Cartaventura

Egy The Dice Tower videó hallgatása közben lettem figyelmes egy játékra, ami kapcsán elhangzott a "The 7th Continent light" kifejezés. Ennek kapcsán rögtön nyomozásba, egy kis utánolvasásba kezdtem, majd megrendeltem a Cartaventura sorozatból két dobozt is. Most pedig azt szeretném megosztani olvasóimmal, hogy milyen benyomások keletkeztek bennem a játékokkal kapcsolatban.

Előzetesen nem árt tudni, hogy a The 7th Continent egy nagyszabású, túlélős, felfedezős kalandjáték, kicsit megidézve a Kaland, Játék, Kockázat (lánykori nevén Fighting Fantasy) könyvek hangulatát, de mindezt társasjáték környezetbe helyezve. A nagy dobozban (vagy dobozokban) rengeteg kártya lapul, amik előre viszik a kontinens felfedezését, a történetet, a harcokat és kalandokat. A Cartaventura játékokkal kapcsolatban az volt az előzetes elvárásom, hogy ez is valami hasonlót nyújtson, rövidebben és közel azonos élménnyel.

A német Kosmos kiadó által megjelenített játéksorozattal kapcsolatban nem voltak túl jók az előjelek, hiszen már vagy kiadásra kerültek az sorozat első darabjai, mégis alig váltottak ki valami visszhangot. A beszerezhetőségük is elég nehézkes, valamint a magyar kiadás sem volt erőltetve a Piatnik részéről. Ez utóbbi kevésbé volt meglepő, hiszen mostanság nagyon tartaléklángon működnek.

Mi van a dobozban?

Kapunk egy 11x11x3 cm-es dobozt, benne 70 darab, négyzet alapú kártyalappal, valamint egy kis füzettel, ami valamennyi háttéranyagot ad a történethez. A Szabadulópaklikhoz hasonlóan itt sincsen külön játékszabály, hanem az első kártyalappal kezdődően indul a szabálymagyarázat. Itt is belefutunk a felszólításba, hogy csak akkor forgassunk át a másik oldalára egy lapot, ha arra kifejezett utasítást kapunk.

A játék célja

A Cartaventura akkor ér véget, amikor egy végkifejletet tartalmazó kártyaoldalra jutunk. Öt vagy hat befejezés lehetséges, amik között lehet totális kudarc, vagy valamilyen jellegű győzelem. Amikor idáig eljutunk, akkorra tudjuk, hogy a játék véget ért.

A játékmenet

A doboz szerint 1-6 játékos játszhatja le, nagyjából 60 perc alatt. A valóság az, hogy ez igazából egy szóló játék, ahol lehetnek még más "játékosok" is, akik figyelnek, közbeszólnak vagy véleményeznek. Igazából nincsen meg az az élmény, mint egy szabadulószobás játéknál, hogy talányokat kell megoldani.

A kártyákon lévő hosszú, fárasztó szövegeket kell elolvasni, majd az alul található opciókból választani. Egy kicsit olyan, mint egy fent említett KJK könyv, de sokkal kevesebb lehetőséggel. A választásoktól függően új lapokat húzhatunk, régebbi lapot átforgathatunk, vagy teljesen lecserélhetünk. A kártyák között vannak "térkép" lapok is, ahol a The 7th Continenthez hasonlóan építünk valami látképet. Igazából ez nem olyan csúnya, és a kártyák kinézete is egész jó, de valójában ez csak egy nagy csapda!

A mutatós asztalkép csak a játék eladhatósága miatt van. Igazából a térkép nem tölt be különösebb funkciót, csak azt mutatja meg, hogy milyen lapokat kell felhúzni. Nem kell rajtuk akciókat végrehajtani, vagy titkos dolgok után kutatni. 

Tegyük fel, hogy felhúzom a 7-es kártyát, ami egy térképlap. Ezen van egy térképszelet, valamint egy utalás, hogy húzzuk fel a 8-as, 9-es és 10-es kártyákat, majd azokat tegyük fel a mutatott helyekre. A 8-as kártyán az szerepel, hogy ha akarunk, akkor mehetünk északra vagy keletre. A 9-es kártya lehetőséget ad, hogy megnézzünk egy verekedést és esetleg beleavatkozzunk. A 10-es kártya pedig megengedi, hogy bemenjünk egy kocsmába/templomba/egyéb helyre. Ezek felett van egy halom, sűrűn írt szöveg, ami alapján nem kapunk egyértelmű segítséget, hogy mi a helyes lehetőség. Elképzelhető, hogy elindulsz keletre, és akkor elveszíted az összes többi választható lehetőséget, de az is lehet, hogy megmarad minden és még vissza tudsz menni választani. Vagy az is lehet, hogy a templomba lépést választod, ahol a belépést követően rádesik az orgona és meghalsz.

Nem teljesen ezek a lehetőségek, mert - teljesen - nem akarom elvenni senki kedvét a játékoktól azzal, hogy elárulok valami konkrét dolgot és oda a meglepetés. Néhol akadnak morális döntések, sajnos ezek sem növelik az élvezeti értéket.

A vélemény

A Cartaventura játékok nagyon, de nagyon félrementek. Legalábbis én úgy érzem, de talán ezt alátámasztja a játéksorozatot körbevevő csend is. Lehetett volna jobb dolgot is kihozni belőle, de érzetre olyan volt, mintha egy nagyon béna KJK könyvet olvasnék, ahol nem a kaland van a fókuszban, hanem az ismeretterjesztés.

A rengeteg szöveg olvasása, a szinte megalapozatlan döntési lehetőségek szűkössége a közösségi élmény lehetőségét is elveszi. A jelenlévő "játékostársak" inkább elfáradnak és befásulnak a történetbe, minthogy azt élvezzék. Inkább csak felbosszantják magukat, hogy adott helyen el lehetne költeni valamire egy nyersanyagot, aminek megszerzését egy korábbi kártyalapon elveszítették (vagy az ezt adó kártya úgy került a dobópakliba, hogy arról még tudomásunk sem volt), vagy csak később döbbennek rá, hogy ehhez más akciót kellett volna korábban választani. Visszamenni természetesen nem lehet.

Amint elértél egy végkifejletet nem fogsz késztetést érezni, hogy újrajátszd egy másik reményében. Tudod, hogy nem vár semmilyen kartazis, csak egy kártyaoldalnyi tömör, leíró szöveg. Én először a Vinland című kalandot "olvastam" végig az egyik megoldásig, de mivel igazából csúfos kudarcot vallottam, ezért mégegyszer nekifutottam a siker reményében. Igazából valójában nem hittem el, hogy a játék csak ennyi. Sajnálatos módon a Lhasa is csúnyán "elhasalt". Kicsit más volt az erőforrás, de a koncepció hasonló volt és itt sem igazán működött.

Sajnos a Cartaventura nem egy titkos gyöngyszem. Senki sem fog egy könnycseppet sem elmorzsolni azért, mert nem kap magyar kiadást, vagy mert eltűnik süllyessztőben. Nem egy közösségi élményt adó társasjáték, de még csak nem is kártyásított interaktív kalandkönyv. Kár érte, határozottan nem ajánlott! Inkább olvass el egy 20+ oldalas szabálykönyvet egy olyan játék kapcsán, amivel úgysem fogsz játszani... Még az is nagyobb szórakozást fog nyújtani.

Joe Abercrombie Szilánkos-tenger trilógiája

Azt hiszem, hogy nagyon jó érzékkel írtam a héten Joe Abercrombie négy könyvéről is az Első törvény világából, hiszen úgy tűnik, hogy ezek közül egyet filmvászonra is visznek. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni a Hidegen tálalva mozgóképes megvalósításból, de nagyon szurkolok a projektnek, mert siker esetén talán a szerző más könyveit is megfilmesítik vagy sorozatosítják.

A Szilánkos-tenger trilógia egy teljesen másik világon játszódik. Úgy emlékszem, hogy a könyvekben sehol nincsen megemlítve, de gyakorlatilag a Földön játszódik, egy nagyobb apokalipszis után, mikorra a lakosság gyakorlatilag vikingre butul. Már csak azért is, mert a skandináv államok területén játszódik főleg a történet, de idővel hőseink egy kicsit keletebbre is elhajóznak.

A történet úgy indul, hogy hősünk nagyban készül a miniszteri vizsgájára, majd a semmiből megörökli a trónt, amit követ egy cselszövés és egy gyilkossági kísérlet, aminek következtében egy rabszolgahajó evezőspadján találja magát. A helyzetet erősen súlyosbítja, hogy egyik kezére nyomorék is.

Nem nehéz kitalálni, hogy innentől a bosszúvágy tartja életben és erősíti meg. A három könyvben Yarvi küzdelmeit követhetjük végig, ahol végig az eszét használva igyekszik elérni a megálmodott célt. 

Természetesen nem is Abercrombie könyvekről lenne szó, ha nem találnánk bármi kivetnivalót a szereplőkben. Szinte mindegyikben találunk valami kivetni vagy kifogásolni valót. A kisebb szerepekben lévő karakterek is igazából addig szerethetőek, amíg jobban meg nem ismerjük őket.

Érdekes látni a különböző hiearchiákat, a királyokat, a főkirályt, valamint az őket támogató második embereket, a minisztereket. Ez utóbbiakat úgy képzeljük el, hogy ők afféle mindentudók, mindenben jártas, de minden hájjal és nagy ambíciókkal megkent személyek. Nem feltétlen a könyvsorozat legszerethetőbb karaktereit ismerjük meg bennük.

Fontos elem még a vallás is, ami éppen reform alatt áll. A régi vallás követői szó szerint mindenben, legyen az fizikai vagy elméleti dolog istent láttak. Eközben a főkirály (és főminiszter) azon fáradozik, hogy az egyisten hit legyen a fennhatóság alatt az elfogadott és követendő irány.

Nekem tetszett ez a három könyves sorozat, de elég sokszor éreztem úgy magam, mintha a Mark Lawrence által létrehozott Tövisek hercege, Tövisek királya és Tövisek császára világán járnánk. Nyilván ebben erősen közrejátszott, hogy itt is egy nagy világégés utáni eltorzult (a helyszínek neveiben is jól fellelhetően), elkorcsosodott, lebutult környezetbe kerültünk, ahol a korábbi fejlett világ maradványai tiltott ereklyéknek minősültek.

A három könyv együtt kerek egész, lezárt történetet ad. A végén nem nagyon maradt hiányérzetem, de persze itt sem lehettem teljesen elégedet a végkifejlettel. De ez már legyen az én problémám... Mindenesetre fordulatokban sem volt hiány.