2009/01/27

Annamária műtétje

Az úgy történt, hogy valamikor a múlt héten sikerült a szekrény tetejéről levernem egy bébiételes üveget, amikor egy újat raktam fel. Sajnos a zajra Annamária is bejött a konyhába, és nem voltunk elég gyorsak, hogy összesöpörjünk minden üvegszilánkot. Az is lehet, hogy túl gyorsak volt, csak nem elég alaposak, és ezért sikerült belelépnie. Évinek a hétvégén sikerült kiszednie egy nagyobb szilánkot, de úgy tűnt, hogy még maradt benne.

Tegnap úgy döntött elviszi orvoshoz is a kisasszonyt. Három orvoshoz is el kellett mennie... Egy volt, aki beutalta a Szent Imrébe, ahol éppen nem volt doki. Ráadásul Évit még jól le is cseszték, hogy miért nem telefonált be előtte a sebészetre, hogy éppen van-e orvos. Mindegy... elküldték a János kórházba.

Ott korrektek voltak az orvosok, de azt hiszem, hogy elég nagy szerencsém volt, hogy nem láttam a nagy tortúrát. Annamária kapott egy injekciót, majd összevagdosták a lábát, hogy kivegyék belőle a szilánkokat. Évi szerint nagyon apró kis üvegszilánkok voltak benne, és még az is lehet, hogy maradt valamennyi, de annak majd idővel ki kell jönnie.

Szegény Annamária kapott egy vastag kötést a lábára, és most nem is tud ráállni. Ez nagyon rosszul érinti, mert ő mindig talpra állna és rohangálna, de nem tud. Amikor megpróbál, akkor fáj neki. Nagyon sokat sír...

Miután este letettük aludni egy órán belül felébredt. Ezt követően Évivel együtt próbáltak aludni, de majdnem minden fél órában felébredt. Így sajnos asszonypajtás sem tudta magát nagyon kipihenni. Neki most sokszorosan rossz lehet a napja, mert Annamáriára még többet kell figyelni, és még többet kell vele foglalkozni. Biztos fáj amúgy is a lába, és még mindig megpróbál ráállni... Szeretnék hazamenni és segíteni neki... :(

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem a Szent Imrébe utaltak, hanem a Skála melletti gyerekrendelőbe. A Szent Imrét ne bántsd, a diabetológián kívül majdnem mindennel elégedett vagyok :P Nyuszókos

Névtelen írta...

Szeretjük MOrgót :) Nyuszókék :)