2010/05/12

Helyzetjelentés ELMŰ-ügyben

Miután megállapították, hogy rossz volt az óra, és többet mért, mint amennyit ténylegesen mutatot küldtek egy rakás papírt a szerintünk helyes kompenzáció megállapításáról. Persze a számukra legkedvezőbb számítás képezte az egész alapját, azaz az óracsere óta eltelt időszak fogyasztásának napi átlaga.

Évi levélben jelezte, hogy ez nem lesz jó, hiszen úgy szerepelt a törvényben, hogy a hibás fogyasztást megelőző és azt követő időszak napi átlagfogyasztását kell figyelembe venni. Ezért megírtuk nekik, hogy ezt vegyék figyelembe, és számolják újra az egészet. Ennek nyomán újabb összegeket írtak a javunkra, tehát érdemes volt az üggyel tovább foglalkozni.

A kötbér azonban még mindig napirenden van. Ügyünket még jelenleg is vizsgálja a Magyar Energia Hivatal, és amíg ez le nem zárul, addig bizonyára nem lesz további lépés az ELMŰ részéről. Mi is várunk és tovább idegeskedünk.

Remélem, hogy majd pénteken a konferencián tudunk esetleg beszélni az áramszolgáltató képviselőivel, és meg tudjuk velük vitatni, hogy mire számíthatunk.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Érd.olvastam az elműt.
Ugyan ebben a cipöbent járok.2009 nov. 26 elviték az órámat mert nagyon pörög raktak fel egy másikat egy hónapja kültek egy levelet várjak a hitelesítésre türelmesen, mondtam ott szeretnék lenni énis egyet üvölteni velük ha már mást nem tudok nincs valami mennyi időn belül kell hitelesítést elvégezni mert lassan 1 éve volt, hogy elviték az órát meg az óra cserére meg jöttek 2010. 02 hó mert 15év lejárt montam már lecserélték nem szoltak azt mondta nem elment most várok.Irtam az meh-nak válaszoltak várjuk meg a hitelesítést de ennyí ideig elhuzni azért kérdezem nincse valami idő.
Ha válaszolna a kérdésemre ezen tudna hyundai80@citromail.hu

Tamás

RaveAir írta...

Egy kicsit kusza ez a hozzászólás, de megprobálok rá érdemben válaszolni.

Szóval azt állítod, hogy már 2009. novermber 26-án elvitték a villanyórát laboros bevizsgálásra, és azóta erről nem készült semmilyen jegyzőkönyv?

Ha igen, akkor én ezt olyan szempontból problémásnak tartom, hogy egy ideig bizonyára jóval többet fizettél a valós fogyasztásodnál, amit nekik jóvá kellene, hogy írjanak neked.

Annyiból viszont jó, hogy nem raktak kötbért a nyakadba. Amit gondolom, hogy annak köszönhetsz, hogy a leszerelt villanyórát "elfeljetették" az 15 éves időn belül újra hitelesíteni.