2009/02/08

X-akták: Hinni akarok - X-files: I want to believe

Anno óriási kedvencem volt az X-akták sorozat, ami a végére sajnos fokozatosan épült le. Nem igazán volt már hovatovább, az ötletek elfogytak, a misztikum nem maradhatott örök, és a rajongók szinte válaszokat követeltek.


A sorozatot feltámasztani már nem lehet, és talán nincs is semmi értelme. Azonban a téma meglovagolására úgy döntöttek, hogy csinálnak egy mozifilmet. Az előzetesek elég sok mindent előre elárultak, így nem kellett olyan dolgokat várnunk, amiknek hiányán csalódhattunk volna. Lehetett előre tudni, hogy ez nem a szokásos konspirációs irányba tereli a történetet, hanem sokkal inkább egy X-akták x év múlva részt kapunk, némi természetfelettivel kombinálva. Gyakorlatilag kaptunk egy dupla sorozatrészt. A mozis hatást főleg a történetvezetéssel és a teltebb képi elemekkel sikerült hozzátenniük a készítőknek. Valamint a Mulder és Scully közötti kapcsolattal... Ez a szál egész érdekesre sikerült.

A történet egy kicsit erőltetett, vagyis inkább az, hogy miként kerüljön újra a képbe a két ex-FBI ügynök. Ugye azért őket mégiscsak be kell vonni? Nélkülük nem is lenne igazi az egész film. A történet elején egy eltűnt FBI ügynöknő után nyomoznak, és már annyira el vannak keseredve, hogy egy látnokot is belevonnak a nyomozásba. Ő szolgáltatja az első igazi nyomot, viszont az ügynökök annyira bután állnak a történtek előtt, hogy úgy gondolják be kellenne vonni egy igazi szakértőt, a régen eltűnt Muldert.

Scully könnyedén meg tudják találni, aki orvosként tevénykedik, és megkérik, hogy beszéljen a korábbi partnerével legyen a segítségükre. A közben szakállat növesztett, és igazi tengeralattjárósként kinéző Mulder persze elég könnyen kötélnek állt. Elég viccesen néz így ki...

Aztán nekilátnak a nyomozásnak, ahol rengeteg disznóság kiderül. Sajnos elég kevés olyan dolog van, ami miatt X-aktáknak kellene nevezni a filmet, de legalább viszonylag igényesen van megcsinálva.

A rajongóknak felesleges ajánlanom, mert már úgyis megnézték, a többieket pedig valószínűleg elsőre nem is érdekelné. Azonban itt egy nyomozós kalandról van szó, némi természetfelettivel, pár logikátlansággal, és nem igazán van szükség a sorozat teljeskörű ismeretére. A filmben van egy pár vicces jelenet is, amit ki lehetne emelni, de most csak arról tennék egy kis említést, amikor az FBI épületében Mulder szeme megakad George W. Bush fotóján, és közben felcsendül az X-akták témazenéje...

Nincsenek megjegyzések: