált bolygó akciójával szeretnénk élni.

Titkos célom... a győzelem volt.
Körönként egyszer még arra is lehetőségünk van, hogy két dobókocka feláldozásával egy harmadikon bármire módosítsuk a felfelé néző oldalt. Nem feltétlenül hangzik egy bölcs dolognak, de van, amikor nincsen más lehetőség.

Ha valaki eléri legalább a 21 pontot, akkor azzal kiváltja az utolsó kört. Ezt követően még mindenki van egyszer, és akinek így lesz a legtöbb pontja az nyeri a játékot. A játék végén összeszámoljuk a saját játékostáblán, a szerzett/kolonizált bolygókon szerzett pontokat, majd megnézzük, hogy a titkos cél kártyánk még mennyi bónusz pontot hoz a konyhára.

Ami ezzel nem sikerült.
Nem egy túl bonyolult játékról van szó. A kocka itt is hoz véletlenszerűséget a játékba, azonban mégsem nevezném a dolgot szerencsejátéknak. Volt valami, ami tetszett a játékban. Maga a mechanika (amit nem neveznék újnak vagy egyedinek), az űrhajós téma, az egész kis helyen való tárolhatósága. Azonban ez utóbbi ugyanúgy negatív pont is nálam. A dobozból kivéve nekem túl kicsik a játékelemek, nemcsak a játékostáblák, hanem a jelölők és a kockák is.

A nyáron kipróbált, dobókockára épült játékok közül ez tetszett a legjobban. Játszanék is talán még vele, de nem mindenáron. 

2016/08/25

Discoveries

Az események ezen a nyáron valahogy úgy hozták, hogy több kockás társasjátékot is sikerült megismernem. Ezek közül kettő némiképpen hasonlított egymásra, míg a harmadik valójában egy kicsit felturbózott kockapóker. Időrendi sorrendben a Discoveries volt az első…

A Lewis & Clark társasjáték farvizén evezett be, amiről páran azt is mondták, hogy annak csupán kockásított kiadása. Erről nem nagyon tudok nyilatkozni, mivel azt nem volt szerencsém kipróbálni. Állítólag szép grafikával megáldott játék, ami szerintem is nagyjából igaz, holott mégsem túl kiemelkedő. Vagyis annyira nem, hogy külön emlegetni kellene.

A játék szerint felfedezők vagyunk, akik keresztül akarják szelni az észak-amerikai kontinenst. Közben pedig minél pontosabb próbálják lejegyzetelni tudományos felfedezéseiket és az út során tapasztalt csodákat. Ennek során a játékban törzs és különböző jelöléssel ellátott felfedezés kártyákat kell szereznünk, amik segítségével pontokat szerezhetünk.

A játékban mindenki saját 5 darabos kockakészlettel kezd, amiknek oldalain mindenkinek ugyanazok a jelölések találhatóak (2 séta, 1 lovaglás, 1 indián, 2 naplózás) ugyanolyan számban, de a kockák színe játékosonként más és más. Ezekkel rögtön dobunk az előkészületi fázisban, mert ezek lesznek majd az erőforrásaink, vagy akciólehetőségeink. Fontos, hogy csak akkor dobunk a kockával, amikor megszerezzük őket és nem minden akció elején!

A játékosok ezt követően sorban, egymás után hajtják végre a köreiket, amely során csak egy akciót lehet kivitelezni. Ennek során legalább egy kockát ki kell játszani, vagy többet, de ugyanolyan oldalukkal felfelé. Azonban ezeket lehet egyszerre több helyre is tenni, bármilyen sorrendben.
Az akciókat megkülönböztetjük, hogy azok egy körre vonatkoznak-e (valamilyen indián törzsi kártya megszerzése, kocka eredményének megváltoztatása, terv megváltoztatása), vagy többre (lovaglás, gyaloglás, hegyi expedíció és ezek után ezek naplózása az írásos kockával).

Így nézett ki a saját játékostáblám
Ezen felül lehet még olyan akciónk is, amivel a korábban felhasznált kockákat lehet visszaszerezni. Ez történhet a folyó egyik oldaláról, vagy az összes saját színű kockánk visszakapása, függetlenül attól, hogy azok hol vannak. Ez utóbbi nagyon szemét dolog is tud ám lenni. Miután ezeket megszerezted dobsz velük.

A játék során felfedezés kártyákat szerzünk az előbb említett mozgáshoz kötődő szimbólumok segítségével. Ha már többet nem tudsz szerezni, akkor azzal kiváltod az utolsó kört, rajtad kívül még mindenkinek van egy köre. Ezt követően jön a pontszámlálás és a legtöbb ponttal rendelkező játékos nyer.


Megmondom őszintén, hogy valamiért a játék magas helyezését a Boardgamegeek-en értem. Egy átlagos, nem kiemelkedő kockadobálós játékról van szó, amit még annyira családbarátnak sem mernék nevezni a kiszúrásfaktora miatt. Akár jó lehetne afféle filler játéknak, csak én ahhoz egy picit hosszúnak találom a játékidőt. Mindenesetre rossznak sem nevezném. Aki pedig szereti a szép grafikát, kockamenedzseléssel, szettek gyűjtésével, azoknak akár még ajánlott is lehet. Nyelvfüggetlensége miatt mindenki bátran kipróbálhatja, ha lehetősége nyílik rá.

2016/07/14

Quadropolis

A Days of Wonder legutóbbi játékai esetében minden adottnak tűnt ahhoz, hogy sikeresek legyenek, de mindig jön valami ami ezt egy kicsit keresztülhúzza. Például a Five Tribes esetében is úgy véltem, hogy simán esélyes lehet a német Spiel des Jahres cím begyűjtésére, de elég hamar elvérzett a versenyben. Hiába, a rabszolgák politikailag nem annyira korrektek, még akkor sem, ha valóban léteztek.

A Quadropolis megjelenésekor szintén volt egy olyan érzésem, hogy a neves német játékdíj jelöltjei között kellene lennie, de újra meglepődtem. Ekkor még nem ismertem a játékot, de a DoW játékai automatikusan olyanok, amiket legalább említeni kellene az éves díjkiosztók valamelyikén.
Egyre kíváncsibb lettem, vajon mi lehet az oka, hogy sem a családi, sem a haladó játékok közén fért be a neves játékdíj versenyében. Nem tudom, hogy igazából mi is áll a német zsűri döntése mögött, de mintha éreztek volna valamit, mert júniusban megint balhé lett. A dobozban található műanyag elemek ugyanis szeretnek megrepedni és töredezni, még akkor is, ha nem használjuk őket!

Két hete volt alkalmam, a Terra Mystica után levezető játékként, kipróbálni a Quadropolist. Az alapokat gyorsan meg lehetett érteni, azonban a pár perces magyarázat nagy része a végpontozás menetéről szólt. Ezt viszont könnyebb volt az első tanulójáték során gyakorlatban megérteni, mint a tanítás során.

A haladó játékmódot választottuk, ami valószínűleg túl sokban nem tér el a családi variánstól. Szűröm le ezt abból, hogy valóban rém egyszerűek a szabályok. Mind az 5 forduló elején véletlenszerűen felhelyezünk egy 5x5-ös négyzet alakba épületeket, amik egyfajta piacként funkcionálnak.

A kezdőjátékos elhúz egy számozott nyilat, majd a nyílon szereplő szám szerint sorból (lehet alulról vagy felülről) vagy oszlopból (jobbról vagy balról) elvesz épületet. Az épülettel együtt kaphatunk embert vagy pedig energiaforrást, amiknek végső optimalizálására nagyon figyelni kell. A kiürült helyre tenni kell egy bábut, ami azt jelzi. hogy abból a sorból és oszlopból, amiben a bábu áll nem szabad választani a következő játékosnak.

Az elhúzott lapkát rögtön le kell helyeznünk a saját városunkba. Itt is van egy különleges szabály, ugyanis ahhoz a számhoz kötődő helyhez szabad csak letenni az épületet, amivel elhúztuk. Például, ha jobbról a második helyről vettük el az adott épületet, akkor az kerülhet az 2-es számmal jelölt kerületbe, a 2-es számmal jelölt egyik kerületrészbe, vagy ha az épület tulajdonsága engedi, akkor egy épülő emeletes ház 2. szintjére.

Eddig ez elég egyszerűnek tűnik, de számos dologra figyelni kell. Nem csak annyira, hogy az adott épületnek lehet erőforrás igénye (ember vagy energia), de az sem mindegy, hogy milyen más épületek mellett van és hogy milyen alakzatba és dimenzióba tesszük le.

A látszólag egyszerű mechanikával működő játékban elég nagy analízis-paralízis rejtőzik a rengeteg lehetőség miatt. A piactérről választható épületek elérhetősége folyamatosan változik, amivel a saját stratégiánk is alakulhat. A bosszankodásunk könnyen származhat az egyik ellenfelünk nem szándékos keresztbe tevéséből is, de ugye ez lehet akár szándékos is.

A Five Tribeshoz hasonlóan itt is látszólag számos út vezethet a győzelemhez, azonban van egy olyan érzésem, hogy ez a játék talán jobban kiismerhetőbb. Elég nagy szerepe lehet annak, hogy ki lesz az adott kör kezdőjátékosa, és nagyon figyelni kell, hogy ő milyen irányba indul el. Ha senki nem akarja meggátolni tervében, akkor könnyen ő jöhet ki nyertesnek.

A játéknak elsőre elég bonyolultnak tűnik a pontozása, és igazából érdemes is megtanulni a pontozási segédletet, ha nyerni szeretnénk a játékban. Ahogy talán azt is, hogy az adott körökben milyen lapkákat szerezhetünk.

Nehéz egyértelműen választani azzal kapcsolatban, hogy a Quadropolis akkor jó vagy rossz játék. A családi variánsát nem próbáltam, de a tartozékok böngészése közben úgy tűnt, hogy jóval egyszerűbb a lehelyezési- és pontozási szabály. Kérdés, hogy a társasjátékok világába be tudja-e rántani az embereket a valamivel egyszerűsített pontozási segédletre épülő építkezés. Nem hiszem, hogy ez kerülne inkább elő egy régebbi klasszikus helyett, ha valakivel meg szeretném szerettetni a társasozást. A haladó szabályok szerinti játék pedig, szerintem, nem túl erős. Nem tudom, hogy akarnék-e vele 10+ alkalommal leülni (nem mintha a birtokolt játékok többségében benne lenne már ennyi játékalkalmam).

Mindezek a Quadropolis egész jó játék. Számomra az analízis-paralízis faktor egy kicsit túl magas és a játék sem annyira vonzó témavilágilag. A játékelemek elég jónak tűntek... amíg ki nem derült a műanyagelemek gyors amortizációja. Ennek ellenére egy játékot mindenképpen ajánlok annak, aki szereti a Days of Wonder játékait.

2016/06/13

Zsiványok (George R. R. Martin és Gardner Dozois válogatásában)

Elég volt csak a borítóra tekintenem, hogy el akarjam olvasni ezt a könyvet, még akkor is, ha tudtam, hogy számtalan író egyedi történetei vannak benne, egymással a legtávolabbi kapcsolatot sem ápolva, kivéve azt, hogy zsiványok a főszereplői. Nos... ez sem teljesen igaz, de erről majd később.

George R. R. Martin a bevezetőjében utal arra, amit már a Warriors válogatáskötetben is említett, azaz hogy mennyire szerette, amikor kiskorában bement a helyi vegyesboltba, ahol a forgós polcon elhelyezett, semmilyen módon nem kategorizált könyvek között turkálhatott és kereshetett magának valót. A zsáner nélkül egymás mellett sorakozó kötetek között izgalmas feladatot jelentett a megfelelő kiválasztása, de ugyanakkor szélesítette a szemléletet is.

A Zsiványok sem egyetlen műfajból merít, hanem széles palettáról válogatja össze az írásokat. Ugyan - vélhetően GRRM miatt - több a fantasy történet, de lehet találni sci-fi, krimi, drog-maffiás, párhuzamos világos, jövőbe tekintős, vagy egészen életszerű történetet is, a képtelennek tűnőek között.

A sok írónak köszönhetően nagyon sokszínű antológia lett a Zsiványok. Ugyan a történetek színvonala kicsit hullámzó, de alapvetően magas. Furcsa, hogy pont érkezett csalódás, ahol többet vártam. Ugyan a kezdésnél Joe Abercrombie velős kezdésével és hogy rögtön belecsap a fura, de ugyanakkor remek hullámvasúttal, jó alaphangot ad meg könyvnek, de a végén Martin bácsi lekever nekünk egy nagy pofont, a képzeletbeli világának történelemórájával. Az utolsó írásban ugyanis semmi zsiványost vagy szórakoztatót nem találtam. Semmi kedvem nem volt családfák ágrajzait magam elé képzelni vagy a sokadrendű szerepelőket elhelyezni az egyre terebélyesebbre nőtt intrika-hálózatban. Ja... és persze zsiványok sem voltak benne.

Ugyanakkor sikerült belefutni néhány nagyon szórakoztató írásba is. Milyen képtelen dolognak tűnhet például egy utca ellopása? Egyszerűen zseniális volt az egész kivitelezése. Vagy ott volt a történet a hatalmas moziplázában, ami egészen hihető jövőt vázolt fel, még az erős túlzásai ellenére is.

A könyvet nem ajánlanám mindenkinek, ugyanakkor szinte mindenki találhatna benne magának tetszőt. Elég sok benne a fantasy, de elég sok benne a nem fantasy is. Ezek minősége is elég váltakozó, tehát vegyes lehet a megítélésük. Azonban az utolsó írást inkább hagyjuk ki, csak akkor olvassuk el, ha tényleg nagyon el akarunk mélyedni a Jég és tűz dala sorozat háttérvilágában.

2016/05/06

Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai

Már akkor felkaptam a fejem, amikor külföldön megjelent a The improbable adventures of Sherlock Holmes novelláskötet. Tudtam, hogy ezen történetek gyűjteményét el szeretném olvasni. Aztán majd meglátjuk, hogy akarok-e még nem Sir Arthur Conan Doyle-tól Sherlock Holmes történeteket olvasni.

Meglehetősen neves írók novelláit találhatjuk ebben a gyűjteményben. A Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai kötet szerzői között találkozhatunk Stephen Kinggel, Michael Moorcockkal, Stephen Baxterrel vagy Neil Gaimannel is. Ahogy az antológia címe is utal rá, itt általában olyan írásokkal találkozhatunk, amelyek kicsit lehetetlenek, megdöbbentőek, vagy valamilyen módon kifacsart irányból követik le a híres nyomozó kalandjait. Ennek megfelelően itt találkozhatunk időutazással, lovecrafti teremtményekkel vagy egyéb természetfelettivel. Némely szerző eljátszik azzal a gondolattal is, hogy mi lenne, ha deduktív képességeket alkalmazó nyomozó és hű társa találkozna más híres személyekkel, az eredeti történetek szerzőjével, vagy H. G. Wells-szel, esetleg más írók történeteinek detektívhősével.

Az írások nagy része igen jól sikerült. A kicsit hihetetlenebb kalandok között találkozhatunk olyannal is, ami könnyen beillene Sir Arthur Conan Doyle munkásságába is, mert nem nagyon lóg ki sem az alapfelvetéssel, sem a nyomozással. Olyan is van, ami egy kicsit túlzásba veszi SH-történetek alapvetéseit, például az egyik novellában nagyon viccesen jött ki, hogy Watson doktor sorozatban nem vette észre, hogy barátja lapul az álruhák mögött. Ugyanakkor már-már bosszantó volt, amikor mindenféle sárfoltok alapján állapította meg a tanácsadó, deduktív detektív, hogy honnan érkezett a kliens vagy merre járt az áldozat.

Érdekes módon a leggyengébb darab az lett, amelyik azt hangsúlyozta, mennyire el vannak nyomva a női karakterek Sherlock Holmes világában (is). A történetben éppen nem Watson a segédje, hanem egy kivételesen eszesnek mondott diáklány, akinek talán pont ezt a képességét nem sikerül bemutatnia. Holmes is meglehetősen csak háttérszereplő, mégha a lényeg az ő kudarcát akarta is volna megjeleníteni.

A történetek között némelynél azt éreztem, hogy egy picit karikatúraszerűen túl van írva. Ugyanakkor az egyik, túl sok régies kifejezést használó novella esetében lehet, hogy a magyar fordítás volt inkább egy picit ludas. Mindezek ellenére nagyon élveztem az olvasást és az elmúlt hónapok tempójához képest nagyon jól haladtam és viszonylag gyorsan végeztem a könyvvel.

Nehéz lenne egy kedvencet kiemelni, mert valójában több is lenne. A könyvben felvázolt esetek több, mint 90%-át szerettem, mert noha nem volt mindegyik tökéletes mű, de mégis valami egyedi ízt hoztak a Sherlockverzumba.

Ha szereted a Sherlock Holmes történeteket, akkor mindenképpen ajánlom, de azok számára is érdekes lehet, akik csak bele szeretnének kóstolni ebbe a világba, mégha azt nem is az eredeti író pennáján keresztül teszik meg.

2016/04/12

Robert Jordan: Hódít az árnyék (Az idő kereke IV.)

Tavaly kezdtem neki az Idő kereke sorozatnak, akkor még naív célkélt azt kitűzve, hogy talán idén be is fogom fejezni. Erre a tervemre annyira nem láttam esélyt az év elején, hogy a Goodreads-en a 2016-os olvasói kihívásba összes 5 könyvet mertem megcélozni. Az, hogy mostanra 3 könyv van már olvasottnak megjelölve egy kicsit talán csalás, mert ebből 2 képregény. Az pedig szintén másik lapra tartozik, hogy arról sem írtam még egy árva sort sem.

A Hódít az árnyék az előző könyv végétől veszi fel a fonalat. Hőseink újra találkoztak az utolsó oldalakon és Rand újra egy főellenséggel szállt harcba, akin végül sikerült túlküzdenie magát. A sorozat 4. része onnan folytatódik, hogy éppen nyugi van, mindenki a sebeit nyalogatja és a következő lépesekre akarja magát elszánni. Az események úgy alakulnak, hogy a főbb szereplőknek más-más utakon kell fonalaikat befűzni a mintába.


A három fiúból az egyik visszatér szülőföldjére, hogy ott szálljon szembe a sötétség erőivel. Azonban nem csak az ocsmány lények légiói jelentenek veszélyt Folyóköz lakóinak, hanem a fehérköpenyek is. A közéjük szorult falusiakra igencsak ráfér a segítség és egy irányító kéz. Perrin veszi magára a terhet, hogy megpróbálja seregszerűvé összekovácsolni a földművesekből és állattenyésztőkből álló lakosságot.

Az aes sedai-tanoncok nyomozótriója is megbomlik, csak ketten folytatják útjukat a fekete nővérek és azok terveik felkutatására. Engem valahogy ez a történetszál érdekelt a legkevésbé.

A történet fősodrát Rand utazása jelentette a sivatagos pusztába, ahol az aieleket igyekezet maga mögé állítani, egy nagy próbatételt követően. Itt történnek a legérdekesebb dolgok, de itt is a legkuszább az egész írás. Az itteni események nem kevés meglepetést tartogatnak, és nem csak a végjátékban. Érdekes látni azt is, ahogy Rand egyre erősebb mágiahasználó lesz és hogy kezd ő is igazi vezérré válni.

Az idő kereke lassan forog, ahogy szövi az eseményeket a mintába. Robert Jordan nagyon kényelmes írónak tűnik, mivel terjedelmes könyvtéglái rengeteg felesleges vagy feleslegesnek tűnő mozzanatot jelenítenek meg, ami miatt az egész könyvsorozatot durván túlírtnak gondolom. A dolgát nagyban könnyíti, hogy a korábbi kötetekből megismert hőseink útjai nagyon szétdarabolódtak, és amikor az egyik helyszínről váltunk a másikra, akkor bizony nagyon lassú a felvezetés. Ezt követően pedig hiába indulnak be a dolgok, jön az olló és már váltunk is át egy másik helyszínre, ahol újra jön a lassú építkezés.

A könyv vége egy picit bosszantó volt, főleg amikor elindult a vihar jelenet. Erősen kapkodósnak éreztem és újra el kellett olvasnom, hogy éppen mi is történik éppen. A tempója és az információáradat szöges ellentétben volt az azt megelőző 1000 oldallal.

Összességében egy egész jó rész volt, de mielőtt folyatnám be fogok iktatni egy másik könyvet.

2016/03/15

Egy februári játékestről...

Szinte már kezd valamennyire bosszantóvá válni, hogy igazából csak akkor tudunk hosszabban és több játékkal játszani, ha az aprónépet leadjuk valahová megfigyelésre. A hétköznapok egyszerűen túl sűrűek és fárasztóak ahhoz, hogy akár egy közepesen nehéz játék lekerüljön a polcról. A szüleimet látogattuk meg és az egyik barátom pont lemondta a szombati társaslehetőséget, ezért hirtelen felindulásból megkérdeztem Lacit,  az egyik közeli településen lakó, Négyszögletes kerekasztal blogot vivő bloggertársamat,  hogy esetleg játszanánk-e valamit. Játszottunk, és majdnem eltelt fél hónap, mire írni is tudok róla.

Witchcraft - Bemelegítésnek ez a kellemes Love Letter klón került elő. Én szeretem a sima Szerelmeslevelet is, főleg mert nagyon jó lehet játszani a gyerekekkel is, és azt sem nagyon éreztem eddig, hogy fejleszteni kellene plusz kártyákkal. A boszorkányos téma kellemes újdonságot visz a játékba. Nemcsak a számozás tart 0-tól 9-ig, hanem a megszokott tulajdonságok is egy kicsit megváltoztak, vagy csak más számsorrendben következnek. Jelen esetben is az a lényeg, hogy ki marad tovább játékban, illetve, hogy a legvégén mi legyünk azok, akinek a legmagasabb értékű lap van a kezében. Érdemes átnézni ezt a variánst, mert jóval többit nyújt az eredetinél, mint bármelyik hivatalosan kiadott verzió.

Deadline Saloon - Következőnek szintén egy nem túl nehéz darab került elő. A Deadline Saloon gyakorlatilag a Beasty Bar című játék átdolgozása. Változott a téma, módosult és bővült a játékmenet. Az eredetiül szolgáló játék készítői azonban ezt annyira nem nézik jól szemmel Lacinak, ezért most is van velük egy kis vitája.
A játékban mindenki kap egy saját, egyedi színnel bíró, ugyanazon különböző tulajdonságokkal bíró emberekkel teli paklit. Ezekből a lapokból kell minél többet bejuttatni a kocsmaajtón túlra. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert az ellenfeleink is ugyanezen mesterkednek, valamint azon, hogy minél jobban szivas... izé, meggátoljanak benne.
Az egyedi tulajdonságokkal rendelkező karakterek tudnak mozogni a sorban, le tudják vadászni a többi karaktert, vagy akár mindenkit kiirthatnak egyetlen laza mozdulattal. A 14 egyedi lapot elsőre biztosan nem tudjuk átlátni, ahogy a bennük rejlő lehetőségeket sem, ezért érdemes belőle többet is játszani. Ez egyébként egyáltalán nem gond, mert relatív rövid játékidővel bír. A Deadline Saloon ingyen elérhető, de lehet adománnyal támogatni a szerzőt. A karakterek tulajdonságáról bővebben magyarul a blogban olvashatsz.

Istanbul a Mocha & Bakshees kiegészítővel - Az alapjáték 2014-ben német év játéka díjat nyert a haladó kategóriában (Kennerspiel des Jahres), ami akár jót is jelenthetett, legalább annyit, hogy ki akarjam próbálni. Az már csak apró bónusz volt, hogy rögtön az első kiegészítővel együtt tehettem.
A játékelemek kihelyezését követően rögtön a török főváros színes, kavargó piacán éreztem magamat, ahol a különféle árukat úgy kellett beszereznünk, hogy a végén mi gyűjtsük be először a legtöbb rubint.
A kereskedőnkkel a tanítványainkat kísérjük és velük együtt hajthatunk végre akciókat a különböző helyszínlapkákon. Ezen helyek elég változatosak, vannak köztük piacok, raktárak, rendőrség, szökőkút és hasonlók. Ezeken mozogva, az árukat és pénzeket megfelelően kimatekozva forgatva kell megtalálni az optimális stratégiát. A végső győzelemhez szükséges rubinokat ugyanis több módon is megszerezhetjük, de lehetőleg ezt úgy tegyük, hogy a minél előbb teljesítsük a megszerzéséhez szükséges célt, mert ha már csak másodiknak érünk oda, akkor az újabb rubin megszerzése többe fog kerülni.
A kávé és baksis kiegészítő annyira beleépült az alapjátékba, hogy nem is nagyon éreztem annak kiegészítő voltát. Az új árufajta tovább bővíti a lehetőséget és színesíti a játékot, e nélkül az alapjáték valószínűleg kevesebb és talán nem is nagyon akarnám nélküle játszani. Talán csak akkor, ha rövidebb játékidőt szeretnék. Érzésre ugyanis a kiegészítő egy kicsit megtolja a játékidőt, ami úgy sem túl vészes. Az alapjáték teljesen nyelvfüggetlen, de a kiegészítő már hoz be nyelvfüggő elemeket, ami meglehetősen bosszantó.
Az Istanbul nyújtott számomra annyi újdonságot és érdekességet, hogy felkerüljön a kívánságlistámra. Persze ez nem jelenti azt, hogy onnan majd beszerzés nélkül kerüljön le, mert annyi jó játék van.


Liar's Dice - "Pihenő" játéknak egy kockajáték következett. A játéknak korábban csak a nevét hallottam és nem néztem utána, hogy miről is lehet szó. Az 1987-ben kitalált játék 1993-ban kapta meg a Spiel des Jahres díjat, ami elég meglepő. A játék nagyon egyszerű, és kevés játékelemet igényel. Játékosonként csak egy átlátszatlan pohár és 5 dobókocka szükséges. A játékosok egyszerre rázzák küblijüket, majd lefordítják maguk elé. Mindenki megnézi, hogy a saját pohara alatt milyen kockaeredményeket dobott. Ezt követően az egyik játékos mond egy tippet, hogy szerinte melyik kockából mennyi lehet az összes játékosnál. A következő játékosnak ezt túl kell licitálnia, vagy azt kell mondania, hogy ez hazugság. Ebben az esetben fel kell fedni a kockadobásokat, és valaki elveszít egy kockát. Ha a licitet mondó hazudott, akkor ő, ha pedig a hazugságot kiáltó tévedett, akkor ő. A játék addig tart, amíg csak egy játékos marad játékban. Nagyon jó kis filler-játék. Azt hiszem, hogy kellene beszereznem néhány bőrpoharat.

Colt Express - Levezetőnek a tavalyi Spiel des Jahres győztes következett. Igen, adtam neki egy újabb esélyt, hátha jobban bejön. Nos, ez nem következett be, még úgysem, hogy kipróbálhattam DeLorean-os kiegészítőt is. Továbbra is az a véleményem, hogy habár nem rossz játékról van szó, de mégsem érdemli meg azt a díjözönt, amit kapott.

2016/02/10

Társasjátékos kalandok a Gémklubtól Debrecenig

Állítólag az év végi pihenőnapok arra jók, hogy a január jobban és kipihentebb induljon. Én annyira nem éreztem magamon ezt a frissességet, és ugyanolyan fásultsággal láttam hozzá a 2016-os év első hónapjának. Újra visszatért a mókuskerék, amely nagyjából a kövekezőkből áll reggeli gyerekmenedzselés, munka, délutáni-esti gyerekmenedzselés, majd ájultan az ágyba zuhanás. A hétvége pedig szintén nem csak játék és mese, hanem általában valami programot is rejt magában.

Január második hétvégéje elég lazának tűnt elsőre. Semmi program nem volt a környéken sem, egy reggel 9 órai kezdetű kosármeccset kivéve. A birodalom bajnoka társasjáték egyik atyja, Pali jelezte, hogy egy példányt átvehetek tőle személyesen, ha ellátogatok ezen hétvége szombatján a Gémklubba. Aztán még játszhatnánk is közösen valamit. Akár az általam régóta kipróbálásra váró Battlestar Galacticát is... Huhú! Rögtön elkezdtem a szervezést, hogy a kosármeccsem után legyen valaki gyerekfelügyelő, hogy Évivel tudjak menni, ami még jól is alakult. Következő héten azonban jött az első csapás, hogy Mártonnak aznapra lett egy focitornája, majd néhány nap múlva jött a következő csapás. Annamáriának szülinapra kellett mennie. Majdnem minden borult, de végül egyedül ellátogattam a Gémklubba.
Pali elég elfoglalt volt, hiába nézegetettük hosszasan a Warhammer Quest: The Adventure Card Game komponenseit, azokkal végül nem történt semmi. Egy gyors ebédet követően azonban előkészültünk egy 4 fő Gears of War játékra. Én anno játszottam a PC-s verzióval, ezért nagyjából tisztában voltam, hogy mire számíthatok. Erős testfelépítésű, sok vasat magukon hordó katonákra, akik szörnyek ellen küzdenek. Ez az alapfelállás hordozta magában, hogy egy történettel és kalanddal teli ameri lesz, nem túl sok agyégető gondolkodással, cserébe sok kockadobással. Sajnos a játékunk csak elméletben volt négyszemélyes, mert Pali éppen a játékát oktatta és promotálta, de így is jót játszottunk.

A 4 katonánk behatolt egy építmény komplexumba, ahol már hemzsegtek a randa ellenfelek. A következő félhomályos, enyhén vérben úszó teremben már nyakunkba is szakadtak, ahol hősi harccal sikerült őket visszavernünk őket... mégha csak egy szusszanásnyira is. Az adott küldetésben a célunk az volt, hogy az utolsó lyukat is betömjük egy robbanótöltettel. Erre azért volt szükség, mert ezeken keresztül rajzottak ki azok a rettenetes lények.
Jobb oldalt fekszik a hősi, önfeláldozó Tudjukki
fedőnevű játékos karaktere
A játékban egy kör három fázisból áll. Először gyógyulhattunk, ami szerint lapokat húzhattunk a kezünkbe. Ezek jelentik az akciólehetőségeinket, valamint az életerőnket is. Ha valaki kifogyott a lapokból, akkor az ideiglenesen kidőlt a játékból, de lehetőség szerint valaki más újra tudja éleszteni.
A második fázisban egy akciólapot játszhattunk ki a kezünkből. Ez határozta meg, hogy először támadjunk és csak aztán lépjünk, vagy fordítva. Esetleg egyéb dolgot hajtsunk végre. Ha harcra kerülne a sor, akkor azt kockadobásos módszerrel kell majd végrehajtani.
A harmadik fázisbanaz ellenfél mesterséges intelligenciája lép. Egy eseménylap felfordítása után történik valami, ami erős kihatással van a lényekre, azok helyzetére, és saját izgalmi állapotunkra. Nagyon izgalmas küzdelmet folytattunk, míg végül Zsolt utolsó körös beáldozásával végül sikerült megnyernünk a játékot.

A játék végig nagyon szórakoztató volt. Gyakorlatilag minden játékos lépése előtt átbeszéltük, hogy mit kellene tenni. Kinek kit lenne érdemes támadni, hová lenne érdemes mozogni. Szerintem, ezt nagyjából elég jól csináltuk és a kocka is sokszor mellettünk állt a harcokban. Ez határozottan egy olyan játék, amivel még kellene játszani. Sajnos már kapni nem lehet, maximum csak aranyárban.

Ezt követően még játszottunk párat a Codenamesszel, aztán szépen mindenki az útjára indult.

---

Elérkezett január vége, a születésnapommal együtt, amikor is úgy döntöttünk, hogy megint csapnánk egy lazább, pihenősebb hétvégét, plusz pár napot Debrecenben, csak Évivel kettesben. Sajnos ez a pihenés sem teljesen a tervek szerint alakult, mert hiába vittem egy egész nagy táska társasjátékot, de abból szinte semmi nem került elő a pár nap alatt. Évi ugyanis a nap egy részét munkával töltötte a kettesben töltött napok alatt is, sőt amikor nem a billentyűzetet püfölte, még akkor is a feladatai körül jártak gondolatai.

Szerencsére sikerült meghívást kapnunk az egyik napra Csibuhoz és feleségéhez, akikkel tudtunk társasjátékozni is. Bevezetésnek néhány kör Codenames partit játszottunk le, majd a továbbiakban valamivel komolyabb hangvételű játékokat vettünk elő.

Évi ellen egy kicsit merényletnek tűnt az Alien sorozat témára ráhúzott játékot kipróbálni, de a végén mégiscsak tetszett neki a Legendary Encounters: An Alien Deck Building Game. Sajnos annyira nem, hogy rögtön meg is akarja vetetni velem a saját készletünkbe... 

Nagyon érdekes ennek a kártyajátéknak a működése. Saját paklikat építünk (mint a Dominionban, Star Realmsben, stb.), ahol nem az a cél, hogy köztünk egyvalaki legyen a legjobb, hanem az, hogy csapatként tudjunk funkcionálni. Mert igen, itt egy kooperatív játékról van szó, ahol szintén a játékot kell legyőzni. Több külön paklit használunk, más-más célra. Van amiből a saját magunk erejét tudjuk menedzselni, van amiből vásárolni tudunk, van amiből ellenfelek kerülnek elő és van olyan is, amiből események következhetnek be. A pakliépítésben itt az az érdekes, hogy nem a társaink elől húzzuk el a lapokat, hanem velük megbeszélve választunk olyant, ami legjobban tudja szolgálni a közös érdeket. Itt pont arra törekszünk, hogy egy-egy játékos kezébe a legjobban kombózó kártyák kerüljenek.

Itt is nagyon érdekes volt állandóan haditerveket kovácsolni, miközben attól (is) rettegtünk, hogy mikor ugrik valaki fejére egy arctámadó. A lejátszott küldetést Csibu úgy készítette elő, hogy legyen esélyünk a győzelemre és hogy ne legyen közülünk senki sem áruló. Ez ugyan érdekes színt vitt volna a játékba, de nem lett volna jó, ha kezdésnek így próbáljuk ki Évivel. Érdekes módon a szörnypakli utolsó lapja lett főellenségünk, akit végül sikerült keresztülrángatnunk a légzsilipen.

Akit jobban érdekel a játék, vagy részletesebben szeretne róla olvasni, az itt megteheti.

Aznap még lehetőségünk nyílt a Steampunk Rally kipróbálására is. A Kickstarteren beszerezhető játékról előzetesen már több mindent is olvastam, habár a szabályában nem igazán mélyedtem el. A játékot érdekesnek találtam, ezért egyáltalán nem bántam, hogy kipróbálhattuk. Az összetevői elég szépek, az átlátszó kockákba belemarkolni szinte kéjes örömmel ért fel. A fémből készült fogaskerekek is adtak egy egyedi hangulatot az egészhez. Az összképen ugyan egy kicsit rontott a több részből összerakható tábla (és annak elrakási lehetősége is), de igazából ránézésre egy szép játék feküdt magam előtt.


A Steampunk Rallyban először 4 pakliból mindenki húz magának egy-egy lapot. Az így induló négy lapból mindenki kiválaszt egyet, majd a többit továbbadja az egyik szomszédjának. Megint lapnézés, kiválasztás és továbbadás, amíg minden lap kiosztásra nem kerül. Ezt követően a lappal lehet valamit csinálni, vagy valamilyen nyersanyag felhasználására, vagy pedig saját gőzmasinánkba való beépítésre.

Ugyanis a játék arról szól, hogy saját gőzizéket készítünk, amik versenyeznek egymással. Minden lappal valami beleépíthető, de ezek az alkatrészek egyáltalán nem mondhatónak tartósnak. Ugyanis a pályán sérüléseket szenvedünk el, majd a kör végén az elszenvedett sérülések mértéke alapján alkatrészeket is veszítünk. A dobókockák szerepe is igen fontos. Ezeket meghatározott módon kaphatjuk meg, majd a dobást követően a gépezetünk egyik ugyanolyan színű helyére helyezzük. A dobás értéke nagyon fontos, de ez az érték módosítható fogaskerék beadásával. A kockák letakarítása is egy külön folyamat, mert az egyszer felhasznált kocka a következő körben már nem él, hanem afféle kolonc.

Én meglehetősen egyedien építettem saját masinériámat, ezért nekem nem is nagyon maradtak kockáim egy-egy kör végére. Sőt, gőzgépem sem nagyon volt a rengeteg elszenvedett sérülés miatt. Nevetségesnek tűnt, hogy gyakorlatilag csak a fő alakatrész marad meg minden kör végére, de ennek ellenére mégis sikerül a járgányt a második helyre bevezetnem.

Ez a játék is elég jó volt, örültem, hogy kipróbálhattam és még játszanék is vele szívesen. Azonban csak úgy nem vonz. Ami annyiból jó, hogy nem akarom megszerezni és birtokolni. És tényleg annyi ennél - számomra - jobb játék van, ami miatt nem hiszem, hogy ez újra elém kerülne.

Szóval mondhatni a január elég eredményes volt, mégha túl sokat nem is tudtam társasjátékokkal játszani. Viszont a lányomnak most eléggé bejön a Splendor, amiben már képes minket is elverni, ezért úgy gondolom, hogy februárban talán több társasjáték alkalomban lesz részem.

2016/01/03

Gyümi és Gyümi Géniusz

Imádom az egy pakliból álló, gyors, ötletes, szórakoztató és az egész családdal játszható játékokat. Főleg, ha ezek mellé még kellően szép grafika is társul. Ezért is került látóterembe a Gyümi és a Gyümi Géniusz, amiknél ez utóbbi kritériumom már a nyilvánosan megtekinthető képek megnézésekor teljesült. A továbbiakban pedig arról is szeretnék írni, hogy vajon beváltották-e a többi szemponthoz kötődő elvárásaimat.

Ezen kisdobozos játékok egy magyar tervező munkáját dicsérik, sőt a kiadásuk egy saját cégen belülről indult. Mindenképpen megsüvegelendő egy ilyen vállalkozásba kezdeni és azt végigvinni. A második játék kiadása jelzi, hogy itt valamennyire egy sikersztoriról van szó.

Ahogy jobban megismertem (magyar) társasjátékos világot, világossá vált számomra, hogy Kecskemét a haza társasjátékozás egyik fellegvárának tekinthető. Nem csak évente megismétlődő, nagyobb rendezvénnyel és saját társasjátékos szakbolttal bír, hanem egy olyan tervezővel is, mint Szöllősi Péter. Akit kicsit jobban érdekel az első játék, a Gyümi kiadásának körülményei, az olvassa el a Boardgamegeek-en található Holtidő blogban írt első és második krónikát, saabee remek tolmácsolásában.

Mivel a két játék szabálya nagy mértékben megegyezik, ezért eren bejegyzés keretein belül egyaránt szeretnék írni a Gyümiről és a Gyümi Géniuszról. Lássuk, hogy miről is van szó...

Az első pár benyomás alapján az a vélemény alakult ki bennem, hogy ez egy versengő Hanabi, de nem teljesen. A Gyümiben lapot húzhatunk a dobópaklikban képpel felfelé lévő kupacok tetejéről, vagy a húzópakliból, majd a szerzett lapot vagy letesszük saját magunk elé, vagy az egyik dobópaklira. A dobópaklikra helyezéskor korlátozás nincsen, azonban a másik esetben figyelni kell pár dologra. A játék során ugyanis teljes számsorokat igyekszünk létrehozni a 6 gyümölcsfajtából. A nehézséget az jelenti, hogy mindig csak a legfelső lapon lévő számot látjuk, a többit pedig meg kell jegyezni. Az sem kritérium, hogy sorban kelljen lerakni a lapokat, a lényeg, hogy a játék végén meglegyen a gyümölcskupac összes lapja. Fontos szabály, hogy csak egyetlen sorozatot indíthatunk minden gyümölcsfajtából és hogy tényleg soha nem nézhetjük meg, hogy mit rejtenek a felső lapok alatt lévő saját kupacaink.
A jobb oldalt látható gesztenye nem a játék része! :)
Mindkét játékban ez a fő mechanika, de vannak eltérések. A Gyümi Géniuszról már látszik, hogy az a sima Gyümi egy fejlesztett, nehezebb verziója. Az első játéknál még 6 gyümölcsfajta van, minden lapból egyelően elosztva, míg a haladó verziónál már 7 és a számos lapok elosztásában is van egy kis trükk (amit bármikor megnézhetünk a mellékelt segédlapokról). Nem is beszélve arról, hogy az érvényes számsorokat tartalmazó gyümölcskupacoknál nem árt arra is figyelni, hogy a fehér számos lapokat is begyűjtsük és azokból is érvényes számsort hozzunk létre. Külön pozitívum, hogy a játékossegédlet lapokon nem csak a gyümölcsök eloszlása található meg, hanem a túloldalon a pontozás is.

A játék ugyan egyszerűnek tűnik, de mégis bizonyos fokú odafigyelést és koncentrációt igényel. Az első partink során legkisebb, két éves gyermekem folyamatos zavarása nagyban hozzájárult az alacsony pontszámainkhoz. Szerencsére ez nem szegte kedvünk és zavartalanabb játékokban már egész szép pontszámokat sikerült elérnünk.

A Gyümit sikerült kipróbálnom 2, 3, 4 és 5 játékossal is, és azt kell mondanom, hogy jól működik több játékosszámmal is. Jó, hogy nem nagyon tud fellépni az analízis-paralízis okozta holtidő, viszont minél többen játszuk, annál nagyobb asztalra van szükség. A feleségem szerint a 6 éves alsó korhatár egy picit túlzó, de szerintem ha kellő koncentrációval bíró gyermekünk van, úgy bátran nekivághatunk. A játék itthoni sikeréről mindent elmond, hogy a gyermekeim saját maguktól követeltek újabb partikat.
Van, akinek sikerült "kék" sort tökéletesre fejlesztenie. De nem ő nyert!

A Gyümi Géniusszal kevesebbet játszottunk, ami főleg annak tudható be, hogy valamivel nehezebb. Elsőre az tűnt fel, hogy a játékszabálya ugyan nem sokkal hosszabb, mégis elég sok újdonságot hoz. Érezhetően kiélezettebb lett a versengés, amit kék színű és a fehér számmal ellátott lapoknak köszönhetünk. A helyzetet tovább bonyolítja a lapok egyenlőtlen eloszlása és hogy ezek miatt jobban kell figyelnünk azt is, hogy mások miket gyűjtenek.

A két játék kapcsán sikerült találnom egy közös negatívumot is, nincsen egyik pakliban sem banán! Valamint, hogy a Gyümi esetében is jó lett volna pontozólap minden játékos számára.

Mindkét játékot bátran merem ajánlani bevezető vagy filler játéknak. A Gyümit főleg kisgyerekes családoknak, ahol már egy 6 éves forma gyermek egy kicsit jobban oda tud figyelni, míg a Gyümi Géniuszt a picit idősebb korosztálynak. Remélem, hogy hamarosan újabb játékok fognak megjelenni Szöllősi Péter tervező kezei közül!

Bónusz, a Gyümit többek között maga Tom Vasel, az egyik legnagyobb társasjáték értékelő/bemutató is elemezte: