2009/04/14

Battlestar Galactica

Vége. Sajnos. De mivel előre tudtuk, hogy a negyedik évad lesz egyben a záró is, ezért szerencsére kapott egy tisztességesnek mondható lezárást, ami már eleve dícséretes. Egy zseniálisan induló, és remekül folytatódott sorozatnak mondhatunk búcsút. A Sci-Fi csatorna egy újabb nagy nevet nyakazott le, vagy dicsően hajtott rajta végre mártírgyilkosságot.

A negyedik évadot sikerült elég hosszúra nyújtaniuk a szünettel, ami miatt beszélhetnénk két utolsó 10 részes évadról is. Mivel jobb szeretek egymás után több részt megnézni, ezért inkább megvártam mire teljesen véget ért az utolsó szezon, és nem hetekről hetekre követtem végig az eseményeket. Így durván elég volt egy hét is.

A sorozat elég durva volt, és azt hiszem, hogy még a nem sci-fi rajongóknak is bejöhetett. Lényegében inkább dráma volt, mint űrcsatás kalandok sorozata. Az emberek ellenfelei itt nem különféle, hülyén kinéző űrlények voltak, hanem robotok (cylonok) és saját maguk. Ráadásul a géplényeket között is voltak olyanok, akik embernek voltak nevezhetők, és nem csak élő szövetnek a fémvázon. Tudtak érezni, szeretni és gyűlölni, valamint emberi érzések hajtották őket céljaik eléréséhez.

Innentől fogva olyanokat is írhatok, és valószínűleg fogok is, amik a negyedik évad nagy meglepetéseiből árulnak el dolgokat, ezért csak óvatosan az olvasással. A befejező évad egyik nagy kérdése volt, hogy az utolsó 5 emberi kinézetű cyclon közül ki az ötödik. A másik négyet már megismerhettük a 3. évad végén (elég durva meglepetések voltak itt is), ezért elég izgalmas találgatások voltak az utolsót illetően. Baltar, Starbuck, Adama, Lee, az elnök, az alelnök... vagy ki? Baltar ugye túlélt egy atomrobbanást, Starbuck is halottnak volt elkönyvelhető, és a többiek is erősen esélyesek voltak különböző okok miatt az 5. cyclon címre. Elég sok mindenre lehet számítani, mégis meglepetés lesz... Bár nekem annyira nem ütött a dolog.

A másik nagy kérdés, hogy akkor most sikerül megtalálni a Földet és elérkezünk-e az utazás végéhez, vagy mi lesz? Azt hiszem, hogy az nem meglepetés, hogy végül sikerül elérni az áhított bolygót, de az ott talált dolgok elég mély depresszióba viszik az emberiséget. Ezt követően elég durva dolgok következnek be a flottában, amit az elkeseredettség szül... meg persze az, hogy köztük élt a 4 cyclon, és ráadásul a múltban elég sok mindent köszönhettek nekik.

A korábbi évadok erős Baltar szállja erősen megkopott, és ezért a negyedik évadban már nem is süthette el a színész a Baltarstar Galactica poént. Nekem ez elég nyögvenyelősnek tűnt, bár a záró képsorok szerint szükséges volt a tudós, ex-elnök, messiás, stb szereplése. Ahogy a Hatosé is... Héra szintén ilyen szereplőnik tűnik, bár volt egy pár kulcsmozzanata, ami erősen meghatározta a véget. A cyclonok is egész emberivé váltak, ugyanis sikerült a nézeteiket teljesen kettészakasztaniuk, és összeveszniük.

Az utolsó két rész, ami terjedelem alapján inkább három, erősen megoszthatja a rajongótábort. Az elsőből kiderül pár karakter háttere és esetleges motívációjuk, jobban beleláthatunk a lelkivilágukba. A másodikban történik meg az, amire a rajongók vártak... Egy űrcsata, ami sajnos elég sok logikátlanságot és következetlenséget tartalmaz. A látványorgia ellenére sajnos ez sikerült tartalom szempontjából a leggyengébben. Az utolsó harmadról pedig gondolom, hogy nem nekem jutottak eszembe egyedül A gyűrűk ura hobbitkái. Nagyon jó az alapötlet, de valahogy nem az igazi a megvalósítás, túl sokat "szenvednek"... az is kérdés, hogy jobban meg lehetett-e volna valósítani.

Az összességében a negyedik évad, ahogy az egész sorozat is, nagyon jól sikerült, és kár hogy vége. De egyben jó is, mert így nem egy végtelen történetté vált, ami majd egyszer a semmi közepén ér véget. Sajnos az évadok számának növekedésével egyre esett a színvonal, és így sajnos voltak töltelékrészek is. Persze lehet magyarázkodni, hogy ezekkel kerekebb lett a történet, csak igazából nem sokat lendült velük előre a főszálon a cselekmény.



Mit lehet még elmondani? Vége. End of line...

Nincsenek megjegyzések: