Sunlounger - Another day on the terrace

Nem tudom, hogy mennyire véletlenül bukkantam a DJ Shah nevével fémjelzett Sunlounger projektre. Éppen trance zenéket hallgattam youtube-on valamit, amikor megláttam ezt a chill-out zenét. Szerencsére pont olyan hangulatban voltam, hogy nosza, hallgassunk bele, baj ne mlehet belőle. Az egyik számot a másik követte, bár videóklipje igazából egyiknek sem volt (nem is nagyon tudtam volna nézni, és amúgy is csak hallgatni akartam).

Egy kis keresgélést követően sikerült megtalálni a 2008-as albumukat. Most ugyan még nem arról írok, de meghatározó volt abban, hogy a 2007-es Another day on the terrace címűt is beszerezzem. Meg kell mondanom, hogy nem csalódtam.

Első hallgatásra elég furcsa volt, mert az újabb zeneileg "fejlettebb" és teltebb érzést ad. Azonban sokadszori hallgatás után megkedveltem, és már nem csak az album címadó muzsikája és a White Sand tetszik.

Az album két lemezt tartalmaz. Az elsőn vannak a nyugodtabb hangvételül chill-out muzsikák, míg a másikon klubbok számára fogyaszthatóbb, pörgősebb muzsikák. Nekem érdekes módon a lassabb, pihentető zenék sokkal jobban bejönnek, mint a dobbal jobban támogatottak.

A nyítózene az Another day on the terrace. Nagyon eltalált muzsika, mely hangzásvilágában teljesen azt az érzetet kelti, hogy a naplementés tengerparton fekszel, miközben a hatalmas hullámok a partot mossák, és a fejed felett sirályok repkedenek. Zárójelben megjegyezném, hogy hangzásra igencsak hasolít egy 10 évvel korábban készített saját számomra...

Az In&Out számban már emberi hang is hallható. Ezis elég kellemes, nyugtató zene.

A 3. számra, a White Sand címűre sok szót nem vesztegetnék, aki akarta már meghallgathatta már a blogomon keresztül is. Egyszerűen zseniális!

A Losing Again különösebben nem ragadott meg. Kicsit hasonlít a Dune egyik régebbi számára, ami csak az albumon jelent meg. A női vokálból többet is ki lehetett volna hozni.

Az A Balearic Dinner című zene mediterrán hangulatot hordoz, a spanyolos gitár pedig valahogy a kavargó homokot idézi. Kicsit úgy érzem magam, mintha egy bikaviadal kezdődne a környéken, ahol még csend honol, de érezhető a feszültség.

A Crawling egy kellemes női vokállal feljavított muzsika, ahol a háttérben szóló zene valahogy idézi a címadó dal hangvilágát.

Az Aguas Blancas nagyon hasonlít a White Sandre, mintha annak egy másik verziója lenne. Hangszerelése hasonló, ahogy a dallamvilága is, de mégis teljesen más. Számomra kevésbé jó.

A Keep our ring teljes egészében folytatása az előzőnek, de kapott egy nagyon helyén lévő vokált, ami nagyon sokat javít. Valamint sokkal kellemesebb dallamok csendülnek fel benne, mint az Aguas Blancasban.

A Hierbas Ibicencas című számban visszaugrunk oda, ahol 1 számmal korábban befejeztük.

A Lounging by the Sea is ugyanezt a vonalat követi, viszont itt megjelenik már egy fúvóshangszer is. Nagyjából ez segít azon, hogy el ne aludjunk...

A Shine On Me tipikus dance szám címet hordoz magán. Az énekkel kiegészített zene azonban kicsit altató jellegű, és ezt az érzetet a dudorászós hangvétele csak még jobban erősíti. Számomra egy kicsit Enyás beütésű is.

A Lumumba a chill-out album levezető zenéje. Újra jön a White Sand-es hangzás világ, és valahogy érződik belőle a búcsú.

A trance-esebb jellegű második lemezt nem elemezném ilyen bőven. Itt kaptak a számok egy belső lüktetést, valamint nagyobb tempót. Az In & Out, a White Sand és a Keep Our Ring egész jóra sikerült, míg a többi viszonylag lapos. Igazából nem ez a lemez az egész album erőssége, hanem a másik.

Igazán érdemes bepróbálni a Sunloungert azoknak is, akik nem nagyon szeretik az elektronikus zenét. Igazából a hamarosan boncolásra kerülő 2008-as album meghallgatását ajánlanám elsősorban, de érdemes ezzel is próbát tenni.

Annamária a 14. hónap végén

Réggen volt már "mit csinál most Annamária" rovat, ezért most szentelnék neki is egy pár sort. Néhány nap múlva be fogja tölteni a 14. hónapját is. Mostanra egy igazi eleven rosszasság lett belőle, akiben már erősen érződik a "csak azért sem csinálom", "értem én, de azért sem", illetve "hisztizni fogok, ha nem úgy lesz" magatartások csírája. Bár ez utóbbit már egy ideje igen intenzíven gyakorolja is.

Egy ideje már együtt pakoljuk a különböző formákat abba a gömbbe, amin a formákhoz társult lyukak vannak. Segítek neki, de van amikor elég ügyesen pakol. Az építőkockákat most már nem csak dobálja, vagy lerombolja, hanem egymás tetejére is tudja pakolni őket. Legutóbb már hatot is sikerült egymásra raknia, hogy az nem dőlt le. Az egyensúly érzékét azzal is erősíti, hogy üres ásványvizes palackokat állít a talpukra...

Evésben és ivásban is állt be változás a legutóbbi, vele kapcsolatos bejegyzésem óta. Az apróra felvágott kis katonákat már egyedül eszi, és segíteni sem kell neki. Kanállal már félig tud egyedül is enni, bár inkább csak saját magát keni ki joghurtevés közben. A késsel és villával való evésben is fejlődik, mert ez utóbbival már szinte egyedül is tud enni. Azért néha nem árt figyelni rá, de elég ügyesen szúrja fel az ételt és teszi a szájába. Most már mindent eszik, amit mi is. Bár lehet, hogy kezd válogatós lenni. Arra különösen büszke vagyok, hogy a túrórudit úgy eszi, hogy közben nem keni ki vele magát.

Járunk szorgosan babaúszásra is, bár a lába miatt hagytunk ki pár alkalmat, és most sem mentünk, mert tegnap még volt láza (ma már nincsen). A legutóbbi úszáskor a háton siklásnál sem volt nyűgös. A vizet még mindig nagyon szereti. Mostanában, amikor engedem a kádba a vizet ő is odateszi a kézét a zuhanyrózsához, hogy vizes legyen. Aztán ezt követően egyedül odamegy a törülközőhöz, és beletörli pici kezecskéjét. A fürdőkenőcsöt már nagyon ügyesen szét tudja kenni a hasán. Legutóbb eléggé meglepett, amikor a hasonló tégélyben lévő popsikenőcsöt is hasonlóan a hasára akarta kenni. Már nem csak beborítja a kádba a kád szélén lévő dolgokat, hanem azokat vissza is pakolja. Pancsolni még mindig nagyon szeret, valamint kivevéskor kapállódzik, hogy lemenjen róla a víz.

Az alvásnál is kezdenek kialakulni a szokások. Napközben néha odajön a takarójával, és mondja, hogy "te-te", ami vagy a "tente" akar lenni, vagy a "takaró", és egyértelműen az alvást jelenti. Betesszük a kiságyába, és egy idő után alszik. Este lefekvéskor bekapcsoljuk neki a szobájában lévő cd-s magnót, és valami sLáger rádiós nő énekét hallgatja cd-ről. Erre ringatja a vállát, vagy táncol, esetenként tapsol. Jahh... és kapcsolja be és ki a magnót. Ezt követően a lámpát is... Befektetjük az ágyba (előtte puszi), majd pápázik nekünk, és otthagyjuk... reggel 8-ig. Mert általában eddig alszik vagy tovább. Ha nem írtam volna, akkor este kilenc körül teszzük az ágyba. Napközben egyszer vagy kétszer alszik olyan 1-1 órát. Mikor lázas volt, akkor többet is.

Szót kell még ejteni a folyamatos dumálásról is. Igaz, hogy még szavakat nem nagyon tud (néha azért van "vau-vau" és "tente"), de már ki tudja fejezni mutogatás mellett, hogy mit szeretne. Inni, enni, hintázni, vagy aludni.

Nagyjából most ennyi jutott az eszembe, a többit majd legközelebb...

Egy tönkrement PDA története

Sajnálatos módon szerda reggel arra kapcsolom be a Mitac Mio 169RS PDA-mat, hogy a fél képernyőt hosszában nem látom, valamint a "jó" rész is furcsa színekből áll. Ezt követően próbáltam minden lehető módon életre kelteni. Egy picit ütögettem, kocogtattam, kikapcsoltam-bekapcsoltam, reset-eltem, sőt még a hard reset-et is megcsináltam vele (ezt követően még kevesebbet látni).

Igazából nem tudom, hogy mitől lett baja. Kedd reggel még olvastam rajta egy e-bookot, majd visszatettem a tokjába. Nem ejtettem le, nem léptem rá, ezért fogalmam sincsen, hogy mitől lehet baja. Talán túl hideg volt odakint? Kétlem, mert már volt hidegebben is. Vizet nem kaphatott... Valamint korábban már többször esett le, többször ütöttem meg, de semmi baja nem volt.

Lehet, hogy elérte a kor? Tudjátok ez volt az a készülék, amit még 2005 novemberében nyertem, és azóta nagyon sok jó szolgálatot tett. Segített Svájcban, segített Rómában, valamint segített most Tenerifén is. Valamint rengetegszer az országban, sőt a városban. Most majd lehet, hogy kinyomtatott lapokkal fogom járni a fővárost, mert képes vagyok 10 méteren belül is eltévedni.

Nézelődtem az interneten, hogy mit lehetne tenni. Úgy láttam, hogy a kijelző javítása szereléssel együtt 18eFt lenne. Az egy kicsit húzós... különösen, hogy Vaterán láttam valaki 25eFt-ért adott el ugyanilyent. Mondjuk az a használt ELEKTRONIKUS eszközökhöz azért egy picit óvatosan állok, ha nem ingyen vagy majdnem ingyenbe kerülnek.

Meg kell, hogy mondjam eléggé bosszant a dolog. Valahogy hozzám nőtt... Persze könnyű megszokni a jót, és ennél sokkal rosszabb azt veszni látni. Az rendben van, hogy nagy volt, nehéz volt, kiállt az antennája, hogy alig találtunk neki tokot, hogy nem volt benne bluetooth, nem volt benne wifi és nem volt telefon funkciója. Ezek nekem nem hiányoztak. Volt benne GPS, eredeti IGO, valamint lehetett vele e-bookot olvasni. A zene, a játék és a filmnézés csak extrák voltak, amiket nagyon ritkán használtam.

Most nem tudom, hogy mi van... Megjavítsam vagy sem (különösen, hogy most volt egy nagyobb összegű monitor-beruházásom)? Jó lenne egyet nyerni...

Az őslakó (The man from Earth)

Ritka egy meglepetést okozott ez a film. Emlékeim szerint még Dusi haverom (nem sportmániás ex-kollégám, hanem a külföldi ex-klántársam) ajánlotta a tavalyi év végén, amit persze néhány napra meg is néztem... Igen, kedves blogolvasó, most jutottam el oda, hogy erről is írjak valamit.

Szóval elég nagy meglepetést okozott a film.

Az angol cím alapján egyértelmű, hogy egy sci-fit várunk, és a körítés ellenére azt is kapunk. Persze itt lehet, hogy sokan felhördülnek, mert számukra egy ilyen alkotást el nem lehet képzelni fura kinézetű idegen lények, valamint látványos űrcsaták nélkül. Itt azonban még egy árva robot vagy droid sem látható. Azonban ez mind nincs, de kapunk egy kőkemény tudományos-fantasztikus alkotást.

A film zsenialitása a beszélgetésekben van... más nem is nagyon történik a filmben. A nyitó kinti helyszinről bemennek egy nappaliba, és ott társalognak egymással. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi érdekes vagy izgalmas lehet egy ilyen filmben. Ezzel csak az a gond, hogy ezt nem lehet megmondani, mert látni kell. Nagyon megdöbbentő beszélgetések folynak, amin érdemes utólag elgondolkodni. A szkeptikusok jót fognak ugyan az egészen mosolyogni, az erős vallási érzelmekkel rendelkezők a spanyol inkvizícióért kiálltanának (most eszembe jutott egy Monty Python epizód), valamint a társaságban nézők biztosan vitatkoznának egyet a megnézést követően.

A film szereplői is teljesen idegenek, nincsenek sztárok, csak úgymond átlagos arcok. Ide nem is kell, hogy valaki szépfiú legyen vagy bombanő. Egyszerűen nincs rá szükség, a film anélkül is működik.

Ha van szabad másfél órátok, akkor ki ne hagyjátok.!

(Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt a bejegyzést már kedd reggel elkezdtem gépelni, csak még nem volt időm befejezni. Az akkor reggelt fogant gondolataim azóta jelentősen átalakultak, és elég sok mindent elfelejtettem. Azonban abban teljesen biztos vagyok, hogy a filmet nagyon élveztem, és hogy bátran merem mindenkinek ajánlani.)

Sasszem - Eagle Eye

Ha jól emlékszem, akkor az Indiana Jones filmet néztem meg moziban, amikor ennek az ajánlójával találkoztam. Néha már csak azért is érdemes elmenni moziba, hogy valami olyan film előzetesét megnézzem, amiről korábban még semmit sem hallottam.

Mikor a lemezt behelyeztem a meghajtóba, akkor nagyjából sejtettem, hogy mire számíthatok, mégis volt az egészben egy olyan meglepetésfaktor, amit előzőleg nem gondoltam volna. Sajnos a cselekmény hamar elárulta magát, ezért a végére már nem igazán volt meglepetés. Az egyedüli kérdés a hogyan volt, valamint, mint milyen hülye befejezést tudnak majd kitalálni.

A film amúgy végig pörgöt, nem nagyon volt benne lazulás. Az erőszak is kimaradt belőle, ezért bátran tudom ajánlani a könnyed, de ugyanakkor izgalmas kikapcsolódásra vágyóknak.

Sunlounger - White Sand

Biztos sokan láttátok egy páran az MSN- és Skype állapotomban, hogy Sunlounger zenéket hallgatok. A lusták számára most beszúrnám az egyik kellemes számukat, amit nagyon kedvelek. Lehet, hogy néhány napon belül majd írok egy album-kritikát is.

Tenerife, 3. nap

A leghosszabb és egyben talán a legfárasztóbb Tenerifén töltött napunk volt ez a vasárnapi. Még megérkezésünk napján kifizettük a talpig bajúsz Veres Lajosnak a túrát és az idegenvezetést. Előzetesen sok érdekes dolgot említett, és ha már ott vagyunk, akkor mit veszíthetünk. Erre amúgy a válasz nagyon egyszerű... eurókat.

Időben meg sikerült jelennünk a találkahelyen, ami egyeseknek vélhetően nem sikerült, mert a félig tele busz jó negyed órás késéssel vett fel minket. Lajos jól le is tolt mindenkit, hogy máris csúszásban vagyunk, és így mi lesz a végén. A buszon töltött első 2-3 perc után mindenkinek leesett, hogy a csávó nem viccel, ő bizony végig fogja nekünk dumálni az egész utat. Ez után utólag is mély tisztelettel kalapot emelek. Elég sok érdekes dolgot is elmondott, a sziget reklámozásán és az idióta poénokon túl, valamint így legalább az utazás unalmasabb részei is meg voltak egy picit fűszerezve.

Az első utunk egy gyöngyárus bolthoz vezettek, amely előtt ott várakozott a yard néhány autója. Kiderült, hogy nem betörés volt, hanem csak valaki ottfelejtett egy autót... Lajos Szulejmánként vezetett minket rohamra bolt belső központja felé, mi pedig engedelmes török janicsárokként futottunk vele. Az üzletben rengeteg helyi és egyéb származási helyekről való gyöngyöt láthattunk. Sajnos ezt a helyet is jellemezte a sziget egészére való állapot, azaz a megkopott patina. Korábban ez is sokkal fényesebb keretek között működhetett, de már erősen látszódtak az elhanyagolódás jelei.

A legfőbb túristacsalogató elem a "gyöngy-pecázás" volt. A pecázás szóval Lajos sokakat bevitt az erdőbe, így Évi is nagyot csalódott, amikor meglátta, hogy miről van szó. Volt egy közepes méretű akvárium, amiből a betévedők (azt hiszem, hogy) 20 euróért pecázhattak ki egy a magyar kolbászos kifőzdék forróvízből virslit kiszedő fogójához hasonló eszközzel kellett kizsákbamacskázni egy kagylót. A kagylók nagyjából egy hüvelyk hosszúságuak voltak, és előre nem lehetett tudni, hogy milyen gyöngy van belsejükben. Az ottani hoszteszek a pecázást követően késsel szétfeszegették a kagylót, kiszedték a gyöngyöt, leméricskélték, majd elmondták, hogy mennyibe kerülne, ha csak simán megvenné valaki a boltban. Mondanom sem kell, hogy nagyon jó marketinggel magasabb árat mondtak minden esetben, mint amennyibe a pecázás került. A boldog horgászok így jelentős többlet-boldogsággal lettek átverve. Szerencsére mi családilag nem vettünk ebben részt. Utólag belegondolva Annamária jót pancsolhatott volna az akváriumban azzal a kiszedő-eszközzel.

A megcsúszásunk itt még nagyobb lett, ugyanis elég sokan pecáztak. Lajos az előző mondatom első fele miatt elégedetlenkedett inkább, és a második felével kapcsolatban csak annyit elégedetlenkedett, hogy "látta egy páran nem pecáztak". Ezt betudtuk egyfajta megdorgálásának...

Utunk folytatása során a buszról megtekinthettük a hatalmas banántelepeket, a kagylótermesztő helyeket, valamint hatalmas sziklákat és a meredek falú sziklás partokat. Egy helyen meg is álltunk néhány percre, fényképezés céljából. A buszon Lajos folyamatosan mondta a sódert. Szó esett a banántermesztésről (a banánok azért olyan kicsik, mert nincsenek génkezelve és a nap érleli őket), a kaktuszokról (a rajtuk lévő szépészeti nemespenészről) és a helyi sajátosságokról.

Meg is érkeztünk a következő állomásunkra, egy tevefarmra. Itt nem jött be Lajos számítása, mert nem akart senki sem tevegelni, ezért maradt a másik atrakció a "Viagra" névre keresztelt helyi ital. Azt nem tudom, hogy betöltötte-e valóban a tutaj funkciót (gy.k. faszállító), mivel alkoholt nem fogyasztó lévén én nem ittam belőle. Azt mondták a kóstolók, hogy nagyon édes valami volt... Majdnem kihagytam, hogy volt egy szivarttekerő fickó is, aki csak a mi kedvünkért mutatta meg, hogy miként kell csinálni a dolgot. Az ő számítása sem jött be nagyon, mert 15 perc múlva már senki nem volt ott a kicsi boltocskájánál, ezért összecsomagolt, és hazament.

Haladtunk tovább a busszal, majd megálltunk egy helyen, ahol egy lávakiömléstől megmenekült falut láthattunk a hegy aljában. Rövid fényképezési fázist követően újra úton voltunk a sárkányfa irányába. Itt is volt egy túristáknak fenntartott bolt, ahol minden helyi ételt lehet kóstolgatni és vásárolni. Sokan különféle likőröket tesztelgettek, míg én maradtam az ottani lekvároknál és banános kenyérnél. Lajos még mindenkinek a kezére rákent egy cseppnyi, büdös aloe vera kenőcsöt, hogy az milyen jó, és véd a leégés ellen is.

Körbefényképeztük az 1000 évesnek mondott sárkányfát, majd mentünk a lepkeházba. Évi újabb csalódása, mert megint sokkal többet várt. Sajnos itt is erősen látszódtak az enyészet nyomai, bár bent volt néhány nagyon szép lepke is. Előzetesen mondta az idegenvezetőnk, hogy csak óvatosan menjünk be, mert trópusi éghajlat van, meleg, magas páratartalom és talán a szívbetegeknek nem fog jót tenni. Igazából ettől nem kellett aggódni, mert csak egy picit volt fülledt meleg odabent.

Nagy nehezen végre eljutottunk kajálni is. Előre meg volt beszélve, hogy hová megyünk és hogy mit eszünk. Kaptunk valami sárfányos csicseriborsós levest, ami elég finom volt (Évi evett belőle egy pár tányérral), valamint másodiknak lehetett választani, hal, marhahús és grillcsirke közül. Utólag kiderült, hogy ez utóbbit kellett volna választani a mennyiség miatt. Ezen kívül még ehettünk még egy helyi sajátosságot is a héjában sült ottani burgonyát, mit héjjal együtt kellett enni. Az asztalon még volt néhány kanárióbanán, amit az út további részére, babbancs-élelmezési szándékkal elcsomagoltam.

Ezen a helyen még volt egy nagy csalódása Évinek. Lajos elmondása szerint a bejáratnál lefényképeztek minket egy papagájjal (ez meg is történt), majd a kijáratnál vártak minket egy előhívott képpel, amit megvásárolhattunk. Erről a dologról kiderült, hogy a szigeten mindehol van ez a mánia (lefényképeznek egy madárral, és utána megveheted a képet, amikor elhagyod a helyet). Itt Lajos azt mondta, hogy mellette még kaphatunk egy virágot is, és Évi emiatt akart csak képet venni. Kiderült, hogy virág nem jár a kép mellé, ezért nem kértük a képet sem...

Ezt követően felmentünk a hegyekbe, különböző szerpentineken mászva. Különösebb látnivaló nem volt itt a kopár sziklákon és a kihalt tájon kívül. Azért itt is készült jó néhány kép, amit a picasawebes képtáramon meg lehet tekinteni.

A visszafelé másik útvonalon mentünk, de igazából már mindenki üresen tekintett ki a fejéből, miközben idegenvezetőnk fáradhatatlanul mondta az információkat a helyi viszonyokról, a kórházakról, a biztosításról, a közbiztonságról és hogy milyen király is ott élni.

Így utólag kimerítő, de érdekes túrán vettünk részt, amire utólag is azt mondom, hogy érdemes volt elmenni. (A linkekre lehet kattintgatni.)

Max Payne - Egyszemélyes háború

Nem mondom, hogy túl sokat játszottam volna a számítógépes játékkal, de azért a megjelent két részt végigvittem. Emlékszem, hogy milyen újszerű volt az a mátrixos ugrálás, amikor le volt lassítva az idő, és közben végig dobogott a szív. Arra is emlékszem, hogy egyrész milyen hangulatosak voltak a képregényszerű átvezetések, és másrészt milyen idegesítőek voltak a Max agyában játszódó, általában vörös színnel domináló "pályák".

A következő emlék már a fordításos korszakomból érkezett a játékkal kapcsolatban. Imyke fordítását Ranloth vette (önkényesen) lektorálás alá, és rengeteg mindent kijavított. Sok félrefordítással és egyéb hibával találkozott, amit javítani kellett. Aztán itt volt a probléma, mert Imyke eléggé a szívére vette, hogy értesítés nélkül (jó pár hónapra eltűnt a netes közéletből) valaki átjavítgatja a szerinte tökéletes munkáját.

Most itt az ideje, hogy áttérjek a filmre is, amit eléggé félve néztem meg. Az ajánlók alapján eléggé vártam (a hozzá rakott zenét még most is a fejemben dúdolgatom), csak elég sok lehúzó kritikát kapott. Gondolom azért, mert a vérbeli rajongók többet vagy mást vártak... Ez a baj a játékból készült filmekkel, hogy előre nem lehet tudni, hogy egy rajongó mit vár tőle. Uwe Boll az amúgy teljesen b vagy inkább c kategóriás alkotásai semmivel nem rosszabb más b és c kategóriás egyéb művektől, csak szerencsétlenségére egy játék címével akarta őket eladni. Ez a játékosok szemében iszonyatosan galád tett, és ezért utálniuk kell. Valamiért azonban nem utálják a Tomb Raider, Hitman és Max Payne rendezőjét... Mindegy, ezt a gondolatmenetet inkább abba is hagyom.

A történet szerint Max Payne egy olyan rendőr, aki egynap arra érkezett haza munkájából, hogy feleségét és gyermekét galád módon meggyilkolták. Ezt követően hiábavaló nyomozást folytat az utolsó elkövető ellen, de mindenhol vakvágányra fut. Az ügy megszállottjává válik és ez kihat a munkájára is, ennek következtében átrakják egy másik ügyosztályra (ahol a halott ügyekkel foglalkoznak). Több év elteltével Max folyamatosan nyitvatartja a szemét és állandóan az ügye folytatásán van. Érdekes módon "ráragyog a szerencse" (közben van zsaruhalál, új drog, és rengeteg bonyodalom), új nyomra talál, amin érdemes elindulni.

Megmondom őszintén, hogy nekem tetszett a film. Előzetesen nem tudtam, hogy mit várhatok, és igazából már nem is nagyon emlékeztem az eredeti történésekre. Ami nagyon furcsa volt a filmben az az állandó csapadék. Hol a hó, hol pedig az eső esett... Ráadásul szinte váltakozva. Kicsit zavartak a drogos képzelgések is, ami miatt egy kicsit misztikussá vált a film, és ez a rész számomra egyáltalán nem hiányzott.

Összességében kellemes délutánt okozott, jót szórakoztam rajta. Van benne valamennyi vér és erőszak, de ez lehet, hogy csak annak köszönhető, hogy unrated verziót néztem.

Harry Potter és a halál ereklyéi

Kedves kolléganőmnek köszönhetően sikerült elolvasnom a teljes regényfolyamot. A héten jutottam a Harry Potter és a halál ereklyéi nevet viselő hetedik, befejező kötet végére. Az olvasás befejezésével erősen vegyes érzelmek alakultak ki bennem.

Innen most belecsapok a lecsóba. Aki nem ismeri az előzményeket, de később mégis el szeretné olvasni a könyveket az ne is olvasson tovább (hacsak nem túl kíváncsi, és úgy gondolja, hogy úgyis mindegy). Az előző kötetben elég durva az egyik kulcsfigura kiiktatása, valamint az is, ahogyan történt. Gondolom, hogy sokan megdöbbentek, ugyanakkor mégis diadalomittasan a levegőbe boxoltak, hogy igen, pont erre számítottam. Elég durva, hogy a mostani könyvben Rowling tovább csavar a dolgokon.

A történet szokás szerint a Dudley-házban kezdődik, ahol elég feszült a hangulat. Nekem ez a jelenet leginkább a fogolyátszállítós filmekre emlékeztet, ahogy próbálják nagy precizitással megszervezni Harry átszállítását A-pontból B-pontba. Itt végleg búcsút vehetünk az ellenszenvesen beállított mugli családtól, és az elkövetkezendő sorsukat homály fedi.

Az átszállítás persze nem veszélyektől mentes, és a könyvben hamar meg is lendül a halál kaszája. Azt nem teljesen értem, hogy Voldemort és csatlósai miért nem számítottak rá, hogy Harry hová mehet, és miért nem voltak állandó őreik az Odú környékén. Az külön nagy vicc, hogy mennyire készülnek az esküvőre, miközben szinte hadiállapot van, és a minisztérium is közel áll a kaputálcióhoz. Nem értem, hogy a sok rendtag, a sok auror, a sok minisztériumi dolgozó és a sok mágus miért nem tud összefogni a főellenség és emberei ellen.

Ezen körülmények között Harry beáll ereklyevadásznak, vagyis először horcrux-vadásznak, mert kiderül, hogy nem is ezek az ereklyék. Egy újabb írónői csavar a történetben...

Elég bosszantó pontja volt számomra a könyvnek a sok, tervezéssel eltöltöt hét, miközben hőseink állandóan sátortáboroztak, és ide-oda utazgattak. Közben ugyan előjöttek az ereklyék is, valamint horcrux is akadt a horogra, de valahogy ez nem volt valami erős része az irománynak. Személy szerint nagyon vártam, hogy vége legyen ezen történéseknek, és végre legyen már valami. Az egészről nekem valahogy az ugrott be, amikor Frodó a gyűrűvel szenvedett.

Mellesleg ezen nyűgös részben is azért történtek még események, nagy összeveszés, fogság, menekülés, újabb több hét tervezés, majd rögtönzés. Lehet, hogy más külső körülmények mellett jobban élveztem volna ezeket a részéket is.

Nehézkes és kényszeredett módon végül sikerült eljutniuk Roxfortba is (ma jutott eszembe, hogy az eredeti neve Hogwarts lenne), ahol kezdetét vette a záró felvonás. Itt is volt egy kis szenvedés rész, meg persze Harry valahogy minden akadályon átvágta magát, valamint olyan, mintha több év bölcseség szorult volna 17 életévébe. Úgy tűnik, hogy végső kudarcot el fogja kerülni.

A végén jön egy nagy csavar, belelátunk a herceg gondolataiba, folyik a nagy mészárlás az iskolában, és megtörténik a végső összecsapás Harry és Voldemort között. Az különben megér egy külön gondolatot, hogy varázslópárbajok számomra teljesen olyanok, mint a Jackie Chan filmekben a statiszták háttérben való össze-vissza ugrabugrálásai. Több könyvoldalon keresztül egymást nyüstölik is semmi. Persze azért hullanak a névtelen hősök és antihősök, és valamiért az ismertek egymás ellen küzdenek, de ez már apróság.

A könyv utolsó fejezete egy újabb megér egy újabb misét. Annyiból azonban egyáltalán nem volt meglepő, hogy Rowling már így is innen-onnan merített alapötleteket (A gyűrűk ura, Csillagok háborúja, Terry Prattchet könyvek és még ez-meg-az). Ha így gondolta teljessé tenni a Harry Potter univerziumot, akkor legyen így.

Furcsa volt a 7 kötet történetfejlődése. Egy induló gyermekmeséből a végére sötét fantasy felé hajazó dolog lett. Bár azért volt az utolsó könyvben rengeteg gyermeteg dolog, amitől igazán el lehetett volna tekinteni. Utólag azt mondom, hogy érdemes volt elolvasni a könyveket, mert jó szórakozás volt, azonban mereven elzárkóznék azoktól a véleményektől, hogy kötelező olvasmánnyá kellene tenni.

X-akták: Hinni akarok - X-files: I want to believe

Anno óriási kedvencem volt az X-akták sorozat, ami a végére sajnos fokozatosan épült le. Nem igazán volt már hovatovább, az ötletek elfogytak, a misztikum nem maradhatott örök, és a rajongók szinte válaszokat követeltek.

A sorozatot feltámasztani már nem lehet, és talán nincs is semmi értelme. Azonban a téma meglovagolására úgy döntöttek, hogy csinálnak egy mozifilmet. Az előzetesek elég sok mindent előre elárultak, így nem kellett olyan dolgokat várnunk, amiknek hiányán csalódhattunk volna. Lehetett előre tudni, hogy ez nem a szokásos konspirációs irányba tereli a történetet, hanem sokkal inkább egy X-akták x év múlva részt kapunk, némi természetfelettivel kombinálva. Gyakorlatilag kaptunk egy dupla sorozatrészt. A mozis hatást főleg a történetvezetéssel és a teltebb képi elemekkel sikerült hozzátenniük a készítőknek. Valamint a Mulder és Scully közötti kapcsolattal... Ez a szál egész érdekesre sikerült.

A történet egy kicsit erőltetett, vagyis inkább az, hogy miként kerüljön újra a képbe a két ex-FBI ügynök. Ugye azért őket mégiscsak be kell vonni? Nélkülük nem is lenne igazi az egész film. A történet elején egy eltűnt FBI ügynöknő után nyomoznak, és már annyira el vannak keseredve, hogy egy látnokot is belevonnak a nyomozásba. Ő szolgáltatja az első igazi nyomot, viszont az ügynökök annyira bután állnak a történtek előtt, hogy úgy gondolják be kellenne vonni egy igazi szakértőt, a régen eltűnt Muldert.

Scully könnyedén meg tudják találni, aki orvosként tevénykedik, és megkérik, hogy beszéljen a korábbi partnerével legyen a segítségükre. A közben szakállat növesztett, és igazi tengeralattjárósként kinéző Mulder persze elég könnyen kötélnek állt. Elég viccesen néz így ki...

Aztán nekilátnak a nyomozásnak, ahol rengeteg disznóság kiderül. Sajnos elég kevés olyan dolog van, ami miatt X-aktáknak kellene nevezni a filmet, de legalább viszonylag igényesen van megcsinálva.

A rajongóknak felesleges ajánlanom, mert már úgyis megnézték, a többieket pedig valószínűleg elsőre nem is érdekelné. Azonban itt egy nyomozós kalandról van szó, némi természetfelettivel, pár logikátlansággal, és nem igazán van szükség a sorozat teljeskörű ismeretére. A filmben van egy pár vicces jelenet is, amit ki lehetne emelni, de most csak arról tennék egy kis említést, amikor az FBI épületében Mulder szeme megakad George W. Bush fotóján, és közben felcsendül az X-akták témazenéje...

Terry Pratchett: A mágia színe - The Colour of Magic

Ezzel a kötettel sikerült belevágnom a Korongvilág történeteibe, immár magyar nyelven. Korábban is olvastam már Pratchett-től könyvet magyarul, de azt nem egyedül írta és nem a Korongvilágon játszódott (bár volt olyan karakter, akit fel lehetett fedeznia abból az univerzumból is). Valamint olvastam már tőle Korongvilágos történetet is csak angolul. Jobbnak láttam azonban magyarul nekikezdeni az első kötettől.

Nagy szégyenemre előbb láttam a Hogfathert és a Colour of Magic angol tévéfilmeket, minthogy bármilyen regényét is olvastam volna az írónak. Mondjuk ez adott némi késztetést arra, hogy járja utána munkásságának. Mindkét tévéfilm elég jóra sikerült, bár meg kell mondani, hogy kell egyfajta ráhangolódottság.

Azt hiszem, hogy a könyvben nem is sikerült csalódnom, mivel pont azt vártam tőle, amit a filmben láthattam. Könnyű történetvezetés, néhol egy kicsit kapkodónak történő ugrások, valamint sok humor. Ez utóbbiban, valamint a Korongvilág könyveinek borítóját elnézve nekem valahogy a magyar fantasy írók humorosnak szánt írásai jutnak az eszembe. Bár ott már túlzott volt a vicceskedés.

Térjünk is gyorsan vissza A mágia színe című kötethez. A történet szerint Széltoló mágus önkéntes idegenvezetőjévé válik Kétvirágnak, egy másik messziről jött túristának. Persze ebben óriási szerepe van egy lábakon járó mágikus ládának is, ami csak úgy roskadozik a benne lévő sok arany érmétől. Ez utóbbi lesz minden további bonyodalmak forrása. Tudni kell azonban Széltolóról, hogy ő valójában nem mágus, és csak egyetlen varázslatot ismer, amit ha véletlenül elmondana, akkor annak nem várt következményei lennének. Emiatt majdnem mindenki tart tőle holott igazából más nincs is tarsolyában.

Miközben Széltoló követi és kalauzolja Kétvirágot, a naív és félelmet nem ismerő túristát, újabbnál újabb kalandokba keverednek bele. Találkoznak Hrunnal, a barbárral, ülnek sárkányháton és többször kerülnek igazán életveszélyes helyzetbe.

Terry Pratchett-et nem szabad igazán komolyan venni. Élvezni kell, amit ír, nevetni kell a poénokon. Bár vannak a könyvben igazán fárasztó részek is, amin jobb lenne túllendülni, mégis érdemes bepróbálni.

Elképzelhető, hogy a könyv számomra nyűgös szakaszai csak azért haladtak lassan, mert elektronikusan, PDA-n olvastam. Erről tudni kell, hogy általában akkor teszek így, ha valamiért nem tudok magammal vinni nagy alakú, vagy nehéz könyveket. Ilyen esetekben kényelmesebb a PDA, csak sajnos ez sokkal jobban széttördelni a folyamatos olvasást, és van, hogy hetekig a kezembe nem veszem.

A T-home megint gusztustalankodik

Ugye volt az a nagy "kábelszakadás", aminek egyáltalán nem örültem, és akkor elég mérges is voltam. Egy olyan hétvége, amikor itthon vagyok, és lehetne valamennyit internetezni, ráadásul kivételesen még angol bajnokit sem ad a tévé. Közben meg nincsen net...

Miután csak sikerült valahogy túlélnem a dolgot, szokásomhoz híven, nézegettem a speedtest.net oldalát, hogy milyen a sebességem. Papíron 8mbitre fizetnék elő, de örülök, ha 2, azaz kettő felett van. Csodák csodájára a "nagy szakadást" követően 3mbit feletti sebességem volt. Csináltam még néhány próbát, sőt még a modemet is reseteltem, hogy akkor mit fog megint mérni. (Itt érdemes megjegyezni, hogy különböző modemresetek után rapszódikus számok is ki szokta jönni a 400(!)kbit/sectől 2500 kbit/secig.) A többszöri teszt is 3mbit felett volt. Hurrá! Egy kis pozitív hozadék.

Erre mi történik? Eltelik egy hét és minden vissza a "normálisra". Megint csak 2mbit körüli értékeim vannak. Most mit szivat az a szemét T-home? Ha felhívnám őket, akkor szólnának, hogy mérjem le a saját oldalukon, router nélkül, és küldjem el az eredményt. Aztán ebből megállapítnák, hogy a minimumot megkapom, és jól van ez így. Nem értem, hogy miért jó ez nekik, miért "korlátoznak" vissza.

Frissítés: Kiegészíteném, hogy ma sikerült napközben 1megabitet használni, sőt még ez alá is bőven lement, valamint elég sokat szakadt is. Nem tudom, hogy már megint mit barmolnak el...

Banki meló - The bank job

Van már ugyan egy pár hete is annak, hogy megnéztük ezt a filmet, de úgy gondoltam, hogy még nem késő róla írnom. Különösen, hogy egy igazán nézhető darabról van szó, még akkor is, ha a modern korok Steven Segalja, azaz Jason Statham játszik benne.

A kedvenc szállítónkat most éppen arra kérik meg, hogy raboljon ki egy bankot. Ez azonban nem a szokásos túszejtős bankrablás lenne, hanem az alulról alagútfúrós típusú. Hősünk persze úgy dönt, hogy a kérésnek eleget tesz (máskülönben nem lenne film).

Azonban ez a munka sem teljesen veszélytelen, és jelentős kockázatot rejt magában. Azt mondjuk nehezen lehet elhinni, hogy valóban megtörtént esetet dolgoz fel, de ha mégis így van, akkor jelentősen meg van fűszerezve.

A történet jó, nem unalmas, bár nem is túl pörgős. Kívánja a folyamatos tekintetet, de úgysem vennénk le a szemünket a képernyőről. Ráadásul azon ritka filmek közé tartozik, néhány erőszakos jelenete ellenére, amit többször is meg lehet nézni.

Egy meg nem érkezett csomag története

Régen még töretlenül hittem a Magyar Postában. (Erősen zárójelben jegyezném még, hogy nekem csak sok év távlatából esett le igazán, hogy az Antenna Hungária is a Magyar Postából vált ki.) Elég gyorsan és stabilan kiszállították mindig a csomagokat, aztán lett egy törés...

Svájcban voltunk nászúton, vagy inkább kirándulni az esküvő után. Csináltunk rengeteg digitális fényképet, amit csak hónapokkal később válogattunk ki. Újabb hetek teltek el mire elhatároztuk, hogy ebből képeket is kellene majd valahol előhívni. Kalandos volt ugye a dolog, mert elsőre nem sikerültek úgy az "akciós" képek, ahogy szerettük volna. Elég annyi, hogy elég fos minőségben állították elő a Media Markt-os képeket, arról nem is beszélve, hogy az alját, tetejét, vagy oldalát levágták a képnek.

Botor módon (utólag okos az ember) visszaadtuk a képeket, és kértünk újakat, normális minőségben. A cég korrekt módon ráállt a dologra, majd kiposta a képeket. Mi valószínűsíthetően akkor nem voltunk otthon, amikor a kézbesítés megtörtént, mert nem kaptunk semmit. Teltek a hetek, Évi betelefonált a MM-be, hogy mi van, erre jött a válasz, hogy ők postára adták, és már meg kellett, hogy érkezzen. Évi nyomozott a postán, ahol kiderült, hogy kézbesítették a csomagot... Kérdés, hogy kinek. Azóta sincsen meg.

Ekkor Évi elég nagy balhét kivágott a postán, ezért már előre köszön neki a kézbesítő is, és a mostanában összevaterázott babacuccok miatt mindig felcsengetett, vagy éppen fel is hozta az emelettre. Úgy tűnt, hogy minden jó lesz...

Az egyik soha nem látott netes cimborám feladott nekem egy eredeti játékdvd-t tartalmazó ajánlott, A4-es méretű levelet. Vártam a postást, Évi szinte mindig itthon volt, nekem meg nem jött a csomag. Majdnem eltelt 2 hét, amire elmentem a postára, hogy mi van. Elég sokszor van az, hogy kapásból csak a 3. értesítést kapjuk meg, és az előző kettő valahogy kimarad. Türelmes voltam, mert a kézbesítő is ember...

Elmentem a postára. Kivártam a sort, megmondtam a nőnek, hogy ki adta fel és honnan a cuccot, erre ő közölte, hogy kell valami bizonylatszám. Remek, a 21. században nem elég megadni 4-5 ismeretlent, még egy továbbira is szükség van. A netes cimborát megkérdeztem, ő megadta. Következő nap újra posta. A nő végignézte a lajstromot, és azt mondta, hogy a levél nem is járt náluk, a kézbesítő rögtön kihozta, és odaadta... He? Mondom ajánlott küldemény volt, valakinek alá kellett volna írnia. Erre a válasz: Nem, mert ha ZÁRT levélszekrény van, akkor, elég bedobni. Remek...

Most gondoljuk végig a dolgot. Nagyjából mindenki tudja, hogy miként néz ki egy sima levélszerkény, ami panelházak tucatjaiban is megtalálható. Normális esetben egy A4-es borítékot csak belegyűrni vagy hajtogatni lehetne! Hiába zárt az a levélszekrény, mégis elég nagy az esélye annak, hogy a levél ki fog belőle lógni. Sok értelme van ekkor, hogy zárt vagy sem...

Nem adtam még ekkor sem fel a dolgot. Írtam egy szöveget a társasház üzenőfalára, valamint a postaládára a következő szöveggel:

"Tisztelt Lakótársak!

A Magyar Posta budafoki fiókja szerint 2009. január 16-án, pénteken, a postás „kézbesített” a ZÁRT levélszekrényembe egy A4-es nagyságú, AJÁNLOTTAN küldött levelet. Ezt azonban valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem kaptam meg, ugyanis nem találtam meg a levélszekrényemben.

Amennyiben tudnak valamit a borítékról és annak tartalmának hollétéről, úgy legyenek szívesek tájékoztatni valamelyik elérhetőségemen."

A végén még megadtam a postai címemet, ha valaki nem tudná, valamint az e-mail címemet és a telefonszámomat. Másnap jött is a telefonhívás! Ihaj! Megvan a csomag! Igaz, hogy menet közben már megjárt 2db szomszédot is, de megvan! Hurrá! Erre hazamegyek, és kiderül, hogy egy egészen más csomag, amit Évi vaterázott... Remek. Ezt bebuktam...

A helyzetet még csak rontotta az a dolog, hogy az elküldött játékról a netes cimbora, nevezzük nevén, ha már ennyit szerepelt, Minigun, írt egy cikket, amit a játék kiadója egy picit nehezményezett. A barátomnak bizonyítania kellett volna az igazát a kézikönyvben lévő hibákkal kapcsolatban, amit annak hiányában nem tudott megtenni. Idő közben a netes társadalom segített rajta, és ma már meg tudta írni a választ...

Az események kapcsán felmerült bennem, hogy mi lenne a helyes lépés. Írjam ki a ládára, hogy ajánlott küldeményt, legyen az levél vagy csomag, csak személyesen, kézbe veszek át? Ha nem tudnak csengőszóval előcsalogatni, akkor abban az esetben a postára is bemegyek csak, hogy ne kockáztassam a küldeményt? Ha valami hasonlót kiírok a ZÁRT levélszekrényemre, akkor azt a postás fel tudja majd fogni? Miért van ajánlott levél, ha nem ér semmit? Van-e értelme valaki ellen feljelentést tenni? Nem vagyok benne biztos, hogy a postás volt az elkövető, bárki lehetett, aki bejött a házba. Vádaskodni nem lenne szép, de akkor is dühít az egész helyzet.

A múmia és a sárkánycsászár sírja

Ennek a filmnek a megnézését is halogatom már néhány hete vagy hónapja. Valahogy még soha nem jutottam oda, hogy Évivel megnézhettem volna. Igaz, őt nem is érdekelte. De végül ez is sorra került.

A korábbi részek felemás érzéseket keltettek bennem. Az első részt szerettem, egy igazi Indiana Jones pótló mozi volt. Szinte minden meg volt benne, ami egy jó kalandfilmhez kell. Azonban a második részt - szerintem - nagyon eltolták. A gyerek szállal Disney-esebre vették a figurát, és máris kevésbé lehetett komolyan venni az amúgy sem komoly filmet.

Itt még tovább szaladt a történet, ugyanis a srácból már igazi kalandkorú felnőtt lett, és láthatóan az apa nyomdokaiba szegődött... persze, annak tudta nélkül. A bevezető néhány perc azonban mégsem ennek a bemutatásával kezdődik, sokkal inkább a bonyodalom későbbi forrásával.

A film elég szórakoztató, a számítógépes trükkök is a helyén vannak, csak sajnos az egész elég bugyuta. A jetik megjelenése pedig igazi mélypont. Hogy nem tudtak valami mást kitalálni, miért nem voltak igazi meglepő ötleteik?

Kiváncsi vagyok, hogy merre fog elmenni ez a Múmia franchise. (De idióta szó ez, amire még magyar megfelelő sincsen rá igazából. A kevésbé értők számára dióhéjban a jelentése. Igazából egy márkanév, mely mögött ott van maga a tartalom, a belső elkészítési mód, a főbb vázak, stb. Igazából a franchise-ra a legjobb példaként a McDonald'st szokták említeni. Mert igazából nem a cég jött be Magyaroszágra, hanem megvásárolták a márkanév alatt, a termék árusítási jogát, hogy azt a saját, tervek alapján elkészített, értékesítő ponton árulhassák. Lehet, hogy nem voltam teljesen pontos, de talán érthető a lényeg.)

Igazából ez egy teljesen nézhető mozi, rengeteg hülyeséggel, és néhány élvezhető humorszilánkkal. Azonban valahogy nem teljes. Nem volt igazán borzasztó, de Évinek valamiért nem tetszett. Lehet, hogy már az eleve tartózkodás volt az oka, vagy pedig az a dolog, amit én is hiányoltam... az igazi hangulat.

29

Ez is megvolt... Hasonlatosan a korábbi évek többségéhez most sem volt igazán ünnepi hangulatom, és nem nagyon éreztem, hogy örülnöm kellene bárminek is. Január vége ilyen szempontból nem túl szerencsés. Ilyenkor az iskolákban félév vége, meg a vizsgaidőszak utolsó napjai, gazdasági szempontból zárások, stb. A helyzetet erősen súlyosbítja, hogy január 5-e óta nem nagyon volt nap (talán 2), hogy 7 óra előtt hazaértem volna... Általában a 8 óra után volt a jellemző.

Így látszik, hogy alig van valamire időm. Buzog bennem a felgyülemlett feszültség, és a napok végére legtöbbször már csak sírni lenne kedvem. Aztán persze folynak egyéb ügyek is (a postai kálváriát majd később írom meg), a munkahelyemen elég feszült a légkör, ahol nem én vagyok az okok kiváltója. Erről bővebben inkább nem írnék...

Mindezek tetejében idegesít, hogy Annamáriával mi történt. Egyszerűen hiába határozom el, hogy rendet tartok a lakásban, ha nem tudok. Esélyem sincsen időben hazaérni, este 8 után meg nem látok neki takarítani, így meg persze már törvényszerű volt, hogy valamikor belelép valamibe. Ráadásul úgy érzem, hogy az egész az én hibám, mivel elég nyűgösen tettem fel a szekrény tetejére az üves bébiételes üveget, aminek köszönhetően leesett egy másik. Sajnos nem ugrottam elég gyorsan, hogy Annamáriát felszedjem a földről, és nem voltam elég alapos a szilánkok összeseprésében sem. Így utólag már könnyű okosnak lenni, de egy alapos porszívózás (és felmosás) talán segíthetett volna.

Ami persze még ennél is jobban zavar, hogy szinte alig látom a feleségem és a lányom január eleje óta. Évi fáradt, állandóan van valami... Vagy tanulnia kell, vagy orvoshoz menni, vagy valami más dolog miatt rohangálnia. Egyszerűen nem tudja magát kipihennie. Az elmúlt hétvégék sem arról szóltak, hogy a fenekén maradt volna. Így nehéz terhesen kipihennie magát...

Olyan nyomot hangulatom van már egy ideje. Nem tudom, hogy mi tudna kizökkenteni... Talán, ha majd ki tudnék venni pár nap szabit, vagy ha végre lenne egy sehová nem menős, semmilyen otthoni munkával bővített, nyugodt hétvégém. Álmodni mindig lehet...

Annamária műtétje

Az úgy történt, hogy valamikor a múlt héten sikerült a szekrény tetejéről levernem egy bébiételes üveget, amikor egy újat raktam fel. Sajnos a zajra Annamária is bejött a konyhába, és nem voltunk elég gyorsak, hogy összesöpörjünk minden üvegszilánkot. Az is lehet, hogy túl gyorsak volt, csak nem elég alaposak, és ezért sikerült belelépnie. Évinek a hétvégén sikerült kiszednie egy nagyobb szilánkot, de úgy tűnt, hogy még maradt benne.

Tegnap úgy döntött elviszi orvoshoz is a kisasszonyt. Három orvoshoz is el kellett mennie... Egy volt, aki beutalta a Szent Imrébe, ahol éppen nem volt doki. Ráadásul Évit még jól le is cseszték, hogy miért nem telefonált be előtte a sebészetre, hogy éppen van-e orvos. Mindegy... elküldték a János kórházba.

Ott korrektek voltak az orvosok, de azt hiszem, hogy elég nagy szerencsém volt, hogy nem láttam a nagy tortúrát. Annamária kapott egy injekciót, majd összevagdosták a lábát, hogy kivegyék belőle a szilánkokat. Évi szerint nagyon apró kis üvegszilánkok voltak benne, és még az is lehet, hogy maradt valamennyi, de annak majd idővel ki kell jönnie.

Szegény Annamária kapott egy vastag kötést a lábára, és most nem is tud ráállni. Ez nagyon rosszul érinti, mert ő mindig talpra állna és rohangálna, de nem tud. Amikor megpróbál, akkor fáj neki. Nagyon sokat sír...

Miután este letettük aludni egy órán belül felébredt. Ezt követően Évivel együtt próbáltak aludni, de majdnem minden fél órában felébredt. Így sajnos asszonypajtás sem tudta magát nagyon kipihenni. Neki most sokszorosan rossz lehet a napja, mert Annamáriára még többet kell figyelni, és még többet kell vele foglalkozni. Biztos fáj amúgy is a lába, és még mindig megpróbál ráállni... Szeretnék hazamenni és segíteni neki... :(

A nagy internetszakadás

Úgy tűnik, hogy ezzel az M6-os autópályával csak a baj van. Gondolom, hogy a jóképességű alagútfúró mesterek vágták át azt az optikai kábelt, amely tacsra vágta a mágikus T csoport adsl szolgáltatását. A dologban azonban vannak megnyugtató részek is (a saját idegeskedésemre majd később térek ki)...

Egyrészt kiderült, hogy vasárnap is dolgoznak az autópálya építésén. Másrészt úgy tűnik, hogy a T-nél is dolgoznak (vagy legalábbis beszaladnak dolgozni) a hét utolsó napján.

Én éppen a kisasszonyt felügyeltem otthon, mikor bekövetkezett a dolog. Először azt hittem, hogy csak a szokásos internetszakadás, aztán olyan negyedóra hiábavaló próbálkozás után úgy döntöttem, hogy "megsétáltatom" a modemet. (Régebben hangerősítőt sétáltattunk meg a hideg téli éjszakákon, mikor a nagy bulizás közepette túlmelegedett.) A hűtés sem segített a korábban szinte forró modemnek, és mivel péntekről szombatra virradólag is volt valami hasonló, és akkor is csak nagyon nehezen akart újra csatlakozni az internetre a modem, ezért azt hittem, hogy végleg besz.rt az eszköz. Már majdnem ott tartottam, hogy Évit beküldtem hazafelé az Auchanba, hogy vegyen nekem ott egy adsl-modemet. Nemrégiben láttam normális márkát egész elfogadható áron. (Gyanítom egyébként, hogy a mostani gyenge sebességem az Askey márkájú modememnek köszönhető.)

A sokadik modem ki- és bekapcsolást követően már routert is kiiktattam a körből, és az adsl-modemet közvetlenül a géphez kötöttem. Így is csak a nagy semmi. Látszólag pedig a modem működött, mert hol világítottak, hol pedig villogtak rajta a zöld ledek. Aztán egyszercsak visszajött minden, és meg tudtam nézni az interneten is, hogy nem volt internet... a T-seknek.

Mondhatni bearanyozták a napot. Szerintem nincsen okom bántani őket, mert nem ők markolászták szét a vezetéket, de hiba lenne most kihagyni egyik korábbi reklámszlogenjüket: "T-online, gratulálok!"

Harry Potter és a félvér herceg

Igen, sikerült eljutnom a 6. könyvig, ami sokkal jobban tetszett, mint az előző. Igazából nem is tudom, hogy miért, mivel ez is tele van sallanggal, és nem mentes a logikátlanságoktól tűzdelt nyögdécselésektől is.

Harry Potter teljesen főhős szereplő. Bármilyen fontos is történik az vele esik meg, ő menti meg a világot, és ennek teljes tudatában is van. Durván nyomja a csávó, és ezt már megjegyzik neki barátai is. Az első fejezet csak afféle kitöltő bevezető, amit talán néhány bekezdéssel le lehetett volna tudni. Itt azonban valamelyest képet kapunk arról is, hogy az amúgy mellesleg eseménytelen nyári szünetben is történt pár dolog. Igazából a második fejezet az, ami nagyon ütős, és egészen a végéig kétségek között is tart...

A könyv alapján Dumbledure egész végig egy idegesítően mosolygós öreg varázsló képében jelent meg előttem. Olyan, mint egy cukrosbácsi, aki gyerekeket akar megrontani. Tovább erősíti Harry-ben azt a képet, hogy ő a kiválasztott. (Azt hiszem, hogy Rowling asszonyságra bőven hatottak más fantáziavilág hősei, vagy ottani történések.)

Harry elég sok mindent csinál a könyvben: újra csajozik, egy tanárt szerez az iskolának, egy fontos emlék megszerzésével van megbízva, ő lesz a kvidics csapatának a kapitánya, stb.

Azt hiszem, hogy az írónő a könyvet főleg Voldemort múltjának, illetve bemutatásának szánta, de időközben, a jelenben, számos fontos esemény történik. Dumbledore egyszemélyes dzsugelharcosként ereklyékre vadászik, nem von be igazából senkit a főellenség elleni harcba, akinek célja számomra teljesen ismeretlen maradt. Mi a jó abban, ha valaki "gonosz" és gonoszságokat követ el? Számos alattvalója és hódolója van, nyilvánosan igényt sehová nem támasztott. Még azt sem lehet róla mondani, hogy világuralom kellene neki...

Az kell, hogy mondjam ebben a könyvben is voltak logikátlan dolgok. Miért csak hatodik részben derül ki, hogy az iskolában minden évben van (de)hoppanálási oktatás és vizsga? Valahogy nem emlékszem, hogy korábbról említve lett volna. Miért harcol szinte teljesen egyedül Dumbledore? A többiekkel együtt azt hiszem, hogy rengeteg esélye lenne. Sajnos, a szövetségeseit és Voldemort szövetségeseit is csak olyan statisztaként látom, akik a Jacky Chan filmekben szoktak hátul ugrálni, miközben a főhős valakivel harcol. Miért rettegnek a halálfalók annyira Voldemorttól, és miért nem fognak össze ellene? Mit látnak benne?

Piton figurája viszont egyszerűen remek. Több, mint zseniális.

A könyv a végére még hagy rengeteg nyitott kérdést. De közben megtudjuk, hogy mik azok a horcruxok, valamint azt is, hogy bizonyos párok végleg össze fognak jönni. Kíváncsi vagyok az utolsó részre, amit már el is kezdtem olvasni...

Babylon AD

A film beharangozóival és előzeteseivel nagyon megvett. Még a sok negatív kritika sem vette el a kedvem attól, hogy megnézzem, ezért ez történt...

A poénok lelövése nélkül annyit bátran elmondhatok, hogy ez egy olyan film, amiben van látvány, de történet és ész nem sok. Az egész történet szól valamiről, aminek se füle, se farka, mégsem boci-boci tarka. Azaz, hogy tarka, csak kérdés, hogy minek...

Vin Diesel soha nem tartozott a kedvenceim közé, és szerintem ezt követően sem fog. Sokan már akkor összecsinálják magukat a gyönyörtől, ha meglátják tar fejét, vagy dohányfüstön át szűrt, fekete hangját.

Mint az sejthető volt most is kiválló képességű fegyveres fickót alakít. Jönnek a szokásos klisék, hogy csak ő tudja megoldani a feladatot és senki más. A feladat: egy csomag elszállítása az USA-ba.

Nem tudom, hogy a készítők mit szerettek volna kihozni az egészből. Lehet, hogy a volt szovjet területek hangulata egy kicsit a Fallout-játékok világát idézte, de amint megtörtént a hátátlépés olyan volt, mintha a paradicsomba kerültek volna. Nagyon valószínűtlen az itt kitalált jövőkép.

A legkevésbé a végével voltam elégedetlen. Nem is tudom, hogy ki engedhette ezt a befejezést... Igaz, hogy én egyszer végig tudtam nézni, de jó szívvel ezt senkinek sem ajánlanám.

Tenerife, 2. nap

A tervezett írási ütemhez képest alaposan megcsúsztam, és azt sem merem ígérni, hogy gyorsan be fogom hozni a lemaradást. Majd meglátjuk, hogy mi lesz.

Mint írtam az első nap az utazással, a megérkezéssel és a pihenéssel telt el. A második napon úgy döntöttünk, hogy megnézzük az óceánt.

Már elinduláskor sem volt valami jó idő, a passzát állandóan fújt, az ég borult volt, és meglehetősen hűvös volt, de mi azért reménykedtünk. A homokos tengerparton nem toltuk be túl messzire a babakocsit, mivel elég nehéz volt vele a haladás. Szinte még le sem cuccoltunk máris megrohantak minket az óra/lánc/napszemüveg árusok, valamint az ázsia masszázst árulók. Az egész otttartózkodásunk ideje alatt nem győztük őket elzavarni. Nem voltak tolakodóak vagy rámenősek, hanem inkább csak szándékosan felejtősek, hátha meggondoltuk magunkat.

Maga az óceán nem volt meleg, de azért néhány percet követően meg lehetett szokni a hőmérsékletét. Évi és Annamária nem mertek bejönni a vízbe, igaz a kisasszonynál annyira nem is erőltettük a dolgot. Vicces volt látni, ahogy közvetlen a parton megijedt a kifelé hullámzó víztől, és mindig megindult hátrafelé a víz a lábait mosta.

Egy picit érdemes volt körülnézni a parton. Sajnos itt fényképeket nem igazán készítettünk, de igazából nem is nagyon volt mit. Tudtuk, hogy túl sokáig nem leszünk, mivel elég hűvös volt. Néhány fürdőztek, de olyan is akadt a parton nagykabátot viselt... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy láthatóan valahonnan Afrikából érkezhetett, és talán magasabb a hőérzete, vagy pedig valami csempészárut rejtegett a kabátja alatt. Amúgy ezt a időjáráshoz való szélsőséget egész ottlétünk során láthattuk.

Nem maradtunk túl sokáig az óceán partján, és ezért már a kora délutáni órákban úgy gondoltuk, hogy elmegyünk onnan. Szétnéztünk a városban, megnéztük a helyi üzleteket (hátha találunk sajtreszelőt, de nem), majd visszamentünk a szálláshelyünkre.

A mellékelt képen az látható, hogy egy helyi takarító felmosóronggyal mos ablakot...

9. hét

Évinek tegnap sikerült elmenni orvoshoz, és most már nemcsak a gyanú és a terhességi teszt erősítette meg azt, hogy újra terhes.

Elég hosszan kellett várakozni, annak ellenére, hogy 3. helyen kapott számott. A rendelés 4 órától lett volna, ami szépen csúszott, és ennek is köszönhetőn Évi csak 6 óra után tudott bemenni. A dokinak sikerült megállapítani, hogy a 9. hétben járhatunk, és nagyjából augusztus 20-a körül fog a babu megszületni. Azt hiszem, hogy Évinek elég nyűgös lesz a nyara nagy hassal...

Kaptunk 2db ultrahang képet is, amit szkener hiányában most még nem tudok veletek megosztani. A kép szerinte az új jövevény nagyjából 2cm nagyságú.

Azt már csak pluszként említeném meg, hogy Évit elküldték még vércsoport vizsgálatra is. Mire számítanak vajon, hogy megváltozott a vércsoportja?

Delta - A digitális átállásról

Azt hiszem, hogy ezt be kellett linkelnem. Cirka 25 perc...

Asterix az olimpián

Megmondom őszintén, hogy eddig egy Asterix film sem jött be. Valahogy mindig sikerül elrontaniuk valamivel, és mindig azt lehetett érezni, hogy ebből valami sajnos hiányzik. Igazából ezt a filmet sem néztem volna meg, ha nincsen benne a hétszeres Forma 1-es világbajnok Michael Schumacher.

Valamikor karácsony környékén döntöttem úgy, hogy megnézem. Valami szinkronos vígjátékszerűt kerestem, és már csak ez maradt. Mondhatni a kezdetétől azt vártam, hogy MS végre felbukkanjon, és történjen valami jó is, mert az egész túlságosan lapos volt. Ha ügyesek lettek volna az alkotók, akkor egész fergeteges vígjátékot lehetett volna alkotni ezzel a szereplőgárdával. Sajnos nem sikerült...

Az sem teljesen világos, hogy a címszerepben mindig Asterix van, holott eddig az egyik ilyen jellegű filmben sem ő tűnt számomra a főszereplőnek. Soha nem ő köré volt épülve a történet, csupán csak szerepet kapott benne.

Igazából akkor röhögtem fel először hangosan, amikor Jean Todt megjelent (ez már valamikor az utolsó 20 perc tájékán volt). Nagyon nagy dumát nyomott lett Schuminak. Igazából számomra csak innentől lett igazán érdekes a film, de sajnos itt is rengeteg jó ötlet maradt kiaknázatlan.

Azt hiszem, hogy aki akarta már úgyis megnézte, aki viszont nem, az ne is nagyon tervezze. Ha nagyon nincsen más akkor még mindig jobb, mint a fingós-böfögős amerikai, vígjátéknak titulált szennyek.

Zsenikém - Az ügynök haláli (Get smart)

Ma megnéztem a The Office (amerikai verzió) első évadának első részét, és eszembe jutott, hogy én láttam a sorozat főszerepében szereplő fickóval egy vígjátékot még valamikor decemberben. Talán ebből is látszik, hogy annyira nem fogott meg a dolog, mivel szinte totál megfeledkeztem róla.

Azt nem tudom, hogy a magyar címet ki adta a filmnek, de annyiban eléggé igaza van, hogy az ügynök "halálian" idegesítő fejszerkezettel rendelkezik. Ez a főszereplő valahogy mindig idegesítő szerepeket játszik, és már kezd számomra olyan lenni, mint Jim Carrey, akitől szintén a hideg futkos a hátamon, ha meglátom a vásznon/képernyőn/monitoron.

A film amúgy teljesen olyan, mint egy Austin Powers mozi, csak nincsenek benne gusztustalan, böfögős, fingós és túlságosan szexmániás részletek. A főhős egy szuperügynököt alakít, akit a főnökei inkább jobban szeretnek az íróasztal mögött látni, mert kíválló elemző képességekkel bír. Aztán beüt számukra a katasztrófa, és elő kapni a küzdelemre éhes aktahuszárt, aki nem mindig ügyetlen a terepen sem.

A korábban Skorpiókirályt is játszó csávó ebben a filmben úgy mozog, mintha valami gyerekmatinéban szerepelne. Ő is még egy picit tenyérbemászó...

Amúgy a film teljesen jó szórakozást ad, nem túl lapos, viszonylag pörögnek benne az események, mégha teljesen nem is logikusan. Ha túl tudjuk tenni magunkat a bosszantó szereplőkön, akkor egyszer (nem többször) egész jól el lehet rajta szórakozni.

Armin van Buuren ft Sharon den Adel - In and Out of Love

Volt tavaly egy bejegyzésem, amiben Armin van Buuren legutóbbi albumáról írtam. Most éppen újrahallgatom az egészet, és most már sokkal jobban tetszik. Lehet, hogy hozzászoktam? :) Mindenesetre az akkor is tetsző In and out of love szám klippjét szúrnám be, mert jó. Bár az album verziója jobb.

Láthatatlan kiállítás

Karácsony után Évinek eszébe jutott, hogy van valami "Láthatatlan" című kiállítás Budapesten, a volt E-Klubban (erről azt sem tudtuk, hogy eszik-e vagy isszák), amit meg kellene nézni.

Nos nálunk minden ilyen megmozdulás elég nyűgös dolog Annamária miatt, ezért bevontuk apósékat is. Már a december 31-ei mozinál is igénybevettük a kicsi leányzó lepasszolására őket, ezért most is könnyen sikerült őket meggyőzni, hogy jöjjenek segíteni.

Évi interneten keresztül csinált két foglalást egymástól 30 perces csúszással, mert az volt a terv, hogy először bemennek apósék és mi vigyázunk Annamáriára, aztán csere. A foglalás után Évi megtudta, hogy egy "tárlatvezetés" nagyjából 45 perc, ezért lesz egy kicsi problémánk. Szerencsére, az ottani szervezetlenségnek köszönhetően sikerült megoldani, hogy apósék egy negyed órával korábban induló csoporttal mentek be, mint ahová be voltak jelentve.

Menek közben az is kiderült, hogy "tárlatvezetés" nagyjából egy óra, és nem is 45 perc, úgyhogy egy kicsit nyűgössé vált a kisasszonyra vigyázni. Apósék elmondása szerint a belépésünk után 10 perccel Annamária már aludt Kriszta kezében.

Mi egy 13 fős csoport részeként mentünk be, ahol az optimális létszám nagyjából olyan 6 lett volna. Úgy talán valóban sokkal élvezetesebb lehetett volna, mint így. Bent megvalósul a "vak vezet világtalant" dolog, ugyanis teljes sötétségben mentünk az egyik helyszínről a másikra. A vezetőnk, Krisztián, először Évinek mondta a dolgokat (és mindig jól meg is tapizta), ugyanis ő volt az sor elején. Bent, a sötétben, egy rövid "betekintést" kaptunk, hogy miként is él, tapasztal egy vak ember. Odabent az egyik helyről a másikra botorkáltunk át, ahol szinte mindent végigtapiztunk. Nekem már rögtön az elején vigyáznom kellett egy fej magasságban lévő kapával.

Összeségében elég érdekes volt az egész, bár az 1500Ft-os belépődíj elég húzós (lett volna, de most ingyen meg lehetett tekinteni). Az egészben az a legrosszabb, hogy bár mindannyian kijövünk a sötét termekből, de a végén mi látunk, és a vezetőink nem...

Valami Amerika 2

Évinek megígértem, hogy karácsony alkalmából még moziba is elviszem, mivel nagyon meg szerette volna nézni a Valami Amerika 2-t. Annamáriát sikerült lepasszolni apósékhoz, akik szerencsére örömmel látták vendégül.

Elég csontra sikerült a moziba érnünk, mivel pont akkor kezdték el vetíteni a filmreklámokat, amikor beértünk. Számomra, magán a filmen kívül ez szokta még a legnagyobb élményt jelenteni, hogy teljesen ismeret filmek előzetését is láthatom. Évi előzetesen csak azért izgult, hogy majd nem lesz helyünk, mert a film még friss, és vélhetően jó is. Nem kellett aggódnunk, mert még fél ház sem volt, mi pedig viszonylag egész jó helyen ülhettünk.

Szerencsére a filmben sem volt csalódás. Abban Évivel sikerült megállapodnunk, hogy az első rész sokkal jobb, sokkal eredibb volt, és ez valójában csak egy második rész, de még így is elég élvezetes volt. Annyira, hogy akár újra meg is néznénk. Ez nem csak a magyar filmek esetében ritka nálam, hanem bármilyen más nyelvű esetében is.

A régi szereplők hozták a hangulatot, és szerencsére az újak is inkább csak hozzátettek. Ami igazán zavart az a sok zene volt. A végén volt egy olyan érzésem, hogy egy afféle "Megasztárt" csináltak belőle. Szerencsére a pár laposabb részen sikerült hamar túllendülni, valamint a gyenge poénokat is sikerült túlélni. Picit még rontott az összképen a sok visszaemlékezés a korábbi takarítónőjükre, Terka nénire, valamint a "Bűnös város" kudarcán való óriási szenvedés.

Azt javaslom, hogy bátran menjetek el a moziba, nézzétek meg, és ezzel is támogassátok a magyar filmipart, aztán ha kijön dvd-n is vegyétek meg jól...

A Quantum csendje (Quantum of Solace)

Letudtuk az új James Bond filmet is. Igazából szinte csak a névben volt ez James Bond film, és hiányoztak a szokásos mondatok, kifejezések és technikai kütyük. Egy egyszerű akciófilm volt, semmi több. Azonban annak remek szórakozás, mivel nem volt holtpont vagy pihenőrész, ahol az ember az óráját kezdte volna el nézni.

James Bond afféle bionikus terminátorként, mint elefánt a porcelánboltban, gázol át ellenfelein. Nincs könyörület, és ha nem is akar ölni, akkor is sikerül neki. Egy kicsit túl van vezérelve. Nem nagyon mondanám elegánsnak sem, hanem csak egy öltönybe bújt favágónak, akinek néha beszélnie is kell néhány mondat erejéig.

A történetet a készítői nagyon extrának gondolták, de végül nincsen benne semmi többlet. (Igazából szerintem már túl sok fordulatot egy film kapcsán nem is lehet kitalálni, mert már majdnem mindent ellőttek a vásznon.) A látvány azonban magáért beszél, nagyon jók a távoli képek, de sajnos a közeliek már nem annyira. Annyit lehet csupán csak látni, hogy valami történik, de hogy mi, azt pontosan senki sem tudhatja. Túlságosan gyors, és kevésbé stabil a kamaremozgás, ami már-már zavaró. Szinte csak a végkifejletet lehet kivenni... általában, hogy meghalt valaki. Mindezek ellenére nem volt túl erőszakos, vagy túl véres sem.

Legendák

Azt hiszem, hogy már azért kerestem az Alexandrán könyvet, hogy végre valamivel meglegyen a 10000Ft-os határ, és ne kelljen még külön szállítási költséget sem fizetni. Ekkor akadt meg a szemem a Legendák című köteten, amiben több szerző művét lehet megtalálni.

Egy kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz elég élvezetes, vagy hogy csak kivonatok lesznek teljes könyvekből, de szerencsére kellemesen csalódtam. A kötetben 6 író írásaiba tekinthettünk bele, amiket most szépen sorra is veszek.

Az első Stephen King, akitől bár elég sok könyvet olvastam, mégsem annyira szeretem, mivel néha eléggé el tud borulni az agya. Ebben most sem sikerült csalódnom, és nagyjából azt kaptam a fantasy stílusában, amit vártam tőle. Meglehetősen érezhető a rövid írást körüllengő torzság és abszurdum. Ennek ellenére ez egész élvezhető volt, sőt még egy kicsi talán kellemes csalódás is. A történet amúgy a Setét torony fantasy ciklusának egy rövid, de leválasztható részlete.

Terry Goodkind. Bevallom, hogy még nem nagyon hallottam. Ennek megfelelően egy kicsit nehezen hangolódtam rá "Az igazság kardja" ciklusának kiemelt részletére. A vége felé már egészen magába szippantott, és számomra is teljes élvezeti értéket jelentett, de ez nem azt jelenti, ha tudom, hogy megjelenik tőle egy könyv, akkor rögvest rohanok a boltba megvenni.

Orson Scott Card adta számomra a legnagyobb és legkellemesebb meglepetést. Miután elolvastam a "Teremtő Alvin" sorozatból kiemelt részletet, rögtön elkezdtem böngészni az interneten megtalálható könyvesboltok virtuális polcait. Az írás talán nem nevezhető keményvonalas fantasy-nek, nem találtam benne pl. sárkányokat sem, de emellett nagyon szórakoztató és olvasmányos volt. Azt hiszem, hogyha véletlenül belebotlok egy könyvébe, akkor meg fogom venni.

Ursula K. Le Guin. Nos, az írónő pár írását már egész jól ismerem. Egyedi stílusa van, amire erősen rá kell hangolódni. A "Szitakötő" című kisregény egész kellemesre sikerült tőle, bár a végét egy picit összecsapottnak éreztem. Hamarosan majd neki fogok látni a Szigetvilág összes történetének, csak még előtte vannak más könyveim is a sorban.

Tad Williams. "A fájdalom tövisei" sorozatból az Égő embert olvashattam a kiadványban. Egész élvezetes leíró és bemutató részekben bővelkedett a könyv, és egész jól, sejtelmesen vezette az író a történetet, ami elég kegyetlen véggel ért véget. Az írás egynek nem volt rossz, de nem is ájultam el tőle.

Raymond E. Feist. "A résháború" fantasy-ciklusból "A fahordó" című történetét ismerhettem meg. Remek egy történet volt, és azt hiszem, hogy a talán még a jövőben fogok tőle is olvasni, ha lesz elég időm.

Állítsátok meg Terézanyut!

A következő a filmek sorában egy magyar alkotás volt, mégpedig az "Állítástok meg Terézanyut!". Karácsony magasságában volt valamelyik tv-adón is, de sajnos akkor lemaradtam az elejéről. Ekkor el is kapcsoltam onnan, majd amikor Évi is a tv elé ült, akkor ő is megtalálta. Mivel neki is tetszett, ezért másnap este meg is néztük.

Az egész egy sikeres magyar könyvből készült, amit szerintem soha nem olvastam volna el. A történet egy "idióta" nőről szól, akit szerencsére úgy játszott el a főszereplőnő, hogy egyáltalan nem volt idegesítő. A szerencsétlent elkapta valami kapuzárási dologszerűség, mert mindenáron ki akarta magának fogni álmai férfiját. Azonban, ahogy az lenni szokott, mindig közbejött valami.

Ez tipikusan az a film, amit nőknek készítettek, de szerencsére úgy, hogy az még egy férfi társaságában is nyugodtan megnézheti. Azt hiszem, hogy ezt is be lehet sorolni a jobban sikerült magyar alkotások mellé...

Míg a jackpot el nem választ (What happens in Vegas)

Pihenésképpen valami "egyszerűt" és lehetőleg vicceset is meg akartunk nézni a nagy szabim alatt. Igazából nem vártam valami sokat a filmtől. Azt hittem, hogy csak valami szokásos amerikai idiótaság lesz, böfögős-fingós-hányós poénokkal, és mindez valami iszonyat nyáltenger közepette. Szerencsére nem lett igazam...

A magyar cím nagyon jól elmondja a bonyodalom tárgyát. A két főhős elindul a búját feledni Las Vegasba, ahol nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása mellett összeházasodnának. Erre a részre csak másnap reggel döbbennek rá... Már szinte meg is egyeztek a válásban, amikor beüt a jackpot, és egy új helyzet áll elő. Ráadásul még a bíró is arra itéli őket a tárgyáláson, hogy fél évig együtt kell élniük.

Ezt követően beindul a dolog, és azt kell, hogy mondjam elég kellemesen megtalálták az arányt a szerelmes és a vicces vonal terén. Ennek tetejében még egy egész jó vígjátékot is kapunk, amit bátran merek bárkinek ajánlani. Szinte hihetetlen, hogy Hollywood tud még értelmeset is alkotni az ilyen irányzatokban. Igazából azon kevés amerikai vígjátékok közé tartozott, amit még Évi is tudott élvezni, és a végén azt mondta, hogy "ez jó volt"...

Erőszakik (In Bruges)

Nem szokásom a magyar filmcím adókat kritizálni, de mit ne mondjak, elég idétlen egy magyar címet adtak ennek a filmnek. Ha valaki az Erőszakik után valami erőszakos, de ugyanakkor vicces valamire várt, akkor nagyot csalódhatott az első néhány perc után. A filmet szinte végig körüllengi valami lapos, nyomott hangulat.

A történet szerint két angol bérgyilkost egy kicsit mellécsúszott akció után Brugesbe küld a főnöke. A két főszereplő nem tudja, hogy miért lettek pont oda küldve, és hogy ott vár-e rájuk valami feladat. Az egyik hősünk kifejezetten rosszul érzi magát a valahogy karácsonyi hangulatot árasztó városban.

Annak ellenére, hogy egy picit lassúnak és nyugalmasnak tűnik a film van egy kis belső üteme és lüktetése. Ezek miatt nem lehet unalmasnak nevezni. A végét meg pláne nem, ami elég erős kontrasztban áll a film első felével. Itt már vannak olyan durva jelenetek is, amelyek miatt a gyengébb gyomrúaknak egyáltalán nem ajánlanám.

Annamária 1 éves

Már lassan egy éve és egy napja, hogy a kisasszony megszületett. Ki gondolta volna, hogy az akkori kis bömbölőből mostanra egy igazi kétlábon futkározós ördögfióka lesz. Nagyon eleven nagyon aktív, de azért még a szókincsén lesz mit bővíteni, mert jelenleg minden állat "vauvau" nála.

Annamária keresztelője

Nem mondhatnám, hogy az elmúlt hétvége túl nagy nyugodtságban folyt, ugyanis eléggé hasonlított a hétköznapok rohamtempójához. Év végén mindenki megőrül, és szinte mindenkin előjön, hogy vége van az évnek. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert ahogy este tart hazafelé a honpolgár látja, hogy az utcák és házak ki vannak díszítve, és ezerkínailámpafényben villognak.

Aztán ott vannak a bevásárlóközpontok, plázák, mellyek így az év végén szinte tömve vannak. Kétségbeesett arccal küzdenek egyesek, hogy az utolsó ajándékok is beszerződjenek. Néha ez is nagy izzadtsággal jár...

Szóval a közeledő ünnep komolyságát egyáltalán nem átérezve, fura érzésekkel, és fáradtságal eltompítva (nem hagytam volna ki a szokásos péntek esti lövödözést) tekintettem a szombati keresztelő felé. A hétvége első napjának reggelén mindig egy órával többet aludhatok (de az esti lövöldözés hajnalba nyúlásának köszönhetően ez inkább -2 óra alvás). Annamária ugyanis ekkor kel fel, vagy ekkor kell felébreszteni, hogy a babaúszásra készen álljunk. Bármennyire is voltak gondosak az előkészületeim az úszósapkát csak sikerült otthonhagyni. Szerencsére kaptam kölcsönbe...

Aztán hazaértünk, Annamária evett, lefeküdt aludni, és megérkezett Évi Panni mamája. Jellemző, hogy Évi 10 perccel előtte akart egy rövidet pihenni, így még esélye sem volt, hogy álomba merüljön. Ez követően egy kis evés, majd indulás Évi sulijába. A nagy kapkodás miatt ez sem úgy sikerült, mert a tervezetthez képest sikerült késnünk. Igazából még tanulnia kellett volna asszonypajtásnak, de mint utólag kiderült ez felesleges időpazarlás lett volna, mivel a jelek szerint nem sikerül olyan rosszul a laborvizsgája. Azt ne kérdezzétek, hogy milyen tárgyból, mert nem tudom...

Nyomás az M3-as autópálya. Eleinte úgy tűnt, hogy nem érünk gyorsan a keresztelő helyszínére, de végül sikerült másfél órával az esemény előtt megérkeznünk. Gyorsan még összetrombitálódott a család, egyeztettem a keresztapával, és indultunk a templomba.

Annamária hibába evett előtte, mégis csak nyűgös és nyughatatlan volt. Izget-mozgott, "dumált", babapiskótát evett, és szeretett volna sétálni. Aztán valahogy csak sikerült a megkeresztelése is. A papunk - szerintem - elég sokat fejlődött az esküvő óta, és kevés (évi 9db!) keresztelő ellenére is egész jól lecelebrálta az eseményt.

Ezt követően mentünk a Berek fogadóba. Ott volt egy enyhe fél órás késés a kiszolgálásban, és egy pici rutintalanságot is felfedeztem, mintha a pincérek még nem lennének berendezkedve az ilyesfajta vendéglátásba. A kaja nem volt rossz, viszont többször is jöhettek volna megkérdezni, hogy mit kérünk inni. Master, a keresztapa is egy picit késett a kajálásból, ami miatt többen engem kezdtek el cseszegetni. Azonban ő sem csúszott annyit, hogy ne maradjon le az ételek kihordásáról.

Másnap koradélután indultunk haza, Panyitól begyűjtöttem a SevenM-től kapott ajándékot, aztán készülhettünk a hétfőre. Most pedig indulunk megint szüleimhez... Azt hiszem, hogy már várom a jövő hetet, amikor kipihenhetem magam végre. Már amennyire Annamária hagyja...

Tenerife, 1. nap

Azt hiszem, hogy még az utolsó itthon töltött napon sem igazán fogtam fel, hogy utazni fogunk Tenerifére. Valahogy az egész nagyon képlékeny volt, de az utolsó pillanatokban végül is sikerült repülőjegyet is szerezni a kapott szállás mellé.

Előzetesen nem tudtam, hogy mennyire akarok menni, de most már biztos vagyok benne, hogy visszamennék. Kicsit nyűgösnek tűnt az út, mivel nem tudtam, hogy vajon Annamária kisasszony miként fogja tűrni a több, mint 5 órás utat, valamint az órákban mérhető reptéri várakozást (szerencsére megúsztuk a sztrájkot). Ráadásul mindezt kétszer...

Lehet, hogy a butaságomat mutatja, de sokáig nem tudtam, hogy végülis Tenerife a Kanári-szigetek egyike, és Spanyolországhoz tartozik Ennek köszönhetően volt igo-s térképem is hozzá, hogy el ne tévedjünk. Nos... eltévedni nagyon ugyan nem sikerült, de a folyamatos úthálózat átépítés miatt elég sokszor vitt be minket az erdőbe a masina.

Az indulás estéjén még pont belefért egy film megnézése, amiről már írtam is korábban. Após kivitt minket a reptérre, ahol beálltunk a sor végére. Igazából minden különösebb probléma nélkül sikerült eljutni a repülőig. Talán még azt érdemes megemlíteni, hogy a legnagyobb táskánk pont egy kilóval volt a súlyhatár alatt. Sikerült kicentizni... Annamária természetesen végig "pörgött", azaz szinte mindig menni akart valamerre. Nem érdekelte, hogy hajnal 3 óra van, és nem is igazán tűnt álmosnak.

Azt hiszem, hogy még nem említettem, hogy Évi testvérével és annak pasijával együtt mentünk ötösben. A jegyeket elég szerencsétlenül osztották szét a repülőn, mert pont Évi és közém jutott a repülőn a "folyosó". Az ablakon át való nézelődés így elmaradt, de annyi szerencsét is hordozott magában, hogy így legalább könnyebben tudtuk a kisasszonyt sétáltatni a repülőn.

Az odaúton volt egy minimális turbulencia, de ettől eltekintve elég nyugalmasan telt az út. Mondjuk a repülőn a reggeli elég egy vicc volt, de legalább kaptunk valamint. Ha tehetem, akkor általában nem szürke színű tojásrántottát eszek, és lehetőség szerint nem paradicsompürével.

A leszállást követően begyűjtöttük a csomagjainkat, majd kiléptünk a repülőtér ajtajain. Elég érdekes volt, hogy a csomagokat körbevívő futószalagtól kb. 15 méterre volt a kijárat.

Miután nálunk volt minden elindultunk a bérautónkért. Egy hétre béreltünk ki egy Ford Focus combit, nagyjából 40ezer forintnak megfelelő összegért. Ezen felül még annyit kellett vállalnunk, hogy az autó visszaadásakor 3/4-ig kellett visszatölteni benzinnel a tankot.

Az autóval elmentünk a vélt szálláshelyünk irányába. Viszonylag könnyen és gyorsan megtaláltuk, de parkolni csak elég távol tudtunk tőle. Később megtudtuk, hogy ez elég általános dolog, tehát parkolni igencsak nehéz.

A Regency Club elég tetszetősen nézett ki kívülről. Gyakorlatilag lapostetős apartmanok voltak egymás mellé építve, amelyek egy fűtött(!) medencét fognak közre. Volt még egy vendégfogadó terem, ahol helyett kapott a recepció, valamint evésre és ivásra alkalmas hely.

A portán bejelentkeztünk, hogy Lajos keressük. A pultnál lévő nő mondta, hogy foglaljunk helyet a várakozóban, és ő majd szól az emberünknek. Eltelt nagyjából 10 perc, amikor újra szóltunk a nőnek, hogy merre van a Lajosunk, mert még nem érkezett meg. Ezt követően már 1 percen belül kiderítette, hogy kint ült a fickó a teraszon, nagyjából 10 méterre tőlünk.

Veres Lajos egy nagy darab, spanyolos fickó benyomását kelti, mindezt talpig bajúszban. Rögtön elkezdett ott sürögni-forogni, hogy akkor mindenki igyon sangriát, mert az milyen jó. Nem ittunk, de nem is volt olyan jó. Helyette hozott valami szörnyű ananász(?) szörpöt. Szerintem nálunk egy mezei Tesco-ban is jobb összepancsolt lötyik vannak.

A fickó leregisztrált minket, majd mondta, hogy a szobák még nincsenek készen, még nincsen kitakarítva, és hogy legyünk türelemmel. Jó fej... Megmondtuk a gyereknek is...

Az idő húzása érdekében elnyújtotta a regisztrációt, majd tartott egy kis bújtatott "termékismertetőt", hogy mi is ez az üdülési jog, és milyen fasza egy dolog egy hetet ott élni. Nem egyedül ültünk az asztalnál, hanem voltak mások is, akik már a zsebükben tudhattak ilyen jogot. Lajos elmondta, hogy vasárnapra szervez egy buszos túrát, ahol sok mindent meg tud mutatni. Nem volt túl olcsó, de gondoltuk, hogy azért megnézzük, és így egy napi progamunk meg is van.

A fickó ezt követően kocsikba ültetett, és elvitt minket a szálláshelyre. Vagyis azt hittük, hogy oda, de közben kiderült, hogy mégsem. Nem említettem, de a szállásunk nem a Regency Clubban volt, hanem egy másik helyen, a Paradise Courtban. Nos ennek két bejárati része volt, egy alsó és egy felső. Lajos elvitt mindenkit az alsó részre, aztán szólt nekünk, hogy elkísér a felső részhez. A szerpentines utakon kanyarogtunk vagy 2km-ért, amikor eljutottunk a felső bejárathoz.

Ott szóltak, hogy a szállásunk még nincsen készen. Remek... Így jutott időnk boltot keresni, hogy az alapvető élelmiszereket beszerezzük.

Nehéz volt igazán jó üzletet találnunk, de nagyjából (a sajtreszelő kivételével) sikerült mindent megvenni. Aznap már csak egy nagy délutáni szunyókálást csináltam Annamáriával (aki hajnali 2-től talpon volt), míg a lányok elmentek várost nézni...

A többi napokról majd a továbbiakban írok. Képeket a Picasás webalbumomban tudtok megnézni...

Annamária előbb mászik, majd fut

Többen is kérték, hogy örökítsem meg Annamária különös mászási technológiájat. A tenerifei "nyaralásunk" során sikerült is megörökítnem az apartmanunk teraszán tartott bemutatóját.

Death race - Halálfutam

Már éppen lázas izgalomban voltunk az utazást megelőzően, de még volt nagyjából 1,5-2 óránk a repülőtérre való indulásig. Évi úgy döntött, hogy ő megpróbál aludni egy órácskát, ezért a szokásos SG1 adagunk helyett inkább filmet kezdtem el nézni. Igyekeztem olyant választani, ami őt nem nagyon érdekelheti, és annyiból jó is volt a választás, hogy elaludt rajta.

A főhős, nem meglepő módon, korunk Silvester Stallonéja, Jean-Claude Van Damme-ja, vagy inkább Steven Segalja, azaz Jason Statham. Hurrá! A fickó hozta a szokásos formáját, és viszonylag érzelemmentesen végig küzdötte magát a filmen.

Az eredeti filmet nem láttam, vagy nem emlékeztem rá, de anno játszottam már hasonló játékkal, és valamennyire ismertem a történetet is, ezért túl sok meglepetés nem volt. Egy híres és menő autóversenyző munka nélkül maradt, majd meggyilkolták a családját, őt pedig börtönbe jutatták, hogy csinálja a műsort és a nézettséget.

A helyi börtön-retek klub nézettsége ugyanis a rengeteg halállal járó Halálfutamtól remekül befutott. Az új valóságshow pedig elveszítette sztárját, és jobb híján, Fekete Pákó helyett Jason barátunk (akinek filmbeli nevére már nem is emlékszem) ugrott be.

Ha egy kis agyatlan szórakozásra vágyunk, magvas mondanivalók nélkül, akkor szerintem nyugodtan nézzük meg a filmet. Nem egy Oscar díjas alkotás, de időtöltésnek pont megfelelő...

Mamma Mia!

Lehet, hogy inkább azt kellene mondanom, hogy "Úristen!" Még a nagy utazást megelőzően merészkedtem odáig, hogy a szokásos SG1 részek helyett inkább ezt nézzük meg Évivel.

Igazából nem vártam semmi különöset a filmtől, azaz igazából azt kaptam mégis, amire számítottam. Sok mű... mű hátterek (a szokásosnál is jobban éreztem, hogy a háttér nagyon eltér), mű vigyorok, mű viselkedés, mű zene, mű trá.... Nem, ez azért már túlzás lenne.

A film - szerintem - jó... annak, aki szereti az ABBA-t. Azt gondoltam előzetesen, hogy minden nő bizonyára nagyon imádja, de miután sikerült kis elemű, három személyes mintát vennem munkatársaim körében (1 nem látta, 1 meg sem akarja nézni, 1 pedig majdnem kijött az első 20 perc után a moziból) rájöttem, hogy nem igazán így van. Igazából csináltak egy másfél órás videóklippet, amit néha megzavar valami történés. Szerintem azért annyiból jól vágták össze a dolgot, hogy a zenék "ráúsznak" a történetre.

Ami igazából annyira nem tetszett, hogy olyanok is énekeltek, akiknek nem kellett volna. Van akinek egyszerűen szörnyű a hangja, és nem is értem, hogy mit erőltették. Kereshettek volna más színészt is, aki talán tud énekelni.

Szumma-szummárumként elmondanám, hogy a film egyszeri kikapcsolódásnak jó, és talán még akkor is szánkra kúszik egy hülye vigyorgó állapot, ha amúgy nem szeretjük az ABBA-t. Azt azonban leszöggezném, hogy egy picit túl van értékelve...