2011/05/25

Harcunk az ELMŰ-vel szemben, sokadik felvonás

Felmerülhet az a kérdés is, hogy mi miként is állunk az ELMŰ-vel. Jelenleg az van, hogy a Magyar Energia Hivatal (későbbiekben MEH) perben áll az előbb említett áramszolgáltatóval, és mi csak tanúk vagyunk ebben az ügyben. A lényeg, hogy MEH hozott egy határozatot, mely szerint nem talált minket bűnösnek, törölné az ELMŰ kötbérigényét, valamint megbüntetné őket, kemény 5000 magyar forintra, amiért az nem válaszolt nekünk az írásban felvetett kérésre. Azért ez utóbbi egy kicsit nevetséges.

Míg az áramszolgáltató az egyoldalúan megírt szabályzata szerint súlyos százezreket szab ki büntetésnek, ami Boross Norbert szóvivő elvtárs részéről nem is büntetés (akkor fizesse be ő!), addig az őket szankcionáló szervezet csak aprópénz róhat fel. Nem tudom, hogy ezt az 5000Ft-ot mi, vagy a MEH fogja-e majd megkapni (mert mi azóta sem kaptuk), de ha mi, akkor igazából 60 olyan levelet kell írnunk az áramszolgáltatónak, amiből bejöhet a ránk kiszabott kötbér összege. Plusz még párat, hogy a levelezési költségek is megtérüljenek. Főleg, hogy hátha lesz olyan kérdésünk, amire írnak vissza választ.

Egy kicsit elkanyarodtam a fő csapásiránytól... Az első tárgyalás viszonylag rendben ment és nagy kár, hogy akkor nem született döntés, persze a mi javunkra. A második tárgyalásig az ELMŰ kiegészítésként beadott néhány "szakértői véleményt", ráadásul olyan szakértőktől, akiknek hozzáértése erősen megkérdőjelezhető. Nem is beszélve a szakmai pártatlanságtól. Mindenesetre erre sikerült egy egész jó válaszlépést tennünk.

A második tárgyaláson aztán jött egy sokk. Az áramszolgáltató ügyvédje olyan dumával jött, hogy született egy olyan bírósági határozat, mely szerint a Magyar Energia Hivatal (figyelem, ez az áramszolgáltatók felügyeleti szerve, amit mi finanszírozunk az adónkból) nem töröltethet kötbérigényt! Kérdezném én alásan, hogy akkor mi a jó büdös lófasznak vannak? Nem azért vannak, hogy felügyeljenek, szankcionáljanak és helyreigaztsanak, hogy esetlegesen valamivel kompenzálják azt, amit legenyhébb szavakkal is csak piaci erőfölénynek lehet nevezni?

Erre a MEH ügyvédje csak vonogatta a vállát, hogy ő erről semmit sem tud, a bírónő meg azt válaszolta, hogy hozhatna számunkra kedvező ítéletet, de az ELMŰ azt úgyis meg fogja támadni, ezért halasztotta az ügyet. Ezt annyira nem értem, mert ugye bármi lesz az ügy folytatása, azt valamelyik fél nagy valószínűséggel úgyis meg fogja támadni.

Az egész tárgyalásban még volt néhány bosszantó dolog:
1. A MEH-es kirendelt ügyvédet nem nagyon érdekelte az ügy, nem igazán volt túlságosan hozzáértő sem. Valamint a tájékozottságával is igen nagy problémák voltak. De hová is izguljon, amikor ígyis-úgyis megkapja a pénzét?
2. Az ELMŰ-s és MEH-es ügyvéd a tárgyalás alatt és után is úgy jópofiztak egymással, mintha barátok lennének. Lehet, hogy azok is.
3. Az ELMŰ ügyvédje valótlanságot állított, és mikor ezt a tényt közöltük a bírónővel, akkor csak legyintett az egészre. Szóval akkor hazudni is szabad a bíróságon?

Sajnos az a helyzet, hogy várnunk kell. Nem tudjuk, hogy a végén milyen ítélet születik, de erős a gyanú, hogy nekünk még lesz egy körünk a bíróságon az áramszolgáltatóval szemben. Az igazunkban bízunk és talán esélyünk is van a győzelemre, de azért bosszantó az a rengeteg idő, amit ez a hülyeség felemészt. Arról nem is beszélve, hogy a bíróságon nyiltan hazudozó ügyvédeket egyszerűen semmibe vesz az igazságszolgáltatás.

Valakinek még igazán kinyílhatna a csipája magasabb szinteken is, mert egyre másra lehet olvasni a miénkhez hasonló történeteket szerte a világháló magyar nyelvű részéről. Úgy tűnik, hogy ez erős egyedisége országunknak. Talán az ELMŰ intézhetne valamit, hogy mágnesézi teóriájuk a világörökség, vagy inkább világökörség része legyen.

Továbbra sem kívánnék kevesebbet ezeknek a mocskoknak, mint amit mi szenvedtük el miattuk. Remélem, hogy egyszer súlyosan meg fognak minden galádságukért fizetni.

Nincsenek megjegyzések: