White Rabbit - Max Mümmelmann

A gyermekek azzal, hogy egyre idősebbek lesznek egyben okosabbá is válnak, korai egyszerű játékok mellett már igényük van egy kicsit komolyabbra is. Persze nem kell ki tudja, hogy milyen komolyságúra gondolni, néha megteszi egy egyszerűbb társasjáték is. Ebből a felindulásból vaterázott Évi néhány kisebb "társasjátékot".

Igazából csak egy játék nevezhető társasjátéknak, és az az egy is a szimpla kockadobáson alapuló, tehát semmi komoly. A dobozon szereplő Max Mümmelmann cím és a borítón szereplő fehér nyuszi egyértelműen elárulja, hogy ez kisebb gyermekek szórakozására van kitalálva.

A dobozban találunk egy 8 mezőt tartalmazó játéktáblát, 25 nyúlkártyát (amiből egy a fehér nyúl), egy hatoldalú dobókockát, egy fából készült nyúlalakot, valamint egy játékszabályt. Ez utóbbiból német jutott, úgyhogy Évi ilyen jellegű nyelvtudását kellett feleleveníteni.

Előkészítésképpen vegyük ki a kártyák közül a fehér nyulat, majd a maradék 24 lapot keverjük össze, majd lefordítva, véletlenszerűen rakjuk körbe, a játéktáblán lévő mezők mellé. Minden pötty/mező mellé így három darab lap jut. Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak a fehér nyulat kell a piros színnel jelölt pötty mellett lévő kártyákra tenni, valamint magára a pöttyre a fanyulat ráugrasztani és a indulhat is a játék.

Gurulhat a dobókocka, majd a játékos a dobott számmal megegyező lépést tehet meg a játéktáblán, az általa választott irányba. Amelyik mezőre lépett, az ott lévő, legfelső lapot magához veheti és átadhatja a dobókockát a következő játékosnak. Ha ugyanolyan számmal jelzett lap kerül a hozzá, amilyennel már rendelkezik, akkor a lapot az adott halom aljára kell vissztenni. A játék célja, hogy az 1-től 6-ig számozott lapokból mindegyik legyen a tulajdonunkban.

Említést kell még tenni a fehér nyúlról is. Amennyiben valaki ezt húzza fel, akkor elvehet egy lapot egy másik játékostól. Természetesen itt is él a szabály, hogy csak olyan lap kerülhet hozzá, amilyennel még nem rendelkezik. A kör végén a fehér nyulat egy általa szabadon választott mező melletti kártyákra teheti.

Ezekből is látható, hogy a játékszabályok nem túl bonyolultak és viszonylag kiskorú játékos számára is könnyen érthetőek. A játékidő sem túl hosszú, tehát még pont elégséges, hogy lekösse a gyermeket és hogy ne örölje túlságosan egy felnőtt idegeit. A három és féléves lányom már képes végigjátszani, akár két teljes játékot is, míg a 2 éves Márton jó, ha 2-3 kört végigjátszik.

(A képek a http://www.boardgamegeeks.com/ oldalról vannak.)

Stephen King - A setét torony 6. rész - Susannah dala

Sajnos azt kell mondanom, hogy az 5. könyvben elkezdett lejtmenet után elérünk a (könyv)sorozat mélypontjához. Nem tudom, hogy Stephen King mit szeretett volna ezzel a kötettel megvalósítani, de az érezhető volt, hogy ő maga sem nagyon kedvelte és gyorsan túl akart rajta lenni, ugyanis terjedelemre körülbelül a fele az előzőnek.

A Susannah dala az általam legkevésbé kedvelt karaktert teszi a középpontba és jelentősen ráfókuszál. A nő skizofrénsága több, mint idegesítő és ebben a kötetben elég sokat kapunk belőle. Szerencsére másik szálakon is megy tovább a történet, ugyanis a ka-tet gyakorlatilag háromfelé válik. Susannah ugye külön utakon jár meghasadt személyiségének szinte minden szereplőjével, míg Jake Csivel és Callahan atyával, valamint Roland Eddievel tart. Mondanom sem kell, hogy az utóbb említett két külön szálat sokkal jobb olvasni, mint azokat a történéseket, amik a nővel történnek.

Szerencsére azért halad előre a történet, csak megjelenik néhány olyan szereplő, akit én egyáltalán bele sem írtam volna a sorozatba. Azonban Stephen King mesélni szeretne, valamint megmutatni, hogy milyen jól is tud karaktereket megformázni. Ez utóbbi egész jól sikerül, ami pedig a mesélést illeti... végül az is megvalósul. Az agyában megjelenő torz jelenések és jelenetek valahogy mégis működnek, de ettől még nem fogom megszeretni ezt a könyvet.

Ha ez lett volna az első kötet, amit a sorozatból olvasok, akkor nem valószínű, hogy folytattam volna. Ahogy haladtam előre, egyre csak az motívált, hogy nemsokára vége és a befejező részben talán minden sokkal jobb lesz.

Külön kiemelném még az utolsó oldalakat, amiket szintén szükségtelennek éreztem. Nem tudom, hogy Kinget mi inspirálta és mi ezen oldalak valódi igazságtartalma, de igazából nem is érdekel. Annyit kell elmondani, hogy a Susannah dala A setét torony sorozat azon tagja, amit túl kell élni, amin valahogy túl kell esni.

Harcunk az ELMŰ-vel szemben, sokadik felvonás

Felmerülhet az a kérdés is, hogy mi miként is állunk az ELMŰ-vel. Jelenleg az van, hogy a Magyar Energia Hivatal (későbbiekben MEH) perben áll az előbb említett áramszolgáltatóval, és mi csak tanúk vagyunk ebben az ügyben. A lényeg, hogy MEH hozott egy határozatot, mely szerint nem talált minket bűnösnek, törölné az ELMŰ kötbérigényét, valamint megbüntetné őket, kemény 5000 magyar forintra, amiért az nem válaszolt nekünk az írásban felvetett kérésre. Azért ez utóbbi egy kicsit nevetséges.

Míg az áramszolgáltató az egyoldalúan megírt szabályzata szerint súlyos százezreket szab ki büntetésnek, ami Boross Norbert szóvivő elvtárs részéről nem is büntetés (akkor fizesse be ő!), addig az őket szankcionáló szervezet csak aprópénz róhat fel. Nem tudom, hogy ezt az 5000Ft-ot mi, vagy a MEH fogja-e majd megkapni (mert mi azóta sem kaptuk), de ha mi, akkor igazából 60 olyan levelet kell írnunk az áramszolgáltatónak, amiből bejöhet a ránk kiszabott kötbér összege. Plusz még párat, hogy a levelezési költségek is megtérüljenek. Főleg, hogy hátha lesz olyan kérdésünk, amire írnak vissza választ.

Egy kicsit elkanyarodtam a fő csapásiránytól... Az első tárgyalás viszonylag rendben ment és nagy kár, hogy akkor nem született döntés, persze a mi javunkra. A második tárgyalásig az ELMŰ kiegészítésként beadott néhány "szakértői véleményt", ráadásul olyan szakértőktől, akiknek hozzáértése erősen megkérdőjelezhető. Nem is beszélve a szakmai pártatlanságtól. Mindenesetre erre sikerült egy egész jó válaszlépést tennünk.

A második tárgyaláson aztán jött egy sokk. Az áramszolgáltató ügyvédje olyan dumával jött, hogy született egy olyan bírósági határozat, mely szerint a Magyar Energia Hivatal (figyelem, ez az áramszolgáltatók felügyeleti szerve, amit mi finanszírozunk az adónkból) nem töröltethet kötbérigényt! Kérdezném én alásan, hogy akkor mi a jó büdös lófasznak vannak? Nem azért vannak, hogy felügyeljenek, szankcionáljanak és helyreigaztsanak, hogy esetlegesen valamivel kompenzálják azt, amit legenyhébb szavakkal is csak piaci erőfölénynek lehet nevezni?

Erre a MEH ügyvédje csak vonogatta a vállát, hogy ő erről semmit sem tud, a bírónő meg azt válaszolta, hogy hozhatna számunkra kedvező ítéletet, de az ELMŰ azt úgyis meg fogja támadni, ezért halasztotta az ügyet. Ezt annyira nem értem, mert ugye bármi lesz az ügy folytatása, azt valamelyik fél nagy valószínűséggel úgyis meg fogja támadni.

Az egész tárgyalásban még volt néhány bosszantó dolog:
1. A MEH-es kirendelt ügyvédet nem nagyon érdekelte az ügy, nem igazán volt túlságosan hozzáértő sem. Valamint a tájékozottságával is igen nagy problémák voltak. De hová is izguljon, amikor ígyis-úgyis megkapja a pénzét?
2. Az ELMŰ-s és MEH-es ügyvéd a tárgyalás alatt és után is úgy jópofiztak egymással, mintha barátok lennének. Lehet, hogy azok is.
3. Az ELMŰ ügyvédje valótlanságot állított, és mikor ezt a tényt közöltük a bírónővel, akkor csak legyintett az egészre. Szóval akkor hazudni is szabad a bíróságon?

Sajnos az a helyzet, hogy várnunk kell. Nem tudjuk, hogy a végén milyen ítélet születik, de erős a gyanú, hogy nekünk még lesz egy körünk a bíróságon az áramszolgáltatóval szemben. Az igazunkban bízunk és talán esélyünk is van a győzelemre, de azért bosszantó az a rengeteg idő, amit ez a hülyeség felemészt. Arról nem is beszélve, hogy a bíróságon nyiltan hazudozó ügyvédeket egyszerűen semmibe vesz az igazságszolgáltatás.

Valakinek még igazán kinyílhatna a csipája magasabb szinteken is, mert egyre másra lehet olvasni a miénkhez hasonló történeteket szerte a világháló magyar nyelvű részéről. Úgy tűnik, hogy ez erős egyedisége országunknak. Talán az ELMŰ intézhetne valamit, hogy mágnesézi teóriájuk a világörökség, vagy inkább világökörség része legyen.

Továbbra sem kívánnék kevesebbet ezeknek a mocskoknak, mint amit mi szenvedtük el miattuk. Remélem, hogy egyszer súlyosan meg fognak minden galádságukért fizetni.

Mitől is mehet tönkre egy villanyóra

Néhány hónapra ígértem, hogy írnék valami összefoglalót a villanyórákkal kapcsolatban, de a rengeteg elfoglaltságom miatt úgy tűnik, hogy más ezt megtette helyettem. Ráadásul szakmailag is sokkal jobban ért a témához, úgyhogy igazából nem is nagyon lehet mellé még mit hozzátenni.

Mellékelném is a linket az általam sűrűn látogatott Villanyóra blogról: http://villanyora.blog.hu/2011/05/17/a_villanyora_meghibasodasanak_valodi_oka

Néhány angol sorozatról röviden

Az elmúlt hónapokban sikerült megnéznem néhány angol sorozatot. Szerencsére a szigetországi népségnél rövidek az évadok, kevesebb a töltelék rész, ezért talán valamivel minőségibbek is a sorozatok. Persze az más kérdés, hogy erősen rá kell hangolódni a gondolkodásmódjukra.

Akárhogyan is nézzük az amerikai sorozatok túlságosan hozzászoktattak minket valamihez, amit talán a társasjátékos világból ismert ameritrash szóval lehetne illetni. Azaz, jó-jó egy-egy sorozat a maga sok részével, csillogásával, pörgésével, de végül úgyis minden szemetet le akarnak nyomni a torkunkon. Most persze lehet, hogy néhányan rögtön nekem akarnának ugrani, mert leszóltam a kedvenc sorozatukat, de vajon mégis volt már olyan sorozatnéző, akiben ne merült volna fel egy-egy rész kapcsán, hogy ennek semmi értelme nem volt, vagy akár nyugodtan ki is hagyhatták volna?

Az elmúlt években nagyobb visszhangot kapott angol sorozatoknál sokkal egyszerűbb a képlet. Ha tetszik egy rész, akkor tetszeni fog a többi is. Nem lesz lapos unalomba fulladó töltelék, hanem valamilyen irányba előre fog mutatni a cselekmény. Akkor most lássuk, hogy mit is néztem az elmúlt időszakban.

Sherlock

Nem hiszem, hogy lenne olyan ember, akinek be kellene mutatnom a legendás nyomozót. Az eredetileg Edgar Allan Poe megalapozta stílust Sir Arthur Conan Doyle egy picit továbbcsiszolta, és létre is jött a minden nyomozók etalonja, Sherlock Holmes.

A nemrég futó feldolgozás mindent újszerű köntösbe tesz. Itt most ne olyan jeleneteket képzeljünk, amikben Holmes lassan végigbaktat egy személlyel a még frissen lehullott esőtől zöldelő mezőn, hogy egy nyugodt teázgatás közben rájöjjön a rejtély kulcsára. Nem... Itt teljesen a mai világunkat képzeljük el, ahol a különc nyomozó nem vet meg semmilyen technikát, valamint nem ijed meg, ha közelharcra kerül a sor.

A korábbi feldolgozásokkal ellentétben itt pörögnek az események (akárcsak a Robert Downey Jr. fémjelezte filmben), egymást követik a történések és nem árt figyelni az apróságokra. Persze nemcsak a nyomozásokkal kapcsolatosokra, hanem olyasmikre is, hogy néhány dolgot hogyan modernizáltak a részek alapjául szolgáló könyekből. Meg kell mondani remek írók vannak Angliában.

Vexed

Ha tovább haladunk a nyomozós sorozatok vonalán, akkor érdemes a Vexeddel folytatni. Az egyik szokásos alapfelállás van jelen esetben is, tehát új társak, akik történesen ellenkező nemből valóak. Ez már bőven elég a konfliktusra, főleg úgy, hogy a páros férfitagja elég fura egy alak. Ez ugyan a társára is bőven elmondható, és ezzel a következtetéssel csak az első néhány percet kell megvárni. Ugyanis a három részből álló évad első része valami zseniálisan nyit! A későbbiekre egy picit sajnos leül a sorozat, amely valahogy engem a Dempsey és Makepeace című régi sorozatra emlékeztetet. Lehet, hogy talán csak az autó és a női-férfi felállás, valamint az állandó civódás miatt.

A Sherlockhoz hasonlóan itt is az egy rész egy esett sémát követik az írók, miközben egy kicsit halad is előre a történet. Megmondom őszintén, hogy itt egy picit soknak tartottam az egy órás részeket, nyugodtan vághatták volna egy picit feszesebbre.

Strike Back

Az angolok megalkották saját Jack Bauerjüket. Igaz itt a hősünk nem egy nap alatt váltja meg a világot, de egy picit gyorsan lesz újra elitkatona a lecsúszott biztonsági őrből. Itt már sokkal ideálisabb volt az adott részének hosszának megállapítása, bár talán akkor sem lett volna baj, ha három másfél órás részt kapunk a hat darab negyvenöt perces helyett. Itt ugyanis két részből épül fel egy történet, amelyben néhol akkora ugrások vannak, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

Hősünk igazi akcióhős, aki valami brilliáns aggyal is rendelkezik, mert minden helyzetből sikerült magát kivágnia. Még akkor is összejön neki, ha nem annyira karakteres, mint Jack Bauer.

The office / A hivatal

Nemrégiben sikerült bepótolni ezt az alapnak mondható sorozatot, melyet Ricky Gervais sikeresen átvitt az Egyesült Államokba. Az angol verzió egy kissé lassabban fut, idegtépőbb, de így valahogy nagyobbat robbanak a mókák. A sorozatot egyfajta feszültség veszi körül, amit talán a zenék hiányának is köszönhetünk. Néha már szinte ordítani van kedvünk, hogy történjen valami mozgalmasak. A recepciós és értékesítő beszélgetései néhol elég kínosra sikerültek, azonban ezt is merem ajánlani - legalább néhány rész erejéig - megnézésre. Még az is lehet, hogy bejön...

Az idei május 1. margójára

Igazából soha nem rajongtam a Majálisokért, vagy ezért a napért. Nemcsak azért, mert nemcsak én gondolom úgy, hogy a Munka ünnepének dedikált nap gyakorlatilag mindig is egy kommunista/szocialista ünnep van, volt és lesz, hanem mert valahogy nagyon műnek találom az egész dolgot. Az meg pedig szinte alapvetés, hogy május első napján - szinte - mindig esik valamennyi eső.

Ez a nap sem indult másképpen, mint a szokásos Majálisok. Esős nap, vagy inkább a hol esik, hol nem esett, jóval több hol esikkel, mint nemmel. Azonban mennünk kellett, ha már a gyermekeknek beígértük az Apacuka koncertet. A megelőző este Annamária már nagyon rákészült a dologra. Készenlétbe helyezte a koncertező harci csigáját, hajcsatot és az új cipőjét. Az már csak apróság, hogy a hajcsatot este elveszítette, az új cipőjét pedig nem akartuk tönkretenni.

A gyermekek gumicsizmában és esőkabátban indultak útnak, míg mi abban a reményben, hogy talán mégsem fogunk bőrig ázni és valahogy túlvészeljük a dolgot. Mit ne mondjak, elég érdekesen alakultak a dolgok.

A Városligethez kellett mennünk, ahol valami Napozóréten lévő nagyszínpadot kellett keresnünk. Mivel nem vagyok túl jártas a budapesti Majálisokban, ezért nem tudhattam, hogy ilyenkor sokan ezt a napot személyes harcnak veszik, és többen is úgy gondolják, hogy övék a nagyszínpad. Nos, mi először a MSZP Majálisára tévedtünk be... Már a gondolatra is beleborzongok, ahogy a sok vérvörös esőkabátba bújt emberek és veszélyesnek tűnő nyugdíjasok között gyakorlatilag mi voltunk az egyetlen család. Egy bohóc rögtön a Népszava sátorhoz rángatott minket arcfestésre... Szerencsére a gyerekek nem voltak vevők rá, ahogy az MSZP-s lufira sem.

Az idő azonban nagyon 11 óra felé haladt, mi pedig kétségbeesetten indultunk, de merre. Kerestük volna a hangokat, de újra rossz helyre tévedtünk. Mint kiderült sikeresen megtaláltuk a Munkáspárt hasonszőrű buliját is. Ekkorra már nagyon idegesek és ázottak voltunk, kezünkben a gyermekekkel szaladgáltunk "nagyszínpadot" keresgélve. Aztán nem is tudom, hogy milyen isteni szerencsével rátaláltunk egy üres rétre, amit néhány sátor és egy nagyszínpad zárt körbe. A tisztás közepén nagyjából 5 egész ember lézenget. Nekik valamint egy rendező sátor alatt lévő 15 embernek beszélt éppen egy bemondónő, hogy itt bizony fel fog lépni az Apacuka együttes... negyed 12-kor. Hurrá, nem késtünk el! A színpadra nézve valóban szerelt össze a zenekar.

Az együttes vezérénekesnőjével, Krisztával, váltottunk pár szót, hogy lehetőleg legyen a csigás dal, mert Annamária kisassony nagyon rákészült. Innentől már nem nagyon törődtünk az esővel, ami eddigre csillapodott egy kicsit. Márton egy kicsit földbe gyökeredzve állt a nagy és nem nem valami jó hangzással rendelkező hangfalak előtt. Annamária is egy kicsit meg volt illetődve, de miután felment a színpadra, még énekelt is egy picit. Láthatóan nagyon élvezte az egész koncertet.

Ezt követően még néztük egy kicsit a sólymászok bemutatótját, akik igazából héját (nem citromhéját) és baglyokat röptettek. Majd továbbálltunk, a gyermekek sergőztek egyet, Annamária pónigolt és elindultunk haza...

Remélem, hogy a következő koncertezésünk során kevésbé fogunk majd elázni.

500

Szép, kerek, jubileumi blogbejegyzéshez értem. A félezer - szerintem - nagyon szép szám, és remélem, hogy még legalább ennyi bejegyzés lesz ezen a blogon.

Már egész pontosan nem tudom, hogy milyen indíttatásból indult 2005. október 25-én, és ráadásul rögtön 3 bejegyzéssel. Igen, mint látjátok, nem szeretem a post vagy poszt szavakat, már csak a "mindent magyarítunk, amit lehet" elv alapján is. Az első bejegyzések kapcsán még azt is elég fontosnak tartom kiemelni, hogy az akkoriban vásárolt divx-es lejátszó (vagy egy vicces fordításból eredően "játékos") még mindig működik (kopp-kopp). A világhálóról való egyik első rendelésem úgy tűnik, hogy bevált.

Teljesen "énblognak" indult az egész vállalkozás, ezért az elején nagyon sokat írtam a lakásvásárlásról, aminek sikere után a 2007-es évben már felújítással kapcsolatos bejegyzések követtek. Igen, a 2006-os év valahogy kimaradt. Nem tudom, hogy mi volt, amiért nem volt kedvem blogolni, de most már ezen felesleges is merengeni.

Pedig lettek volna jó témák. Ugye abban az évben házasodtunk össze Évivel, akkor jártunk Svájcban, elég sokat alakítottunk a lakásunkon és volt egy cégen belüli munkahelyváltásom is, amit - beolvadás miatt - gyorsan követett egy másik.

Ezen kívül elég sokat írtam egyéb élményekről, legyenek azok könyvek, játékok, társasjátékok, zenék, filmek vagy sorozatok. Ezek közül manapság már csak a könyvekkel vagyok naprakész, a többi valahogy elmaradozgatott. A blogom nagy előnye, hogy afféle saját online recepttárként is funkciónál főleg édességekkel, sütikkel foglalkozó receptek kapcsán. Nos és persze van még minden más, amiknek cimkéit a jobb oldalt találjátok.

És persze ott van családdal kapcsolatos minden bejegyzés, amik foglalkoznak Évivel, a gyemekekkel (Annamáriával és Mártonnal). Sajnos kevesebb a kép, mint azt elvárnák olvasóim, de ez van...

Aztán voltak kellemetlenek témák is, amikor például valamiért rosszabb kedvrohamok támadtak meg, vagy amikor a rettegett ELMŰ nevű, meg nem nevezett tevékenységet is folytató szervezettel kapcsolatos eseményekről írtam.

Persze próbálkoztam még máshol is blogolással. A Magyarítások Portálon, valamint a http://miniblogair.blogspot.com/ oldalon indítot minibloggal, amit mostanra már teljesen kiváltott a twitterem. Néha persze indokolt lenne a miniblogomba írni inkább, de a lustaság már nem nagyon visz arra az oldalra.

A blogom főoldalán is túltesz a MyAudio MA X14 FM transzmitter kapcsolatos írásom, amiket nagy lemaradással követnek az ELMŰ-s írások. A legvégén pedig olyan írások vannak, amik soha nem készültek el. :) Többször elhatároztam, hogy írnék más filmekről is, amiket láttam, de aztán ezen elhatározásomat nem követték tettek. Ezen kívül még a Tenerifés bejegyzések befejező része(i?) is elmaradtak. De még mindig van kis remény, hogy mégis csak beütök néhány ide vonatkozó karaktert. Majd meglátjuk, hogyan lesz rá időm.

Mivel ennek a bejegyzésnek eddig nem volt értelme, és nem is tudok hozzá látványos grafikonokat tenni a látogatottságról, állandó és alkalmi olvasóim számáról, ezért inkább nem is erőlködök tovább a karakterek beverésével...

Canon Powershot SX100 IS

Talán emlékeztek rá, amikor említettem, hogy a régi Canon Powershot A530-as típusú fényképezőgépünk bemondta az unalmast. Ezt olyan hosszú, fényképezés-mentes hónapok követték, hogy még én is hiányoltam a kattogtatást.

Mostanra sikerült olyan pénzügyi helyzetbe kerülni, hogy nekiláttunk fényképezőgépek keresésének. Elsőre az ebayt kezdtük el nézegetni, mivel onnan sok cuccot jóval olcsóbban be lehet szerezni, mint hazánkból. Nos, a fényképezőgép nem ilyen termék volt. Ezt követően Évi a vaterát vette célba, ahol sok használt gépet árultak meglehetősen kedvező áron. Sajnos a kinézett típusnál az eladó elég bunkón viselkedett az alkuként megajánlott ár után, ezért úgy döntöttünk, hogy máshol is körülnézünk. Évi végül egy Expressz hirdetés nyomán talált rá az optimális készülékre.

El kell mondanom, hogy nem vagyunk nagy fotósok, és nem vagyunk a fényképezés mániásai sem. Nem akartunk valamilyen hiperszuper gépet venni, de azért felállíttunk néhány alapelvet. Az ismeretségi körünkből több fényképezőgépet is volt lehetőségünk néhány kép erejéig kipróbálni és használni, aminek következtében úgy gondoltuk, hogy kitartunk a Canon Powershot márkanév mellett. Az ilyen típusú fényképezőgépekkel egész jó, éles képeket lehet csinálni, ritka a homályos kép, valamint nem túl drága. Valamint a Canon név szerintem még mindig egy jó garanciát jelent a minőségre.

Miután a géptípus nagyjából be volt lőve nem maradt más, minthogy más követelményeknek is megfeleljen. Fontos volt, hogy ne egyedi akkuja legyen, hanem AA típusú elemet lehessen bele tenni, vagy ilyen formátumú újratölthető aksit. Ezen túl még arra is figyeltünk, hogy ne legyen túl alacsony a megapixel és az optikai zoom jellemzők melletti szám. Így került a választásunk, az eredeti elképzelt ár harmadáért, egy megkímélt állapotú Canon Powershot SX100 IS modelre.

Kinézetre és fogásra egy kicsit bumszlibb, mint a korábbi fényképezőnk, valamint a menüje egy picit eltér. Eddig még csak néhány képet sikerült csinálnom vele, és ezért is tekintsetek el a részletes tesztről. Amúgy is tele van velük az internet. Akit pedig a műszaki jellemzők érdekelnek, az kattintson csak a linkre.

Eddig még csak néhány képet csináltam a készülékkel, hiszen tegnap kaptuk kézhez. Ha minden igaz, akkor ma lesz majd a nagyobb éles tesztje, hiszen ma a napot a gyermekkel fogom tölteni, és lehetőségem lesz majd sokat kattintgatni. Csak elemmel bírjam majd... ;)

Stephen King - A setét torony 5. rész - Callai farkasok

Az szinte szavakban leírhatatlan, hogy milyen jól sikerült a sorozat előző kötete. Vajh, igen, a Varázsló és üveg igencsak magasra tette a lécet. Innentől pedig erős kérdés, hogy a sorozat többi könyvének sikerül-e ezt megugrania.

Azt kell mondanom, hogy a Callai Farkasoknak majnem, ami jó, bár lehetne jobb is. Az üveg/kristály torony/palota elhagyása után hőseink tovább vándorolnak az úton, míg útjukba egy segítségre szoruló falu gazdáiba nem botlanak. Természetesen ez sem véletlen, a ka akarata és persze Calla Bryn Sturgis lakóié, akiknek elege van abból, hogy a "farkasok" begyűjtsék gyermekeik felét, majd idiótaként, megrontottként hozzák őket vissza.

Egyszerűen kíséreteties a párhuzam A hét mesterlövész című filmmel (ami A hét szamuráj amerikai feldolgozása), de ezt Stephen King a könyv végén be is vallja. Az, hogy sikerül-e Roland ka-tetjének a feladat a könyv végén kiderül és erről többet nem is írnék... ebben a blogbejegyzésben.

Viszont arról igen, hogy milyen új szálak kerülnek a képbe. Egyrészt a kis csapathoz új tag csatlakozik, egy másik Stephen King könyvből, sőt magának az írónak a neve is megemlítődik a könyvben, ami elég érdekes. Ezen kívül "belebotlanak" egy újabb üvegbe, a fekete 13-as gömbbe, ami további bonyodalmak forrása lesz.

Amit ebből a könyvből hiányoltam az a korábbi rész dinamizmusa és összefogottsága volt. Azt nem is említve, hogy rengeteg idegesítő tényező volt, amik miatt nem tudtam teljesen élvezni a könyvet. Ott voltak a megrontottak, Susannah ténykedése és legnagyobb problémája.

Mindenesetre ezek sem szegték kedvemet, hogy befejezzem a könyvsorozatot, ami hamarosan újabb kötettel fog bővülni, mégpedig a 4. és 5. könyv közötti időszakot leírván. Kíváncsian várom!

Panna cotta

Egyik munkatársam hozott valamelyik nap ilyen édességet, majd a receptje megosztása után itthon is megcsináltuk. Amilyen egyszerű elkészíteni olyan jó.

A receptje szerint 1 liter tejszínhez 100dkg cukorot keverünk, és addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad. Ezt követően vagy vaniliarúdból kikapart magokat adunk hozzá, vagy aromát, esetleg vaniliás cukrot. Az utóbbi esetben kevesebb kristálycukor kell a keverékbe.

Közben egy csomag zselatinporhoz öntünk 90ml vizet, és egy kicsit (5-10 percre) állni hagyjuk. Hozzákeverjük a még meleg tejszínes-vaniliás-cukros elegyet, és addig kavarjuk, amíg a zselatin fel nem olvad benne.

Ezt követően kis poharakba öntjük őket, majd nagyjából 4 óra hűtőben való állás után fogyaszthatjuk. Ehetjük magában, rakhatunk rá gyümölcsöket, lekvárt, szörpöt vagy akár egyéb öntetet is.

Árpádház

Amióta gyermekeink vannak nem nagyon vagyunk elkényeztetve az esti programok tekintetében. Nem csak arról van szó, hogy nem sok szabadidőt adnak az elnyújtott lefektetések miatt hanem arról, hogy az elmúlt időben nagyon kevésszer jutottunk el valami közös programra kettesben.

Nemrégiben apósom adott nekünk két színházjegy kupont a Budapesti Kamaraszínházba és mellé esti gyermekfelügyeleti igérvényt, amit most pénteken ki is használtunk. Évi kinézett egy számára szimpatikusnak tűnő előadást, az Árpádházat.

A két gyermeket lepasszoltuk apóséknak, majd egy kicsit továbbmentünk autóval, hogy a színházhoz közelebbi parkolóhelyet találjunk. Itt volt egy kis bosszankodás ugyanis a parkolóórákon nem nagyon van feltűntetve, hogy melyik időszakokban kell fizetni és ráadásul az arra járó közfelügyelet fenntartók sem voltak biztosak a kérdés megválaszolását illetően.

Mindenesetre gyorsan sikerült eljutnunk a színházig, beváltani az előre lefoglalt jegyeket (és sikerült üdülési csekkel fizetni!), majd várni az előadásra. Mialatt szétnéztünk megállapítottuk, hogy a környezet egy kicsit "érdekes". Érezhető volt a valamikori elegancia, vagy arra való törekvés, de inkább csak "kopottság" és lepusztultság maradt mára. A külsőségek és a kényelmetlen székek sem szegték kedvünket az előadás megtekintésétől.

A kicsi teremnek és a kicsi színpadnak megvolt a maga varázsa, mert a szereplőket szinte testközelben érezhettük és így nem annyira érződött a színházak amúgy nagyon "mű"-sége. A szereplők jelmezei sem próbálták majmolni a korabeliséget, inkább csak jelzésértékkel operált, ami - szerintem - nagyon jól sikerült.

A kezdés meglehetősen érdekes, de ugyanakkor nagyon ötletes volt, ahogy a két nő beszélt a padon, ahogy az egész művet magába záró keretes szerkezet is. A színészekkel sem volt probléma, sőt volt köztük néhány egészen kiemelkedő alakítás is. Az öszképen igazából csak a dialógusok rontottak. Nem mindenhol sikerült teljesen jóra, néhol túlzóan műnek hatottak, ahogy egy-két helyen a színészi játékban is volt néhány apróbb túljátszás. Rosszat már csak azért sem mondhatok, mert az egyes előadásokból befolyó bevételekből - vélhetően - nem keresik magukat halálra a szereplők.

Ami meglepő volt, az a néha előforduló agresszió, ami miatt 18 éven felülieknek volt ajánlva a darab. Volt néhány véres jelenet, ahogy a szexualitás elég intenzíven megjelent... méghozzá nemcsak meglepő mondatokkal és szóbeli kifejezésekkel, hanem testiséggel való, néhol zavarba ejtő ábrázolással is.

A két részre bontott történetre elmondható, hogy jó és elgondolkodtató, még akkor is, ha párbeszédek nem minden esetben tökéletesek. A ritkán előforduló humoros pillanatok igazából arra jók, hogy a feszült figyelmet egy kicsit oldják, és mi is tudjunk egy picit mocorogni a nem igazán kényelmes székeken.

Összefoglalva egész jó péntek esti szórakozásnak bizonyult az Árpádház című színpadi darab megtekintése. A közreműködőknek sikerült megfelelően tompítani az amúgy a színházi művekkel kapcsolatos, "mű"-séggel kapcsolatos viszolygásomon. Mindenképpen ajánlani tudom azok számára, akik a korhatár felett vannak.

Frissítés:

Azért sikerült úgy megírnom a fent olvasható bejegyzést, hogy még egy rövid ismertetőt sem adtam a darabról. Magyarországon játszódik, és Könyves Kálmán uralkodásával kezdődik. A befejezés nyitottsága miatt akár az is elmondható, hogy még napjainkban sem ért véget. Sőt a karakterek "jelmeze" ezt több, mint sugallja. A darabban a korabeli borzalmakon túl ráismerhetünk napjaink gonoszságára és züllöttségére is... Könyves Kálmán alakítása pedig valami szenzációs!

Villanyóra-ellenőrzés(ek)

A múlt héten jártak itt az ELMŰ megbízásából leolvasni a villanyóránkat. Persze nem volt itthon senki, ezért a szomszédasszony intézte a dolgot. Azért kedves ezektől a jó munkásemberektől, hogy előre nem értesítenek mikor jönnek.

Nem mintha lenne félnivalónk attól, hogy valami szabálytalant találnának. Eddig sem volt, eztán sem lesz semmilyen csalás. A félelem inkább abból ered, hogy jelentősen megcsappant irányukban a bizalom. Nem kell a villanyóra-blogig menni, mivel engem is ért már néhány megkeresés a villanyórás kálváriánk kapcsán, amikből sikerült leszűrni, hogy elég nagy disznóság lehet a háttérben.

Sajnos a félelmeink nem teljesen alaptalanok, amikor a "szakik" megközelítik villanyóránkat. Elvileg tudják, hogy mivel lehet tönkretenni úgy, hogy csalónak tűnjünk kenyeret adó cégük szemében. Elég csak leszedni a plombákat, majd "véletlenül" nem feltenni, esetleg rossz plombaszámot lejegyezni. Rengeteg apró trükkel tudnak kicseszni azzal, akivel csak akarnak. Talán még az is elég, hogy a kezüket végighúzzák a villanyóraburkolatán és közben karcolást ejtenek rajta. Lényeg, ami lényeg, hogy nagyon figyeljünk, esetlegesen fényképezőgéppel vagy kamerával rögzítsünk minden mozdulatot.

Nos, a múlt heti éves ellenőrzést követően sikerült megállapítani, amit mi már hónapok óta tudtudnk. Alacsonyabb lesz a számlánk, mint az átalány. Nincsen ebben semmi trükk, csupán annyi, hogy sikerült lecserélni az izzóink nagy részét ledes technológiára. Ez ugyan egyszeri beruházásra költségesnek tűnik, azonban időállósága miatt jó befektetés, és bőven behozza az árát.

Gondolom, hogy ott a központban nem tudták megemészteni az alacsonyabb fogyasztást és áramkommandósok helyett egy kevésbé radikális csapatot küldtek ki újabb ellenőrzésre. Mivel a múlt hétvégén nem voltunk itthon, ezért a fogyasztás az eltelt hét alatt még alacsonyabb volt, mint az új átalány szerinti.

A szakik beküldték Évit, hogy kapcsoljon ki mindent, mert ők ellenőrzik a megszakítót és a villanyórát. Ez bár szabálytalán eljárás (mivel elvileg nem lehet magukra hagyni a szerelőket a mérőeszközzel), de mégis így történt. A plombák és a burkolat levétele után a fickó csavarhúzóval belenyúlt az órába és valamit meghúzott. Jegyezzük meg, a dátum 2011. április 5. Ha valami történt a villanyórával, akkor erre a dátumra visszavezethető.

Lehet, hogy legközelebbi ELMŰ-s-áramos írásomban majd csinálok egy összefoglalót, amiben a tényeket és a tévhiteket fogom röviden összefoglalni. Az eltelt idő és a témában való mélyebb elmélyedést követően azért körvonalózódott pár dolog, amiket talán érdemes lenne megosztani... esetleg majd a villanyóra-bloggal is, ha már eddig olyan sok mindenben a segítségünkre volt.

Stephen King: Varázsló és üveg

Roland és ka-tetje éppen Blaine-ben az egysínű gyorsvonatban robog végcélja, Topeka városa felé. Hőseink pedig kétségbeesetten próbálnak neki olyan találós kérdést feltenni, amire a mindentudó intelligenciával bíró számítógép nem tudja a választ...

Mondanom sem kell, hogy emiatt igencsak idegesítő volt az előző könyv befejezése. Nem szeretem, ha a végén "lógva hagynak" és nem érzem, hogy nincs befejezve. Főleg, ha mint jelen esetben is, valóban nincs befejezve. Szóval a meglehetősen bosszantó előzmények után kíváncsian láttam neki a Varázsló és az üveg című könyvnek.

Nem meglepő módon sikerült túljárni a számítógép intelligenciáján és sikerült megállniuk a féktelennek tűnő rohanás végén. Topeka szellemvárosa gyakorlatilag Stephen King Végítélet című írásának és megfilmesítésének hangulatát tárta az olvasó, azaz elém. A város teljesen nem illett bele Roland világba, hiszen nem onnan származott, hanem a többiekéből. Ráadásul Susannah itt kapott egy új kerekesszéket, amely sokkal modernebb és jobban kezelhetőbb, mint a korábbi.

Útjukat tovább folytatják egy üvegtorony felé, mikor is Roland elérkezettnek látja az időt, hogy egy kicsit bővebben beszéljen a múltjáról a csapatának. Gyakorlatilag erről szól az egész könyv. És ez nagyon jó. Mivel egy remek hangulatú világban játszódó, igazán pompás történetről van szó. A vadnyugati világban igazi pisztolyhőst játszik a tizenéves éveinek közepén járó Roland, két társával Alainnel és Cuthberttel együtt. Az idősebb férfiakat megszégyenítő bölcsességüket erősen megzavarja Susan, akiből a harcos első és talán egyetlen szerelme.

Nem ez az egyetlen bonyodalom, ugyanis ennek a ka-tetnek meg kell küzdenie egy boszorkánnyal és a Nagy Koporsóvadászoknak nevezett csapattal is, hogy végső céljukat elérjék. Hogy ez miként és milyen veszteségek árán sikerül? A könyvből kiderül.

Sajnos szavaimmal nem tudom leírni, hogy a Varázsló és az üveg milyen jól sikerült, az azonban kétségtelen, hogy a Setét torony sorozat egyik legjobb darabja. Ebben a könyvben egyszer sem éreztem, hogy nyűgösebb vagy döcögősebb lenne az olvasás, valamint az időhúzást sem. Pedig ez egy tipikus időhúzás, ami nem viszi előre Roland aktuális ka-tetjének sorsának fonalát. Erre mondanák sokan, hogy ez bizony egy kitöltő rész. Azonban ez nagyon jó lett, és talán annak is érdemes lenne elolvasnia a kötetet, aki nincsen tisztában a sorozat korábbi részeivel.

A lényeg, hogy ennek a résznek az elolvasását feltétlenül ajánlom. (Mellesleg, aki olvassa a sorozatot nem hiszem, hogy akár egyetlen kötetet is kihagyna.)

Sós perec

Igazából ezt eddig még csak Évi csinálta, de jobb, ha felveszem ezt is a saját "recepttáramba". Most megjelölném az eredeti forrást is, lásd a linket. Ezek után pedig jöjjön a recept.

Hozzávalók:

1 kg liszt
5dl tej
5dkg élesztő

2 evőkanál cukor (Évi 4-et is bele szokott tenni)
1 evőkanál só
1,5dl étolaj

Megkenéshez:

1 tojás
3 evőkanál liszt
1 evőkanál só
Annyi víz, hogy a liszt és só keverékből folyós massza legyen

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatom, a liszttel, 3 evőkanál cukorral, 1 evőkanál sóval és az étolajjal összegyúrom. Letakarva kicsit pihentetem, majd 32 darabra vágom. Egyenként perecet formálok belőle, és olajjal megkent tepsibe teszem. Tetejét egész tojással megkenem, és nagyon forró (villany sütőben 230 fok) teszem. Addig a 3 evőkanál lisztet és az 1 evőkanál sót annyi vízzel elkeverem, hogy folyós massza legyen. Ha a perec színesedni kezd, a tetejére csorgatom, és még pár percig viszateszem a sütőbe. Vigyázz, ne száradjon ki!

Kac kac kukac (Pickomino)

A Kac kac kukac egy zseniális partijáték. Talán nem is a zseniális rá a jó szó, mert csupán a maga egyszerűségével tarol, mint a jól kigondolt szabályrendszerével. Ez a társasjáték igazából bemelegítésnek vagy levezetésnek ideális, valamint esetlegesen hangulatjavítónak. Lássuk miről is van szó...

A http://www.boardgamegeek.com/ oldalon nincsen valami előkelő helyen, de ez nem is baj. Ha úgy gondoljuk, hogy megvesszük a játékot 3000Ft körüli áron, akkor talán csalódással nézünk - az amúgy is kicsi - dobozba, hogy csak 16 dominó és 8 dobókocka van benne a játékszabályon kívül. Ez egyszerűen vérlázítóan nagy szemtelenség... Valamelyik blogban olvastam is, hogy ezen játék megálmodója, a híres Reiner Kniza (ki sok-sok nagyszerű társasjáték kitalálója) igazából már minden apró ötlete után dobozos megrendelést kap a kiadóktól. Szemtelen egy lehúzás a dolog, ezért úgy döntöttünk, hogy Évivel csinálunk egy "print & play" verziót... Ahol igazából nem is volt nyomtatás, hanem Évi egyszerűen kivágta dekorgumiból a dominókat, majd megrajzolta rá a szükséges számokat és kukacokat, én pedig vettem néhány dobókockát. Így pár száz forintból lett egy remek kis tárasjátékunk, amiről csak egyetlen képet tudok beszúrni, de azt hiszem, hogy ez is bőven elég.

Most pedig néhány szó a szabályokról. A játékot 2-7 játékos játszhatja, aki már nagyjából 40-ig el tud számolni. Ugyanakkor 36-ig is bőven elégséges... :) Miután szám szerint növekedő sorrendben leraktuk a dominókat és kitaláltuk, hogy ki kezdi a dobásokat már el is lehet kezdeni a játékot.

Az első kockadobás után válasszunk a 8 dobókockából azokat az egyforma számokat tartalmazóakat, amelyek nekünk szimpatikusak (mondjuk három darab 5-öst, vagy négy darab négyes), majd dobjuk addig, amíg annyi nem lesz, hogy számunkra egy szimpatikus kukacdominót ki nem választhatunk középről. Két fontos lényeg van:

1. 5 pontot érő kukacot (vagy a mi esetünkben hatos dobást) valamelyik dobássorozatban ki kell dobnunk, vagy nem ér semmit a kidobott pontmennyiség, és nem vehetünk el egyetlen dominót sem.

2. Ugyanolyan számú kockákat már nem vehetünk ki a dobottak közül. Tehát, ha elvettük a 4-eseket és 2-eseket, akkor már csak 1, 3, 5, kukac (6) értékű kockákat vehetünk el.

Nem fogok senki sem untatni a részletes játékszabállyal, ezért akit érdekel a dolog az a http://www.gemklub.hu/jatek/470/kac_kac_kukac oldalon szerezheti be, vagy pedig az http://tarsasoznijo.blog.hu/2009/01/22/kac_kac_kukac oldalon olvashat róla bővebben.

Összefoglalva a Kac kac kukac egy remek "minijáték", amit minden korosztálynak bátran ajánlok. És nem csak azért, mert könnyen megtanulható, hanem azért is, mert van lehetőség benne, hogy a játékostársakkal genyózzunk...

Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. the world)

Sajnos az utóbb években eléggé visszaszorultak a film és sorozatnézési lehetőségeim, ezért elég nagy lemaradásban vagyok, amit talán soha nem is fogok behozni.

A címben szereplő filmtől tartottam egy kicsit, mert igazából olyanok sztárolták, akik még a tinikorosztályhoz vannak közel és szeretik a gitárpengetős zenéket. Sajnos ezért majdnem azt gondoltam erről a mozgóképes alkotásról, hogy valamitinivígjáték szerűség. Nos, talán az is, de egész elviselhető... persze csak akkor, ha fogékony vagy a baromságokra. Mert baromságokból a Scott Pilgrim a világ ellen nagyon jól áll.

A címszereplő és egyben főszereplő srác, ha nem is a világ vesztese, de azért túl jól sem érzi magát. A búfelejtőnek megszerzett 17 éves ázsiai barátnőjéről már az elején sejthető, hogy nem lesz túl sokáig a srác kedvese. Így is lesz, a városban feltűnik AZ új lány, akiben hősünk rögtön szerelmes lesz. Az ázsia csajjal való elég harmonikus románcból inkább szenvedés lesz... Scott Pilgrim pedig megkapja keresztjét, a gonosz ex-ek ligáját.

Az első összecsapásnál elgurul a gyógyszer, és onnantól érezhetjük, hogy ez is egy képregényfilm, csak nem a megszokott, komolykodó hangvételben. A könnyedtsége miatt talán nem is érezzük gagyinak az egymás után következő, pörgő képsorokat, és feszengés nélkül tudjuk élvezni, mosollyal az arcunkon a történéseket.

A Scott Pilgrim a világ ellen szerintem nem egy jó film, de arra bőven elég jó, hogy kikapcsoljon egy jó másfél- vagy kétórára. Persze az idiotizmusra egy kicsit fogékonynak kell lenni.

Öncélú szpem

Mivel a múlt héten besz.rt a digitális fényképezőképünk, ezért az a minimum, hogy minden látogatómat az ebben a bejegyzében megosztott linkre való kattintásra buzdítsak. Bocs érte, de ez van. LINK

Néhány aktuális gondolat az ELMŰ-kapcsán

Délután szunyókálásom után megtekintettem a Google Readerem-et, amiben láttam, hogy a villanyóra blog megint hozott egy friss bejegyzést. Különösebb hozzáfűznivalóm nincsen az írásához, mert a Kossuth Rádióban lévő reggeli ELMŰ-s félóra bizonyára nagy mértékben javított az állami rádió EBITDA-ján. Az egyedüli furcsaság az egészben talán az, hogy áldozatot is hagytak megszólaltatni, aki meglehetősen összeszedetten beszélt.

Az tény, hogy vannak, akik tényleg lopni akarják és lopják az áramot, de nem kellene bűnösnek bélyegezni, akinek tönkrement a villanyórája. Aki bűnös az valóban megérdemli, hogy viselje a következményeit!

A riport kapcsán a legnagyobb fájdalmaim:

1. Härtlein Károly szerepe az egészben. Nem értem, hogy egy viszonylag szép pályafutást miért kell azzal tönkretenni, hogy saját magából bazári majmot csinálva rögtön bepucsít az ELMŰ által felkínált pénzre. Nem kizárt, hogy őt is megvezették. Legyen így vagy úgy nagyon sokan rontott a renoméján. Kiérdemelte, hogy ezek után majd csak HK-59-es droidként hivatkozzak rá. HK-47-et ugye mindenki ismeri?

2. Imrei Józsefné... Nem tudom, hogy igazságügyi szakértőként miért vállal szerepet egy ilyen beszélgetésben. Talán azért, mert a műsorban Norbertként szólítja Boross urat, és talán azért mert jó viszonyban vannak egymással. Ami miatt írom most ezt a bejegyzést azt csak saját magának köszönheti a hölgy, ugyanis a következőket íratta az AKontroll.hu-s konferencia kapcsán: "A rendezvényt követően Imrei Józsefné írásban közölte azon sérelmét a szervezőnél, miszerint a beszélgetésen elhangzott segítőkész előadásokat - köztük a sajátját is - számára ismeretlen blogíró jórészt elferdített értelemben tette közzé, amely ellen védekezni csak a további beszélgetésektől való távolmaradással lehet."

Ehhez a következőket tudnám hozzáfűzni:

a, A konferenciáról van hanganyagom, amit bármikor visszahallgathatok.

b, A közönség soraiból miért mondták az, hogy "őt küldte az ELMŰ" a konferenciára?

c, Miért rohant el olyan hirtelen, amikor érdemi kérdéseket kapott a Társadalmi Unió ügyvédjétől? (Az már csak másik kérdés, hogy miért viselkedett vele bunkón.)

d, Miért furcsálja, hogy egy saját vélemény jelenik meg egy blogírótól? Talán azért, mert más médiákban kontrollhatja, hogy mi jelenjen meg?

e, Az említett beszélgetésen valóban voltak segítőkész előadások, és az is tény, hogy neki is voltak segítőnek tűnő mondatai, de összességében olyan kép alakult ki, mintha a túloldalon lenne. Ez mostani rádióbeszélgetés is csak ezt támasztja alá.

f, Ismeretlen blogíró lennék? :)

g, A jövőben nyugodtan maradjon távol, ha akkor legközelebb a bizonyítékértű videót megtekinthetjük.

Szomorú vagyok, hogy egy elismert fizikus és egy újabb igazságügyi szakértő esett el a sötét oldalnak. De bizonyára van az a pénz, amire én is elcsábulnék...

Stephen King - A setét torony 3. rész - Puszta földek

Egyszerűen hihetetlen, amit Stephen King mester művel ezzel a sorozatával. Megmondom őszintén, hogy korábban nem nagyon voltam rajongói könyveinek (annak ellenére, hogy számosat elolvastam belőlük a múltban), de most egyszerűen le kell borulnom írói nagysága előtt.

Nem meglepő, de a Puszta földek története ott folytatódik, ahol A hármak elhivatása befejeződött. Roland két társát a harcossá vezető úton tereli, és meglepően jól. Annyira, hogy az első nagyobb ellenfelükkel, egy gépmedvével már ők végeznek. Rájönnek, hogy a Belső-világban most különösnek tűnő lény igazából egy őrző, ami a Setét toronyhoz vezető tizenkét sugár egyik végét vigyázta.

Ahogy hőseink haladnak a sugár mentén Rolandnak egyre nagyobb gondja akad a Jake-et illető paradoxonnal. Nem tudja elfogadni, hogy egyszerre élhet és halhat, hiszen mikor Jack Mortban volt, akkor sikerült megmentenie, így nem kerülhetett át az ő világába. A kisfiú is hasonló problémával küzd, ezért idővel átjárót keres a másik világba. A Roland vezette ka-tet hamarosan ki is egész Jake-el és később egy szőrmókussal.

Stephen King könyvsorozatának nagyszerűsége abban rejlik, hogy egyetlen regényfolyamban képes egymástól nagyon eltérő és valószínűtlen helyszíneket megjeleníteni. A Puszta földekben mikor Lud városában bolyonganak, akkor valahogy önkéntelenül is a Menekülés New Yorkból című film jut az eszembe, csak sokkal primitívebb emberekkel. Az őrült városban őrült dolgok történnek, mire ráakadnak egy új állomást jelentő vasútállomásra.

Az egyik legdurvább dolog, ahogy a karakterek formálódnak. Roland a kímeletlen gyilkológép és harcos kezd emberibbé válni. Miközben Susannah megtalálja igazi önmagát, Eddie is kezd egy picit megkomolyodni. Hármuk között elég erős kötelék alakul ki, érezhető, hogy olyanok mind egy család. És az egész még családisabbá válik a kisfiúval és a kutyával... izé, szőrmókussal.

Azt kell mondanom, ahogy haladok a regényfolyamban egyre zseniálisabb az egész. Tény, hogy ehhez szükséges Stephen King őrült személye és cselekménybonyolítása. Szerencsére a rettegést kiváltó műveihez képest ez sokkal jobban érthető és sokkal jobban szerethető is.

Az út (The road)

Vajon mi fog történni világunkkal, ha egyszer olyan sorscsapás következik be, aminek nyomán eltűnik az elektromosság a világunkból? Valami hasonlóra keresi a választ Az út című film, amely az azonos című könyv alapján készült.

Furcsa volt Viggo Mortensent egy kvázi hajléktalan szerepében bolyongani, de azt kell mondanom, hogy nagyon jól illeszkedett a komor, szürke és nyomasztó környezetbe. Mondjuk szerintem ez nem volt annyira nehéz, és talán bárki nagyon jól beleillett volna a környezetbe. Ugyanis a film szürke látványvilága és a sok kosz még Steven Segalra is olyan maszkot rakott volna, mely eltüntette volna ezer arcát. Persze ezzel egyáltalán nem a szereplők érdemeit szeretném kisebbíteni, mert ők végeredményben teljesen rendben voltak.

A történet szerint a világot valami nagyon súlyos csapás éri, ami miatt megszűnik az energiaellátás, majd hanyatlásnak indul minden. Sajnos több magyarázatot nem kapunk a miértékre, mert a film szempontjából nem ez a fontos. Az igazi katasztrófa csak később következik be...

A történet előrehaladtával néhány visszaemlékezésből láthatjuk a hanyatlást, a család széthullását. Elég szívszorító míg apa és fia együtt vándorolnak - általában a semmi közepén -, miközben szinte mindenhol csend és hullaszag. A világ tényleg olyan, hogy nem szabad bízni senkiben. Már csak azért sem, mert az élelmiszerkészletek annyira elapadtak, hogy néhányan emberevésre fanyalodtak.

Mint korábban említettem a film elég szívszorító, mert közben belegondulunk, hogy velünk mi lenne hasonló helyzetben. Mi mit csinálnánk? Meg tudnánk őrizni a végsőkig emberségünket vagy elállatosodnánk? Feladnánk a reménytelennek tűnő küzdelmet, vagy mennénk makacsul előre, hátha egyszer megoldódik minden? Az életben maradás elég sok borzalmat szül... A filmben lehet látni, hogy egyesek mennyire lealjasodnak és milyen ocsmányságokat hajtanak végre. (Csak zárójelben jegyzem meg, azért annak örülök, hogy nem valami zombis marhulás lett Az útból.)

Az út - szerintem - nem egy szerethető film, a megtekintéséhez erős gyomor kell, ezért sem merem mindenkinek ajánlani. Nem csak a néhány igazán véres és megrázó jelenet miatt, hanem egy lehetséges posztapokaliptikus jővő képe által okozott sokk miatt is.

Csak néhány kép

Nem vagyunk fényképész nagymesterek, de én most mégis néhány képet szeretnék megosztani.

Annamária éppen vicceskedik

Márton komolykodik

Márton is tud vicceskedni

Annamária maci formájú kötés villant köldöksérvműtétjét követően

Vacsorakészítők

Annamária elaludt a székemben

Isznak és kulturáltan szórakoznak

Anne McCaffrey - Pegazus nyergében

Évi rövid vaterázásának eredményeképpen kemény 300Ft körüli összegből sikerült beszerezni Anne McCaffrey - Pegazus nyergében című könyvét. A vékony kötetet úgy gondoltam, hogy hamar el fogom olvasni és nem fogok vele sokáig tökölni. Nem igazán így történt. Néhány hónapig eltartott, amire az utolsó lap végére értem.

A Pegazus nyergében egy három kötetből álló sorozat első része, amit 1973-ban írt meg Anne McCafrey. A wikipedia ide vonatkozó oldala alapján a második rész 1990-ben, a harmadik 2000-ben készült el. Én azt hiszem, hogy a folytatásokat már nem fogom elolvasni, még akkor sem, ha már azóta az írónő mögött tekintélyes pálya és elismert munkásság van.

A könyv eleje egész jól indult, a bevezetés elég hangulatosra sikerült, ami után elég bizakodó lettem. Sajnos a folytatás már elég nyögvenyelősen alakult. Nem hiszem, hogy a fordításban lett volt a probléma, mivel az egész írás szerkezete nagyon csapongó lett. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha többször hangulati és alkotási válságban lett volna, de erőlködött, hogy befejezze ezt a könyvet.

A Tehetség sorozat első kötete nagyjából arról szólt, hogy néhány különleges képességgel megáldott személy tudományosan is ki tudta mutatni, hogy ők valóban mások és nem holmi sarlatánok. Miután sikerült létrehozni a saját központjukat, rájuk vonatkozó törvényeket elfogadtatni, de ez nem jelentette azt, hogy mindenki megbékélt volna velük. Mivel társadalmilag nem voltak mindenhol kívánatosak, ezért előfordult, hogy megpróbálták titkolni adottságukat.

A könyv gyakorlatilag az elfogadásról szóló harcról szól, de sajnálatos módon túlságosan csapongó. Vannak benne nagyon jó jelenetek, de ugyanakkor az őket összekötő habarcs nagyon hiányzik. A folytatások már elképzelhető, hogy jobbra sikerültek, de mint korábban is említettem valahogy nem érzek késztetést rájuk. Így is van még mit olvasnom...

Endhiran - Robot

A héten olvastam a http://www.index.hu/ oldalon egy oltás egy indiai filmmel kapcsolatban. Már a cím is elég kifejező volt: A filmtörténet legjobb akciófilmje. Mondani sem kell, hogy a beszúrt videón elég jól szórakoztam, ezért elhatároztam, hogy megnézem az egész filmet.

Inkább nem mondom, hogy milyen forrásból sikerült végül beszereznem az Endhiran-t, és azt sem, hogy mennyire ledöbentem, amikor láttam, hogy majdnem három órás. Már a kedvcsináló után lehetett látni, hogy nekem egyetlen percre sem kell komolyan vennem.

Azt kell mondanom, hogy ez nem az a teljesen fikázandó zs-kategória, sokkal több annál. Az első kilencven perc úgy el telt, hogy észre sem vettem. Nem volt unalmas és végig nagyon jókat lehetett szórakozni.

Az indiai nyelv elég furcsa volt, valamint az is, hogy néhol angolul beszéltek. Így azonban volt néhány nagyon vicces párbeszéd. (Külön köszönet az angol felirat mellékléséért, mert annak hiányában néhol bajban lettem volna a megértéssel.)

"- Come to the station."
"- To which station? Railway station, space station, play station..."

A poénok teljesen jókor jöttek és meglepő módon a táncbetétek is, amelyek az indiai filmek sajátját képezik. Rájöttem, hogy igazából ez nem is olyan egyedi, elég csak a mai magyar filmgyártás egyik legjobb filmvígjátékára a Valami Amerikára gondolni, ami tele van énekes részekkel. Számomra meglepő módon még ezeknél a részeknél sem éreztem késztetést, hogy beletekerjek.

A technikai megvalósítások egész jók voltak, amellett, hogy elég mulatságosak is. Érezhető, ha akarnának, akkor tudnának sokkal komolyabb akciófilmet is csinálni, mert technikailag egész jó szinten vannak. Kár, hogy ilyen magyar filmet nem látni.

A történetről pár mondat. Egy tudós 10 kemény évet szánt életéből, hogy létrehozza élete fő művét, a mesterséges intelligenciával is felvértezett robotot. Nem teljesen titkolt a szándék, hogy végül harcászati célra készült, de a tesztelési fázisban elég sok bonyodalom történik. A történetben aztán lesz minden: a saját képmására teremtő és istent játszó tudós, látványos küzdelmek, tanulási fázis, tűzből való mentés, szülés lebonyolítása, érzelmek megtanulása. Jó látni azt a naivitást, ami a jószándékú robotból árad, valamint később, az érzelmes és a pusztítóan szándékú teremtményt is. Itt valóban egy Steven Segallt meghazudtoló szinészmimikát kellett bevetni, mert különben nem lett volna "hiteles".

A főszereplők játékával sem volt sok gond. Igazából egyszemélyes színház volt, mert a tudóst és a robotot is ugyanaz a személy játszotta. Ha ő alakította volna a női főszereplőt és a bonyodalmakat kiváltó ellenséget, akkor az már sok lett volna.

A három óra játékidő elég sok volt, de nem nagyon benne üresjárat. Változatosság pedig annál inkább. Volt itt minden, amit csak el lehet képzelni. A Mátrix 2 híres autópályás akciójelentét megrengető esemény, a Transformers filmekből vett átalakulások, "klónok", valamint még egy kikancsintás is az első Terminátor filmre.

Ezek mellett persze nem maradhatott ki a románc, a móka, a kacagás, a vallás(!) és a tánc. A hangulatot remekül megalapozták a bugyuta párbeszédek sokaságai, a b-zs filmek főellenségeinek nézései és a vicces akciójelenetek.

Igazából lehetett volna rövidebbre vágni, és egy picivel feszítettebb a történet, de így is minden percét élveztem. Csak ajánlani tudom, szigorúan eredeti (indiai) nyelven. :) Azt hiszem, hogy ideje lesz majd újabb indiai filmeket keresnem a világháló.n..

XXXI

Előző bejegyzésem akár folytatása is lehetne, vagy akár abba is írhattam volna, de azt hiszem, hogy egy újabb év eltelte megér egy újabb bejegyzést.

Tegnap töltöttem be 31. életévemet, és el kell mondanom, hogy qrva öregnek érzem magamat. Örültem volna, ha egy picit több embernek jut eszébe, hogy születésnapom van, de így sem panaszkodhatom. Akik valamilyen szinten fontosnak tartanak és nem felejtették el, azok felköszöntöttek. Remélem, hogy én sem felejtem el az ő hasonló ünnepüket.

A tegnapi nap nem igazán volt ünnepszerű. Évi pakolászott, a gyermekek mászkáltak, én meg punnyadtam. Nem mondom, hogy nem esett rosszul. Délután csináltam panna cottát, majd gofrit.

Születésnapomra kaptam kicsi családomtól egy doboz különleges csokit, amit azóta majdnem sikerült teljesen bezabálnom. Ezen kívül semmi ünnepelnivalót nem éreztem.

A gyermekek mellett nem nagyon lehet semmit sem csinálni. Elmászkálni amúgy sem szeretek itthonról, mert örülök, amikor nem kell kimozdulni. Viszont az itthon lévő káosz igazán idegesít.

A múlt héten vasárnap úgy jöttünk haza Annamária-műtétes hétvégéjéről, hogy a nappaliban 10 négyzetcenti szabad helyett sem lehetett találni a földön. Ruha és játékdarabok voltak szerteszét, amelyek mellett ceruzák, ecsetek és zsírkréták voltak szétszórva a földön. Nem is beszélve azokról a papírdarabokról, amik Annamária ollóval való vágásának köszönhetően hevertek szanaszéjjel. És persze ne feledkezzünk meg az asztaluk alatt maradt ételdarabokról sem. Ekkor elhatároztam, hogy kerek egy hétig nem vagyok hajlandó rendet rakni a nappaliban. Főleg, hogy azon a héten végig felpakoltam minden este a földről, amikor hazajöttem munkából.

Évi egész héten takarított, végig ment az összes szobán, amiknek van is látszatja, de a nappalihoz nem nyúlt. Itt nem lett jobb a helyzet. És sajnos az én hülyeségemnek megint ő itta meg a levét...

Ugyanis, ha a héten valamelyik nap felpakoltam volna a földről, akkor most nem lépett volna rá valamilyen játékra, és nem mehetett volna ki a bokája. Remélem, hogy csak ilyen apróság történt vele, mert biztos, ami biztos alapon elment dokihoz, aki talán majd megmondja, hogy mi lett...

Én mindenesetre tartom magam az elhatározásomhoz, és este hatig nem szándékozom hozzányúlni a nappalihoz. Remélem, hogy én nem fogok ráfázni... A héten mondjuk nekem is majdnem kiment a bokám. Egyszer kosarazás közben, egy másik alkalommal pedig itthon, amikor figyelmetlenül ráléptem valamire. Ezek ruha alatt és mellett megbújó fakockák sajnos elég veszélyesek...

Éves tervek és panaszáradat

A héten olvastam, hogy az egyik angol nyelvet használó, fantasy könyvekről író blogger milyen tervekkel vágott neki ennek az évnek. Nem kevesebb, mint 60 könyvet szeretne idék kiolvasni, ami - szerintem - elég durva szám. Főleg, hogy a fantasy könyvek manapság lapszámra a hagyományos könyvek két- vagy háromszorosát teszik ki.

Nekem ennél kisebbek az elvárásaim saját magammal szemben. Könyvek terén legalábbis. A havi 1, maximum két könyv kiolvasása eleve szép teljesítmény lehet részemről, ha főleg utazás során tudok olvasni. Szeretek olvasni, csak elég sok körülmény van, ami nem mindig teszi ezt lehetővé. Pl. napközben többször próbáltam itthon olvasni könyvet, de ilyenkor általában megjelenik másfél év felé haladó Márton fiam, és kiveszi a kezemből.

Könyvek terén idén szeretném elolvasni a Stephen King Setét torony című sorozatának maradék köteteit. Jelenleg a 4. könyvet olvasom, és ebből már nincsen sok hátra. Ezzel párhuzamosan Anne McCaffrey-től olvasom a Pegazus nyergében című sci-fi regényt. Elég nyögvenyelősen megy, mert számomra elég csapongó az írás. Ezen kívül felmerült még bennem, hogy újraolvasnám George R. R. Martin Jég és Tűz dala sorozatának meglévő könyveit, ha már ídén úgyis jön a sorozat. Ha az SK könyveket befejeztem, akkor esélyt látok az Idő kereke sorozatra is. Bár a polcom itt vár rám még néhány olvasatlan vaskos kötetet Steven Eriksontól is. Nem is beszélve arról, hogy a tavaly előtti nyereményhalomból is van még könyv, amit nem olvastam el. Hirtelen nem is tudom, hogy melyik könyvhöz kapjak inkább.

Fordítások terén idén sem számítok túl sok változásra. Nem hiszem, hogy jönne bármilyen hivatalos meló is, mert egyre jobban elmélyült a válság. A korábbi nagy lokalizálók (EA, CD Projekt, SevenM) nagyon visszaszorították a magyar megjelenéseket. Nem hivatalos munkák terén viszont lenne mit csinálni. A szinte soha be nem fejeződ Baldur's Gate 2 lehet, hogy idén sem fog befejeződni. Részben azért, mert én menet közben jelentkeztem a Sacred 2: Ice & Blood fordítására, ahol még nagyjából 6400 lefordítatlan MS Excel cella vár rám. Közel 200 oldal MS Wordben. Az már csak külön adalék, hogy tegnap toldottam a nyelvi állományhoz még 5 "könyvet", amik nagyjából 5-10 oldallal növelték a teljes szövegmennyiséget. Ezen túl még lenne egy titkos projektem is, amit még el sem kezdtem, pedig nagyon szeretném.

Filmek területén idén már hármat láttam, ami havi szinten elég jó átlag, ha az elmúlt évet veszem figyelembe. Sok mindent szeretnék megnézni, de a gyermekek mellett elég nehéz, főleg, ha este 10-ig nem képesek elaludni. Ez eléggé beszorítja a lehetőségeket. Nagyjából hasonló nehézség van a sorozatoknál is. Nézni való szintén lenne, de ezeket szinte esélytelen megnézni. Valamint nehéz összeegyeztetni néhány sorozatot Évi lelkivilágával. A gyermekek előtt pedig nyilván nem fogok olyant nézni, ami erőszakos, vagy nem nekik való.

A játékok esetében szintén zéró az esély, hogy "komolyabb" időt igénylőnek kezdjek neki. Pedig szeretnék valami jó szerepjátékot játszani, de az este 9-től reggel fél8ig behatárolható időintervallumban valamikor aludni is kell.

A napi élet így sem könnyű. Munkahelyemen munka - szerencsére - van, fizetés lehet, hogy majd kevesebb lesz. Évi majd szeretne magának új munkahelyet találni, ami szintén nem lesz egyszerű. Emellett a két gyermek bölcsödei/óvodai elhelyezését is meg kell oldani. Mellette még itt van az ez idegesítő ELMŰ szarság is. Nem igaz, hogy eddig még egy szerv sem tudta őket rendesen megregulázni a visszaéléseik miatt. Lehet mindenki zsebét kitömik pénzzel. Van miből, mivel a kamu-kötbérezéseik remek bevételforrást jelentenek.

Célom, hogy idén aktívabb sportoljak. Sajnos a korábbi kosárcsapat szétszaladt, én meg nem kerestem idáig újabbat. A héten azonban már voltam egy edzésen, és úgy tűnik, hogy még nagyon vissza kell rázódnom. Hiába olyan, mint a biciklizés, de elég sokat hibáztam...

Aztán ezen felül vannak egyéb elképzelések is. Idén lehet, hogy jó lenne valahová elmenni nyaralni, de nem tudom, hogy jut-e majd erre anyagi fedezet, illetve idő. Sokkal fontosabb, hogy a lakás hitelt tudjuk törleszteni... Azonban még így is szerencsésnek mondhatom magunkat, mert ha van internet, ahol panaszkodni tudok, akkor mégsem olyan rossz.

Törvénytisztelő polgár (Law abiding citizen)

Ritkán érnek filmmel kapcsolatban ekkora meglepetések, mint a Törvénytisztelő polgár esetében. Alig tudtam valamit a filmről, de miután két kollégám is ajánlotta, valamint miután jöttek a dvd lemezzel, hogy nézzem is meg, nem volt mit tenni.

Alapvetően nem rajongok a Gerald Butleres filmekért, amit főleg a 300-nak tudhatok be. A túldícsért, spártaiakról szóló mese számomra több volt, mint idegesítő, ezért mikor meghallom a fickó nevét valami más film kapcsán, akkor az az alkotás eleve hátrányból indul.

Az első néhány perc után kezdett úgy tűnni, hogy nekem van igazam és nem lesz valami jó, amit nézek, aztán szerencsére nem adtam fel. Elég gyorsan változott a véleményem, amely szinte kaméleonhoz hasonlóan "változtatta folyamatosan a színét".

Először úgy tűnt, hogy valami egyszerű családot legyilkolós bosszúálló film lesz, majd látva Butler barátom ábrázatát, ezt rögtön el is vetettem. A magatehetetlen keserű embert láttam magam előtt, aki semmire nem lesz képes. Az ügyvéd megjelenése után a következő gondolatom az volt, hogy ez bizony valami ügyvédes-tárgyalós baromság lesz, ahol végül lyukat beszélnek majd a hasamba. Majd beindultak a dolgok, méghozzá elég brutális módon, és az is kiderül, hogy a benyomásaimmal kapcsolatban igazam is volt és nem is.

Ha valaki túllendül a felszabadalós részen, akkor onnantól már ne adja fel. Onnantól már kevesebb lesz a borzalom, több az akció és majd azt vesszük észre, hogy vége van a filmnek.

A törvénytisztelő polgár nem egy kiemelkedő film, de nagyon kellemes meglepetést nyújt. Érdemes megnézni.

Annamária köldöksérv műtétje

Ez a vasárnap reggel úgy indult, hogy hajnali fél hatkor azt mondta a telefon ébresztője, hogy bizony fel kellene kelni, mert el fogunk késni. Szüleimnél aludtunk péntek és szombat este, ha már Balassagyarmatra kellett mennünk. Onnan csak közelebb van, mint Budapestről.

Nagyjából 1 óra autóutat követően megérkeztünk negyed 8 magasságában a kórházba. Előzetesen kétséges volt, hogy Annamáriát megműtik-e, ugyanis egy kicsit köhögött. Aztán kiderült, hogy más gyermek is köhög és azon más gyerekek is meg lesznek műtve, Annamáriával együtt.

Az egészben az egyik legrosszabb az volt, hogy nem kaphatott enni, csupán csak inni (kizárólag vizet). Azt mondták, hogy utána is elvileg csak pépeset ehet, ezért el kellett menni boltba, hogy legyen elég joghurtja, valamint Mártonnak is reggeli.

Eredetileg arról volt szó, hogy fél nyolc körül megnézik Annamáriát, 9 óra körül 10 percet műtik, majd utána az altatásból felébresztik, majd visszaalszik magától. A legvégén pedig délután 4 óra körül jövünk haza.

Mint minden, ez is csúszott, csak valamikor fél 12 körül jutott Annamária a műtőbe. Majd felébredt az altatásból, de már nem igazán aludt vissza. Ébren volt, egy kicsit járkált, néha rajzolt.

Miközben Évi a nagy lányunkkal volt, én közben Márton próbáltam volna igazgatni a folyosón, egy rövid boltjárás után. Szegény gyermek elég sok mindent szeretett volna csinálni, és én csak reménykedhetem benne, hogy közben valamit tanítottam is neki. Nagy nehezen még 1 óra alvást sikerült nála elintéznem. Pont, amikor Annamáriát műtötték.

Valamikor fél négy és négy között végül hazaengedtek. Az anyagcsere-teszthez egy kis pisit kellett neki produkálni, ami szerencsésen megvolt. Azóta itthon már nagy kimenetet is produkált. Egész jól van, bár mintha egy picit panaszkodott volna, hogy fáj a hasa.

Remélem, hogy hamar túl lesz rajta, és nyugodtabban, bátrabban rohangálhat majd.

Még egy poén a végére... Annamária itthon azt méltóztatott mondani Évinek, hogy "Jól van akkor, de ne nyávogjál itt nekem."

A kis rémek

Ha már ennyire lendületben vagyok, akkor még gyorsan elkészítek egy "a-képek-a-lényeg" típusú bejegyzést is.

A történet arról szól, hogy Évi éppen valamiért nem volt a közelben és vigyáztam egyedül a gyermekekre. Mivel már "elég nagyok", ezért nyugodtan kimentem a konyhába valami kaját csinálni, és amikor először volt egy kis sírás-rívás a nappaliból. Kimentem és azt láttam, hogy festéknek a vizét kiöntötték. Kaptak új vízet, én pedig visszamentem a konyhába. Ezt követően eltelt 3-5 perc, majd Márton megjelent a konyhában. A következő kép fogadott, ami egyedül Annamária munkásságát dícséri.

Nem hasonlít Darth Maulra? :) Pedig még nem is láttak egy Star Wars filmet sem.

Egy kis tortasütés pótlás

Itthon még nem sikerült igazi tortás módon megünnepelnünk Annamária születésnapját. Ugyan megkapta már korábban az ajándékát, de nem volt itthon külön tortája és persze nem volt gyertya sem, amit el lehetett volna fújni.

Mivel a korábbi próbálkozásaim felsültek a különböző csokis tortákkal, ezért most megint a gesztenyés, de formázott típushoz nyúltam vissza. A http://kiprobaltrecik.extra.hu/tortak.htm#gtorta oldalon találtam is egy jó kis gesztenyetorta receptet (van több is), amit rögtön meg is valósítottunk egy kis módosítással. Pl. a legtetejére nem felvert tejszínt tettünk, hanem marcipánt, és nem kör alakú formában sütöttünk.

A tészta: 6 tojás, 6 evőkanál liszt, 6 evőkanál (por)cukor, 2 evőkanál kakaóport, 1dl olaj, fél csomag sütőpor. Én itt felvertem a tojások fehérjét habbá, majd hozzaadtam a cukrot, a 6 tojássárgáját, a kakaóport és az olajat. Ezt követően óvatosan belekevertem a sütőport és a lisztet. Az egészet beraktam egy nagy kivajazott-lisztezett tepsibe (és nem kerek tortaformába), majd előmelegített sütőben, légkeverés mellett, nagyjából 20 percig 200 fokon sütöttem.

A krém: 20 dkg margarin (én vajat használtam), 2 csomag gesztenyemassza (2x25dkg) 15 dkg cukor, fél rumaroma, 1 vaniliás pudingpor, 3dl tej. A vajjal a cukorral kikevertem, majd hozzaadtam a gesztenyemasszákat és a rumaromát. Itt jegyezném meg, hogy legközelebb inkább majd rumot használnék, mert ezeknek az aromáknak elég Technokol ragasztó szaguk van... A 3dl tejet a pudingporral és két kanál cukorral elkészítettem, majd amikor kihült a vajas gesztenyéhez kevertem.

Évi ekkor kifaragott egy hóember formát a nagy tésztából és az egészet megkente ezzel a krémmel. Ezt követően pedig marcipánt nyújtott, és azzal borította be az egész tortát. A végeredményt pedig itt láthatjátok.

Valamint két képet a gyermekekről a tortával mert aranyosak.

Sárkányvár

Ha valaha is volt olyan modernkori társasjáték, amelynek a megvételét legjobban megbántam, akkor ez lenne az. Karácsony környékén véletlen akadtam rá a Sárkányvár dobozára Annamáriával, miközben pakolásztam. Neki még tetszett, tehát lehet, hogy pár év múlva egy kicsit majd játszani is akar vele.

Ehhez a játékhoz tartozik, hogy egy november 1-ét megelőző napon, a zárás előtt az utolsó percekbe rohantunk be a budaőrsi Tescoba, hogy vegyünk valami társasjátékot társas szórakozásnak. Ez lett. Nekem tetszett a témája, de Évinek még lehet, hogy az sem. Nem szokta megmondani.

Az első néhány tapogadózó játék után közösen rájöttünk, hogy az amúgy nem túl minőségi játékelemekkel nem is annyira szórakoztató a játék, sőt még unalmas is.

Miután kiválasztottuk a karakterünket, bábunkat és kezdőelemet kezdődhet a játék. Kockadobás segítségével haladunk a külső körön, ami egy falut jelképez, ahol be lehet szerezni a későbbi kalandhoz minden szükséges felszerelést. A véletlenszerű kockadobások után előfordulhat, hogy az első kört úgy tesszük meg, hogy nem vagyunk elég felkészültek és felszereltek. Ilyenkor lehetőség nyílna újabb körre vagy körökre, de ez óriási nagy pazarlás lenne, mivel vetélytársaink már javában a barlangban kalandoznak.

A második kör ugyanis már a szörnnyekkel való harcról és kincsek megszerzéséről szól. A középre lefektetett lapocskák felszedéséhez kaptunk egy remek kis tapadókorongos eszközt. Az ezzel való játékot Annamária egy darabig élvezte, valamint az utána való kamu kockadobásokat is.

Az egyik lapkáról szabadon mehetünk a szomszédosra, ha annak felfedése után nem ütközünk legyőzhetetlen akadályba. Lehet ott omlás, szörny, vagy méreglövedékes csapda. A szörnyek elleni harc kockadobással történik, mint például a régi Kaland-Játék-Kockázat könyvekben. Ez persze nem jön be mindenkinek és a túl rossz szerencse faktor miatt sokan meg is utálhatják.

Az utolsó mezőn kell elrejteni a szinte legyőzhetetlen sárkányt, valamint a győzelmet érő jogart.

A játékkal 2-7 fő játszhat, és elvileg 8 éves kortól ajánlják. Szerintem nagyjából az lehet az optimális életkor a játékhoz.

A lényeg, hogy igazából senkinek sem ajánlom, legyen bármilyen akciós is boltban, vagy Vaterán. Megjegyzem, hogy komolyabb társasjátékboltban már nem is kapható. (A képeket a http://boardgamegeek.com oldalról vettem.)

Kéjjel-nappal (Knight and day)

Eredetileg nem is akartam külön bejegyzést szánni ennek a filmnek, de most mégis megteszem. Előzetesen nem számítottam valami sokra, ezért sikerült nagyon kellemesen csalódnom és szórakoznom.

A filmhez adva volt Tom Cruise és Cameron Diaz, akikről el lehetett mondani, hogy szörnyen megöregedtek, és ami még további vicc, hogy a főszereplő páros férfi tagja bizonyos jelenetekben fiatalabbnak tűnt.

Előljáróban annyit mondanék el, hogy a lényeg, hogy ne vegyünk semmit sem komolyan. Hőseink nagyon gyorsan szelik a távolságokat, és szinte teleportálva kerülnek az egyik helyről a másikra. Ez persze nem feltétlenül rossz, ha nem vagyunk maximalisták. Erre különben szükség is van, mert ennek köszönehetően elég feszített a tempó, nincsen szinte egy rövid üresjárat sem. Végig megy az akció, végig történik valami, nincsen sok felesleges okoskodás. Sok bumm és minimális szerelem.

A történet szerint June Havens (Cameron Diaz) éppen testvére esküvőjére készül visszautazni, amikor belebotlik Roy Millerbe (Tom Cruise), aki történetesen üldözött titkosügynök. Miután sikeresen túlélnek egy viccesen-zűrös repülőutat, az egyszerű nő is céltáblává válik. Egymást követik a képtelennél képtelenebb akciójelenetek, és pörög - a gyakran logikátlan és képtelen - akciójelenetek sokasága. Szerencsére ez mind szórakoztató módon, és egyáltalán nincs kedvem kikapcsolni a dvd-lejátszót, hanem vigyorral az arcomon már azt veszem észre, hogy véget is ért az egész.

Azt hiszem, hogy ezzel kellően sikerült Tom Cruise-nak megalapozni, hogy legyen egy újabb Mission Imposible rész, és hogy az legalább valami sikert könyvelhessen el a jegypénztáraknál.

2010 - Nem a töltők éve

Sokan készítenek év végi összefoglalásokat vagy év végi listákat, de én most nem ezt teszem. Nem is akarok hosszan írni, mert valahogy nem nagyon van rá időm és energiám. Részben ez a bejegyzés annak is szól, hogy legyen egy kis mozgás vagy új bejegyzés a blogon, részben pedig mert eszembe jutott a téma és nem akarom elfelejteni.

A lényeg, hogy 2010 nem a töltők éve volt. Kezdődött ott, hogy a PDA-m autós töltőjének szakadt el a madzagja, majd a hálózati töltő egyik műanyag részében tört el valami. Szerencsére ez még nem gátol meg abban, hogy ne lehessen tölteni a kütyüt, de azért nem árt figyelni.

Aztán a laptop töltőjének zsínórja szakadt el a laptopba való csatlakozáshoz közel, amit házilag még meg tudtam bütykölni, hogy töltse is az aksit vagy adjon áramot a laptopnak. Aztán most, a karácsony utánt követő napokban egyszercsak nem töltötte tovább az aksit. Ugyan még van benne valamennyi energia, de egyszerűen nem töltődik. Remek... most úgy tűnik, hogy vehetek egy aksit + egy töltőt. Talán ebay-en keresztül, szállítással a kettő kijönne 20e pénzből, de most erre nekem nincsen külön tartalékom. Az a vicces vagy inkább szomorú, hogy Magyarországon ezt nagyjából a duplájáért lehet beszerezni.

Ehhez pluszban még jön, hogy a melóhelyemen az egyik kolléga elkérte a céges laptopom töltőjét, amikor nem voltam itt, és persze az is tönkrement. Kaptam helyette valami régi bumszlit...

Szóval 2010 nem a töltők éve volt.