Pöckölős játékok

Hosszú éveken át kerülgettem egy Crokinole tábla beszerezését, mert bizony az egy szerelem volt első látásra. Viszont a mellbevágó ára miatt sokáig inkább a helyettesét kerestem, több-kevesebb sikerrel. Ezekről szeretnél pár gondolatot ejteni ezen blogbejegyzésben.

Eredetileg a Vigyázat, vadnyugat! (Flick 'em up!) lett volna csak a téma, de arról talán nem tudtam volna annyit írni, mint szerettem volna, ezért kiterjesztettem az írásomat más, kicsit hasonszőrű játékokra is. Először két éve akartam írni a játékról, de mindig valami közbejött. Főleg az én lustaságom.

Már többször láttam különböző bemutatókban, külföldi csatornákon a Flick 'em up! névre hallgató ügyességi pöckölős játékot. Míg sikerült egy Társasjátékok Ünnepén a magyar verziót megvásárolni. A masszív műanyagból készült alkatrészek egyáltalán nem tűnnek gagyi minőségnek, sőt meglepően  jó érzést is keltenek. A nem túl nagy méretű dobozt kinyitva ráadásul elég jó inzertet is kapunk.

A játék ki- és elpakolása, valamint egyéb előkészületei a megszokottnál talán egy kicsit hosszabb időt vesznek igénybe, de bőven megéri ez a kis többlet ráfordítás, ha lövöldözni szeretnénk a vadnyugaton. A játékban több forgatókönyvet játszhatunk végig, vagy a törvény vagy pedig a gonosztevők oldalán. Én úgy gondolom, hogy ez alapvetően egy kétfős játék, de két csapatra osztva magunkat többen is játszhatunk. Ehhez egy viszonylag sík területre (szőnyegmentes padlóra, vagy terítőmentes asztalra) van szükségünk, ahol a korongok zökkenőmentesen csúszhatnak.

Egy nagyobb korongot pöckölve mozgathatjuk karakterünket a saját magunk által kialakított pályán, különféle tereptárgyakat kerülgetve. Két kisebb korong pedig a fegyverlövedékeinket szimbolizálja. Ezek megfelelő, ujjtámaszt mellőző(!), pöckölésével sebezhetjük ellenfelünk (vagy véletlenül saját) embereinket.

Néhány éve elég sokáig méltatlanul olcsón árulták, de úgy tűnik, hogy mára már kikopott a magyar raktárakból. Ha véletlenül belebotlunk és szeretjük a vadnyugati témát, akkor nyugodtan beszerezhetjük. Mivel a szabály sem túl rövid és az előkészületek sem pár percesek, ezért nem merném jó szívvel ajánlani kezdőknek.

Viszont, amit igen az az Icecool. A dobozt pillanatok alatt át lehet alakítani a játéktérré, ahol azonnal indulhat a renitensek utáni fogócska. Pöckölni szabadon lehet, bármilyen módszerrel, de meglehetősen fájdalmas is lehet. Viszont meglehetősen vicces az asztalt körülállni és a kis Keljfeljancsi pingvineket egyre fájósabb ujjakkal pöckölni. Sok változást nem hoz a játék második része sem, ami különálló játékként is játszható. A két pályát viszont lehetőségünk van együtt kombinálni, amivel állítólag nagyobb lehet a móka is.

Szintén Crockinole helyett vettük itthonra a Klask-ot is, aminek semmi köze a pöcköléshez. Hangulatilag adhat valami hasonlót, ha nem komoly versenyszellemben ülünk le hozzá. Utólag megvallva ezt egy kicsi impulzusból vásároltuk és inkább csak mások lelkesedése okozta, hogy megvegyük, mert azért annyira nem jó játék. De igazából lehet, hogy segítene rajta, ha újra bedobnám itthon a köztudatba és levenném a szekrény tetejéről (szerintem ez ma meg is fog történni).

A Klaskban egy négyzetalakú játéktéren kell az ellenfél "gödrébe" bejuttatni labdát, mégpedig úgy, hogy alulról mozgatjuk egy mágnes segítségével a fenti bábukat. Arra figyeljünk, hogy ne tapadjanak ránk pályaelemek, mert azokért is büntetőpont kapható. Pár perc alatt lejátszható egy menet, nem kíván bonyolult előkészületeket sem. Ugyanakkor vannak benne kopó alkatrészek.

És a végére marad a Crokinole. Mi is ez a játék valójában? A lényege, hogy két játékos kap egy saját korongkészletet, amiből felváltva kell középre pöckölni a korongokat. Nem mindegy, hogy hová érkezik a korong, hogy az ellenfélnek van-e fent korongja és még sok apróbb szabály is van. Részletesebben már írtam erről a játékról.

Szerencsére mi meglehetősen amatőrök vagyunk a játékhoz, ezért nem sűrűn fordul elő, hogy sorozatban többször bepöcköljük a korongot középre. A saját ügyetlenségünk elég sok izgalmat hoz így a játékba. A Crokinole nem egy olcsó mulatság, minőségibb darabokat akar 100eFt felett is vásárolhatunk. Nekem egy jelentősen olcsóbb verziója van, kevésbé minőségi anyagokból, de mindenképpen megérte. Itthon már nagyon sok kellemes játékórát adott ez a játék, ami egyben egy bútordarab is.

Adventure Games: A börtön

Meglehetősen izgatott lettem, amikor pár éve láttam egy The Dice Tower bemutatóban az Adventure Games gyűjtőnéven szereplő 2 játék bemutatóját. Az ígéret szerint a játékok visszahozzák a KJK (Kaland Játék Kockázat), lapozgatós könyvek világát, egyenesen a társasjáték asztalokra. A videóban szereplő fickó még azt is említette, hogy nála hangulatban lecserélte a T.I.M.E. Stories játékokat. (Ezzel kapcsolatban óvatos voltam, mert tudtam, hogy egy kicsit már belefáradt az időutazós játékokba, részben néhány csalódásnak köszönhetően.)

Érdekes módon a játék német piacon jelent meg először, és angol nyelvterületre is csak több hónapos késéssel érkezett meg. Ehhez képest a magyar kiadás még további hónapokat csúszott, de szerintem ez eléggé megbocsátható. Főleg, hogy egész tetszetős, gördülékenyen olvasható és talán hibátlan fordítást kaptunk a Piatniktól. A végén ugyan feljött egy kártya, ami nem volt teljesen egyértelmű, de össze lehetett rakni, hogy még szabadon felhasználható 4 körünk van, mielőtt a kártyával foglalkoznánk.

Mi lapul a dobozban

Az Exit szabadulószobás játékokhoz hasonló dobozban kapunk néhány nagyobb helyszínkártyát, 100+ kártyát, amin a karaktereink, életpont jelzőink vannak, valamint a történet maga. Ezen felül még van 4 figura, 4 különböző színben.

Fontos még kiemelni a játékszabályt és a segítségeket tartalmazó füzeten túl a történet lényegé tartalmazó füzetet. Ugyanis ebben található a kaland lényege, az egész történet.

Ezen felül még nem árt papírt és íróeszközt is előkészíteni az esetleges jegyezeteléshez.

A játék célja

Egy börtönben ébredünk és semmire sem emlékszünk. Tipikus kezdés. Emlékfoszlányaink vannak, valamint reményünk, hogy később többet is megtudunk saját magunkkal kapcsolatban. Elsődleges célunknak azt tartjuk, hogy minél előbb kiszabaduljunk a börtönből.

A játékmenet

A történet három nagyobb fejezetre tagolódik, amik egyenként 1-1,5 óra hosszúságúak. Érdemes a fejezetek között pihenni és nem egyben lejátszani az egész történetet, mert úgy jobban ülepedik a sztori és nem lesz túl egyhangú a folyamatos olvasás. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem szabad túl sok nap különbséggel játszani a részeket, mert nehezebben rázódunk vissza a játékba.

A játékosok egymás után jönnek. Mi ezt annyira nem vettük szigorúan. Az elején csapatként indultunk neki a játéknak, de később úgy döntöttünk, mindenki együtt mozog és ha olyan kártyát húzunk, amin választani kell, hogy melyik karakter hajtson végre valamit, akkor azt megbeszéljük és szóban kiválasztjuk.

Egy játékos lépése annyiból áll, hogy eldönti melyik helyszínre mozog (vagy nem) és ott végrehajt egy akciót. Egy akció állhat csupán annyiból, hogy felolvassa az adott számot, vagy kombinál valamit vagy valamivel (esetleg valamikkel). A fő szabály, hogy mindig az alacsonyabb számút vesszük előre, hacsak nem az a feladat, hogy megadott sorrendben tegyük ezt. Lássuk mik lehetnek ezek.

1. (Tárgy)kártya kombinálása egy másik másik kártyával. Ebben az esetben a könyben egy 4 jegyű sorszámhoz kell lapoznunk és azt felolvasnunk. Ennek eredménye lehet siker vagy kudarc. 

2. Tárgykártya kombinálása a helyszínlapon található számmal. Itt egy 5 jegyű számot kapunk.

3. Vannak még olyan kombinációk, ahol 6 jegyű kombinációt kell megtalálnunk.

Ha nem találunk a kombinációnkra bejegyzést, akkor azt nem lehet végrehajtani.

Nagyjából ennyi a játék. Próbálunk lépkedni és dolgokat egymással kombinálni. Mondanám, hogy tegyük óvatosan a próbálkozásainkat, mert kellemetlen dolgokba futhatunk bele, de úgy gondolom, hogy a játékban szinte lehetetlen kikapni.

A játék végén a végkimenetelhez kapcsolódóan összegezni kell a maradék életerő pontokat és bizonyos kártyákat. Ezt követően lesz egy pontszám, ami jelzi, hogy mennyire voltunk ügyesek

Vélemény

Kiskamasz korom meghatározó élményét adták a KJK könyvek, amiből van tizenpár darab a polcomon. Az Adventure Games első darabja nagyjából ezt az élményt hozta vissza. (Volt egy rövid rész a játék során, ami ha jobbra indulsz, akkor lapozz a xxx-re, ha balra, akkor az yyy-ra.) Itt ugyan nem kell dobókockával dobni, és vannak fizikaibb játékelemek a bábuk és kártyák formájában.

A játékot lehet egészen szabadon játszani. Szerintem nem kell ragaszkodni a szigorú körsorrendhez. Érdemes egyszerre vinni mind a négy karaktert és együtt dönteni, hogy mit tegyünk. A KJK élmény és a sok olvasás miatt azt gondolom, hogy ez inkább szóló játék, vagy kevesebb fővel jobban működő.

Érdemes jegyzetelni. Felírni a helyszíneken azokat a számokat, amikkel nem tudtunk semmit kezdeni, vagy valamiért gyanúsak maradtak. (A játék befejeztével átpörgettem a megmaradt kártyákat és a segítség megtekintésével megtudtam, hogy maradt még pár felfedezetlen titok. Ezek között olyan is volt, hogy korábban valamit kombináltam, ezért később nem vált elérhetővé egy-egy tárgy megszerzése.)

Nézzük a negatívumokat:
- Elég sok szöveg van, és hiába jó a magyar fordítás és igyekszik hangulatos is lenni, de mégiscsak elég fárasztó a sok szöveg olvasása.
- Nem szabad több napos szüneteket beiktatni a játékalkalmak közé. Hónapokat meg pláne! Sajnos velünk megtörtént, hogy az első játék után nagy kihagyással jött a második, és ez egy kicsit rombolt az élményen. Emiatt ezt követően egyedül újrajátszottam az első két részt, hogy egészben újra képben legyek. Sőt, ez alkalommal már jegyzeteltem is.
- Amikor egy sikertelen kombinálás során akaratlanul is egy másik bejegyzésre csúszhat a szemünk.
- Egyszer lehet végigjátszani. Ugyan nem sérülnek a játékelemek, de egy második nekifutásnak akkor van csak igazán értelme, ha ki akarunk mindent "maxolni".
- Inkább egyszemélyes, mint közösségi élmény.

Szerencsére kapunk pozitívumokat is:
- KJK élmény, dobókockák nélkül, fejtörőkkel!
- Könnyen érthető, gyorsan megtanulható szabályok.
- Az elakadást egész használható súgó könnyíti, aminek köszönhetően biztos a győzelem.
- Nem vészes ár, és lejátszás után továbbajándékozható.

Igazából tiszta szívvel nem tudom mindenkinek ajánlani. Ugyan nincs benne véletlenszerűség, gyerekekkel is könnyen végigjátszható és garantált a siker, ugyanakkor a masszív szöveg és sok olvasás nem lesz mindenkinek kielégítő. 

Képregényekről

 Sokakban még mindig él az a téves nézet, hogy a képregények kizárólag gyerekeknek készülnek. Ez nagyjából ugyanolyan téves nézet, hogy a társasjáték kimerül a Monopoly-ban vagy a Gazdálkodj okosan!-ban. Az is külön megérne egy bejegyzést, hogy az említett játékok igazából soha nem voltak jók, csak végtelenül egyszerűek és primitívek, de most nem erről lesz szó.

Már lehet van 10 éve is, amikor apósom egy képregényt vett az unokaöccsének. Ki is nyilatkozta, hogy mi ez a gyerekes hülyeség, ami persze egy manga képregény volt. Még az sem biztos, hogy életkori besorolásban megfelelő az unokaöccs számára. Persze nem mindenki tudhatja, hogy a képregények megragadnak a Bobo és Góliát világában, ahonnan már nem tudnak szintet lépni. De persze tudnak.

Én is a Bobo/Góliát vonalon indultam el, mivel itthon ezeket lehetett kapni külön kiadványban. Később megjelentek a szuperhősök is a Semic / Kandi lapok kiadásában. Mit tudtuk még akkor, hogy a Pókember és Szupermen még csak nem is egy univerzumban léteznek, egyáltalán, hogy mik azok a különálló univerzumok. Egyszerűen csak jöttek a képregények és örültem. Emlékszem mekkora dilemmában voltam, hogy az X-ment rendeljük-e elő 1 évre, vagy valami mást. Mert az X-men „több szuperhőst is ad egyszerre, és nem csak egyet”. Mostani fejjel valószínűbb, hogy A bosszú angyalait választottam volna, és nem hagynám, hogy befolyásoljon a fura címe.

Aztán egyszercsak abbamaradt a képregények (és Star Wars könyvek) gyűjtése. Elég nagy szünet következett, mire újra kézbevettem a szövegbuborékos rajzok gyűjteményeit. Felrémlik, hogy a Watchmen film megjelenése előtt még egy fél évvel is legagyiztam az egészet. Aztán valamiért megvettem az akkkoriban kiadott, magyar nyelvű képregényeket és egy új világ tárul elém. Egyszerűen zseniálisnak tartottam. Ahogy azon ritka nézők közé is tartozom, akik nagyon szerették a belőle készült filmet, mégha nem is úgy fejeződött be, mint a rajzolt verzió.

Ugyan még ekkor sem robbant be nálam újra a képregényolvasás, de már kezdett kitárulni a világ. Rengeteg képregény, sőt rengeteg igazán minőségi képregény létezik. (Az igazán felnőtt, több, mint erotikus vonalra nem térnék ki, de ott is igencsak bő és változatos kínálat van.) Azonban az utóbbi években mégiscsak el kezdtem jobban képregényeket olvasgatni.

Locke & Key

Egy család új környezetbe költözik, az elhúnyt családfő korábbi birtokára, ahol az ott talált egyedi kulcsokkal misztikus dolgokat lehet művelni. Időközben a Netflix ebből is sorozatot csinált, ami nem sikerült olyan rosszul, de azért pár dolog kimadt a képregény-sorozathoz képest. A horrorisztikus történet sokszor inkább csak ijesztget, mint gusztustalanságokkal árasztana el minket.

Hellboy

Az első két filmről elég jó emlékeim voltak, ezért úgy gondoltam, hogy próbát teszek a képregénnyel. Nosza rögtön be is szereztem az akkor magyarul kiadott első három kötetet, ami végig is olvastam. Mivel tetszettek, ezért a maradék részeket angolul pótoltam. Mire a végére értem az egész szériát tekintve elég vegyes érzesek kavarogtak bennem. A történetek nem lennének rosszak, de átfordultak valami egész groteszk dologgá. Ahogy a rajzoló – mások által sokat dícsért - képi világa nekem kevésbé jött be.

Saga

Ez egy igen kellemes meglepetés volt! A képregény-sorozat elég durván indít, egy szüléssel, és később sem szűkölködik egyéb, elég sokszínű paraználkodásban. Gyerekek kezébe semmiképpen nem ajánlanám, de mégis a Hellboy-jal ellentétben ez kevésbé volt undorító. Pedig tényleg elég érdekes dolgok történnek. Egy kislány szemszögéből ismerjük meg a különös világot, ahol – a képregény szempontjából - a központi problémát egy bolygó és annak holdjának lakói ősi, véget nem érő viszálykodása adja. Két faj két egyede nászából keverék gyerek születik, aki után megindul egy hajsza. Ahogy halad előre a történet találkozhatunk újabb furcsa fajokkal és jobban megismerhetjük a felszín alatti motívációkat. Sajnos az 54. számmal félbemaradt a történet.

The League of Extraordinary Gentlemen

Némó kapitány, a láthatatlan ember, Alain Quaterman, valamint Dr. Jekyll és Mr. Hyde egy történetben? Afféle viktoriánus korban élő szuperhősök? Gondolom, hogy nem csak nekem tűnt érdekesnek ez a felvetés. Az első két történetszál (6-6 kötetben) – szerintem – elég jól sikerült. Érdekes történet, érdekes karakterekkel. Csak itt is előjött a szex és brutallitás. Főleg az ezeket követő füzetekben. Nemrég fejeztem be a III. kötetet, ami 3 füzetben egy évszázados történetet mesél el, meglehetősen sok perverz és groteszk dologgal. Kár, hogy ilyen irányt vett a sorozat, de ettől függetlenül még el fogom olvasni a IV. kötetet és a Nemo-s történeteket is.

Konklúzió jelenleg nincsen. Azt kellene még kitalálnom, hogy mi lesz majd a folytatás, hogy milyen képregényeket fogok ezek után olvasni.

The Hun - trailer

Ma futottam bele ebbe az igazán látványosnak tűnő előzetesbe. Nem tudom, hogy teljes 1,5-2 órás filmben működne-e.

Vaják - Az utolsó kívánság (Andrzej Sapkowski)

 A Vaják világával valamikor 2007 környékén találkoztam, amikor is a CD Projekt magyarországi képviselete, mindenkit meglepve, magyar nyelven, nem csak felirattal, hanem egyenesen szinkronnal kiadta a PC-s játékot. Ekkor még a Magyarítások Portál erős kötelékében voltam, és szinte kötelességem volt megnézni a játékot. Akkor még nem varázsolt el annyira ez a világ, ezért a játékfolytatásokat nem is követtem.

Viszont 2019 Karácsonyára megérkezett a Netflix kiadásában a Vaják sorozat 1. évada. (Annyi kiegészítést még tennék, hogy közel két évtizede lengyel barátaink is elkészítették a könyvel alapján a saját sorozatukat. Ez a mostani wikipédiázás során derült ki... ennek köszönhetően talán bele is nézek ebbe a sorozatba is.) Nem túlzás azt állítani, hogy egész hangulatosra sikerült, legalábbis engem teljesen beszippantott. Ezért is kezdtem hozzá a könyvek olvasásához.

Az első a sorban Az utolsó kívánság. A lengyel író szerénytelenség nélkül kölcsönveszi a Grimm és egy egyéb mesék hőseit és ismertebb alakjait. A történetek során találkozhatunk itt többe között a "Szépség és a szörnyeteggel", vagy akár "A hófehérke és hét törpe" történetével is. Hiába ordít a durva lopás, a történetek élvezetessége elhalványítja ezen plágiumokat. Egyszerűen csak élvezni kell a történeteket.

Nem tudom, hogy mi többet tudnék még leírni. Sapkowski remek mesevilágot alkotott, vagy legalábbis használt fel. Úgy gondolom, hogy írott formában a fiatalabb korosztály számára is könnyebben fogyasztható, és nem olyan sötét és "veszélyes", mint a 2019-es Netflix-es sorozat változata.

TIME Stories Revolution: Damien 1958

(Ezen bejegyzést szeptember 1-én kezdtem el írni. Azonban a befejezését az időhiány és a közben történt események, valamint a kiadós lustaság meggátolta.) 

A Covid-19 világjárvány a társasjátékozás területét sem kímélte, hiszen a társasjáték klubbok bezártak és előtérbe került az otthon játszás lehetősége. A nagyobb társasjáték kiadók ennek megkönnyítésére és a családok összezártságának enyhítésére ingyenesen letölthetővé tettek több játékot is, amit otthon kinyomtatva ki lehet próbálni. Az Asmodee ingyenes kínálatának egyike volt a TIME Stories Revolution: Damien 1958 is, amely gyakorlatilag a T.I.M.E. Stories sorozat második szezonjának bevezetője, afféle demója.

Az "első évad" játékai ugyan már itt sorakoznak a polcon, de eddig még nem volt alkalmam a kipróbálásukra. Mások véleménye alapján úgy gondolom, hogy a nagy játékba csak úgy érdemes belevágni, ha kényelmesen meg van rá idő, a kellő hangulat és a társaság. A ház körül folyó munkálatok, valamint a munkahelyi feladatok egy kicsit lemerítették az elemeinket, nem is beszélve az elkezdődött iskolaszezonról. Viszont nem akartam T.I.M.E. Stories tapasztalat nélkül maradni, ezért jó ötletnek tűnt a második sorozathoz készült demó egyszemélyes kipróbálásra. Hogy ez mennyire jött be, azt a továbbiakban fejtem ki.

Mi lapul a dobozban

Dobozról itt nem nagyon beszélhetünk. Néhány ív A4-es papírt kell kinyomtatni kétoldalasan. Ezen felül még szükség van 18 darab jelölőre is, ami bármi lehet, amit otthon találunk. Aztán persze szükség lesz ollóra is, valamint sok türelemre és kitartásra a vágáshoz. (A játék egyelőre csak angol nyelven érhető el, de nem túl bonyolult a nyelvezete. Talán ezért is érdemes lehet kevésbé kíváncsi, vagy angolul kevésbé beszélőre bízni a vágási feladatokat.)

A játék célja

A TIME (idő) ügynökség alkalmazásában állunk, ahol próbáljuk helyretenni a feltárt idő-anomálikat. Az időutazás kapcsán egy új módszert dolgoztak ki, amelynek során egy azrak nevű anyagot fecskendeznek az ügynökökbe. Ez afféle életerő vagy energia, amiből a játék során gazdálkodhatunk.

A TSR: Damien 1958 -szerintem - egy kicsit a nagy sikerű Stranger Things sorozat hullámai lovagolja meg. Ugyan nem az 1980-as évekbe kerülünk vissza, hanem korábbra, de itt is gyerekszereplőkön keresztül kísérhetjük végig a történéseket. Valamiért úgy gondolom, hogy az időutazás és a gyerekek nyomozása egy kicsit erőltetetten van összekapcsolva, de onnantól, hogy a bőrükbe bújhatunk egészen működőképes.

A játékmenet

Négy karakter van a játékban, de nem teljesen szabadon választhatjuk ki, hogy melyiket irányíthatjuk a játék során. Szigorúan meg van határozva, hogy kiket kell használni adott játékosszámok esetén. Minden karakter egyedi tulajdonságokkal bír, amiknek a különféle próbatételek során van jelentősége.

A játék során kiterítjük a kezdőhelyszínt jelképező kártyákat. A karaktereinkkel ezeket látogathatjuk meg és hajthatunk ott végre különféle cselekedetek. 

 

Három fázist különböztethetünk meg.

1. 
   Kapitány fázis: Itt választjuk ki a helyszínt, aminek kiterítésre kerülnek a lapjai. Ezt követően el kell olvasni az A jelű lapra írt szöveget.
   
   
2. Felfedezés fázis: A lényegi rész, amikor egy karakter kiválaszt egy lapot, titokban elolvassa a szövegét, majd ebből valamennyit megoszt a többiekkel. Itt a szabály arra ad javaslatot, hogy szerepjátékos-lelkülettel próbáljuk az információt megosztani, és ne csak pusztán olvassuk el a kártyára írt szöveget.
   
   Ezt követően lehetőségünk van még akciók végrehajtására is. Ennek során lehetőség van lapokat felfedezni, azokon valami próbát végrehajtani, vagy éppen segíteni a játékostársunknak.
   
   
3. Helyszínek közötti fázis: Ennek során történik a szokványos frissítés, a tárgyak csereberéje, valamint új időkapitány kiválasztása.
   

A részletekbe menő ismertetés helyett legyen az a lényeg, hogy a karaktereinkkel helyszíneket látogatunk, ahol kibontakozik a cselekmény. Az információ másokkal való megosztása saját magunkra van bízva, de semmi sem kötelező. Azonban az egyes helyszíneken próbákra kerülhet sor, ami számos hasonló játékkal ellentétben nem dobókockákkal történik. Úgynevezett végzet kártyát kell húzni, amin van egy szám. A húzás előtt azrak segítségével még módosíthatunk az eredmény kimenetelén, de ezt utólag már nem lehet megtenni. Igazából a kártyahúzás csak felvált egy dobókockát... A másik érdekesség, hogy lehet "túldobni", azaz csak a pontos szám eltalálása adja meg a tökéletes megoldást. Ha több sikerünk van, akkor is sikerül a próba, de nem jár mellé bónusz.

Vélemény

A játék igazából működik szóló módban is. Valószínűleg működhet egyszerre több személlyel is, azok kellően szerepjátékos beállítottságúak, azaz megfelelő hangulatban vannak egy nyomozós társalgáshoz, és nem csak az vezérli őket, hogyha szerzünk egy piros és egy sárga kulcsot, akkor lesz egy narancssárgánk, amit aztán beválthatunk valami másra.

Az életerőnket és akciólehetőségeinket jelképező azrak igazából nem egy rossz megoldás, viszont a dobókocka kiváltása nekem annyira nem volt szimpatikus. Lehet egyszerűbb legyártani 6 kártyát, mint csinálni egy egyedi dobókockát. Valamint arra jó még, hogy nem lehet a próbák sikertelenségét a rossz dobásra, és kockamágiára fogni.

A bevezető kaland elég hangulatos, ugyanakkor nem mondanám túl nehéznek. Elveszíteni sem lehet. Az egyik legnagyobb problémája, hogy mire beindul az egész, akkora véget is ér.

Bizonyos szemszögből (Star Wars)

Miközben böngésztem, hogy milyen Star Wars könyvek jelentek meg a közelmúltban akadtam rá a Bizonyos szemszögből című novella gyűjteményre. A történetek nagyjából az általunk Csillagok háborúja néven megjelent Egy új remény című film időtartama alatt játszódik, csak ahogy a cím is mondja egy kicsit más, bizonyos szemszögből.

Korábban már olvastam hasonló Star Wars novellákat, ahol egy kicsit részletesebb betekintést nyerhettünk a fejvadászok, Mos Eisley söpredéke, vagy Jabba palotájának lakóinak az életébe. Homályos emlékeim szerint azok a könyvek eléggé tetszettek, ezért voltak bizonyos elvárásaim a Bizonyos szemszögből iránt is.

A történetben a film cselekményét lehet végigkövetni - bizonyos szemszögből -, mint azt már korábban írtam. Kicsit belepillanthatunk a Scarifról elmenekült lázadók fejébe, de ugyanakkor a birodalmi adminisztráció útvesztőjéből is izelítőt kapunk. Majd a Tatuinon találjuk magunkat, ahol a buckalakók és jawák szemszögéből láthatjuk a sivatagi világot. Elég hosszú kitérőt teszünk Mos Eisley-ban is, és így tovább.

Az Egy új remény szinte minden mellékalakja kap néhány oldalnyi megemlékezést. Még a szemétzúzó, híres egyszemű szörnyének is hosszú oldalak vannak szánva. Mivel több író és több különféle stílus van a könyvbe zsúfolva, ezért sajnos a minőség is elég vegyes. Hiába volt összességében pozitív a könyv, azért voltak - számomra - elég gyengének tartott írások is, amik nem is nagyon tartották fent a figyelmemet. Szerencsére a történetek viszonylag rövidek voltak, ezért nem tartott sokáig a szenvedés.

Érzésem szerint ugyan a Tatuinon egy kicsit hosszasabban időztek el a kelleténél, és mintha az írók nem is olvasták volna a korábbi történeteket. Az is kicsit unalmasra sikerült, amikor már vagy negyedszer mentek neki a pilóták a Halálcsillagnak.

Összességében viszonylag egész jó szórakoztam, és igazából várom A Birodalom visszavág időszakához írt rövid történeteket is. De azokat leghamarabb csak jövőre vagy később olvashatom. Részben, mert egy kicsit belefáradtam a masszív Star Wars írásokba, részben pedig azért, mert most megint egy hosszabb olvasmányfolyam vár rám, egy teljesen más világban.

Annyit még hozzátennék, hogy a Bizonyos szemszögből című novellagyűjteményt sokkal szívesebben ajánlom, mint bármelyik más, mostanában olvasott Star Wars könyvet. Rajongóknak szinte kötelező darab!

A Jedik örököse (Kevin Hearne)

A Birodalom és Lázadás SW sorozatnak lett volna egy harmadik kötete is, amit a Disney-s felvásárlás egy kicsit megkavart, ezért végül nem annak a sorozatnak a 3. köteteként jelent meg. Az előző kettőről már korábban írtam pár gondolatatot, és ezt sem tervezem túl hosszúra nyújtani.

A történetet teljesen Luke szemszögéből tudjuk végigkövetni, mivel egyes szám első személyben íródott. Nem vagyunk sokkal a Halálcsillag felrobbanása után, mikor Luke már "hős", de ugyanakkor még elég csetlő-botló alak. Keresi az Erő tudatos használatának lehetőségét, és még néha a fénykardját is megvillantja. Az író próbált volna egy kis románcot is belevinni a párafarmerfiú életébe, de ez is csak elég esetlenül mutatja be Luke-ot. 

A fő küldetés szerint egy kódfejtőt kellene majd kimenekítenie a birodalom markából, de elég sokfelé elkalandozik a történet. Kapunk egy kis "Alien"-jelenetet, amiből én azt hittem, hogy többet akarnak kihozni. De igazából volt egy olyan érzésem a könyv olvasása közben, hogy az írónak volt pár jónak gondolt ötlete, és ezeket akarta valahogy A Jedik örökésébe beleerőszakolni. 

Összességében nem volt rossz, de azért túl jónak sem nevezném. Menet közben olvastatatta magát, de - sajnos - elég feledhetőre sikerült. 

Endeavor: Age of Sail

Volt időszak az életemben, amikor szerettem a történelmet. Ugyan nem a hajós felfedezések kora volt a kedvencem, de mégis volt valami érdekes abban, hogy a kor adta technikai korlátok dacára voltak olyan bátrak, akik nem féltek a nagy vizeken minél messzebbre merészkedni. Az Endeavor: Age of Sail nevű társasjáték pont ebben a korba vezet el minket, amikor Európából kiindulva igyekszünk feldezni a lapos Földet.

Zsolt barátom már egy ideje mondogatta, hogy ki kellene próbálni az Endeavor: Age of Sail-t. A játék beszerezése se ment könnyen, de végül tudott venni egy példányt (ami elsőre nem volt teljesen tökéletes, de kapott javítást), majd a tegnapi napon a hozzá való kiegészítőt is, az Endeavor: Age of Expansion-t. A csillagok állása szerint úgy alakult, hogy a szerdai foci kimaradt, így valahogy társasjátékos est lett az aznapi program, és a címben említett játékot rögtön a kiegészítőjével tudtam kipróbálni. 

Mi lapul a dobozban...

Szép nagyméretű dobozról van szó. Dimenizióiban ugyan "csak" fele akkora, mint a Gloomhaven/Homályév doboza, de ez csak a magasságában látszódik. Szépen ki van tömve tartalommal és műanyag belsővel, ami helyet ad a sima és a Kickstarter exkluzív tartozékoknak is.

A térkép szép nagy, amin rengeteg jelzőt kell véletlenszerűen elhelyezni. Ez nagyjából egyetlen olyan nagyobb elem, ami véletlenszerűséget visz a játékba. Azaz majdnem, de a játék előkészületei után már csak a játékostársaink lépései jelenthetnek random-faktort.

A tökhintó

A kipakolást követően megcsodálhatjuk a saját játékostáblánkat, ahol a fejlődésünket tudjuk majd követni. Kapunk hozzá egyszerű faj jelzőket, valamint egy kezdőépületet, aminek segítségével vízen vagy szárazföldön tudunk majd terjeszkedni.

A dobozban lévő elemek közül kiemelném még a kezdőjátékos jelölő, műanyag koronát, amiről nekem a Hamupipőke tökhintója jutott az eszembe.

A játék célja

Minél több győzelmi pont elérése. A Voyages of the Marco Polo-val ellentétben itt tényleg van utazás. A térképen kell meglátogatni a szárazföldi és vízi helyszíneket, és az ott található jelzők segítségével tudjuk majd előre haladni az adott fejlődéssávunkon. Ami nem csak könnyíti a további lehetőséget, hanem a végén fontos eleme lesz a győzelmi pontok számlálásának.

A fejlődéssávokon túl lehet még győzelmi pontokat szerezni a megszerzett területek és kártyák segítségével is.

A játékmenet

Mint korábban írtam az Age of Expansion névre hallgató kiegészítővel együtt próbáltam a játékot. Úgy gondolom, hogy maga az alapjáték is megállná a helyét, viszont így rögtön egy fejlesztett változat részese lehettem. A játékostársaim korábban már többet is játszottak pusztán az alapjátékkal, és abban mindketten egyetértettek, hogyha nem is volt szükséges a kiegészítő, mégis elég jó irányba vitte el a játékot az a néhány változtatás.

A kiegészítőben elérhető épületek

Lecserélésre kerültek az alapjáték épületei, amik valamit gyorsítottak a játékon. Ugyanakkor szimpatikus húzás volt a készítőktől egyrészt, hogy remek műanyag tartót adtak

 hozzá, másrészt pedig, hogy az alapjáték épületei a lapkák túloldalán megtalálhatóak. Ezen felül a gyarmat./régiókártyák is lecserélődtek, amik gondolom, hogy némi változatosságot adtak azoknak, akik már rongyosra játszották volna az alapjátékot. És ha még ez sem lett volna elég, akkor kaptunk történelmi hangsúly kártyákat is, hogy még több irányban tudjuk égetni az agysejteket.

A játék pontosan 7 fordulóból áll, amiken belül 5 fázis van.

1. fázis: Építés
Itt nem kell beadni semmilyen nyersanyagot, hanem a rendelkezésre álló épületekből az adott ipari szintünknek megfelelőt (vagy alacsonyabb értékűt) vehetünk el. Ezen épület hozzájárulhatnak a fejlődéssávokon való haladáshoz, illetve az akciófázisban a lehetséges akciók végrehajtásához.

2. fázis: Növekedés

A kultúrasávon lévőn értékhez megfelelő mennyiségű lakost (munkást) jelző korongot vehetünk el a saját készletünkbe. Ezek segítségével tudunk majd akciókat végrehajtani.

3. fázis: Fizetés

A jólétsávunkon elfoglalt helyünk alapján visszakapunk munkásokat az akcióhelyszínekről a saját kikötőnkbe.

4. fázis: Akciók végrehajtása

A saját játékostábla a játék végén

Ez a játék fő része. Annyiban eltért a többi fázistól, hogy míg azokat párhuzamosan is végre tudjuk hajtani, itt a kezdőjátékostól kezdve megyünk körbe-körbe, míg mindenki ki nem passzol. Nincsen előre rögzített akciókorlát, ezért előfordulhat, hogy mikor már mindenki kipasszolt, akkor egy játékos még több akciót is végre tud hajtani.

A következő akciók lehetnek:

- hajózás: amikor egy tengeri területet hódítunk meg,

- elfoglalás: amikor egy szárazföli területet követelünk magunknak,

- támadás: egy már meghódított terület ellen intézhetünk támadást,

- kifizetés: ennek során egy választott épületen lévő korongot tehetünk vissza a saját készletbe, hogy azzal majd egy újabb akciót hajthassunk végre.

- gyamatosítás (amit mi csak "dobozolásnak" hívtunk): a régiókról vehetjük el a felső kártyát, ami valami többletet ad nekünk.

Az akciók kapcsán még van számos dolog, de ezekre most nem térnék ki, ezekről szabálykönyvben lehet részletesebben olvasni.

5. fázis: Lapok eldobása

A forduló végén meg kell nézni, hogy a befolyás sávunk alapján megtarthatunk-e annyi kártyát, amivel rendelkezünk. Ha nem, akkor ezekből el kell dobni.

A 7. fordulót követően a játék végétér és következik a legszárazabb rész, a pontozás. Nemcsak ennél a játéknál vettem észre, hogy érdekes módon be tud szippantani egy bármilyen játék, tudom élvezni a gondolkodást, a fejlődésemet és a lehetőségek mérlegelését. Viszont mikor véget ért, akkor rögtön kijózanítóan jön egy "pofon", előkerül a pontozótömb és egy számológép (vagy fejben számolás). Ilyenkor mindig csökken valamit a varázs, ugyanakkor jön egy kis izgalom is, hogy vajon pontszámban miként állhatok a többiekhez képest.

A végső térkép

Vélemény

A játékon érződik, hogy a mechanika és a téma együtt fejlődött, és nem csak egy ruha lett ráhúzva az Excel-táblára. A tervezők (Jarrat Gray és Carl de Visser) bizonyára nagy rajongói a történelem ezen korszakának, mivel pl. a kiegészítő szabálykönyvében számos történelmi tényt olvashatunk.

Az a tematika is nagyon átjön, hogy nem csak úgy megjelenünk egy adott térségben, hanem azt "tapogatódzva" kell felfedeznünk. A különféle hajók először feltérképezik a régiót, majd csak azt követően kezdik azt meghódítani.

Negatívumot nem tudnék a játék kapcsán mondani. Ugyan sima és KS-fejlesztett változat elemei eltérhetnek, de igazán elégedettek lehetünk az egyszerűbb elemekkel is.

Az Endeavor egy jó játék, aminek érezhetően lelke van. A történelmet és ezt a korszakot kedvelők számára szerintem remek választás, ugyanakkor jó választás lehet azoknak is, akik már játszottak néhány haladóbb szintű játékkal. A szabályok nem bonyolultak, nyelvfüggőségről nem nagyon beszélhetünk és még a játékidő sem túl hosszú (1,5-2 óra). Szerencse nincsen a játékban, de ennek ellenére lehet érezni benne kalandot, a tematikát.

Warhammer Quest: The Adventure Card Game

Nem igazán voltam és vagyok túl nagy Warhammer-rajongó. Ennek nem az az oka, hogy nem érdekelne, csak egyszerűen már annyi fantasy világból szóló történetet olvasok, hogy ez nem fér bele. Ugyanakkor nem is teljesen ismeretlen, mivel mikor 2006-ban felajánlották nekünk a Warhammer: Mark of Chaos számítógépes játék magyarra fordításának lehetőségét, akkor azt nem utasítottuk vissza. Az említett játék érdekessége, hogy alapvetően magyarok készítettek, de alapvetően angol nyelven.

A Warhammer Quest: The Adventure Card Game a Fantasy Flight Games kisebb dobozú játtékai között jelent meg. Nem ígért sokat, csak egy 5 játékból álló kampányt, valamint egy "kutatás" küldetést. Nem tudom, hogy volt-e arra terv, hogy később a játék kiegészítőket kapjon, de időközben ezekből nem lett semmi, és jelen állás szerint már nem is lesz. Az FFG elvesztette a Warhammeres témájú játékkiadásos jogait, ezért tőlük már nem érkezehetnek az ezen a világon játszódó társasjátékok. Ennek lett az egyik következménye, hogy újranyomás helyett a Descent/Odalent világára áttematizálva adták ki újra a játékot, Heroes of Terrinoth néven. 

Mi lapul a dobozban...

Ez a kép főleg a remek terítőválasztás miatt. :)

A játék neve is elárulja, hogy a komponensek nagy részét a normál és kis méretű kártyák teszik ki. Ezek mellett van még néhány kartonjelző, a küldetéseket tartalmazó nagyobb kartonlapok, és a játék egyik központi mozgató elemét jelentő dobókockák.

A játék célja

A WQ:TACG egy kooperatív társasjáték, ahol a játékosok (1-4) fő igyekeznek sikeresen végigvinni a kampányt. A küldetéseket nem kötelező megnyerni, mivel vereség esetén is tovább lehet haladni, viszont ezen esetben kevesebb jutalmat kapunk a következő szintre.

Játékmenet

Az WQ:TACG játék egyik fontos eleme az előkészület. Itt a küldetés lapján leírtak alapján kell összerakni a helyszín-, a szörny-, a felszerelés pakikat, valamint az eseményeket és megszerezhető tárgyakat tartalmazó kártyák halmát. Ezen felül minden küldetéshez tartozhatnak egyedi, küldetésfüggő elemek is.

A játékban először a hősök akcióit hajtuk végre. Ezek együttes száma összesen mindig négy (két hős esetén mindenki két akciót hajt végre felváltva, három hős esetén a kezdőjátékos kétszer van, a többiek egyszer). Ezt követően jön a szörnyek köre, majd meg kell nézni, hogy az adott helyszín milyen dolgokat idézhet elő, valamint a küldetéssávhoz is tartozhatnak - általában kedvezőtlen - események.

A játékos a körében négy akció közül válaszhat:

- támadás,

- segítségnyújtás egy másik játékosnak,

- a terület felfedezése,

- és gyógyulás.

A négyfajta karakternek ezeken a kategóriákon belül még vannak egyéb lehetőségei és bónuszai is. Támadás esetén például magunkra húzhatunk ellenségeket, akár a játékostársaink elől is. Terület felfedezésénél húzunk a "dungeon" pakliból, azaz találtunk valami tárgyat, vagy bekövetkezhet valami pozitív vagy negatív esemény. Egyes akciókkal pedig az ellenfeleinket is kimerített állapotba tehetjük, így azok miatt nem kell kockával dobni és a szörnyfázisban sem fognak minket sebezni. 

Azonban az akciókban csak azokat lehet használni, amik nincsenek "kimerítve", azaz amiket még nem használtunk az utolsó frissítés óta. Karakterenként eltérő az is, hogy melyik akciója végén állíthatja az összes akcióját frissített állapotba.

Mint korábban említettem a kockák és a szerencse nagy szerepet kap a Warhammer Questben. Minden akciónál jelezve van, hogy hány fehér kockával dobhatunk, és az éppen rajtunk lógó ellenfelek számától pedig az, hogy hány feketével.

A fehér kockákon a keresztbetett kalapácsok jelzik a sikert. Ezek lehetnek magukban vagy pajzzsal is felszerelve. A siker jelzi, hogy mennyit tudunk egy ellenfélen sebezni, a területből mennyit tudunk felfedezni, mennyit gyógyulhatunk, vagy mennyi támogatást adhatunk bajtársainknak. Van egy speciális kockaérték is, ami 1 sikert jelent, de utána a kocka újradobható. Ha megint ez az érték jön ki, akkor megint újra lehet dobni. A pajzs azt jelzi, hogy az ellenfél sebzéséből mennyit sikerült felfognunk.

A fekete a kocka nem a barátunk. Az üres oldal az egyedüli jó érték, ahol nem történik velünk semmi. A sebzés értéknél mindig annyi életet veszítünk, amennyi az ellenfél sebzés értéke. Pl. ha két aktív ellenfelünk van, ahol az egyik sebzésértéke 1, míg a másiké 2, és a 2 ellenfél-kockával 1-1db sebzést dobtunk, akkor összesen 3 értéket sebesülnénk. Ami sebesülés értéket persze a fehér kockákkal dobott pajzsokkal csökkenthetünk. Az ellenfél-kockának is van egy speciális oldala, ahol a nemezis értéket lehet kidobni. Ennek hatását, mindig a nemezisünk (aktuális kalandhoz tartozó főellenfelünk) lapján olvashatunk.

Vélemény

A Warhammer Quest: The Adventure Card Game nem egy túl bonyolult társasjáték. Van témája, de a történet azért nem túl erős. A fő hangsúly a területek felderítésén van úgy, hogy közben folyamatosan küzdünk a ránk zúduló ellenfelek hadával. Az akcióink

megfelelő kiválasztásával, és a társaink megfelelő támogatásával lehetőségünk van stratégiákat alkotni. A tervezhető dolgokat tovább segíthetik még a különböző felszerelések vagy tárgy kártyák is. Ugyanakkor nagyon sok minden múlik a kockadobásokon, azaz a szerencse szerepét sem modanám elhanyagolhatónak.

Olyan játékosoknak nem igazán ajánlanám, akik szeretnek sok körre előre gondolkodni, mivel elég sok véletlen tényező van a játékban. A téma miatt család számára sem igazán ajánlott, de igazából ez ízlés dolga...

Én úgy gondolom, hogy a kis doboz kellő kikapcsolódási és szórakoztatási értékkel bír. Sajnos mára nem gyártják, de talán használtan be lehet szerezni valamilyen adok-veszek csoportból, vagy még mindig nagyobb esély van megvenni újonnan a ráncfelvarrott, áttematizált verziót a Heroes of Terrinoth-ot. 

Az idei Star Wars könyv-trojka

Megint olvastam, sőt 3 könyv végére is értem. A Star Wars világ megújulása az új trilógiával egy kicsit borította korábbi történelmet. Thrawn admirális lényegében kukázódott, ha nem vesszük ide a kisebb, tévés megjelenéseit, ezért a filmek közti összekapcsoló történeteket is újra kellett írni.

Ennek tudatában kezdtem neki a James S. A. Corey (a Daniel Abraham és Ty Franck szerzőpáros) neve jelezte Tolvajbecsület című könyvnek. Aztán jött az első csalódás. A történet még az Egy új remény után és A birodalom visszavág közötti időszakban játszódik.

A lázadó hősök éppen a Yavin IV-nél történt emlékezetes ütközet után vannak. Han Solo valamiért még nem hagyta el a felkelőket, hanem bevállal egy újabb rizikós melót. Ki kell csempésznie egy lázadó kémet gyakorlatilag a birodalom szívéből. Természetesen ott újabb veszélyesebb helyzet alakul ki, de igazából nincs miért aggódni. Legalábbis a Star Wars világ főbb szereplői miatt egyáltalán nem kell, hiszen tudjuk, hogy éppen és egészségesen átvészelik A birodalom visszavágig terjedő időszakot. A mellékszereplők életben maradásáért pedig annyira nem lelkesedtem. Maga a történet nem volt rossz, de a könyv második felére mintha elfogyott volna a lendület és az ötlet is. Kicsit azt éreztem, hogy nem az írói lelkesdés és sziporka viszi előre a könyvet és mintha csak egy Hanról Solo (szóvicc!!!) novella lett volna kibővítve. Azonban a 3 könyv közül talán mégis ez tetszett a legjobban.

A történet végére egy kicsit nagyobb szerepet kapott Leia, és megjelent teljesen feleslegesen Luke is. Érezhetően nem nagyon tudott vele kezdeni semmit az író.

A következő könyv Martha Wells Pengeélen című írása volt. Van egy olyan érzésem, mintha amerikában egy kicsit túlzásba vinnék az egyenjogúsági kérdéseket, mert a történet főbb, "nem-játékos-karakterei" kivétel nélkül nők voltak. Han Solo mintha valami feminista szarviharba került volna és próbált volna okos lenni. Leiát sikerült erősen túlírni, míg a történet egyéb, de fontosnak szánt női szereplői egy kicsit fakószürkék maradtak. Még annak ellenére is a központi bonyodalmaka ők okozták. Han Solo most is saját maga volt. Bár egy kicsit unalmas volt annak tekintetében, hogy megintcsak nem volt miért izgulni. Sajnálatos módon ez a történet még kevesebbet adott hozzá a Star Wars univerzumhoz.

Ezek után már minden-mindegy alapon nekiláttam Dean Alan Foster Erőpróba írását. Ez talán nem kellett volna... Ritka borzasztó egy írás.

Dean Alan Foster volt az 1977-es Csillagok háborúja film (Egy új remény) szellemírója is. A könyvön ugyanis George Lucas van megjelenítve, mint író, de gyakorlatilag nem ő írta. Az Erőpróba olyan célzattal íródott, ha a film nem lenne sikeres, akkor ez lehetett volna az alacsony költségvetésű folytatása. Sajnos, ez teljesen érződött is. Utólag belegondolva kicsit olyan volt, mint A jedi visszatér után készült ewokos filmek.

Leia és Luke egy fontos tárgyalásra mentek a Mimban világára, de menet közben beütött egy kis probléma. Az Y-szárnyúban utazó Leia és C-3PO már erős intő jel volt, de ugye az erős sodrású folyó nem jelent minden esetben a végén vízesést. Niagarát pedig pláne nem...

A történet még bőven A birodalom visszavág kitalálása előtt íródott, vagyis inkább helyette. Egy alacsony költségvetésű helyszínen, egy mocsaras bolygón, ahol Luke találkozott egy erőérzékeny, idősebb személlyel. Nem Yodával, de még csak nem is jedivel. Ugyanakkor azért kicsit érződik A birodalom visszavág alapja. Ebből a történetből azonban teljesen kimaradt mindenféle űrharc, vagy nagyobb ütközet. Nincs benne Han Solo és Csubakka sem.

Luke és Leia, mint valami ostobácska szerelmespár próbál egyről a kettőre jutni, a maguk erősen egydimenziós karakterábrázolásukban. A történet kapcsán sokszor nem tudtam, hogy inkább sírni kellene-e vagy a könyvet sarokba vágni... Azonban hősiesen végigküzdöttem magam rajta, ezért nem maradtam el a Vaderes jelentről sem...

Őszintén azt tudom tanácsolni, hogy az Erőpróbát ne olvassa el senki! Esetleg csak a Holiday Special-t már látó veteránok. Ugyanakkor a másik két könyv egészen olvasható, mégha nem is világmegváltó.  A Tolvajbecsületet ugyanakkor jobban ajánlom, mint a másikat.

Csak egy muffin recept

Mivel hamarosan költözünk, ezért előfordulhatnak majd járulékos veszteségek. Nem vagyok benne biztos, hogy a konyhában őrzött papírlap teljesen túlélni a költözést, még akkor is, ha egy olyan fontos írástartalom van rajta, mint egy muffin receptje.

Muffint nem olyan nehéz csinálni, csak össze kell keverni mindent és be a sütőbe. De ez egy eléggé bevált recept, szóval inkább magamnak mentem le a saját blogomba.

Hozzávalók:

20 dkg liszt

20 dkg vaj

1 kávéskanál sütőpor

1/2 kávéskanál szódabikarbóna

17 dkg cukor

1 kávéskanál fahéj

1 evőkanál citromlé

8 evőkanál tej

2 tojás

pici só

csokidarabok

A hozzávalókat a tojások fehérjének kivételével egy tálba vagy edénybe teszem. A külön tett tojásfehérjéket felverem habverővel. Ezt követően keverem össze a korábbi hozzávalókat a habverővel, majd a felvert tojásfehérjék nagyjából felét keverem hozzá. Ha ezzel megvagyok, akkor jöhet a maradék tojásfehérje is. Ha nagyon folyósnak találom a masszát, akkor még egy kis lisztet lehet hozzátenni.

A csokidarabokat tényleg ízlés szerint tegyük az elegybe. Mi általában étcsokit szoktunk, de bármi más is lehet. Ha tej- vagy fehércsokit használunk, akkor érdemesebb nagyobb darabokra törni és nem nagyon elaprózni. A csokin kívül még dobálhatunk bele gyümölcsöket is.

180-200 fokon szoktam a sütőbe tenni, és addig sütöm, amíg ki nem állja a fogpiszkáló próbát.

Csak egy újabb Tajgetosz-kaland

Páran már tudják, hogy remek 10+ éves, fehér Opelunk egy ideje már a Tajgetosz névre hallgat. Elég annyit tudni, hogy hosszú pihentetés után lett hadra fogva, majd tétlenül pihent egy újabb évet, amit nem igazán segített az állapotán.

Úgy tűnt, hogy remek döntés lesz az asszony Suzukijának lecserélésére, de valószínűleg már többet költöttünk rá, mint amennyiért vettük. Elég sok probléma felmerül a nagyjából bő egy évben, mióta a tulajdonosai vagyunk. Volt aksi problémája, kinyithatatlanná vált rajta egy ajtó és hasonlók. Több apró probléma is felmerült még a rothadáson kívül. Aztán önhibáján kívül is szenvedett pár sérülést, aminek nyomán pár dolgot cserélni kellett az első részében.

Aztán az év elején jött egy újabb zsebbe nyúlós történet, aminek nyomán nagyjából 1 hónapig használhatatlanná vált. Egy kicsit telement a motortér vízzel, hengerfejes lett, majd az EGR szeleppel sem volt minden rendben. A lényeg, hogy szervízből ki, majd újra be, újra ki, majd újra be... Ezt követően már a szerelő is nevén nevezte Tajgetoszt!

Az elmúlt napokban be akartuk indítani, hogy egy kicsit megjárassuk. A #maradjanak otthon kampány ideje alatt sem árt, ha nem csak áll az autó, hanem valamerre megy is.

A család előreszaladt az autóhoz, én bezártam a lakást és már csak arra értem le, hogy az asszony azt mondja nem indul az autó. Oké, mondom neki, hogy mi történt... Betette a kulcsot, elfordította, gyújtás volt, indítási hang is, de nem akart beindulni az autó.  Jól van, ha már úgyis menni akartunk, átülünk a másik járgányba és azzal indultunk el otthonról. 

Mikor hazaértünk én is úgy döntöttem.teszek vele egy próbát. Ugyanaz. Mintha indulna, de mégsem indul. Az aksi nem adott gyenge hangot, tehát nem az merült. Viszont észrevettem egy sárga csavarkulcs lámpát a műszerfalon. Még belepillanottam a motorháztető alá (mintha bármihez is értenék), de legalább arról meggyőződhettem, hogy a hűtővíz most nem folyt bele a motortérbe, tehát nem a korábbi probléma lehet. Sokáig nem szemlélődtem, mert egész erős szélvihar volt kialakulóban...

Önerőből a Google-ig jutottam. Az meg mondott nekem sok okosságot. Motorvezéslés hiba, indításgátló, EGR-szelep. Igen, már megint ez a valami rejtélyes dolog. Nosza, hívjuk fel a szerelőt, hogy mondjon valamit. 

Ma kijött és kiolvasta a hibát. "Inmobilizer". Mi a fene! Elvileg a kulcsnak semmi baja. Tudomásom szerint nem esett szét, és nem esett ki belőle a chip. A szerelő azt javasolta, hogy keressük meg a másik kulcsot és nézzük meg, hogy továbbra is van-e a probléma. Hosszas keresés után meglett a tartalék kulcs, és azzal pöcre indult Tajgetosz. Jól van, legalább nem komolyabb a dolog!

Felsétálok a lakásba, mondom, hogy a pótkulccsal működik Tajgetosz, tehát tényleg a másik kulccsal lehet valami. Szétszedem, megnézem, és mintha hiányozna belőle a chip. De nem vagyok benne biztos, mert korábban csak kétszer szedtem szét, hogy az elemet kicseréljem benne. Egy kicsit puffogtam is magamban, hogy vajon mi lehet... Ekkor mondja az asszony, hogy TALÁN a gyerekek LEEJTETTÉK ODAKINT! Mert, hogy furcsán állt a kulcs, majd kiderült fordítva volt összerakva. A nagyobb fiú látványosan elkezdett lapítani...

- Leejtetted a kulcsot?

- Lehet...

- Szét is esett?

- Lehet...

- Miért nem szóltál?

- Mert féltem, hogy le fogtok érte cseszni...

Jól van. Egy kis baszdmegelés magamban, majd úgy döntöttem, hogy nyomozzunk csak tovább.

- Azt tudod, hogy hol elejtetted le?

- Lehet...

(Ki vagyok segítve ezekkel a válaszokkal.)

Az asszony is közbeszólt, hogy szerinte a lépcsőházban lóbálta.

- Nos, hol esett szét?

- Odakint...

Továbbra is remek...

- Konkrétabban?

- A bejárat előtti lépcsőnél.

Kicsit az esélytelenek nyugalmával lesétáltam, hátha meglesz a normál esetben a kulcsházban megbújó chip... De volt már példa, hogy másnap reggel a buszmegálló homokjában megtaláltam a lányom előző nap elhagyott fülbeválóját, mert szerinte ott veszthette el. És egy másik buszmegállóban, fagyban és télben az asszony jegygyűrűjét is sikerült már megtalálni, a fagyott, saras hóban.

Most sem tűnt túl kedvezőnek a helyzet, mert mint korábban írtam, elég baráti szélvihar is volt a kulcs leejtésének napján.

Kiléptem a bejárati ajtón, majd elkezdtem vizsgálni a világos lépcsőfokokat. Ott könnyen kiszúrtam, hogy koszon kívül más nincsen. Aztán az alsó lépcsőfok közelében kibújó fűcsomó mellett, a fekete sárvédő szőnyegen megláttam egy apró, fekete bizbaszt. Miután felvettem sem voltam biztos benne, hogy a chippet találtam meg, mivel emlékeimben valami apróbb dolog élt. De azért felhoztam, és megnéztem, hogy esetleg bele tudom-e tenni a kulcsházba. 

Bele tudtam tenni... és mint percekkel később kiderült megoldotta a problémát és ezt követően sikerült vele beindítani az autót.

A Nyugati Királyság építőmesterei

Már a megjelenésekor elkezdtem a játék után érdeklődni A Nyugati Királyság építőmesterei után, hiszen az egyik kedvenc társasjáték mechnikámmal, a munkáselhelyezéssel készült. Az pedig plusz bónusznak tűnt, hogy a doboz megjelenésében nemhogy egy egész polcot nem foglal el, hanem meglehetősen kis helyen is elfér. Az azonnali kipróbálástól és megvásárlástól viszont egy kicsit távoltartott a játék grafikai világa, valamint az, hogy már vannak hasonló működésű játékaim.

Az igazi, legnagyobb kérdésem ugyanakkor az volt, hogy ez kell-e nekem itthonra a Lords of Waterdeep mellé vagy sem. Nos, annyiban előre szaladok, hogy ebben nem igazán tudtam dönteni, ezért továbbra sem fogom miatta a webshopokat felkeresni.

Mi lapul a dobozban...

Szinte szó szerint lapulnak az alkatrészek. Az alkotók igyekeztek kitölteni a doboz minden egyes centiméreteit, és igazi legózás, tetriszezés mindent jól visszapakolni a játék után. A Nyugati Királyság építőmestereihez kapunk egy játéktáblát, több játékkártyát (épületek, segédek, adósságok, megszerezhető jóságok, illetve csúnya büntetések megtestesítésére), nyersanyag jelölőket, pénzeket, munkásokat és egyéb jelölőket. Azt kell mondanom, ha csak az anyagmennyiséget nézem, akkor úgy tűnik nagyon megéri mindaz, amit kapunk a viszonylag olcsó 10-12eFt-os árért.

A játék célja

A legtöbb győzelmi pont elérése. Ezeket megszerezhetjük a katedrális építéséből, az erénysávon elfoglalt helyzetünkből, a megépített építményeinkből, valamint megmaradt nyersanyaginkból és pénzünből. 

Játékmenet

Mint az elején már írtam egy munkáselhelyezős játékról van szó. A körünkben fogjuk a sok munkásunk egyikét és azt elhelyezzük az egyik helyre. A Nyugati Királyság építőmestereiben nem 1-2-5 munkásunk van, hanem jóval több, pont emiatt nincsen meghatározott körszám, hanem egymást követően, sorban rakjuk le a munkásainkat a helyekre, majd azokat a későbbiek folyamán akár vissza is vehetjük.

A játék egész csinos, leszámítva az
emberábrázolásokat.

Általában az egyes termelőhelyek úgy működnek, hogy lehelyezünk egy munkást, ahol vele egyenértékű nyersanyagot (fát, követ, anyagot) kapunk vissza. Ha viszont a már meglévő munkásunk vagy munkásaink mellé újabbat teszünk, akkor minden egyes ottlévő emberünk figyelembe kell venni és annak megfelelően kaphatunk valamit. Olyan is előfordulhat, hogy a munkáson túl pénzt is be kell fizetni az egyes helyeken.

Három fajta helyszínt különböztethetünk meg.

 - Van a városháza, ahonnan már nem kerülhetnek vissza hozzánk a munkásaink, és ezek fogják majd kiváltani a játék végét. Itt valamilyen építményt vagy a katedrális építhetjük.

 - A feketepiac három helyszínnel, ahol az egyes helyekre csak 1-1 munkást tehetünk. Itt valamilyen nyersanyaghoz vagy kártyához juthatunk hozzá pénzért és erényrontásért cserébe. Innen a munkásaink közvetlenül nem kerülnek vissza hozzánk, hanem a fogdába mennek.

- Az "általános" helyekre bármennyi munkásunk felkerülhet. Ezekről a helyekről a városközpont segítségével ejthetjük foglyul a saját, illetve a játékostársaink munkásait is! A sajátjaink visszakerülnek a saját készületünkbe, míg az ellenfél bábujai először a saját fogdánkba. Ezeket innen közvetlenül is visszaadhatjuk pénzért a játékostársunknak, vagy a fogdába tehetjük őket, amiért szintén pénzt kapunk. Ez elég érdekes interakciót tesz a játékba.

A városházán betelt a hely, mindenki
mehet aludni... azaz véget ért a játék!

A játék során nem csak nyersanyagokat, hanem építési terveket és segédeket is szerezhetünk. Az építési tervekből készülhetnek a bónuszt és/vagy játékvégi pontokat adó építményeink. A segédeink viszont elengedhetetlenek az építmények megépítéséhez, de ugyanakkor ők is adhatnak egyszeri vagy tartós bónuszokat.

A játék addig tart, amíg az adott játékosszámhoz megfelelően betelnek a városházán a helyek, vagy mindenki kipasszol/kiesik a játékból.

Vélemény

A játék kifejezetten jó és ajánlott! Remek árért cserébe nagyon jó tartalmat kapunk, mind anyagárban, mind játékélményben. Ha nem lenne Lords of Waterdeepem, akkor nagy eséllyel már beszereztem volna itthonra. Két fővel még nem volt lehetőségem kipróbálni, de azt mondják, hogy úgy kevésbé működőképes és egy automata játékost is be kell vonni.

A foglyul ejtés ugyan magában hordozza a konfliktusokat, de ezt nem éreztem túl erősnek, vagy olyannak, ami miatt a másik megsértődhetne. Ugyan tönkre lehet tenni egy jó nyersanyagbányát, de a munkásokat van esély visszaszerezni, és azokat utána másra felhasználni.

A játék során egy dologra nagyon érdemes figyelni, mégpedig arra, hogy ne fogyjunk ki a munkásokból, mert ezzel ki lehet esni a játékból! Előfordult, hogy volt, aki nem figyelt és elfogytak az emberei, és onnantól csak figyelhette a többiek játékát. Arra is figyeljünk, hogy lehetőleg ne "passzoljon" ki majdnem mindenki, mert tanúja voltam, hogy mindeki szándékos vagy véletlen kiesését követően perceken át elpassziánzott magával, pedig már biztosan ő volt a nyertes. Kiderült, hogy ezt a szabályt rosszul tanították, mert ha nincsen munkásod, akkor egy akcióért egy munkást valahonnan vissza lehet venni.

A játék külalakját ítélje meg mindenki maga. A játéktábla ugyan számomra is szépen néz ki, a színkezeléssel és az egyéb játékelemekkel sincsen túl sok gondom, viszont az emberalakok grafikája nem igazán jön be nekem.

Összefoglalóan úgy gondolom, hogy ez a játék megéri a pénzét, és mindenképpen ajánlott otthonra munkáselhelyezős játéknak vagy "A munkáselhelyezős" játéknak, főleg akkor, ha általában legalább 3 fős létszámmal hozzá tudunk ülni.

A képek a XXII. kerületi, Rózsakert Társasjáték Klubban készültek.

Az Utóhatás trilógia (Star Wars)

Elég régen volt már csak tisztán könyves jellegű bejegyzésem. Miután a tömegközlekedésről autóval bejárásra váltottam az olvasási időm is jelentősen megcsappant. Persze beoszthattam volna úgy is az időmet, hogy többet foglalkozzak a könyvekkel, de ez már egy másik történet.

Egy kicsit megragadtam Az idő kereke sorozat 5. könyvével. Úgy döntöttem annak a befejezését követően, hogy egy picit pihentetem a sorozatot és inkább mást keresek. Elolvastam néhány képregény-sorozatot (Hellboy, Locke & Key, The League of Extraordinary Gentlemen, Saga), de szerintem ezekről már nem lesz külön írás. A könyvek terén igyekeztem valami igazán egyszerűt, kevésbé gondolkodósat választani, ezért került előtérbe a "megújult" idővonalú Star Wars, amiben Thrawn admirális helyett egy kicsit másképpen történtek a dolgok a második Halálcsillag pusztulását követően.

Az Utóhatás-trilóga nem sokkal az endori események után veszi fel a fonalat. Az első könyvben meglehetősen kevésszer szerepelnek a klasszikus Star Wars szereplők, szinte csak említés szintjén. A főbb szerepekben a Wexley család, Jas Emari fejvadász, egy Sinjir nevű ex-birodalmi vallatótiszt és egy igen felturbózott, A baljós árnyakból megismet B-1 (B one, azaz bone, azaz csont) harci droid képtelennek tűnő csapatát ismerhetjük meg.

A Birodalom meglehetősen nehezen akarja beismerni, hogy Palpatine császár meghalt, és a kormányzatuk a végnapjait éli. A csillagromboló parancsnokok, hadurak és főbb kormányzati vezetők nem feltétlen az együttműködésben képzelik el a jövőt. Ezért az Akiván tesznek egy nagyobb kísérletet a lázadók kormányzata, az Új Köztársaság elleni egységes ellenállásra.

Az ébredő erőből elég sok mindent megtudhatunk, hogy ezen próbálkozások mennyire voltak sikeresek, de azért az odáig vezető út is érdekes lehet. Így vágtam neki a regény-sorozat olvasásának. A Wexley családból az anya, Norra részt vett a második Halálcsillag elpusztításában. Sőt, magába az űrállomásba is berepült. A fiát Temmint viszont már Az ébredő erő filmből ismerhetjük, igaz, hogy Snap néven.

Az első könyv lényegében a képtelen összeállítású csapat megalakulásáról szól. A második könyvben már megjelennek a Star Wars történetekből ismertebb karakterek, Csubival, Han Solo-val és persze Leia-val. Meg persze az is kiderül, hogy a volt hercegnő terhes... Luke-ról pedig semmi, a teljes homály. A második könyvben megjelenik egy új császárjelölt, mint főgonosz. Ez utóbbi szereplő a harmadik könyvben teljesedik ki.

Nem akarok könyvekkel kapcsolatban élményromboló lenni, ezért több mindent nem is igazán osztanék meg, de valamennyi véleményt azért megfogalmaznék.

Sajnos a könyvek nem adnak valami sokat. Ez annyiban nem volt meglepetés, hogy a hivatalos, majd kikukázott Star Wars könyvek sem voltak valami irodalmi műremekek. Itt is inkább sok minden a képzelőerőre van bízva. Amit a könyvek adnak, hogy egy kicsit belekinthetünk az Új Köztársaság politikájába, annak megosztottságába. Láthajtuk azt is, hogy egy kicsit felcserélődtek a szerepek. Valamint a végén leírásra kerül az Első Rend kifejezés is.

Sajnos, igazából nem nagyon tudom ajánlani a könyveket, még Star Wars rajongóknak sem. Bár ők bizonyára már régen túl vannak rajta.

Fedőnevek: Négyszemközt

Már közel 5 éve annak, hogy a BGG által szervezett nyereményjátékon megnyertem a Codenames névre hallgató társasjátékot. Amikor a róla készült ismertetőt írtam, nem gondoltam volna róla, hogy milyen szép karrier áll előtte. Kivívta a társasjátékos nagyközönség elismerését és közben számos, nagyra tartott díjat is bezsebelt. Ezt követően nem volt kétséges, hogy érkeznie kell a folytatásoknak is.

Természetesen érkezett a képes variáns is Codenames: Pictures néven, a nyelvi akadályok leküzdésére, de talán ez nem lett annyira népszerű a játékosok körében. Ezt követték a különféle, tematizált "hibridek", ahol már nem csak az volt újítás, hogy Disneys, Marveles, Harry Potteres, vagy hasonló ruhába bújtatták a kiadást, hanem az is, hogy a lapkák egyik felén kép, a másik szöveg volt található.

Az alapjáték 2 fős, vagy kooperatív variánsa ugyan nem volt olyan rossz, de úgy gondolták a kiadónál, hogy talán érdemes lehetne kiadni egy kifejezettén két főre optimalizált verziót. Jelen írásomban erről szeretnék megosztani pár gondolatot. Bár maga a játék már évek óta megtalálható a boltok polcain, sőt már magyar kiadást is kapott Fedőnevek: Négyszemközt néven, de csak az elmúlt időszakban szereztem be és próbáltam ki.

Mi lapul a dobozban...

A játék kibontását követően gyakorlatilag az első dolgom volt, hogy átpakoljam a tartozékokat az alapjáték dobozába, ahol kényelmesen elfér a korábbi tartozékokkal, sőt még a saját magyarított kártyáimmal is.

A szókártyákon túl, kódkártyák és sikerességet vagy kudarcot jelző kartonlapkák találhatóak meg. Igazából semmi érdekes vagy magával ragadó, még akkor is, ha az ügynökkártyák meglehetősen hasonlítanak különféle színészekre.

A játék célja

Az alapjátékhoz hasonlóan az ügynökök megtalálása. Viszont jelen esetben szigorúan együttműködő, kooperatív játékról van szó, azaz közösen kell megtalálni a 15 ügynököt, úgy hogy a szemben lévő két játékos a kódkártya feléjük eső részén csak 9-9 ügynököt lát.

Játékmenet

A játékszabály nagyon részletekbe menően taglalja a lehetőségeket, de a lényeg annyi, hogy a két játékos felváltva ad egy szót és egy számot tartalmazó tippet a szemben lévő játékosnak, aki ennyiből igyekszik kitalálni, hogy hol lehetnek a jó ügynökök.

A tippadó játékos csak egyetlen szót mondhat ki és egyetlen számot, semmilyen másféle utalást. Tegyük fel, hogy azt mondja a tippadó, hogy "szín 3", amivel ő a "piros", a "fehér", "barack" szavakra gondolt. De ugyanakkor a szemben lévő játékos gondolhat a kitett kártyák között lévő "rózsa" szóra is, ami nem feltétlenül jó megoldás.

A játék elején a műanyag talpba tett kódkártya 2 oldalas, ami azt mutatja, hogy a feladványt feladó játékosok melyik kártyákról tudják, hogy az a saját ügynököket rejti maga mögött. Mint korábban is írtam egy ilyen kódkártya egy-egy oldalán 9-9 saját ügynököt lehet látni, 3-3 bérgyilkos és 13-13 járókelő található. Ebből az következik, hogy míg az egyik játékos 3 bérgyilkost lát, abból a másik oldalon csak 1 bérgyilkos található, a másik két lehetőség egyike járókelő, míg a másik saját ügynök.

Az egyik oldalról járókelőnek tűnő kártyák mögött ügynök is található. Így előfordulhat, hogy az egyik játékos rosszul tippel, és egy járókelőt fed fel. Ilyen esetben a másik játékos még tippelhet erre a lapra, ami lehet bérgyilkos, ügynök, vagy járókelő is. Az első esetben azonnali vereség lép életbe, a második esetben egy zöld ügynök kártya kerül rá, míg a harmadik esetben a két járókelő (vagy szabály szerint idő-) lapka úgy kerül rá, hogy a szót teljesen kitakarja.

A játékban fordulókorlátozás van, azaz az időlapkák jelzik, hogy mennyi kör van még hátra. Ezek vagy a sikert jelentő oldalukkal kerülnek a játékos elé, vagy pedig a kártyákra kerülnek rá. Ha ezek elfogynak, akkor vereséggel ér véget a játék. Ezért vannak a játékosok arra kényszerítve, hogy minél magasabb számot jelentő tippet adjanak a másik játékosnak. A győzelem ugyanis csak akkor lehetséges, ha az időkorláton belül sikerül megtalálni a 15 ügynököt.

A játék során elméletileg felváltva addnak tippeket egymásnak a játékosok, de ugyanakkor lehetőség van arra, hogy az egyik játékos újra tippeket adhasson a másiknak. Mivel partijátékról van szó, ezért a játékosok maguk dönthetik el, hogy mennyire szigorúan vagy megengedően játszák a Fedőnevek: Négyszemközt.

Vélemény

Igazságtalan lenne, ha nem dícsérném a játékot. Be kell ismernem, hogy két személyre sokkal jobban működik ez a variáns, minthogy csak az egyik fél adjon folyamatosan tippeket. Így nincsen egyik fél részéről sem unatkozás, hiszen folyamatosan történi az agyalás a magas számot tartalmazó tippadás kapcsán.

Nálam a megvétel mellett szólt még az is, hogy angol nyelvű alapjátékom volt, amit nem tudtam mindenkivel játszani. Így viszont már van egy magyar paklim is, ami talán nem annyira erős. Különösen bosszantó volt egyszerre felfordítani a "csacsi" és "szamár" kártyákat, és a kódkártyán azt látni, hogy az egyik ügynök a másik bérgyilkos. Valószínűleg erre is lehet adni jó tippet, de nem egyszerű.

Én alapvetően nem szeretem a partijátékokat. Egy Activity-vel a világból ki tudnának kergetni. De a Fedőnevek (Codenames) egy kifejezetten kellemes darab, a két fős varinánsa pedig párok számára is remek szórakozást tud nyújtani. Én a különféle verziókkal együttesen már több, mint 100-at játszottam, ami szerintem elég szép szám. Ráadásul a játék ára is elég baráti.

Ugyanakkor el lehet mondani, hogy nem mindenkinek való. Sokat számít, ha az embernek jó asszociációs érzéke van, és ha jól tud látni a másik fejével. Itt kifejezetten hasznos tud lenni, ha a másik játékos szemszögéből vizsgál egy-egy szót. Az "erő" szó kapcsán pl. lehet, hogy valaki a fizikában gondolkodik, míg a másiknak a Star Wars ugrik be. Azt sem túlságosan ajánlom, hogy kettőnél több fő játsza egyszerre, mert úgy kell sugdolózni az azonos oldalon lévőknek, hogy a másik oldal ne ebből találja ki a helyes megoldást.

A játék erőssége, hogy nem igényel nagy játékterületet, sok előkészületet és segíthet egymás jobb megismerésében.