2024/01/28

10 éves a Facebook-os Társasjáték csoport

2013-ban már javában benne voltam a társasjátékos hobbiban, ezért még valamikor az elején (talán még az első százban) csatlakoztam a Rigler Laci által alapított Társasjáték Facebook csoporthoz. A kezdetben igencsak baráti hangvételű csoport gyorsan kinőtte magát és több ezres rajongótáborrá alakult. Az évek során jelentősen változott az egész hangulata és arculata, de a tagok társasjátékok iránti rajongása egy cseppet sem csökkent.

Tavaly jártam először a KMO-ban, mint társasjátékos helyszínen, és ezen alkalom után tudtam, hogy a 10 éves évforduló megünneplésén kötelező ott lennem. A tegnapi napon több terem is nyitva állt a földszinten és az emeleten a játszani kívánóknak, mégsem volt olyan könnyű a megfelelő asztalokhoz odakerülni.

Már valamivel 10 óra előtt a helyszínen voltam, ezért gyorsan le sikerült ülni ahhoz az asztalhoz, ahol a Reflexshop magyar kiadásában megjelenő Mind MGMT volt előkészítve. A játékról előzetesen nem sokat tudtam, csupán annyit, hogy a hasonló című képregénysorozat ihlette. A dobozon és az egyéb tartozékokon lévő plusz feliratok kapcsán egy kicsit fellelkesültem, mert azt hittem, hogy Az ügynökséghez hasonló élményben lesz részem.

A játékismertető kapcsán egy kicsit csalódtam, mert igazából egy bújócska-fogócska játék (Scotland yard, Police 07, Mr. Jack) körvonalazódott előttem. A játékban van ugyanis az egyik játékos a Mind MGMT fejvadásza, aki titokban lépked a játéktáblán, de ezen mozgását egy paraván mögött rögzíti a saját térképén. Fontos, hogy lépései során bizonyos elemeket begyűjtsön és a mozgásával nem léphet vissza, vagy nem keresztezheti a saját korábbi útját.

Az 1 a sokaság elleni küzdelem másik oldalán az Ellenállás van, akik igyekeznek elkapni a fejvadászt. Ők a körökben 2 két ügynököt mozgathatnak és tippelhetnek valami jellegzetességre vagy arra, hogy éppen ott van-e fejvadász az adott mezőn. Ennek során a dedukciót könnyítő nyomok kerülnek fel a térképre.


Az ellenállás akkor nyer, ha sikerül elkapni a fejvadászt adott időn belül. A fejvadász pedig akkor nyer, ha lejár az idő, vagy összegyűjtött megfelelő számú ügynököt.

Mi a „Kiképzés” játékmódot próbáltuk ki, kétszer is. Ugyanis az első alakalommal nagyon gyorsan kizártuk, hogy merre járhat a fejvadász. A Mind MGMT-ben van más játékmód is, alkalmazás segítségével lehet teljesen kooperatív módon is játszani.

Tudom azoknak ajánlani, akik szeretik a korábban felsorolt, hasonló dedukciósan bújócskázó játékokat. Sajnos nekem tematikailag nem adott eleget, ezért itthonra nem tervezem beszerezni, viszont ez is egy olyan játék, amihez máskor is szívesen leülnék játszani.

A következő játékig kellett keringenem egy negyed órát, és közben szomorúan vettem észre, hogy az akciós Szunnyadó istenek kiegészítőből már egy sincsen. Annyiból mégsem voltam elkeseredett, hogy így legalább a pénz a pénztárcámban maradt.

A lényeg, hogy a következő játék, amihez sikerült leülni az Unmatched kalandok: Titokzatos történetek (Reflexshop) volt . Ugyan már a játékot sikerült korábban itthonra beszerezni, de konkrét játékig még nem sikerült vele eljutni. Sokkal kényelmesebb úgy játékot tanulni, ha valaki elmondja és esetleg mankóként tud segíteni, ha elakadunk.

A sima Unmatched játékok alapjait már ismertem, ezért ezeket el tudtam mondani előre a játékostársaimnak, mire megérkezett volna a játékmester. A Titokzatos történetekben a korábbi Unmatched játékoktól eltérően nem egymást kell püfölni, hanem egy közös ellenfelet és azok csatlósait. A játék addig tart, amíg a főellenfél, vagy a játékosok mindjének életereje nullára nem csökken.

A játék során a kezdeményezést jelölő kártyák mondják meg, hogy éppen milyen sorrendben jönnek a játékosok és azok ellenfelei. Ha ezek kipörögtek, akkor új keverés és játékossorend kerül meghatározásra.

Az ellenfelek köreiben követni kell a játékossorend kártyákon lévő szövegeket, míg a saját körünkben az alap Unmatched szabályait kell alkalmazni. Azaz léphetünk (és egy kártyát húzunk), kijátszunk egy villámos kártyát, megtámadunk valakit.

Persze ezeken túl számos egyéb szabály és egyedi képesség színesíti a játékot, de dióhéjban ennyi a feladat. Lehet, hogy a játék beszerzésekor egy kicsit túl lelkes voltam, de úgy gondolom, hogy sok remek játék vár még rám ezzel a dobozzal. Külön plusz pont, hogy a korábbi Unmatched karakterekkel is játszható ez a játék, valamint ezek a karakterek is megküzdhetnek egymás ellen bármelyik doboz korábbi karaktereivel.

A több fős kooperatív játék után elég gyorsan eljutottam egy két fős kooperatív játék asztalához, a Sky Teamhez, ami a magyar keresztelője során A légi társaság címet kapta (Reflexshop). A szabálymagyarázat utáni első játékot ugyan gyorsan elbuktuk, de a második játékban már sikerült teljesítenünk a célt, azaz landolni a repülőgéppel.

A játékban egy pilótát és másodpilótát alakítunk, akik feladata, hogy biztonságban le tudják tenni a repülőgépet. Ehhez „csupán” annyi a feladat, hogy a gép egyensúlyban, megfelelő sebességben és fékezhetőségben legyen landoláskor. Valamint az ereszkedés során se ütközzön össze egy másik géppel sem.

A játékban mindkét fél egyszerre dob a 4 kockájával titokban egy paraván mögött, majd ezeket felváltva lehelyezik a közös játéktérre. Fontos, hogy kommunikálni a játék során csak a dobások előtt lehet, tehát azt már nem lehet megbeszélni a dobást követően, hogy „én leteszek egy 3-as kockát erre a helyre”. A kockák lerakásakor fontos, hogy két helyre mindenképpen kell tennünk kockát. Az egyik a kormány beállítása, a másik pedig az ereszkedés sebessége. A többi hely pedig opcionálisnak tűnik, de ugyanakkor nagyon fontos, hogy lehetőleg minden helyen „bekapcsoljunk” mindent, vagy tűntessük el a leszálló gépünk útjából a többi repülőt. Ha pedig nem tudunk mit csinálni, akkor érdemes kávét szereznünk, amivel a későbbiekben változtathatjuk egy-egy értékkel egy kockánk értékét.

A Sky Team egy kis dobozos, nagyon érdekes, két fős kooperatív játék. A kockadobások elég nagy szerencsfaktort adnak, amit ugyan lehet egy kicsi módosítani, illetve nagyon sok lehetőségünk van a kockák felhasználására is. Mi az első játék során elrontottuk, mert csak a közelben lévő repülőkre koncentráltunk, és inkább kockadobás módosító kávét szereztünk ahelyett, hogy a távolabbi gépeket szedtük volna le az utunkból.

A játék esetében erős pluszpont, hogy nem csak egy alapjáték van benne, hanem több forgatókönyvet is le lehet játszani, amelyekben erősen nehezedik a játék teljesíthetősége. Fontos, hogy a két játékos egymásra hangolódjon, de néha még ez sem elég, mert a kockadobások elég nagy véletlent jelentenek. A limitált játékosszám miatt elsősorban társasjátékos pároknak ajánlanám.

Egy újabb 15 perc bolyongást és felderítést követően az egy Cuvée-s asztalhoz sikerült leülnöm negyediknek. Előre bocsátom, hogy sem a téma (borok), sem a színvilág nem ragadott magával, de azért nagyon kíváncsi voltam a magyar Private Moon Studios játékára.

Külön megtiszteltetés volt, hogy a játékot maga a szerző, Pierrot, mutatta be nekünk. Első elmondásra egy kicsit bonyolultnak tűnt minden, de a játék során sikerült mindennek kitisztulnia. El kell mondanom, hogy kellemes csalódás volt, főleg ahogy a tematika visszaköszönt a logikus lépéslehetőségek során.

A forduló elején mindig kiválasztják a játékosok, hogy melyik évszakokban szeretnének akciózni. Ennek során lesz olyan évszak, ahol nem fogunk semmit sem tenni és annak akciói elvesznek. Ugyanakkor tovább szűkíti a lehetőségeket, hogy a választott évszakokhoz sem tud mindenki saját bábut tenni. Fontos megemlíteni, hogy akinek van az adott évszakban bábuja ő két akciót hajthat végre, míg mindenki más csupán csak egyet. Sőt, akár a két akciólehetőséget is fel lehet adni 2 pénzért, valamint egy eseménykártyáért cserébe.

A játékban 6 fordulót, azaz évet játszunk végig. Mindegyikben 5 évszak van (az ősz duplázódik, de mások az akciólehetőségek). Mint mondtam, hogy lesz olyan évszak, amely adott évben nem kerül játékban, így azon az évszakon jelenik majd meg egy időjárást jelző kártya, ami egy kicsit szabotálhatja majd a terveinket.

Akkor pár szóban megemlíteném az akciókat is. Tavasszal lehetőségünk van oltani, azaz jobb minőségű szőlőt létrehozni (ehhez át kell forgatni az adott kártyát). Csinálhatunk zöldszüretet, amikor a termelés mennyiségét lefelezzük, de a szőlő értékét kettővel növeljük. Valamit akár el is adhatjuk a pincénkben lévő borunkat.

Nyáron lehet gondozni a szőlőt, amivel annak értéke eggyel nő. Ugyanakkor lehetőségünk van az egyik szőlőtelkünkön valamilyen épületet építeni. Ilyenkor ugyan feladjuk a telken történő szőlőtermesztést, viszont cserébe több pénzt egy győzelmi pontot gyűjthetünk

Az őszi évszakokban lehetőség van leszüretelni, azaz a pincéikben tenni a boroshordókat. Az I-es ősz esetében további szőlőtelket vásárolhatunk. Itt ez annyiból érdekes, hogy igazából itt már egy olyan telkünk lesz, amin megtermet a szőlő, tehát akár ezt is le tudjuk szüretelni. A II-es ősz esetében pedig tudunk házasítani, tehát különböző borokat összeönteni és ezekből cuvée-t létrehozni. Ez azért fontos, mert itt igencsak jó minőségű, azaz sok pénzt és pontot hozó terméket lehet végül előállítani.

A téli évszak pedig arról szó, hogy itt lehet eladni a pincében lévő borokat, vagy azokat bormustrára küldeni.

Az akciók végrehajtását követően a forduló végén még van pár lépés (év végi teendők), amit végre kell hajtani. Az épületek igényeit teljesíteni kell, a munkásokat ki kell fizetni, be kell gyűjteni a bevételeket, bort lehet (olcsón) eladni és korosítani kell az el nem adott borokat. Ezt követően elő kell készíteni a következő fordulót, ha még nem tartunk a játék végén.

A győztes, a borÁSZ (ha-ha-ha) az lesz, aki a legtöbb presztízs pontot gyűjtötte. (Megúszta mindenki, hogy ezen írásomban nem erőltettem túlságosan a BORzasztó szóvicceket.)

Tudom, hogy rengeteg mindent kihagytam és talán vannak dolgok, amik pontosításra is szorulhatnak, de a célom nem egy teljes játékismertető volt, csupán csak betekintés a lehetőségekbe.

Azt kell mondanom, hogy kellemesen csalódtam a Cuvée-ben. A játék ugyan egy kicsit hosszúra nyúlt, a színvilág és téma továbbra sem lett a szívem csücske, sőt néhol az ikonokgráfia is lehetett volna egy kicsit jobb vagy egyértelműbb. Ugyanakkor számomra, a borászat tekintetében laikus személy számára nagyon is tematikusnak és logikusnak tűnt az egész. Szerintem nagyon szépen ki lett találva, hogy mit, mikor, hogyan lehet csinálni.

A nap végére maradt egy rövid, nem teljes játék a Dübörgő derbivel. Nos, ez volt a számomra legkevésbé tetsző társasjáték a 10 éves FB csoporttalálkozón. Mivel partijátékról van szó, ezért talán nem is kellett volna túl sokat várnom.

Két lehetőség van. Vagy van egy kijelölt személy, aki dobálja a kockákat és tologatja a lófigurákat a táblán, miközben esetleg kommentálja az eseményeket is, vagy használjuk az alkalmazást. Ez utóbbi életképesebbnek tűnik, még akkor is, ha egy idő után a kommentálás átcsap fárasztóba.

A játékmester vagy app kockadobásai során lehetőségünk van bizonyos lehetőségekre fogadni. Pl. melyik ló hányadik lesz, vagy hogy melyik ér be előbb, mint a másik, stb. Miután három ló is átlépte a piros vonalat onnantól megszűnik a fogadási lehetőség. Az adott forduló pedig akkor ér véget, amikor, az egyik ló végül célbaér. Négy fordulót követően pedig a legtöbb pénzt összegyűjtő lesz a győztes.

Sajnos a Ready Set Bet-ről, azaz a Dübörgő derbiről (Reflexhop megint) nem készítettem saját képeket, mert eléggé pörgött a játék. Az elsőre még vicces kommentálás – nekem - elég hamar unalmassá vált. Ha kézzel kellett volna tologatni a pici falovakat a pici versenypályán, akkor az is elég sok káoszt szült volna. Úgy gondolom, hogy lehet ugyan app nélkül játszani, de nem annyira érdemes. Pozitívum, hogy a játékot 2-9 fő játszhatja, de nyilván a minél nagyobb játékosszám a szerencsés.

A nagyobb csapatban játszó barátoknak ez egy jó választás lehet, habár tényleg csak egy partijáték, tehát túl sokat ne várjunk tőle. Lehet izgulni a lovainknak, jókat lehet nevetni vagy bosszankodni az eredmények kapcsán, de nagyjából ennyi.

Azt kell mondanom, hogy összességében nagyon jól éreztem magam az eseményen, és már várom a következőt. Köszönet az adminoknak, a szervezőknek és a fáradhatatlan játékmestereknek, hogy remekké varázsolták ezt a szombati napot.

2023/09/20

Élménybeszámoló a Társasjáték Facebook csoport 2023-as őszi találkozójáról

Új játékot kipróbálni mindig öröm, ha pedig egy egész nap csak – számomra – új játékokat próbálhatok ki, akkor az már ünnepnap kategória.

Szeptember harmadik szombatján egy kicsit túllépve a komfortzónámon a távoli, egzotikus Kőbánya-Kispest felé vettem utamat. Sokan vidékiként nem értik meg, hogy Budapest nem egy nagy egész, hanem sok, távoli kis „szigetből” áll, és minden hídon való átkelés már egy nagy kaland kategória. A kis utcákon keringtem pár percet, mire a paneldzsungelben találtam megfelelő parkolóhelyet a Társasjáték Facebook csoport találkozójának közelében.

Nem sikerült a kezdésre odaérnem, ezért – úgy gondolom – hogy elég nagy szerencsével találtam olyan asztalt, ahol még nem kezdtek bele játékba, sőt a játékmagyarázatba sem. Ráadásul egy olyan játék volt, ami korábban már felkeltette az érdeklődésemet. A Dél-Tigris vándorai névre fordított Wayfarers of the South-Tigris igazán imponáló asztalképpel rendelkezik, ugyanakkor a játékot még nem ismerve valóságos fuldoklásra került sor gazdag ikontengerben. Azt sem mondanám, hogy a folyamatosan gyűjtött kártyák mentődeszkául szolgáltak volna, hogy elkerüljem a végem.

A játékban felfedezőként, térképészként és asztronómusként fedezzük fel a környéket. Legalábbis ezt a színesítő szöveget kapjuk körítésként, de igazából kőkemény számolás és fejben történő Excel-tábla menedzselés folyik egész végig. Hiába van a játékhoz gyönyörű játéktábla és sok, igazán gazdagon illusztrált kártya, ezek szépségében nem tudtam az első játék során elmerülni, mert tényleg nagyon sok mindenre kell figyelni. Rögtön a játék elején dobunk a kockáinkkal, majd az azokon szereplő szám meghatározza, hogy milyen fajta akciót hajhatunk végre minden alkalommal, amikor sorra kerülünk. Ezen felül másik opció, hogy a nálunk lévő bábukat is elhelyezhetjük valamelyik akcióhelyre.

A Dél-Tigris vándorai nem fixen megadott körökből áll. Mindig amikor sorra kerülünk, akkor végrehajtunk egy akciót, majd következik a mellettünk ülő játékos, és így tovább. Ha kifogynánk bábuk és kockák nyújtotta lehetőségekből (vagy már csak egy kockás lehetőségünk van), akkor lehet a kockáinkkal újra dobni.

A szabályokra nem térnék ki részletesen, de a lényeg, hogy tényleg rengeteg lehetőség van. Nem tudom, hogy hány játékra van szükség, hogy ismerjük milyen akciót hol találjunk meg. Én folyamatosan böngésztem az ikonrengeteget és gondolkodtam mit is kellene csinálni, amikor sorra kerülök. Az analízis-paralízist könnyen ki tudja hozni a játékosokból A Dél-Tigris vándorai. Mi három fővel játszottuk, ami nagyjából ideális lehet. Nem hiszem, hogy négyen annyira jó lehet, esetleg, akkor ha már nagyon gyakorlottak vagyunk. Túl sok interakciót nem ad a játék egymással, inkább csak az akcióhelyeket és kártyákat tudjuk egymás elől elvinni. Fontos még megemlítenem, hogy – az amúgy sem kicsi játéktábla mellett – a játéktér folyamatosan bővül, ezért elég nagy a helyigénye.

A lényeg, hogy nem rossz játék A Dél-Tigris vándorai, rengeteg lehetőség és újrajátszás van benne, viszont nekem egy picit sok volt. Mintha a tervező valamennyire túltolta volna az opciókat. Még játszanék vele párat, de arra nem érzek késztetést, hogy otthonra is akarjam magamnak.

A második kipróbált játék a Cryptid volt. Az izgalmas borítóra tekintve egy kicsit csalódáskeltő volt az indító játékkép. Mint egy végtelenül unalmas, tematikátlan euró látképe (nem mintha az „unalmas eurókkal” nem tudnék jókat szórakozni). Elsőre valamiért a Dominant Species jutott az eszembe.

Ez egy 3-5 fős dedukciós játék. Az előkészületeknél kezdődik minden, amikor kiválasztunk egy kártyát, ami meghatározza a játékteret, és amin jelölve van, hogy a játékosonként kapott „kódkönyvből” melyik állítást ismerjük. Tegyük fel A játékos azt tudja, hogy a megkeresendő lény „mocsárban vagy vízben lakik”. A kezdőjátékostól kezdve körben haladunk. Az éppen soron lévő személy lehelyezi a kutatóbábut és vagy azt mondja rábökve egy játékostársra, hogy mondjon valamit, vagy azt állítja – egy korong lehelyezésével együtt -, hogy ott van a lény. 

A játékostárs nem blöffölhet, igazat kell mondania. Ha lehet ott a lény, akkor korong kerül oda. Ha viszont nem lehet ott a lény, akkor egy kockát kell odatenni és a kérdezőnek is le kell helyezni egy kockát olyan helyre, ahol nem lehet a lény. Abban az esetben, ha eleve korongot tettünk le, hogy szerintünk ott a Cryptid, akkor a többi játékos addig tesz rá korongokat, amíg valaki kockát nem tesz rá. Ha mindenki korongot tett a miénkre, akkor mi nyertünk.

Elég egyszerűnek tűnik, de azért van mögötte rendesen gondolkodás. Azt kell mondanom, hogy a nagyon absztrakt kinézete mellett ennek a játéknak a beszerzésén elgondolkodtam. De szerencsére még nem jelent meg. (Ha lenne belőle mégis egy példányom, akkor talán hosszabban is írnék róla legközelebb.)

A két Reflexshoppos játék után leültünk egy Piatnikoshoz is, az Art Galleryhez. Kicsit kényszer szülte a csapatunk döntését, de ha már ott voltunk akkor tettünk vele egy próbát.

A játékban 0-8 számozású kártyákat kaptunk az előkészületek során. Ebből a 9 lapból választottunk ki először egyet, hogy mennyit lépünk a játéktáblán, majd még egyet, hogy titokban mennyit licitálunk a helyszínen lévő kártyára. Ezt követően jött a következő játékos és ezt még megtettük három alkalommal. Az utolsó nálunk maradt lappal meghatároztuk, hogy ki lesz a következő kör kezdőjátékosa, majd ellenőriztük a titkos licitek eredményeit.

Sorban haladva az adott helyszíneken megnéztük, hogy ki licitált többet. Egy helyszínre kerülhetett több lapunk is, sőt, ha 0-s kártyát tettünk le egy másik lap mellett, akkor az 10-est ért. A lap nyertesének meghatározását követően pedig a helyszín meglátogatásának sorrendjében (amit kis kockák jelöltek) választhattunk magunknak kártyákat. Így a kör végén újra 9 lap volt a kezünkben, de ezek már nem biztosan ugyanazok, mint a játék kezdetén.

A megszerzett kártyákon 4 sorban lehetett pontot kapni. Arra már nem emlékszem, hogy a leghosszabb összefüggő sorozat vagy legtöbb pontot hozó sorozatot kellett-e figyelembe venni. Itt sem akarok kitérni az apróságokra, de nagyjából így működik az Art Gallery.

Azt kell mondani, hogy igazából ez egy átlagos családi játék, amivel párszor el lehet szórakozni, de már egy kicsit elhaladt felette az idő. A kártyák megszerzésének ellenőrzése olyan bénácska, és a játékidő is talán valamivel hosszabb, mint kellene. Még úgyis, hogy nem annyira AP veszélyes. Családoknak és kezdő társasjátékozóknak tudnám ajánlani, de nem nekem itthonra biztosan nem kellene.

Ezt követően egy könnyebb partijáték elé ültünk le. A Sárkányokban nem a fantázialényeket, hanem levegőben repkedő papírsárkányokat reptetjük. Mindenki kap 3 kártyalapot, majd amikor körsorrendben ő következik, akkor lerak egyet. A kártyán szereplő szín megmondja, hogy melyik homokórát kell átforgatni. A játék lényege az, hogy minden játékos kezéből fogyjanak el a kártyák úgy, hogy egyik homokórán sem peregjenek le a szemek. Bár folyamatosan lehet és kell is egymással kommunikálni, de így is elég szép káosz tud kialakulni, a néha-néha felboruló homokórák mellett. További nehézség, hogy van egy dzsóker, fehér homokóra is, amit egyszínű kártyával lehet csak forgatni.

Ez egy mindenképpen szórakoztató, színes és jó hangulatot okozni képes játék. Családdal vagy barátokkal jó választás lehet, de mindenképpen sík felületen játsszuk!

Ezt követően ültünk le a szintén Reflexshopos kiadású Witchstone-hoz. A szintén szép asztalképpel és tartozékokkal bíró játék szintén remek élményt adott kis társaságunknak. Boszorkánykodásunk során arra kellett törekedni, hogy a legjobb kombinációkat és láncolatokat hozzuk ki a saját játéktáblánkon, illetve az azokkal szerezhető bónuszokkal.

Minden alkalommal, amikor ránk került a sor egy lapkát tehettünk a saját játéktáblánkra. A lapkánkon két darab akció szerepelt, de ha ezt a lapkát olyan lapok mellé tettünk le, ahol több, összefüggően ugyanolyan akció szerepelt, akkor azzal akár 6-8 erős akciót is végrehajthattunk.

Érdekes volt látni, hogy a lehetőségeinkből milyen utakon indultunk el és melyik akciókra feküdtünk rá jobban. Már közben is, de a játék végén azon értekeztünk, ha nem lenne ilyen nagy játékdömping, akkor ez is elég nagy „klasszikussá” nőhette volna ki magát, de így sajnos eléggé elveszik a többi játék sűrűjében.

Bár nem írtam túl sokat a Witchstone-ról, de mindenképpen kiemelkedett a szombati nap többi játékai közül. Ez is egy olyan darab, amit újra szívesen elővennék, akár családdal, akár barátokkal.

Zárásként már csak egy kétfős, sakkszerű játékra került sor. Előljáróban annyit, hogy nem vagyok sem az absztrakt, sem a macskás játékok nagy kedvelője… Ez pedig a kettő kombinációját adja.

A Gémklub kiadású Huppban egy 6x6-os, kipárnázott(!) játéktáblán kell kiscicákat elhelyeznünk, úgy hogy végül 3 legyen a saját színünkből egymás mellett. A csavart azt adja, ha magányosan álló kiscica mellé rakunk egy másikat, akkor az újonnan lehelyezett szőrmók egy mezővel ellöki a mellette levőket. Vagy lelöki őket a tábláról. Amennyiben sikerült három kisicicát a saját színünkben egymás mellé tennünk, úgy azok lekerülnek a tábláról és nagymacskák lesznek. A végső cél, hogy három nagymacskák legyen egymás mellett vagy az összes nagymacskánk kerüljön fel a táblára.

A felvezetőből már sejthető volt, hogy ez a játék nem lett a kedvencem. El lehet vele játszani és biztos sokaknak tetszeni fog, de én ezzel többet már nem nagyon szeretnék játszani. Vannak számomra sokkal izgalmasabb és kedvezőbb tematikájú játékok is.

Összességében azt kell mondanom, hogy remekül alakult ezt a szombati nap. Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült kipróbálnom a Vagabund játékait és még egy-két izgalmasabb címet, de így is remekül szórakoztam. Jó volt a szervezés, a játékostársak és még a játékmesterek is segítettek a szabályokban.  

2023/07/10

Brandon Sanderson Wax és Wayne sorozata

Joe Abercrombie könyvei után egy másik fantasy író könyveit kezdtem el olvasgatni. Ahhoz már nem volt kedvem, hogy a Kozmerum világán játszódó írások nyitódarabjait újra elővegyem (Elantris, Ködszerzet-trilógia), de arra kíváncsi voltam, hogy miként változik a világ történelme. A Wax és Wayne sorozat, magyarul is megjelent, első három könyvét sikerült néhány hónap alatt elolvasnom, és ezekről szándékoztam néhány gondolatot megosztani. 

A Ködszerzet-történetfolyam után járunk több száz évvel, amikor már az említett trilógia alakjai nagyrabecsült hősökként vannak kezelve. Az remek ötlet volt Sanderson részéről, hogy a világot évszázodokkal előre vitte, mivel érdekes volt látni a fejlődést. Ezzel kapcsolatban a könyvekben volt egy gondolat, hogy sokkal előrébb is tarthatna a technikai fejlődés, ha nem kényelmesedtek volna bele a világ lakói az isteni kegyekből kapott "ajándékokba".

A történet főhőse Waxillium Ladrian, aki egy ikerszerzet. Ez azt jelenti, hogy fémmívesként rá tud taszítani fémekre (ami segítségvel gyakorlatilag "repülni" is tud), illetve egy másik fém segítségével állítani tudja a saját testsúlyát. Őt nagyjából úgy lehet elképzelni, hogy a Végeken (gyakorlatilag westernfilmekből ismert porfészkekben) lévő sheriffből visszaköltözött az iparosodó nagyvárosba, hogy ott átvegye örökségét. Nyilvánvaló, hogy a korábban kalandokhoz és izgalmakhoz szokott férfi nem fogja magát jól érezni a nemesurak politikai cselszövésének és semmittevésének világában.

Rezidenciáján hamarosan megjelenik korábbi társa és barátja Wayne, aki képes az időt lassítani, illetve a saját egészségi állapotát módosítani. Ezek elég hasznos tulajdonságok, ha a szereplők körül pisztoly- és puskagolyók röpködnek. A régi társ megjelenése és a nagyvárosban való történések, hamar kirángatják Wax-ot is az unalmas hétköznapokból, és újra a kalandok közepette találja magát.

Én a háttérben való összeesküvéseket és politikai játszmákat erősen súlytalannak találtam. Sokkal érdekesebb volt az akciódús történet, még akkor is, ha a harcokat sem volt túl könnyű elképzelni és jobb lett volna ezeket inkább látni, mint olvasni. Szerencsére mindhárom könyvben voltak fordulatok és meglepetések is, amiket idővel akár már előre is lehetett látni. Egy picit kiszámíthatóvá lett, főleg a harmadik könyv olvasása közben, hogy megint lesz valami - az író által meglepőnek gondolt - fordulat. A könyvek úgymond klasszikus bossfighttal értek véget, ahol sok vér és szenvedés után a hőseink győzedelmeskednek, vagy legalábbis túlélik a könyveket. Ezzel valószínűleg nem okozok meglepetést, vagy nem lövöm le a poént.

Érdekes, hogy a Ködszerzet olvasása közben még nem gondoltam a fémégetőket szuperhősöknek, de ahogy modernizálódik a világ egyre inkább úgy gondolom, hogy a különleges képességgel bíró személyek azok. Sanderson ügyesen helyezi őket a különböző korokba, annyira, hogy akár mozgóképes formában is nézném. Kérdés, hogy a harcokat miként tudnák majd ábrázolni.

Én mindenesetre jól szórakoztam az első három könyv olvasása közben. A negyedik rész már megjelent angolul, de mivel úgyis még rengeteg kötet van az olvasási listámon, ezért majd szépen kivárom, ha magyar nyelven is elérhető lesz a folyatás.

2023/06/01

Cartaventura

Egy The Dice Tower videó hallgatása közben lettem figyelmes egy játékra, ami kapcsán elhangzott a "The 7th Continent light" kifejezés. Ennek kapcsán rögtön nyomozásba, egy kis utánolvasásba kezdtem, majd megrendeltem a Cartaventura sorozatból két dobozt is. Most pedig azt szeretném megosztani olvasóimmal, hogy milyen benyomások keletkeztek bennem a játékokkal kapcsolatban.

Előzetesen nem árt tudni, hogy a The 7th Continent egy nagyszabású, túlélős, felfedezős kalandjáték, kicsit megidézve a Kaland, Játék, Kockázat (lánykori nevén Fighting Fantasy) könyvek hangulatát, de mindezt társasjáték környezetbe helyezve. A nagy dobozban (vagy dobozokban) rengeteg kártya lapul, amik előre viszik a kontinens felfedezését, a történetet, a harcokat és kalandokat. A Cartaventura játékokkal kapcsolatban az volt az előzetes elvárásom, hogy ez is valami hasonlót nyújtson, rövidebben és közel azonos élménnyel.

A német Kosmos kiadó által megjelenített játéksorozattal kapcsolatban nem voltak túl jók az előjelek, hiszen már vagy kiadásra kerültek az sorozat első darabjai, mégis alig váltottak ki valami visszhangot. A beszerezhetőségük is elég nehézkes, valamint a magyar kiadás sem volt erőltetve a Piatnik részéről. Ez utóbbi kevésbé volt meglepő, hiszen mostanság nagyon tartaléklángon működnek.

Mi van a dobozban?

Kapunk egy 11x11x3 cm-es dobozt, benne 70 darab, négyzet alapú kártyalappal, valamint egy kis füzettel, ami valamennyi háttéranyagot ad a történethez. A Szabadulópaklikhoz hasonlóan itt sincsen külön játékszabály, hanem az első kártyalappal kezdődően indul a szabálymagyarázat. Itt is belefutunk a felszólításba, hogy csak akkor forgassunk át a másik oldalára egy lapot, ha arra kifejezett utasítást kapunk.

A játék célja

A Cartaventura akkor ér véget, amikor egy végkifejletet tartalmazó kártyaoldalra jutunk. Öt vagy hat befejezés lehetséges, amik között lehet totális kudarc, vagy valamilyen jellegű győzelem. Amikor idáig eljutunk, akkorra tudjuk, hogy a játék véget ért.

A játékmenet

A doboz szerint 1-6 játékos játszhatja le, nagyjából 60 perc alatt. A valóság az, hogy ez igazából egy szóló játék, ahol lehetnek még más "játékosok" is, akik figyelnek, közbeszólnak vagy véleményeznek. Igazából nincsen meg az az élmény, mint egy szabadulószobás játéknál, hogy talányokat kell megoldani.

A kártyákon lévő hosszú, fárasztó szövegeket kell elolvasni, majd az alul található opciókból választani. Egy kicsit olyan, mint egy fent említett KJK könyv, de sokkal kevesebb lehetőséggel. A választásoktól függően új lapokat húzhatunk, régebbi lapot átforgathatunk, vagy teljesen lecserélhetünk. A kártyák között vannak "térkép" lapok is, ahol a The 7th Continenthez hasonlóan építünk valami látképet. Igazából ez nem olyan csúnya, és a kártyák kinézete is egész jó, de valójában ez csak egy nagy csapda!

A mutatós asztalkép csak a játék eladhatósága miatt van. Igazából a térkép nem tölt be különösebb funkciót, csak azt mutatja meg, hogy milyen lapokat kell felhúzni. Nem kell rajtuk akciókat végrehajtani, vagy titkos dolgok után kutatni. 

Tegyük fel, hogy felhúzom a 7-es kártyát, ami egy térképlap. Ezen van egy térképszelet, valamint egy utalás, hogy húzzuk fel a 8-as, 9-es és 10-es kártyákat, majd azokat tegyük fel a mutatott helyekre. A 8-as kártyán az szerepel, hogy ha akarunk, akkor mehetünk északra vagy keletre. A 9-es kártya lehetőséget ad, hogy megnézzünk egy verekedést és esetleg beleavatkozzunk. A 10-es kártya pedig megengedi, hogy bemenjünk egy kocsmába/templomba/egyéb helyre. Ezek felett van egy halom, sűrűn írt szöveg, ami alapján nem kapunk egyértelmű segítséget, hogy mi a helyes lehetőség. Elképzelhető, hogy elindulsz keletre, és akkor elveszíted az összes többi választható lehetőséget, de az is lehet, hogy megmarad minden és még vissza tudsz menni választani. Vagy az is lehet, hogy a templomba lépést választod, ahol a belépést követően rádesik az orgona és meghalsz.

Nem teljesen ezek a lehetőségek, mert - teljesen - nem akarom elvenni senki kedvét a játékoktól azzal, hogy elárulok valami konkrét dolgot és oda a meglepetés. Néhol akadnak morális döntések, sajnos ezek sem növelik az élvezeti értéket.

A vélemény

A Cartaventura játékok nagyon, de nagyon félrementek. Legalábbis én úgy érzem, de talán ezt alátámasztja a játéksorozatot körbevevő csend is. Lehetett volna jobb dolgot is kihozni belőle, de érzetre olyan volt, mintha egy nagyon béna KJK könyvet olvasnék, ahol nem a kaland van a fókuszban, hanem az ismeretterjesztés.

A rengeteg szöveg olvasása, a szinte megalapozatlan döntési lehetőségek szűkössége a közösségi élmény lehetőségét is elveszi. A jelenlévő "játékostársak" inkább elfáradnak és befásulnak a történetbe, minthogy azt élvezzék. Inkább csak felbosszantják magukat, hogy adott helyen el lehetne költeni valamire egy nyersanyagot, aminek megszerzését egy korábbi kártyalapon elveszítették (vagy az ezt adó kártya úgy került a dobópakliba, hogy arról még tudomásunk sem volt), vagy csak később döbbennek rá, hogy ehhez más akciót kellett volna korábban választani. Visszamenni természetesen nem lehet.

Amint elértél egy végkifejletet nem fogsz késztetést érezni, hogy újrajátszd egy másik reményében. Tudod, hogy nem vár semmilyen kartazis, csak egy kártyaoldalnyi tömör, leíró szöveg. Én először a Vinland című kalandot "olvastam" végig az egyik megoldásig, de mivel igazából csúfos kudarcot vallottam, ezért mégegyszer nekifutottam a siker reményében. Igazából valójában nem hittem el, hogy a játék csak ennyi. Sajnálatos módon a Lhasa is csúnyán "elhasalt". Kicsit más volt az erőforrás, de a koncepció hasonló volt és itt sem igazán működött.

Sajnos a Cartaventura nem egy titkos gyöngyszem. Senki sem fog egy könnycseppet sem elmorzsolni azért, mert nem kap magyar kiadást, vagy mert eltűnik süllyessztőben. Nem egy közösségi élményt adó társasjáték, de még csak nem is kártyásított interaktív kalandkönyv. Kár érte, határozottan nem ajánlott! Inkább olvass el egy 20+ oldalas szabálykönyvet egy olyan játék kapcsán, amivel úgysem fogsz játszani... Még az is nagyobb szórakozást fog nyújtani.

Joe Abercrombie Szilánkos-tenger trilógiája

Azt hiszem, hogy nagyon jó érzékkel írtam a héten Joe Abercrombie négy könyvéről is az Első törvény világából, hiszen úgy tűnik, hogy ezek közül egyet filmvászonra is visznek. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni a Hidegen tálalva mozgóképes megvalósításból, de nagyon szurkolok a projektnek, mert siker esetén talán a szerző más könyveit is megfilmesítik vagy sorozatosítják.

A Szilánkos-tenger trilógia egy teljesen másik világon játszódik. Úgy emlékszem, hogy a könyvekben sehol nincsen megemlítve, de gyakorlatilag a Földön játszódik, egy nagyobb apokalipszis után, mikorra a lakosság gyakorlatilag vikingre butul. Már csak azért is, mert a skandináv államok területén játszódik főleg a történet, de idővel hőseink egy kicsit keletebbre is elhajóznak.

A történet úgy indul, hogy hősünk nagyban készül a miniszteri vizsgájára, majd a semmiből megörökli a trónt, amit követ egy cselszövés és egy gyilkossági kísérlet, aminek következtében egy rabszolgahajó evezőspadján találja magát. A helyzetet erősen súlyosbítja, hogy egyik kezére nyomorék is.

Nem nehéz kitalálni, hogy innentől a bosszúvágy tartja életben és erősíti meg. A három könyvben Yarvi küzdelmeit követhetjük végig, ahol végig az eszét használva igyekszik elérni a megálmodott célt. 

Természetesen nem is Abercrombie könyvekről lenne szó, ha nem találnánk bármi kivetnivalót a szereplőkben. Szinte mindegyikben találunk valami kivetni vagy kifogásolni valót. A kisebb szerepekben lévő karakterek is igazából addig szerethetőek, amíg jobban meg nem ismerjük őket.

Érdekes látni a különböző hiearchiákat, a királyokat, a főkirályt, valamint az őket támogató második embereket, a minisztereket. Ez utóbbiakat úgy képzeljük el, hogy ők afféle mindentudók, mindenben jártas, de minden hájjal és nagy ambíciókkal megkent személyek. Nem feltétlen a könyvsorozat legszerethetőbb karaktereit ismerjük meg bennük.

Fontos elem még a vallás is, ami éppen reform alatt áll. A régi vallás követői szó szerint mindenben, legyen az fizikai vagy elméleti dolog istent láttak. Eközben a főkirály (és főminiszter) azon fáradozik, hogy az egyisten hit legyen a fennhatóság alatt az elfogadott és követendő irány.

Nekem tetszett ez a három könyves sorozat, de elég sokszor éreztem úgy magam, mintha a Mark Lawrence által létrehozott Tövisek hercege, Tövisek királya és Tövisek császára világán járnánk. Nyilván ebben erősen közrejátszott, hogy itt is egy nagy világégés utáni eltorzult (a helyszínek neveiben is jól fellelhetően), elkorcsosodott, lebutult környezetbe kerültünk, ahol a korábbi fejlett világ maradványai tiltott ereklyéknek minősültek.

A három könyv együtt kerek egész, lezárt történetet ad. A végén nem nagyon maradt hiányérzetem, de persze itt sem lehettem teljesen elégedet a végkifejlettel. De ez már legyen az én problémám... Mindenesetre fordulatokban sem volt hiány.

2023/05/30

Joe Abercrombie az Első törvény világának második fele

Még tavaly nyáron vittem el egy nyaralásra a Pengeélen című könyv puhafedeles verzióját, hogy ne csak a Kindle-ről olvassak. Azért is esett erre a választásom, mert több, különálló novellát tartalmazott a kötet, amik önmagukban is megállják a helyüket. Az első néhány történet után leesett, hogy ezeket a történeteket már olvastam, és igazából ezt a könyvet is.

A Pengeélen az Első törvény világán játszódó könyv, ami a sorozat 7. kötete, amely valamennyire ráépül az előző könyvekre, de igazában saját magában is élvezhetőek a történetek. A novellák egy része általában egy-egy mellékszereplőre fókuszál, esetleg egy történés más szemszögből való megközelítésére. Ezért is lett volna szerencsés, ha az összes előzményt korábban olvasom, mert bizonyos történetekhez több lett volna a háttérismeretem. Ugyanakkor a kötetben van egy folyamatosan visszatérő szereplő is, aki kapcsán még nem sok előzményt ismerünk. A Pengeélent nyugodt szívvel tudom ajánlani az Első törvény könyveket nem ismerőknek is, mert található benne jó pár humoros történet, amihez nem kell ismerni a "múltat".


Mivel egy picit bosszantott, hogy újraolvastam a könyvet, ahelyett, hogy valami újat vettem volna a kezembe, ezért úgy döntöttem, hogy akkor "kivégzem" Joe Abercrombie-t. Az első három könyvhöz időtakarékossági okokból már nem nagyon volt kedvem újra nekikezdeni, bár talán nem lett volna baj, hogy egy kicsit jobban belekerüljek a világba és hogy felfrissüljenek az emlékek.

A Hidegen tálalva egy bosszútörténet. A történet elején Orso herceg végezni szeretne Monza Murcatto tábornokkal és annak testvérével, ami egy kicsit balul sikerül. A sebeiből nagyrészt felépült hadvezér egyesével lát neki az őellene szervezkedők kiiktatásának. Nagyon tetszett, ahogy Abercrombie felépíti a csapatot és ahogy megtervezi, majd végrehajtja az egyes merényleteket. Borzasztó, hogy vannak hőseink, de igazából egyiket sem lehet igazán szeretni, vagy szívből szurkolni nekik.

A Hősök gyakorlatilag egy értelmetlen háborúba visz minket, ahol több szemszögből követhetjük végig a véres darálót. Nem meglepő, hogy - bár lehet szurkolni néhány karakternek - itt is kevésbé szerethetőek a főhösök. Feltűnnek a történetben ismerős szereplők a korábbi könyvekből, akiket jó viszontlátni. A történet sem rossz, és még egy kicsit halad előre is világ, néhány kulcskarakternek tűnő szereplő halálával és az erőviszonyok változásával. Bár a történet látszólag jól zárul, mégis hagy maga után egy kis keserédes ízt.

A történetfolyam hatodik könyve a Vérvörös vidék, ahol egy Déli Szende nevű hölgyet követünk végig, aki az elrabolt gyerekeket, a testvéreit szeretné visszaszerezni. Társa lesz a jámbor mostohaapja, Bárány, akivel együtt indulnak a hosszú útra. A történet előrehaladtával újabb ismerősökbe botlunk, akik egy kicsit megkavarják az eseményeket. A Vérvörös vidéket olvasva olyan érzésem volt, mintha egy aránylázzal tarkított western könyvet olvasnék, ahol szereplőink átgázolnak a vad prérin, majd letelepednek egy sáro-s, minden tekintetben mocskos kisvárosban. Az író könyveihez hasonlóan itt sem teljes a hepiend, de talán itt volt a legkellemesebb befejezés a bejegyzésben említett köteteket illetően.



Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam az itt felsoroltakat és kicsit várom is, hogy majd újra visszatérjek ebbe a világba. Még akkor is, ha minden mocskos, torz és semmi sem egyenes, tiszta vagy jólelkű. Abercrombie groteszk humora, kifordult világbemutatása, nem annyira szerethető hősei és a keserédes végletei egyedivé teszik írásait, amiket könnyed stílusának köszöhetően szinte habzsolva lehet olvasni és imádni. A történetekben lévő kegyetlenség miatt nem ajánlanám a pillangólelkűeknek, sem a realitásokat kedvelőknek. A fantasy történetek már csak ilyenek... Bár igazából nincs is jelen túl erős mágia és akár realisztikusnak is tűnhet az író által teremtett "alternatív" világ.

2022/05/13

Az Ügynökség

Bizonyára Corey Konieczka számára is unalmassá vált egy idő után a sokadik FFG-sablonba illő játék készítése. Fárasztó lehetett, hogy mindig majdnem ugyanazt a dolgot hozza létre, de más ruhába öltöztetve. A kiadó „biztonsági játékának” köszönhetően talán nem is kapott elég támogatást az egyedi ötleteire. Vagy csak nem illett volna a The Initiative (vagy magyar nevén az Ügynökség) a Fantasy Flight Games profiljába. A lényeg, hogy a szerző elhagyta a nagy kiadót, hogy egy sajátot alapítson és annak keretében újabb játékok készítésébe kezdett. A mai írásomban az Unexpected Games első játékáról lesz szó.

Megmondom őszintén, hogy nekem nem jött azonnal a „kell” érzés, amikor megláttam a játék borítóját. Csak úgy sugározza magából a retróságot, ami még nem is lenne baj. Ám ez a doboz tartalmát tekintve is megmaradt. Hiába lehet látni az FFG-dobozokban található inzertet, a műanyagtalpakra szerelhető kartonszereplőket, valahogy olyan érzésem volt, mintha egy 30 évvel ezelőtti játék lenne előttem. Viszont valami bujkált benne, ami végül arra késztetett, hogy vegyem meg a játékot. Lássuk, hogy vajon jól döntöttem-e…

Mi van a dobozban?

Kapunk kártyákat, kartonjelölőket, műanyag talpakat, játéktáblát, valamint egy összerakható, műanyag táblát, ahol ahová a feladványokat kell becsúsztatni. Ez utóbbit leszámítva még mindig teljesen az az érzetem volt, hogy ez egy FFG játék. Persze majdnem megfeledkeztem a lényegről… A játékszabályon túl van egy képregény is, ahol kampány története van felvázolva.


A játék célja

Ezt előzetesen nem sok helyen olvastam vagy hallottam, de gyakorlatilag egy legacy/örökség jellegű kampányjáték van a dobozban. Majd, ha ezzel végeztünk, akkor utána egyedi feladványokat is megoldhatunk. A kapott képregényből megtudhatjuk, hogy (1994-ben) négy tini egy garázsvásáron szert tesz a „Kulcs” nevű társasjátékra, amivel szinte azonnal el is kezdenek játszani. Gyakorlatilag mi is ezt játsszuk a játéktáblán, a kártyák segítségével. Majd, ha sikerül megoldani a feladványt, akkor a játéktáblán túl is törnünk kell a fejünket. A sztoriról nem árulnék most el többet, mert a lényegi meglepetésektől fosztanék meg mindenkit.

A játékmenet

Elolvassuk a képregény vonatkozó részét, majd lejátsszuk a szabályok szerint az aktuális küldetést. Minden karakternek van egy egyedi képessége, de igazából mindig ugyanazt csináljuk. Húzunk egy pakli kártyából 4 lapot, majd ezekből játszhatunk ki egyet, hogy valami akciót hajtsunk végre. Ez lehet mozgás a játéktáblán, nyomjelző felfedése, nyomjelző begyűjtése, vagy pedig a korábban kijátszott lapok begyűjtése. Majd végrehajthatunk még egy akciót, ami lehet ugyanaz, mint korábban. Választhatjuk az egyedi akciót is (akár kétszer is), de ehhez két lapot kell eldobni a kezünkből.



Nézzük egy picit részletesebben az akciókat. Fontos, hogy amikor akciót választunk, akkor a kezünkből olyan lapot rakhatunk le (bármilyen színben) az adott akcióra, amin magasabb kártyaérték szerepel, mint a korábban lerakotton. A kezünkben lévő lapok pontos értékét soha nem mondhatjuk meg a többi játékosnak, de utalhatunk rá, hogy alacsony, vagy magas értékű lapot tudnánk-e csak kijátszani.


Az első akció lehetőség a mozgás. Miután leraktuk a kártyát maximum három szobányit mozoghatunk, ha nincsen korlátozó tényező. Érdemes olyan helyen megállni, ahol nincsen semmilyen csapda.

A másik lehetőség a nyomjelzők felfedése. Az adott helyzetünktől függetlenül, bármelyik szobában felfedhetünk nyomokat, de mindig csak egyet. Ha valami korlátozó tényezőbe ütközünk, akkor többet nem fordíthatunk fel.

A harmadik lehetőség a nyomok begyűjtése. Itt abban a szobában kell lenni, ahol le- vagy felfordított nyomjelzők találhatóak. A lefordítottakat is fel lehet venni, de ebben az esetben megvan a kockázat, hogy valami csapdába futunk bele.

A negyedik akció a „nullázás”, amivel a másik három akciópakliról tudjuk levenni már ottlévő lapokat és ezzel lehetőséget teremtünk, hogy azokra az akcióhelyekre alacsonyabb értékű lapokat is kijátszhassunk. Emellett azért is hasznos még ez az akció, mert a korlátozó csapda jelzőket is eltávolíthatjuk az akciópaklik tetejéről.

Igazából ez nem is olyan bonyolult, még afféle Pandemic játékélmény-szerűséget is éreztem a játék közben. Az idő és sok eldobott lap viszont ellenünk dolgozik mivel, ha elfogy a húzópakli, akkor a dobópaklit kell megkeverni, néhány időkártyával együtt. Ha ezekből túl sokat húznánk fel, akkor azzal elbukjuk az adott küldetést.

A játéktáblán történő játék során nyomokat fedünk fel. Az adott szimbólumokat felfedhetjük a műanyag „játéktáblán”, és bármikor megmondhatjuk, hogy szerintünk mi a jó megoldás. Ehhez a csapat teljes egyetértésére is szükség van. Ez egy picit a Szerencsekerékre hasonlít az elején, aztán később nehezedik a dolog. Vagy egy kérdést kell megválaszolni, vagy az összekevert betűkből szavakat alkotni, esetleg valami számsorozatot kell megfejteni.

Az adott küldetés végén viszont nem ér véget a játék. Általában kapunk titokkártyákat is. Ezeket felhasználva, a képregényt és a szabályfüzetet forgatva egyéb fejtörőket is meg kell oldani. Ezek között nem egy nagyon egyedi, jó ötlet is van.

A kampány négyféleképpen is véget érhet, ami igazából két szál, amelyik mindegyike végződhet sikerrel vagy kudarccal. A végkifejlettel nem is voltam teljesen elégedett, még úgysem, hogy sikerült megnyerni a kampányt, de az odáig vezető út nagyszerű volt.

A vélemény

Meglepődtem, hogy Évinek mennyire tetszik ez a játék. Először Mátyás fiammal kezdtem el, majd a feleségem is érdeklődést mutatott. Újrakezdtük és együtt vittük végig az egészet… Azaz majdnem az egészet, mert a kampány utáni egyedi küldetések jó nagy része még hátra van. Szerencsére nem „csak” 15 játék van benne, hanem ennél jóval több. És most nem csak arról beszélek, hogy vannak bónusz küldetések, hanem arról is, hogy játéktáblás játékon túl is van játék. Ott kell egy picit többet gondolkodni is, de szerencsére a szabálykönyv és képregény segít.

A játékelemek nagyon olcsónak, már-már gagyinak hatnak. A retró érzés behozatala miatt nem is kellett nagyon törnie magát a készítőcsapatnak az összkép javításán, de ez szerencsére nem vesz el a játékélményből. Fontos megemlíteni, hogy a magyar kiadás fordításilag is nagyon jól sikerült, ami miatt hatalmas pirospont a Gémklubnak.

Bátran merem ajánlani ezt a játékot családoknak, de akár kicsit gémerebb társaságoknak is. Az elején még talán túl egyszerűnek tűnnek a feladványok, de a későbbiek során ezek nehezednek. Jó, ha nem csak 1-2 ember töri a fejét.

Kár, hogy a játék nem kapta meg a kellő figyelmet, mert szerintem bőven megéri a pénzét.

A képek a BGG-ről vannak és a Gémklub készítette őket (remélem nem haragszik meg érte senki, hogy felhasználtam őket).

2022/01/31

Brian Boru: High King of Ireland

Időszámításunk szerint 1000 körül járunk, a széttagolódott Írország területén. Mint olyan sok esetben a történelemben, most is az egységesítés felé halad a történet. A címszereplő Brian Borunak sikerült létrehozni az egységes Írországot, egy kis hadakozás, valamint a családtagjainak megfelelő beházasításával. Ugye milyen izgalmas téma?

Mi van a dobozban?

A doboztető sem különösebben izgalmas, ugyanakkor megfelelő szögben tartva a dobozt megcsillan valami. A doboznyitást követően sem kerülök különösebben izgalomba. A színes, egyszerű fakorongok, a korabeli ábrázolást utánozni próbáló kártyák, kartonjelölők és szintén egy bizonyos szögben csillogó tábla. Lehet, hogy szép, de számomra egy kicsit unalmas. Első látásra nem kínálja azt a játék, hogy én azonnal játszani akarjak vele.

A játék célja

A szokásos módon a legtöbb győzelmi pont megszerzése. Ebben segítséget nyújthat a területek megszerzése, a papi-, harci- és házassági területen történő, minél hatékonyabb jelenlét. Nem feltétlenül nyerő taktika, ha minél több helyen ott vagyunk, de erről majd később.

A játékmenet

A Brian Boru társasjáték ezen a területen akar valami újat mutatni, az érdekes mechanikák használatával. A nagyobb szakaszok előtt kártyákat draftolunk, azaz a kezünkben lévő lapokból kettőt megtartunk, a többit pedig tovább adjuk. Majd ezt megcsináljuk még egyszer, és így alakul ki az a "kéz", amivel majd gazdálkodni  tudunk.

Ezt követően megpróbálunk területet szerezni, vagy éppen valahol előnyt kiépíteni. A területszerzés érdekes módon ütés-vivős mechanizmussal történik. Azaz az éppen aktív várost lehelyező játékos kiválaszt egy kártyát, majd ezt követően sorban mindenki kijátszik egyet. Aki az aktív színből (vagy joker kártyából) a legnagyobb értékűt játszotta ki az viheti el az adott területet. Ebben az esetben a kártya felső sorában lévő dolgokat kapja meg vagy fizeti be. A felsősoros akciók esetében mindig fix, hogy területet kap az adott játékos. Viszont, ha alacsonyabb értékű kártyával szerzi meg a területet, akkor kap még mellé egyéb bónuszokat is. Ugyanakkor, ha magasabb értékű kártyával viszi el az ütést, akkor még valamit be kell fizetni.

A vesztes játékosok az általuk kijátszott kártyák egyik alsó sorát választhatják ki. Itt lehetőség van a vikingek legyőzésére, a házassági sávon előre lépni, valamint a papságban nagyobb befolyást szerezni. Ezen felül lehet még pénzt szerezni, és 5 aranyért szomszédos területeket vásárolni.

Nem feltétlenül csak a területszerzés lehet hatékony. Ugyanis a házassági sávon előre lépve fontos pontok és területek szerezhetőek. A vikingekkel történő harcok során dicsőséget, valamint pontokat szerezhetünk. Valamint megszállhatunk velük egy rivális települést. A papi sávon történő előrelépésnél pedig nem csak a kezdőjátékos szerepét vehetjük át, hanem egy településünk értékét is megduplázhatjuk.

A nagyobb szakaszok végén ellenőrizni kell, hogy melyik "megyében" vagyunk többségben és vehetjük át annak az uralmát. Fontos megjegyezni, hogy a játék végére ezek többször is gazdát cserélhetnek. Hasznos dolog még több megyében jelen lenni, mert ez után is lehet pontokat kapni. Ha úgy vesszük, akkor ez afféle "szettgyűjtős" mechanizmus.

A játék végén ellenőrizzük, hogy miből lehet pontokat szerezni, majd legtöbb ponttal rendelkező játékos megnyeri a játékot.

A vélemény

A játék több mechanizmus okos kombinációját ötvözi magában, és ezzel elég különleges játékélményt adni. Sokan vannak, akik ennek kapcsán örömmel csettintenek egyet, mert nálam jobban tudják értékelni ezt az egyediséget. Ugyanakkor azt én is elismerem, hogy ezek nagyon jól működnek. A kezünkben lévő kártyáknál nem csak azt nézzük, hogy melyikkel tudjuk az ütést bevinni és a területet megszerezni, hanem azt is, hogy milyen hasznos akciót akarunk véghez vinni.

A Brian Boru sokszor büntet. Ha első helyen egyenlőséget érünk el valamelyik területen, akkor senki nem kap semmit. Érdemes átgondolni, hogy ezzel bosszantsuk-e riválasainkat. A házassági sávon történő előrejutás is érdekes. Tegyük fel, hogy hármat mehetnénk előre, ugyanakkor a sávon előttünk kettővel és hárommal is van valaki. Ugyanarra a helyre nem kerülhetünk, hanem mindig csak a következő szabad helyre. Tehát a három előrelépés helyett csak egyet mehetünk előre. Vagy befizetünk 2 pénzt és akkor már lehetőségünk van 3+1-et lépni, azaz megelőzni mindenkit. 

További érdekesség, ha valamelyik területen nyerünk az adott szakasz végén, akkor gyakorlatilag elveszítünk ott mindent, és a következő körökben megint gyűjtögethetünk. A második helyezettek is kaphatnak valami jutalmat, de itt az egyenlőségek esetében már jár mindekinek minden.

A játékélményt semmiben nem befolyásolja, de a jelzők esetében jóval többet kapunk, mint amire szükségünk van. Mondom ezt úgy, hogy pl. a vikingek esetében kellett egy plusz egyéb jelző. De a fakorongokból, kerek jelzőkből bőségesen kapunk. Ezen felül a játéktábla szélén végigfutó pontozás is egy picit túlzó. Eleve már a 10-es helyről indulunk, és nem fogunk így sem a végére érni. Játékostársaim ezt egy picit frusztrálónak találták, mivel olyan érzésük volt, hogy sokat nem jutottak előre.

A kártyák draftolásánál egy picit megjelenik a szerencse is. A játék végén jelezte Évi, hogy hozzá szinte az egész játék során nem érkeztek magas értékű lapok. Nyilván ilyenkor kell stratégiát váltani, és nem a területszerzést elsődlegesnek választani.

Kinek ajánlanám a Brian Borut? Aki szereti az érdekes mechnikákat halmozni és nem zavarja a játék képi világa, vagy éppen az ilyenért rajong. Mindenképpen okos játék, kell benne gondolkodni, hogy mi a célravezető az adott lehetőségekből, de nem kell aggódni közben amiatt, hogy valaki az analízis-paralízis hibájába esne. Négyen 1-1,5 óra alatt lejátszható.

Kiknek nem ajánlanám a Brian Borut? Azoknak, akik a kalandot, történetet tartják fontosabbnak. Nem mondanám, hogy rosszul van a témához társítva a sok mechanika, sőt! A középkori Írország tematikája jól kapcsolódik a játék euró jellegéhez, de én valahogy ezt már kevésnek érzem. És mint érezhető volt, engem a grafika sem varázsolt el különösképpen.