2012/08/28

James S. A. Corey: Leviathan Wakes

Az általam követett külföldi blogokon rengeteg jót olvastam a Leviathan Wakesről, ezért szinte biztos voltam benne, hogy nem fogok vele mellényúlni és remek olvasnivaló lesz. Ennek megfelelően meglehetősen magas elvárásokkal kezdtem neki ennek a sokak által csak klasszikus, gigantikus űroperának titulált írásnak, amit idő közben a legjobb novella kategóriában jelöltek az idei Hugo-díjra is.

A könyvet nem egy, hanem két személy írta. A James S. A. Corey írói álnév mögött az amúgy igen elismert Daniel Abraham és Ty Franck húzódik meg. Mindketten meglehetősen szoros barátságot ápolnak George R. R. Martinnal is, aki gyakorlatilag az első számú kritikusuk, ami szintén erősítette az elvárást a könyvvel kapcsolatban. Látható, hogy a könyv borítóján lévő ajánlószöveg is tőle érkezik.

A történet szerint valamikor a távoli jövőben járunk, ahol a Naprendszert igyekszik egyre jobban benépesíteni az emberiség. A Földön kívül elég erős hatalmi tényezőt jelent még a Mars, valamint a két bolygón kívül eső holdak, aszteroidák és egyéb égitestek lakóinak közössége. Gyakorlatilag ennek a hatalmi háromszögnek a kényes egyensúlyát billenti ki egy olyan esemény, amelynek során kirobban a háború. 

A történet egyik hőse James Holden, aki a hadseregtől visszavonultan egy jégszállító hajó, a Canterbury másodtisztje. Egy segélyhívás kapcsán elszakad fő hajójától, amelyet rejtélyes módon, ismeretlen erők megtámadnak és elpusztítanak. Első kétségbeesésében szétsugározza ennek hírét, valamint, hogy a földi származású hajó pusztulásában nagy jelentőséget tulajdonít egy marsi jeladónak. Ez az üzenet lesz, ami később kirobbantja a politikai feszültségtől puskaporos hordónak érezhető Naprendszert. Sajnálatos módon ezt követően bármennyire is igyekszik, lépéseivel, igazságosságával és javító szándékával csak tovább mélyíti az ellentéteket.

A könyv másik nézőpont karakter hőse Joshepus Miller, akinek történetszála később szorosan összekapcsolódik Holdenével. Kezdetben egy egyszerűnek tűnő rutinfeladatot kap, egy eltűnt lány megkeresését. A történet előrehaladtával egyre jobban belebonyolódik az ügybe és hiába utasítja felettese, hogy hagyja békén az ügyet, a nyomozót csak viszi előre a lelkiismerete. A megkeserlett, magányos nyomozó számára ez a feladat szinte drog, teljesen a megszállottja lesz.

A két író remekül oldotta meg, ahogy a két nézőpont karakter fejezetei egymást váltva viszik előre a történetet. Remek ösztönzés volt a könyv néhány pontján, hogy ha befejeztem egy adott fejezetet, akkor szeretném elolvasni a következőt, hogy minél előbb folytathassam a karakter által félbehagyott szálat. Nem hiszem, hogy nagy meglepetést árulok el azzal, hogy a két szereplő a történet során találkozni fog egymással. Mondhatom, hogy egész jól oldották meg a történetszálak egybefonódását.

A Leviathan Wakes egy remek könyv, igazán élvezetes olvasmány. A történet pedig egész kiváló. Ugyan a háború részben "csak" a háttérben zajlik, de hőseink nagyon fontos szereplői a Naprendszer jövőjét illetően. Egy pillanatra sem érezzük azt, hogy inkább izgalmas csatákról olvasnánk, mert ami velük történik talán még fontosabb.

Az írók egész kézzel fogható karaktereket alkottak meg, bár Miller nyomozó személye talán egy kicsit túl tipikus is. A történetmesélés élvezetes és olvasmányos, az eseményekben pedig található meglepő fordulat is. Azonban, talán a túlzott elvárások miatt is, 5 csillagból csak 4 és felet javasoltam a goodreads-en is.

Jó hír, hogy az Expanse regényfolyam második része, a Caliban's War is megjelent idén nyáron, valamint jövőre jön a 3. (jelen állás szerint), lezáró rész is, Abaddon's Gate címen. Tovább említést érdemel még a sorozathoz szorosan nem kapcsolódó, de ebben az univerzumban játszódó, The Butcher of Anderson station is.

2012/08/23

Az esti mesékből legyen társas játék

Néhány hete írtam már erről az angol blogomon is, de most úgy gondoltam, hogy talán itt is ejtenék róla pár szót. Nem azért teszem ezt, mert ne lenne más témám (írhatnék a nyaralásról, megnézett filmekről, sorozatokról, stb.), hanem sokkal inkább, mert azóta jöttek újabb ötleteim.

Régebben valahogy jobban meséltünk történeteket a gyerekeknek. Vagy meséskönyvből, vagy diavetítő segítségével, esetleg pedig fejből kitalált történetet. Mostanában azonban a rövidebb történeteket vagy mondókákat már elég jól ismerik és az nem köti le őket annyira, főleg Mártont nem. A hosszabb történetek pedig valahogy nem jönnek be nekik. Próbáltam nekik kevésbé ismertebb magyar népmesét, Grimmet vagy Andersent olvasni, de ha nem volt benne hercegnő vagy lány főszereplő, akkor Annamária is hamar elveszíti az érdeklődését. Ezért úgy gondoltam, hogy kitalálok valami újat, ami talán néhány hétig vagy hónapig kitart.
A múlt hónapban volt ez a Rettegés Arkhamban társasjáték, ami nagyon megfogott. Nem kifejezetten a Lovecraft által megálmodott környezet és szörnyek, hanem sokkal inkább a játék mechanizmusa és remekül kitalált szabályrendszere. Persze lenne még rajta mit finomítani vagy javítani, amivel már sokan próbálkoztak is, de mindezek ellenére nagyon élvezetes játékról van szó. A gyerekeknek ezt így ebben a formában még nem lehet prezentálni, több okból is. Még akkor sem, ha a különféle mesék már így is erőteljes befolyással vannak rájuk, de sajnos ezek amúgy is elkerülhetetlenek lennének. (Megmondom őszintén, hogy azt sem nagyon szeretném, ha az oviban hátrányt jelentene számukra, ha valamit nem tudnak, ami "menő".)

Szóval, úgy döntöttem, hogy egy picit megbolondítom az esti mesét, miközben egy kicsit felkeltem az érdeklődésüket, egy pici tanulást is belecsempészve a dolgokba. Ehhez igazából csak az az ötven apró dobókocka kellett, amit néhány hónapja rendeltem az ebay-en. Imádom a dobókockákat és több oldalú dobótesteket, még akkor is, ha nem mindig rajongok a főleg erre építő, kizárólag csak a szerencsére építő játékokért. Mindig jó, ha valamilyen döntéshelyzet, aminek alapján nekem is beleszólásom lehet a dolgokba.
Egyelőre még alapmesékkel kezdtem. Csipkerózsika, Hófehérke, Hamupipőke, Piroska, stb. A mese első részében - néha a gyermekek segítségével - a különböző dobókockákat szín szerint külön rendeztem, igyekezve arra, hogy lehetőleg minden eseményhez különböző színű vagy oldalú kockát használjanak.
A Piroska és a farkas mesében például a piros színű dobókockákkal dobattam őket, ahol kockadobás eredményét jelző pöttyök mutatták, hogy hány szem málnát sikerült szednie a kislánynak. Ugyanezt legközelebb meg tudom csinálni virágokra (mondjuk sárga kockával). A Hófehérke mesében többször előkerültek a d8, d10, d12, d20, d100-as kockák is, pl, hogy mennyi törpe vette észre, hogy valaki járt a házukban, vagy hány mérgezett almát csinált a boszorkány.

Aztán persze ott vannak a szerencsedobások, amiket elég erősen irányítok, hogy a gyermekek sikerélménye meglegyen. Pl. a Piroska esetében, mikor kislány bolyong az erdőben, akkor mondom a gyermekeknek, hogy dobjanak x kockával, és ha azok között van 1-es, akkor ott bizony valami nagy baj történik (megjelenik a farkas, vagy találkoznak egy büdös borzzal). A másik véglet, amikor valami jó esemény bekövetkezéséért kell 5-öst vagy 6-ost dobni. Persze nagyon jól lehet manipulálni az eseményeket, hogy mikor mennyi kockával engedem a dolgokat. Tehát, ha nagyon szeretném, hogy valamelyik véglet bekövetkezzen, akkor 5-8 kockával megy a dobás, ha még van idő a hosszabb mesére, vagy úgy gondolom tudok még miről mesélni, akkor elég a 4 kocka is. Aztán van egy egész másfajta rész is, amikor azt a feladatot adom a gyermekeknek, hogy Hamupipőke módjára csoportosítsák színek szerint a kockákat.

Közben egy picit továbbgondoltam ezt a dolgot. A fejemben van, hogy jó lenne egy gyerekeknek készült társasjáték, amiben hasonlók vannak. Nem tudom, hogy ilyen létezik-e, de nem nagyon hiszem. Sajnos a kézügyességem csapnivaló, a rajzoláshoz való tehetségem pedig a gombával vetekszik, tehát térkép, kártya vagy karakterrajzolás rögtön kiesik. Vagyis egyelőre... Most még a szabályrendszer kidolgozásán és az egyes eseményeken gondolkodok, hogy miként lehetne a történetet minél univerzálisabbra megcsinálni, miként lehetne minél több történetet belezsúfolni, hogy ne legyen az egész pár alkalom után már unalmas.

Lehet, hogy páran ezt egy picit butaságnak tartjátok, de esténként nagyon jól szoktunk szórakozni, miközben ezeket az "interaktív meséket" előadom a gyermekeimnek.

2012/08/02

Formula 1, 2012. Magyar nagydíj

Most is, mint néhány éve Adri jóvoltából sikerült kilátogatnom a Hungaroringre. Azonban idén vasárnapra, azaz a verseny napjára.

Már előzőleg kacérkodtam a gondolattal, hogy mi lenne, ha idén elmennék. A rendezők úgy döntöttek, hogy idén olcsó állójegyeket is értékesítenek, amikkel akár 10.000Ft-ért is meg lehetett nézni a futamot. Ennek kapcsán el kezdtem nézegetni a lehetőségeket, hol lehet lenni, hogyan lehet kijutni, esetleg, ha kocsival megyek, akkor hol lehet parkolni, stb. Aztán ment magamban a szokásos nyűglődés, hogy mi lesz, ha meleg lesz, mi lesz, ha esik az eső, és mi lesz, ha mi lesz ha... Végül úgy döntöttem, hogy nem veszek jegyek.

Erre a múlt héten Adri jelezte, hogy lenne neki jegye a pénteki napra, sőt lehet, hogy vasárnapra is. A pénteki nap több szempontból is nem volt jó. Egyrészt nem tudtam volna nagyon szabadságot kivenni arra a napra a sok meló miatt, másrészt a közlekedési lehetőségeim is sokkal szűkösebbek voltak. Ráadásul a gyerekek aznap délelőtt még Tihanyban voltak és onnan mentek aznap szüleimhez. Ezen felül a pénteki napok nem is annyira izgalmasak.

A péntekből nem lett semmi, azonban még aznap este jelezte Adri, hogy vasárnapra már tud nekem jegyet adni a Gold 5-ös szektorba. Ráadásul a verseny után Évit azzal a jeggyel el tudja kísérni a Bryan Adams koncertre. Volt egy pici agyalás, hogy akkor most mi is legyen, aztán végül bólintottam a lehetőségre és eldöntöttem, hogy idén élőben nézem a versenyt.

Ugyan nem volt minden teljesen gördülékeny, mivel a kocsival való utazás mellett döntöttem. Szombaton volt egy kis Rettegés Arkhamban társasjáték parti, majd azt követően egy kisebb vihar, ami még vasárnap reggel is hullatta a könnyeit. Ez engem is elszomorított... Mindenesetre a reggeli koránkelés mellett döntöttem, mivel olvastam, hogy később már nagyobb lehet a tömeg, nehezebben lehet parkolót találni, és amúgy is van pár előfutam (amikről buta módon előzetesen nem tájékozódtam).

Vasárnap reggel 6 órakor kipattantam az ágyból, majd irány a benzinkút tankolni, aztán a Tesco, hogy legyen esőkabátos védelmem az eső ellen. Kétezer pénzért találtam is nagy nehezen egyet, abban a reményben, hogy az egyenméret rám is jó lesz. Jó lett.

Az M3-ason viszonylag jó tempóban érkeztünk Mogyoródra, ahol már azért meglassult a haladás. A pálya körül igyekeztem parkolóhelyet találni, de sajnos elszalasztottam a Gratis (ingyenes) felirattal rendelkezőt, ezért 1500Ft-omba fájt az 5-ös kapu közelében lévő, védelem nélkül parkolóhely használata. Én túl sokat nem stresszeltem rajta, de ha belegondolunk, akkor igazán bele lehetne rakni a belépőjegy árába a parkolási díjakat.

Az 5-ös kapun való átjutás sem volt teljesen zökkenőmentes, mert a beengedők szerint nekem azon a kapun nem nagyon lett volna szabad bemennem, de ugyanakkor - a másfajta jeggyel rendelkező - Adri csak ott mehetett be. Azért beengedtek... Ezt követően jött a szemerkélő esőben egy kis dombról lefelé való csúszkálás, majd hegynek felfelé araszolás. Szerencsére ezeket esés nélkül megúsztuk és el tudtuk foglalni a helyünket. Ekkora már az eső is elállt, sőt annyira kisütött a nap, hogy kifejezetten rosszul éreztem magam az esőkabát alatt.

Pont időben érkeztünk, a GP3-as futam rajtjára. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez volt a nap legizgalmasabb versenye, mivel a száradó pályán az esőgumiról szárazra váltó versenyzők elég sok izgalmat okoztak. Többek között ennek volt köszönhető, hogy a magyar pilóta a 14. rajthelyről végül a dobogó 3. helyére léphetett. Érdekes, izgalmas verseny volt, sok előzéssel, ami a későbbiekben elmaradt.

A GP2-es futamnál a rajt nyújtott valamennyi izgalmat, aztán a verseny szinte semmit. Ugyanez volt a helyzet a Porsche Szuperkupa esetében is. Pedig még jó helyen is ültem, közvelenül a boxkijárat végénél, a kanyar előtti 150-es táblánál, szemben egy kivetítővel. Érdekes volt összevetni a különböző típusú szériákban versenyző autók hangjait. Meglehetősen nagy volt a különbség hangban és hangerőben is, ami azért egy picit meglepett.

Aztán jött egy közel két órás "szünet". Közben a Formula 1-es versenyzők körbeparádéztak egy kamion platóján,

majd gyakorolták a rajtot a boxutcából kifelé jövet.

Ez után felsorakoztak a rajtrácson, majd indult a futam. Ami sajnos nem hozott túl sok izgalmat és nagyon kevés előzést. Azzal sem voltam túl boldog, hogy ezek többség Schumi követte el, mivel ezen a hétvégén kifejezett balszerencse sorozat áldozata lett. Fényképeket nem nagyon csináltam, mert a fényképezőgépet otthon hagytam, a telefont meg nem akartam lemeríteni túlságosan, és az amúgy sem csinált túl jó képeket.

A futam után mi is becsapódtunk a nagy tömegbe és araszoltunk vissza a fővárosba. Még pont időben érkeztünk a Bryan Adams koncert előtt, ahol Évi átvette tőlem a jegyet és Adrival mentek az Arénába. Elmondásuk szerint jól érezték magukat.

Én pedig hazaindultam tömegközlekedéssel, de voltam olyan szerencsétlen, hogy mindenféle esővédőt a kocsiban hagytam, ezért sikerült teljesen eláznom. Mindent összevetve azonban ez egy jó és érdekes tapasztalatokkal teli vasárnap volt.

A sötét lovag - Felemelkedés


Azt hiszem, hogy idén már semmi panaszom nem lehet mozizás terén, hiszen szinte rekordszámba menően, már negyedik alkalommal jártam idén a Campona valamelyik vetítővászonnal rendelkező termében. Tegnap, hatalmas reklámrohammal és hisztiőrülettel övezett A sötét lovag - Felemelkedés című filmet néztem meg, azaz "magyar nevén" az "új betment".

Az előző résznél még nem tűnt fel, hogy a Batman (vagy Denevérember) kifejezés teljesen eltűnt a címből. Ez egy picit fura, bár lehet, hogy csak nem akarták végtelen hosszúságúra nyújtani a film címét.

A játékidő 2 óra és 45 perc. Vegyünk egy nagy levegőt, készüljünk fel, mert ezt egyszerre kell megnézni, reklámszünet nélkül. Előzetesen csak remény lehet rá, hogy nem lesz unalmas, vagy nem lesz benne túl sok a holtidő, hanem viszonylagosan élvezetesen telik el ez hosszú vetítés.

Elég távolinak tűnik, hogy az első Nolan rendezdte Batman film már több, mint 7 éves és a szintén nagy hisztit övező A sötét lovag pedig 4. Igazából már csak homályosan emlékeztem vissza az előzményekre, valamint az előző részből megmaradt pici csalódásra, de azért nagyjából rémlett, hogy milyen környezetben is fognak folyni az események Gotham városában. Itt a történet 8 évvel az előző után veszi fel a fonalat, megkapjuk a viszonylag békés várost, ahol a bűnözés drasztikusan visszaszorult, valamint már nem járja a várost a fekete köpenyes önjelölt igazságosztó sem. Ráadásul Bruce Wayne is meglehetősen visszavonultan él, már-már szánalmas állapotban, ahonnan látszólag még a visszatérés is esélytelennek tűnik.

Ezt az idilli állapotot kavarja fel Bane, a furcsa maszkú gonosztevő, kinek ördögi terve egész Gothamet pusztulásba akarja dönteni, de lehetőleg úgy, hogy közben újra aktivizálja Wayne-t/Batmant és lehetőleg okozzon neki minél több szenvedést...

Néhány percnyi ellaposodástól eltekintve elég jó ütemet és hangulatot diktált a film és szinte fel sem tűnt, hogy milyen hosszú is valójában. Annak ellenére, hogy most nem kaptunk egy olyan főellenséget, aki valamennyi természetfelettinek tűnik, vagy valóságban nem lenne elképzelhető, mégis rengeteg logikátlansággal találkozhattunk, ami miatt a realisztikus ábrázolás mégis kevésbé volt hihető. Ez persze nem baj, mert egy képregényre épülő filmet az ember eleve úgy kezd el nézni, hogy az agyat kikapcsolja és szórakozni vágyik, nem pedig agyalni a logikai bukfencek tömkelegén.

A sötét lovag - Felemelkedés nem volt egy rossz film és nagyjából azt hozta, amit vártam tőle. Szerencsére volt benne néhány nagyon jó érdekes jelenet (mikor a hídon harcolt egymással Batman és Bale, akkor nekem A birodalom visszavág ugrott be), a Macskanő (aki talán nem is volt ilyen néven nevezve) egész kellemes meglepetéssel szolgált, valamint volt a film végén érdekes fordulat is, amire nem nagyon számítottam.

Ami azonban feltűnt, hogy a karakterek mennyire elöregedtek, amit azért próbált ellensúlyozni a főhősnek két segítője is. Batman esetében egy kicsit úgy éreztem, mintha a Watchmenből az Éjjeli bagoly karaktere jelenne meg, amint a korábbi dicső helyzetéből nyomorba hullva, újra megpróbál felemelkedni.

Azt kell mondanom, hogy Nolan-féle Batmanek közül - számomra - nem ez volt a legjobb darab, de mindenféleképpen méltó lezárást teremtett egy korszaknak, ami még hagyott maga után apróbb, nyitott lehetőségeket a folytatásra.