Gyermekkel a Gémklubban

Tettem otthon egy könnyelmű ígéretet 7,5 éves nagylányomnak, hogy egyszer elviszem majd a Gémklubba játszani. A 10 órai nyitásra érkeztünk és nagyjából délután 4-ig ott voltunk, miközben rengeteg játékot kipróbáltunk.

Köztük volt a Ciúb, A kis herceg - Az én kis bolygóm és a Machi Koro is, de ezekről majd a következő bejegyzésben írnék néhány gondolatot. Ezen írásban a kisebb, gyerekeknek szóló játékok kerülnek majd említésre.

Pihenésképpen ugyan játszottunk pár pálya Firkalandot, de a kifogyásig túlterhelt filctollakkal nem volt olyan jó móka, hogy sokáig folytassuk. A műanyag lapok tisztásához pedig ajánlott lenne egy kis 9x% alkohol beszerzése. Ezzel nagyjából le is tudtam a tegnapi nappal kapcsolatos negatív részt.

Ugyan Az elvarázsolt labirintus megvan otthon is, de Annamária szeretett volna vele játszani és legalább megtanítottuk Levinek (aki nem Balázs) is a játékot és kiderült, hogy 4 fővel is működik.

Rings up!

Az első nem ismert gyermekibb játék a Rings up! volt. A játékban mindenki felhúz egyik keze minden ujjára (kivéve a hüvelyujjat) 2-2 azonos színű karikát. Egy játékos középre felcsap egy lapot, amin valamilyen témára építve színes dolgok vannak rajzolva, rajtuk egy-egy számmal. A feladat, hogy a hüvelykujjunkra felhúzzuk a karikákat abban a színsorrendben, amit a felfordított lap jelez. Aki a leggyorsabban végez az nyer. A végső győztes pedig az lesz, akinek sikerül előbb 5 lapot megszereznie.

A játéknak van számos apróbb variánsa is (a karikák az asztalról szétszórva vagy toronyba rendezve kerülnek a hüvelykujjunkra, stb.), de nagyjából ez a lényeg mindegyiknél. Egész szórakoztató, könnyed játék. Ha valaki készítene a kártyák kiváltására mobilos alkalmazást, akkor akár befőttes gumikkal is lehetne játszani.

Szellemlépcső

Ezt követően jött a Szellemlépcső, ami egy egyszerű dobj-és-lépj játék, egy pici aprósággal megbolondítva. Ha az adott játékos szellemet dob, akkor a figurájára rákerül egy szellem. Ha már más játékoson is rajta van a szellempallást, akkor egy újabb szellem kidobásakor dönthet a játékos, hogy elcseréli egy másik játékossal a kiosztott, karaktert jelző korongját, vagy két szellem pozícióját felcseréli a táblán. Az nyer, akinek a végén aktuális saját bábuja ér először a célba. Ez is elég szórakoztató tud lenni (kettőt is játszottunk vele), nem csoda, hogy több év gyerekjátéka díjat is bezsebelt. Nagyon vicces tud lenni, mikor már sokadszorra cseréljük fel a pozíciókat és korongokat, mikor már nem vagyunk benne teljesen biztosak, hogy ki kivel van, de ugyanakkor az is elképzelhető, hogy valaki a játék végig nem dob szellemet és végiggyalogol a pályán. Mindenképpen ajánlott játék gyerekes családoknak, bár az árazása egy kicsit elijesztő lehet (ahogy a dobozon lévő német felirat is).

Csodapalota

Talán ez a játék tetszett legjobban Annamáriának. Nem található fent a BGG-n ez a Gémklubbos kiadvány, de talán csak azért, mert nem annyira társasjáték. A lényeg, hogy az egyik játékos kap adott számú és formájú fából készült testet (kockát, hasábot, toronyformát, stb.). Egy másik játékos pedig egy lapon készült rajz alapján igyekszik elmondani a másiknak mit is lát, és hogy az alapján mit építsen meg a másik. Ha az készen van, akkor meg kell fordítani a kártyát és ellenőrizni kell az eredményt. Itt lehetnek csúnya meglepetések attól függően, hogy vajon mit látott a kártyát ismertető a lapján és annak minek is kellett volna lennie a valóságban.

Ez egy igazán ötletes játék, ráadásul egy magyar tervezőtől. Nagyban segíti a térlátást, a formák felismerését és az együttműködést is, ezért akár oktatási céllal is jó lehet óvodákba, vagy alsóbb általános iskolai osztályokba. Valamint felnőtteknek is, mert vannak azért benne elég izgalmas feladványok is.

Rush Hour Shift

Az utolsó játékok egyikeként kipróbáltuk a Rush Hour Shift nevű játékot is. Ez a Rush Hour nevű logika játéknak a kétszemélyes, párbaj jellegű verziója. A lényeg, hogy az autónkat a pálya egyik végéből a másikba kell eljuttatnunk, az ellenfelünket megelőzve. Egymással szemben indul a két autó és az utat különböző egyéb jármű "torlaszolja el". Ezeket a Rush Hour szabályai szerint csak előre és hátra lehet tolni.

A kezünkbe kapunk 4 kártyát, amiből egyet kijátszhatunk, ha ránk kerül a sor. Ez mondja meg, hogy mennyit haladhatunk, vagy hogy eltolhatjuk-e a pályát. A lap kijátszását és az akciót követően húzunk egy újabb lapot a kezünkbe és jöhet a másik játékos. Meglehetősen egyszerűnek tűnő, logikai játék, amivel szintén jót lehet játszani.

Sztorikocka

Levezetésnek Annamária dobott párat a Rory's Story Cubes óriáskockás változatával és indulásunk előtt még elmondott egy rövid mesét a kidobott kockákból a kedves, szakállas, de mindenképpen szimpatikus Zolinak, hogy ne teljen szomorúan délutánja további része sem. Ebből nekünk a Voyages verzió van meg, ezért gondolta a lányom, hogy kipróbálná. És perszer azért is, mert valóban óriásiak a kockák. Amit nem is értek, mivel gyerekjátékról van szó, és egy felnőttnek is erős kihívás a kezébe fogni egyszerre az összes kockát, amikkel akár embert lehetne ölni. Vagy ha azt nem is, de egy sikertelen, asztalról ledobós gurítást követően az valószínűleg beleáll a padlóba.

Utólag is szeretnénk köszönetet mondani a játékismertetésekért és a végtelen türelmükért a két alkalmazott úrnak, Zoltánnak és Leventének.

A Study in Emerald

Sir Arthur Conan Doyle megalkotta Sherlock Holmest, H. P. Lovecraft pedig szörnyekkel és Mérhetetlen Vénnekkel tömte tele nagyjából ugyanazt  korszakot. Neil Gaiman pedig gondolt egyet és összemixelte ezt a két világot egy - ingyenesen letölthető és olvasható - novella erejéig, aminek A Study in Emerald címet adta.

Mindezek tetézésére Martin Wallace játéktervezőnek éppen volt egy olyan játékötlete, amire rá tudta húzni a Neil Gaiman rövid történetét és így gondolódott ki A Study in Emerald névre hallgató társasjáték. Mindez végül -, gondolom a téma egyediségéből adódóan - egy Kickstarter kampány segítségével valósult meg.

Korábban volt már tapasztalatom a szerző - a szintén egy kitalált világra épülő - egyik társasjátékával, a Discworld: Ankh-Morpork nevűvel, ezért nagyon kíváncsian vártam, hogy mit fog ajánlani a Study in Emerald. És már csak azért is, mert a Gémklubban tett látogatásaim alkalmával Balázs már máskor is ezzel szeretett volna játszani. A mostani szerdai alkalomkor ez is előkerült, zárójátékként.

Itt látszik a végeredmény

A környezetet már a bevezetőben vázoltam. A világot a Mérhetetlen Vének és ő alattvalóik uralják (Loyalist), akik ellen egy lázongó, a korábbi, szörnyek nélküli világot visszaállítani próbáló csoportosulás (Restorationist) szeretne minél hatékonyabban fellépni. (A zöld és lila színek használata miatt, itt is afféle tébolyult Fradi-Újpest meccs játszódik le a háttérben.) A játék elején mindenki megkapja a saját titkos szerepét, amit senki más nem tudhat, viszont a játék során idővel úgyis kiderül minden. A Study in Emerald több szempontból is nagyon érdekes játék, az egyik ilyen példa a játék végi győzelmi feltételek, ugyanis csak abból a frakcióból kerülhet ki a végső győztes, amelyikben nincs az amúgy utolsó játékos. Valamint úgy is meg lehet nyerni a játékot (az egyik oldalon), ha saját magunkkal végzünk. Az érdekes és káoszos megoldások miatt az is előfordulhat, hogy a játék 30 percen belül véget ér a másfél óra helyett.

Ez voltam én

A játék  működésében is nagyon egyedi. Zsolttal együtt nagyokat pislogtunk Balázs szabálymagyarázata közben, még úgy is, hogy nagyon jól, érhetően elmondott mindent. Kapunk 10 kártyát, amit pakliépítős (deckbuilding) mechanikával használunk és folyamatosan bővítünk. Egyszerre 5 lap lehet a kezünkbe, amikkel két akciót valósíthatunk meg, majd fel kell húznunk magunkat megint 5 lapra. Ha a húzópakliból elfogytak a lapok, akkor a dobópaklit kell újrakeverni. A lapokon használhatjuk a feltüntetett akciót, vagy a felső sarokban lévő ikonokat. Amik között van bomba a robbantásokhoz, pénz a kockavásárlásokhoz és kocka a befolyásszerzéshez. Egyszerre több lapot is kijátszhatunk egy akciónkhoz, ha pl. több kockát szeretnénk használni.

Lássuk az akciókat:

1. Befolyást jelentő kockákat helyezhetünk le. Ezt tehetjük adott városra (amiért városlapot kapunk), a városnál lévő kártyalapra. Ez afféle licitként működik, tehát ha egy utánunk lévő játékos ráhelyez kockát, akkor azt túl kell licitálnunk, ha magunknak szeretnénk.

2. Magunknak követelhetünk egy lapot. Ha a befolyáskockáink többségben vannak az adott helyen, amikor sorra kerülünk, akkor elhúzhatunk egy lapot. Ha városról van szó, akkor a város lap mellett pontot is kapunk, valamint miénk lesz a város is. A városok esetében nem lehetünk nyugodtak, mert a következő körökben mások visszaszerezhetik tőlünk.

A laphúzáshoz felhasznált befolyáskockák a Limbóra kerülnek.

3. Visszavehetünk befolyáskockát. A kijátszott kártyáinkon a kockajeleket használva befolyáskockákat húzhatunk vissza saját készletünkbe a Limbóról.

4. Vehetünk befolyáskockákat. Minden két pénz szimbólumért egy kockát vehetünk.

5. Használhatjuk a kártya akcióját. A rajta lévő szöveget érvényesíthetjük.

6. Ügynököt mozgathatunk.

7. Passzolhatunk

Ez itt a saját magát őrületbe hajszoló győztes

Ezeken kívül még több dolog történhet. Pl. felfedhetünk kettős ügynököt, felfedhetjük saját azonosságunkat, megjelenhetnek zombik vagy vámpírok. Itt is elég sok dolog van, amit figyelni kell és első játék során biztosan képtelenség átlátni mindent. Mindent nem is akarok és nem is tudnék elmondani, mert ennyi alapján talán már mindenki eldöntheti, hogy ki szeretné-e próbálni A Study in Emeraldot vagy sem.

Ez is jó, szórakoztató játék, egy kis káosszal megfűszerezve. Érdekes látni, hogyan működik egyszerre a többféle mechanika: a pakliépítés, a licitálás, a területszerzés, a titkos idenditások, valamint a valamilyen szintű összejátszás "csapattársunkkal". Ez sem egy otthonra megvásárlós játék, de biztosan játszanék még vele, ha lehetőség adódna rá.

Ui: A játékot már szinte csak aranyáron lehet beszerezni, de ha minden igaz, akkor jön egy újabb kickstarteres hadjárat, ahol a második kiadást lehet majd megszerezni. Az jó pár dologban el fog térni az első kiadástól.

AquaSphere

A szerdai Gémklub látogatás során ez volt a 3. játék, ami előkerült, az AquaSphere. A két Laci (Lacxox és Főnix) előre figyelmeztetett, hogy ez szárazabb lesz, mint a Cavum volt.

Ez volt a 3. találkozásom egy Stefan Feld játékkal, a Bora Bora és a Castles of Burgundy után, így nagyjából volt elképzelésem, hogy mire számíthatok.  Sőt, az elsőnek említett játék után arra is fel voltam készülve, hogy a gazdag színvilág mögött viszony kőkemény gondolkodásra, virtuális Excel-táblák egymásba hivatkozására lehet számítani.

A játékban mélytengeri kutatókat alakítunk, akik tengeralattjárókat és különböző tevékenységekre programozható búvár robotokat használnak. A pontjelző sávot is tartalmazó táblán tehetjük meg a programozást, a konkrét lépést pedig egy több kartonlapból összeszerelhető fő táblán. Gyakorlatilag ez a két dolgot (programozunk és valamilyen programozott akciót végrehajtunk) tesszük az egész játék 4 fordulójában, míg valaki nem passzol. Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy egy nagyon egyszerű  játékról van szó, de ez egyáltalán nincs így. Rengeteg lehetőség van és nagyon sok apróságra kell figyelni.

A programtábla

Mint írtam a programozás egy külön lapon tehető meg. A 4 forduló elején egy véletlenszerűen húzott lap alapján láthatjuk, hogy milyen feladatokat milyen sorrendben/összeköttetésben tehetünk meg. Ugyanis, ha már választok egy bizonyos programozást, akkor azzal eldöntöttem, hogy a mellette levőt már nem tudom abban a fordulóban, csak azokat, amik felette találhatóak. További szabály, hogy fordulónként egyszer, 3 órajelző beadásával lehet választani egy tetszőleges akciót is (én ezen a szabályon átsiklottam a játék alatt, de nem is nagyon volt ilyenem túl sok).

A saját játékostábla

A feladatokat a 6 részből - véletlenszerűen - összerakott táblán tudjuk végrehajtani. Tehetjük azt helyben, vagy egy másik helyre átsétálva (0-3 órajelzőért cserébe). A középre helyezett hatszögletű lapka mutatja, hogy a következő fordulóban miket kell felhelyezni az egyes részekbe, és ezzel is számolni kell. Ahol a tudósunk marad vagy ahová átlép, oda leteszünk egy robotot, és átvettük a terület feletti irányítást. Ha korábban már volt ott egy másik robot, akkor az átcsúszik a töltőállomásra. A töltőállomáson viszont csak bizonyos számú robot lehet, a limit felettiek pedig visszakerülnek a játékosok saját játékostábláira.

A saját játékostáblákról még nem esett szó. Innen kerülnek jó esetben le és rossz esetben vissza a robotok, illetve a tengeralattjárók. Ennek is elég nagy szerepe van, ugyanis ezek határozzák meg, hogy hány pontot kaphatunk a forduló végi értékelések folyamán.

Az állomás

De most vissza az akciókhoz. Mi is a 7 programozható akció:

1. Lehet bővíteni a saját laborunkat. Ehhez is kapunk egy külön lapkát, amit egészen kör formájúra bővíthetünk. A fő- és szerzett lapkákon lévő ikonokkal lehet bővíteni saját korlátainkat. Pl. hány követ tárolhatunk, vagy hány polippal végezhetünk.

2. Időjelzőt szerezhetünk. Az időjelzőkkel lehet venni majd a bónusz akciót, vagy átmenni más területekre akciót végrehajtani.

3. Fekete kő szerzése. Erre azért van szükség, mert bizonyos ponthatárokat akkor léphetünk túl, ha be tudunk adni fekete követ.

4. Polipvadászat. Ha a forduló végi értékelésnél van polip az általunk uralt területeken, akkor az mínusz pont. A vadászatért pedig polipszámtól függő pontot lehet kapni.

5. Tengeralattjáró lerakás. Pont jár utána, valamint ez is felold egy pontkorlátot.

6. Kutatáskártya szerzése. Ezekkel valamilyen egyszeri- vagy többszöri hatást/akciót szerezhetünk magunknak.

7. Egy robot programozása. Ez az adott labor egyedi tulajdonsága alapján programoz be egy robotot.

A fordulókat egyenként értékelni kell és ez alapján a legtöbb pontot szerző játékos a győztes. Lehet plusz pontokat a részlegekben szerzett többségekért, a felhasznált robotok és a kristályok után, valamint negatív pontokat a polipok után. Ezeken túl van még pár dolog, amik után lehet plusz pontokat kapni a játék végén (pl. teljes saját laborért, minden felhasznált tengeralattjáróért, időjelzőkért, stb.)

Ezek nem tevék, de nem is fakírok

A játék nekem tetszett. Értem ez alatt magát a mechanikát, a működést, valamint magát a kinézetet is. Valóban rá lehet sütni, hogy unalmas és száraz euró játék, ahol még lassulhat is a játék a lassan gondolkodók vagy dönteni nem tudók miatt, de ezzel talán nincs is baj.

A kinézet valami briliáns! Nem fakockáink vannak, hanem fából készült tudósfiguráink, tengeralattjáróink és robotjaink. A Chtulhu... izé, polipfigurákról nem is beszélve. Most egy picit gondolkodom a játék beszerzésén, de nem tudom, hogy a saját társaságomban mennyire jönne be. Én viszont - egy alapos szabályátolvasást követően - feltétlenül játszanék még vele.

Cavum

Felvettem az ünnepi munkásruhámat!

Csákánnyal a vállán, kisimult ábrázattal, arcán ravaszkás mosollyal tekintett rám a talpig bajuszba öltözött bányászember. Most újra megnézve a borítót inkább úgy tűnik, mintha új ruhát vett volna fel a portrékép elkészítéséhez, de ez a játék szempontjából mellékes.

A tegnapi Gémklubbos látogatás első nehéz, száraz eurója Lacxox-tól érkezett, amit a másik Lászlóval (az ásványimádó Főnixszel) együtt próbálhattunk ki hármasban. A Wolfgang Kramer és Michael Kiesling szerzőpáros bizonyára valami ellenállhatatlan vonzalmat érezhet a bányászat iránt, mivel már ez a második játékuk, amit hasonló témával ismerek meg. Igaz, a Szénre fel!/Glück auf névre hallgató 6 évvel később készült.

A Cavumban alagutakat kell ásnunk, állomásokat létrehoznunk drágakő teléreket kell feltárnunk, városokba szállítanunk, majd végül a piaci igényeket kielégítve eladnunk. Ebből sejthetjük, hogy elég számolós a játék, de a remény a szépségre elhal a doboz kinyitásakor.

A játéktábla és a saját akciójelző táblánk időtől megkopott sárgás színárnyalatot kapott, ami ugyan nem csúnya, csak egy picit szürkébbé teszi a hangulatot. Az útvonallapkák egy picit apróra sikerültek és a színviláguk ezeknek kifejezetten csúnya. A drágaköveket jelző kartonlapkák helyett lehetett volna a dobozban műanyag jelelő, ami sokat dobott volna a hangulaton, hogy mégis valami szépet bányászunk. Talán 2008-ban ez még nem volt annyira nagy elvárás.

A játékban "csak" forduló van, amikben összesen 12 akciót hajthatunk végre, de egyszerre csak maximum négyet, majd egy másik játékos köre következik. Akciók előtt licitálás van a körsorrendre, ami után még kapunk egy megfelelő dinamitlapkát is. Ezt követően választhatunk egyesével a rendeléslapok közül, egészen addig, míg valaki nem passzol.

Ez bizony komponensileg nem lett valami szép

Mikor rajtunk van a sor lehetőségünk van útvonalat építeni, dinamitos lapkát letennünk, állomást vagy ásványkincs lelőhelyet lehelyeznünk. Az akciók között található két dzsóker, valamint a saját akcióinkat lezáró begyűjtés. Ennek segítségével tudunk a városokkal összekötött, hegyi állomásaink között lévő telérekből érceket gyűjteni.

Elég kiélezett és optimalizáló harcot kell folytatnunk, ahol érdemes mérlegelnünk, hogy egyik-másik játékossal szemben konfrontatívan lépünk-e fel, vagy egy picit segítve. Ugyanis az útvonalépítés során nem csak a lapkák mellé, hanem rájuk is tehetünk új utakat, ezzel a másikat elzárjuk az ércszerzéstől. Fontos az is, hogy milyen fajta ásványkincset választunk a saját telérünkbe, ahogy az is, hogy minél több városba jussunk el úgy, hogy a másik nem.

Miután mindenki végzett az akcióival jön a város pontozási fázis. Meg kell nézni, hogy adott városban kinek van olyan állomása, ami saját hegyi állomással is összeköttetésben áll. Minden ilyen játékos annyi pontot kap, ahány üres hely van még városban. Üres helynek számít az olyan állomás is, ami nincsen összekötve saját hegyi állomással. Ezt követően robbannak a dinamit lapkák és a körülöttük lévő üres útvonalak is. Majd jön a licit, ahol a drágaköveinket adhatjuk el licit keretében (egy színt csak egy játékos) és végül a teljesíthetünk nálunk lévő rendeléslapokat is győzelmi pontokért.

A végeredmény. Szoros lett... a második helyen

Ez a három forduló még kétszer lezajlik és jöhet a játék végi pontozás. Itt van egy újabb várospontozás a felrobbant állapotok után, lehetőség van újabb licitre, valamint levonásra kerülnek a nem teljesített rendeléslapok is.

A játék nem rossz, de ugyanakkor nem is kiemelkedő. Azonban egy kicsit száraz, amit a a külcsín -, beleértve a komponensek kinézetét - még tovább fokoz. Továbbá tipikusan sokat gondolkodós játék, ahol adott esetben el tart egy darabig, amíg sorra kerülünk. Valahogy ez sem az a játék, amit többször, azonnal, egymás után kívánna magának az ember.

Broom service, avagy futárszolgálat seprűháton

Miután sikeresen visszatértünk a nyaralásból Évi gondolt egyet és a gyerekekkel elment a szüleimhez. Az így szabaddá vált időt igyekeztem rögtön ki is használni és elmentem játszani a Gémklubba.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sikerül tapasztalatot szereznem a másik "német év játéka" díjas (SdJ) társasjátékkal is. A szabály csak német nyelven volt, ahogy a játék lapjai is, ami egy picit ellenszenvet keltett a játékkal is. Ugyan azt mondták rá, hogy nyelvfüggetlen, de néhány lapot bizony memorizálni kell.

A játékban nagy erejű varázsitalokat készítő- és azokat leszállító mágiahasználókat alakítunk, miközben a legtöbb győzelmi pontra törekszünk.

Minden játékos kap a kezében 10 lapot, amikből a 7 nagy forduló mindegyikében titokban kiválaszthat, majd kijátszhat négyet. Meglehetősen nagy jelentősége van, hogy a többiek ne ismerjék lapjainkat. Ugyanis, amikor a kezdőjátékos kijátszik egy lapot akkor ki kell jelenteni, hogy bátor vagy gyáva módon akarja-e használni azt. Ha gyáván, akkor a kevesebbet érő hatás biztosan érvényesül, azonban, ha bátran, akkor a nagyobb. Ugyanakkor, ha valaki bátorkodott és az utána következő játékos is bátor volt, akkor a kezdőjátékostól legtávolabbi személynél fog csak érvényesülni a hatás, a többinél nem, még gyáva módon sem. A játékosoknak kötelező azt a lapot kitenni, amit a kezdőjátékos kijátszott. Ezután a bátor játékossal kezdve, majd a gyávákkal folytatva kell végrehajtani a lapon szereplő akciót. Ezen akciók lehetnek valamilyen varázsital/varázspálca készítése, másik mezőre lépés és/vagy varázsital leszállítása, illetve felhő eltüntetés.

A varázsitalok színesek

Miután mindenki végzett a körrel, a legutolsó bátor játékos lát neki a következőnek. Itt is ugyanúgy ki lehet jelenti, a gyávaságot és bátorságot, vagy ha nincsen olyan lapunk a passzolást. A forduló addig tart, amíg mindenkinek el nem fogytak a lapjai. Ezt követően kerül sor a forduló értékelésére, amikkel további pontok szerezhetőek.

Egyáltalán mivel lehet pontot szerezni? Elsősorban a tornyokba leszállított varázsitalokkal. Itt megkülönböztetünk olyanokat, amikbe csak egyetlen egy varázsital tehető és olyant is, amibe bármennyi (egy kor alatt egy). Aztán ott van még pontszerzésre a felhők eltüntetése, ami ezen felül utat is nyithat egy új mezőre, valamint a játék végi értékeléskor hozhat nagyon sok pontot.

Ha a játék megjelenne magyarul is, akkor jó lenne pár dolgon javítani. A magyar nyelvű elég fontosak lennének, de az sem ártana, ha a színek jobban lennének árnyalva. A zöld és sárga színeket tartalmazó karikával még nincsen baj, de a barna-szürke esetében az utóbbi színt nem lehetett látni. A térképen sem teljesen egyértelmű, hogy egy-egy torony pont a határon áll-e, vagy egy adott mezőn.

A játék végi végeredmény szoros lett

Tegnap azon gondolkodtam, hogy vajon megérdemelten nyert-e meg a díjat. Aztán ma, hogy utánaolvastam a játéknak, kiderült, hogy a Witch Brew nevű játék átdolgozása és így még jobban elgondolkodtam ezen. A játék alapvetően nem rossz, de még így is volt olyan érzésem, hogy nem teljesen kiforrott. Sokáig vitatkoztunk azon, ha olyan lapot játszunk, amivel lépni kell és varázsitalt leadnunk, de nem tudunk lépni, akkor leadhatunk-e varázsitalt ott ahol vagyunk. Ennek nyomán már azon is vitatkoztunk, hogy egyéb esetben kötelező-e lépnünk, vagy csak simán leadhatjuk a varázsitalt.

A téma meglehetősen gyerekes, ugyanakkor a játék igényel valamilyen szintén mély stratégiát, amit tovább bolondíthat a titkosan választott szerepek esetén a saját bátorságunk. Azt nem érzem, hogy otthonra kellene a játék.

Gémklub látogatás a 3 X jegyében

A héten megint úgy adódott, hogy szerdán el tudtam menni a hosszabb klubnapra a Gémklubba. Hamar érkeztem, nagy tömegre számítva, de az aktuális népsűrűség egy kicsit alulmúlta várakozásaimat. Sebaj, legalább nyugodtabban lehet játszani.

Egy kicsit csalok, mert az egyik játék nem tartalmazott X-et, hacsak nem nevezem "Projekt X"-nek a még kiadás alatt lévő gyerekjátékot, amit segítettem tesztelni a Norbinak. Az alacsony költségvetésűnek készülő gyerekjátékot akár már 3 éves kortól lehetne játszani. A témájáról nem teszek említést, de az mindenképpen megnyugtató, hogy nem a megszokott gyerekjáték mechanikával (azaz nem a dobj-és-lépj) módon működik. A játék során egyszerre meghatározott mennyiségű feladatot hajthatunk végre, majd ha azok elfogynak, akkor jöhet az értékelés. A teljesített "küldetések" értéke alapján a legtöbb győzelmi pontot szerző játékos lett a győztes. Nem egy bonyolult játék, ahol nem én, vagy a már egyre gémerebbé váló gyerekeim lesznek a célközönség. (Játék közben Zoli megjegyezte, hogy a helyet már lassan lehetne Board Gém Teázónak is hívni.)

Ezt követően rávettek egy Lords of Xidit partira, amit egy újabb követtett egy rövid Dixetes kitérőt követően. Előbb ez utóbbiról írnék pár gondolatot.

Dixit

A Dixit elég közismert, Spiel des Jahres (német játékdíjat nyerő) partijáték, amit csak most volt lehetőségem kipróbálni. Nem tudom, hogy melyik verziójával játszottunk (talán a Dixit Odyssey-vel), de azt hiszem, hogy ez talán lényegtelen is, mivel nagyjából a lapokon lévő ábrák jelentenek csak eltérést, a játék mechanikája nem.

Meglehetősen egyszerű partijátékról van szó. Minden játékos kap hat darab lapot. A sorban jövő játékos mond egy "történetet", egy vagy két mondatot, vagy csak ráutaló magatartást tesz a kiválasztott lapjával kapcsolatban. Ezt a lapot képpel lefelé helyezi asztalra. A történethez passzolva, minden játékosnak ki kell választania egy saját lapot, amit be kell adni - fejjel lefelé - az elsőnek kirakotthoz. Ezen lapokat összekeverjük, majd sorban felfordítjuk őket. A történetmondót kivéve minden játékos tippel a saját kis kartonlapján lévő lyukakba helyezhető kicsi pöcökkel, hogy vajon hányas számú lap lehetett a történet alapja. A pontozást most teljesen nem tudom, de a helyesen tippelők és a mesélő is kap pontot, de ha mindenki eltalálja, akkor a mesemondó nem. A helytelen tippek után az adott tölteléklapot bedobó játékos kap pontot.

Nem egy igazán bonyolult játék, ami meglehetősen gyorsan pörög, miközben jókat lehet nevetni is. Nem árt hozzá a jó asszociációs készség és a kreativitás is. Nagyobb fős társaságoknak (5 fő felett) ajánlott lehet, de nekem valahogy annyira nem jött be. De ez annak is betudható, hogy valamiért nem nagyon szeretem a partijátékokat. Még úgy sem, hogy én nyertem a rövidített partit.

  

Lords of Xidit

A név ugyan hasonlóan cseng, de jobban nem is nagyon térhetne el egymástól a két játék. Rendben, annyi közös vonása van a Dixittel, hogy nyelvfüggetlen ez is és ugyanattól a kiadótól jött. Nem terveztem ezzel a játékkal sem játszani, de mivel formálódott rá a közelemben egy csapat és Zoli nem is tudott és nem is nagyon akarta megismertetni velem a Birodalmi Telepeseket. Ezért is jött a Lords of Xidit.

Mivel 3-5 fő játszhatja, valamint a többiek elmondása és érzés alapján is legalább 4 fővel működik jól a játék, ezért továbbra sem lesz nálam kívánságlistás. Annyiból kár, hogy viszonylag szép játékról van szó, amivel talán játszanék is még egy másik alkalommal.

Az alaphelyzet szerint hősöket alakítunk, akik különféle hősöket toboroznak maguk mellé, akikkel le lehet majd győzni a különféle ellenfeleket. Ezek legyőzésekor három dologból kettőt választhatunk (ha tudunk): toronyépítést a szörnyek közelében lévő területen, hárfa vagy bárd jelző(ke)t lerakni az egyik szomszédos mezőre, vagy pénzt. Mindhárom dolgot érdemes egyensúlyban gyűjtögetni, mert a végén az értékelésnél nagyot lehet koppanni.

Mi 5 fős játékot játszottunk, ahol 12 kör volt. Minden negyedik körben összemérhettük, hogy kinek mennyi erőforrása (kis színes minifigurája) van típusonként, és ezen "licitek" győztesei kaptak valami jutalmat.

A játék több szempontból is nagyon érdekes volt.

1. A mechanika: Egy saját táblán kellett tárcsákat forgatnunk, hogy milyen hat lépést szeretnénk megtenni a körünkben. Titokban kellett előre programozunk, hogy a különböző színű utakon haladunk, valami helyszíni akciót hajtunk végre (toborzunk valakit a seregünkbe, vagy harcolunk egy szörny ellen), vagy éppen (taktikai megfontolásból) pihenünk. Mivel egyszerre hajtjuk végre ezt a programozást, ezért érhetnek meglepetések. Figyelni kell, hogy a többi játékos is mire számíthat, mit tervezhet, mert mi hiába számolunk azzal, hogy 4 lépés múlva legyőzünk egy szörnyet, ha azt egy másik játékos 1 körrel korábban megtette. Akkor bizony homályra

futottunk. Ugyanakkor azzal is számolni lehet, hogy egy másik játékos előttünk toboroz el egy bábut, ami miatt mi legközelebb már egy értékesebbet vehetünk el. Vagy éppen elveszi az utolsót és akkor egy másik helyen jelenik meg egy új toborzóhely, ahol éppen nekünk megfelelő bábu is lesz. Nagyon sok mindenre kellene figyelni a tervezés során, szükséges kockáztatni, de ugyanakkor még így is belefuthatunk kellemetlen meglepetésekbe.

2. A végső értékelés: A játék elején kisorsoljuk, hogy a torony-lant-pénz hármasból melyikkel kezdjük, folytatjuk és fejezzük be az értékelést. Így ezen sorrend mellett előfordulhat, hogy bár nekünk van a legtöbb pénzünk, de már az első értékelési körben kiesünk, mert nem volt elég tornyunk. Ez egy kicsit gonosz, vagy rossz érzés lehet 1,5-2 óra játék után.

Sajnos mindkét játékban csúnyán elvéreztem. Az első esetében, mert még nem volt minden teljesen világos, a másodikban pedig azért, mert nagyon az időt néztem, hogy elérjem az utolsó tömegközlekedési eszközeimet. Bár mindezek mellett lehet, hogy nagyon béna is voltam. Mindenesetre nagyon jót játszottam előbb Lillával, Zsolt atyával, Zsomborral és Károllyal, majd a Dixites játékot követő partiban, az egyházi barátunkat leváltó Lacival. Köszönöm nekik a játékot és még még egyszer utólagos elnézést kérek, hogy lepakolni már nem maradtam segíteni.

Az érzéseim a játékkal kapcsolatban meglehetősen vegyesek. Nem rossz játék, de ugyanakkor picit gonosz is. Még akkor is, ha nem egymás ellen küzdünk, de mégis egymás elől lop(hat)juk el célokat. Elméletileg nem lenne holtidő, mert párhuzamosan tervezünk és utána a lépesek gyorsak lennének, de maga a tervezési fázis elhúzódhat. Egy kicsit érdekes volt, hogy amikor már a programozott lépéseket kellett volna tenni, akkor is néha egy picit elakadtunk.

A táblára, a grafikára, a korongokra, a minifigurákra és a jelzőkre nem lehet panasz. A mechanika sem rossz, de az értékelés gonosz. Szerencsére a legalább 3 fős feltétel miatt nem igazán merült fel, hogy kellene otthonra.

Robert Jordan: A világ szeme (Az idő kereke I.)

Egy 14 kötetet megélt regénysorozat bizonyára nem lehet annyira rossz, ha még ki is adták őket. Ráadásul a sorozat befejező részeit egy olyan író fejezte be - Robert Jordan halála után -, akinek írásait meglehetősen kedvelem. Az elvárásaim éppen ezért elég magasak voltak.

A történet szerint Folyóközben éppen egy nagy éves ünnepségre készülődnek, amikor is a környéken már élénk témát jelentő sötét dolgok ott is megjelennek. Elég hamar kiderül, hogy a támadások fő célja három tizenéves fiú, akik ha továbbra is ott maradnak, akkor azzal halálos veszedelembe sodorhatják a falut és a környéket.

A klasszikus fantasy írások nyomvonalán haladva itt is formálódik egy csapat, amely később bővül, ritkul vagy éppen többfelé szakad. A három falusi fiún (Rand, Tam, Perrin) kívül a csapat fő tagja még egy varázstudó nő (vagy ahogy a könyvben nevezik őket aes sedai) és az őt kísérő őrző. Főleg rájuk koncentrál a történet, valamint a főgonoszra, a Sötét úrra.

Ez a könyv egy tipikus csapatépítés, amikor megismerkedünk a karakterekkel és a velük történő események folyamán egy kicsit belebújhatunk a fejükbe is. Robert Jordan rettentő lassan építkezik, szinte érezzük az egyre nyúló árnyékot, ahogy az centiről centire halad előre, miközben lényegtelen (vagy lényegtelennek tűnő) apróságok sokaságával lát el minket. Ezek ugyan segítenek elhinni, hogy milyen komplex világot épített a történetfolyam köré, de ugyanakkor zavaró is tud lenni, mikor a Sötét úr hadnagyait már a 6. nevükön szólítja (Enyész, Myrddal, Szemnélküli, stb.) és sajnos ez majdnem igaz mindenre.

Az untatóbb részek során is észnél kell lennie, mert könnyen elveszhetünk. Nem igazán érthetjük még a Fény Gyermekeinek, a fehérköpönyegeseknek a motivációját sem, ahogy azt sem, hogy igazán miért vannak. Külön politikai hatalomként elkülönül még a királynő, valamint Amyrlin trón is, amiről kiderül, hogy egy személy.

A könyv akár még jó is lehetne, a sok és lassú vándorlásról azonban óhatatlanul A gyűrűk ura jutott az eszembe. Robert Jordan lassú és terjengős írásmódja egyelőre annyira nem jön be, habár maga a történet rejt magában potenciált. Egyelőre a tipikus jó-rossz, azaz itt Fény-Sötétség harcról van szó, kevés meglepő csavar nélkül. A történet előrehaladtával folyamatosan kerülnek elénk apró információk is, amik sajnos elveszhetnek a terebélyessé nőt szöveghalom közepette.

A történet - valamelyest - a könyv utolsó negyedében lendül be. Itt már kezdenek igazán izgalmas dolgok is lenni. Ugyanakkor nem tudok elszakadni A gyűrűk ura párhuzamoktól. A három fiú egyelőre a hobbitokat testesíti meg, később találkoznak egy olyan lénnyel, ami akár ent is lehetne. A sötét úr egy kicsit hasonlóan jelenik meg, mint ahogy Frodó látomásaiban történt. Az Enyészek szintén hasonlítanak valakikre, amit csak még jobban megerősít a folyón át való menekülés egésze.

Igazán jó könyvet vártam, de sajnos nem lett az. Azonban annyira nem is rossz, hogy ne folytassam.

Yardmaster Express

A közösségi finanszírozású (Kickstarter) társasjátékoknál általában sokkal jobban előtérbe kerülnek a minifigurákkal rendelkezők. Érthető, hogy ezek a szép grafikai és fizikai megvalósítás miatt többeket érdekelhetnek. Ugyanakkor ezek nem feltétlenül jók, de cserébe rettenetesen drágák. A közösségi finanszírozású társasoknál a másik véglet olcsó, kis méretű, esetleg mikrojáték (microgame), ahol elsősorban a játékmechanika és nem a külcsín dominál.

Ez utóbbi kategóriába tartozik a Yardmaster Express is, ahol további érdekesség, hogy ez eleve egy kisebb játék további miniatürizálása, ugyanis a sima Yardmaster nevezetű játék csak pár hónappal korábban zárt sikeres kampányt a Kickstarteren. A 10 dollár alatti ár, főleg, hogy akkor még nem 290HUF/USD volt az átváltási arány, nagyon kedvezőnek tűnt egy egészen jó alapötletűnek tűnő játékért.

Mi lapul a dobozban...
Kapunk egy remek, mágneses záras dobozt. Benne néhány reklám lapot, játékszabályt, kártyákat (a Caboose kiegészítők lapjait is), zsákot és kezdő játékos jelzőt

A Yardmaster Express mellesleg tökéletes példája a Kickstareknek, ahol ugyanis már nincsen több több ötlet a játékkal kapcsolatban, de azért még paszírozzunk be valamiket a dobozba, amitől a játékos azt többnek érzi azt. Tegyünk bele egy kiegészítőt, aminek eleve a játék részének kell lenni. Ráadásul gyakorlatilag laponként, ha a finanszírozás elért egy bizonyos összeghatárt. Mit is adjunk még? A tényleg remek, mágneses doboz ne legyen elég és rá bónuszként egy védőkarton, de adjuk még egy kicsi "utazó zsákot" is. Minek? És ha már ennyi értelmetlen dolgot adtunk, maradt még egy pici hely a fából készült első játékost jelző favonatnak is. Remek... Többletérzés megvan.

A játék célja
A legtöbb pontot elérni a lerakott kártyákkal, közben még megpróbálni arra is törekedni, hogy minél több egyszínű (típusú) kocsi legyen egymás mellett. A legtöbb pontot szerző játékos nyer.

Előkészületek
Vegyük ki a kártyákat a dobozból és mindenki kapja meg a kezdő lapját. Ezt követően egy a kezdőjátékos húzzon el annyi lapot, amennyien játszanak. Esetleg még a fa vonatot is kipakolhatja maga elé.

Játékmenet

Korábban volt egy olyan elképzelés, hogy az adóbevallásnak el kellene férnie egy söralátéten. Ennek a játéknak ezt sikerült megvalósítania. A kezdő lapkánk egyik oldalán rajta vannak az előkészületek és a játékmenet, a másikon pedig játék vége és a pontozás.

Az éppen soron lévő játékos kezébe veszi a kártyákat, húz melléjük egyet. Ezt követően egy lapot kiválaszt, majd a vonatszerelvényéhez csatolja. Vagy szín vagy szám alapján kell egyezni az előzővel. Ha ezt nem tudja teljesíteni, akkor a hátoldalával helyezi, ami dzsóker lapnak számít, de csak 2+2 pontot hoz a játék végén. Ehhez a laphoz a következő körben bármilyen lapot helyezhetünk. A játékos a köre végén bal adja a lapokat, majd a következő játékos jön.

A játéknak akkor van vége, ha az összes játékos lehelyezett a szabályban megfelelő számú lapot. Ezt követően össze kell adni a lapokon szereplő számokat, plusz ehhez hozzá kell annyit adni, amennyi azonos színű lapból álló sorozatunk van.

Gyengeségek

Túl sok gyengesége nincsen, de nem is egy erős játék, ezért ne is várjunk tőle nagy mélységet. Gyengesége, hogy alapból nem volt benne a Caboose kiegészítő, ami ad még új célokat is, amelyekkel további plusz pontok szerezhetőek. Ezekkel viszont - egy nagyon picit - nyelvfüggővé válik a játék.

Erősségek

Egy igazán gyors és pörgős játék. Ki- és elpakolással is lemehet egy játék 5 perc alatt. Talán kettő is.

Összegzések, kinek ajánlanám

Mint írtam egy elég egyszerű és gyors játékról van szó, ahol lehetőség van egy kicsit kiszúrni a másikkal is. Nagy sértődést persze nem lehet vele okozni, ugyanakkor lehet rögtön kérni egy gyors visszavágót. A játék nagyjából megérte a pénzét, habár nem egy "apró gyöngyszem" kategória. Csak egy egyszerű elfogadható játék, amit kicsi gyerekkel is már egész jól lehet játszani.

Kakaós csiga

Évi talált egy (szerintünk) tuti receptet, amit szeret itthon az egész család.

 

Hozzávalók:

60 dkg liszt

3 dkg élesztő

2 tojássárgája

2 ek olaj

1 csipet só

1 ek cukor

szükség szerint tej (kb. 3 dl szokott lenni)

Töltelék: 5 dkg vaj + 5 dkg margarin, kakaópor (általában Nesquick-et használunk), porcukor

Sütés közben: 2 dl tej vaníliás cukor (1-2 zacskó)

 

Elkészítés:

1. Élesztőt felfuttatjuk (langyos tejben a cukorral).

2. Hozzáadjuk a lisztet, tojássárgáját, sót és ha szükséges, még tejet, hogy közepesen kemény kelttésztát kapjunk. Utána hozzáadjuk az olajat, majd duplájára kelesztjük.

3. Elő szoktam készíteni közben a további hozzávalókat. A margarint és a vajat mikróban megolvasztom teljesen folyékonyra. A vaníliás cukros tejet inkább 1-1,5 dl tejből készítem egy vaníliás cukorral általában, de ha még szükséges, akkor készítek még egy adagot belőle. A sütőt 200-220 C-ra előmelegítem.

4. A tésztát 1-2 mm vastag, kicsit nagyobb, mint A/4-es téglalappá nyújtom (ha ragad a tészta, akkor egy kicsit lehet lisztezni, de általában nem szükséges). Megkenem a vajas margarinnal, megszórom kakaóporral (általában annyira, hogy csak néhol látsszon a tészta a kakaó alatt), és teszek rá halványan porcukrot. Természetesen ezt ízlés szerint lehet változtatni. Feltekerem a hosszabbik oldala mentén kezdve a görgetést. Kb. fél cm széles szeletekre vágom a hengert.

5. Beteszem a kimargarinozott, lisztezett tepsibe kb. 1 cm-es távolságokra (így pont össze fognak érni a sütés végére, de még szét lehet őket választani). A tetejüket a margarinos vajjal megkenem.

6. Sütés. Addig, amíg éppen elkezd pirulni (nálunk 10-15 perc) a teteje (ha túl már piros lesz a legtöbb teteje, akkor kemény lesz a csiga). Akkor kiveszem, mindegyikre kanállal csöpögtetek vaníliás tejet (általában egy ek van.tej 3-4 csigára elég). Visszateszem még 2 percre a sütőbe. Kiveszem, kész. :)

 

Ha nem akarsz annyit vacakolni vele, akkor lehet vastagabb szeleteket is csinálni, úgy belefér 2 nagy tepsibe is.

 

Tipp: Ha túl szorosra lesz tekerve, akkor a közepe fel fog emelkedni sütés közben - persze, ez nem von le semmit az ízéből.

Társasjáték este a Gémklubban

A véletlenek szerencsés összejátszásának köszönhetően valahogy úgy alakult a helyzet, hogy szerdán sikerült eljutnom a Gémklubba. Ez már csak azért is szerencsésnek tűnt, mivel a héten ezen a napon hosszabb a nyitvatartási idő, és így lehetőségem volt több játékot is kipróbálni.

Az első bálozók bénaságával toporogtam először egy helyben és próbáltam kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés. Több asztalnál már játék folyt, vagy éppen nem volt sehol senki. Én - számomra - új és ismeretlen társasokat szerettem volna kipróbálni, ráadásul olyanokat, amik még valamennyire passzolnak is az érdeklődési körömbe.

Dark Tales

Az egyik asztalnál éppen játékra készültek és mivel még volt hely, ezért csatlakozhattam a szintén akkor érkező Gáborral együtt. Az asztalnál Péter még csak éppen el kezdte volna magyarázni a szabályt Krisztinek, ezért pont jókor érkeztünk.

Először furcsán tekintettem az élénk, de ugyanakkor sötét hangulatot árasztó lapokra és különféle jelzőkre, amik közül a pontot érő lapkák úgy néztek ki, mintha valaki színes ceruzával rajzolta volna őket. Péter jelezte, hogy Dark Tales: Snow White kiegészítővel együtt tanuljuk a szabályt, mert úgy sokkal jobb a játék és utólag belegondolva igaz volt, de ezt majd később kifejtem.

A játék lényege, hogy a játék végi- és közbeni célokkal győzelmi pontokat szerezzünk, amiből nálunk legyen a legtöbb értékű miután valamelyik játékosnak elfogyott az összes lapja a kezéből.

A körünkben miután egy lapot húztunk lerakhatunk egy tárgyat (jelző tokent) és le kell raknunk egy kártyalapot. Ezt megtehetjük magunk elé (és így a következő körökben is lesz hatása), középre (hogy a következő körökben valaki kihasználhassa jótékony hatását), vagy eldobhatjuk a dobópakliba (ahonnan csak különleges esetekben szerezhetjük vissza).

A kijátszott lapokkal pontot vagy valamilyen tárgyat szerezhetünk, esetleg egy másik játékos orra alá törhetünk borsot azzal, hogy ellopjuk vagy kinyírjuk az elé tett lapo(ka)t. Ez ugyan interakciót visz be a játékba, de ugyanakkor királycsináló hatása is lehet. Fel lehet róni apróbb problémának a nyelvfüggőségét, ami miatt erősebb lelkületű gyerekkel még nem nagyon lehet játszani. Pedig bizonyára élveznék.

Miután lejátszottuk a második partit sikerült ráéreznem az ízére és arra is, hogy miért használtuk a kiegészítőt is. Nem tudom, hogy anélkül mennyire állná meg magát a játék. Így is szinte több kiegészítőért, más mesehősökért kiált a játék, mert így nem tudom, hogy mennyi játékot lehet beletenni, mielőtt megunná az ember.

Roll for the Galaxy

Néhány kör Dobble-t követően sikerült rábeszélnem az átformálódott társaságot (Gábort és Pétert, Zoli és Anton váltotta), hogy játszunk az egyik kedvencem, a Race for the Galaxy kockás testvérével. Nemrégiben segédkeztem a paraván és lapkák fordításában, ami miatt még jobban érdekelt ez a társas.

Az első, ami megdöbbentett az a kockák mérete volt. Sokkal kisebb volt, mint amire számítottam, és később az is bebizonyosodott, hogy valóban hajlamos könnyen átfordulni egy másik oldalára, ha rosszul nyúlok hozzá.

A játékban a kezdőlapkáktól meghatározott számú kockákkal (a munkásainkkal) dobunk a saját paravánunk mögött, majd a korábban említett kártyás ősből ismert akciók közül választunk (munkáselhelyezés). Ezek ugyan egy picit mások, mint az elődnél, de nagyjából hasonlóak.

Ezt követően ledőlnek a paravánok és megnézzük milyen akciók következnek be. Ennek megfelelően húzhatunk lapkákat az építési területünkre, ahonnan később elkészülhetnek új bolygóink vagy fejlesztéseink. Gyárthatunk valamilyen anyagot az egyik termelő bolygónkon, vagy ezekből pénzt vagy győzelmi pontokat szerezhetünk.

Az egész játék párhuzamosan zajlik, nincsen egymás között interakció, ami talán egy kicsit zavaró is. Mindenki a saját maga kis birodalmával törődik majd meglepetten kapja fel a fejét, amikor a másik bejelenti, hogy nála már 12 lapka van és véget ért játék. Persze nem biztos, hogy azzal ő nyert, ugyanis a végén a legtöbb megszerzett győzelmi pont számít.

A kipróbálást követően egy kicsit csökkent a lelkesedésem, már nem akarom annyira otthonra, de azért még mindig jó lenne. Igazából szeretném is, meg nem is... Mindenki jól eljátszik magában, egyszer valaki szól, hogy vége és annyi. Arra nincs lehetőség, hogy más elől lapot húzzunk el, az egyetlen egymásra hatást azzal lehet elérni, hogy a saját választott akciónkon túl figyeljük más játékos választott-e olyan akciót, amit mi is tudunk érvényesíteni.

Nagyon sok múlik a kezdő és a későbbiekben húzott lapkákon. Mert azok adhatnak további kockákat, amikkel dobhatunk. Jól kell menedzselni a pénz- és győzelmi pont szerzést, ugyanis előbbivel kockák kerülhetnek a kockavető pohárba, a másikkal pedig nyerni lehet. Másodszorra ez sikerült is, igaz nagyon szerencsés kockadobásoknak köszönhetően.

Akarom, nem akarom, akarom, nem akarom, akarom... mennyeneleazáraésaztáneldöntöm.

Colt Express

Nagyon sok dicsérő szó illette ezt a party-játékot, ami véletlenül az asztalra került. A kartonlapkákból összetákolt vonatszerelvény és hangulatfokozásra szánt, de funkciót be nem töltő karton tereptárgyak érdekes vadnyugati hangulatot árasztottak.

A játék elején kapott mindenki egy speciális tulajdonsággal bíró karaktert, majd mindenki megkapta ugyanazokat a lapokat. 6 töltény lapot amivel lövöldözhet, valamint különböző képességeket megtestesítőeket. Ez utóbbiból lehet sorban, a játékosok sorrendjében kijátszani egy-egy lapot, amit aztán ilyen sorrendben végre is hajtunk. Az akciók között szerepelhet a vonaton le, fel, előre vagy hátra mozgás, ahogy a békebíró is haladhat késztetésünkre a vonaton, illetve pofozkodhatunk, lövöldözhetünk és zsákmányt szerezhetünk.

Ha ütést kapunk, akkor valamerre elszállunk és elhagyunk egy zsákmányt, a lövést, akkor az hígítani fogja az áldozat húzópakliját egy felesleges lappal. Az én paklimat sikeresen fel is dúsították velük, úgyhogy elég csúnyát szívtam vele.

Talán ez is volt a fő oka, hogy annyira nem jött be. Ráadásul a pofonosztás bőven megvan a King of Tokyo/New York játékokban, amiket tudok a gyermekeimmel játszani. Ez ugyan teljesen nyelvfüggetlen, de mégsem érzem benne azt a pluszt, ami miatt kellene. És itt nagyobb lehet a sértődés is.

Ettől függetlenül baráti társaságoknak, vagy ahol kevésbé beszélik az angolt simán bejöhet partijátéknak.

Kingsport Festival

Antont elveszítettük, de mi még játszottunk volna valamit. Azt hiszem, hogy Zolinak jó döntése volt a Kingsburg lovecrafti verzióját elénk tenni. Egy időben szemeztem ezzel is és a Kingsburggel is, csak a 3 fős minimumlétszám ezt megfúrta.

A játékban ősi véneket megidézni kívánó kultistákat alakítunk, akiknek végcélja, hogy a 12. kör végére a legtöbb ősi jellel rendelkezzenek. Ezt persze úgy, hogy közben nem őrülnek bele a különféle borzalmakba.

A körében mindenki dob a saját 3 dobókockájával. Minden körben a dobás értéke határozza meg a sorrendet és a legalacsonyabb összértéket dobó kezd. Ilyenkor egy másik "előny", hogy a két leggyengébb eredményt dobó játékos 2 és 1 ép elmét kap vissza. A játékosok sorban leraknak az erőforrást biztosító lapokra 1, 2 vagy 3 kockát, amíg mindenkinek el nem fogynak a kockái. Erőforrásokat, varázslatokat biztosító lapokat, varázsláshoz szükséges energiát és ősi jeleket is lehet szerezni, de ezeknek lehet valami ára is, elmevesztés formájában. Kiemelten érdemes ügyelni arra, hogy ne érjük el tudattalanságtól habzó szájjal való rettegés állapotát, azaz a nullát, mert akkor már nem nyertünk.

A kapott erőforráskockákkal helyszínekre vásárolhatjuk be magunkat, amik további kedvezményeket vagy ősi jeleket adhatnak győzelmünk eléréséhez. Helyzetünket tovább nehezíthetik a ránk vadászó nyomozók és egyéb negatív hatások.

Alapjában véve elég (sötét, de) hangulatos játékról van szó, ami nekem eléggé tetszett. Véleményem szerint az erőforrást biztosító lapok lehettek volna kisebbek is és a tónusuk lehetett volna valamivel világosabb. Ahogy a tábla is grafikai szempontból egy fokkal sötétebb, mint amilyennek lennie kellene. A fa kockák súlya apróság ugyan, de a játék nem olcsó fogyasztói árába beleférhettek volna egy picivel igényesebb dobótestek is.

Azt hiszem, valamikor még meg kellene ismételnem egy hasonló Gémklubbos látogatást, ahová valahogy el kellene vinni Évit is... vagy még 1-2 plusz gyereket. Köszönet a jó szórakozásért a játszó partnereknek és Zolinak, aki még teával is feldobta ezt a kellemes estét.

Oculus rift

Több szerencsés eseménynek köszönhetően nemrégiben sikerült kipróbálnom az Oculust rift névre hallgató eszközt. Erről szeretnék pár gondolatot megosztani bejegyzésem olvasóival.

Miről is van szó?

Az Oculus rift igazából egy 3D-s hatást megjelenítő eszköz, és teszi ezt úgy, hogy közben minket egy számítógép modellezte térbe helyez. Ennek köszönhetően az eszközt viselő személy úgy érzi magát, mintha benne lenne a környezetben, forduljon előre, jobbra, balra vagy hátra, esetleg dőljön valamelyik irányba.

Előtte

Hogy ne ugorjunk rögtön a mély vízbe megnéztünk pár videót az interneten. Így előre felkészültünk rosszullétre, hányásra és arra, hogy ne boruljunk fel a székkel... mert állva semmiképpen nem mertük volna kipróbálni.

Közben

Kollégákkal érkeztünk a teszt helyszínre. Egy erős vassal rendelkező nagyképernyős tévét láthattunk, ahol szemmel lehetett követni - osztott képernyőn (a jobb és bal szemnek) - mit néz az aktuális virtuális "szemüveget" használó személy. Meglepő volt látni, hogy mennyi vezeték van bekövetve az eszközbe, amit valóban túlzás lenne szemüvegnek nevezni. Ezen kívül még volt egy kis kameraszerű eszköz, ami a fejmozgásunkat követte le, hogy minél jobb legyen a térhatás. A számítógéppel való összekötés sem volt teljesen zökkenőmentes és már majdnem feladtuk, hogy lesz belőle valami, amikor végül minden összeállt.

Egy DK2-es típust volt szerencsénk kipróbálni és én voltam az első szerencsés. Már csak azért is szerencsés, mert nem rögtön a mély vízbe kerültem, hanem egy kevésbé gyomorfogató demóba, amiben a Naprendszerben lévő túrát élvezhettem végig. Érdekes érzés volt egy üveggömbszerű valamiben repülnöm, miközben a bolygók és különféle égitestek elszállnak mellettem. Igazából hiányoltam, hogy egy aszteroida mezőben röpködhessek, úgy mint Han Solo a Birodalom visszavágban. Sajnos ilyen nem volt...

Aztán a kollégák a partról rögtön levethették magukat a mélybe, és felültek egy középkori várban lévő hullámvasútra. Majd érkezett egy durvább hullámvasút is, amit én is megtapasztalhattam. Valóban lehetett érezni a mélységet és magasságot, valamint a forgásokat. És mindezt gyomron belül is. Mikor nem én voltam soron, akkor külön élményt jelentett nézni a kollégák fejét és reakciókat.

Utána

Miután felkeltünk még mindig éreztük a hatást. Egy kicsit kavargott körülöttünk a világ, belül a a gyomrunk. Volt egy kicsi kábaság is, ami csak órákkal később tűnt el teljesen.

Akkor most ez jó volt?

Igen, mindenképpen remek élmény volt, de ez még nem jelenti azt, hogy kellene otthonra és a mindennapok részének akarnám. Most jelenlegi formájában még biztosan nem. Nagy és egy kicsit kényelmetlen is az eszköz, külső szemlélő számára pedig furcsa, hogy miért is venne magára bárki ilyesmit. Az élvezeti tényezője azonban sokkal jobb, mint egy egy Google kartondobozos VR (virtuális valóság) videónak, vagy 3D-s mozifilmnek.

Kell mögé erős vas is, mert néhol érezhetően röccent a kép, nem volt mindig teljesen sima. Látható volt az is, hogy nem egyszerű bekonfigurálni sem. Van még hol javulni ennek a technológiának, és nem tudni, hogy lesz-e majd neki komolyabb jövője.

Végül egy vicces videó, ahol a reakciók nem feltétlen túlzóak:

Gondolatok a Kickstarterről, a társasjátékok vetületében

Alapvetően egy jó és érdekes dolog a Kickstarter és a hozzá hasonlatos közösségi finanszírozáson alapuló pénzgyűjtő oldalak. Vagy legalábbis a mögöttük lévő alapötlet jó volt.

Lássuk miről is van szó, ha esetleg még valaki nem futott volna bele a dologba. Jön egy zseniális (vagy legalább is az alkotó szerint zseniális) ötlet, amit pénz híján nem lehet megvalósítani. Most vagy tényleg nem tud az ötlet kitalálója sehonnan pénzt szerezni, vagy nem szeretné, hogy egy cég álljon a dolog mögé és így esetleg elessen különféle jogoktól. A Kickstarter erre nyújt megoldást. Az ötlet megálmodója kitűz egy pénzügyi célt, ami mellett már megvalósulhat az ötlete, úgy hogy talán még egy minimális haszna is származik a dologból. A projektet támogatni kívánók felajánlanak valamennyi összeget, amiért cserébe kapnak valamit és közben a dolog megvalósulását is elősegítik. 

Mindenez nagyon szépen hangzik, azonban időközben változott pár dolog a kiinduló állapothoz képest.  Ezek főleg negatív irányban változtatják a Kickstarrel kapcsolatos hozzáállásomat. Ezekről szeretnék pár gondolatot írni a társasjátékok kapcsán.

Az utóbbi időkben egyre több játék jelenik meg ilyen formában. Mindenki elő mer állni a maga "zseniális" ötletével, a közösség pedig vevő rá. Ritka a túl zajos siker, de azért előfordul. Inkább kisebb sikerek vannak, amik nem feltétlen azonnal érnek be, hanem később. Ilyenek kapcsán fordulnak egyre többen a társasjátékok ilyen jellegű beszerzése kapcsán, bíznak benne, hogy megtalálják a rejtett gyöngyszemet. De erre kezd egyre kisebb lenni az esély.

Nézzük milyen "veszélyforrások" leselkedhetnek a gyanútlan játékokra.

1. Rossz játék, rossz dizájnnal. Itt szinte biztos, hogy nincs veszély, mert néhány elvakulttól eltekintve úgysem fogja senki sem támogatni.

2. Rossz játék, nagyon csinos dizájnnal és látványos képekkel. Ez egy elég gyakori jelenség. Rengeteg színes minifigura, látványos lapkák, táblák és kártyák, csak nincs fent játékszabály, vagy ha mégis, akkor az több sebből vérzik.

3. Remek alapötlet, jó játék, ronda megvalósítás. Ez főleg az ötlet kiagyalójának fájhat, mert ki venne meg olyan játékot, amin nagyon ronda rajzok vagy túl egyszerű játékelemek jellemeznek.

4. Remek ötlet, jó játék, szép megvalósítás, de a játék nem feltétlen teljes. Itt két eset fordulhat elő. Egy mikor az alapjáték igazából akkor lesz csak teljes, ha sikerül a finanszírozási célok között egy bizonyosat elérni. Vicces lehet, de majdnem életszerű, hogy pl. játéktábla csak akkor jár, ha az alap megvalósítási célt követően sikerült annak elérni a 150%-át. 200%-nál pedig már lehet lehet, hogy lesz szabálykönyv is mellékelve.
A másik ilyen eset. Amikor a gyakorlatilag minden megvan, de az alkotók kettébontják a játékot és csak akkor lesz teljes az élmény, ha még plusz 60%-ot befizetsz az első kiegészítőre... és még 40%-ot a másodikra.

Szomorú, de sok esetben lehúzva érzi magát az ember. És akkor még ott van a szállítási díj és még nem is biztos, hogy "EU-barát" a támogatott dolog. Azaz az egészre kell fizetned áfát, vámot és vámkezelési díjat, amikkel már duplájára nő az eredeti összeg. Az egészet pedig tetézheti egy több hónapos megvalósulási csúszás, aminek következtében a befizetést követő 12. hónapban látsz csak magad előtt kész terméket, ami talán olyan, mint amit elképzeltél.

A Kickstateres támogatáskor nagyon észnél kell lenni és lehetőleg utánaérdeklődni a dolgoknak. Fontos látni ki áll a dolog mögött, korábban már volt-e hasonló termékük és azokról milyen a tapasztalat. De még sem ez, sem egy jó nevű kiadó vagy egy elismert tervező nem jelent garanciát a későbbi teljes elégedettségre. A csak az így megszerezhető exkluzív dolgok nem biztos, hogy adnak elég pluszt a később a boltban is kapható termékhez képest.

Alapvetően nem egy elvetendő, utalandó dolog ez, csak legyünk észnél!

Taluva

Mostanában valamiért nagyon felkapták a Taluva nevű játékot, amit a hétvégén volt szerencsém kipróbálni. Előzetesen annyit tudtam róla, hogy belépő szintű és kicsit hasonlít a Carcassonne-hoz. Így még Évinek is tetszhet...

Mi lapul a dobozban...

- 4 színben a következő fa jelölők: 3 templom, 2 torony és 20 kunyhó

- 48 vastag kartonlapka, amik úgy néznek ki, mintha 3 db 6 szögletű lapka lenne (picipénisz formára) összeragasztva

- a szabály több nyelven

A játék célja

A vulkanikus szigeten lapkákat rakunk le és ezekre valamilyen épületet. Az nyer, aki a játék végére a legtöbb templomot rakta le. Egyenlőség esetén a tornyok, majd a kunyhók száma dönt.

Idő előtti győzelem lehet, ha valamelyik játékos 2 fajta épülettípusából mindent lerakott. Idő előtt pedig kieshet valaki, ha valamiért nem tud épületet lehelyezni.

Előkészületek

Itt csak össze kell keverni a vulkánlapok fejjel lefelé, valamint minden játékosnak ki kell osztani a jelölőket.

Játékmenet

A soron lévő játékos az első lépésében húz egy lapkát, majd lerakja. Vagy a korábbi területet bővíti egy másik elem mellé helyezéssel, vagy pedig vulkán formájú elemre vulkánt helyez és így egy újabb emeletet hoz létre.

A második lépésében pedig egy vagy több jelölőt helyez le valahová a térképre (de nem vulkán mezőre), nem feltétlenül oda, ahová a lapkáját helyezte. Kunyhót csak az első szinten lévő szabad helyre lehet tenni, tornyot a 3. szintre, ha egy mellette lévő lapkán már szerepel településünk, templomot pedig már meglévő, legalább 3 mezőből álló településhálózatunk mellé tehetünk.

Ezen kívül még lehetőség van a település bővítésére, amikor kiválasztunk egy települést és egy terepfajtát (ami a település mellett van és lehetőleg kettő vagy több van belőle). Ilyen esetben az első szinten egy mezőre 1, a 2. szinten 2, a 3. szinten 3 kunyhót tehetünk.

Gyengeségek

Van, akik azt mondják, hogy szép ez a játék. Szerintem nem annyira, túl sötétek az árnyalatok. Van már Carcassonne-om. Jó, tudom, hogy jelentősen eltér ez a játék attól, de nagyjából nehézségre ugyanaz. Valahogy nem érzek késztetést, hogy bármelyiket is nagyon elővegyem, de nem utasítom el, ha valaki szeretne játszani vele. Mi hárman játszottuk, de két fővel szerintem jobban működhet. Mivel úgy is lehet lapkát letenni, hogy azzal lesöpörjük az ellenfél kunyhóit, ezért okot adhat a sértődésre és egy ilyen lépéssel királyt is lehet csinálni.

És végül ott van az ára is. Egy 5-6 ezer forintos árkategóriában simábban el tudtam volna képzelni, mivel 8-10 ezer jó magyar pénzért már komolyabb játékokat is megkap az ember.

Erősségek

Nem túl bonyolult szabályok, könnyen tanítható, tanulható és nem kell számolgatni a végén. 

Összegzés, kinek ajánlanám

Valahogy az volt az érzésem, hogy ez a Carcassonne, Kingdom Builder és az amőba szerelemgyermeke. Mint korábban említettem nekem nem hiányzik, hogy a készletemben legyen, ugyanakkor nem gémer játékosoknak, kezdőknek bejöhet.