Emberiség elleni gasztromerényletek 2. - Borsó

Ezen sorozatom második részének elvileg nem ezt a hozzávalót akartam megemlíten, csak most történt egy esemény, amin igencsak felhúztam magam.

Történt ugyanis, hogy a hamburgeres melegszendvicset akartam csinálni. Sajnos a Campona Tescojában mostanában nem lehet kapni a Globus ilyen nevű termékét, ezért valami Házias ízek márkanéven futó dolgot vettem meg. Persze nem olvastam át a dobozon lévő összetevők listáját. Miért is tettem volna, amikor sejtettem, hogy selejt hús, méreganyag, meg hasonlók vannak rajta. Ez még bele is fért volna, de...

Már javában kentem kenyérre a dolgot, amikor azt vettem észre, hogy valami darabok vannak benne. A mócsingos hús nagyon sokféleképpen nézhet ki, ezért először még ezt sem nagyon nézegettem. Hoppá! Mit keres ebben kukorica? Talán nem is hamburgeres a melegszendvics krém? A doboz szerint az.

Kenem tovább a cuccot, és látom, hogy egy kukorica meg zöld. Mi a nyavaja? Borsó lenne? Borsó bizony! A q... nénikéjüket. A doboz szerint az összetevőknél kukorica és borsó lehet benne változó arányban. Fasza... Azt hiszem, hogy többet nem fogok ilyent venni. Követelem vissza a Globus féle Hamburgeres melegszendvicskrémet a Tescoba!

Nos, a borsót azóta utálom, mióta babaként meg akartak tömni - az addig igencsak kedvelt - zöldborsó pürés bébiétellel. Azóta a levesben már egy szem is ki tudja verni a biztosítékot. Egyszerűen megérzem az édeskés ízét és nem kívánom a dolgot. Az a furcsa az egészben, hogy nyersen, főzés nélkül megeszem.

Számomra a lényeg, hogy egy étel élvezeti értékét nagyban el tudják azzal rontani, hogy véletlenül, szándékosan, vagy esetleg jobbító szándékkal borsót tesznek bele. Az is lehet, hogy én vagyok csak finnyás. Akit meg a borsó téma jobban érdekel, az olvassa el a wikipédia ide vonatkozó szócikkét.

Annamária, a kullancs elleni oltás réme :) (vendégblogger)

Ma úgy alakult, hogy a doktornéni rendelője mellett mentünk el. Eszembe jutott, hogy igen gyorsan be kellene oltatni Annamáriát a kullancsok miatt, mielőtt lejár az egy év. De, persze, ezt elég nehéz úgy elintézni, hogy - szokásomhoz híven - Udikánál felejtettem a gyerekek oltási könyvét (a recept is benne volt, így kiváltani se tudtam - ügyes vagyok).

Mindenesetre bementem, nem volt benn senki, gondoltam, legalább ad a dokinéni még egy receptet, és kiváltom, ha sikerült visszaszereznem a gyerekek kiskönyveit, akkor gyorsan nyakamba kapom a gyerkőcöket, és leszaladok a doktornénihez - legalább, már nem kell akkor a recept kiváltásával vacakolni. Dokinéni mondta, hogy ha most akarom kiváltani, akkor jöhetek is vissza, szívesen beadja Annamáriának - kiskönyv nélkül is. Na, akkor kezdtem el igazán rosszul érezni magam: én legalább 2 nappal előtte már közel percenként beszélgetéseket szoktam kezdeményezni oltás előtt a témát illetően, hogy ne lepődjön meg a kisasszony. Hát, most gyorsabban kellett ezt megoldani.

Beszaladtunk a gyógyszertárba, uzsgyi, vissza a dokinénihez. Közben gyorsan elhadartam, hogy oltást fog kapni. Mondta, hogy nem, ő megy a játszótérre (mert persze az orvosi rendelő és a gyógyszertár mellett található - mintegy jutalomképpen, ha esetleg sikerült sorrakerülni a doktornéninél, akkor se sikerüljön a gyógyszereket kiváltani...). Szóval megbeszélük, hogy oltást fog kapni, megmuttatta nekem, hogy melyik karjába szereté kapni. Mondtam, hogy ezt a doktornéninek is mutassa meg, és akkor biztosan oda kapja, ahova szeretné. (Amíg vártunk egy kicsit a rendelőben, Annamária még párszor kinyitotta az oltás dobozát, kicsit megcsócsálta - mintegy barátkozási célból...)

Úgy is lett: dokinéni behívott minket, mondta, hogy hova foglaljunk helyet (ahol lefoghatom a gyermeket), mire Annamária közölte a doktornénivel, hogy akkor melyik karját szánta erre. A néni kicsit elámult, de nem akadékoskodott - milyen rendes :) Annamária még túl se jutott abbéli örömén, hogy oda kapja az oltást, ahova kéri, mire már meg is történt az oltás. Mire elkezdett legörbülni a szája szeglete, már a doktornéni is megdicsérte, hogy nem sírt, így gyakorlatilag vigyorogva mentünk be és jöttünk is ki. Még kint is megjegyezte egy anyuka, hogy ilyet még nem látott/hallott (mert közben az ajtó nyitva volt).

Ilyen bátor és ügyes a mi kis helyi terminátorunk :))

Izzócsere a fürdőszobában 2010.04.26

Talán jobb lett volna a miniblogomba írni, de mivel azt kevesebben olvassák, ezért inkább itt jelentetném meg a dolgot. Azért is, mert - ahogy azt talán már említettem -, egy kicsit üldözési mániások vagyunk az ELMŰ-s ügyet követően, és szinte naponta nézzük a folyosón a villanyórát és annak állását. Ugyanis jobb félni...

Szóval ma este a fürdés előtt fel akartam kapcsolni a lámpát a fürdőszobában, és az erre nagy villanás keretében kiégett. Leverte az egyik belső biztosítékot, valamint kint is leverte a villanyórát. A leolvasás alapján 919,2kWh óra a fogyasztásunk 2009.11.26 óta, ami napi 6,09-es fogyasztást feltételez. Később talán fényképet is melléklek, amit nagy nehezen sikerült összehozni.

A szomszéd elképzelésén felbuzdulva most talán mi is majd fokozatosan lecseréljük a szpot és egyéb izzóinkat ledes technológiára. Ami ugyan jócskán zsebbenyúlós, valamint talán nem is ad akkora fényt, de sokkal energiatakarékosabb megoldás és talán hosszú távon mégiscsak jó befeketetésnek bizonyul. Évi most is a potenciális ledes izzókat keresi.

Egy felemás hétvége

Csak úgy a hétvégékről már régen írtam, de valahogy nem is igazán volt eddig szükséges. Ezek általában eléggé egysíkúan, de mindenképpen fárasztóan telnek, attól függetlenül, hogy éppen hol vagyunk (az esetek többségében itthon).

A múlt hétvégén volt az évente megrendezésre kerülő Csongi-kupa, ahová én is meghívást kaptam volt(?) kosárlabdacsapatomtól. Sajnos idén nem indultunk el a bajnokságban, valamint a szezont megelőzően én is lesérültem. A játék már nagyon hiányzott, valamint a haverok is.

Jó volt újra labdát fogni a kezembe, és jó volt az is, hogy az elvárthoz képest nem ment rosszabbul a játék... bár sokkal jobban sem. Az erőnléttel erős gondjaim vannak, amit talán több mozgással lehetne orvosolni, csak ugye felmerül a mikor kérdés. Erre pedig nincsen válasz. (Az pedig már csak mellékes, és nagyon zárójeles felvetés, hogy egyszer még jó lenne játszani a korábbi volt csapatommal, a Verebekkel is játszani. Erre azonban még kevesebb esélyt látok.)

A kosárlabdás esemény után, szokásos módon, Gézáékhoz mentünk kertipartizni. Egész jó volt, bár a gyermekek itt is eléggé igényeltek minket, és nem sok lehetőséget adtak a társalgásra. Annamária azonban kifejezetten jól érezte magát... főleg, hogy talált egy dobfelszerelést. Páran talán már látták is ezt a youtube-ra feltöltött videót.

Miután este hazajöttünk, a gyermekeket lefürdettük, én szinte ugyanazzal a lendülettel dőltem az ágyba aludni. Itt részben közrejátszott a fáradtság (nemcsak a játék miatt, hanem a péntek estéből szombat hajnalba torkolló CoD2-éjszaka miatt is), valamint, hogy valamiért nem éreztem túl jól magam. Az enyhe hányinger és tompa fejfájás megmaradt vasárnapra is. Bármennyire is próbáltam a napomat lehetőleg minél passzívabbra venni (hahaha, két gyermek mellett ez ugye nem könnyű), megintcsak az lett, hogy korán ágyba feküdtem.

Talán ez nem is volt annyiból baj, hogy másnap már viszonylag pihenten álltam, munkára készen. Amiből nem lett semmi, mert Évit megtámadta valami betegség, ami miatt egész nap a nagy fehér kagylóval hallózott. Én pedig otthon maradtam a gyermekekkel... azaz nem is otthon, hanem elmentem velük baba-mama klubba, ahol én voltam az egyetlen papa. Már a dolog nevéből kiderülhet, hogy ez bizony nem férfiembernek való program. A sok gyermekkel ott lévő anyukák, legyenek bármennyire is kedvesek és normálisak, végső soron csak nők. Csak olyan témákról beszélnek, ami engem kevésbé izgat.

Most pedig itt van a vasárnap, amikor úgy érzem, hogy már megint rengeteg dolog elúszott a héten, és hiába van a fejemben több nagyszerű ötlet (regénytervezet, társasjáték készítési ötlet), mikor nincs elég energia és lehetőség, hogy ezek megvalósuljanak. Azt hiszem, hogy amíg a család többi része alszik, kihasználom a lehetőséget és lenyomok egy Red Bullt, majd elmegyek Red alertezni... persze az első résszel.

Dollhouse II. évad

Mivel szinte kegyelemkettessel indulhatott a második évad és annak az első fele sem hozta a kívánt nézettséget, ezért a sorozat készítői elég hamar biztosak voltak abban, hogy több esélyt nem fognak kapni. Ezért úgy döntöttek, hogy belehúznak és úgy alakítják a történések folyamát, hogy a Dollhouse kapjon egy tisztességes lezárást.

Az első részről nagyjából egy fél éve írtam meg a gondolataimat. Az akkori dvd-kiadás mellé kaptunk még két plusz részt. Az egyik gyakorlatilag az eredetileg tervezett, de a tévétársaság szerint túl erősre készült, majd később teljesen újragondolt első rész volt, míg a másik a sorozat végét jelző, úgymond lezáró rész. Nos ez utóbbi szerintem akkor igencsak lógva maradt, és torkaszakadtából ordított a folytatást felé.

Sajnos a második évad is elég lagymatagon indult. Hiába kaptunk rögtön a legelején egy BSG szereplőt, az elég kevés volt. Aztán hirtelen történt valami. Azt vettem észre, hogy egyre jobban szeretném látni a következő részeket, mert végre történik valami, és a dolgok igencsak előre mutatnak. Az is kiderült menet közben, hogy a gyengébb részek is rejtettek magukban valamennyi titkot, amik utólag valamennyi értelmet nyertek. Itt lehet bánni, ha esetleg valaki nem figyelt eléggé vagy kihagyott néhány részt.

Az egészben az a szomorú, hogy végig kell nézni (az első évaddal együtt) közel 20 részt, hogy végül olyant kapjunk, hogy eláll minden lélegzetünk. Ez az igazi sorozat élmény! Szerencsére nem fukarkodtak az irók a meglepetésekkel és fordulatokkal. Echo igazi szuperhős lett, akiről még azt is el lehet mondani, hogy ő volt az új Neo a Dollhouse Mátrixában.

Lehetett látni, hogy a - mellesleg elég furcsa (kereszt)nevű - színészek is felszabadultan, szinte fürödve játszottak a rájuk írt szerepekben. Nem csak Eliza Dushku mutatta meg, hogy egy babának igazából mennyi személyisége van, hanem a helyi babaház vezetőjét alakító Olivia Williams is olyan volt, mintha ő maga is egy aktív lenne. Temésztesen az őrült tudóst, Tophert megformáló Fran Kranz is zseniális volt, valamint az egyszer (majd később még egyszer) őt megtestesítő, Victor (Enver Gjokaj) is nagyon jó volt. Sajnos azonban a többiek túl szürke arcot adtak a dologhoz. Ez főképpen Tahmon Penikett és Dichen Lachman esetében szomorú, míg a Boyd-ot játszó színész Harry Lennix esetében egyáltalán nem volt baj.

A történet az első évadban megszokott módon folytatódott. Azaz úgy tűnt, hogy egy rész, egy szituáció, egy új ügyfél, és menet közben egy kicsit folydogál előre a történet. Aztán egyszer csak nagy fordulat állt be. Echo (Eliza Dushku) önálló életre kelt, a babaház élete felbo(l)ydult, és beindult a szekér. Ekkor már lehetett érezni, hogy nagyon durván fog alakulni az évad. Elég sok minden kiderült a babák és a babaház múltjából, a rejtélyes Raktárról és hogy mire is készül a Rossum vállalat. Ráadásul extrának még megkaptuk a nagyon sok, remek, de sajnos valamiért mindig elbukó sorozatok egyik kedvenc színésznőjét, Summer Glau-t is. Annyit elmondanék, hogy várakozásokkal ellentétben ő nem babát alakít.

Mint az elején írtam megkaptuk azt az örömöt, hogy kaptunk egy... azaz nem is egy, hanem két lezárást is. Ezt rögtön meg is magyaráznám. Ugye az átlag tévénéző nem rohant a boltba az első évados dvd megjelenés után, ezért lemaradt a plusz részekről. Az pluszként adót záró epizód viszont pluszban megkövetelte, hogy az is kapjon valami befejezést.

Ha nem lett volna ez a bónusz, akkor a második évad 12. része mindent kielégítő lezárást jelentett volna, amit követően már nem is éreztem magam úgy, hogy bármit meg kellene még magyarázni. A 13. résszel a készítők ezt az űrt is betöltik, abszolút nem maradt semmilyen hiányérzetem, csak a szomorúság, hogy vége szakadt.

Összességében annyit mondanék el, Josh Wheldon a Firefly után újra nagyot alkotott, és hogy az évad utolsó 8-9 része miatt érdemes megnézni az egész második szériát. Sőt! Én személy szerint még azt sem zárnám ki, hogy egyszer újra megnézem majd az egészet, az első évad első résztől kezdve. De ehhez már időmilliomosnak kellene lennem...

Annamária és Márton együtt Kerekecske-dombocskát játszanak

Gobliiins

Lehet, hogy majd utólag kapok az arcomra, amiért először nem a Magyarítások Portálra írom meg ezt a bejegyzést cikként, de ez van. Már így is elég sokat csúszott ezen írásom is. Pár óra már egyáltalán nem számít.

Szóval már a téli hónapok elején elkezdtem játszani a Gobliiins című játék első részével a PDA-mon. Mivel nincsen túl sok erőforrás igénye, ezért elég szépen futott, és köszönhetően annak, hogy kevés gombbal kellett irányítani, egész könnyen használható is volt. Alighogy befejeztem rajta 4-5 pályát az egyik ismerősöm odaadta a magyar nyelvű Gobliiins 4-et, amiben nem csak ez az egy rész volt megtalálható, hanem a korábbi három is. És persze ezek is kicsiny hazánk nyelvén jelenítették meg a feliratokat.

Gobliiins
Ez még most is egy nagy kedvenc. Emlékszem, hogy amikor először láttam nekem még a 286-os PC-m volt, a két szín megjelenítésére képes Hercules monitorral. Az akkor látott első két pályát nagyon viccesnek találtam, és nagyon vártam, hogy egyszer majd nekem is legyen olyan jó gépem, amivel ezt én is játszhatom. Erre még 1-2 évet várnom kellett, amikoris megkaptam az 386-os gépemet, egy fekete-fehér VGA monitorral. Emlékszem még arra is, hogy középsuliban hogyan tárgyaltuk ki, hogy miket kell csinálni egy-egy pálya teljesítéséhez. Akkor még nem volt internet, hogy onnan segítséget, esetleg végigjátszást keressünk ki.

Az első rész nagyszerűsége abban rejlett, hogy volt három kedves goblin figuránk, akik mindannyian más feladatok végrehajtására voltak képesek. Az egyik varázsolni tudott, az egyik a testi erejét használta, míg a harmadik egyféle mindenes volt, aki különféle tárgyakat vett fel, illetve eseményeket indított el. Szerény véleményem szerint ez volt a legjobb rész mind közül.

A játék magyar fordítása elég jól sikerült. Érezhető volt, hogy ezt többször is végigjátszották, vagy legalább a fordító is ismerte eléggé, hogy ne csináljon túl nagy hülyeségeket.

Gobliiins 2
A második részben már eggyel kevesebb goblinunk volt. A játék nehézsége egy picit nőtt, ami a szememben csökkentette a játszhatósági értéket is. Főleg, hogy voltak olyan megoldások, hogy az egyik karakter beindította a folyamatot, és közben a másikkal gyorsan kellett cselekedni.

Sajnos a 2. rész esetében a fordítás minősége is csökkent. Volt, hogy más volt az adott tárgy elnevezése, mint aminek kellett volna, valamint lógtak is ki szövegek, a nekik szánt keretekből. Itt enyhébb kapkodást véltem felfedezni, és talán ennek köszönhetően lett olyan, amilyen. Persze ennek ellenére még érthető volt, hogy mit kell csinálni, bár kétségtelen, hogy elég zavaró volt.

Gobliiins 3
Úgy tűnik, hogy nem csak játékban redukálódott egy szereplőre a használható karakterek száma, és nem csak a játék minősége csökkent, hanem a fordítás milyensége is. Itt már jóval több volt, mint zavaró a hibák száma. Miután végeztem ezzel a résszel is, nagyon úgy éreztem, mintha a klasszikus három játékot három különböző személy fordította, vagy egyetlen egy, csak ez nem fordított minden rész esetében kellő odaadással. Bár igazából a magyarítást tesztelőknek is járna a fapapucs...

Itt már túl sűrűn fordult elő, hogy következetesen nem az az elnevezése volt a tárgynak, mind ami kellett volna, és sajnos olyan mértékben, hogy a zavarónál jóval több volt. Elképzelhető, hogy a tesztelő(k) a 3. részre már teljesen lefáradtak, és nem nagyon törődtek a más elnevezésekkel. Gondolhatták, hogyha eddig eljutott a játékos, akkor már ez sem fogja őt megállítani a feladatok teljesítésében.

Gobliiins 4
A sorozat negyedik része esetében minden okunk meg lenne arra a feltételezésre, hogy ilyen játék már eleve nem létezhet, hiszen a tendenciát követve itt már 0 (nulla) goblinunk lenne. Ennek ellenére visszatérünk az alapokhoz, azaz 3 három mókás kis mókás fickót irányíthatunk egy újabb bugyuta történetben.

Nem tudom, hogy mi lehetett az előzetes elvárás, de én jobban örültem volna, ha a korábbi részek grafikája köszön vissza, és nem valami csúnya 3D-esített valami. Az elemek túl szögletesek, és valahogy idegesítően élénkek, valamint számomra, az első három rész színvilágában található tompaság valahogy sokkal jobban tetszett. Talán ezért is mondom azt, hogy a grafikai fejlődésre talán nem volt semmi szükség.

A játékra azonban nem lehet túl sok panasz. A számomra csúnyácska, vagy nem kifejezetten hangulat grafika és viszonylag egyszerű fejtőrők ellenére remek szórakozást nyújt.

A fordítás esetében nem tudom, hogy mi volt a fő csapásirány, ugyanis megint egész jó magyarítást kaptunk. Lehet, hogy sorban megcsinálták a részek fordítását és a részek számának növekedésével romló csökkenő minőségnek véget vetettek, és újra összeszedték magukat? Nem tudom. Inkább az lenne a valószínűbb, hogy először megcsinálták a 4. részt és úgy gondolták, ha már meg van hozzá minden eszközük, akkor miért ne csinálnák meg pluszban az első három rész honosítását is.

Bármi is volt az eredeti elképzelés azt hiszem, hogy mindenképpen köszönetet mondhatunk a CD Projektnek, hogy a négy részt így egyben és honosítva kiadták. Ráadásul egy olyan áron, ami bőven megéri a befeketetést.

Az ELMŰ... már megint

Nem kellemes dolog arra ébredni hajnalok hajnalán, hogy Évi zokogásától rázkódik az egész ágy. Hiába próbáltam megvigasztalni, nem nagyon tudtam, sőt még csak jobban rákezdett, majd idővel elaludt. Én magam is hiába érzek hasonlóan, mint ő a sok munkával töltött óra miatt a(szerintem) teljesen elapadt könnycsatornáim miatt, sírni sem vagyok képes. Én csak álmatlanul forgolódtam, tehetetlen dühvel, és közben arra gondoltam, hogy ki lehet olyan, aki segíteni tud, illetve ki lehet, aki a mellénk áll és jól megbüntetni ezt a nagy pénznyelő céget.

Sajnos a kötbértartozás kialakulása más dolgokat előidézett, amik most kezdenek egyre jobban kivilágosodni. A helyzet miatti folyamatos idegeskedés miatt Évi teje nagyon elapadt, ezért már nehézkesebb Mártont táplálni. Sajnos nem csak kicsi fiunk, hanem lányunk is megérezte a mi feszültségünket és valami nagyon nincsen rendben. Szinte biztos vagyok benne, hogy amiatt kezdett el most Annamária dadogni, mert túl idegesek vagyunk...

Álmatlan forgolódásaim közepette arra gondoltam, hogy ki kellene keresni még néhány e-mail címet, és talán ezeket az új problémáinkat felróva írni lehetne Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának, a köztársági elnöknek és talán még néhány gyermekvédelmi szervezetnek. Mert ez teljesen igazságtalan, hogy az ELMŰ a hulladékanyagokból összetákolt, hibás, szeméttelepre való villanyórája miatti bonyodalom az egész családra, nemcsak anyagilag, hanem pszichésen is kihatással van. A gyermekek egészségés jövőjét veszélyeztetik azzal, hogy terror alatt tartanak minket.

Már több levelet is írtunk nekik, és érdekes módon mindig más ügyintéző kezébe jut a dolog. Soha nem ugyanahhoz... Ilyen nagy lenne ott a fluktuáció, hogy az ottani dolgozóknak sem fogadja be a gyomruk azt, ami ott folyik?

És most néhány szó az egyéb fejleményekről... A Magyar Energia Hivatal, a hozzájuk március 29-én beérkezett postai levélre április 1-én e-mailben(!) válaszolt, amiben néhány adatot kért be tőlünk. Mi 8 napon belül, szintén e-mailben válaszoltunk, és csatoltuk a kért dokumentumokat. Azóta várunk... Időközben az ELMŰ egyik levelében tájékoztatott, hogy az ügyet ellenük felfüggeszti, mert vizsgálódik a MEH. Más postai levelünkre még nem jött válasz. Remélem, hogy dolgoznak az ügyön, és nem végezte valami vagy papírkupac alján.

Küldött az ELMŰ még pár levelet. Egyben közölte, hogy kiszámolják majd a túlmérés miatt mennyit kell visszafizetniük, majd jött egy következő levél, amiben megírták, hogy miként és mennyit számoltak ki (nagyjából 100eFt-al kevesebbet), majd még egy következő levélben, hogy megváltoztták az átalányt. Ez utóbbin olyan vicces szöveg szerepelt, hogy megváltoztatták az átalányt, mivel "új eszközöket vásároltunk, és alacsonyabb energiát felvevő fogyasztókra váltottunk". No comment... Persze a leveleket mindig más ügyintéző küldte. Szinte hihetetlen, hogy mennyi mennyiségű levelet elküldenek ahelyett, hogy ezt elektronikusan tennék, vagy egy borítékba pakolva.

Jött még egy minuszos számla, hogy a leolvasás alapján mennyivel lógnak nekünk az elmúlt év miatt, valamint talán küldtek pénzt is postán. Ez majd ma derül ki, hogy mennyit.

Persze Évi is írt nekik viszontlevelet, amiben megemlíti, hogy a különbözetet nem az általuk is idézett törvényszöveg szerint számolták ki. Ott ugyanis az szerepel, hogy a számítás alapjának "a meghibásodás előtti és lecserélt új óra legalább 4 hónapi fogyasztás átlagának kell lennie". Azt tudják, hogy szerintük mikortól rossz az óra, de azt már nem, hogy a tönkremenetel előtti időszakot is bele kellene venni az átlagba. Hülyék lennének önmaguk ellen kapálni, és a még jogos, nagyjából +100eFt-ot is kifizetni.

Nem tudom, hogy mit tegyünk, hogy a felháborodásunk és idegességünk mellett most még a gyermekeinkkel kapcsolatos pszichés problémákat is orvosoljuk...

Társasjátékokról

Már ennek a bejegyzésnek is többször neki akartam futni, és mivel most már ütöttem bele néhány karaktert, ezért talán már nem fogja úgy végezni, mint a Tenerifén eltöltött utolsó és talán legjobban sikerült napunk leírása... az azaz, hogy meg nem írása. Bár még az sem kizárt, hogy az is egyszer sorra kerül.

Az utóbbi időben Évivel nagyon rákaptunk a társasjátékozásra. Először engem még nem kapott el annyira a hév, de aztán én is úgymond függővé váltam. Bennem is meg volt az a sztereotípia, ami ma még sokakban él, hogy társasjátéknak azt nevezzük, ha van előttünk egy játéktábla, amin figurákkal kell eljutni a start felirattól a célig. És persze ennek feltétlen kelléke egy vagy több, hat oldalú dobókocka. Nos lehet, hogy régen így volt magyar viszonylatban, de azóta elég alaposan megváltozott a helyzet.

Általános iskolás koromban nekem is hasonló társasjátékaim voltak. Én valahogy nem kötöttem szorosabb kapcsolatot a Gazdálkodj okossan, és összesen vagy ha háromszor játszottam az egyik havernál. Emlékeim szerint volt még otthon egy Forma 1-es (dobókockával kellett dobni, és egy versenypályán végigvezetni néhány autót), valamint valami libás (ahol a bábuk libák voltak, és mindig meg volt az az idegesítő tulajdonságuk, hogy a legkisebb mozdulatra hajlandóak voltak eldőlni). Emellett teljesen külön volt kezelve az egyéb "társasjáték", a sakk (az egyik legősibb körökre osztott stratégiai játék), a malom, a backgamon és társai, valamint a kártyajátékok létező összes formája. Ezeket ugye mind bele lehet húzni a nagy gyűjtőnévbe. Az egyik fordítótársam pedig néhány éve felvetette, hogy a "multiplayer game" angol kifejezést lehetne a magyar társasjáték szóval helyettesíteni. Szerény véleményem szerint ez egész jó elképzelés, csak sajnos nem lennének rá sokan vevők...

A wikipédián viszonylag jól meg van fogalmazva, hogy mit is jelent a társasjáték: "A társasjáték kisebb csoport (2-12 fő) által, tipikusan zárt térben, szabályoknak megfelelően játszott játék." Persze azért ez sem állja meg a helyét, mert a zárt téren is jócskán túlnyúlhat a dolog. Itt nem csak arra gondolok, hogy szabadban, az ég alatt, hanem arra is, hogy akár számítógép előtt ülve is lehet játszani. Bár a társasjáték lényege elsősorban abból adódik, hogy hús-vér szereplőkkel egy közös területen folyjon az egymást kölcsönösen szórakoztató tevékenység. Az előbb belinkelt lapon fel vannak sorolva az egyes típusok és típuskategóriák.

Mindenesetre ma még elég sokan vannak olyanok, akik nehezen veszik magukat arra rá, hogy egy kártyajátéknak tűnő valamit, vagy éppen - főleg fantasy világban, vagy sci-fi környezetben játszódó - szerepjátékot (amit szintén szívesen játszanék, ha lenne hozzá partner) társasjátéknak tekintsenek. A másik ilyen nehezen levetkőzhető sztereotípia, hogy a játékokat gyermekek játszák. Ez pedig egyáltalán nem így van! Nem kell "gyermeki lelkületűnek" lenni, jelentsen is bármit ez a kifejezés, hogy valaki örömet leljen a dologban, hiszen ez a tevékenység tökéletes a szórakozás iránti vágy kielégítésére. Manapság egyre többen fedezik fel az új-hullám hozta társasjátékokat, ahogy hirtelen megugrott a (Texas hold'em) póker iránt is az érdeklődés. Nem kissé lenne vicces, ha valami magyar kártyával játszott játékot is felkapna a média, és mondjuk lenne ulti vagy zsírozás közvetítés...

A jövőben nem szándékozom majd túl részletesen kifejteni a társasjátékok történetét, azok egyes típusait, de szeretnék majd néhányat bemutatni az általam is birtokoltakon keresztül. Őszintén mondom, hogy néha nagyon várom, hogy a gyermekek nagyobbak legyenek és velük is lehessen majd ilyen módon szórakozni.

Ajándéktárgyak

A Google Readerben több angol nyelvű hírcsatornára (pl.: 1, 2)is fel vagyok iratkozva, ahol fantasy témájú könyveket lehet "nyerni". Igazából ezekért sok mindent nem is kell csinálni, csak megküldeni a csigaposta (azaz postai levél) címet, és ha szerencsés vagy, akkor nálad landolhat a könyv. Ezen felbuzdulva el kezdtem nézegetni egyéb oldalakat is, tehát olyanokat, ahol nem csak könyveket ajánlanak fel. Sajnos ezek igen nagy százaléka főleg az USA-ra és Kanadára korlátozódik. Érdemes rákeresni a giveaway szóra a megfelelő egyéb szó kombinációjával, mint pl. book, ipad, ipod, stb, és hátha rád mosolyog a szerencse.

El is kezdtem magamban azon gondolkodni, hogy vajon Magyarországon is vannak ilyen blogok vagy egyéb oldalak, ahol hasonló feltételek mellett lehet értelmes ajándéktárgyakhoz jutni. Valószínűleg én lehet gyenge google-ból de nem nagyon találtam ilyesmit. Úgy tűnik, hogy be kell érnem a külföldi oldalak ajánlataival (ha esetleg valaki tud ilyen magyar oldalakró, akkor linkeket hozzászólásban szívesen látok!).

Az elégedetlenségemet azonban nagy mértékben javítja, hogy vannak olyan oldalak, amelyek kis munkával (általában elég egy kicsit valami keresőt használni) lehetővé teszik, hogy valami nyereményhez jussunk. Ilyenek nálunk a http://www.origo.hu/ vagy http://www.sorozatjunkie.hu/ oldalak. Gondolom, hogy azért nálunk is bővebb valamennyivel a kínálat, de valahogy nem hiszem, hogy lenne olyan, ami könyvekre an szakosodva.

Az is felmerült bennem, hogy jó lenne ezeknek összehozni valami gyűjtőoldalt...

400

Sikerült eljutnom - ebben a blogban - a 400. blogbejegyzésemhez. Nagy sztárokhoz hasonlóan itt nem lesz nagy buli vagy ki-tudja-hogy-milyen-nagy ünneplés. Egyszerűen csak én örülök neki, hogy sikerült. Most itt jöhetne, hogy kiknek mondhatnék köszönetet, hogy idáig sikerült eljutnom, és hogy eddig még nem lettem közutálat vagy közröhej tárgya. Bár azért párszor majdnem sikerült.

Elég szomorú, hogy a leglátogatottabb bejegyzés nem egy kellemes témához kapcsolódik, hanem a jelenlegi nemezishez az ELMŰ-höz. Úgy látom a mai statisztikákat nézve, hogy Barney és barátai is elég jól megy, a Nyaraló gyilkosok című játékról szóló írásommal együtt.

Nem is tudom, hogy még most mit írhatnék ezzel kapcsolatban. Talán illett volna valami képet beszúrni, vagy valami értelmes, mélyenszántó gondolatot is megosztani, de most ennyi jött ki. Talán majd az 500. bejegyzésem jobban fog sikerülni... Addig is, alkalomadtán kattintsatok a hirdetésekre.

Egyedül...

A címből nem kell semmi rosszra gondolni, mert nincsen semmi baj. Igazából csak Annamária egy mostanában igencsak népszerű szavajárását akartam címbe tenni. Ugyanis mostanában elég sokat mondja ezt a szót, és átalában így is tesz.

Arról már írtam, hogy a nadrágot fel tudja venni egyedül, meg még néhány ruhát magára aggatni. A mászásban sem igazán kér már segítséget. A kettő dolgot összekombinálva eljutott arra a szintre, hogy egyedül(!) is képes pisilni a wc-be, sőt, legutóbb azzal még nagyobb meglepetést okozott, hogy kakilni is sikerült neki.

Azonban az már kevésbé napos oldal, hogy úgy veszem észre, mintha valamennyire dadogna. Nem tudom, hogy miért lehet, és hogy mit tudnék vele csinálni.

A legszebb Anyák napi ajándék – vendégblogger

"Ma este voltunk a Postán Annamáriával. Jót futottunk odafelé, a kisasszony egy kicsit megpróbálta magát lemeríteni.
Aztán jó sokat kellett várni, és nem nagyon tudtuk, mit is csináljunk. De Annamária föltalálta magát: elvette a lakcímkártyámat és személyimet, és azon olvasgatott és nézelődött.
Megtalálta anya arcképét a személyin, mire közölte, hogy "szejetem anyát", majd adott képre egy puszit. Ebben a pillanatban én voltam a legbüszkébb és legboldogabb anyuka, az egészen biztos.
Azt hiszem, ez a legszebb anyáknapi ajándék - én már mást egészen biztosan nem kérek :))"

Újabb feladvány

Ma reggel töltöttem fel egy újabb éneket Annamáriától a youtube-ra. Aki fel van iratkozva a youtube-os csatornámra, vagy olvassa a twitteremet, esetleg facebook-os üzeneteimet, már valószínűleg találkozott is vele.

Ez egy sokkal nehezebben megfejthető dal, ugyanis a Barney és barátaiban szerepelt.

Hallgasságtok gyerekek,
Hogy kattognak már a kerekek,
Mozdonyom olajszagú
és azt mondja, hogy csi-huhú.

Csihuhu...

Annamária valami ismertet énekel

Vajon mit énekel a kisasszony? :)

Natasha Mostert - The Keeper

Talán még emlékeztek az angol nyelvű nyereménykönyveimre, amiket olyan három hónapja kaptam meg. Nos, nemrégiben jutottam el odáig, hogy sikerült közülük egyet elolvasnom.

Már a borítóján lehetett látni, hogy nem klasszikus, sárkányos-várbörtönös-kardozós-varázslós fantasyval lesz dolgom, de ez nem rettentett vissza. Őszintén az volt a választásom legerősebb pontja, hogy ez az egyik legrövidebb oldalszámilag. Aztán persze az is kiderült, hogy rengeteg tölteléklap van benne. A nagyjából 400 oldalból 50 vagy félig vagy teljesen üres volt.

Meglepő módon nagyon egyszerű nyelvezettel bírt. Nem sokszor adódott, hogy szótárt akartam volna kézbe venni, és nem is vettem. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány szót néztem ki utólag az internetenes szótarakból.

A történet a mai Angliában játszódik, ahol az amúgy polgári foglalkozással bíró személyek egyik hobbija a küzdősport. Gyakorlatilag ezért élnek, ez a kedvenc hobbijuk. A könyv címszereplője, az Őrző, egy tetoválószalon tulajdonosa, és egyszerre három harcos vigyázója. A testükre saját kézzel tetovált fel egy védelmi szimbólumot, aminek segítségével a ringbe lépésük előtt kapcsolatba tud velük lépni szellemi úton. Nagyjából ennyiben kimerül minden természetfeletti.

A könyv központi magját a keleti küzdősportok, a chi és egyéb keleti misztikumok járják át. Ha csak ezekről szólt volna a könyv, akkor kevésbé lett volna lendületes. Az egész motorja a Tolvaj lett, aki valamilyen rejtélyes módon végez néhány hobbisportolóval. Akiknek halálánál még csak nem is lehet gyanítani az idegenkezűséget, sőt még magát a korábbi ringbelépést sem lehet felhozni kiváltó oknak. Ugyanis mindannyian egy harcot követő néhány napban lelik halálukat. Úgy hogy korábban semmi jel nem utal betegségre, vagy súlyos sérülésre.

A könyv elég könnyen olvasható, viszonylag lendületes, a keleti szakszavak mellett meglehetősen egyszerű nyelvezettel bír. A jövőben vélhetően nem fogok kapkodni az írónő egyéb munkásságai után, de azt sem bántam meg, hogy ezt a könyvét elolvastam.

Utólagos megjegyzés: Azon is jól eltűnődtem, hogy vajon mennyien olvashatnak Magyaroszágon olyan idegen nyelvű könyveket, amiknek a hazai megjelenése meglehetősen kétséges. Most is valószínűleg egy olyan írásról adtam beszámolót, amit talán nem sokan fognak az országból elolvasni.

Újabb fejlemények az ELMŰ-ügy kapcsán

Két héttel ezelőtt meglátogattunk egy ügyvédnőt, akinek elég nagy tapasztalata van a címben említett szolgáltató kapcsán. Néhány éve még a túloldalon állt, de azóta nagyon sok minden megváltozott. Nem mondta ki, de érezhető volt az, hogy tisztességtelennek érezte az áramszolgáltató viselkedését...

Mondott néhány biztató dolgot, amit most még nem osztanék meg nyilvánosan, majd csak akkor, ha ténylegi fejlődés is található az ügyben.

Szintén nem mondhatok még el olyan - biztató - dolgokat, amiket volt ELMŰ-munkatársak osztottak meg velünk. Egyik részről kiterjedt vizsgálat folyt a villanyórák mágneses befolyásolása kapcsán, amely még nem került publikálásra. Annyi azonban elmondható, hogy ezt ténylegesen független szakértők végezték, nem pedig olyanok, akiknek esetleg valami érdeke származhat abból, ha az áramszolgáltató igényét tartja szem előtt.

Miután az RTL Klub-os híradóban lement a riport, valamint a Tékozló Homáron megjelent az ügyünkkel kapcsolatos írás, a problémánk iránt többen kezdtek el érdeklődni, mivel vélhetően hasonló csapdába estek. Köztük is volt olyan egyén, aki azt állította e-mailben, hogy tud olyan "szerelőről" az ismerettségi körében, aki szándékosan rongált/rongál meg a mérőeszközöket. Én azért azt sem tartanám kizártnak, hogy maguk a villanyórák lehetnek eleve rosszak, csak itt nem hívják vissza őket, mint azt egy valamire adó autómárka megtenné.

Arról meg ugye eleve nem tehetnek, hogy nem tudják szolgáltatni a konstans feszültséget, hibahatáron belül, ami szintén okozhat ilyen gondokat. A magyar piacon lévő viszonylagos monopolóliumnak azért vannak előnyei... Főleg, ha még kötelezve sem vannak a hálózat megfelelő fejlesztésére és karbantartására. Tulajdonosi szemmel ezt nem is rónám fel, mivel az elsődleges cél a lehető legmagasabb profit elérése lehet. Általánosságban az áramszolgálatóknak, egy jó orvoshoz hasonlóan, "nem kezelnie kellene a tüneteket", hanem talán "gyógymódot kellene találnia a betegségre".

Mindenesetre a leveleink több helyre is elmentek, és - meglepő módon - a Magyar Energia Hivataltól e-mail formájában már választ is kaptunk. Igaz, hogy csak további adatokat és papírokat kérnek be, de már ez is valami. Van remény, hogy a dolgot nem vesznek el a bürökrácia temetőjében, és hogy a nagy hivatalok nincsenek a nagyvállalatok zsebében.

Évi jelenleg a választ fogalmazza, valamint a rendelkezésünkre álló bizonyítékokat csatolja. Amennyi időt és energiát beleölt ebbe a dologba, már egyszer viccesen meg is jegyezte, hogy talán lassan ideje lenne elvégezni egy olyan egyetemet is, ahol ügyvédi diplomát osztanak, és aminek segítségével ki lehet állni az ilyen ügyek mellett. Mert, sajnos, ezek csak egyre sorakoznak...

A dolog már odáig fajult, hogy már nekem is voltak rémálmaim a villanyórákkal és az ELMŰ-vel kapcsolatban. Meglehetősen durva, hogy félelemben és rettegésben tartják az állampolgárokat.

Mindenesetre talán lehet valami az összeesküvés elméletemben, amiben egy fiktív áramszolgálatóval kapcsolatban írtam gondolatokat, mivel az ELMŰ perrel fenyegette az egyik fogyasztók védelmét előtérbe helyező internetes újságot. Nem voltak néven nevezve, de gondolom valamiért magukra vehették az akontroll cikkjét.

Ilyen országban élünk...

Eredetileg már tegnap szerettem volna megírni ezt a bejegyzést, amikoris a hazafelé történő séta során fogalmazódtak meg bennem a gondolatok. Rosszak az ilyen holtidők, mikor csak úgy előtörnek ezek az agymenések és nagy hirtelenjében esélyem sincsen őket lejegyeznem. A mai esős reggel csak tovább mélyíti a bennem lévő borús érzéseket.

Gondolom, hogy már többen elgondolkodtatok azon milyen országban is élünk. Milyen ez a Magyarország, ahol igazi jogaink csak elvétve, míg kötelezettségeink végtelen számban vannak? Ugye, egyrészt van ez az ELMŰ ügy... Milyen az, hogy egy (áram)szolgáltató gátlástalanul megtehet mindent, belső szabályzatokra hivatkozva, egyoldalú szerződéseket írva? Sajnos az egyszeri állampolgár mindenféleképpen csapdába van kényszerítve, mivel az áram, a víz, (manapság) a gáz olyan elemek, amelyek mindenféleképpen szükséges egy háztartás megfelelő működtetéséhez. Közben a feltételek szomorúan egyoldalúak.

A mérőberendezések elhelyezése szabályozva van, a fogyasztó nem döntheti el szabadon, hogy hová kerüljön. Így nem is értem, hogy azok védelméért miért ő a felelős... Az ügyvédnőtől hallottuk, hogy korábban az ELMŰ úgy nyerte a miénkhez hasonló ügyből kifolyó pereket, hogy csak annyit mondott a bíróságon, hogy objektív felelőség, valamint idéztek egy pontot. Ennyi. Semmi több.

Az a bosszantó, hogy teljesen ártatlanok vagyunk, és nincsen semmi védelmünk. Az ombudsmannak nincs ideje velünk foglalkozni (akkor kérdem én, hogy mivel van), és a különböző egyéb hatóságok is lepattintják magukról a dolgot. Akkor kérdem én, hogy ki az, aki meg tudja védni az egyszerű magyar állampolgárt? Elnézést kérek az egyszerű, rasszistának tűnő példáért, de miért van az, hogy a kisebbségi ombudsman meg tudja védeni azt a cigányt, aki bizonyíthatóan lopja az áramot? Azt meg persze rögtön büntetni próbálják, aki becsületesen fizette a havi számlákat és tényleg nem követett el semmit. Mindez azért, mert vélhetően egy (szar) rosszul műkődő mérőeszközt helyeztek el. Ami ugye lehetett eleve rossz, vagy menet közben is tönkremehetett. Ki az a szerv, akihez bátran lehet fordulni? A rendőrség? Lehet, hogy úgymond "dolgoznak az ügyön", de vajon lesz neki értelmes kimenetele? Az ombusmanok? Nincs rá idejük. A jogvédő szervezetek, a fogyasztó védelem? Mind simán lepattintanak. Akkor miért léteznek ezek a szervek, ha semmire sem jók? Miért fizetjük őket adónkból, miért tartjuk fenn őket? Vagy ott a köztársasági elnök.... Csinál itt valaki valamit az állampolgárért?

És akkor persze menjünk szavazni. Kérdem én, hogy miért, mivel lesz attól nekünk jobb? (Annyival biztos, hogy nem a bal, hanem a jobb oldal kerül politikailag túlsúlyba.) Igazából az lenne a jó, ha szavazólapon nem azokat a pártokat kellene megjelölni, akiket szeretnénk, hanem azokat akiket egyáltalán nem. A sok rossz közül azt könnyebb eldönteni, hogy melyi rossz ne legyen. Sajnos kerüljön bárki is hatalomra nem lesz jobb. Nem a közember jogai lesznek előtérben, hanem a személyes érdekek. Ígérhetnek bármit is az újonnan érkezők, mind főleg önös érdekből cselekszenek. Nem mondom, hogy rosszul esne, ha valamelyik politikus saját szimpátiáját növelve felkarolna minket, segítene nekük és kiállna az ügyünk mellett, de erre sajnos nagyon kicsi az esély.

Nem lesz itt más politika, nem a jobbik fog nyerni, csak csupán a nagyobb többséget szerző kisebb rossz. Nehezen lehet elvárni bárkitől is, hogy jobb legyen a helyzet. Ilyen kilátástalanság mellett pedig elég rosszul adja ki magát, hogy arra buzdítják a választókat, hogy menjenek el szavazni. Minek? Egy manapság gyakori reklámplakátot és korábbi svájci főnökömet idézve: "bullshit".

Géniusz, az alkimista

A Magyar Televízió nemrégiben vetítette a 3 részes minisorozatát, mely a Géniusz, az alkimista címre hallgatott. Elég érdekes vállalkozásnak tűnt, ezért úgy döntöttem megnézem.

A sorozatra elköltöttek egy rakás pénzt, ami azért annyira nem látszik. Lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert olyan jól sikerültek a trükkök, hogy fel sem tűntek... Azonban felesleges gonoszkodnom, mert a Géniusz, az alkimista egész jól sikerült, főleg a magyar mércéhez képest. Ettől függetlenül még rengeteg sebből vérzik.

A történet szerint Pécsett történik egy haláleset, majd beindul a nyomozás. Kiderül, hogy az áldozat fia rendőr (Stohl András), aki azonnal utazik is, hogy nyomozgasson. A másik szálon pedig egy professzor (Alföldi Róbert) indul el... A misztikusnak szánt sorozatban valóban látunk misztikus, ugyanakkor néhány felesleges részt. Ilyenek a többször előforduló bevillanások, valamint például az ital férgekké való átalakítása.

Az alkotók loptak innen is, onnan is, de ha nem vesszük túl komolyan, akkor egészen jót tudunk rajta szórakozni. A történet néha elég rendezettlen, a kameraképek és vágások néhol meglepően jók tudnak lenni, a helyszín végre nem Budapest. A főleg gagyi és elhadart, oktató stílusú párbeszédek között azért akadnak igencsak erős gyöngyszemek, amikre akaratlanul is fel tud nevetni az egyszeri néző. Néhol olyan mondatok adnak hőseink szájába, amit követően hosszan vigyorgunk.

Ha túl tudunk lendülni a hibákon, a lezáratlan szálakon, a következetlenségeken, akkor elég jót tudunk szórakozni a magyar film és sorozatkészítés ezen remekén. A 3x45 perc viszonylag jól belőtt, több részes sorozatként vagy egész estés filmként bizonyára nem állta volna meg a helyét. Azt mondom, hogy akik nem látták adjanak neki egy esélyt, és nézzék meg a MTV videótárából.

Charlaine Harris: Inni és élni hagyni

Talán jobb is, hogy előbb olvastam a Twillight/Alkonyat könyveket, és csak azt követően ezt, mint egyfajta desszertet. Mert valójában ez igazi desszert volt az előbb említetthez képest, valamint valamivel eredetibb is.

Stephenie Meyer igencsak sokat merítethetett a jelenleg HBO-on is futó, True Blood címre hallgató sorozat könyv alapú verziójából. Itt is egyetlen nézőpont karakter szemszögéből fut a történet, de itt nem a világfájdalmát is átérző, szenvedős, már-már emós lányka a főszereplő, hanem egy sokkal inkább csacsogósabb, életre valóbb teremtés. Aztán persze kinek nem szúrna szemet a szuperképesség... Bár itt az élő ember és nem a vámpír képes a gondolatolvasásra.

Annyiban is jobb, mint az Alkonyat sorozat, mivel nem akarja magát annyira komolyan venni, valamint itt megtalálhatóak a klasszikus vámpírtörténet kellékek, úgy mint az ezüst, a karó, a "nappal-nem-jövök-a-napvilágra" dolog. Ugyanakkor sokkal erőszakosabb, durvább, itt van vér, szex és erőszak. Persze azért nem kell elrettenni. Mivel a könyvet nő irta (bár közismert tény, hogy a nőkben is ott lapul egy jó adag erőszakra való hajlandóság, és ők is tudnak ám igen durva könyveket írni), és a szereplője is nő, ezért nem annyira erőszakos, vagy borzasztó az ábrázolásmód.

Furcsa számomra, hogy ezt kevésbé kapták fel, és igazából csak az Alkonyat környékén kialakult nagy rajongás miatt került elő és lett igazán népszerű. Szerintem nagyon sokban jobb, mint a tinilányok "nagy szerelme". Lehet, hogy ezt csak férfiszemmel gondolom így, vagy egyszerűen csak nem nagyon tudom megérteni, hogy egy könyv 2/3-ban mit kell lelkizni, és miért nem gördülhetnek olyan simán az események, mint az Inni és élni hagyni című könyvben. Ezek után azt hiszem, hogy próbát fogok majd tenni a sorozattal is, ha tudok rá szakítani egy kis időt.

Majdnem elfelejtetttem megemlíteni, hogy a könyvet a sorozatjunkie nyereményjátékán sikerült megnyernem még valamikor tavaly. Sajnos csak most jutott rá időm, mert közben más könyvek is voltak ütemezve. Meg kell mondanom még mindig elég sok könyv van, amit szeretnék majd elolvasni, csak elég sok mindent akarok ezen kívül is csinálni, így nem tudom, hogy mikor jut majd rájuk idő.

Frissítés:
Nos, úgy tűnik, hogy annyira elmerültem az összehasonlításban, hogy végül a történetről nem írtam semmit sem. A főhős egy Sookie Stackhouse nevű pincérnő, aki viszonylag eseménytelenül tengeti hétköznapjait otthon és a munkahelyén. Azonban felbukkan életében a nagybetűs VÁMPÍR, aki egycsapásra mindent megváltoztat. A bonyodalmak tovább fokozódnak néhány gyilkosság formájában, ahol a vámpírok és Sookie testvére lesz a gyanúsított.

Elég furcsa a könyv világa, mivel itt a vámpírokat - szinte - teljesen elfogadják. Együtt élnek az élő emberekkel, és nem csak vért szívnak, hanem szintetikus vért is isznak. Sőt... ez előbbit nem úgy teszik, hogy az "áldozat" belehaljon, hanem csak éppen hogy megcsapolják őket. Még tovább megyek... vannak olyanok is, akik szándékosan akarnak a vámpírok ilyen áldozatává válni, úgymond önkéntes véradókká válni.

Remélem, hogy ezzel a további hozzáadott értékkel nem rettentettem el senkit, az amúgy elég élvezetes könyvtől.

The prisoner

A magyar tévécsatornákon még nem futott a címben lévő minisorozat, ezért magyar címmel sem rendelkezik. Vélhetően túl sokat nem fognak változtatni az eredeti tartalmon, így "A fogoly" néven láthatjuk majd. Ismerjük be, hogy az "A rab" kicsit hülyén hangozna.

A The prisoner elég lassan építkezik. A hat darab, egyenként 40 perc körüli epizód nem siet el semmit, komótosan kibontja a történet helyszínének bemutatását, valamint a főbb karaktereket. Akik egyébként nem rosszak. Kettes szerepét egyenesen kedven szürke, majd később fehér Gandalfunk, azaz Ian McKellen játsza. Kis túlzással elmondható, hogy ebben a sorozatban is nagy mágusnak tekinthető.

A történet szerint hősünk (James Caviziel) egy nagyvárosból rögtön a sivatag közepén találja magát, majd eljut a Falu nevű helyre. Az ottlakók szerint semmi más nem létezik, csak a Falu, amely egy kicsit az 1960-as vagy 1970-es évek stílusát jeleníti meg előttünk. Ez talán onnan is jöhet, hogy 1967-ben már egyszer elkészítették ezt a sorozatot. Több olyan elem is előfordul, ami talán nem a legmondernebb benyomást kelti a nézőben, de gyakorlatilag ez jelenti az egyik báját is The prisonernek.

Azonban nem ez az egyetlen furcsaság. Számomra a hangosbemondón közölt üzenetek valahogy a Fallout játék posztapokaliptikus világát jelenítik meg. A Falu lakóinak neve gyakorlatilag egy szám. Hősünket 6-osnak, míg a vezetőt 2-esnek hívják.

Hatos úgy hiszi, hogy van a "másik világ", és nagyon szeretne oda visszajutni. Azonban a Falu lakói, főleg 2-es azon munkálkodik, hogy ez még csak véletlenül se következzen be. Persze mikor interakcióba kerül velük, akkor mindenki végtelenül kedves, mintha az egész közösség egy nagy család lenne.

Hogy mi is ez az egész Falu? Hogy van-e onnan kiút, illetve, hogy tényleg létezik-e a "másik világ" a sorozat hatodik epizódjának végére kiderül. Gyakorlatilag ez az egyik nagy előnye a minisorozatoknak, hogy van lezárás. A végén csak minimálisan marad lógva a történet, tehát abszolút teljesnek, kereknek érezzük az egészet, és nem várjuk karfaszorítva a következő részeket.

Stephenie Meyer: Napfogyatkozás (Eclipse)

Mint már korábban írtam róla, annyira elkapott a gépszíj, hogy végül bedaráltam a híres-hírhedt saga harmadik kötetét is.

Mint már korábban írtam a könyvek elég olvasmányosak. Most is ugyanígy volt, de mire a végére értem arra a véleményre jutottam, hogy a 600 oldalból 400 felesleges volt. De az is lehet, hogy keveset mondtam. Szerelem, őrlődés, tépelődés, és a cselekmény alig meg előre. Bella annyira naív és buta, hogy az szinte fájdalmas, ezért szinte az embernek csapkodni lenne kedve. A harmadik könyv végén beismeri azt, ami már korábban is elég világos volt, egész konkrétan az előző kötetben.

A Napfogyatkozásban megy az őrlődés, hogy akkor most mi is legyen Jacobbal. Aztán párhuzamosan megjelenik egy száll, ami már sokkal izgalmasabb. A közeli nagyvárosban vámpírok szapodtak és tizedelik a lakosságot, a helyzet pedig egyre aggasztóbb. Vicces, már-már népmesébe illő az, hogy a jó, a szép, a rendes vámpírok összefognak a gonoszak ellen a vérfarkasokkal. Egy kicsit bosszantó, hogy mennyire faékek a karakterek. Lehet, hogy túlságosan is elkényeztetett George R. R. Martin, aki először megmutatta, hogy egy személy nem lehet csak tipikusan jó vagy rossz. Bár Meyer is próbálkozik jelezni, hogy bizony a jó vámpírjaink is tudnak rosszak lenni, de ezt egyáltalán nem tudjuk elhinni. Úgy vélekedünk róluk és a vérfarkasokról, mint szelíd pulikutyákról, amiket bármikor szívesen kedvünk lenne megsímogatni.

Számomra az is nagy probléma, hogy a sok blődség ellenére igencsak próbálja magát komolyan venni az írónő. Bár az írásban (vagy a fordításban) ott van a történetmeselés könnyedtsége, egyáltalán nem izzadtságszagú az egész, és érezhető, hogy még tudott volna tovább százoldalakat is írni a semmiről. Azonban az a gond, hogy komolyan veszi az ilyen békés vámpírok és vérfarkasok létezését.

Ami még bosszant az a sok lopás. Kétségtelen, hogy nem könnyű ma már semmi eredetit alkotni, de azért néhány dolog elég fájdalmas. Jelenleg a 2001 környékén írodott True Blood HBO-s sorozat alapjául szolgáló könyvet olvasom. Vicces, hogy már az első oldalakon visszaköszönnek a hasonlóságok. Ember-vámpír románc, az egyik szereplő képes a gondolatokban olvasni, stb... de inkább erről majd egy másik bejegyzésben, azt követően, hogy végeztem a még hátralévő nagyjából 100 oldallal.

Ma reggel láttam pár lányt Meyer könyvvel mászkálni. Az merült fel bennem, hogy vajon mennyien hiszik el, hogy Bella amellett, hogy folyton szerencsétlenkedik ráadásul még nem is olyan szép. Lehet, hogy próbálják magukat a helyére képzelni, de ugyanakkor nem veszik észre, hogy erősen sántit a dolog. Új környezetbe kerül a leányzó, ahol a fél iskola őrá akar ugrani. Emellett szerelmes lesz belé egy vámpír és egy vérfarkas is...

Kíváncsi vagyok, hogy igazából az egész saga hová vezet, vagy mi lesz majd a végső kifejlett, vagy csupán csak kapunk egy végtelenített regényfolyamot.

Spaceballs: The Animated Series

Emlékszem, hogy mekkora nagy kedvenc volt számomra a 23 éve készült Űrgolyhók (Spaceballs) című, főleg Star Wars elemekre építő paródiafilm. Még most is sokkal szívesebben megnézem, mint az aktuális, más filmek kiparodizáló alkotásokat.

Az Űrgolyhók is tele volt gyenge vagy bárgyú megvalósításokkal, de alapvetően nem az altáji vagy fejtáji outputokra épített. Azonban most a fingós-böfögős filmek reneszánszát éljük. Sajnos az előbb említett film animációs változata is beállt a sorba.

Alapvetően nagy várakozással kezdtem el nézni az epizódokat, habár már az első után sikerült levonni a következtetést, hogy ez bizony nem az igazi. Nagyon elmentek az előbb említett negatív irányba, amin még a mellette szexista megközelítés sem segített.

A részek egy-egy filmet (vagy éppen egy énekes-showműsort) szerettek volna kiparodizálni úgy, hogy közben maradtak a Star Warsos fővonulat mellett. Mint mondtam ez nem nagyon sikerült. Párszor ugyan sikerült felnevetnem, de nem ez volt a jellemző. Csak a saját hülyeségem miatt feszengtem végig a 13db 20 perces részt. Kár érte, mert sokkal nagyobb lehetőségek rejteztek volna egy ilyen animációs sorozaban.

Megnézésre csak nagyon elborult SW rajongóknak ajánlanám, meg persze azoknak, akik szeretik az olyan idióta filmek vagy sorozatokat, melyek nem nagyon vezetnek előre.

Pár gondolat az ELMŰ ügy kapcsán

Először szeretném leszögezni, hogy nem akartam index.hu címlapot, de mivel a Tékozló Homár van annyira népszerű blog, ezért végül kikerültem. A 300 feletti kommentszám szerintem jól jelöli, hogy rákaptak páran a témára.

Igaz, hogy vannak néhányan, akik minket gyanúsítanak, de nekünk teljesen tiszta a lelkiismeretünk. Nem próbálkoztunk még csak hasonlóval sem, és amíg a "szakemberek" nem cserélték le az órát nem is halottunk róla. Olyanról már hallottam, hogy régen valami tízfillérest raktak az órához, de igazából nem foglalkoztam vele. Józan ésszel belátható, hogy ezek a manipulálások veszélyesek, és hosszú távon sokkal nagyobb kár származik belőle, mint előny.

Aki tudatosan mágnesezéssel szórakozik az előbb, vagy utóbb úgyis le fog vele bukni. Ha nem máskor, az utólagos leszereléskor. Amúgy sem volt rá semmi okunk, ugyanis elég alacsony a tényleges fogyasztásunk. Nincsen fagyasztóládánk, nem volt elektromos sütőnk, valamint nincsenek extrém fogyasztású eszközeink. Egy 53 négyzetméteres lakásban elég nehéz lenne havi 20eFt-os árámszámlát normális körülmények között összeszedni.

Ami azonban meglepő, hogy úgy tűnik nem vagyunk egyedi eset. Valamint többen el kezdtek idegeskedni a szerintük is túl magas számot mutató mérőórák miatt. Az ELMŰ, egyéb áramszolgáltató, vagy ezekhez kapcsolható cégek számára az ilyen esetek kész aranybányát jelentenek. Nézzük csak a lehetőségeket, amik szigorúan csak gondolatok és teóriák, elképzelhetően semmi valóságtartalmuk sincs. Az alant felvázolt esetek szereplői kitaláltak, így minden hasonlóság csak a véletlenek következménye lehet.

1.

Tegyük fel, hogy van egy névtelen áramszolgáltató, aki úgy dönt, hogy bár jók az éves bevétel és költség számaik, de mégis szeretnének nagyobb bevételt elérni. Ekkor jön a nagy ötlet, hogy mágnesezzük be a fogyasztóink óráját, hogy eleve többet mérjen. Átalánydíjasoknál egyszerűbb, mert azok nem nézik naponta/havonta az órájukat. Az első átalánykülönbözetnél talán még nem is gyanakodik senki. Megnőhet a fogyasztás sok minden miatt. Eztán a fogyasztó igyekszik mindenhol spórolni, de nem jut eredményre. Hiába hív áramszerelőt, hiába kér tanácsot semmi.

Ezt követően az áramszolgáltatóhoz fordul, hogy vizsgálja ki a problémát. Itt sokan visszariadhatnak az első, 8eFt-os bevizsgálási költség miatt, és inkább tovább fizetik havonta a magasasbb díjakat. Végül csak kijönnek áramszolgáltató megbízottai, hogy elvigyék és bevizsgálják az órát. Hiába küldenek meghívót a vizsgálatra, egy laikus bizonyára úgysem tudja megállapítani, hogy szabályszerűen járnak-e el. A szakemberek a szállításnál már nem is törődnek azzal, hogy az óra a szállítás során bemágneseződhet-e, de ha nem lenne baja az órának, akkor is sikerülne megoldaniuk... hátha véletlenül valaki mégis visz szakértőt a vizsgálatra.

A fogyasztó még csak nem is sejti, hogy áldozat, pedig ha előre tájékozódna, akkor tudhatná azért kap nagyobb, műanyagkeretes órát, mert ő bűnözéssel gyanúsított. Az áramszolgáltató és bérencei még csak nem is foglalkoznak vele, hogy az óra a jövőben is ugyanúgy támadható lesz, ezért még csak véletlenül sem szerelnek fel manipulálásra alkalmatlan (itt most lehet, hogy túl naív vagyok), digitális szerkezetet. Így ha közvetetett villamcsapás éri valahogy az órát, vagy túlzott feszültség-ingadozás lép fel a hálózatban ugyanúgy tönkremehet az eszköz, és újra gyanúsítható az ügyfél. Természetesen ilyenkor sem tájékoztatják az azonos épületben élőket, hogy milyen problémák lehetnek, mert egyszerűbb tovább fejni őket...

Az áramszolgáltató pedig jófej. Úgy dönt, hogy nem siet a kompenzációval a hibás óra miatt, bár visszatéri a bevizsgálási 8eFt-ot, hanem inkább gyorsan kötbért állapít meg. Ha az ügyfél eddig tudta fizetni a magasabb áramdíjakat, akkor, egy óra megamperje szorozva 15.000Ft-tal sem fog problémát okozni.

2.

Tegyük fel, hogy az áramszolgáltató valóban jófej, és tiszta mint a hó (mi pedig álomvilágban élünk), a bevizsgáló cégek viszont a sötét oldal megtestesítői. Mágneses fegyverükkel sorra járják a háztartásokat, és delejezik meg az órákat. Aztán jó munkaadójuk folyamatosan ellátja őket megbízatásokat, amiket már nagy rutinnal tudnak végrehajtani. A jó áramszolgáltató persze még csak nem is gyanakodik.

3.

A gonoszt egy rivális áramszolgáltató testesíti meg. Aki bár először hasznot hajt riválisának, azzal mégis csak hasznot hajt saját magának, hogy hitvány eszközökkel magához csábítja a megkeserlett fogyasztót. A visszacsábítás eszköze is lehet ugyanez...

4.

Kár lenne kihagyni az óragyártókat is. Miért csinálnánk jó és megbízható mérőeszközöket, amikor a piacon csak néhány új ügyfél van? Készítsünk szándékosan rossz órát, hogy később újabbakat adhassunk el. Abból semmi jó nem származik, ha valakinél akár 30 évig is megbízhatóan működik az eszköz. Abban sincsen semmi érdekük, hogy tökéletes, manipulálásmentes mérőket készítsenek.

5.

Egyéb eshetőségek. Gondolok itt gonosz villámcsapásra, ami galád módon tönkreteheti a mérőórát, vagy egy talpraesett haragosra... Azt hiszem, hogy a teóriák kapcsán a határ a csillagos ég.

Volt ki írta, hogy egy óra nem mehet tönkre ok nélkül. Ez bizonyára így is van.

Márton mászik és feláll

A kis fénnyel és örömmel borús napjaink közepette kicsi fiunk örvendeztett meg. Először azzal, hogy a szombati nap folyamán rájött hogyan is lehet mászni. Ezt azóta már elég tudatosan gyakorolja, és láthatóan egyre kevesebbet tolat. Most már tudatosabban jelent veszélyt az egész lakásban. Bárhol és bármikor febukkanhat.

Még szinte fel sem ocsúdtunk ezen örömből, amikor másnap úgy döntött, hogy hasamra támaszkodva két lábra áll. Láthatóan ez nagyon boldoggá tette, ezért a délután/este folyamán még többször sikeresen megismételte ezt.

Annamáriánál már kevesebb dolgon lehet meglepődni, de azért ő is még meg tud lepni. A hétvégén nagyon élvezte a babaúszást, és elég jól ment is neki. Annak ellenére, hogy nem mindig akar lábtempózni és buborékot fújni, valamint a kartempó még sehogy nem megy neki, azt mondta az úszást oktató néni, hogy már mehetünk egy csoporttal feljebb. Erre még alszok párat, mert én még nem igazán érzem így. Bár kétségtelen, hogy imádja a vizet, és egyáltalán nem fél tőle, valamint nincs baja, ha hosszú ideig kell a víz alatt lennie.

Amin azonban még jobban meglepődtem, hogy gyakorlatilag egyedül el tudja indítani a mosogatógépet. Én ugye nem nagyon vagyok otthon, amikor Évi elindítja, és csak november végén vettük az eszközt, tehát én még nem nagyon ismerem a működését. De Annamária már igen... Elmagyarázta, hogy hová öntsek port, majd becsukta a gép ajtaját, és sorban megnyomta a szükséges gombokat. Hihetetlen!

Armin van Buuren egy kicsit máshogy...

A már többszörösen a világ legjobb DJ címet nyerő Armin van Buuren abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a North Netherlands Classical Orchestra eljátszotta néhány saját nótáját. Ebből most az Eller van Buurennel kiegészített Zocalo című számot szúrnám be. Igen, a tesó gitározik.

Gyerekduma

Most pedig igyekeznék majd néhány kellemesebb témában is írni, hátha el tudom nyomni bosszúságomat, illetve valamelyest tehetetlen helyzetünket.

Csináltam egy új cimkét (keményebb vonalasabb blogerek kedvéért tag-et), amivel majd gyermekeimmel folytatott, megmosolyogtató beszélgetések fogom jelezni.

Tudni kell, hogy Annamária magát úgy szokta nevezni, hogy "HÁ", és mostanság egyre többet beszél, vannak 3-4 szavas vagy esetleg hosszabb mondatai is. Néha már nagyon meg tud lepni. Főleg, amikor a Kiskakas gyémánt félkrajcára mesét próbálja elmondani, meglehetősen jól... Persze volt már olyan, hogy sokadjára vagy egyáltalán nem értettem, hogy mit akar. A "pép fojam van" összefüggést egy darabig mondogattam magamban, mire rájöttem, hogy "szép fogam van", akar lenni

Eset 1:

Legutóbb éppen valami rosszaságot csinált, ami utána megkérdeztem tőle:

- Annamária, normális vagy?

Válasz:

- Nem. Há vagyok.

Eset 2:

Ma reggel pedig azt mondtam a nagyobb babbancsnak, hogy:

- Annamária, nehéz vagy!

Válasz:

- Nem. Nem vagyok nezéz (nehéz). Mátó' (Márton) nezéz.

Ehhez még tudni kell azt is, hogy egyszer a szemem láttára sikerült Mártont a hónánál fogva felemelni.

Az ELMŰ ügy folytatása...

Azzal kezdeném, hogy talán van néhány reménysugár, amiből mindent nem is feddnék fel.

Tegnap este leadták az RTL Klub esti híradójában az Évivel készített riport egy részét, amit itt lehet megnézni: http://www.rtlklub.hu/video/84999. Mondjuk az említett 75% valójában 175%, de ez már apróság, ahogy néhány egyéb dolog is, amit pluszban említenek. Azonban amellett nem lehet szótlanul elmenni, hogy a riporterek által megkérdezett szóvivő azt mondta, ha teszünk feljelentést, akkor újragondolják az ügyet. Évi ezt a mai nap fogja intézni.

Közben továbbra is tartjuk a kapcsolatot egyetemi tanárokkal, valamint Évi már elküldte az ügy összefoglalóját néhány olyan szervnek, akik talán érdemben is tudnak foglalkozni a dologgal.

Tegnap éppen Évi hozott be munkába, amikor felhívták az ELMŰ egyik ügyfélszolgálatáról, és a jelenlegi óraállás után érdeklődtek. Közöltük velük, hogy 648 környékén áll, amire a vonal túlsó végén lévő hölgy azt mondta, hogy az nem lehet, mert 2000 felett kellene lennie. Persze... akkor, ha rossz lenne az óra. De nagyjából 100 nap fogyasztása esetén ez azt hiszem, hogy ez reálisabb szám. Nem tudom, hogy mit képzelnek!

Ha már ügyfélszolgálat. Az egyik kezük nem tudja, hogy mit csinál a másik... Nem tudják, hogy szüneltetniük kellene a - téves becslésekre alapuló - számlázást, és meg kellene nézni, hogy mennyi az óra felszerelése óta felhasznált mennyiség. A tegnapi telefonáló valószínűleg azt mérte fel, hogy mennyi lehet a mostani fogyasztás, és hogy mennyit kell majd kompenzálniuk, ha egyáltalán fognak...

Ugyanakkor meg kell említenem, hogy Évi próbálta telefonon hívni ezt a Szécsi Tamás főelőadó néven ismert egyént, de nem vette fel a telefont, és a kollégánője lepattintotta a feleségemet. Már az is furcsa volt, az eredetileg egyeztetetésnek hívott valamin, csak ismerették a tényállást, és semmi mást nem ajánlottak fel. Nem mintha jogosnak érezném a kötbér csökkentését, mivel azt nem csökkenteni, hanem megszüntetni kellene. A "megbeszélést" követően pedig mind lesütött szemmel jártak a folyosón, mert tudták, hogy igazából ők a bűnösek... vagy legalább kétlábon járó bábjai a korábban említett (bűnszövetkezettnek) áramszolgáltatónak.

Az (elektromos) hálózat csapdájában

Egy korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy mi történt velünk. Jó ideje a villanyóránk hibás adatokat mért, amit mi az izzók spotra cserélésével, Évi a gyermekek miatti otthonlétével magyaráztunk. Persze kiderült, hogy a csúnyán átvágott minket a mérőóra...

Az ELMŰ megbízásából kijött két szerelő, aki a helyszínen megállapította, hogy az óra nagyjából 100%-al többet mér, mint kellene. Ezért leszerelték az órát, majd elvitték bevizsgálásra. A vizsgálatra sajnos nem tudtunk elmenni, mert nekem lehetetlen volt a január-februári időszakban egy fél nap szabadságot is kivennem, valamint a feleségemnek nehéz lett volna a két gyermekkel elmenni.

A vizsgálat során, a függetlennek mondott, Elster Méréstechnikai Kft. szakemberei megállapították, hogy az óra 175-218%-os hibával mér... Magán a mérőórán külsérelmi nyomokat nem találtak, de a fékszerkezet gyengesége miatt feltételezik, hogy az órát mágneses behatás érte, ami miatt 300eFt kötbért akarnak tőlünk begyűjteni. Igen, háromszázezer forintot!

Menet közben utánajártunk pár dolognak a témában:

- Kiderült, hogy az óra egyszeri mágneses befolyásolásra tönkremehet.

- A mágnesnek nagyon erősnek kell lennie, és az óra közelében kell lennie. Ennek ellenére nem kizárható, hogy egy nagyobb hangszóró erősebb mágnese is képes rá.

- Kiderült, hogy a szomszédnak tavaly tavasszal hasonló probléma miatt cserélték le az óráját, és a mi óránkat az ELMŰ meg sem vizsgálta, pedig a kettő egyugyanazon szekrényben van. Csak mivel akkor szabálytalan volt az eljárás, ők megúszták.

- Az óra mutatóját fékező mágnesnek állandóan ott kell lennie, mert ellenkező esetben olyan értékeket mér az óra, mint nálunk. Ki az a bolond, aki azt kockáztatja, hogy ezzel lebukjon, és ki az a nemnormális, aki szándékosan tönkretegye a villanyóráját.

Ma hívtak úgynevezett egyeztetésre, ahol gyakorlatilag elmondta egy fickó, ami le volt írva. Nem volt semmiféle tárgyalás, és kézhez kaptuk a 300eFt-rólszóló számlát. Közben kihívtuk az RTL Klub egy tévés stábját, hátha tudnak valamit segíteni a jelenlétükkel. Ma lett volna a híradójukban, de valami miatt ez mégsem került be a napi hírek közé.

Most éppen azon vagyunk, hogy valami megoldást találjunk, meg egy jó ügyvédet, aki már nyert pert az ELMŰ ellen. Ugyanis lehetetlen egy helyzetben vagyunk... Azt állítják, hogy csak a folyosón lehet a mérőóra, mert tűz esetén onnan le lehet kapcsolni. Viszont a folyosón nem megoldható a mérőóra szekrényének őrzése. De persze mi vagyunk az első számú gyanúsítottak.

Közben kaptunk egy levelet, amiben közölték, hogy a rossz óra miatt majd kapunk valamennyi jóváírást, az utolsó 4 hónap fogyasztása alapján. Persze azt nem írták, hogy mennyit. És a számadat annyiból csalóka, hogy azóta a sütőt lecseréltük elektromosra és vettünk egy mosogatógépet is.

Arra figyelmeztetnék mindenkit, hogy más is kerülhet hasonló helyzetbe! Nem tudja az igazát bizonyítani, pedig még számtalan probléma okozhatja (szerintem) az óra tönkremenetelét. Elfáradt az anyag, eleve rossz óra, valaki "jófejsége" vagy bosszúja, esetleg az ELMŰ saját akciója, hogy több pénzt szedjen be a hozzájuk kötött fogyasztótól. Védekezni nem lehet... Az óra az áramszolgáltató tulajdona, de az őrzést a fogyasztónak kell megoldania. Ráadásul a fogyasztó nem kérhet olyan védelmet, ami az óráját megvédené... Valamint nem hívják fel a figyelmet arra, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet.

Ha valaki tud egy jó ügyvédet, aki már szállt szembe az ELMŰvel és sikerült is ellene nyerni, úgy kérem írjon nekem.

Márton morogva, ülve játszik

Igazából nincsen sok hozzáfűzni való.

Stephenie Meyer: Újhold (New moon)

Mint ahogy azt már a napokban említettem, jelenleg a harmadik kötetet olvasom. A második kötet is nagyon olvastatta magát, ezért gyorsan sikerült átlendülni rajta.

Az írónő vámpíros-szerelmes-történetes írása ott folytatódik, ahol az előző abbamarad. Persze az első száz oldalon belül megtörténik maga a bonyodalom, amire a könyv címe is utal. Nos, mi jut eszébe mindenkinek a holdról? Persze, a vérfarkasok. Persze ők is jók, akár csak kedvenc vámpír barátaink. Ezzel már sokadszorra veri ki a biztosítékot egyes vámpíros és vérfarkasos horror imádó barátainknál. Hogy is van ez?

És persze Bella is megtalálja a hiánypótlást, a már első kötet szerint is esélyes, Jacob személyében. Akiben már akkor is ott lapult a potenciális vérfarkas.

Jelen könyv is igencsak jól olvasható, bár át kell magunkat tenni a szokásos lelkizéseken. Persze, ezen felül ott vannak olyan nyilvánvaló "hibák" is, amiken elég nehezen lehet túllendülni. Felmerül a kérdés, hogy hol voltak eddig a vérfarkasok? Miért csak mostanában jelentek meg újra? Meg persze ott van a már amúgy is képtelen "szerződés" a két rivális között.

A történet meglehetősen lassan nyúlik, ami várható is, mert a sok oldalban még nem akar az írónő minden poént ellőni. A vége elég érdekesen alakul, és talán túl valószínűtlenül is (érdekes a valószínűtlent említeni egy misztikus lényeket is tartalmazó könyv esetében). Nekem egy kicsit durva ugrásnak tűnik, hogy a nagy melankólikus helyzetből egyszer csak máshol terem a mi kicsi Bellánk.

Aztán lehetne beszélni a különleges képességéről is, ami talán előre fogja vetíteni, hogy vámpír lesz. Kérdés, hogy ezt hol tudja kihasználni, ha tényleg átalakul, illetve ez milyen előnyöket nyújt majd számára. És az hogyan lehet, hogy Alice mégis lát vele kapcsolatos dolgokat? Furcsa.

Mégis, mint írtam a könyv emészthető. Több blődséget tartalmaz, mint az előző rész, de mégis alig vártam, hogy oldal oldalt kövessen, és folyjon előre a történet. Most a harmadik kötettel egy kicsit meg vagyok akadva, de úgy gondolom, hogy hamarosan majd arról is fog jönni egy írás a részemről.

Better off Ted

Ezt a sorozatot nem ajánlották túl sokan, de én mégis úgy döntöttem, hogy megnézem, mert valami könnyedre és viccesre vágytam, aláröhögések nélkül. Valamint még fontos szempont volt az is, hogy egy évadot egyben meg tudjak nézni, és ne kelljen jó tévénéző módra heteket várnom a következő részre.

Aztán úgy alakult, hogy majdnem nem is lett az egészből semmi, mivel fehér köpeny villant. Igen, azt hittem, hogy valami orvosos-doktoros-kórházas sorozat, amiből én köszönöm, de nem kérek. Semmi kedvem a Vészhelyzet - Grace klinika - Dr. House és hasonló baromságokra. Szememben egytől-egyig szemét mind. Arra mennek, hogy legyen valami súlyos eset, esetleg tömérdek vér, valamint romantika... Ez kell a népnek.

Aztán végül jobban beletekertem a sorozatba, és láttam, hogy a fehér köpeny tudósokon van, akik még csak véletlenül sem műtenek, hanem idióta találmányokkal kísérletezgetnek. A Better off Ted egy picit az Eurekára hasonlít, csak itt a részek rövidebbek, és talán pont ezért, kevesebb is bennük az üresjárat. (Azt valaki meg tudja mondani, hogy miért kell mostanában szinte minden cégnek az XY Dynamics nevet adni?)

A 20 perc körüli részek pont ideálisak ahhoz, hogy lezavarjanak egy központi témát, meg némi humort csempésszenek bele, így ha nincs is végig kacagás, de széles mosollyal az arcunkon lehet nézni a részeket. Persze ez még nem jelenti azt, hogy ne lennének itt is gyengébb részek. Bár csak az első évadot tudom magam mögött, de néhol bizony egy picit nyögvenyelősen mentek a dolgok. Azonban mindezek ellenére bátran merem ajánlani a sorozatot, akik könnyed kikapcsolódásként egy érdekes/idióta/vicces találmányokat létrehozó és azokkal kísérletező vállalat mindennapjaiba szeretnének betekintést nyerni.

Elit alakulat (Band of Brothers)

Mostanában egy picit hanyagolom a nagyobb sorozatokat, és nem nézem őket darálva, mint hónapokkal ezelőtt. A legutóbbi ilyen, negyven percnél hosszabb epizódrészekkel rendelkező sorozat az Elit alakulat volt.

Elég furcsa, hogy ez még csak most került elő nálam, és nem évekkel ezelőtt. Eddig valahogy elkallódott, vagy valamiért nem jutott el hozzám. Emlékszem, hogy először egy régi jóbarátom ajánlotta, aki megrögzötten játszotta a Call of Duty első részét egyjátékos módban. Gondolom, hogy csak azért nem multiban, mert nem volt akkoriban Internetelérése. Aztán később akkor került elő, amikor a svájci ex-főnököm megemlítette, hogy van ilyen sorozat, és kölcsön tudja adni. Egy bontatlan fémdobozt adott, amiben az angol és német nyelvet tartalmazó sorozat dvd-i terpeszkedtek. Valamiért nem mertem, vagy inkább nem akartam felbontani az amúgy a magyar ár harmadért kapható pakkot. Egyszerűen megdöbbentő, hogy Svájcban ennyivel olcsóbbban hozzá lehet jutni valamihez. Aztán végül valamelyik munkatársam hozta el a lemezeket megtekintésre.

Azt kell, hogy mondjam elég megdöbbentően jóra sikerült a sorozat. Szinte kaptunk több, de ugyanakkor kisebb "Ryan közlegény megmenetése" filmet, melyek egyszerre mutatják be a háború borzalmait és a katonatársak közötti bajtársiasságot. Az első nekem jobban bejöttek, a kiképzés bemutatása, a "partraszállás", az első csaták, az első találkozás a borzalmakkal. A további részekben valahogy egy picit tompult a dolog. Azok már kevésbé voltak pergősek, inkább a drámai vonalat erősítették. Nem mondom, hogy ezek rosszul sikerültek volna, csak nem csak a mozgóképen életre kelő katonák tűntek fásultnak, hanem valamennyire a sorozat is. Mindezek ellenére az HBO-nak sikerült ezzel is igazán minőségit alkotnia. (Remélem, hogy hamarosan felvillan a zöld lámpa a tervezett Trónok harca sorozat előtt is.)

Lehet, hogy azért is tetszett annyira a sorozat első néhány része, mert ott megjelentek a Call of Duty játékból unalomig ismert pályák némelyike (bár még mindig nem tudom, hogy hol van van a Toujane pályán...), a kedvenc Brecourt tanyás, valamint a pro-mapnak titulált Carentan zongorával tarkított városa.

Ha már előkerült a zene, akkor még annyit hozzátennék, hogy a film zenéje egész jó, sőt szinte kiválló, tökéletesen illik a képsorok atmoszférjához, de ezt sem fogom rongyosra hallgatni, ahogy más filmzenét sem.

A sorozat megnézését követően sem fogok beleszerelmesedni a háborúba, és nem leszek rajongója sem a témának. Azonban megnéznék már egy olyan sorozatot, ami az ellenkező oldalról mutatja be a történetet. De erre valószínűleg nem fog sor kerülni, mert amint a híres mondás ferdítése azt mondja: "a történelemírás a győztesek privilégiuma".

Stephenie Meyer: Alkonyat (Twillight)

Nos, előzetesen nem tudtam, hogy mit vállalok, amikor megkaptam kölcsönbe Stephenie Meyer nálunk megjelent, első három, Twillight-ságához kapcsolható könyveit. Eddig még nem láttam az elkészült filmeket, és csak információmorzsákat kaptam arról is, hogy mikről szólhatnak ezek az egyre vaskosodó kötetek.

Annyit tudtam, hogy valamiért új Harry Potternek tartják (az új jelölt most Percy Jackson, amiről szintén nem tudok semmit), és hogy nagy körülötte a hiszti. Na meg persze vámpírok vannak benne és szerelem.

Nagyon rossz sejtések kezdtek bennem körvonalazódni, amikor a könyv hátsó lapjain rajongói méltatásokat találtam, amik főleg 13-18 éves lányoktól voltak. Azonban nem félelemlítettek meg az efféle nyálas hozzászólások nekiláttam az olvasásnak.

Azt kell mondanom, hogy az írónő tudja a dolgát. Aki valami véres-vámpíros, vagy gazdag fantasy elemekkel tarkított regényt szeretne olvasni, az neki se lásson! Mert valójában egy szerelmesregényt kapunk, amelynek központi szereplője (de)Bella Swan. Az ő szemén és lelki világán ismerjük meg az egész történetet, a környezetet és mindent. Az írónő szemét, mert a könyv olvastatja magát. Annak ellenére, hogy kapunk egy okosnak tűnő, de ugyanakkor nagyon buta libát, kinek érzelgős csapongásai néhol igencsak bosszantóak. Az írőnönek sikerült megteremtenie az írásban egy olyan idilli képet a főszereplő lányról, akit én mindig valamiért csak Debellának nevezek magamban, amit talán követendőnek találhat néhány nem kifejezetten szép, de költői szerelemre éhes tinilány.

A történet szerint Bella egy csendes amerikai kisvárosba, Forksba költözik apjához, aki már jó ideje különél feleségétől. Hogy a közhelyek tovább gyűljenek a faterja történetesen a helyi seriff. Bella már az utolsó középiskolás éveinél tart tanulmányaiban, de be kell illeszkednie a helyi közösségebe. Nem meglepő módon az új lány afféle központi karakter lesz (a sorozat 3. kötetének elején már úgy van megemlítve a dolog, hogy két csoport van, a Bellát szeretők és utálók), de lehet, hogy ezt csak annak kell betudni, hogy nézőpont-karakter ábrázolással van a könyv szerkezete megteremtve.

A beteljesületlen szerelemmel foglalkozó százoldalak nagyon gyorsan elfogynak a könyvből, különösebb izgalom nélkül. Bella nagyon gyorsan rájön arra, hogy kiszemelt pasija valójában egy vámpír, ahogy annak egész családja is. A végén egy kicsit felpörögnek az események és talán véresebbre is fordul a regény, de semmi extra.

Valójában egész jó kikapcsolódást nyújt a könyv, és egy kis változatosságot hoz az amúgy fantasy témájú olvasmányaim között. A vámpírokkal és egyéb misztikumokkal szinte alig foglalkozik, tehát betudható az egész szerelmes-lányregénynek... Mindezek ellenére folytattam az olvasást és jelenleg már a 3. kötetnél tartok.

Sajtos ropogós

Vélhetően több száz ilyen néven keringő recept kering már az Interneten és különböző szakácskönyvekben. Ez azonban egy igencsak jól sikerült változat, amit főleg frissen lehet nagyon szeretni.

A recept olyan maga primitív módján olyan egyszerű, hogy szinte fáj:

Hozzávalók:

- 45 dkg liszt

- 20 dkg reszelt sajt (füstölt és sima keverve) + a szóráshoz ízlés szerint

- 25 dkg margarin

- 1 kis pohár tejföl

- só

- 1 tojás

Az elkészítés:

A lisztet, sajtot, margarint, tejfölt, sót összegyúrjuk, majd nagyjábó 1 órára hűtőbe tesszük.

A kivett tésztát fél ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, tetejét megkenjük tojással, megszórjuk sajttal. Csíkokra vágjuk, majd 200 fokon sütjük, amíg jónak nem látjuk.

Márton fél éves (vendégblogger)

Mártonunkra azt mondta 4 hónaposan a konduktor, hogy le van maradva a fizikai fejlődésben. Ezen annyira nem csodálkoztunk, mert addigra a 3 kilós születési súlyára még fölszedett majdnem 4 kilót. Amikor hasra tettük, pár másodperc múlva sírva követelte, hogy fordítsuk vissza, csak a könyökén tudott támaszkodni, a fejét néhány másodperc múlva le kellett támasztani, hogy pihentesse a nyakát. Konduktor néni megmondta, hogy milyen gyakorlatokat csináljunk a gyermekkel. Ennek meg is lett az eredménye, mivel a két hete lévő vizsgálaton már azt mondta, hogy mindent a korának megfelelően csinál a csepp. Nagyjából Karácsony óta kezdett el rohamos ütemben fejlődni, amikor is tényleg napról-napra látszott, hogy már sokkal ügyesebb.

Mára eljutott oda, hogy négykézlábra áll, így himbálózik előre-hátra. Ezt egyre stabilabban csinálja. Eleinte rögtön eldőlt, még nem volt túl fejlett az egyensúlyérzéke. :) Aztán már a himbálózásból le is ült 6 hónaposan és 3 naposan. Aztán két napig szüneteltette ezt a tudományt, de azóta töretlenül tart, bármikor meg tudja már csinálni. Per pillanat az a legnagyobb gondja, hogy a himbálózásból csak tolatni tud, és előre nem. De a hátrálást is csak addig, amíg el nem éri a falat vagy a szekrényt. Itt egyszerűen "beszorul". Ekkor kell nagyon a segítség. :)

Az ebédet egy kicsit kibővítettük gyümölcsökkel és néhány zöldséggel. Éppen csak kóstolási mennyiséget adtam neki, a többit jégkockatartóba lefagyasztottam, és egyenként adom oda. A cél nem az, hogy a tejcsiről leszokjon a gyermek (egyelőre), hanem hogy megszokja az új ízeket. Eleinte minden nagyon nehezen ment (legalábbis nem rémlik, hogy Annamáriával is ennyit bénáztam volna).

A kiskanál hiába jutott be Márton szájába, akkor se tudta leenni róla a hamikát. Már azon törtem a fejem, hogy elveimet föladva szilikonos kanalat kellene venni, amikor kiderült, hogy a laposabb kiskanál teljesen jó. A rendes babaetető kanalak nagyon vastagok, és nagyon mély bennük a mélyedés. De a sima kávéskanál tökéletes. Elég lapos ahhoz, hogy a gyermek le tudja róla szopizni a pépes táplálékot.

Aztán adtam neki sütőtököt, mondván, hogy minden gyerek szereti. Majdnem egy nap volt, mire átjött rajta a nagyjából egy jégkockányi mennyiség. Kérdeztem a védőnőt, hogy akkor nem korai-e még a "szilárd" ételek bevezetése, de azt mondta, hogy nem, nyugodtan adjam neki. Adjak neki minden nap ebédre valami újat (persze csak kb. 5 naponta), délután uzsira pedig valami olyat, amit már ismer. Még nem jutottam el odáig, hogy uzsonnára is kapjon egy kis gyümölcsöt, de lassan összeszedem magam.

A cukkini még jobban megviselte a gyermek gyomrát. Egy jégkockányi mennyiséget adtam neki délben, ami másnap 11-kor ért át rajta, legalábbis én azt hittem, de még délután 4-kor is volt belőle a pelusban. Aznap kímélő - gyümölcsnapot tartottunk a továbbiakban. Aztán megint adtam neki cukkinit, de már a végén fél nap is elég volt, hogy áttolja magán. :)

Márton már nagyon kezd társasági lény lenni. Keresi Annamária társaságát, ha meglátja, egyből ránevet, ha elég közel ér hozzá, akkor megpróbálja megfogni, és széles mosollyal tudatja, hogy nagyon örül neki. Már annyira ügyes, hogy "tud" puszit is adni. Az ő kis "gyenge" fogásával megkapaszkodik az ember hajában, és odahúzza a másik arcát a szájához, és nagyra tátja a száját. Így szépen összenyálaz, és nagyon boldog tőle. :)

A másik, amit nagyon tud, az az, hogy ő csinál valamit (pl. a kezével üt egyet), erre anya grimaszol. Márton kipróbálja, hogy vajon ez következőre is működik-e. És láss csodát, működik. Ezzel nagyon hangos kacagást lehet a gyermekből kicsalni.

Ja, kacagás: nagyon megy. Mindenkire mosolyog a csepp már alapból is. Ha esetleg sikerül valamit csinálni, ami számára vicces, nagyon szépeket tud kacagni a kicsike. Eléggé jó kedélyű gyermek. Ha nincs valami baja, akkor szeret nevetgélni. Estére már kicsit nyűgösebb, de szerintem minden gyereknek vannak nyűgösebb időszakai, hát neki az este az.

Kezecskéjével már tudja ügyesen fogni a tárgyakat. Két kézzel is, áttenni egyik kezéből a másikba.

A legjobb játékok: ásványvizes palack félig vízzel - mozog benne a víz, ha süt a nap, akkor a fény is szépen törik rajta, el tud dőlni - ezen jól meg lehet lepődni, és el is tud gurulni - akkor meg lehet utána evickélni. A másik érdekesség - szülői felügyelettel - az újságok. Érdekes, hogy hogyan szakad, színes, sok kis darabra téphető. Ami még nagyon érdekes, hogy az egyes anyagoknak milyen hangja van, hogyha a körmével kapirgálja. Ilyenkor elég hosszú ideid próbálgatja, hogy a környezetében minek milyen hangja van. A lábával ugyanez: kopog vele, kicsit arrébb fordul, ott is kopog. Ha szerencséje van, sok játék van körülötte eldobálva és mindnek más hangja van, ahogy a lábával hozzáér.

Van még egy kedvenc jelzése: a „repülés”. Ha mindkét kezét a feje fölé emeli, és egyszerre a hasára csapja, akkor föl szeretne ülni, vagy szeretné, hogy fölvegyék. Ilyenkor olyan, mintha repülni szeretne, olyan gyorsan csapkod, hogy majdnem föl is száll. :)

Szóval már nagyon ügyes a kicsi csibefasirtocska.