2011/03/27

Stephen King: Varázsló és üveg

Roland és ka-tetje éppen Blaine-ben az egysínű gyorsvonatban robog végcélja, Topeka városa felé. Hőseink pedig kétségbeesetten próbálnak neki olyan találós kérdést feltenni, amire a mindentudó intelligenciával bíró számítógép nem tudja a választ...

Mondanom sem kell, hogy emiatt igencsak idegesítő volt az előző könyv befejezése. Nem szeretem, ha a végén "lógva hagynak" és nem érzem, hogy nincs befejezve. Főleg, ha mint jelen esetben is, valóban nincs befejezve. Szóval a meglehetősen bosszantó előzmények után kíváncsian láttam neki a Varázsló és az üveg című könyvnek.

Nem meglepő módon sikerült túljárni a számítógép intelligenciáján és sikerült megállniuk a féktelennek tűnő rohanás végén. Topeka szellemvárosa gyakorlatilag Stephen King Végítélet című írásának és megfilmesítésének hangulatát tárta az olvasó, azaz elém. A város teljesen nem illett bele Roland világba, hiszen nem onnan származott, hanem a többiekéből. Ráadásul Susannah itt kapott egy új kerekesszéket, amely sokkal modernebb és jobban kezelhetőbb, mint a korábbi.

Útjukat tovább folytatják egy üvegtorony felé, mikor is Roland elérkezettnek látja az időt, hogy egy kicsit bővebben beszéljen a múltjáról a csapatának. Gyakorlatilag erről szól az egész könyv. És ez nagyon jó. Mivel egy remek hangulatú világban játszódó, igazán pompás történetről van szó. A vadnyugati világban igazi pisztolyhőst játszik a tizenéves éveinek közepén járó Roland, két társával Alainnel és Cuthberttel együtt. Az idősebb férfiakat megszégyenítő bölcsességüket erősen megzavarja Susan, akiből a harcos első és talán egyetlen szerelme.

Nem ez az egyetlen bonyodalom, ugyanis ennek a ka-tetnek meg kell küzdenie egy boszorkánnyal és a Nagy Koporsóvadászoknak nevezett csapattal is, hogy végső céljukat elérjék. Hogy ez miként és milyen veszteségek árán sikerül? A könyvből kiderül.

Sajnos szavaimmal nem tudom leírni, hogy a Varázsló és az üveg milyen jól sikerült, az azonban kétségtelen, hogy a Setét torony sorozat egyik legjobb darabja. Ebben a könyvben egyszer sem éreztem, hogy nyűgösebb vagy döcögősebb lenne az olvasás, valamint az időhúzást sem. Pedig ez egy tipikus időhúzás, ami nem viszi előre Roland aktuális ka-tetjének sorsának fonalát. Erre mondanák sokan, hogy ez bizony egy kitöltő rész. Azonban ez nagyon jó lett, és talán annak is érdemes lenne elolvasnia a kötetet, aki nincsen tisztában a sorozat korábbi részeivel.

A lényeg, hogy ennek a résznek az elolvasását feltétlenül ajánlom. (Mellesleg, aki olvassa a sorozatot nem hiszem, hogy akár egyetlen kötetet is kihagyna.)

2011/03/20

Sós perec

Igazából ezt eddig még csak Évi csinálta, de jobb, ha felveszem ezt is a saját "recepttáramba". Most megjelölném az eredeti forrást is, lásd a linket. Ezek után pedig jöjjön a recept.

Hozzávalók:
1 kg liszt
5dl tej
5dkg élesztő
2 evőkanál cukor (Évi 4-et is bele szokott tenni)
1 evőkanál só
1,5dl étolaj

Megkenéshez:
1 tojás
3 evőkanál liszt
1 evőkanál só
Annyi víz, hogy a liszt és só keverékből folyós massza legyen
Az élesztőt a langyos tejben felfuttatom, a liszttel, 3 evőkanál cukorral, 1 evőkanál sóval és az étolajjal összegyúrom. Letakarva kicsit pihentetem, majd 32 darabra vágom. Egyenként perecet formálok belőle, és olajjal megkent tepsibe teszem. Tetejét egész tojással megkenem, és nagyon forró (villany sütőben 230 fok) teszem. Addig a 3 evőkanál lisztet és az 1 evőkanál sót annyi vízzel elkeverem, hogy folyós massza legyen. Ha a perec színesedni kezd, a tetejére csorgatom, és még pár percig viszateszem a sütőbe. Vigyázz, ne száradjon ki!