2010/05/21

Parks and Recreation S02 áttekintő

Tavaly egyik munkatársam ajánlotta a Parks & Recreation sorozatot. Azzal érvelt, hogy ez is gyakorlatilag olyan, mint a The Office csak a történések nem irodában vannak, hanem nagyrészt kint, a szabadban. Nos az első évadra ez valóban elég jellemző is volt, de a második évadban ők is jelentősen falak közé szorultak. Most pedig lássuk, hogy mi is történt a második évad 24 részében.


Míg az első, gyakorlatilag bevezető széria 6 epizódból állt, úgy a mostani rögtön 24 részt kapott. Furcsa volt, hogy hirtelen eltűnt a fő csapásirány, tehát a nagy gödör feltöltése és a helyére valami értelmes megépítése. Ehelyett sokkal inkább előtérbe kerültek a szereplők közötti érzelmi kapcsolatok, valamint Leslie Knope (Amy Poehler) - néma K-val - bénázásai és képtelen szituációi. A részek során a karakterek nem mutattak be túl nagy fejlődést, de ugyanakkor elég érdekes párokat alakítottak ki egymással. Az első évadot követően sokan arra számíthattak, hogy Leslie végre össze fog jönni Markkal (Paul Schneider), de ebből végül nem lett semmi. A város főtervezője inkább a nővékét, Ann-t (Rashida Jones) választotta. Andy (Chris Pratt) pedig felfedezte a teljesen életúnt benyomást keltő Aprilt (Audrey Plaza). Ezeknek a szerelmi szálaknak köszönhetően a sorozat - sajnos - nagyon elment egyfajta szerelmi komikum irányába, ahol a szereplők úgy cserélnek egymással párt, mint az iskolások matricákat a Lutra-albumba. Ezen felül teljes állóvíz jellemezte a Parks & Recreationt.

Az íróknak mindig sikerült kitalálnia valami apró történést, amikkel szépen lassan elfeledtették, hogy a nagy gödörrel valamit kellene csinálni. Ugyan a második évad első részeiben még volt róla szó, de később már szinte teljesen a feledés homályába került. Ezzel párhuzamosan lecsökkentek a külső helyszínen történt felvételek is, és szereplők lassan négy fal közé szorultak. Andy karakterét nem akarták kiírni a sorozatból, mert valamiért viccesnek tartották a Mouse Rat nevű rockbandájával együtt, ezért inkább úgy döntöttek, hogy legyen ő a hivatal új cipőtisztója.

Azt hiszem, hogy hiba lenne, ha nem ejtenék szót a maradék karakterekről is. A szürke Jerry (Jim O'Heirről) igazából nem érdemel túl sok szót, annak ellenére sem, hogy az íróknak köszönhetően kapott egy olyan részt, amiben ő körülötte zajlottak az események. Ugyanakkor Tom Haverford (Aziz Ansari) és egy Ron Swanson (Nick Offerman) megtestesítője igazi színt vitt a sorozatba. A főnök és beosztott sikeresen testesítette meg a skála két végletét. A mindig pörgő, csajozni akaró, magát nagymenőnek képzelő indiai felmenőkkel bíró fickót nagyon jól egyensúlyozza a bajúszos főnök higgadtsága. Nekem személy szerint a túl sokat beszélő, igazi papagáj módjára viselkedő Tom Haverford karaktere annyira nem jön be, még akkor sem, ha nagyon eltalált karakterről van szó. Sokkal jobbakat tudok nevetni a sokak által csak Ron "f*cKING" Swanson néven jegyzett, bajúszos főnök rövid benyögésein, és idióta vigyorgásán. Igazából ők, akik a hátukon viszik az egész sorozatot.


A Parks & Recreationben ugyanis elég átlagos kínézetű szereplőket láthatunk, néhány nem állandó színésztől eltekintve, nincsenek igazán túl szemet vonzó karakterei. Sportpéldával élve ők igazából egy olyan csapat, amelynek nincsen kiemelkedő egyénisége, mégis együtt sokra képesek. A sorozatot a humor, amely nem nagyon térdet csapkodós és néha csak mosolyogtató, valamint a szerelmi kapcsolatok alakulása/változása tartja igazán életben.

Most pedig néhány szó az évadzáróról. Igazából az utolsó előtti rész jobb lett volna évadzárónak, mert az hozott egy igazi nagy meglepetést, amivel igazából pontot is tehettek volna az egész sorozat végére. Talán csak egy óvatos lépés volt a készítők részéről, mert nem voltak biztosak a folytatásban. Szóval az utolsó előtti rész végén a kiküldött hivatalnokok bejelentették, hogy nem elég csupán elküldeni néhány embert a költségcsökkentés jegyében, de be kell zárni az egész részleget...

Ennek tudatában indult az utolsó rész, ami igazából egy teljesen átlagos epizódra sikerült. Persze azért voltak benne meglepő jelenetek, itt búcsúzott el Mark is a sorozattól, Andy, Tom és Ron (!) nőigyei is érdekes fordulatot vettek, valamint az utolsó részben újra szerepelt az Ann háza mögötti terület. Ezen felül megismerkedhettünk Ron "F" Swanson nagyszerű, új csengőhangjával is, ami igazán nagyot szólt.

Végezetül nézzük, hogy mi maradt függőben, és mi miatt lesz esetleg érdemes folytatni a sorozat nézését. Igazából két dolog szolgálhat a jövőben mozgatórugóként. Mi lesz a Parks and Recreation részleg sorsa, valamint hogyan alakulnak a szereplők szerelmi életei? Már csak az a kérdés, hogy emiatt érdemes lesz-e folytatni az év egyik legszórakoztatóbb sorozatát. Ha nem is "darálva" (egyszerre több részt ömlesztve megnézve), de mindenesetre érdemes nézni.

Nincsenek megjegyzések: