2012/03/23

New blog... in English

I decided to write a blog in English > http://raveontheair.blogspot.com/


Úgy döntöttem, hogy indítok egy angol nyelvű blogot is, ahol szerény angol nyelvtudásom segítségével próbálnék egy kicsit szélesebb kör számára is. A hibákat pedig továbbra is nézzétek el, vagy építő jelleggel kritizáljatok.

Alex J. Cavanaugh - CassaStaR

Igazán nagy várakozással vettem kezembe a Kindle olvasómat, miután sikerült beszereznem az Amazonról ebook formátumban Alex J. Cavanaugh írását a CassaStaRt. Korábban sokat és sok helyen olvastam az elég jó kritikákat kapó műről, ami nemrégiben folytatást is kapott, CassaFire címen.


Az író blogját is jó ideje követem és látom, hogy nem kevés energiát fektet az írása promótálásába, valamint egy erős online közösség építésére. Talán már ti is láttátok néhány hozzászólását a blogomban. De most nem erről szeretnék írni, hanem a Cassastar (egy kicsit bizonytalan vagyok, hogy vajon Cassastar vagy CassaStaR a helyes írásmódja) című írásáról.

Mint mondtam elég nagy érdeklődéssel és elvárásokkal láttam neki az olvasásnak. Nem kellett csalódnom, mert már az első pár oldalnak sikerült berántania a történetbe, és hirtelen azt vettem észre, hogy egyre fogynak az oldalak és a fejezetek. Témától függetlenül számomra az az igazán jó könyv, amely olvastatja magát, amely nem ereszt, amíg bizonyos oldalát el nem olvastam. Persze a szabadidőm eléggé behatárolt, ezért nem sikerült a kívánt tempóban haladni az olvasással, de még így is - mostanában rekordgyorsaságnak számító - egy hét alatt végeztem vele.


A Cassastar egy fiatal pilótáról szól, aki az életében a kitörést abban látja, ha Cosbolt pilótává válhat. A kétszemélyes űrben repülő vadászgép tulajdonsága, hogy a pilótán kívül egy navigátora is van, akivel főleg mentálisan, gondolatok útján kapcsolódnak össze, a minél gyorsabb reakcióidő miatt. A könyv első részében hamar megtudjunk Byronról, a főszereplőről, hogy igazán kívételes tehetség, de ugyanakkor valamennyire problémás személy is.


A kiképzése során aggódhatunk, hogy vajon sikerül-e végül elérnie a célt, vagy a szigorúnak tűnő tanárai miatt elhasal majd valamelyik próbán. Menet közben kiderül, hogy kívételes pilótatehetsége mellett még birtok egy nagyon különleges képességet, melynek segítségével még nagyobb hasznára lehet hazája védelmének.


Egy könyv jó. Egy valamire azonban érdemes készülni. Igazából nem egy klasszikus sci-fi történetet kapunk, hanem sokkal inkább egy drámát, amiben emberi sorsot vagy inkább sorsokat kísérhetünk végig. Az űrben zajló harcok elég jó dinamikát adnak a könyvnek. Nem kevés repülést kísérhetünk figyelemmel, de mégis valahogy egyensúlyban van az egész történet. A könnyű, egyszerű szövegezésnek köszönhetően tényleg gyorsan lehet haladni a könyvvel. Pár helyről olvastam, hogy nem tűl erősek a párbeszédek, de én ezt nem tapasztaltam. Lehet, hogy egy kicsit mesterkéltek, de ugyan... Melyik másik, élvezhető űrhajós történet rendelkezik igazán erős párbeszéddel?


Érdekes megtapasztalni, ahogy egyre jobban haladunk előre a történetben, egyre jobban erősödik bennünk az írás felé egyfajta Csillagok háborúja érzés. Egy kicsit úgy érezhetjük az olvasás végén, hogy kaptunk egy csipet Star Warst is.


Mint a korábbiakban írtam a Cassastar egy jó könyv, aminek nagy eséllyel fogom olvasni a folytatását is. Most ugyan ~9USD az Amazonon (szerintem csak a magyar olvasók számára), ami idővel talán fog csökkenni. Az írónak pedig javasolnám, hogy egy kicsit kevesebbet online ninjáskodjon és inkább többet írjon a következő könyvébe. (5/5)



(You can read a short summary in English at my Goodreads page.)

2012/03/15

John Carter

A John Carter, mint cím elég semmitmondó. Nekem legalábbis az volt, amíg nem láttam meg az első képeket és videóelőzeteseket. Aztán ott volt még a Disney felirat, ami nem kecsegetett sok jóval. Legalábbis előre tudni lehetett, hogy itt bizony nem lesznek nagyon durva dolgok.



A Camponában lévő Palace Cinemas 10-es termében sikerült tegnap megnézni 3D-ben a címben szereplő filmet. Szerencsére adódott egy kis lehetőség, hogy Évivel együtt tudjunk sok év után először moziba menni. Nem tudom, hogy melyik másik filmet válaszhattuk volna ehelyett, de szerintem jól döntöttünk. Moziba főleg a látvány és nem a történet miatt érdemes menni.


A John Carter pedig pont ebben nagyon erős, a látványban. Az más kérdés, hogy a 3D-s szemüveg és hatás vajon megérte-e azt a plust, amit végül kaptunk. Erre nehéz felelni, főleg, hogy nem is választhattunk "sima", 2D-s verziót. Szerintem a sík kép térbelivé alakítása nem dobott túl sokat az amúgy gyönyörű háttéren és a számítógépgrafikával megalkotott lények garmadáján.



A történet viszont gyenge volt. Az alapelképzeléssel nem is volt semmi gond, de érezhetően nem nagyon lehetett elhinni a dolgokról, hogy valósak. Tudom... ez nemhogy nem sci-fi, de még fantasy kategóriába is nehezen sorolható be. Inkább egy idegen bolygón, idegen lények között játszódó kalandos mese bélyegét sütném rá. De ugyanakkor nagyon zavart, hogy nem tudtam elképzelni, mitől élnek a Marson (vagy akár egy másik, életre alkalmas bolygón) teljesen emberi kinézetű lények és azok vajon mivel táplálkoznak... Egy teljesen kietlen bolygó, ahol gyakorlatilag nem lehetett látni szinte semmilyen növényt, de mégis élnek állatok. Valahogy nem lehetett valósnak, élhetőnek elképzelni a környezetet.


Ezeken azonban túl lehet magunkat tenni, hiszen a kaland pörög, az arcunkba zúdul a 3D-s látvány és néhány ritka, lassító pillanattól eltekintve nincs idő a gondolkodásra. Volt néhány furcsa rendezői fogás. Néha ugyanis úgy ugráltak előre a jelenetek, mintha itthon a PC-m médialejátszóján kattintgatnék előre a lejátszási folyamban. Vagy volt néhány apró vágókép John Carter földön játszódó múltjából, amely szürkségével egy kicsit kizökkentett a marsi környezet aranysárga mivoltából.

Fontos még kiemelni, hogy a történetet valamikor a múlt század elején írta Edgar Rice Borroughs, akinek többek közt a Tarzan történeteket is köszönhetjük. A John Cartert nem is egy, hanem legalább három regényéből gyúrta egybe filmes stáb, nem sokat törődve azzal, hogy azóta rentegeg tényt is megtudtunk a vörös bolygóról. Azt sem mellékes megemlíteni, hogy korábban más filmek is merítettek Borroughs marsi irásaiból, ezért nem nagyon lehet ráütni a filmet, hogy innen-onnan való nyúlás lenne. Amúgy is nehéz eredetit alkotni. Azonban a kék vérű fehér szörnyön való átverekedés után kicsit vicces volt a Rettenthetetlen (vagy erőltetve Avatar) kikancsitás. Azt is kár lenne letagadni, hogy néhány "léghajós" jelenetnél óhatatlanul a Star Wars jutott az eszembe.


Nehéz lenne azt mondani a John Carterre, hogy jó film. Itthon bizonyára egy kicsit feszengve nézném végig azt a 2 órát, de moziban teljesen más élmény. Teljesen élvezhető film és jó szórakozást nyújt, ha nem kezdünk el gondolkodni fizikai, élhetőségi, hihetőségi tényezőkön. Hiszen ez csak egy mese...

2012/03/12

Rövid történetek 1. - Michael West, Steven L. Shrewsbury

Néhány hete írtam az előző részt, ahol Stephen Zimmer munkájába tehettem betekintést. A remek könyvek után izgatottam vártam a folytatást.

A Seventh Star Press által felajánlott és majd ediFanoB blogján keresztül megnyert 8 rövid történetből 4-et írt Stephen Zimmer, valamint 2-2-t Michael West, és Steven L. Shrewsbury. Ez utóbbi két író munkái igen különböznek egymástól, stílusban és a történetek jellegét tekintve is.


Michael West - For the River Is Wide and the Gods Are Hungry

Meglehetősen rövid, talán a legrövidebb novella az összes közül. Tartalmilag egy csattanóra van kiélezve a dolog, ami egy idő után már sejthető is. Mark és Becky pillanataiban tekinthetünk be a kevéske oldalon, ahol a nő először egy történetet mesél el a férfinak, majd történik valami... A novella nagyon könnyen olvastatja magát, egyszerű nyelvezette és szavakkal adja elő a történetet. Talán az egyedüli gond, hogy már elég sok hasonlót olvastam korábban. (3/5)


Michael West - Goodnight (Tales from Harmony)

Egy újabb "mesélős" történet, amely szinte másolja az előzött. Persze nem rossz értelemben, hanem szerkezetileg. Itt is két ember beszélget, ami szintén egy csattanót épít fel. Az Ira és Tyler között zajló beszélgetésben lehet érezni egyfajta feszültséget és már saját magunkat is szobába tudjuk képzelni. Igazán remek darab, mégha rövid is. (4/5)


Steven L. Shrewsbury - Insurmountable

Ez egy igazán erőteljes váltás volt Michael West írása után. A durva kezdés a továbbiakban is meglehetősen erősen folytatódott. Nem is igazán ajánlanám ezt írást a könnyedebb fantasy műfajt kedvelőknek, mert itt előteljesen folyik a vér. Ugyanis a novella nagy részét a Gorias és Kagmi közötti harc fedi le. Hogy a végén ki győz és hogyan... Az kiderül a végén. (3/5)


Steven L. Shrewsbury - Author and Finisher of Our Flesh

Szintén a Blood and Steel: Legends of La Gaul rövid történetek darabja ez a mű is. Nem tudom miként sikerült kifognom, hogy megint egy újabb csokor végére jutott a legjobb darab. Úgy tűnik ebben is szerencsém volt... A történet egy kocsmában kezdődik, ami már-már fantasy klissé, de nem baj. Nagyon élvezetesen csöppenünk a történések közepébe, ahol rögtön egy véres jelenetnek lehetünk szemtanúi. Valóban szinte szemtanú, mivel nagyon könnyen el tudtam képzelni, hogy az adott pillanatban én is ott vagyok az események közepébe. Tény, hogy a vérbe fulladt befejezés egy kicsit erős lett.
Miután Thynnes tábornok megtalálta hősét Gorias La Gaul személyében, ismerteti, hogy miért is volt rá szüksége. Itt egy picit beletekintést nyerhetünk a politikai helyzet ármányos mivoltára, majd egyszercsak a célnál találjuk magunkat, hogy hősünk beteljesítsen egy küldetést. (5/5)


Végkövetkeztetés

Mint írtam a két író két teljesen más világot mutat meg nekünk. Michael West esetében könnyedén magunk elé tudjuk képzelni hőseinket, mert ők akár a mi hétköznapjaink szereplői is lehetnének. Ugyanakkor Steven L. Shrewsbury egy teljesen más, véres (PATAKVÉR!) világot mutat be nekünk, ahol a különféle fajok számára a harcos szellem jelent igazán valamit.

Igazán örültem, hogy a győztesek között lehettem és olvashattam ezeket az írásokat. Remek szórakoztatást nyújtottak, még akkor is, ha néha-néha egyik-másik döcögött, vagy éppen az én időbeosztásom nem adott arra lehetőséget, hogy az írásokat egyben tudjam elolvasni.

Azt hiszem, hogy a jövőben is szívesen olvasnék még a Seventh Star Press íróitól, és bizonyára a szemem tovább el fog időzni a korábbiakban említett három úriember jelezte könyvek bemutatóírásain.

Indigo

Öcsémtől kapta Évi nőnapra, illetve én a névnapomra az Indigo névre hallgató, a Ravensburg számára, Reiner Knizia tervezte, 2012-es megjelenésű társasjátékot. Hosszas hallgatásomnak köszönhetően (Mit kérsz a névnapodra? Valami társasjátékot? Jó...) öcsém döntött, és a leemelte az egyik bécsi Müller polcáról ezt a színes dobozt.


Mi tagadás, én azt hittem, hogy kisebb lesz a valóságban, bár a dobozkép alapján már lehettek volna sejtéseim. De nem voltak. Szerintem erősen túl van méretezve a doboz és talán a kihajtogatható játéktábla helyett lehetett volna valami vászon, amit kisebb helyre össze lehet tekerni.


Az Indigo-t egyszerre 2-4 személy játszhatja és az ajánlott alsó korhatár 8 év, ami szerintem egy picit túlzás, mert nagy eséllyel már egy hat éves gyermek is megfelelő magabiztonsággal húzogatja a lerakott lapkák jelezte útvonalon a drágaköveket saját "háza", célja, vagy ahogy a német játékszabály írja, kapuja felé.

Sajnos a dobozban csak német nyelvű szabály volt, ezért nekem először a youtube-os magyarázatot (szintén német nyelven) kellett megtekintenem a megértéshez, valamint ezek megerősítéséhez a remeke http://translate.google.com/ oldalt igénybe vennem. Aztán végül a szabályértelmezésben a feleségem, Évi tette fel az i-re a pontot és fordította le magyar nyelvre. Ha lesz egy kis időm, akkor majd megpróbálom lektorálni és valami formába önteni, de jó eséllyel a Ravensburger talán fog adni a nálunk árult verzióhoz magyar nyelvű leírást is.


Kezdeti lépésként a tábla közepére helyezzük a középső kincstárlapkát, rá egy kék és 5 zöld drágakövet, majd a szélen jelölt helyekre, hat, egyenként 1-1 sárga követ magán tudó kincstárat. A maradék kövek mehetnek vissza a dobozba, de 3 vagy 4 játékos esetén elérhető helyre, mivel lehetnek közösen elérhető pontok is.

A játék során a játékosok egymás után húznak lapkákat és döntik el, hogy hová helyezik őket. Ha jól értelmeztük a szabályt, akkor bárhová tehetők ezek lapok, még csak nem is kell, hogy egymáshoz kapcsolódjanak, mert a későbbiekben úgyis fognak. Arra kell csak nagyon figyelni, hogy egy másik játékos kapujánál nem lehet lezárni egyszerre két kijáratot. Ha olyan lapkához raktunk le egy másikat, amin már van legalább egy drágakö, akkor azok egészen a folyamatos út széléig mozognak.

A játékos kapuit a tábla szélén lévő pöttyekre helyezett kis tokenek vagy jelzők mutatják. 2 játékos esetén minden játékoshoz egy kapu tartozik, a szélső kincstárak közötti 3 kijárattal. Míg 3 és 4 játékos esetén már megoszlanak a kapuk kijáratai. A cél, hogy úgy építsünk kacskaringós útjainkat, hogy ezeken a kapukon juttassunk át minél több, minél nagyobb értékű drágakövet. A sárga 1, a zöld 2, míg a kék 3 pontot ér a végelszámolásban. Ha közös kapun halad át a drágakő, akkor az egyik játékos a dobozból kap ugyanolyan színűt.

Fontos szabály még, ha két követ az utakkal összevezetünk, akkor mindkettő kikerül a játékból. Lásd a példát itt lent.


A játék akkor ér véget, ha a tábláról elfogyott az összes kő és a győztes az, aki legtöbb pontot szerzi. Ha több ilyen van, akkor a legtöbb drágakővel és ponttal rendelkező lesz a győztes. Minden más esetben többen örülhetnek egyszerre.

Néhány szó a benyomásaimról. Alapvetően szerencse alapú, mert elég nagyban befolyásolja taktikát, hogy milyen lapkát húzunk. Ezért van olyan kiegészítő szabály, hogy egyszerre két lapka lehet nálunk és így már több a döntési lehetőség.

A játék igazi Ravensburger minőség, ezért túl sok panasz nem nagyon lehet. Nálam azonban mégis akadt kettő. Sajnos a széthajtható játéktábla nem túl erős és itt egy picit meg is sérült a játék... Nem vészes, nem látható, de ugyanakkor elég bosszantó. A másik gondom a doboz. Túl nagy és ezek ellenére csak 3 hely van, ahová a 4x6 játékosjelzőt be lehet tenni. Szerintem a minimális elvárás a 4 lett volna.


Az Indigo igazi töltelék, tehát nem komoly játékosoknak ajánlanám, hanem olyanoknak, akik két hosszabb, vagy agyat jobban igénybevevő társas közben 10-15 percet "pihennének". Igazából családi játéknak is bátran mondható, mivel a könnyű szabályait nagyon könnyű elsajítatni.

A Boardgamegeek oldalról kölcsönvett dobozképet leszámítva a képeket saját magam készítettem.

2012/03/10

dr. Mérő László: Mindenki másképp egyforma

Apóstól kaptam ezt a könyvet kölcsönbe. Neki nagyon tetszett, legalábbis azt állította róla, és pont ezért ajánlotta nekem is olvasásra.


Nem nagyon kedvelem a "szárazanyag" könyveket, amikben nincsen párbeszéd, és/vagy mindenáron tanítani akar olyan dologra, amit jobban tud nálam. Kezdetben erős volt a félelmem, hogy itt is ez lesz a helyzet, de később kiderült, hogy kár volt túlzottan aggódnom. Legalábbis részben kár volt, mivel egész jó példák voltak bizonyos esetek megértésére, csak sajnos ezek a későbbiekben túl lettek magyarázva.

A könyv a játékelméletbe nyújt betekintést és én azt gondolom, hogy a téma iránt érdeklődnek biztos remek csemegéül szolgálhat. Főleg, hogy az elmúlt 10 évben milyen fejlődésen ment át többféle szerencsejáték. Elég csak a pókerre gondolni, melynek népszerűsége óriási.

A Mindenki másképp egyformában olyan dolgokat magyaráznak el, mint pl. Schröndinger macskájának esetét, vagy éppen, hogy mit is jelent a valószínűségi béka. Kicsit sajnálom, hogy az ilyesmi példákból nem jutott több, mert sokat lendítettek - az amúgy lassú - olvasáson. A példák utáni táblázatok, valamint az új fejezeteknél lévő karikatúrák segítettek megtörni a tömény szöveg egyhangúságát, de még így is érezhető volt egyfajta tankönyvszerűség.

dr. Mérő László írása nem rossz, de nem is könnyű olvasnivaló. Fárasztó napok után, pihenésre egyáltalán nem ajánlott, de kipihent aggyal igazán érdekfeszítő egy anyag.