2009/03/19

Fagyi szelet

Igazából nem tudom, hogy ez a sütemény miért kapta pont ezt a nevet, amikor a fagyihoz semmi köze sincsen. A névadó lehet, hogy nem tudott jobbat kitalálni. Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy valamikor február közepén sütöttem meg (hosszú idő múlva), és csak mostában került az SD kártyán lévő kép a számítógépre. Most pedig lássuk csak hogyan készül el a finom, de elég sok elkészítésidőt felemésztő sütemény.



A tészta:
5 tojás
30 dkg cukor (lehetőleg porcukor)
10 evőkanál víz
20 dkg liszt
10 dkg darált dió
1/2 sütőpor
csipetnyi só

Az 5 tojás sárgáját elkeverem a cukor nagy részével, a tíz evőkanál vízzel, majd hozzáadom a darált diót, a lisztet, a sütőport és a csipetnyi sót. Miután sikerült rendesen összekeverni hozzáadom a maradék cukorral felvert tojások habját (Itt szokásos a technológia. Először magában felverem a fehérjét, és csak aztán adom hozzá a cukrot, miután a hab kemény lesz). Miután az egész tésztaalapot óvatosan összekevertem, kimargarinozott-kilisztezett tepsibe teszem, majd megsütöm. A sütési időre egészen pontosan már nem emlékszem, de nagyjából olyan 20-30 perc lehetett közepes fokozaton. A lényeg, hogy fogpiszkálópróbával meg kell állapítani, hogy a közepe meg van-e már sülve.

A krém:
25 dkg margarin (1 kocka Rama)
20 dkg porcukor
1 vaniliás cukor
4 púpozott evőkanál liszt
3 dl tej
3 tojássárgája

A porcukrot nagyjából felezem, és az egyik féllel habosra keverem a margarint. A másik fél cukor kis részével felforralok kb. 2,5dl tejet. A maradék tejet, cukrot, vaníliás cukrot, a 3 tojássárgáját és a lisztet beföttes üvegbe teszem, és jól összerázom, hogy ne legyen csomós. Ezt a keveréket a forró, még tűzön lévő tejhez keverem, egészen addig, amíg kemény pudingszerű nem lesz.

Miután ez kihült hozzákeverem cukros margarint. Én a margarin-habosra keverést a hülési idő alatt szoktam megcsinálni.

A hab:
3 tojásfehérje
18 dkg porcukor

A 3 tojásfehérjét kemény habbá verem, hozzáadom a porcukrot (az internetes irodalom itt 15 dkg- tól 30 dkg-ig írja a cukormennyiséget, de ezt inkább mindenki ízlésére bízom), majd az egészet gőz fölé teszem. Én vizet szoktam forralni, és arra rakom a tálat, amiben a habot verem. Nagyjából addig kell verni a habot, amíg nem látszik, hogy a hab a cukor miatta fényes, de a gőz miatt már kezd rászáradni az edényre.

Nem írtam, de gondolom, hogy világos az, hogy a kihült tésztára megy rá a krém, majd erre a hab. Az egész tetejére pedig ízlés szerint reszelt csokit vagy kakaóport lehet szórni.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem azért fagyi szelet, mert két gombóc + a tejszínhab ;P Nyuszók