Armin van Buuren: A State of Trance 2009

Tegnap jelent meg Armin bácsi A State of Trance 2009 névrehallgató mixlemeze, amin nagyon jó kis muzsikák vannak. Majd lehet, hogy írok róla egy hosszabb értekezést, ha sikerült az egészet meghallgatnom. Nem kis elismerés lehet a Myon & Shane54 formációnak egy mixükön túl még egy saját alkotásuk is felkerült a kétlemezes albumra.

Itt pedig legyen egy kedvcsináló videó:

Nesze neked, Pete Tong!

Már nem most láttam, csak most jutottam, hogy írjak is róla valamit. Ebben a filmben van minden, ami kell. Szex, csajok, buli, rakendroll... azaz inkább trance muzsika.

Elég érdekes a "Nesze neked, Pete Tong" megalkotása, ugyanis tartalmaz elég erős al-dokumentalista részleteket is. Az erősséget itt az jelenti, hogy neves lemezpörgetők is a képernyőre kerülnek. Azt hiszem, hogy Paul van Dyk, Carl Cox, vagy Tiesto neve sokak számára elég ismerős lehet.

A történet szerint Frankie Wilde egy nagy tehetséggel megáldott lemezpörgető mester. Ebből él, és igyekszik minden előnyét kihasználni. Töménytelen mennyiségben iszik, drogozik és csajozik. Közben pedig rendkívül trágár módon beszél és viselkedik. Azonban egyszercsak beüt a gond. Szépen lassan elveszíti a hallását, és így teljesen hasznavehetetlenné válik DJ-ként és producerként. Újra az italhoz és az alkoholhoz fordul, aminek köszönhetően elveszíti feleségét és gyermekét (aki láthatóan nem is az övé).

Nagy nehezen azonban mégiscsak sikerül kilábalnia ebből a kétségbeesett helyzetből. Talál egy nőt, aki nemcsak, hogy megtanítja hogyan kell élnie süketen, de egyben lelki társa is lesz Frankie-nek.

Ez is egy olyan film, ami sokaknál kiverheti a biztosítékot, ezért igazából nem is ajánlanám senkinek. Ami persze nem azt jelenti, hogy rossz alkotásról lenne szó, sőt... Egyszerűen csak egy olyan világot jelenít meg, amit nehéz befogadni. Na és akkor még csak nem is beszéltünk a főhősről, aki szintén egy elég idegesítő figura.

És mielőtt levonnánk a sztereotíp következtetéseket. A film szólhatna egy rocksztárról is, hiszen ők sem viselkednek jobban. Sokakat elvakít a siker, a pénz, és háttérbe szorulnak az igazi értékek, amiket később vagy sikerül újra megtalálni vagy nem.

Kaméleon

Nagyjából a Valami Amerika 2 vetítése előtt játszották a moziban a Kaméleon című filmet is, de míg az előbbit meg is néztük ez idáig váratot magára. Meglepő módon a dvd-kiadás megjelenése fordított időrendben történt, ezért csak most tudtam megtekinteni a filmet.

Magyaroszág kicsi ország, ahol nincs valami nagy választék a színészekből. Szerencsére, most nem a Koltai-Kern vonalról történt a főhösök beszerzése, hanem az "Állítsátok meg Terézanyut!" szereplőgárdáját kérték fel ehhez a meglehetősen egyedi filmhez. Egyedi abból a szempontból, hogy bár nagyközönségnek szánták mégsem a vígjáték kategóriában. Ilyesmi volt a Para is, bár az megint csak egy más irányba ment el.

A Kaméleon kevésbé erőszakos, kevésbé vicces, egyfajta "átverős-mozi" kategóriába sorolható be. Ami azonban produkált néhány meghökkentő részletet.

A történet szerint két, intézetben felnevelkedett fickó, különféle munkák (főleg takarítás) segítségével információkat tudnak meg egyedülálló nőkről. A nők gyengéire alapozva sikerül őket meggyőzni, hogy közös bankszámlát nyissanak, ahonnan az ott lévő pénzeket saját magukévá tegyék. A nőktől kicsalják a pénzt, majd azok a büszkeségük miatt nem tesznek feljelentést. Viszonylag egyszerű a dolog... Azonban rábukkannak egy nagy halra, ami rengetek problémás helyzetet teremt.

Az egész film során az a kérdés, hogy mikor fog összeroppanni főhősünk (aki egyszerre lehet szeretni és utálni is), vagy végig tudja-e majd vinni a tervét. Szerencsére az egész film a végéig izgalmas, és néhány ponttól eltekintve pont ideálisra van időben is szabva. Volt pár apró jelenet, amiket nem kellett volna olyan sokáig húzni, de ettől még nem volt unalmas... csak annyit váltott ki, hogy mennyi idő van még hátra.

Az egyik legdurvább szereplő a doki bácsi. Ha a stáblistát megnézzük, akkor nem lesz nehéz kitalálni, hogy ki lehet majd az orvos. Ő lesz... Mit ne mondjak... volt néhány gusztustalan jelenete, amihez erős gyomor kell.

A filmet mindenféleképpen érdemes megnézni. Bár magyar és nem vígjáték, de valami egyedit teremt, az amúgy eléggé beszükült magyar filmes palettán. Végre valami, ami nem a szokásos sablon, hanem valami új. Remélhetőleg más rendezők is merítenek egy nagyot a lehetőségek tengeréből, és mernek valami újat is kipróbálni.

Babbancshelyzetek így május közepén

Évi kedden volt egy terheléses cukorvizsgálaton, ahol kiderült, hogy éppen tűréshatáron belül van, tehát nem kell aggódni, hogy megszaporodnának a vizsgálatok, vagy valahol szigorúbbra kellene venni a terhességi folyamatot. A diétájának köszönhetően nagyjából csak 1 kilót hízott a terhesség kezdetétől, ami egész jó. Bár én ehhez a részhez annyira nem értek.

A belül lévő gyerek gyerek nemét még mindig homály fedi. Ugye először azt mondták rá, hogy lány, aztán legutóbb, mintha valami mást is látott volna az orvos (én csak foltokat), úgyhogy semmi sem biztos. Évi egy picit ideges lett, hogy mit fogunk csinálni a rózsaszín ruhákkal, ha lány lesz. Megmondom őszintén, hogy mi nem vagyunk rózsaszín mániások, de valahogy mindig olyan ruhákat tudnak adni. Persze örülünk minden egyes ruhadarabnak, de miért van az előírva, hogy lánynak mindig rózsaszín vagy fiúnak mindig kék ruha kell. Én személy szerint ezt a babázás dolgot sem fogom annyira erőltetni. Így is annyi plüss dolgot kapott már Annamária, hogy abból árvízvédelmi töltéseket lehetne építeni a Tisza mentén.

Ha már a kint lévő gyermek is szóba került... A héten megérkezett az új kiságya. Nem valami nagy multitól vettünk, de lapra szerelve érkezett. A szállítók vagy valaki elnézhetett valamit, mert véletlenül nem olyan matracot kaptunk, amit kértünk. A mi szerencsénkre azonban kedvezően tévedtek, de gondolom, hogy más kárára. Saját költségen mi nem fogjuk helyreállítani a dolgot. Ugyanis, ha garanciális problémánk lenne, akkor nekünk kell fizetni a szállítás költségeit.

Visszatérve a kiságyhoz... Vicces módon csak egy lapot kaptunk, amin szerelési útmutató volt, és az is csak magához az ágy részhez. Azonban "tartalomjegyzékben" azok a csavarok szerepeltek, amik az ágyneműtartóhoz kellettek. Az IKEA azért sokkal igényesebben megcsinálja ezeket a dolgokat, és az ügyetlenebb felhasználóknak nagyobb segítséget ad. Jelen esetben azonban haladó, vagy fél-profi felhasználóknak szánták az egész csomagot. Nem volt teljesen átgondolt az összerakási konstukció, vagy az is lehet, hogy csak rosszul láttunk neki a dolgoknak. Meglehetősen megszenvedtünk azzal, hogy összerakjuk az ágyrészt, ugyanis a fémcsavarokat rögzítő, fába csúsztatott tartóelemeket (nem tudom, hogy ennek mi a neve) alulról valamivel tartani kellett, hogy ki ne essenek. Ehhez a művelethez papírzsebkendőt(!) használtunk.

Aztán ott volt még a kiságy ágyneműtartója is, ahol nem fúrták ki a hátsó rész bemélyedéseit, ahová a fábók készült kis dugóknak kellett volna illeszkednie. Valamint nem volt jelölve, hogy akkor hol is kellene igazából csavarozni.

Azt hiszem, hogy a körülmények ellenére egészen jól sikerült összerakni a kiságyat, majd este 10kor az alvó Annamária alá beerőltetni az ágyneműtartót. A félsötétben ezt kb. 5 percig tartott, nagy szitkozódások és zaj közepette.

Még valami... Évi töltött fel képeket a Picasan lévő webalbumba... úgy nagyjából tavaly októbertől kezdődve. Lehet őket nézni jól.

Star Trek

Újra kihasználtam a lehetőséget, hogy Évi és Annamária nem volt itthon, így nyugodtan elmehettem moziba. Mielőtt még nagyon önzőnek találnátok elmondom, hogy egy olyan filmet néztem meg, ami bizonyára nem érdekelte volna, csak végigszenvedte volna mellettem a két órát.

Eléggé várakozásteljesen ültem be a vászon elé, és a sok előzetes elmondása után valami nagy durranást vártam, erre nem egészen azt kaptam, amire számítottam. Tudom, azt is sokan elmondták előtte, hogy ez igazából egy két órás, akciódús, szemrágógumi, de ettől függetlenül még sokkal több józan gondolatot is elviselt volna. Az űrharcok és a csihipuhik persze kelleően izgalmasak voltak, és volt egy pár jelent, amikor Évi bizonyára megijedt volna, mert valami hirtelen a kamerában termet. A szereplők azonban nagyon rendben voltak, ahogy a poénok is. Szinte egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy unalmas lenne. Azért a legelején egy picit aggódtam, hogy túl epikusra tervezik majd a többi jelenetet, de szerencsére nem úgy alakult.

A filmnél az alapvető koncepció az volt, hogy felrúgnak minden szabályt, és olyannal is meg akarják kedveltetni ezt az univerzumot, aki egyáltalán nem ismeri. Szerintem ezt bőven sikerült is elérniük. Lehet imádni a filmet, és közben kevésbé utálni, de attól az még tele van óriási nagy sületlenségekkel. Jobb, ha inkább nem is állunk le gondolkodni a tér-idő kontiuumot illetően, csak szánkat tátva követjük az eseményeket.

Nem maradt le senki, aki nem látta volna a korábbi Star Trek sorozatepizódokat vagy mozikat. Mindent teljesen az alapoktól kezd J. J. Abrams. A későbbiekben ismert U.S.S. Enterprise legénysége a szemünk előtt kerül betoborzásra. A karakterek jól eltaláltak és kellően humorosak is, bár pont a határon táncolnak a túlzott viccelődéseikkel. Azonban a karaktereket meglehetősen közhelyesre formázta valaki. Az oroszon az akcentusa miatt kell nevetni, az ázsia úgy küzd akár egy ninja, a főhős szívtipró szépfiú, és Spock majdnem olyan, mint egy vulkáni. Apropó Spock! A készítők nagyon ügyesen csempészték be ebbe a részbe az eredeti Spockot.

Azonban volt még pár dolog, ami zavart. Pici dolgok, amik kevésbé zavarták az egész filmélményt. Az egyik ilyen az az állandó kameraeffekt volt, amit mindannyian úgy ismerünk, "amikor a lencsén vagy képernyőn megtörik a fény". Amit szabad szemmel nem lehet látni, csak akkor, ha valamit kamerán át nézünk. A másik, hogy egy párszor úgy éreztem, hogy egyes rövid, néhány másodperces jelenetek olyan tévések. Ezt jobban megmagyarázni nem tudom, de valahogy elég tompák voltak a mozifilmhez. És persze ott van az egyik nyitójelenet, amikor a kis Kirk autózik. Valahogy nem jöttem arra rá, hogy mi volt annak a jelenetnek a célja. Lehet, hogy csak azért rakták be, mert a reklámozások során is elsütötték (ez amúgy elég nagy poén volt, mert ugye sokáig nem esett le, hogy Star Trekről van szó).

A film jó, bár sokkal jobban tetszett volna, ha nem várom annyira. Nem vagyok ugyan treki, és nem tudom produkálni azt a speciális kéztartást sem, de minden érdekel, ami sci-fi. A lényeg, hogy jól szórakoztam, és nem akartam az órámon az időt nézni. Érdemes megnézni... különösen moziban.

Egy kis áttekintés

Talán sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért tart ott warez-kérdés, ahol éppen van, és hogy miért nem érzik bűnösnek magukat a felhasználók. Az áttekintésem, vélhetően, nem lesz teljes körű és talán teljesen megalapozott sem, de azért igyekszem semmit sem kifelejteni, és a lehető legkevesebb valótlanságot leírni.

Az 1990-es évek előtt születettek talán még emlékeznek az otthoni videózás hőskorára, amikor a videókazetták kézről kézre, és így a filmek kazettáról kazettára vándoroltak. Érdekes egy korszak volt, és még ma is emlékszem arra, hogy többen is kölcsönkérték az otthoni videólejátszónkkat, mert elavultságának köszönhetően könnyen lehetett vele másolni a másolásvédett filmeket is.

Ugye ekkor vidéken még nem mindenkinek volt műholdas- vagy kábeltévéje, ezért sokan csak a videókazetták segítségével nézhettek meg "új" filmeket. Óriási élmény volt például a Csillagok háborúját németül megnézni úgy, hogy semmit sem értettem belőle. R2D2 csipogásánál és Csubi ordításánál legalább megnyugtatott az a dolog, hogy külföldi barátaink sem tudnak belőle többet kihámozni.

Már ekkor is voltak szakadár magyarítók, akik önkéntesen alámondtak bizonyos filmeket. Elég vicces volt hallgatni az amerikai filmen a német hangot, amire magyarul rádörmögött valamit a "szinkrontolmács". A monoton hangjával egyszerre volt képes eljátszani nőt és férfit, bár ha valamit nem értett, akkor azon elegánsan átsiklott. Mondjuk egy Rambo 3 esetében nem kellett túlságosan megszakadnia... Aztán volt olyan film is, ahol besegített "szinkrontolmácsnő" is. Így láttam a "Nagy zűr Kis-Kínában" című zseniális Kurt Russel filmet. Néha beszélt benne nő is, de a végére valahogy eltűnt. Akik manapság sírnak amiatt, hogy miért szinkronizálják le magyarra a filmet vagy a sorozatokat, azok örülhetnének annak, hogy legalább nem alámondással kapjuk az arcunkba, mint a lengyelek. Innen jut eszembe, hogy az örök kedvencem a Vissza a jövőbe 3 volt. Az internacionalizmus csodája: angol eredeti hang, amire már jött egy lengyel alámondás, és közben egy másik szláv nyelv felirata volt rajta... Nos az egészre még ráugrott egy magyar alámondás is. Ez mindent vitt!

A kazettás másolásnál senkit nem zavart, hogy amit csinál az nem teljesen legális... És hasonló volt a helyzet a számítógépek esetében is. Nekem anno Commodore 64-esem volt, ráadásul kazettás egységgel. Már rögtön az elején kioktattak, hogy nem lehet csak olyan egyszerűen másolni, ha nem be kell tölteni a játékot egy magnóval, aminek a fejállása kedvező, majd a saját magnómmal, a saját fejállásommal a saját kazettámra felvenni. Érdekes volt a játékbetöltések után, a magnó le, majd magnó fel hadművelet. Hosszú hétvégéket tudtunk elszenvedni az ilyen másolásokkal, és persze az ezeket követő játékkal. Szerencsére nálam nem fajultak joystick törésbe az ilyen események...

Itt másolás melletti mentségünkre talán az szólt, hogy Magyarországon nem igazán lehetett kapni játékszoftvereket. Ahogy ez akkor is igaz volt, amikor az első PC-k elterjedtek.

Az első gépem egy 286-os volt. Ennek a vinyóját elég gyakran kellett formatálnom, és így a programokat újratelepítenem. Hogy akkoriban 20MB lemezterület mire nem volt elég! Az 1,2MB-os lemezeken vittük egymásnak a játékokat. Az volt ám az igazi filecserélés!

Szép lassan megjelentek a CD-k, és így már nagyobb tartalmakat is meg tudtunk egymással osztani, de ezzel egy időben jöttek már az eredeti szoftverek is. A Windows 95 megjelenésekor merült fel többünkben, hogy hoppá, lehet kellene fizetni érte valamit.

(Egy kicsit visszaolvasva a leírtak látom, hogy a magnókazettára másolt zenékről is megfeledkeztem. Ugye volt ahol nehéz volt beszerezni az új zenéket, és még nem létezett cd, ezért csak a kazettás másolás maradt. Persze eredeti forrást senki sem látott, néhány Supra Hits kazettát leszámítva... Meg persze úgyis mindenki rádióból vett fel számokat.)

Aztán persze jött az internet korszaka, ami vidékre csak nem akart elérni. Persze páran csinálták azt, hogy 64kbps-el töltögettek mp3-akat, de nagyjából 20 perc volt, amire egy 4 perces szám leért. Ekkor még senki nem gondolt ftp-szerverekre, vagy filecserélőkre... Hallani hallottunk a DC-ről és társairól, de működni nem láttuk őket. Helyettük igen merevlemezek érkeztek. Volt néhány haverom, aki nem sajnált alkalmanként 2000Ft-ot adni egy (talán) 100gigás vinyó egynapi böngészéséért, vagy 15 mp3-as lemez átválogatásáért. Mondjuk ez a srác később meg is vette azokat a zenéket eredetiben, amik tetszettek neki.

Végül persze a vidék sem úszta meg az internetet. A DSL megoldások gyors terjedése most már bármit elérhetővé tesz. Szerintem ma Magyarországon nem lehet olyan internettel rendelkező személyre rámutatni, aki nem szerzett már be valamit illegális módon.

Sajnos az extrém példák, vagy ebből élősködők olyan károkat okoztak, amiket már a jogvédők sem figyelhettek tétlenül. Azonban ezen elemek sem az eredeti szerzők kedvére tevékenykednek, hanem inkább saját magukéra. Hiába van az adathordozókba plusz díj beleépítve, az még nem mentesít.

Azt még meg kell jegyeznem, hogy nem kell mindent azonnal "beszerezni", hanem érdemes várni a dolgokkal. Hónapok alatt képesek a szoftverek és filmek árai olyan szintre lecsökkeni, amit érdemes megvárni, és akkor eredetiben megvenni. Ha meg valami nagyon érdekel, akkor ott van a mozi, a kölcsönző, vagy pedig az eredeti lemez vásárlás.

John O'Callaghan - Never fade away (album)

A rendszeres trance zenét hallgatók számára bizonyára nem ismeretlen a zenekészítő neve. Mostanában jelent meg az új albuma, a Never fade away, amit a saját honlapján meghallgatható formában közzé is tett. Ha szerencsés vagyok, akkor most nekem is sikerült beszúrnom ezt az objektumot, ha nem, akkor így jártam, és mehettek rögtön az http://www.johnocallaghan.net/ oldalra.

Az elveszett fülbevaló esete

Tegnap viszonylag időben indultam haza, és a terv az volt, hogy Évivel a gyros-osnál találkozunk, ott veszünk kaját, aztán irány a lakásunk. Sajnos a török csávónál elfogyott a hús, így nem tudtunk enni. Közben jött a hegyre felfelé tartó busz is, ezért hip-hop a hónom alá kaptam Annamáriát és szaladtam a megállóba.

Mikor leszáltunk a buszról és megtettünk vagy 50 métert, akkor Évi észrevette, hogy Annamáriának nincs meg az egyik fülbevalója. Én akkor kérdeztem, hogy akkor most mi legyen, hol keressem, lemenjek-e a lenti megállóba, stb... Csak egy kicsit keresgéltünk, aztán hazamentünk. Persze nem lett meg. Évi eléggé ki volt bukva, én meg hiába is próbáltam vigasztalni, esélyem sem volt. Mostanában elég fáradt amúgy is, és én meg hiába mondom neki, hogy pihenjen... Hasztalan, mert mindig be van sózva, mindig kell valamit csinálnia.

Reggel pár perccel korábban indultam el otthonról, hogy hátha megtalálom. Próbáltam magam szugerálni, hogy meglesz az, csak egy kicsit keresni kell. Vizslató szemekkel pásztáztam a betonlapokból álló járdát, de igazából ott nem is reméltem semmit. A reményem abban volt, akkor eshetett ki, amikor leszálltunk a buszról, és hogy nem a buszon esett ki. Ezt a dolgot csak tovább erősítette, hogy piros volt Annamária fülén a lyuk, amikor észrevettük, hogy elhagytuk. Tehát csak a leszálláskor, vagy azt követően eshetett ki.

Azt kell, hogy mondjam bevált a gondolatmenetem. A buszmegálló köves és homokos leszállórészében, közel az út padkájához megtaláltam a kiesett fülbevalót. Most pedig teszek két lottószelvényt...

The Hunt for Gollum

Öcsém... ezek nem gyengék. 3000fontból forgattak egy egész jó kis filmet. Elmondások szerint, mert én még nem láttam. Még nem jutott rá időm. De talán majd ma este megnézem. Aki esetleg lemaradt róla az itt beékelve megtekintheti az EGÉSZ filmet. Ha pedig az alsó sávról kiválasztjuk az angol(!) feliratot, akkor lehet élvezni magyar felirattal. Itt egyébként teljes képernyőssé is lehet tenni. Jó szórakozást!

The Hunt for Gollum (Argentina/Portugal/Hungary subs)
by HuntForGollum

Frissítés: Ha esetleg nem megy, akkor itt egy link: http://www.dailymotion.com/relevance/search/hungarian/video/x930jf_the-hunt-for-gollum-argentinaportug_shortfilms

Itt van május elseje...

Vannak azok az ünnepek, amiknek igazából nincsen túl sok értelme mostanság, és ugye vannak olyan mondvacsinált "ünnepek", amiknek szintén semmi. Most itt van ez a Majális dolog is, amit nem tudok sehová sem tenni.

Régebben ugye még valamennyi kényszerítő erővel bírt, és azon kellemesebb nagyobb összejövetelekhez tartozott, ami még szabadabbnak volt nevezhető. Mert ugye ott volt a felvonulásos áprilisnégy és novemberhét... Ez a május egy egyfajta nekünk ittmaradt szocialista hagyaték, amely nem csak a volt szocialista területeken van/volt/lesz ünnep. Mára már erősen megkopott az egész dolog... szerintem... Bár még mindig szokott lenni gulyásleves, sültkolbász, vattacukor- és kürtőskalács árus. De valahogy nem az igazi, valami hiányzik. De vajon mégis mi történhetett?

Pedig a rendszerváltást követően szinte virágoztak kicsiny falunkban az ilyen események. Annyira be volt lelkesülve a közösség, hogy a majális mellett még volt juniális és augusztusi nyárbúcsúztató is. Ez utóbbi átalakult a formálisabb augusztus 20-ai ünnepéllyé.

A kifogyott lendület mellett általában már csak lézengés van. Persze mindig jönnek nagyon jó ötletek, de valahogy olyan fásultak az emberek. Az idősebbek még jobban érzik magukat, és talán az egészen kicsik is. Az negyven év feletti férfiak a korább majálisok jó hangulatán merengnek el, kezükben a műanyagpoharakba csapolt sörrel, míg a nők a gyermekeket kísérgetik újabb pletykákra éhesen. Persze ez nem azt jelenti, hogy az erősebb nem képviselői nem pletykát folytatnának, de azért ezt ki mégsem lehet mondani...

Az egészen kicsik pedig örülnek az árulós bódéknak, ahol ételen kívül meg lehet venni minden szemetet, amit csak el lehet képzelni. A szülők és nagyszülők beleegyező sóhajok közben azzal nyugtatják magukat, hogy "ünnep" van, ezért megkönnyítjük azt a pénztárcát. Nem mondom, én is nagyon szívesen veszek jégkrémet vagy kürtőskalácsot (saját magamnak)...

Az is lehet, hogy csak én érzem így és csak én változtam. Az tény, hogy közel a 30 éves kor felé a dolgokat már máshogy látom. Azt csak remélni tudom, hogy az egy évvel fiatalabb barátom lelkesedése megmarad, és fel tud tüzelni kicsit és nagyot, valamint lendületet tud vinni egy lassan kikopó, fásult szokásba. Szerencsére minden évben kitalál valami újat, és sikerül ezekkel valami színt vinni a szürke hétköznapokban... Ide most beszúrnám szülőfalum Majálisának programját. Elvileg a kép kattintásra nagyobb lesz.

Folytatom tovább, de most már más megközelítésben, hogy számomra mennyire változtak a május elsejék. Emlékszem, hogy középiskolás koromban, minden év április 30-án mennyire vártam az este 10 órát, amikor a német Viva csatornát élőben adták a MayDay nevű eseményt. Most már ez az izgalom sincsen bennem. Nem várom, azt sem tudom, hogy lesz-e majd valami. A zenei irányzatok is nagyot változtak. A kezdeti rave vonalat felváltották más zenei stílusok, és most inkább már csak zúzda, vagy house van.

Szóval most úgy tűnik, hogy ez is csak egy szokásos hosszú hétvége lesz...

Folynak az események

Most egy kicsit (na jó nagyon) mérges vagyok. Történt ugyanis, hogy megírtam egy egész hosszú bejegyzést, majd az egész szőrén-szálán eltűnt. Ehh... Akartam ugyanis írni, hogy mennyire történnek a dolgok amellett, hogy mennyire nem írok mostanában ilyeneket. Végülis a beszámolást a húsvét előtti eseményekkel kezdtem...

Pénteken a kicsi családom megjelent a munkahelyemen, és itt voltunk kora délutánig, hogy majd innen induljunk szüleimhez. Elég sűrű volt már eleve is a péntek is. Mozgalmasabb volt a munkahelyem, és még az Alexandra is kihozta az előző nap rendelt könyveket (ma is rátekintettem az oldalukra, és nagy meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a szokásos kedvezmény mértékét 15%-ra csökkentették).

Évi úgy döntött, hogy inkább ne pénteki napon induljunk, és hagyjuk ki Annamária szokásos szombati babaúszását, ezért már a kisasszony aznap nézegethette a kiscsirkéket, valamint örülhetett a "vau-vau"-knak. Valahogy eltelt ez a hétvége is, és sok hasznosat nem lehetett csinálni. Annamária elég sokat mászkált odakint, fel lett neki szerelve a hinta, egy kicsit játszhatott a frissen vett műanyagmotorjával. Ő bizonyára elég jól érezhette magát, hogy a figyelem központjában volt, és kézről-kézre járt.

A hétfői visszautazást követően is folyatódott ez a dolog, mert akkor Évi szülei nyúzták így a kisasszonyt. Vasárnap estére kellően fáradtan várhattuk a következő munkás hétköznapokat. Mert az ilyen hosszabb nem-otthonléteket követően azért hétköznapra marad rengeteg fontos otthoni teendő. Ki kell takarítani, fel kell porszívózni, mosogatni, mosni, teregetni és persze vasalni kell... Persze mindezt csak akkor lehet, ha már én is otthon vagyok.

Mert Évi napközben lemerül Annamáriával, én meg dolgozni vagyok.

Erősen hiú ábránd volt az, hogy a következő hétvége is pihenéssel fog eltelni. Szombat reggel babaúszás, nagy bevásárlás, F1, házimunka, és persze volt egy kis kiruccanása Évinek Kecelre is, hogy elhozza onnan a drótkerítést, amit majd a homokozó kerítéséhez akartunk felhasználni.

Újabb nyűgösen induló hét, ráadásul a cirkókazánunk is elkezdett vacakolni. Nem tudni, hogy magával az eszközzel van-e baj, vagy csak gáz minősége romlott ennyit az elmúlt napokban. Elég kicsi az őrláng, és nem lobban be a gázkazán része, amikor vizet akarunk melegíteni és inkább elalszik. Majdnem sikerült is magamat felrobbantani velem. Szerencsére a nagy ilyedtségen kívül csak a szemöldököm és a szempilláim egy részé bánta az egészet. Nem volt valami jó érzés... Azóta azt hittem, hogy sikerült kidolgoznom egy jó módszert a bekapcsolására, de sajnos tegnap este a negyed órás szenvedés sem hozta meg a várt sikert, ezért Annamária nem tudott fürdeni.

A miniblogomban már említettem, hogy keddenként el fogok járni focizni, mert a kosárlabda erősen halódik. Sokba kerül a terem, egyre kevesebben vagyunk, és még ráadásul nem is mindig tudunk mindannyian menni. Nem tudom, hogy ősszel egyáltalán el fog-e valami kezdődni, vagy kereshetek másik csapatot magamnak... Kár lenne érte, mert nagyon jó közösség.

Igazából ez a hét sem volt egyszerű, és hiába vártam megmentőként a hétvégét, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem. Szombat reggel ugyanis körbekerítettük a homokozót. Évi nem érezte magát elég erősnek, hogy babaúszásra menjen, ezért megint kimaradt egy alkalom, ahogy most is ki fog, mert csütörtökön utazunk...

Szóval a szombat elég munkásra sikerült, ezért aznap már sok mindenhez nem volt kedvem. Vasárnapra maradt a takarítás is. Mikor lesz majd megint egy olyan hétvégém, hogy nem megyek sehová és nem csinálok semmit?

Ez a hét is érdekes lesz. (Plusz el kellene majd utalni a szokásos számlákat, vásárolni is kellene, meg az utazás miatt tankolni. Jó kis bankszámlaegyenleg csökkentés lesz.) Talán vasárnap majd megpihenhetünk...

Hungarian House Allstars (CKM-melléklet)

Az egyik kedves barátom említést tett a blogjában, hogy felkerültek a címben szereplő lemezre, ezért úgy gondoltam, hogy kivételt teszek a (magyar) house irányzattal, és végighallgatom.

Sajnos azt kell mondanom, hogy nem csalódtam, mert nem jött be... Pedig én próbáltam nagyon figyelni, és pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, de valahogy nem. És sajnos már az első számtól. Pedig a Náksi & Brunner formáció az, akit még valamennyire elismerek magyar house körökben, de ez lehet, hogy csak azért van, mert korábban Náksi vitte a Soho Partyt. Az ő számuk egyszerűen összeszedetlen, és nagyon durvák a váltások, vagy az is lehet, hogy a vokális rész nem való bele. Mikor anno még a Fast Tracker 2-vel zenéket csináltunk, akkor a haverok leszedték volna a fejemet, ha ilyen durva váltásokat pakolok bele.

Igazából két szám volt, ami valamilyen szinten tetszett, egyik a barátomék csapának műve (Vanilla Creep & Newik feat. Virág - I stand by your side (Original edit), míg a másik a Belocca & Soneec - What a feelin (Test edit).

Igazából több gondom is volt. Nem értem, hogyha egyszer egy magyar válogatásról van szó, akkor miért nem tudnak magyar nyelvű számot is felpakolni a korongra, vagy magyarul már túl degradáló lenne? Menet közben meg persze a diszkóban magyar nyelven a lemezlovasok gusztustalanul tudnak káromkodni, és a 18 éven alattiakkal boldogan skántáltatni, hogy "sz*pjon le". Szörnyű... Szerencsére ez az album trágárság mentes volt.

Az egyik munkatársnőm elég jól ismeri magyar house lemezpörgetőket, mivel a kedvese is közéjük tartozik, bár egy picit más, nem ennyire kedvelt stílusban. Szóval ő mesélte, hogy ezt a Hamvai PG-t a szakma legaljának tartják. Nem tudom... Igazából nekem nem nagyon volt gondom a számaival, azon kívül, hogy nem jöttek be. Bár ez az egész gusztustalan kiabálós dolog tőle jön, és ez feletébb elítélendő... Azt hiszem, hogy csupán irigyek. Míg más elektronikus műfajokban sorra jönnek a muzsikagyártóink nemzetközi elismerései, addig a house-ban nem igazán. Elég csak Sunny Laxra gondolni, akit előszerettel játszanak nagy lemezlovasok, és a DJ MAG szavazása szerint tavaly benne voltak a nemzetközi top 200-ban. Tehát még csak nem is kellene említeni a Myon & Shane 54 formációt, aki a 400. ASOT ünnepi adásán ott lehetett vendégelőadóként, és a tavalyi évben az Above & Beyond - Trance Around the World műsorának legjobb vendégmixét adták. Szóval lenne még hová fejlődni... lehet, hogy majd lesz valaki, aki megcáfol, de az ilyen hozzászólásokat is szívesen várom.

Visszatérve az albumra. Végig ment a pumpálás, ami azt az érzést keltette bennem, mintha valaki egy teremben, több társsal együtt, egy helyben toporog, és lassan mozog. Erre mondta anno az egyik salgótarjáni zeneboltos srác, hogy tipikus füves zene, azaz csak fűvel lehet élvezni. Igazából a háttérben elszólt, de bulizni valahogy nem nagyon tudnék rá. Hiányzik belőle a pörgés, vagy az emelkedettség, nem az én stílusom.

Nem állt szándékomban leszólni az albumot, mert lehet, hogy a stílust kedvelőknek nagyon bejön, és valóban a szakma csúcsa, de van egy olyan érzésem, hogy ez még lehetne jobb. A Vanilia Creepnek azonban annyit üzennék még, hogy gyerünk, csak így tovább, és az sem lenne baj, hogy még vinnék mellette a dance stílust is.

Mesterdetektív (Sleuth)

A Mesterdetektív megnézése után nem értettem, hogy miért ezt a magyar címet kapta ez a film. Aztán megnéztem szótárban, hogy mit jelent a Sleuth szó, és kiderült, hogy már az eredeti cím is ilyen idióta.

Azt tanácsolom, hogy előzetesen senki se nézze meg a szereposztást, mert úgy nagyobb a meglepetés. Bár van benne Michael Caine és Jude Law. Az egészben az a mókás, hogy az 1972-ben játszott eredeti filmben Caine még a másik főszereplőt játsza. Azt pedig, ha nem említenék meg az elején, hogy egy színházi darab feldolgozásáról van szó, az első néhány perc után könnyedén kitalálnánk.

A készítők azonban mindent megtettek azért, hogy ne tűnjön az egész olcsó színháznak, mert Andrew Wyke otthona nem nélkülözi a luxust és a modern elemeket. Sokan elfogadnának maguknak egy olyan házat, mint az övé. Azonban mégiscsak színház az egész... Kevés a helyszín, és a szereplők is úgy játszanak, mint egy Shakespeare darabban. Valahogy életszerűtlenek a viselkedések és a mondatok, valamint túljátszottak a szerepek, és sajnos a csavarok is könnyen előreláthatóak vagy kitalálhatóak.

Az elejétől kezdve nagyon idegesítő kameraképeket és mozgásokat kapunk, amelyek a vége felé már kezdenek eltűnni. Az egészre filmre valahogy egyfajta nyomott hangulat telepszik rá, ami nem csak a furcsa színek használata miatt van, de mégis egész izgalmas szórakozást nyújt. Feszült figyelemmel néztem végig a közel másfél órát, de nem hiszem, hogy újranézném.

Egy fiatal Armin rajongó

Ezt a videót még annak is érdemes megnézni, aki nem szereti Armin van Buurent vagy a trance zenét, ugyanis a kisgyerek nagyon jól nyomja.

Terry Pratchett: A kaszás

Nem tudom, hogy születésnapomra vagy népnapomra kaptam-e ezt a könyvet az apósoméktól, ráadásul még csak nem is az idén, de csak most volt időm elolvasni.

Terry Pratchett-et furcsa megítélni. Van, hogy nagyon jól sziporkázik, ugyanakkor néha követhetetlen és szinte fárasztó. Sajnos ebben a könyvében is erősen érezhető volt ez a kettősség.

Pedig milyen izgalmak között vettem kezembe a könyvet! Kétségtelen, hogy a Korongvilág egyik számomra egyik legkedveltebb karaktere a HALÁL, csak így csupa nagybetűvel, ugyanis, az ő szavai mindig így jelennek meg a könyvben. Innen lehet tudni, hogy akkor ő mond valamit. A fordító meg valahogy következetesen elfelejti ezen mondatok elől a gondolatjelet, de ez már mellékes.

Szóval itt egy könyv, már címszerepben is a kaszásról, az érzéketlennek tűnő magas fickóról, alig mindenezek mellett nagyon mókás... vagy legalábbis eléggé megmosolyogtató helyzetekbe kerül.

A revizorok megelégeli, hogy a HALÁLnak kezd egyénisége kialakulni, mert egy ilyen fontos pozíciót betöltő személynek nem lehet személyisége. Ezért le akarják cserélni, a hősünk mehet a halandók közé. Ahol történetesen a Kapu Bill nevet használja... 1991-ben íródott a könyv, és itt történetesen nem biztos, hogy Bill Gates-t akarta megszemélyesíteni (amúgy is Bill Door az angol neve). A fordító egyébként viszonylag jól elboldogult a beszédes nevekkel és elnevésekkel, de sajnos nem tudta minden esetben visszaadni az eredeti angol nyelv szóvicceit. Ezt azonban nem lehet hibának felróni... ilyen a magyar nyelv.

Szóval a HALÁL alászáll a halandók közé, és megismeri az életet. Eközben a Korongvilágon elszabadul a pokol, felborul az egyensúly. Élőholtak császkálnak, tárgyak jelennek meg a semmiből, és nem lehet semmit sem tenni...

Ahogy az elején is említettem a könyv egyes helyeken nagyon szórakoztató, szinte már alig várjuk, hogy újra a HALÁL száll fusson, és ne a varázslók harca a bevásárlókocsik ellen... Mr. Alánk ténykedése is elég fárasztó, bár néha ott is van néhány megmosolyogtató dolog. A Korongvilágot nem ismerők számára is könnyedén megáll a történet, bár azért akad pár olyan szituáció, amikor elgondolkodhat pár pillanatra az olvasó, hogy most mi is van.

Nem mellékesen azért megjegyezném, hogy a vérfarkast Lupinnak hívják. Ismerős valahonnan?

És nem adom fel a Terry Pratchett könyvek olvasását.

Stephen King: Rémület a sivatagban (Desperation)

Kolléganőmtől kaptam kölcsön Stephen King ezen írását. Régebben már több könyvet is olvastam, ezért nagyjából sejtettem, hogy mire várhatok.

A regény pont úgy van megírva, ahogy egy Stephen King könyvnek kell lennie. Azt hiszem, hogy semmi sem hiányzik. Szerencsére a misztikus dolgok a szokásosnál érthetőbben vannak leírva, és legalább a fordító itt nem hibázott.

A történet szerint egy őrült zsaru mondvacsinált okokkal letartóztat néhány autóst a Desperation nevű kisvároska környékén. Az elején még azt gondoljuk, hogy csak megvadult zsernyák az ellenség, de a cselekmény fokozatos alakulásával egyre több disznóságra is fény derül. A könyvben nagyon jól működnek az idősíkok, és pont jókor kerülnek bemutatásra a korábbi események, amelyek a cselekmények alakulását érthetőbbé teszik.

Erős vallásosak csak óvatosan kezdjék el olvasni a könyvet (nem hiszem, hogy valaki nagyon vallásos létére pont Stephen King könyvet olvasna), mivel új fényben jeleníti meg Istent. Valamint a csodák is könnyen kiverhetik a biztosítékot.

Most nem a fordítást kellett elemeznem, de úgy tűnik, hogy mostanában egyre többet veszek észre hibákat különböző művekben. A cselekmény visszaadása tökéletesre sikerült, de találkoztam az olvasás közben néhány olyan kifejezéssel, aminek lettek volna sokkal jobb magyar megfelelői is. Ezeknél látszódott, hogy néhány dolog hátterével nincsen tisztában a fordító, és csak szó szerint adta vissza az angol szavakat.

A könyvnek szerencsére van befejezése, és nem marad nyitott a végén. Ez is egy pozitívum. Ahogy az egész könyv igencsak jól sikerült. Az író rajongói bizonyára már olvasták, akik viszont még nem nyugodtan nekiláthatnak, mert nem annyi "borzasztó" és gusztustalan.

Californication - Kaliforgia 2. évad

Nem tartott sokáig, amíg a 2. évad 12 részét megnéztük. Aki még nem tekintette meg az első évadot, az gyorsan tegye meg (és élje túl az utolsó előtti részek szenvedését), majd ugorjon neki ennek.

Szerencsére a második szezon kevesebb punnyadást tartalmaz, és fokozatosan tudja ugyanazt az élményt nyújtani. Akkor attól fél, hogy a főhősünk nem folytatja a további "farkalásos" kalandjait, az kellemesen fog csalódni, ugyanis kedvenc írónk mindent megtesz, hogy másoknak örömöt okozzon.

A családi helyzet csak tovább bonyolódik, ugyanis az első részben Hank Moody gyakorlatilag kasztráltatja magát, nehogy egy újabb gyerek beleszaladjon a képletbe. Azonban véletlenül mégiscsak bonyodalmat kavar, ugyanis rossz "mézesböndönt" akar kinyalni. Gyorsan véget ér az idill, és folyik tovább a bonyodalom. Több poént nem akarok lelőni, de nagyon aktív szereplővé válik a BSG egyik cyclon bácsija.

A kedvenc kopasz ügynökünk és Kokszitörp (külön gratuláció a fordítóknak, akik nagyon jól visszadtak néhány kifejezést) élete is alaposan felborul. Többek közt belecsapnak a pornó szakmába is...

Az első évadot követően persze jöhetnek kérdések, amik megvalósulását itt részben láthatjuk is. Ezek nagy vonalakban: Mi lesz az újra egyesült családdal? Vajon mi lesz Hank korábban írt, de ellopott könyvével? Vajon kiderül-e, hogy ki olyannal feküdt le, akivel nem kellett volna? Mit dolgoznak hőseink?

Az a legnagyobb baj a második évaddal, hogy túl hamar végetért, és túl sokat kell várni a következőre. Nem baj... addig majd nézünk mást. Ha pedig eddig még tényleg nem nézted a Kaliforgiát, akkor ideje rákattani. Persze főleg akkor, ha nem botránkoztat meg egy kis szexualitás...

Miniblogot is indítottam

Többször van úgy, hogy nincsen igazából időm blogot írni, de vannak mégis olyan gondolatok, amiket jó lenne valamilyen okból leírni. Ilyenkor nem akarom csak néhány rövid sorral "összeszemetelni" ezt a blogot, de ugyanakkor a gondolat is elveszik.

Twitterezni nem fogok. Vagyis nem hiszem, hogy újra ott aktívkodnék. A Google Readeren át így is nagyon sok mindent megosztok az ismerőseimmel, de az valahogy nem az igazi. Ezért gondoltam, hogy indítok egy úgynevezett miniblogot is, ahol csak apróságok, 1-2 mondatok, esetleg képek és videók lesznek. Itt meg folytatom tovább a szokásos agymenéseimet, elemzéseimet, családbéli történéseket és bőven az unalomban fulladó hülyeségeimet.

A cím pedig http://miniblogair.blogspot.com/

Battlestar Galactica 6 percben

Felnéztem az index.hu-ra, csodák csodájára a comment: com blogon is pont a BSG-ről esett szó, meg persze röviden a Caprica című sorozat bevezető-teszt filmjéről, ami ugye mellékszál lenne. Azt hiszem, hogy azt is nézni fogom (meg persze az 1978-as, eredeti BSG-t is meg kellene majd valamikor tekinteni). Jahh... és majd lesz valamikor egy BSG film is. :)

Nahh... De akkor én is bevágom ide azt a videót, ami 6 percben elmeséli az egész Battlestar Galacticát.

End of line.

Battlestar Galactica

Vége. Sajnos. De mivel előre tudtuk, hogy a negyedik évad lesz egyben a záró is, ezért szerencsére kapott egy tisztességesnek mondható lezárást, ami már eleve dícséretes. Egy zseniálisan induló, és remekül folytatódott sorozatnak mondhatunk búcsút. A Sci-Fi csatorna egy újabb nagy nevet nyakazott le, vagy dicsően hajtott rajta végre mártírgyilkosságot.

A negyedik évadot sikerült elég hosszúra nyújtaniuk a szünettel, ami miatt beszélhetnénk két utolsó 10 részes évadról is. Mivel jobb szeretek egymás után több részt megnézni, ezért inkább megvártam mire teljesen véget ért az utolsó szezon, és nem hetekről hetekre követtem végig az eseményeket. Így durván elég volt egy hét is.

A sorozat elég durva volt, és azt hiszem, hogy még a nem sci-fi rajongóknak is bejöhetett. Lényegében inkább dráma volt, mint űrcsatás kalandok sorozata. Az emberek ellenfelei itt nem különféle, hülyén kinéző űrlények voltak, hanem robotok (cylonok) és saját maguk. Ráadásul a géplényeket között is voltak olyanok, akik embernek voltak nevezhetők, és nem csak élő szövetnek a fémvázon. Tudtak érezni, szeretni és gyűlölni, valamint emberi érzések hajtották őket céljaik eléréséhez.

Innentől fogva olyanokat is írhatok, és valószínűleg fogok is, amik a negyedik évad nagy meglepetéseiből árulnak el dolgokat, ezért csak óvatosan az olvasással. A befejező évad egyik nagy kérdése volt, hogy az utolsó 5 emberi kinézetű cyclon közül ki az ötödik. A másik négyet már megismerhettük a 3. évad végén (elég durva meglepetések voltak itt is), ezért elég izgalmas találgatások voltak az utolsót illetően. Baltar, Starbuck, Adama, Lee, az elnök, az alelnök... vagy ki? Baltar ugye túlélt egy atomrobbanást, Starbuck is halottnak volt elkönyvelhető, és a többiek is erősen esélyesek voltak különböző okok miatt az 5. cyclon címre. Elég sok mindenre lehet számítani, mégis meglepetés lesz... Bár nekem annyira nem ütött a dolog.

A másik nagy kérdés, hogy akkor most sikerül megtalálni a Földet és elérkezünk-e az utazás végéhez, vagy mi lesz? Azt hiszem, hogy az nem meglepetés, hogy végül sikerül elérni az áhított bolygót, de az ott talált dolgok elég mély depresszióba viszik az emberiséget. Ezt követően elég durva dolgok következnek be a flottában, amit az elkeseredettség szül... meg persze az, hogy köztük élt a 4 cyclon, és ráadásul a múltban elég sok mindent köszönhettek nekik.

A korábbi évadok erős Baltar szállja erősen megkopott, és ezért a negyedik évadban már nem is süthette el a színész a Baltarstar Galactica poént. Nekem ez elég nyögvenyelősnek tűnt, bár a záró képsorok szerint szükséges volt a tudós, ex-elnök, messiás, stb szereplése. Ahogy a Hatosé is... Héra szintén ilyen szereplőnik tűnik, bár volt egy pár kulcsmozzanata, ami erősen meghatározta a véget. A cyclonok is egész emberivé váltak, ugyanis sikerült a nézeteiket teljesen kettészakasztaniuk, és összeveszniük.

Az utolsó két rész, ami terjedelem alapján inkább három, erősen megoszthatja a rajongótábort. Az elsőből kiderül pár karakter háttere és esetleges motívációjuk, jobban beleláthatunk a lelkivilágukba. A másodikban történik meg az, amire a rajongók vártak... Egy űrcsata, ami sajnos elég sok logikátlanságot és következetlenséget tartalmaz. A látványorgia ellenére sajnos ez sikerült tartalom szempontjából a leggyengébben. Az utolsó harmadról pedig gondolom, hogy nem nekem jutottak eszembe egyedül A gyűrűk ura hobbitkái. Nagyon jó az alapötlet, de valahogy nem az igazi a megvalósítás, túl sokat "szenvednek"... az is kérdés, hogy jobban meg lehetett-e volna valósítani.

Az összességében a negyedik évad, ahogy az egész sorozat is, nagyon jól sikerült, és kár hogy vége. De egyben jó is, mert így nem egy végtelen történetté vált, ami majd egyszer a semmi közepén ér véget. Sajnos az évadok számának növekedésével egyre esett a színvonal, és így sajnos voltak töltelékrészek is. Persze lehet magyarázkodni, hogy ezekkel kerekebb lett a történet, csak igazából nem sokat lendült velük előre a főszálon a cselekmény.

Mit lehet még elmondani? Vége. End of line...

Nem-newtoni folyadék

Nemrégiben az egyik kolléganőm mesélt róla, hogy látott valamelyik tévécsatornán valami olyan ismeretterjesztő filmet, amiben a nem-newtoni folyadékokról volt szól. Elég érdekesen hangzott a dolog, és ráadásul múlt hét pénteken prezentálta is.

A kisfilmben sikerült félrefordítani a hozzávalókat, mert kukoricalisztet említettek, holott kukoricakeményítőre van hozzá szükség. Na meg persze vízre... Nincsen semmilyen titkos adalékanyag.

A lényeg az, hogy a keverék elég érdekesen viszonyul a hirtelen kölcsönhatásokra. Ha például a tenyerünkbe veszünk belőle, akkor gombócot tudunk gyúrni, amely a gyúrást követően szétfolyik. Ha pedig gyorsan ütögetni kezdjük, akkor nem süllyed bele a kezünk. Mellékelek egy videót is, ahol azt is prezentálják, hogy nagy mennyiségben járni is lehet rajta.

Jó kísérletezgetést! ;)

J. K. Rowling: A kviddics évszázadai

Meg kell mondanom, hogy elég nagy elmaradásban vagyok, ami blogomat illeti, és mindenről csak sokkal-sokkal később írok bármit is. Ez részben lustaság, míg részben az elfoglaltságom miatt van. Sajnos könyvek olvasására főleg csak utazás közben van módom, és mivel van egy olyan perverzióm is, hogy szeretem hosszú könyveket, ezért ezek hordozása ne minden esetben kényelmes. Ilyen esetekben vagy van nálam egy vékony könyv, vagy elő kell vennem a PDA-mat, hogy arról olvassak valami e-könyvet / e-bookot.

Szerencsére sikerült megjavítani a kütyümet, ezért el tudtam olvasni "A kviddics évszázadai" című könyvet, amit még a hiba előtt elkezdtem. Rowling a könyvet "álnév" alatt készítette, ezért talán sokan nem is csapnak le rá, mert automatikusan a neve alapján keresik az írást, és ha véletlenül meg is látják, akkor azt mondják, hogy biztos csak valami hamisítvány...

A könyv keletkezése itt is valami hasonló lehetett, mint a legendás állatos írás esetében. Megírt egy csomó háttéranyagot, aztán gondolta, hogy a száraz tartalmakat kiegészíti pár humorosnak szánt dologgal, aztán kiadja. Előzetesen valami hasonlóra számítottam, mint a másik könyvnél, csak kevésbé szárazabbra. Ez nagyjából így is volt, mert a játék történeteinek és szabályainak alakulása volt viszonylagos történetekkel való kerítésben tálalva. Sajnos, eléggé erőltetten lett megoldva az egész, bár az is lehet, hogy csak a fordítás egyik hibája... Igen, egyík. Mert rengeteg van.

A szöveg egész gördülékeny, de erősen bántja a szemem, hogy több minden angolul maradt. Mivel fantasy-ről beszélünk, egy félig-meddig kitalált világban, ahol az írónő ragaszkodott a beszédes nevekhez, ezért a különböző csapatok neveit fordíthatta volna a fordító. Ez kevésbé róható fel hibának, mert az amerikai kosárlabda csapatok neveit sem fordítjuk magyarra, de itt ugye mégiscsak részben kitalált a világ...

Eléggé fájdalmas viszont a kifejezések angolul hagyása. Néhány kifejezést nagyon egyszerűen át lehetett volna ültetni magyar nyelvre, de szinte minden angolul marad. Így sajnos elég féloldalas lett a dolog.

Sajnos maga a könyv sem olyan szórakoztató. Bár nem volt annyira száraz, mint a másik, de hiányzott belőle a humor, és ritka volt, amikor el tudtam volna akár mosolyodni is rajta.

Mese a T-Home-ról

A múlt hét hétfőjén este hat óra környékén érkeztem haza. Miután beléptem a lépcsőház ajtaján, rutinszerűen nyúltam a levélszekrény felé. Egy darab levél árválkodott benne. T-Home. Hmm... Mit szeretnének vajon? Nem lehet számla, mert nem akkor szokott megérkezni, és a borítékon is lehetett érezni, hogy nem elég vastag.

Felsétáltam a lakásba, majd kinyitottam. Egy tájékoztató volt benne, mely szerint aznap(!) vonalkarbantartást végeznek a környéken, ezért a telefonszámomhoz tartozón fél órás kimaradás következhet be, valamikor a nap folyamán. Az időintervallumra pontosan nem nagyon emlékszem, de mintha 8 és 16 óra lett volna. Vicces, időben tájékoztatnak...

Élt bennem egy nagyon halvány gyanú, és egy kicsit bíztam benne, hogy a mosolyom szélesebb lesz, ezért a böngészőbe gyorsan beírtam a http://www.speedtest.net/ oldal címét, hogy lemérjem az aktuális sebességemet. Azt hiszem, hogy többször is meg kellett dörzsölnöm a szemem, de nem volt kétség... 6,88 Mbps-et írt ki letöltési sebességnek! Tudni kell, hogy már tavaly szeptember óta 8Megabitem van, papíron. Azóta írtam nekik pár levelet, hogy mi miatt lehet, de érdemi választ nem kaptam. Igaz, hogy volt egy modemcsere, és a sokak által szidott Askey típusút kaptam meg, de túl nagy változás nem volt. Valamivel stabilabbnak tűnik, mint az előző, és mivel remekül melegszik, ezért akár tojást is lehetne rajta sütni...

Szóval furcsa volt látni a közel 7Mbps-t azok után, hogy előtte csak nyögve, többszöri reset után volt csak 3Mbps. Eddig nem is nagyon akartam írni róla, mert azt hittem, hogy csak valami vicc, és hogy úgyis vissza fog esni, de szerencsére nem. A modem ki- és bekapcsolásokra sem tűnt el, most már egy hét óta mondható atomstabilnak.

Minden gúny nélkül kijelenthetem, hogy: T-home, gratulálok!

PDA megjavítva és Vatera

Ha egy kicsit az ember elhavazódik a munkába, és a mellette beválalt Baldur's Gate 2 és Oblivion fordítási kötelezettségeit nem hanyagolja el, akkor annak a blogírás is kárát látja. Ha már napi szinten iksz-ezer karakter került beverésre, akkor újabbakhoz nem sok kedvem marad.

A lényeg annyi lenne, hogy Évi vaterázásainak újabb gyümölcse termett. A sok 1 forintos ruha mellett sikerült egy olyan fickót találnia, aki nemcsak, hogy tudott kijelzőt szerezni a PDA-mhoz, de ki is tudta cserélni a rosszat. Igaz, hogy az egész 12 ezer pénz volt, de mégsem 17. A Mitac Mio 169RS típusú készülékem szinte olyan, mint új korában. (Ezt az érzést csak tovább fokozta, hogy a "hard reset" miatt mindent újra kellett csinálni és telepíteni. Valamint, hogy még nem vettem le az elejérő a védőfóliát sem.)

Ha már megemlítem a Vaterát. Eddig nagyon sokat tudtunk neki köszönni, mert elég sok jószándékú egyén teszi fel oda a cuccait 1Ft-ért vagy potom áron. Nem kifejezetten az a célja, hogy sokan nyerjen a ruhán (bár ilyennel is találkoztunk), hanem az, hogy jó kezekbe kerüljön. Most, hogy galád módon bekebeleztek egy másik hasonló oldalt, így még nagyobbra nőtt a részesedésük, és meg tudták azt tenni, hogy előnytelenebb feltételeket nyújtsanak a felhasználóknak, azaz gyakorlatilag fizetőssé tették a dolgot. Most kellenének jó aukciósoldal-motort író szakértők, mert egy hasonló oldallal most elég jól tudnának járni. Persze azért vannak gyengébb próbálkozások, amik Évinek annyira nem tetszenek (és a Vaterán is vannak kevésbé jól átgondolt funkciók), de én mégis látnám benne a potenciált.

Forma 1: A 2009-es szezon előtt

Ma hivatalosan is megkezdődött! Eddig csak tesztelgettek, de most már megérkeztek az első versenyhelyszínre, Ausztráliába. Ma reggel a srácok már kigördültek az első szabadedzésekre, amik azóta már le is záródtak.

A szabadedzések alapján az első jóslatok be is igazolódtak. A három csapat, melyeknek az eredményét már a szezon kezdete előtt megóvták(!) tarolt a szabadedzésen. Az előzetes várakozás szerint azonban nem a Brown GP, az évad újonca, lett az első, hanem a Williams. A harmadik legjobb, a szintén diffúzor- és fenéklemez aggályos Toyota volt.

Érdekes viszont a többi csapat szereplése is. A McLaren sehol nincsen, míg a Ferrari is csak a középmezőnyre képes. Ha megóvnák az elején említett 3 csapat eredményeit akkor a Red Bull lehetne az első.

Azt hiszem, hogy érdekes szezon elé nézünk. A radikális szabályváltoztatások miatt elcsúnyított autók, a sima felületű abroncsok és az egyéb változtatások eléggé felkavarták az erőviszonyokat. Kétség sem fér ahhoz, hogy érdekes szezon elé nézünk.

A mai szabadedzés eredmények ellenére csak holnap reggel tudhatjuk meg a tényleges erőviszonyokat. Holnap reggel hétkor újra beindulnak a motorok, és megindul az éles körözés is. Mivel a Forma 1 az európai nézőket tartja elsőszámú közönségnek, ezért helyi idő szerint későbbi időpontban kezdődik a futam, ami számunkra azt jelenti, hogy nálunk 8 órakor rajtolnak vasárnap. De ébredni hasonló időtájt kell, ugyanis most hétvégén lesz óraállítás.

Vajon ki fog nyerni vasárnap? Valaki mer tippelni?

LG W2252TQ-PF monitor

Már közel egy hónapja tudom birtokomban az LG W2252TQ-PF névre hallgató monitort. Volt már időm tesztelni és kiismerni, ezért most megosztom a vele való gondolataimat.

A régi 17"-os CRT monitoromat már ideje volt lecserélni. Sokszor nem volt elég az 1024x768 képpont, és ennél többre volt szükségem. Első körben a 22"-os Samsung monitorokat néztem, de sajnos már nem találtam azt a típust, amit hónapokkal korábban kinéztem. Elég sokat érdeklődtem a neten, teszteket nézegettem, majd végül nem egy Samu monitor mellett tettem le a voksomat, hanem az LG-nél. Érdekes módon ezt már első körben ki akartam volna zárni, de többeknek sikerült meggyőzni-e, hogy ez jó választás lehet számomra.

Nézzük csak gyorsan a jellemzőit. Aki érti, annak nem kell magyarázni, aki meg nem érti, annak úgyis mindegy... 2ms válaszidő, 1680x1050 pixeles felbontás, 300 cd/m2 fényerő, 10000:1 kontraszt arány, 170/170 fokos látószög, 3 napos pixelhiba garancia és viszonylag kedvező netes visszhangok és tapasztalatok.

Egy szerdai napon 11 óra körül adtam fel a rendelést, és péntek reggel fél8ra már ki is hozta a futár. Nem sokat tököltek... Ez így pont optimális volt, mert rendelkezésemre állt az egész hétvége az esetleges hibák feltárására. A monitor "összerakása" jó kis legózási feladat volt, de szerencsére nem okozott nagy problémát. A mellékelt kábelekkel hozzákötöttem a géphez és az áramforráshoz, feltelepítettem a hozzá kapott lemezen lévő dolgokat, majd nekiláttam tesztelni. Kerestem az esetleges pixelhibákat, megnéztem a felbontásokat, futtattam rajta filmet és játékot.

Összességében nagyon kellemes benyomásom lett a monitorról. Igaz, hogy egy kicsit állítgatni kellett a színeket, a fényerőt és a kontrasztot, de talán sikerült megtalálnom a saját magam számára optimális értékeket. Ami picit zavaró, hogy a hirtelen fényváltásokra egy picit lassabban reagál a monitor, valamint hogy a 16:9 és 4:3 képarány váltást még nem tudtam megoldani gyorsbillentyűből.

Watchmen - Tales of the Black Freighter

A tegnapi napon fejeztem be a címben szereplő, rövid rajzfilm fordítását. Meg kell jegyezzem nem volt túl egyszerű a nyelvezete, de a fordítások tekintetétben még mindig a Baldur's Gate (kanadai?) angolja a legdurvább. Nem is csoda, hogy még azóta sem készült el az említett játékok magyarítása...

Gyorsan kanyarodjunk is vissza 25 perces rajzfilmhez, amiből az utolsó 4 csak stáblista. Aki nem tudná a Tales of the Black Freighter a Watchmen képregény világában létező képregény, amit az újságárus bódé mellett olvas egy alak. Azt kell, hogy mondjam elég beteg benne a történet... De talán az írók célja részben az is volt, hogy rávilágítsák az olvasót arra, hogy a képregények nem csak gyerekeknek készülnek, sőt kifejezetten vannak olyanok, amik felnőtteknek készülnek (a Tales of the Black Freighter mellett érdemes még az erotikus füzetet is megemlíteni, amit az első Selyem Kísértet kapott az egyik rajongójától). Megintcsak elkanyarodok a témától, de kicsit furcsa volt számomra, amikor apósom a feleségem unokaöccsének vett egy manga képregényt, és közben azt mondta, hogy érdekes, hogy a gyereket (12 éves volt akkor) milyen gyerekes dolgok kötik le. Szerintem elég lett volna egy kicsit belelapoznia, és rájött volna arra, hogy ezt bizony talán nem is lett volna szabad a kezébe adnia.

Szóval újra nekifutok a Tales of the Black Freighternek. Azt kell, hogy mondjam a 21 percnyi tartalom tele van borzalommal és nagyon durva képi elemekkel, miközben nagyon komoly morális kérdéseket feszeget. Vajon meddig lehet elmenni, hogy szeretteinket megvédelmezzük? Vajon milyen kötelességünk van azokkal szemben, akik alánk tartoznak? Meddig süllyedhet le valaki, hogy elérje a nemes célját? Itt bőven megvalósul a "pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve" mondás.

Nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is ez a rajzfilm. Erősen oda kell biggyeszteni a 18-as karikát a sarokba, de talán még ez sem védi meg a nézőt attól, hogy a megnézést követő éjszaka lidérces álmai ne legyenek.

Tenerife, 5. nap

Ez a napunk erősen be volt határolva, és igazából nem nagyon csinálhattunk semmit sem szabadon, mert délután 2 órakor találkozónk volt Lajossal.

Évi korábban többször is átnyálazta a Tenerife könyvet, hogy mit is lenne érdemes megnézni, de nem talált túl sok mindent. Úgy döntöttünk, hogy a főváros, Santa Cruz de Tenerife felé, északra vesszük majd az irányt az Autopistán (így nevezték náluk az ingyen használható autópályát). Az első utunk a sziget egyik legrégebbi falujába vezetett. Igazából itt találtunk semmi érdekeset néhány házon és a macskaköves utcákon kívül, ezért hamar folytattuk az utunkat.

Güimarban érkeztünk, ahol az útjelző táblák segítségével próbáltuk megtalálni a piramisokat. Az egésznek egy nagy parkot építettek, ahol bemutatták a maja és azték piramisokat, valamint találgatások is voltak arra vonatkozóan, hogy vajon kik, mikor és hogyan építhették a szigeten ezeket az építményeket. Próbáltak arra utalni, hogy talán a sziget lakói már Kolombusz előtt járhattak amerikában, és lemásolták az ottani piramisokat. Igazából engem az egész az egész szigetet jellemző teraszos földművelésre emlékeztetett. Szinte bármerre is jártunk a szigeten, mindenhol láthattunk ilyen kőfalszerű építményeket, amelyek fölött megművelhető földek voltak, majd megint egy ilyen kőfalszerűség következett. Itt még egy darabig nézelődtünk, majd úgy döntöttünk, hogy ez is elég unalmas, ezért továbbmentünk a fővárosba.

Santa Cruz de Tenerife elég érdekes egy hely. Szűkek az utcák és alig lehet parkolóhelyet találni. Elég nagy szerencsénk volt, mert a kiszemelt múzeum közelében találtunk egyet. Magával a múzeummal túl nagy szerencsénk nem volt, mert az elég szerényke. Bár egy ekkora szigeten mit is várhatna az ember. Kétségtelenül a legnagyobb látványosságot az ottani múmiák jelentették, de ezen kívül sok érdekesre már nem emlékszek vissza az idő távlatából.

Az idő azonban szépen telt, ezért időszerűvé vált visszatérnünk szálláshelyünk közelébe, ahol Lajossal volt találkozónk. Próbált velünk kötetlenül elbeszélgetni, miközben azért óvatosan (de valóban csak elég óvatosan próbálta eladni az üdülési jogait). Egy kicsit feszengősre sikerült a dolog, ezért hamar lelépett. Gondolom, hogy ez egyikünknek sem volt baj...

Mi pedig a nap hátralévő részében próbáltuk még kiélvezni a Regency-ben (rédzsönszi). Sajnos Évivel a kocsiban hagytuk Annamária úszófelszerelését, ezért ő nem tudta élvezni a fűtött medencét.

A nap lassan eltelt, és készülhettünk a következőre.

Számítógép-takarítás

Mit ne mondjak elég régen volt már az, hogy kipucoltam a gépet. Miután megtörtént a nagy alaplap és procicsere, azóta nem volt takarítás a gépházon belül. Illetve talán kisebb dolgok, amikor valami pici módosítást eszközöltem a házon belül.

Fura, hogy az első gépem, ami 286-os volt, soha nem volt takarítva. Azt hiszem, hogy egyszer nyitottam ki a kíváncsiság miatt... elég vastagon állt benne a por, valamint tele volt békés porcicákkal. Érdekes nosztalgikus érzés visszagondolni az óriás méretű, de csak 20 megabyte kapacitású merevlemezre. Most annyi helyen annyi terabyte-ot el lehet helyezni, amibe akkor bele sem lehetett gondolni. Változnak az idők, és az ilyen gondolatok is csak afelé vezérelnek, hogy én is öregszem... rohamosan... megállíthatatlanul... de ezt bejegyzést most nem ennek szántam.

Szóval a hétvégén alaposan szétnéztem a számítógépházban. Hülye szóviccel élve porzasztó látvány fogadott. Első körben széthúzogattam a kábeleket, hogy jobban hozzáférjek a dolgokhoz. Mint később kiderült a merevlemez hűtőjénél "túl jó munkát" végeztem, ugyanis egy kicsit kihúztam a kábelt a csatlakozóból és az egyik hűtőventillátor nem ment a bekapcsolást követően. (Csodálkoztam is, hogy miért mutat 37 fokos hőmérsékletet, mikor csak egy rövidet játszottam pont a hőmérséklet tesztelése céljából.)

Az alaplap és a hűtők környéke nem csak poros, hanem porcicás is volt. A legdurvább a videókártya hűtője volt, ami egyszerűen szörnyűen nézett ki. Akár sálat lehett volna fonni abból a mennyiségből. A porszívó nagyon durván dolgozott a legmagasabb fokozaton, de még az sem volt elég. Legutóbb Minigun blogjában (egész pontosan Minugun Diktatórikus Territóriuma) olvastam, hogy a parkettás ember sűrített levegőjét használták fel a művelethez. Nekem ez nem volt kéznél, ezért a porszívót átállítottam fúvó módra. Mit ne mondjak... meglepő volt a jelenség, valamint az a porköd is, ami kijött a gépből. Most rosszmájuan mondhatnátok azt, hogy az a por jött ki, ami a porszívóba bement, de mivel vizes a porszívó, így ez elő sem fordulhatott. Az alapos fújást egy újabb alapos szívás követte, majd rakhattam vissza a kivett kártyákat.

Ez követően - azt hiszem, hogy remek allokációs készséggel - elrendeztem a kábelekat úgy, hogy minél jobban tudjanak szellőzni a benti, melegedő alkatrészek. Azt hiszem, hogy összeségében jó munkát végeztünk Évivel és Annamáriával (aki mindenáron a csavarhúzóval akart bent mindent megkalapálni), így jelentős hőcsökkenést értem el, valami alacsonyabb alapzajt.

The Prodigy - Invaders Must Die

Mikor a szokásos kockulásom közben véletlenül fent voltam Teamspeaken, egy CoD2 warra várakozva, akkor a klántársaim elkezdtek beszélgetni az új The Prodigy albumról, az Invaders Must Die-ról. Kérdezgettem őket, hogy milyen, és az volt az egyöntetű vélemény, hogy jó és van köztük olyan szám is, amely régebbi muzsikák hangulatát is visszaadja, ezért úgy döntöttem, hogy beszerzem.

Megmondom őszintén, hogy első meghallgatásra annyira nem tetszett a dolog. Lehet, hogy azért, mert igazából nekem még a rave-es korszakuk tetszik jobban, és nem az ordibálós-gitárpengetős. Többszöri végigelemzésre viszont egész kellemes véleményem alakult ki az albumról.

Az első számmal az Invaders Must Die-al kapjuk az arcunkba, vagy inkább a fülünkbe a jóságot. Azt hiszem, hogy rögtön az egyik legjobb muzsikájukkal indítanak. Van benne energia, és van benne lendület. Egy kicsit Smack my bitch up utóérzése van.

A következő nóta, az Omen szintén elég ütős. A magashangú ütőshangszer elég horrorisztikus, vagy misztikus hatást nyújt, amivel csak még jobbbá válik az egész. Erről linkelek is egy youtube-s videót itt alant.

Innentől a számok (Thunder, Colours, Take Me To The Hospital) valamilyen régies, retrós hangulatot árasztanak magukból. Egy kicsit olyan, mintha újra a Voodoo People, Out of Space és társaik szólnának a dübörgő hangszórókból. Bár némelyikük tartalmaz elég idegesítő elemeket... A Warriors Dance-ben már az 1990-es évek középéről ismert dance hangzásokat is meg lehet találni. Szinte várom, hogy hol ugrik be DJ Bobo a pogozó tömegbe. Bár később elég lassúvá és vonaglóssá változik a szám, ezért eléggé beleszürkül az albumba.

A Run The Wolfes elég furcsán kezdődik. Az első gitárhangok után még bármi lehet belőle, de igazából punkosabb, rockosabb, pogózós zenét kapunk, ami már számomra már kiáltana egy jó középső dallamért, ami sajnos elmarad. Ebből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni.

Az Omen (reprise) afféle pihenős muzsika, amit az 1990-es években előszeretettel tettek rave és techno albumokra. Most, hogy közben hallgatom, és jobban figyelek rá, egész jó. Tele van effekt orgiával és az említett korszak hangzásvilágával. Kár, hogy rövid.

A World's On Fire-t egy filmben aláfestőként el tudnám képzelni. Vagyis egy részét, mert ahogy halad előre a szám megjelennek benne nagyon érdekes és durva váltások. Valami hiányzik belőle, amitől igazán jó lehetne, bár az is lehet, hogy csak rosszul van összeszerkesztve.

A Piranha-ról elsőre az örök kedvenc RMB párosának The Place to be hardcore-paródiája jutott az eszembe, aztán ez néhány másodperc után el is tűnt. Elég furcsa módon próbál itt énekelni a The Prodigy ordibálóscsávója, de ettől még pogó-zene marad.

És el is érkeztünk a záró, 11. trackhez, ami elég jól kilóg a többi zene közül, ugyanakkor nekem eléggé bejön. A Stand Up-ot teljesen el tudom képzelni valami kicsit retrós hangulatot árasztó film fő témazenéjének. Lehet, hogy ez volt vele a cél. Egyszerűen zseniális, és nem elég egyszer meghallgatni. Szerintem fogunk még vele találkozni... és az sem elképzelhetetlen, hogy valami rövidített formában. Ami még teljesen jó benne, azok a rave korszak csúcsán bőszen alkalmazott bugyborékoló effektek.

Nos... a Black Smoke-hoz hasonlót még az RMB Widescreen albumán hallottam, és nem mondanám, hogy a kedvenceim közé tartozott. Szinte teljesen ugyanaz a koncepció. A Fighter Beat pedig akár nyugodtan le is maradhatott volna az albumról, annyira nem hiányzik. Lehet, hogy csak valamelyik zenész itt élte ki fura hajlamait.

Ha az albumot egy görbén kellene jellemeznem, úgy hogy a bónusz track-eket nem számítom be, akkor az egész úgy nézne ki, mint U betű. Nekem főleg az első kettő és az utolsó zene jött be az egész albumról. Egy kicsit olyan, mintha a régebbi időkből vettek volna elő hangfoszlányokat vagy érzéseket, és azok köré építettek volna új nótákat. Az még pluszban tetszik, hogy régebben használt "hangszereket" is elővesznek, és nem csak az új hangzásokat alkalmazzák. A srácok érezhetően azon a vékony vonalon próbáltak lavírozni, amivel a legrégebbi rajongóikat visszanyerhetik, az újabbakat megtarthatják, valamint még újabbakat szerezhetnek. És hogy ez mennyire sikerült nekik, azt mindenki döntse el maga.

Fagyi szelet

Igazából nem tudom, hogy ez a sütemény miért kapta pont ezt a nevet, amikor a fagyihoz semmi köze sincsen. A névadó lehet, hogy nem tudott jobbat kitalálni. Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy valamikor február közepén sütöttem meg (hosszú idő múlva), és csak mostában került az SD kártyán lévő kép a számítógépre. Most pedig lássuk csak hogyan készül el a finom, de elég sok elkészítésidőt felemésztő sütemény.

A tészta:
5 tojás

30 dkg cukor (lehetőleg porcukor)

10 evőkanál víz

20 dkg liszt

10 dkg darált dió

1/2 sütőpor

csipetnyi só

Az 5 tojás sárgáját elkeverem a cukor nagy részével, a tíz evőkanál vízzel, majd hozzáadom a darált diót, a lisztet, a sütőport és a csipetnyi sót. Miután sikerült rendesen összekeverni hozzáadom a maradék cukorral felvert tojások habját (Itt szokásos a technológia. Először magában felverem a fehérjét, és csak aztán adom hozzá a cukrot, miután a hab kemény lesz). Miután az egész tésztaalapot óvatosan összekevertem, kimargarinozott-kilisztezett tepsibe teszem, majd megsütöm. A sütési időre egészen pontosan már nem emlékszem, de nagyjából olyan 20-30 perc lehetett közepes fokozaton. A lényeg, hogy fogpiszkálópróbával meg kell állapítani, hogy a közepe meg van-e már sülve.

A krém:

25 dkg margarin (1 kocka Rama)

20 dkg porcukor

1 vaniliás cukor

4 púpozott evőkanál liszt

3 dl tej

3 tojássárgája

A porcukrot nagyjából felezem, és az egyik féllel habosra keverem a margarint. A másik fél cukor kis részével felforralok kb. 2,5dl tejet. A maradék tejet, cukrot, vaníliás cukrot, a 3 tojássárgáját és a lisztet beföttes üvegbe teszem, és jól összerázom, hogy ne legyen csomós. Ezt a keveréket a forró, még tűzön lévő tejhez keverem, egészen addig, amíg kemény pudingszerű nem lesz.

Miután ez kihült hozzákeverem cukros margarint. Én a margarin-habosra keverést a hülési idő alatt szoktam megcsinálni.

A hab:

3 tojásfehérje

18 dkg porcukor

A 3 tojásfehérjét kemény habbá verem, hozzáadom a porcukrot (az internetes irodalom itt 15 dkg- tól 30 dkg-ig írja a cukormennyiséget, de ezt inkább mindenki ízlésére bízom), majd az egészet gőz fölé teszem. Én vizet szoktam forralni, és arra rakom a tálat, amiben a habot verem. Nagyjából addig kell verni a habot, amíg nem látszik, hogy a hab a cukor miatta fényes, de a gőz miatt már kezd rászáradni az edényre.

Nem írtam, de gondolom, hogy világos az, hogy a kihült tésztára megy rá a krém, majd erre a hab. Az egész tetejére pedig ízlés szerint reszelt csokit vagy kakaóport lehet szórni.

Néhány szó a digitális átállásról

Azt hiszem, hogy sokak fejében erős zavar van azt illetően, hogy miről is szól a digitális átállás. A televízók, újságok és egyéb hírforrások mindenki felé úgy továbbítják az információkat, mintha azok a téma professzorai lennének. A sok idegen és misztikus kifejezéssel, valamint a rengeteg számmal pedig csak még nagyobb káoszt okoznak. Írásom valószínűleg nem lesz teljesen pontos, és talán hibás/téves dolgokat is tartalmaz, de egyeseket közelebb fog hozni a megértéshez.

Tekintsük csak át, hogy miként volt is ez régen. Volt ugye először a rádió, amely szigorúan analóg módon működött. Most itt lehetne még hosszan beszélni a rövid- és hosszúhullámról, az AM-ről és az FM-ről, de ezt inkább kihagynám.

A hangtovábbítás mellett megteremtődött a vele együttes képátvitel lehetősége is, amit a televíziókon keresztül élvezhetünk. Itt is folyamatos volt a fejlődés. Amellett, hogy fekete-fehér képből sikerült színeset csinálni, a frekvencitartományok is egyre szélesedtek, és így már a felsőbb Mhz-ek is igénybe vannak véve.

Az analóg földfelszíni sugárzásnak megvan a maga sajátos bája. Az adók közelségében, ahol nincsen semmilyen torzító tényező, akár egy csavarhúzóval is lehet fogni a műsort, és még csak dipólantennára (ez lehet egy hajlított hurok, vagy a szobaantennáknál jöl ismert fémkör. A lényeg, hogy ne legyen a kör közvetlenül zárt, és a két végére erősített kábel közvetlenül a készülékbe menjen) sincsen szükség. Emlékszem, hogy otthon csináltam egy másfél méter széles dipólantennát a rádióhoz, ami nagyon szépen tudott rázni, ha hozzáértünk.

További szépség, hogy a tetőkön látható yagi-antennákról már azonnal látszik, hogy milyen polaritásúak (az elemek vizszintesen, azaz horizontálisan, vagy függőlegesen, azaz vertikálisan vannak), valamint hogy VHF (nagyobb, hosszabb elemek) vagy UHF (kisebb, rövidebb elemek)sáv vételére alkalmasak-e. Ezek alapján viszonylag könnyen be lehet azonosítani, hogy mely műsorok fogására készült. Emlékszem, hogy anno én is csináltam otthon pár Yagi-antennát, amivel szépen tudtam nézni a magyar műsorokon kívül a szlovák egyest és kettest, szemcsésen a salgótarjáni tévét, valamint meglepő módon egy újvidéki adót (ezt a mai napig sem értem, hogy miként tudtam befogni viszonylag jó képpel és hanggal).

Yagi-antenna

Az analóg sugárzás egy idő után már nem csak földfelszínen folyt, hanem megjelentek a kábeltévék és a műholdas műsorszórási megoldások is. Ezek is analóg módon működtek és még működnek is napjainkban (gyakorlatilag tömörítés nélkül), és ezért nagyon korlátos is kapacitásuk. Érdekes kísérlet volt a Budapesten és környékén fogható Antenna Mikró szolgáltatás is, de erről majd később bővebben.

A technika fejlődésével fokozatosan kialakult a digitális technológia is. Először ezeket a műsorszóró területen a műholdas műsoroknál lehetett észrevenni. Lecserélésre kerültek az analóg beltéri egységek (és a fejek is, bár itt nem kellett volna minden esetben cserélni). Jelentős változást jelentett az analóg vétellel szemben, hogy itt két lehetőség létezik, vagy van kép és hang, vagy nincsen. Az analógnál lehet látni hangyákat, de itt szakad kép, "kockásodik", majd végleg megszűnik.

Parabola antenna

A digitális átállás tehát a műholdas műsorszórásnál már régen megkezdődött, és az analóg szolgáltatás szinte minimálisra csökkent. A digitálisnak több nagy előnye van az analóggal szemben. A tömörítésnek köszönhetően (általában mpeg2 vagy mpeg4) egy frekvencián sokkal több műsort lehet nézni, egyszerre több hangsáv lehet ugyanahhoz a képhez, és lehetőség van digitális műsorújságra (EPG) is. Hátránya az előbb említett vagy van kép vagy nincs probléma, valamint hogy a digitális szó nem feltétlen jelent minőséget is. Elég csak arra gondolni, hogy egy CD-n lévő zenéből lehet nagyon gyenge minőségű mp3-at is kreálni.

Az Antenna Mikró az Antenna Hungária saját, Budapestet kiszolgáló hálózata volt, amit először arra terveztek, hogy nagyobb szállodák több műsor iránti igényét kiszolgálja. Aztán később szélesebb körben elterjedt a lakosság körében, akik vagy fizettek érte vagy nem. Jelentős változást hozott, amikor megtörtént a digitálisra váltás, és az Antenna Mikróból Antenna Digital lett. Itt rögtön megszűnt az ingyen való műsornézés, valamint az analóg dekódereket le kellett cserélni digitálisra. Vicces, de igazából az Antenna Digital nem más, mint földfelszínen való műholdas sugárzás. Meg kell említeni, hogy itt is és a műholdas szolgáltatásoknál is van egy fontos alapfeltétel a vételre, ez pedig nem más, mint az adóra való közvetlen rálátás. Ugyan műholdnál ez szabad szemmel nem látható, de nem szabad semminek lennie az antenna tányér és műhold között (nem lehet sem fa, sem bokor, sem fal).

Az Antenna Digital lefedettségi térképe

Már az analóg műholdas sugárzás előhozott egy nagyobb problémát, ami nem más, minthogy ahány beltéri egység (vagy más néven Settop-box, vagy STB), annyi tévén lehet csak élvezni a műsort. Ugyan vannak két- vagy többtuneres megoldások, de az igazi, ha több STB van egy szobánként. A kábeltévék digitalizálásánál a fogyasztók csak most döbbennek rá, hogy náluk a digitalizáció azt jelenti, hogy újabb masinák jelennek meg a lakásban és már nem tudnak minden tévén külön műsort nézni, hacsak nem szereznek plusz beltéri egységeket. Ez általában a szolgáltatótól való bérlést jelenti. Igazából túl sok többletet nem kapnak a kábeltévét előfizetők sem. Bár lehetnek plusz hangsávok (némely esetben a magyar mellett nem angol vagy német, hanem román, lengyel, cseh és szlovák), EPG, de a kinálat nem növekszik meg túlságosan. Az újonan megjelenő csatornák nem nyújtanak sokkal többet, igazából csak alternatívákat kínálnak, vagy ismételnek.

Egy SETTOP BOX

Látható, hogy a digitalizáció már minden területen megtalálható, csak még a földfelszíni sugárzás területén nem terjedt még el. Pedig az EU-s szabályozások miatt ez is elkerülhetetlenné válik. Talán az nem titok, hogy az Antenna Hungáriának sikerült elnyernie az erre kiírt tendert, így ő fogja majd súlyos beruházások árán elterjeszteni az új rendszert. Itt még azért erős problémák vetődnek fel. Egyelőre sokba kerülnek a STB-ok, és pont az réteg nem tudja igazából megfizetni, akinél a legnagyobb szükség lenne rá. Egyelőre túl széles körben még nem is terjedhet el a Mindig TV néven futó dolog, mert a hálózat még kiépítés alatt áll. Talán emiatt is nem ugrottak még rá a kereskedelmi tévék a dologra, valamiért azért, mert kényelmesebb nekik kivárni, amíg a rendszer stabilan működni fog.

2011 végén azonban lekapcsolásra kerül az analóg rendszer. Mit is jelent ez? Akik otthon vagy tetőantennával nézik a tévéműsorokat azoknak STB-okra lesz szükség. Elméletileg a tetőantennák alkalmasak lesznek a vételre, de gyakorlatilag elképzelhető, hogy cserélni kell őket. Talán addig erősödni fog a jelerőség is, és így szobaantennák is elegendőek lesznek, de a csavarhúzó vélhetően már nem lesz elég. Aki pedig már most is digitálisan nézi a tévét (kábeltévé, műhold, Antenna Digital) az nem vesz észre különbséget.

Remélhetőleg már idén jelentősen bővül a nézhető csatornák száma, valamint lejjebb megy a STB-ok ára is, és így erős konkurenciája lesz a piacon versenyzőknek, akik így csökkenteni fogják szolgáltatásaik árait. Véleményem szerint az év végén már okosabbak lehetünk.

J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük

A Harry Potter könyvfolyam után úgy döntöttem, hogy elolvasom még a kapcsolódó részeket is. Elsőnek a "Legendás állatok és megfigyelésük" című könyvnek láttam hozzá.

A PDA-mon automatikusan nem látom, hogy milyen "vastag" az adott könyv, de néhány oldal elolvasása után világossá vált, hogy nem lesz hosszú mire végzek vele. Nagyjából ez így is történt, mert néhány utazás során sikerült magam mögött tudnom az irományt.

Mit is mondjak róla. Az a gyanúm, hogy az írónő a regények írása közben készített magának néhány jegyzetet, amiket nem akart veszni hagyni. Úgy döntött, hogy még néhány aprósággal feltölti, valamint néhol vicces megjegyzésekkel kiszínezi. Azaz Harry és barátainak apró megjegyzései láthatóak egyes lapokon. Ilyenkor óhatatlanul elmosolyodik az olvasó, majd újra olvashatja a nem annyira szórakoztató leírásokat.

Nem tudom, de valahogy az egész nem működik. Egy bestiáriumhoz túl kevés... igazi könyvhöz is túl kevés az írás, de hát a pénz beszél, az olvasó pedig fizet (a könyvesboltban). Egy igazi rajongó úgyis megveszi, mert vétek lenne kihagyni. Igazából annyira nem vétek. Egy pár lény könnyebben megérthet és megismerhet az, aki érdeklődik a HP könyvek világa iránt, de semmi több. Van benne néhány idióta leírás, unalmas ismeretetés, és néhány kisebb történet.

Ami még bosszantott olvasás közben az a fordítás volt. A leírások még egész jók, de az elnevezéseket nem értem. Néhol lehetett volna kreatívabb a fordító, és nem kellett volna angolul hagyni egy pár kifejezést.

Tenerife, 4. nap

A téli nyaralásunk negyedik napját pihentetőbb szórakozással szerettük volna eltölteni, ezért úgy döntöttünk, hogy a tőlünk pár száz méterre lévő Aqualand szolgáltatásaival ismerkedünk meg részletesebben. Nem mondanám, hogy nagyon jó időre keltünk reggel, de azért reménykedtünk, hogy hátha kisüt majd a nap, és melegebb lesz az idő.

A bejáratnál megint papagájjal fogadtak minket, hogy majd készítenek fotót, amit a kijáratnál átvehetünk. Sokat erősködtek a fényképezéssel, de mi mondtuk, hogy felesleges. Igazából csúszdázni mentünk és szórakozni.

A nap csak nem akart kisütni, de ez minket különösebben nem zavart. Ledobtuk magunkról a felesleges ruhákat, és felmértük a vízhőmérsékleteket. Nem volt fűtött a víz, és ami volt az is sós. Itt sem lesz móka Annamáriának, és ez így is lett.

Évivel, Udikával és Norbival azért mindent végigpróbáltunk, a legegyszerűbbektől a legdurvábbig. A park megalakulásának korai szakaszában azért máshogy gondolhatták a dolgot, mert csak a belépő megvásárlása után lehetett volna nagy méretű úszógumikat bérelni. Volt több olyan csúszda is, ahol csak azzal lehetett lemenni. Most szabadon markolhattunk magunknak úszógumit és oda mehettünk, ahová akartunk. Az egész komplexumról itt egy térkép:

A csúszások mellett még érdemes megemlékezni a nagy hasasugrásomról (kb. 4 méter magasról), valamint a delfinshow kétszeri megnézéséről. Annamáriának talán ez nyújtott egy kicsi élményt, bár túl sokáig ez sem kötötte le. Azt mondják többen is (és nem csak a vízipark honlapja), hogy ez az egyik legjobb delfines műsor egész Európában. Valóban érdekes és szórakoztató volt, de valahogy nem ájultam el tőle, és inkább sajnáltam a delfineket.

Itt a legjobb csúszda a Boomerang volt, ahol páros gumival lehetett egyéniben vagy párosban lemenni egy nagyon durva meredekségű lejtőn, majd a lendület felvitt hasonló magasságba, majd vissza. Meg kell, hogy mondjam termelte az adrenalint, és rendesen kellett kapaszkodni. Ezen kívül volt még egy Tornado nevű, ami szintén jó volt, csak torony, amire fel kellett mászni egy picit ingatag volt, valamint maga a csúszórész erősen koptatta a bőrt. Sajnos a Kamikaze éppen karbantartás alatt volt, ezért az kimaradt. További negatívum, hogy kicsi gyerekek számára nem igazán van itt szórakozás, mert hideg a víz és veszélyesek rájuk egyes csúszdák.

Igazából a pihentető nap elég fárasztó lett a sok mászás miatta, és nem volt valami túl meleg sem, de élveztük... és akkor még ne is tudtuk, hogy a következőkben mi jöhet még.