Márton morogva, ülve játszik

Igazából nincsen sok hozzáfűzni való.

Stephenie Meyer: Újhold (New moon)

Mint ahogy azt már a napokban említettem, jelenleg a harmadik kötetet olvasom. A második kötet is nagyon olvastatta magát, ezért gyorsan sikerült átlendülni rajta.

Az írónő vámpíros-szerelmes-történetes írása ott folytatódik, ahol az előző abbamarad. Persze az első száz oldalon belül megtörténik maga a bonyodalom, amire a könyv címe is utal. Nos, mi jut eszébe mindenkinek a holdról? Persze, a vérfarkasok. Persze ők is jók, akár csak kedvenc vámpír barátaink. Ezzel már sokadszorra veri ki a biztosítékot egyes vámpíros és vérfarkasos horror imádó barátainknál. Hogy is van ez?

És persze Bella is megtalálja a hiánypótlást, a már első kötet szerint is esélyes, Jacob személyében. Akiben már akkor is ott lapult a potenciális vérfarkas.

Jelen könyv is igencsak jól olvasható, bár át kell magunkat tenni a szokásos lelkizéseken. Persze, ezen felül ott vannak olyan nyilvánvaló "hibák" is, amiken elég nehezen lehet túllendülni. Felmerül a kérdés, hogy hol voltak eddig a vérfarkasok? Miért csak mostanában jelentek meg újra? Meg persze ott van a már amúgy is képtelen "szerződés" a két rivális között.

A történet meglehetősen lassan nyúlik, ami várható is, mert a sok oldalban még nem akar az írónő minden poént ellőni. A vége elég érdekesen alakul, és talán túl valószínűtlenül is (érdekes a valószínűtlent említeni egy misztikus lényeket is tartalmazó könyv esetében). Nekem egy kicsit durva ugrásnak tűnik, hogy a nagy melankólikus helyzetből egyszer csak máshol terem a mi kicsi Bellánk.

Aztán lehetne beszélni a különleges képességéről is, ami talán előre fogja vetíteni, hogy vámpír lesz. Kérdés, hogy ezt hol tudja kihasználni, ha tényleg átalakul, illetve ez milyen előnyöket nyújt majd számára. És az hogyan lehet, hogy Alice mégis lát vele kapcsolatos dolgokat? Furcsa.

Mégis, mint írtam a könyv emészthető. Több blődséget tartalmaz, mint az előző rész, de mégis alig vártam, hogy oldal oldalt kövessen, és folyjon előre a történet. Most a harmadik kötettel egy kicsit meg vagyok akadva, de úgy gondolom, hogy hamarosan majd arról is fog jönni egy írás a részemről.

Better off Ted

Ezt a sorozatot nem ajánlották túl sokan, de én mégis úgy döntöttem, hogy megnézem, mert valami könnyedre és viccesre vágytam, aláröhögések nélkül. Valamint még fontos szempont volt az is, hogy egy évadot egyben meg tudjak nézni, és ne kelljen jó tévénéző módra heteket várnom a következő részre.

Aztán úgy alakult, hogy majdnem nem is lett az egészből semmi, mivel fehér köpeny villant. Igen, azt hittem, hogy valami orvosos-doktoros-kórházas sorozat, amiből én köszönöm, de nem kérek. Semmi kedvem a Vészhelyzet - Grace klinika - Dr. House és hasonló baromságokra. Szememben egytől-egyig szemét mind. Arra mennek, hogy legyen valami súlyos eset, esetleg tömérdek vér, valamint romantika... Ez kell a népnek.

Aztán végül jobban beletekertem a sorozatba, és láttam, hogy a fehér köpeny tudósokon van, akik még csak véletlenül sem műtenek, hanem idióta találmányokkal kísérletezgetnek. A Better off Ted egy picit az Eurekára hasonlít, csak itt a részek rövidebbek, és talán pont ezért, kevesebb is bennük az üresjárat. (Azt valaki meg tudja mondani, hogy miért kell mostanában szinte minden cégnek az XY Dynamics nevet adni?)

A 20 perc körüli részek pont ideálisak ahhoz, hogy lezavarjanak egy központi témát, meg némi humort csempésszenek bele, így ha nincs is végig kacagás, de széles mosollyal az arcunkon lehet nézni a részeket. Persze ez még nem jelenti azt, hogy ne lennének itt is gyengébb részek. Bár csak az első évadot tudom magam mögött, de néhol bizony egy picit nyögvenyelősen mentek a dolgok. Azonban mindezek ellenére bátran merem ajánlani a sorozatot, akik könnyed kikapcsolódásként egy érdekes/idióta/vicces találmányokat létrehozó és azokkal kísérletező vállalat mindennapjaiba szeretnének betekintést nyerni.

Elit alakulat (Band of Brothers)

Mostanában egy picit hanyagolom a nagyobb sorozatokat, és nem nézem őket darálva, mint hónapokkal ezelőtt. A legutóbbi ilyen, negyven percnél hosszabb epizódrészekkel rendelkező sorozat az Elit alakulat volt.

Elég furcsa, hogy ez még csak most került elő nálam, és nem évekkel ezelőtt. Eddig valahogy elkallódott, vagy valamiért nem jutott el hozzám. Emlékszem, hogy először egy régi jóbarátom ajánlotta, aki megrögzötten játszotta a Call of Duty első részét egyjátékos módban. Gondolom, hogy csak azért nem multiban, mert nem volt akkoriban Internetelérése. Aztán később akkor került elő, amikor a svájci ex-főnököm megemlítette, hogy van ilyen sorozat, és kölcsön tudja adni. Egy bontatlan fémdobozt adott, amiben az angol és német nyelvet tartalmazó sorozat dvd-i terpeszkedtek. Valamiért nem mertem, vagy inkább nem akartam felbontani az amúgy a magyar ár harmadért kapható pakkot. Egyszerűen megdöbbentő, hogy Svájcban ennyivel olcsóbbban hozzá lehet jutni valamihez. Aztán végül valamelyik munkatársam hozta el a lemezeket megtekintésre.

Azt kell, hogy mondjam elég megdöbbentően jóra sikerült a sorozat. Szinte kaptunk több, de ugyanakkor kisebb "Ryan közlegény megmenetése" filmet, melyek egyszerre mutatják be a háború borzalmait és a katonatársak közötti bajtársiasságot. Az első nekem jobban bejöttek, a kiképzés bemutatása, a "partraszállás", az első csaták, az első találkozás a borzalmakkal. A további részekben valahogy egy picit tompult a dolog. Azok már kevésbé voltak pergősek, inkább a drámai vonalat erősítették. Nem mondom, hogy ezek rosszul sikerültek volna, csak nem csak a mozgóképen életre kelő katonák tűntek fásultnak, hanem valamennyire a sorozat is. Mindezek ellenére az HBO-nak sikerült ezzel is igazán minőségit alkotnia. (Remélem, hogy hamarosan felvillan a zöld lámpa a tervezett Trónok harca sorozat előtt is.)

Lehet, hogy azért is tetszett annyira a sorozat első néhány része, mert ott megjelentek a Call of Duty játékból unalomig ismert pályák némelyike (bár még mindig nem tudom, hogy hol van van a Toujane pályán...), a kedvenc Brecourt tanyás, valamint a pro-mapnak titulált Carentan zongorával tarkított városa.

Ha már előkerült a zene, akkor még annyit hozzátennék, hogy a film zenéje egész jó, sőt szinte kiválló, tökéletesen illik a képsorok atmoszférjához, de ezt sem fogom rongyosra hallgatni, ahogy más filmzenét sem.

A sorozat megnézését követően sem fogok beleszerelmesedni a háborúba, és nem leszek rajongója sem a témának. Azonban megnéznék már egy olyan sorozatot, ami az ellenkező oldalról mutatja be a történetet. De erre valószínűleg nem fog sor kerülni, mert amint a híres mondás ferdítése azt mondja: "a történelemírás a győztesek privilégiuma".

Stephenie Meyer: Alkonyat (Twillight)

Nos, előzetesen nem tudtam, hogy mit vállalok, amikor megkaptam kölcsönbe Stephenie Meyer nálunk megjelent, első három, Twillight-ságához kapcsolható könyveit. Eddig még nem láttam az elkészült filmeket, és csak információmorzsákat kaptam arról is, hogy mikről szólhatnak ezek az egyre vaskosodó kötetek.

Annyit tudtam, hogy valamiért új Harry Potternek tartják (az új jelölt most Percy Jackson, amiről szintén nem tudok semmit), és hogy nagy körülötte a hiszti. Na meg persze vámpírok vannak benne és szerelem.

Nagyon rossz sejtések kezdtek bennem körvonalazódni, amikor a könyv hátsó lapjain rajongói méltatásokat találtam, amik főleg 13-18 éves lányoktól voltak. Azonban nem félelemlítettek meg az efféle nyálas hozzászólások nekiláttam az olvasásnak.

Azt kell mondanom, hogy az írónő tudja a dolgát. Aki valami véres-vámpíros, vagy gazdag fantasy elemekkel tarkított regényt szeretne olvasni, az neki se lásson! Mert valójában egy szerelmesregényt kapunk, amelynek központi szereplője (de)Bella Swan. Az ő szemén és lelki világán ismerjük meg az egész történetet, a környezetet és mindent. Az írónő szemét, mert a könyv olvastatja magát. Annak ellenére, hogy kapunk egy okosnak tűnő, de ugyanakkor nagyon buta libát, kinek érzelgős csapongásai néhol igencsak bosszantóak. Az írőnönek sikerült megteremtenie az írásban egy olyan idilli képet a főszereplő lányról, akit én mindig valamiért csak Debellának nevezek magamban, amit talán követendőnek találhat néhány nem kifejezetten szép, de költői szerelemre éhes tinilány.

A történet szerint Bella egy csendes amerikai kisvárosba, Forksba költözik apjához, aki már jó ideje különél feleségétől. Hogy a közhelyek tovább gyűljenek a faterja történetesen a helyi seriff. Bella már az utolsó középiskolás éveinél tart tanulmányaiban, de be kell illeszkednie a helyi közösségebe. Nem meglepő módon az új lány afféle központi karakter lesz (a sorozat 3. kötetének elején már úgy van megemlítve a dolog, hogy két csoport van, a Bellát szeretők és utálók), de lehet, hogy ezt csak annak kell betudni, hogy nézőpont-karakter ábrázolással van a könyv szerkezete megteremtve.

A beteljesületlen szerelemmel foglalkozó százoldalak nagyon gyorsan elfogynak a könyvből, különösebb izgalom nélkül. Bella nagyon gyorsan rájön arra, hogy kiszemelt pasija valójában egy vámpír, ahogy annak egész családja is. A végén egy kicsit felpörögnek az események és talán véresebbre is fordul a regény, de semmi extra.

Valójában egész jó kikapcsolódást nyújt a könyv, és egy kis változatosságot hoz az amúgy fantasy témájú olvasmányaim között. A vámpírokkal és egyéb misztikumokkal szinte alig foglalkozik, tehát betudható az egész szerelmes-lányregénynek... Mindezek ellenére folytattam az olvasást és jelenleg már a 3. kötetnél tartok.

Sajtos ropogós

Vélhetően több száz ilyen néven keringő recept kering már az Interneten és különböző szakácskönyvekben. Ez azonban egy igencsak jól sikerült változat, amit főleg frissen lehet nagyon szeretni.

A recept olyan maga primitív módján olyan egyszerű, hogy szinte fáj:

Hozzávalók:

- 45 dkg liszt

- 20 dkg reszelt sajt (füstölt és sima keverve) + a szóráshoz ízlés szerint

- 25 dkg margarin

- 1 kis pohár tejföl

- só

- 1 tojás

Az elkészítés:

A lisztet, sajtot, margarint, tejfölt, sót összegyúrjuk, majd nagyjábó 1 órára hűtőbe tesszük.

A kivett tésztát fél ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, tetejét megkenjük tojással, megszórjuk sajttal. Csíkokra vágjuk, majd 200 fokon sütjük, amíg jónak nem látjuk.

Márton fél éves (vendégblogger)

Mártonunkra azt mondta 4 hónaposan a konduktor, hogy le van maradva a fizikai fejlődésben. Ezen annyira nem csodálkoztunk, mert addigra a 3 kilós születési súlyára még fölszedett majdnem 4 kilót. Amikor hasra tettük, pár másodperc múlva sírva követelte, hogy fordítsuk vissza, csak a könyökén tudott támaszkodni, a fejét néhány másodperc múlva le kellett támasztani, hogy pihentesse a nyakát. Konduktor néni megmondta, hogy milyen gyakorlatokat csináljunk a gyermekkel. Ennek meg is lett az eredménye, mivel a két hete lévő vizsgálaton már azt mondta, hogy mindent a korának megfelelően csinál a csepp. Nagyjából Karácsony óta kezdett el rohamos ütemben fejlődni, amikor is tényleg napról-napra látszott, hogy már sokkal ügyesebb.

Mára eljutott oda, hogy négykézlábra áll, így himbálózik előre-hátra. Ezt egyre stabilabban csinálja. Eleinte rögtön eldőlt, még nem volt túl fejlett az egyensúlyérzéke. :) Aztán már a himbálózásból le is ült 6 hónaposan és 3 naposan. Aztán két napig szüneteltette ezt a tudományt, de azóta töretlenül tart, bármikor meg tudja már csinálni. Per pillanat az a legnagyobb gondja, hogy a himbálózásból csak tolatni tud, és előre nem. De a hátrálást is csak addig, amíg el nem éri a falat vagy a szekrényt. Itt egyszerűen "beszorul". Ekkor kell nagyon a segítség. :)

Az ebédet egy kicsit kibővítettük gyümölcsökkel és néhány zöldséggel. Éppen csak kóstolási mennyiséget adtam neki, a többit jégkockatartóba lefagyasztottam, és egyenként adom oda. A cél nem az, hogy a tejcsiről leszokjon a gyermek (egyelőre), hanem hogy megszokja az új ízeket. Eleinte minden nagyon nehezen ment (legalábbis nem rémlik, hogy Annamáriával is ennyit bénáztam volna).

A kiskanál hiába jutott be Márton szájába, akkor se tudta leenni róla a hamikát. Már azon törtem a fejem, hogy elveimet föladva szilikonos kanalat kellene venni, amikor kiderült, hogy a laposabb kiskanál teljesen jó. A rendes babaetető kanalak nagyon vastagok, és nagyon mély bennük a mélyedés. De a sima kávéskanál tökéletes. Elég lapos ahhoz, hogy a gyermek le tudja róla szopizni a pépes táplálékot.

Aztán adtam neki sütőtököt, mondván, hogy minden gyerek szereti. Majdnem egy nap volt, mire átjött rajta a nagyjából egy jégkockányi mennyiség. Kérdeztem a védőnőt, hogy akkor nem korai-e még a "szilárd" ételek bevezetése, de azt mondta, hogy nem, nyugodtan adjam neki. Adjak neki minden nap ebédre valami újat (persze csak kb. 5 naponta), délután uzsira pedig valami olyat, amit már ismer. Még nem jutottam el odáig, hogy uzsonnára is kapjon egy kis gyümölcsöt, de lassan összeszedem magam.

A cukkini még jobban megviselte a gyermek gyomrát. Egy jégkockányi mennyiséget adtam neki délben, ami másnap 11-kor ért át rajta, legalábbis én azt hittem, de még délután 4-kor is volt belőle a pelusban. Aznap kímélő - gyümölcsnapot tartottunk a továbbiakban. Aztán megint adtam neki cukkinit, de már a végén fél nap is elég volt, hogy áttolja magán. :)

Márton már nagyon kezd társasági lény lenni. Keresi Annamária társaságát, ha meglátja, egyből ránevet, ha elég közel ér hozzá, akkor megpróbálja megfogni, és széles mosollyal tudatja, hogy nagyon örül neki. Már annyira ügyes, hogy "tud" puszit is adni. Az ő kis "gyenge" fogásával megkapaszkodik az ember hajában, és odahúzza a másik arcát a szájához, és nagyra tátja a száját. Így szépen összenyálaz, és nagyon boldog tőle. :)

A másik, amit nagyon tud, az az, hogy ő csinál valamit (pl. a kezével üt egyet), erre anya grimaszol. Márton kipróbálja, hogy vajon ez következőre is működik-e. És láss csodát, működik. Ezzel nagyon hangos kacagást lehet a gyermekből kicsalni.

Ja, kacagás: nagyon megy. Mindenkire mosolyog a csepp már alapból is. Ha esetleg sikerül valamit csinálni, ami számára vicces, nagyon szépeket tud kacagni a kicsike. Eléggé jó kedélyű gyermek. Ha nincs valami baja, akkor szeret nevetgélni. Estére már kicsit nyűgösebb, de szerintem minden gyereknek vannak nyűgösebb időszakai, hát neki az este az.

Kezecskéjével már tudja ügyesen fogni a tárgyakat. Két kézzel is, áttenni egyik kezéből a másikba.

A legjobb játékok: ásványvizes palack félig vízzel - mozog benne a víz, ha süt a nap, akkor a fény is szépen törik rajta, el tud dőlni - ezen jól meg lehet lepődni, és el is tud gurulni - akkor meg lehet utána evickélni. A másik érdekesség - szülői felügyelettel - az újságok. Érdekes, hogy hogyan szakad, színes, sok kis darabra téphető. Ami még nagyon érdekes, hogy az egyes anyagoknak milyen hangja van, hogyha a körmével kapirgálja. Ilyenkor elég hosszú ideid próbálgatja, hogy a környezetében minek milyen hangja van. A lábával ugyanez: kopog vele, kicsit arrébb fordul, ott is kopog. Ha szerencséje van, sok játék van körülötte eldobálva és mindnek más hangja van, ahogy a lábával hozzáér.

Van még egy kedvenc jelzése: a „repülés”. Ha mindkét kezét a feje fölé emeli, és egyszerre a hasára csapja, akkor föl szeretne ülni, vagy szeretné, hogy fölvegyék. Ilyenkor olyan, mintha repülni szeretne, olyan gyorsan csapkod, hogy majdnem föl is száll. :)

Szóval már nagyon ügyes a kicsi csibefasirtocska.

Terry Pratchett: Egyenjogú rítusok

Úgy látszik, hogy teljesen nyughatatlan vagyok. Nem nyugszom, amíg meg nem tudom, hogy mi a jó Terry Pratchett könyveiben. Mivel azonban elektronikusan olvasom művei nagy részét, ezért ezeket szétaprózva, megszakításokkal szoktam befejezni.

Az egyenjogú rítusokban az író szakít a Széltoló vonallal, még ha ideiglenesen is. A Korongvilág egy új cselekményszálát idézi elő, amiben Mállotviksz néne és "tanítványa" kalandjait követjük végig. A könyv első része elég tetszetősen alakult, de a végére megint teljes lett a zűrzavar. Valahogy kezdem azt hinni, hogy Pratchett mester nem rendelkezik minden szükséges kerékkel. Sőt, még csak azt sem mondhatom, hogy a fordítás az oka, hogy nem tudtam teljesen magamévá tenni a gondolatait. Pedig olyan jól indul, hogy lehetőség van a fantasy világok sztereotípiájának felborításához...

Szerettem volna azt mondani, hogy Az Egyenjogú rítusok egy jó könyv, de nem mondhatom rá teljes szívvel. Pedig én nagyon erősen próbálkozom... Nem tudom, hogy mikor unom meg, mivel még van egy eredeti angol nyelvű könyve, amit nemrég nyertem. Azt még bizonyára be fogom fejezni.

Megemlíteném, hogy jelenleg olyan ritka helyzetben vagyok, hogy egyszerre csak egy könyvet olvasok.

Utólagos kiegészítés:

Tegnap egy kicsit siettem, ezért kimaradt, hogy valójában miért is kínzom magam az angol fantasyíró munkásságával. Bár az is lehet, hogy csak a Pat's Fantasy Hotlist egyik legújabb bejegyzése ébresztett rá: minden egyes könyvben olyan gondolatébresztő, vagy vicces mondatok vannak, hogy nem lehet megállni a hangos felnevetést. Igaz, hogy ezt megelőzően vagy követően egy picit gagyiszerűbe fullad az egész, amit persze nem is lehet felróni, mert szándékosan ilyen.

Egy születésnap második részlete

A hétvégén lezajlott a 30. születésnapom ünneplésének második részlete is. Így visszagondolva az egészre valahogy nem érzem az egészet teljesnek, mert valami hiányérzetem van.

Talán csak azért, mert január első munkanapjától kezdve mostanáig erőteljes robot volt a munkahelyemen. Általában a csak este 8 után értem haza, de volt olyan is, hogy 23.00-kor. Nem mondhatnám, hogy sokkal jobb volt a helyzet, mint tavaly, mert itt folyamatos volt a túlóra, míg akkor kevesebb volt az ilyen "időtúllépés". Mostanra már kellően elfáradtam, valamint bele mindben...

Az eredeti terveim között szerepelt, hogy még a születésnapomra elkészülünk a Star Wars: The Force Unleashed fordításával. Ami igazából teljesült is, csak nem volt mikor időm a játékot is tesztelni, hogy nyugodt szívvel "kiadhassam". Fordítótársaim (Banderas, Pityu mester, Dusi) igazán lelkiismeretes munkával fordítottak, majd később hibákat ellenőriztek, és elég rosszul esik, hogy nem sikerült ezen ígéretemet teljeseni. Talán már a héten valóban oda tudom adni Tom Evinnek a végleges nyelvi file-okat, hogy elkészítse a telepítőt...

De most kanyarodjunk csak vissza a mostani hétvégéhez. Az egész valójában azért tolódott idáig, mert apósék Tenerifén voltak nyaralni/telelni (még mindig nem írtam meg az utolsó nap eseményeit, pedig azóta már eltelt több, mint egy év). A megbeszéltek ellenére most is majdnem kútba esett a dolog, mert valami fontosabb dolog közbejött nekik, valaki nálam fontosabb személyt kellett meglátogatniuk, ahol ettek is... Gondolom, hogy Évinek mennyire jól esett az egész hétvégi főzési munka.

Szóval péntek este hazaértem viszonylag időben, mivel a gyermekekre kellett vigyáznom. Évi lakógyűlésre ment, ahol a lakók szokás szerint egymásnak estek. Hurrá... A gyerekeket megfürdettem, ágyba tettem, majd lett volna a hagyományos "CoD2-éjszaka", ami sajnos nem tartott sokáig. De ezt követően legalább volt kedvem és lehetőségem SW:TFU-t tesztelni.

Másnap reggel szokásos babaúszás. Már a kocsiban ültünk, amikor majdnem lefújtuk az egészet a nagy szél miatta. Egy kicsit aggódtunk, hogy a gyerekek megfáznak, vagy még betegebbek lesznek, de szerencsére ezt megúsztuk. Ezt követően nagybevásárlás, otthon kipakolás, takarítás, porszívózás, gyerekek délutáni alvása, főzés előkészítés.

Én nekiláttam egy sajtos süti elkészítéséhez, ami Annamáriának nagyon tetszett. Majd megcsináltam a joghurt tortát is. Évi meg ugye csinált palóc gulyást... Estére kellően elfáradtunk, és fáradtan dőltünk az ágyba.

Reggel 7kor Annamária "anya, anya, anya" szólításaival jelzett, hogy ideje lenne felébredni. Aztán mondta, hogy "kijössz", és ki is jött az ágyából, amiről a rácsokat pont azon a héten szedtük le. Ezt követően újabb otthoni robot... Évi megcsinálta a vadasan készült marhát, majd készített hozzá gombócot is. Mivel előző nap sikerült bezabálni a sajtos sütit, ezért új adagot kellett csinálni. Aztán még azt is kitalálta, hogy csinál nekem Rákóczi túróst. A felsorolt ételekről elég annyit mondanom, hogy mind nagyon jól sikerültek.

Aztán nap közben még el kellett mennie Évinek apóssal nekem megvenni az ajándékot, ami a következő lett:

Szerintem egész jó darab ez a Malaga főnöki (bőr!)fotel. Amikor megkaptam, akkor nagyjából fél óra volt, amire össze tudtam szerelni. Az egészhez csak egy imbusz-kulcs kellett, ami a csavarok mellett mellékelve volt. Elsőre, természetesen, nem tudtam összerakni. Nagyon tesztelni még nem volt időm, mert elég későn jöttek hozzánk, valamint emiatt a gyerekek fürdése is sokat csúszott. Megint olyan fáradtak lettünk a nap végére, hogy a másik, Évitől kapott ajándékomat sem tudtuk már kipróbálni:

Volt még egy olyan gyenge kísérletem, hogy felkelek reggel az NBA Allstar Game-re, ami hajnali fél3 körül kezdődött volna, de bár rövid időre felébredtem, mégis az alvás mellett döntöttem.

Ui: Hamarosan jön a névnapom, és ha be fog válni a Race for the galaxy nevű társasjáték, akkor talán nem venném rosszul a kiegészítőit sem. Erre és erre gondoltam. :)

Néhány filmmegtekintés 2010 januárjából

Az év első hónapjában sikerült néhány filmet megnéznem, és mivel ezek közül egyik sem volt valami túl nagy durranás, ezért inkább egy bejegyzésben tennék róluk említést.

Gamer (Játék a végsőkig)

Egy olyan jövőbeli világban játszódik, ahol a virtuális valóság egyedi módon jelenik meg. A lényeg, hogy míg a való világban a játékosok a hálózaton függenek és az egyedi számítógépeiket használják, addig a "játékvilágban" élesben történik minden. Az egyik virtuális valóság egy Sim-szerű cukorvilág, ahol kedvünkre testreszabhatjuk az általunk irányított karaktert (aki valójában egy színész), majd különböző cselekedeteket hajthatunk velük végre. A másik ilyen virtuális valóság, ahol börtönbüntetésre ítélt rabok élesben háborúznak egymással. Aki bizonyos számú küzdelmet túlél az szabad lehet. Persze ezt még senki nem érte el, és ugye a film arról szól, hogy valaki ennek a közelébe ér.

A film egyszerre több sebből vérzik, és akkor még nem is beszéltem a "színészi" játékról. Nem is tudom, hogy mit lehetne elvárni egy Gerald Butlertől és egy elhízott Val Kilmertől. Egyszeri szórakozásnak talán még elmegy, de a most felsorolt filmek közül ez a leggyengébb.

Surrogates (Hasonmás)

Kronológiailag ez a film következett, de a rangsor alapján is ez következne, ha a rosszabbtól a jobb felé haladnék a listán. A minőségiességet nem kizárólag Bruce Wills jelenti... Itt egy olyan jövőkép jelenik meg, ahol az emberek szintén otthon vannak, a világtól elzártan, így nincsenek kitéve különféle fertőzéseknek. A kapcsolatra a virtuális módon irányított robottesteiket használják. Furcsa volt egy nagyon fiatal kinézetű Bruce Willist követni a film elején.

Ezen idilli világban is bekövetkezik az első nagyobb probléma. Egy olyan gyilkosság történik, ami kihatással van az őt irányító személy életére is, azaz nemcsak a robottest hal meg, hanem maga az irányító személy is.

A filmben elmegy a nyomozós szál, valamint az akció részekkel sincsen túl nagy baj. A fő gond, hogy igazából úgy gondolták ez egy A típusú film lesz, végül csak egy B mozi jött ki belőle. Talán jobban élveztem volna, ha nem késő este nézem meg és nem akartam volna közben többször is elaludni. Úgy érzem, hogy a film alapjául szolgáló iromány sokkal ütősebb lehet.

The Tournament (Bérgyilkosok viadala)

Ez már eredetileg is B kategóriájú besorolásban indult, tehát eleve úgy áltam neki. Bár az igazat megvallva az első kettő iránt sem tápláltam túlzott elvárásokat. Ennek ellenére mégis ez tetszett a legjobban.

A film véres, tele van mészárlással és gyilkossággal, tehát eleve csak olyannak ajánlanám, akinek nincsen ellenérzése a valóban 18-as karikát érdemlő mozgóképes alkotásokkal szemben. A magyar cím igazából eltalált, mert két szóban összefogja a lényeget.

A szereplők önként résztvesznek egy olyan viadalon, ahol pénzért és dicsőségért le kell győzniük a többi bérgyilkost. Ennek érdekében "hegylakózniuk" kell, azaz a végén csak egy maradhat. A dolog nehezítve van annyival, hogy mindenkibe beleültettek valamit, amivel azonosítani tudják a helyüket. Azt persze nem árulták el, hogy ez az eszköz bombaként is funkcionál.

A film bővelkedik a gyenge alakításokban, az erőtlen történetben és más ötlettelenségekben, de mégis bőven szórakoztató.

Lőrinc László: Az elátkozott hajó

Évi egészen véletlenül vaterázta be ezt a könyvet, mivel az áruk felkínálója azt mondta, ha sikerül 10.000Ft felett tőle árukat venni, akkor ingyenesen feladja a csomagot. A néhány pluszban rendelt könyv között ez a megviselt borítójú regény is ott lapult.

Mivel nem használta a középső L. betűt, ezért azt hittem, hogy az író egy korai zsengéje, aztán ki sikerült wikipédiázni, hogy egyáltalán nem. Már 1972 óta írt könyveket, azaz 1989-re igencsak be kellett volna érnie. Érdekes módon az az év elég termékeny volt a részéről, mert 4 könyve jelent meg Lőrinc (L.) László néven, 4 könyve Leslie L. Lawrence néven, míg egy Frank Cockney néven. Ez utóbbi már csak azért is meglepő, mert 9 könyvet kiadni egy évben egészen szép teljesítménynek tűnik, pláne ilyen minőség mellett, és ezt most nem pozitívan mondom.

A nagyjából 200 oldalas könyv távolról sem nevezhető remekműnek. Tele van párbeszédekkel, a környezetleírás nagyjából nulla, és sok helyen csak találgatni tudjuk a körülményeket. Az abszurd jelenetekkel olykor már saját maga paródiájával fajul az egész. Próbál ugyan Laci bátyánk viccesnek és humorosnak mutatkozni, de ez a kísérlete egy kicsit kudarcba fullad.

A történet szerint néhány személy különös körülmények között eltűnik a világ többi lakója számára. Az egyik szál az őket felgöngyölítő nyomozás, ami már több helyen is megmosolyogtató. Az egyik legviccesebb, hogy az egyik szereplőt Michael Jacksonnak hívják és történetesen fehér. Ez külön meg van említve, tehát gyaníthatóan a könyvben az összes szereplő fehér lehet.

A másik szál pedig a hajón történtek. Itt sokkal jobban megjelenik a fantasztikus szál, de azért a bombánál (és persze a könyv első felében lévő eseményeknél is) kedvem lett volna nekiszaladni az írónak, nem is beszélve magáról a rejtélyről...

Ezek ellenére a könyv olvastatta magát, és a hibáival együtt elég szórakoztató is volt. Jól esett egy kicsit mást olvasni a fantasy könyvek után és közben.

Harminc

Mivel tudom, hogy úgy sem lesz szinte semmi időm, ezért egy kicsit előrehozom a dolgot. Igen... holnap lennék majd 30 éves, szép kerek szám, de inkább csak hátrányt látok belőle mint előnyt. Kezdődjék a panaszáradat...

Lehet, hogy bölcsebb vagyok, de azóta enyhébb mértékben túlsúlyos, nagy hasú, és egyéb helyen is erősen érzem a hanyatlás jeleit. Valahogy egyáltalán nem érzem magam az egész miatt túl boldognak... egyre több kellemetlen gondolat fogalmazódik meg ilyenkor az emberben. Még szerencse, hogy vannak olyan dolgok, amik reményt adnak. Napfényt hoz az életbe a család, Évi, Annamária és Márton. Van miért dolgozni, van miért nap-mint-nap robotolni.

Persze mindig előjönnek dolgok és ugye számvetést is csináltam. Gondolkodom a jövőn, hogyan tovább, mi minden hová vezet. Egyre jobban úgy érzem, hogy semmire sincsen időm... Sikerült tavaly őszön lesérülnöm a derekamra (újabb jele az öregségnek), ami jó néhány hónapra kiütött. Ez nagyjából be is tett az idei kosarasszezonomnak. Aztán itt jött a december, aminek a végén volt 2 hét pihenő, hogy fel sikerüljön töltődni a januári nagy rohanásra. Igazából nem sikerült teljesen kipihennem magam, és nem a terveim nagy része is megvalósítatlan maradt. Nem tudom, hogy mennyi szabadságra lenne szükségem, hogy végül teljesen megnyugodjak.

A cégünknél szinte már mindenki felett damoklészi kardként lebeg a létszámleépítés sötét árnya. Ez sem könnyít az amúgy feszült helyzeten, ráadásul ez a hónap elég durván alakult, mivel ritkán sikerült este 8 előtt hazajutni. A gyerek lefektetése után sem lesz egyszerűbb és könnyebb a helyzet, mivel mindig akad valami tennivaló a lakásban. Annamária elég nagy káoszt tud okozni, és ezzel jó pár percnyi feladatot is. Ezt követően már nem sok energia marad bennem, maximum megnézek egy filmet Évivel, vagy esetleg a haverokkal CoD2-zök (ha éppen péntek este otthon vagyok, vagy valami kivételes lehetőség adódik). Mostanában már társasjátékra sem jut igazából idő (itt jut eszembe, hogy többek közt talán valami ilyen ajándék is jó lehetett volna, ha nem kerülnének annyiba). A hétvégék is nagyon gyorsan elszaladnak. A szombat délelőtti babaúszás és bevásárlás, majd otthon takarítás nagyjából el is lövi a hétvége első napját, a másodikra meg úgyis jut valami. Persze megértem, hogy Évinek már terhes a négy fal, és a gyerekeken kívül beszélgetne másokhoz is. Azt hiszem, hogy neki sem könnyű, és inkább neki kellene panaszkodnia.

Kezd érlelődni bennem, hogy véget érnek majd fordítói napjaim. Nem igazán jut már szabadidő nem hivatalos fordításokra, és úgy tűnik, hogy a jövőben már hivatalos sem lesz (különböző okokból). Kár érte, mert jó és hasznos elfoglaltság volt. Egyedül talán a Baldur's Gate sorozat fog motíválni...

A hangulatomat talán borúsabbá tette, hogy most is valami takonykór van rajtam. Igazából nem is tudom mit tudnék még írni... de talán többet nem is kellene, mert ezeknek sem volt sok értelme.

Valaki meg szerezzen nekem egy időgépet, vagy egy olyan eszközt, amivel ki lehet bővíteni a teret, és ne érezném annyira beszorítva magamat...

Mit is szeretnék?

Mikor valakinek eljön valami ünnepnapja, akkor felmerül a kérdés, hogy mit is adjunk neki ajándékba. Ez elég nehéz kérdés, és mivel gyakorta nem jut eszünkbe kézenfekvő megoldás, ezért a legérintettebbhez fordulunk: "Mit is szeretnél?"

Persze ilyenesetekben a válasz sem egyszerű, vagy pedig olyan választ kapunk, amivel továbbra sem vagyunk kisegítve. A "nem tudom", "vegyél, amit akarsz" és "nem kell semmi" szókombinációkat tartalmazó mondatok nem viszik előre az ember szekerét. Eddig sem tudtuk, hogy minek örülne, és ráadásul a válasza után sem vagyunk kisegítve. Ilyenkor általában elég nagy százalékban a közhelyes megoldások jelennek meg.

Nőnemű ajándékozott esetében a virág kézenfekvő lehet, és ilyenkor a kérdés már csak az, hogy mennyit szánjunk rá. Én magam haszontalannak tartom a virágot, meg amúgy is csak a gyors elmúlást szimbolizálja, egy rövid virágzási időszakon túl. Általában itt is könnyebb megoldás felé húzok, tehát úgymond "kiválasztom a legfelsőtt és az jó lesz elvet követem", ha jobban van időm, akkor a virágosra bízva magam, csináltatok valami csokrot. Én magam nem értek hozzá...

Másik ilyen abszolút nagy közhelyes megoldás a pia. Elég könnyű levenni a boltok polcairól valami alkoholos cuccot, legyen az egy egyszerű, ugyanakkor drága bor, vagy valami töményebb szeszes ital. Én igazából ezt sem tartom sokra, lévén, hogy nem iszok alkoholt.

Látod, kedves olvasó, nem könnyítem meg a dolgod... ;)

Aztán jön a harmadik megoldás, valami bonbon, csoki, desszert. Itt igazából nem nagyon lehet mellényúlni. Mondjuk, ha mazsolás vagy mogyorós (mogyoródarabos és nem mogyorókrémes), akkor inkább nem kell. Ide kapcsolódhat, hogy tortánál is lehet válogatós az egyén. Szintén kizáró tényező az előbb felsorolt kettő, de ezek mellett számomra a csokitorta sem kedvenc.

Igazából sokat agyaltam már rajta, hogy mit szeretnék, mert azért mégiscsak egyszer lesz kereken 30 éves az ember. Aztán végül arra jutottam, hogy jelenleg úgy érzem megvan mindenem, és emiatt nagyon szerencsésnek is érzem magam. Tehát elsősorban azt szeretném, hogy ne veszítsem el ezeket a dolgokat, másodsorban meg egy időgép kellene. Soha nincs időm semmire, és sajnos erre már nincsen semmi olyan megoldás, aminek köszönhetően ne kelljen valami feláldozni. Azért álmodozni lehet róla...

Gondolkodtam azon is, hogy valami könyv. Igazából most nyertem egy zsákkal, valamint a kicsiny polcunk már így is tele van olyan kötetekkel, amiket egyszer majd el kellene olvasnom, de most még nincsen rá időm. Azt sem tudom, hogy melyikbe kellene majd belekezdenem miután befejeztem azokat, amiket jelenleg olvasok. Talán az elég idióta című Brisingr című Christopher Paolini könyvet szeretném még valamikor elvasni, ha már az előző két része ott van a polcon.

Aztán igazából, amik érdekelnének elektronikus kütyük lennének, de azok olyan áron vannak, hogy megmaradok álmodozás szinten. Mondjuk azért leírom, mert jobb, mintha magamban tartanám. Nem is tudom hol kezdjem...

Gondolkodtam valami mp4 lejátszón, amin esetleg lehetne zenét hallgatni, meg kisebben filmet nézni, de valójában olyan kicsi az ilyenek képernyője, hogy nem nagyon mentem el ebben az irányban. Meg kérdés, hogy mennyire kellene nekem egy mp3 lejátszó eszköz...

Igazából egy telefon optimálisabb lenne, de akkor az már tudjon mindent, amit én szeretnék. Azonban nem fogok 100eFt-ot kiadni egy Samsung Omnia II-ért, még akkor sem, ha beleszerelmesedtem. Egy HTC HD2-t meg pláne nem fogok venni másfélszer ennyiért. Pedig olyan szépek ezek a nagyképernyős telefonok.

Izgazából a PC-n sem nagyon akarok, és nem is tudnék mit fejleszteni. Ha nem is legjobb felbontáson, de szépen elfutnak rajta az újabb játékok is... amikkel meg amúgy sincsen túl sok időm játszani. Itt esetleg a fülest cserélném le valami vezeték nélkülire... bár itt nem láttam olyant, amihez mikrofon is van... tehát itt is marad minden a régiben.

Aztán mindig agyalok azon, hogy kell-e nekem 1terrabyte-os vinyó vagy sem, meg valami könnyű, hordozható HDD, amikor ezeket már piszok olcsón lehet kapni. Aztán oda jutottam, hogy nem. Esetleg, ha nyerek a lottón.

Álmodozni jó és könnyű, de ezzel az agymenéssel nem könnyítettem meg senki gondját. Igazából, mint írtam is, nincs szükségem semmi különösre, olyanra meg pláne nem, ami csak újabb helyet foglalna az amúgy egyre szűkülő lakástérben.

Kedves OEP - vendégblogger

A minap (konkrétan tegnap) az OEP szigetszentmiklósi kirendeltségén voltam. Az, hogy oda járok, nem annak köszönhető, hogy ott kedvesebbek az emberrel, hanem mert gyorsabban odaérek, mint a Teve utcába, nem kell a parkolásért fizetni, ill. eddig még kettőnél többen nem voltak előttem, mikor odaértem.

Ha már megtaláltad az épületet (egy irodaház szerűség) nyert ügyed van, de ha csak úgy autóval odamész, és keresed, nem egyszerű megtalálni, mert egy eléggé aprócska tábla hirdeti, hogy ebben az épületben ugyan van ilyen kirendeltség, de azt az úttestről nem fogod kiszúrni, vagy ha mégis, akkor elolvasni nem...

Az épület előtt 5 egész parkolóhely van, amit valószínűleg már az ott dolgozók foglalják el. Nincs még egy nyomorult mozgássérült parkolóhely se, minek, csak az OEP egyik irodája (is) ott van. Viszont egy utcával arrébb van egy nagyobb földes parkoló, csak ott nem szabad nagyon a kerítésre állni, mert utána más keresztben úgy ráparkolnak az emberre, hogy az csak sokadikra tud kiállni.

Szóval megvan az épület és a parkoló. Hurrá! Itt szembesül vele az ember, hogy egy emeletet föl is kell menni (nem nagy dolog, két ember el is fér egymás mellett a lépcsőn, de azért igencsak megvan a 4 méteres belmagasság), lift nincs, egy 5 hónapos és egy 2 éves gyerekkel max 10 perc :)) Utána odaér az ember fia/lánya egy ajtóhoz, amit elég nehéz belökni, bébihordót le kell tenni (de hova is? annyi hely nincs), Annamáriát megkérni, hogy próbáljon a virágok közé beparkolni, hogy odaférjek (lehet, hogy fogynom kellene - még az OEP-nél is tudják... ajjaj). Ajtó belök, tart, egyik gyermek már benn van, hurrá! Másik gyermekért lehajol, közben ajtó egyik lábbal kitámaszt, bent van a másik is. Éljen!

Egy elég keskeny folyosóra érünk, ahol a bébihordót még magam mellett tudom vinni, de Annamária már előttem megy, mert mellém nem fér. Amikor az OEP eldugott ajtója előtti ajtónál vagyunk, már enyhén szocreál fotelek is ki vannak rakva a kényelmes ülés érdekében. Itt már Annamária előttem, Márton mellmagasságban a bébihordozóban, letenni egy ajtóba lehet, reméljük, nem jön ki onnan senki, mert akkor átesik rajta. Annamária szépen el is foglalja az egyik üresen álló fotelt, komótosan levetkőzünk - elég rendesen fűtenek, nehogy megfázzanak. Nagyon helyes. Az egyik oepes néni kisvártatva elhagyja a helyét (már 5-en várakoztunk, de mi vagyunk változatlanul a másodikak), ahol a fotelekben ülnek, ott már a lábakat be kell húzni, hogy el tudjon menni a néni. Nem volt több, 10 percnél, amit a néni kint töltött.

Visszafelé kérdezte, hogy ki a következő, már közben bement egy ember, úgyhogy mi jöttünk. Nagy örömmel mondtam, hogy MI. Erre mondta a nő, hogy akkor a gyereket kinnhagyhatom. Tanácstalanul néztem, hogy melyiket gondolja, az 5 hónaposat, akit már felügyelet nélkül nem lehet otthagyni, mert annyit már tud mozogni hogy a bébihordozóból "kiugorjon", és nem mellesleg elég hangosan tud sírni, ha valami nem tetszik neki, vagy a kétéveset kellene kinthagynom, aki akár pár perc alatt örökre el is tűnik?! Utána mondta, hogy a kislányra gondolt, majd a szomszéd vigyáz rá. Ennyi idő alatt már egy kicsit fölment a pumpa, hogy mit képzel ez a nő? Ráadásul még az autóban megígértem Annamáriának, hogy majd ő adhatja oda a papírokat a néninek. Mondtam neki, hogy az én gyerekem, hadd döntsem már én el, hogy mi legyen vele, és nem igazán szeretném egy vadidegenre kinthagyni a gyerekemet egy olyan helyen, ahol még rá se látok. Annamária is látta, mire megy ki a játék, úgyhogy egyből mondta, hogy papí(r), és hamarabb benn volt a szobában, mint a néni :))

A papírok egy bugyiban voltak a két gyermek taj-kártyájával együtt. Szegény kicsikém, rosszul fogta meg, hajlott az mindenfelé, kiesett a két taj-kártya a földre. A néni meg elmesélte Annamáriának, hogy milyen ügyetlen. Azt hiszem, nem kell elmesélnem, hogy milyen szuper hangulatban telt az idő, amíg a nő a papírokat megnézte....

Ez volt az a néni, aki a táppénzzel kapcsolatosan tavasszal félretájékoztatott... imádom...

De, hogy valami jót is írjak: voltam a Teve utcában is még tavasszal, és ott legalább történt fejlődés. Betettek egy paravánt, mögé pedig egy asztalt, a paravánra nagy betűkkel kiírták, hogy szoptatásra szánják. Hogy a szoptatáshoz a földre vagy az asztalra kellene ülnöm, azt nem osztották meg velem. (Remélem, csak akkor hiányzott onnan a szék.) Legalább pelenkázásra jó. Szóval van itt fejlődés, kérem, csak türelmesnek kell lenni.

Hol is tartanak a gyermekek így 2010 januárjában?

Évi adott néhány támpontot, szépen Excelben összeírva, hogy miket is lehet elmondani a két gyermekről.

Először a nagyobbal kezdeném. Annamária most karácsonykor múlt két éves, és már egészen ügyes azonosítani tudja a színeket, valamint ismer néhány számot is. Ez utóbbit kártyalapokról is tanulmányozgatta, ezért tudja, ha J betűt lát (mondjuk egy rendszámon), akkor az a bubi.

Időközben sikerült megtanulnia páros lábbal is felugorni, amely egy újabb plusz a kedvenc táncikálásához és rohangálásához. Koordínációs készségének fejlődése során megtanult bemászni Márton ágyába, majd onnan a sajátjába.

A cipőt és a nadrágját kisebb ügyetlenkedés után, és ha persze akarja, akkor le tudja venni. Fölfelé már kissé macerásabb, mert általában mindig ugyanabba lyukba akarja dugni a lábát. Azonban különösen akkor örül nagyon, ha a lábfeje vagy lábujja kibukkan a nadrág végén. A vetkőzés már csak azért is jó, mert lassan kezd szobatisztává válni. Szól, ha pisilni vagy kakilni kell, sőt még azt is megjelöli, hogy wc vagy bili. Közvetlen ide kapcsolódik, hogy egyre könnyebb megérteni. Tisztábban beszél és próbál szavakat egymás után fűzni. Márton például egy ideig "Mááá-szó" volt, de mostanában már "Máá-tó". Egy másik kedvencünk a "mi ez?" kérdése. Ha valamit nem ismer vagy nem biztos benne, akkor így kérdezi meg.

A tanulásában lehet, hogy sok szerepe van annak is, amit általában néz, ha éppen nem foglalkozunk vele. A Báá-í (azaz Barney és barátai) sorozat mellett megismerte az Óját (Dóra, a felfeldezőt) és a po-pom-ot (Pom-pom). Persze nem csak szórakozni szeret, hanem részt akar venni a házimunkában is. Próbál söpreni, valamit feltörölni, ruhát hajtogatni (bár inkább szétfele megy neki), teregeni, valamint Mártont segíteni pelenkázni és öltöztetni. Saját maga is kezd már "nőiesedni", bár ez nem tudom, hogy mennyire jó. Néha karkötőt és nyakláncot vesz fel, és már ismeri a kéz- és szájkencsöt is.

Szerencsére Mártonnal is egész jó a viszonya, bár zavarja, ha sír. Ilyenkor vagy segít megnyugtatni, valami rejtélyes módon, vagy csapkod és kiabál. Néha szeret rámászni a kicsi hátára, és közben mondja, hogy "paci, paci, paci".

És akkor most essen szó a kisebb rosszaságról is. Márton 2010. január 10 óta képes mindkét irányban hasrafordulni, bár visszafelé még nem megy neki. Meztelenül sokkal mozgékonyabb, mint ruhában, de sajnos a feltételek most nem annyira adottak.

Hason ki tudja már magát támasztani, de olyan túl sokáig nem szereti ezt a helyzetet. Inkább ülni szeretne, és mindenhogy próbálja magát görcsösen felhúzni. Persze ilyenkor előfordulhat az is, ha felhúzom, hogy éppen állni szeretne. Ez persze nem könnyű, ahogy ő sem, egyre nehezebb, de már kevésbé tűnik olyan daginak, mint korábban. A további testi erősödésében (most nem hízásra gondolok) az is sokat segíthet majd, hogy egy hete őt is elkezdtük hordani babaúszásra.

Általában mindenhol nézelődik, gagyarászik és mindenkire ránevet, kivéve, ha autóban van, mert akkor mindig alszik. A tárgyakat egyre ügyesebben fogja meg, és már ritkábban véti el őket.

Érdekes jelenség, hogy amikor Annamária ténylegesen sír valami miatt, és nem csak hisztizik, akkor Márton szája is lebiggyed, mintha sajnálná nővérkéjét.

Egyetlen nagyobb gond van a kisemberrel, hogy éjszaka általában felébred, és nem tudjuk mitől függ, hogy hányszor és mikor. Esetleg, ha van valakinek valami jó ötlete rá, akkor azt szívesen fogadjuk. A kezdetektől a két gyermek egy szobában alszik, és eddig még nem volt semmi probléma ezzel... leszámítva azt, hogy néha felébresztik egymást.

Kockafejek (The IT Crowd)

Teljesen véletlenül találtam rá erre a sorozatra. Korábban ugyan már hallottam róla elég sokat, de valahogy mégsem jutottam el odáig, hogy meg is tudjam nézni. Aztán amikor az egyik munkatársam angolul és angol felirattal szeretett volna filmet vagy sorozatot nézni, akkor úgy gondoltam, hogy beszerzem.

Egy igazi brit hangulatú és brit környezetben játszódó, úgynevezett geek-sorozatot kapunk. Ahol kaphatnánk sokkal többet ezen utóbbiból is, de sajnos nem. Gondolom nem akarták elriasztani a nézőket mindenféle számítógépes szöveggel... de álljunk csak meg egy szóra! Ez alapvetően egy számítástechnika osztályról szóló sorozat lenne, ahol történetesen egy olyan főnököt kap a kétfős csapat, aki nem sokat konyít a dologhoz. Mivel ezek az első részből kiderülnek, ezért túl sok mindent nem is árultam el előre.

A későbbiekben szerencsére sikerül tartani a színvonalat és jó szórakozást jelent a 3 évad összesen 18 része. Számomra elég kevés ez a szezononkénti 6 rész... és sajnos véget ért a sorozat is.

A karakterek imádnivalóak. Az arcok, az arckifejezések, a gesztusok, a sztereotíp ábrázolásmód, az egyes dolgokhoz való buta hozzáállás. Valamint, hogy az amerikai sorozatokkal ellentétben itt legalább szoknyát viselnek a nők és nem nadrágot. További kellemes pont, hogy az amerikai sorozatokkal ellentétben itt nem keresnek szereplőt minden emberi rasszból, bár itt is van láthatólag nem angol felmenőktől származó szereplő.

Ezt a sorozatot bátran tudom ajánlani mindenkinek, hiszen a címe ellenére nem igazán igényel nagy technika tudást. Vagy ha éppen arról lenne szó, akkor is van mindig valami, ami mosolyt csal az ember arcára. A sorozatot azok értékelhetik kevésbé, akik nem szeretik a brit humordábrázolásmódot. Itt most nem az abszurd humorról beszélek, hanem a tipikus, angol gesztikulálással megjelenített, színpadiaskodó humorról.

A végén pedig egy kedvcsináló vagy elrettentő videó angolul: http://www.youtube.com/watch?v=gt9j80Jkc_A és magyarul: http://www.youtube.com/watch?v=U0h-UkuF_bQ

Volt egyszer egy vadnyugat

Nemrég vettük a bátorságot ahhoz, hogy megnézzük ezt a régi klasszikust. Előzetesen figyelmeztettem Évit, hogy valószínüleg egy kicsit unalmasnak fogja találni, és néha láttam is rajta, hogy noszogatná a szereplőket, hogy történjen valami.

Mondanom sem kell, hogy a Volt egyszer egy vadnyugat igazi hősi eposz, egy szinte bármikor elővehető darab. Nem olyan, amit egyszer vagy kétszer lehet csak megnézni, mert utána semmi érdekeset nem talál benne az ember. Megjegyezném, hogy azért néhány hónapos és évet talán érdemes kivárni az újranézések között.

Az első 10 percben például látszólag nem történik semmi, és a néző még azt is elkönyvelheti magában, hogy nagy eséllyel a főszereplőket látja. Persze azért érdemes elolvasni a stáblistát is... Claudia Cardinale, Henry Fonda és persze Charles Bronson.

A megtekintés közben azon gondolkodtam, hogyan sikerült ennek a sok olasznak (rendező, zeneszerző, stábtagok, stb.) Amerikába szabadulnia és ott westernt készítettenie. Ami mellesleg még egész jól sikerült. Igazából a lassú részek nem az unalomról szólnak, hanem a feszültségről és a karakterek jobb bemutatásáról. Persze fiatalabb korban ezt még nehezebb felfogni vagy értékelni. Manapság bizonyára sokan áttekernek részeket, a szereplőkről meg a székelyviccek szereplői juthatnak eszébe. Nem bővelkedik a Volt egyszer egy vadnyugat a párbeszédekkel, sokkal inkább a fegyverek beszélnek.

A központi témát a föld és az abban rejlő lehetőségek szolgáltatják, na és persze a vonat. Az újvilág gazdaságának zakatoló motorja, amely nélkül nem tartana ott az az ország, ahol most.

A vászonról vagy a tévéképenyőről szinte érezhető a száraz, sivatagos vidék. A mi arcunkról is a szereplőkkel együtt folyik az izzadtság, és a tűző nap miatt mi is résnyire hunyorítunk a szemünkkel. Minden pillanat számít, mert nem lehet tudni, hogy mikor dördül el egy pisztolylövés.

A Volt egyszer egy vadnyugat című filmet túl fiatal nézőknek nem ajánlanám, mert túlságosan nyugodt és lassú. Nem kapkod, hanem ad a felvezetésekre, a csúcspontokra. Annyit azonban elmondanék, hogy idővel kötelezővé válik a megnézése.

Filmek egy csomagban a tavalyi évről

Mostanában megint kevesebbet tudok blogolni, így egyre kevesebb írok megnézett filmekről is. Nem tudom, talán velem van a baj, de nem sok kiemelkedő alkotásról beszélhetünk. Az utóbbi időben láttam egy pár filmet, és most ezekről ejtenék néhány szót.

Hardwired (Bedrótozva)

Miközben néztem egyértelmű volt számomra, hogy ez egy olyan B-mozi, amit talán lehetne a zs-mozi kategóriába is sorolni. Valahonnan előkotorták a süllyesztőből Cuba Gooding Jr-t, Val Kilmert és Michael Ironside-ot, majd az arcunkba nyomtak egy olyan valamit, ami sokkal jobban is elsülhetett volna. Az alapötlet amúgy egész jó, mégha nem is eredeti. Személyre szabott, saját testbe épített reklámok és az emberi agyba juttatható üzenetek. Az egész kidolgozatlansága, az akciójelenetek bénasága olykor már fájdalmas is volt. A főhős arca (valamint a főgonosz arca is) egyszerűen pofonért kiálltott. A filmet amúgy egyszer meg lehet nézni, de csodát ne várjon tőle senki.

Moon (Hold)

Végre kaptunk egy igazi sci-fit, méghozzá szinte semmi költségvetésből. Az egyszemélyes űrdráma nem sok látnivalót tartalmaz, bár nagyon szépek benne a képek. Űrcsatákra, vagy nagy lövöldözésekre senki se számítson. Ez végre nem egy sci-fantasy, vagy űrkörnyezetbe pakolt fantasy, hanem mélyebb elmélyülést igénylő science-fiction. Én magam el sem tudnám képzelni, hogy akár hetekig vagy hónapokig egyedül legyek egy helyen, miközben maximum a gépek és egy robot zümmög mellettem. Szerintem ilyen körülmények között könnyen meg lehet őrülni. Az őrület persze tovább fokozódik, amikor történik egy kis baleset... Nem mondom, hogy a film néhány helyen kifejezetten nem idegesített, de mindezek ellenére elég jól sikerült. Bátran ajánlható, mivel nem az erőszakra és vérengzésre épít, ugyanakkor nem tudom mekkora az újranézhetőségi értéke.

Pandorum

Mondhatom, hogy ötletlenségben nincsen hiány, mivel nagyon jól indít a fent említett film. Keretes szerkezetbe foglalva számomra az eleje és a vége tetszett, a közepén való meneküléses rohanás nem igazán. Nem kifejezetten rangok a különféle szörnyes és zombis filmek iránt, ezért előzetesen volt is egyfajta viszolygásom, hogy vajon ebből majd mi lesz. A rengeteg logikátlanság, valamint zombis jellege ellenére is viszonylag nézhetőre sikerült. Néhol voltak benne unalmas részek, de alapvetően feszített volt a hangulata. Mint említettem a vége is tetszett, holott lehetett volna más megoldás is.

Terminator: Salvation (Terminátor: Megváltás)

Egy ideje már halogattam ennek a megnézését, mivel hallottam hideget és meleget is róla. A megnézését követően nem igazán tudom hová tenni. Látványosnak elég látványos volt, ugyanakkor hiányzott belőle valami. Pedig még Swarci is volt benne... Számomra akkor jött el a megváltás, amikor vége lett. Nem tudom, hogy miért kell dolgokat húzni, mint a rétestésztát, miért nem lehet egy filmet 90 percre belőni, miért kell hogy legalább 2 órás legyen? Bár lehet, hogy csak velem van a baj. A korábbi Terminátor filmeket és sorozatot követően elég alaposan felbolydult az elképzelt világkép idővonala, ezért lehet, hogy nem is lenne érdemes mélyebben beleásnunk magunkat a történetbe, mert logikai buktatókkal lenne tele a dolog. A lényeg nagyjából arról szólna, hogy meg kell találni és meg kell menteni a fickót, aki később John Connor apja lesz. Persze ebbe bele akarnak szólni a terminátorok, valamint megjelenik egy új tényező is a képben. Akire eredetileg akarták írni a történetet, amíg Christian Bale barátunk bele nem szólt... Igazából ez is egy szemrágógumi, és akár többször is meg lehet nézni. Nem annyira durva, mint az előzetesen gondoltam volna, de néhány idegesítő jelenet igencsak levon élvezeti értékéből.

Public enemies (Közellenségek)

Mikor Christian Bale-t és Johnny Depp-et egy filmbe képzelték, akkor gondolom még ők is bíztak benne, hogy jól sülhet el. Sajnos, a szeszcsempészet és bankrablások korát élő amerika nem nagyon elevenedett meg a szemem előtt. Nem jött ki a filmből, ami ki aminek kellett volna. Bár voltak benne igazán jó bankrablós jelenetek, vagy amikor a CB lepuskázta a menekülő gengsztert, de mindez kevésnek bizonyult. Ez bizony unalmas és elbaltázott lett. Nem tudom, hogy egyáltalán érdemes volt-e rászánnom az időt.

District 9

A Kilences körzet elég érdekes próbálkozás volt. Nagyon jól felépített marketingkampányával sokakat előre meggyőzött, és igazából nekem sem lett nagy csalódás. Igaz, ez sem robbant. A furcsa dokumentarista kezdést követően azért akcióba lendültek a dolgok, de sokszor volt olyan érzésem, mintha egy The Office epizódot néznék... persze poénok nélkül és űrlényekkel. Egy kicsit érthetetlen számomra, hogy egy intelligenes, űrhajót építeni képes faj hogyan tudott ilyen szintre lezülleni. Bár ez is csak egy logikai hibája a filmnek a számtalan közül. Az űrlények számomra egy kicsit idegesítőek voltak mind kinézetben, mind pedig viselkedésben is. A főszereplőről már nem is beszélve... Mindezek ellenére egy egész jó kis film kerekedett ki az egészből.

Far Cry

Vétek lenne kihagyni. Mármint nem csak az írást, hanem a filmet is. Sokak, kedvenc játékokból filmeket készítő rendezőjének, Uwe Bollnak a műremeke... és valóban. Ez az egyik legjobban sikerült alkotása, igazi német sztárokkal. Persze néhol elég fájdalmas jelenetek vannak benne, meg még mindig lehetne a rendező képességein csiszolni, de ez már egész jól sikerült, és egész nézhetőre is. Bár személy szerint nekem a többi filmjével sem volt gondom. Az egyedül a sötétben simán elment b-szörnyes-filmnek, és a Postal is élvezhető volt. A lényeg, ha eddig Uwe Boll neve riasztott, akkor nézd meg.

Nos... mostanra ennyit. Ezeken kívül láttam még pár filmet, de azokról talán majd kicsit később írok.

Avatar 3D

Jogosan jöhetne előre a kérdés, hogy a film címe csak Avatar és miért írtam utána a 3D jelölést is. Azért, mert a "sima", az egyszerű, a mezei 2D-s film teljesen más, mint a teljes pompájában tündöklő 3D-s. Mielőtt újabb, ezúttal már kicsiny mértékű felháborodással erősödött, kérdés jönne felém leszögezem, hogy tartalmilag mindkét verzió azonos. Nem más a történet, nincsenek vagy legalább vélhetően nem sok más képkocka van a két verzióban.

Az Avatar 3D az a film, amit látni KELL, látni KÖTELEZŐ. Mert a látvány mindent visz! Korábban ugyan voltak már 3D-s filmek, lásd az IMAX-os moziként elhíresült Űrállomás, vagy amit én is láttam korábban és a Nascar történetét mutatta be, de ezek mind egy órán belül voltak. Ugyanakkor ott vannak az animációs filmek, amiket technikaliag nem lehet olyan nehéz 3D-sre formálni, ha a Toy Story 3-al együtt a filmek első és második része is gyorsan megkapta a háromdimenziós köntösét. Az Avatar nevezhető az első nagy, egész estés játékfilmnek, bár sokan rásütötték a techdemó kifejezést. Nos, igen... meglehetősen lehengerlő erődemonstáció lett.

Ami viszont a film nagy negatívuma az maga a történet. Ha lecsupaszítanánk a harmadik dimenziót és a látványelemeket, akkor igazából kapunk egy végletekig egyszerű történetet, közhelyes párbeszédekkel. Egyes helyeken odáig mentek el, hogy a film csupán csak a Pocahontas újragondolása (rebootja, remake-je). Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, mert nem láttam az említett animációs filmet. Itt a (gonosz) földi, de sokkal inkább amerikai gyarmatosítók igyekeznek kibányászni a bolygó milliárdokat érő érclelőhelyét, csak van egy kis problémájuk. Valamilyen véletlen folytán pont a legnagyobb telér felett van az őslakosok faluja, akik nem akarnak onnan kitelepülni. Ennyi lenne a konfliktus és ez váltja ki a nagy vitát, a nagy harcokat. Persze van egy békés elképzelés is, ami az úgynevezett Avatar-program keretében zajlana le, de ez inkább a totális kudarc felé mutat. Azonban ekkor jelenik meg a képben a nem-tudós-alapvetően-katonai-beállítottságú főhős...

Az Avatar képtelenségek hadát vonultatja fel előttünk, ezért érdemes kikapcsolni agyunkban a gondolkodásért felelős részt, egyszerűen csak át kell adnunk magunkat a mozinak. Ez az említett 3D-ben egyszerű, mivel nem egyszer van olyan érzése a nézőnek, hogy megfoghatná az előtte lévő dolgokat. Néha pedig amiatt lehet aggódni, hogy film tárgyai ki ne essenek a vászonból.

Maguk a karakterek is végletekig egyszerűek, mindenkiről lehet tudni, hogy milyen jellem, már az első percektől fogva. A rendezőnek pedig rengeteg ideje lett volna, hogy igazán fényesre csiszolja a film minden egyes karakterét. Bár az is lehet, hogy csak túlcsiszolta, és úgy gondolta, hogy a nézőt úgyis maga alá fogja temetni a látvány.

Nem szoktam pontozni a filmeket és ezt a szokásomat most is megtartanám. Mint már korábban is mondtam ezt a filmet 3D-ben látni kell, ugyanakkor nem tudom, hogy mekkora az otthon való újranézhetőségi értéke. Tizes skálán nem kaphat tizest, és bőven "A gyűrűk ura" mögött kullog.

A nyeremény könyvek megérkeztek

Ugye a múlt hét elején már jeleztem, hogy sikerült megnyernem néhány könyvet a Pat's Fantasy Hotlist blogon keresztül. Kiderül, hogy a kanadai srácnak egy Transworld Publishing nevű cég ajánlott fel 12 db kötetet, ami a szerencsének hála nálam kötött ki. Először azt hittem, hogy egyenesen Kanadából, Vancouverből jön a cucc, és egy picit izgultam, hogy ha felhívnak telefonon, akkor lesz vagy 9 óra időeltolódás, aztán kiderült, hogy angliából jött.

A könyvek címeit inkább nem írnám le, ugyanis mindenki megnézheti az első linken, de azért a róluk készült fotókat itt is megosztanám.