2011/02/26

Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. the world)

Sajnos az utóbb években eléggé visszaszorultak a film és sorozatnézési lehetőségeim, ezért elég nagy lemaradásban vagyok, amit talán soha nem is fogok behozni.

A címben szereplő filmtől tartottam egy kicsit, mert igazából olyanok sztárolták, akik még a tinikorosztályhoz vannak közel és szeretik a gitárpengetős zenéket. Sajnos ezért majdnem azt gondoltam erről a mozgóképes alkotásról, hogy valamitinivígjáték szerűség. Nos, talán az is, de egész elviselhető... persze csak akkor, ha fogékony vagy a baromságokra. Mert baromságokból a Scott Pilgrim a világ ellen nagyon jól áll.

A címszereplő és egyben főszereplő srác, ha nem is a világ vesztese, de azért túl jól sem érzi magát. A búfelejtőnek megszerzett 17 éves ázsiai barátnőjéről már az elején sejthető, hogy nem lesz túl sokáig a srác kedvese. Így is lesz, a városban feltűnik AZ új lány, akiben hősünk rögtön szerelmes lesz. Az ázsia csajjal való elég harmonikus románcból inkább szenvedés lesz... Scott Pilgrim pedig megkapja keresztjét, a gonosz ex-ek ligáját.

Az első összecsapásnál elgurul a gyógyszer, és onnantól érezhetjük, hogy ez is egy képregényfilm, csak nem a megszokott, komolykodó hangvételben. A könnyedtsége miatt talán nem is érezzük gagyinak az egymás után következő, pörgő képsorokat, és feszengés nélkül tudjuk élvezni, mosollyal az arcunkon a történéseket.

A Scott Pilgrim a világ ellen szerintem nem egy jó film, de arra bőven elég jó, hogy kikapcsoljon egy jó másfél- vagy kétórára. Persze az idiotizmusra egy kicsit fogékonynak kell lenni.

Nincsenek megjegyzések: