Lords of Waterdeep

Feketebot Khelben gondterhelten dőlt hátra karosszékében. Ujjait egymásba fonta, miközben a ráncok elmélyültek a homlokán. Gondban volt. Vízmélyvára urai az utóbbi időben igencsak megerősödtek, és a város befolyásáért folytatott, egymás közötti, intrikákban bővelkedő harc csak még bonyolultabb lett.

Ahogy gondolkodott, miként tudna az általa előnyösebb területeken, a hadviselésben és mágiahasználatban, előnyt kovácsolni, egyre jobban elmélyedt gondoltaiban...

A Lords of the Waterdeep játék egy az AD&D kötődésekkel bíró munkáselhelyezős társasjáték. Faerűn egyik legikonikusabb városának urainak szerepébe bújhatunk. Ahol az ő titkos céljaikat kell minél nagyobb számban teljesíteni. Ugyan más küldetések is hozhatnak győzelmi pontokat, de a végső elszámolásnál igencsak számít, hogy mennyi ránk szabott feladatot teljesítettünk.

Mi van a dobozban?

Maga a doboz az egyik kedvenc társasjáték dobozom. Szerintem nagyon jó belső inzertet kapott, amiben remekül, könnyen elérhetően elférnek a tartozékok. Az más kérdés, hogy a - sokak szerint - kötelező kiegészítő komponensei már nem férnének el az alapjáték dobozában, ha nem venném ki a dobozbelsőt. Én jelenleg is a két eredeti dobozában tartom őket, sok-sok felesleges levegővel kitöltve.

A szüleink szerint a Khelben sok a vitamin.

A játékhoz kapunk egy nagyon szép játékostáblát, ami Vízmélyének egy részletét ábrázolja. Ezen kell majd elhelyezni a vastag kartonlapkákból álló épületeket, a különféle kártyalapokat, a „munkásainkat”, azaz ebben a játékban ügynökeinket, valamint a kalandozókat megtestesítő fakockákat.

Úgy gondolom, hogy a tartozékokat és azok minőségét illetően nem lehet panasz. Azaz talán két dolgot kivéve. Az egyik, hogy kalandozók egyszerű fakockák, amik valamelyest ölik a tematikát. Ezzel kapcsolatban majd a későbbiekben írok még valamit.

A másik pedig a kisebb kartonelemek. Ezeket elég nehéz ki- és visszapakolni. A sárga, zöld és piros színárnyalatok az épületjelölőknél elég hasonlóak. Valamint a pénzek esetében egy kicsit logikátlan, hogy 1 és 5 értékűek, amikor a játékban a pénzes akciók többsége néggyel osztható szám. Ezért vannak olyanok, akik a holdsarló alakú pénzeket 4-es értékűnek használja.

A játék célja

Nagyon egyszerű, a játék végén nekünk kell rendelkezni a legtöbb győzelmi ponttal. Ezeket megszerezhetjük azonnal a teljesített küldetésekből, valamint a játék végén meglévő készleteink alapján. Ezen kívül fontos még, hogy a játék elején kapott titkos szerepünkhöz tartozó küldetésekre figyeljünk, mert ezekből plusz győzelmi pontok szerezhetőek. 

A játékmenet

A játék elején a játékosszámtól függően kapunk ügynököket. Ők azon „munkásaink”, akiket a város különböző pontjaira kell helyeznünk, hogy onnan nyersanyagokat szerezzünk be. A körünk során ez az egyik akciónk, míg a másik, hogy egy meglévő küldetést teljesítsünk, ha adott hozzá minden.

Elég jövedelmezőnek tűnik a fogolyszöktetés.
Csak kell a csapatba 4 tolvaj és két mágiahasználó.
Nem is beszélve a kenőpénzről

Térjünk vissza a munkáselhelyezésből adódó lehetőségekre, amik a játék lényegét teszik ki. Elsősorban szerezhetünk „nyersanyagokat”, amik a fakockákkal ábrázolt kalandozók. Így kerülhet a saját „készletünkbe”, kocsmánkba egy akcióval 1 pap, 1 mágus, 2 tolvaj, vagy 2 harcos.

Egy másik akcióhelyre téve ügynökünket, kaphatunk 4 aranyat. Egy következővel megvehetünk egy épületet, ami a későbbiekben újabb nyersanyag termő hely lesz, valamint adhat a tulajdonosának bónuszokat.

Vízmélye kastélyát használva mi lehetünk a kezdőjátékosok, valamint kaphatunk egy később felhasználható intrika kártyát.

Ezen ügynökeinknek egészen az ötödik körig várniuk kell

Lehetőség van a korábban megszerzett intrika kártyák kijátszására is. Ez amúgy egész jó akció, mivel az intrika kártyákkal vagy valamilyen nyersanyagot szerzünk, vagy az ellenfeleinket lassítjuk egy kötelező küldetés végrehajtásával (amit kötelező a többi küldetéskártyája előtt teljesíteni), vagy egyéb büntetéssel. Az intrika akció további jó tulajdonsága, hogy miután minden játékos lerakta az összes ügynökét a táblára, az intrika akcióban felhasznált ügynököket, balról jobbra történő sorrendben újra fel lehet használni más akcióra.

Ezen felül még egy akcióhely van, a Sziklaszirt fogadó, ahol küldetéseket lehet felvenni. Vagy úgy, hogy pénzt kapunk mellé, vagy intrika kártyát, vagy pedig eldobjuk a látható küldetéseket, és az újonnan felkerülőkből (vagy a pakli tetejéről vakon) húzunk egyet magunknak.

Fontos még megemlíteni, hogy az épített épületek is adhatnak különféle kalandozókat, aranyat, újabb ügynököt vagy mást. Ezek erősebbek az alap akcióhelyeknél, ugyanakkor a tulajdonosuk is húz belőle valami hasznot.

Egy játék 8 körig tart, amiben felváltva helyezzük le ügynökeinket és ha tudunk küldetést teljesítünk. Dióhéjban ennyi lenne a játék.

Mit gondolok a játékról?

Imádom, az egyik kedvencem és szerencsére a család is szereti. Ugyan majdnem egy száraz eurogame, ahol munkásokat kell letenni, erőforrásokat szerezni és ezekkel feladatokat megoldani. Sokan ennél többet nem is látnak bele, amit még tovább erősít, hogy a kalandozóink egyszerű fakockák. Szerencsére nekem elég sokat dob a játékon, hogy AD&D bőrbe van az egész bújtatva. A kártyákon valamennyire átjön a tematika, a magyar illusztrátorok által is készített képek nagyon szépek, míg a színesítő szövegek hangulatosak.

Saját készítésű kalandozókkal csak jobb a móka, nem?

Általában sokat esik arról szó, hogy ez egy fejlesztett Caylus, valamint, hogy a Yedo jobb játék nála. Ebben nem tudok véleményt alkotni, mert egyik játék táblás változatával sem játszottam még. Az biztos, hogy a Caylust minden munkáselhelyező játékot ősapjának tartanak, és onnan sok mindent sikerülhetett csiszolni olyan mértékben, hogy szélesebb játékoskört meg lehessen vele találni. Úgy gondolom, hogy a fantasy környezet miatt sokak érdeklődését felkeltette a Lords of Waterdeep. A Yedo a másik irány. Igazából azt annyira nem is igyekszem megismerni, mert a témája abszolút hidegen hagy. Lehet, hogy jobb játék, de mivel japán(?) jellegű világba van helyezve kevésbé érdekel.

A negatívumokról már korábban beszéltem, de visszatérnék újra a kockákhoz. A játékhoz lehet külön vásárolni figurákat, amik árából egy új játékot lehet venni. Szerencsére nekem egy ismerősöm le tudott gyártani fafigurákat, amiket Évivel együtt kifestettünk, és így azért mégiscsak egy kicsivel jobb lett az összkép. Még úgy is, hogy nem vagyunk sztárfestők.

Fontos még megemlíteni, hogy a játék kapott egy kiegészítőt is a Scoundrels of Skullportot is, ami tovább növeli a játékélményt és sokak szerint ezzel teszi teljessé a Lords of Waterdeepet.

Mindenesetre az alapjátékot is remekül lehet játszani 2-5 főig, és úgy gondolom, hogy minden létszám mellett egészen jól működik. A kétfős játék esetében az intrikák ugyan veszítenek valamit az élükből, de a kötelező küldetéssel való támadás élét elveszik az olyan intrika lapok, amikor úgy kapunk valamint, hogy a másik is kap, és nincsen harmadik, negyedik vagy ötödik személy, aki meg semmit.

A Lords of Waterdeep egy remek munkáselhelyezős játék, amit őszintén tudok ajánlani minden családnak, ahol egy kicsit beszélnek angolul. Ugyanakkor jó lett volna ezt is magyarul látni a polcokon, de mivel a játék már közel 6 éves, ezért ebből valószínűleg nem lesz már semmi.

Royals

A Békés megyében és Békés városban tett "kalandozásom" során még egy játékot kipróbálhattam Kisqqcsék ideiglenes otthonában. Ez pedig az egy órán belül lejátszható Royals volt.

A játékban a 17. században járunk és nagyobb nemesi házak bőrébe bújhatunk bele. A célunk az, hogy minél nagyobb befolyást szerezzünk az adott régiókban, majd a játék végén elmondhassuk, hogy mi lettünk Európa urai.

Ez a játék sem túl bonyolult, a doboz szerint már 10 éves kortól ajánlható is, akár gyerekek részére. Nekem egy kicsit a Ticket to Ride és főleg a Thurn und Taxis játékokra hasonlított, amit a későbbiekben majd ki is fejtek. (Most ránéztem ezen utóbbira, és látom, hogy ugyanaz a személy felelős a grafikáért is.)

Bal oldalt a térkép, középen az ország kártyák,
a jobb szélen pedig a cselszövés kártyák láthatóak

A játék előkészületeivel nem fárasztanám az olvasóimat. A www.boardgamegeek.com oldalon megtalálható a szabály, akár magyar nyelven is, aki jobban szeretne elmélyülni a játék részleteiben. A lényeg, hogy mindenki megkapja a saját színéhez tartozó fakockákat és a kezdő kártyalap mennyiséget, majd sorban mindenki a következőket teheti, kötött sorrendben:

1, Először kártyát húz. Ezen akció keretében vagy elhúz 3 országkártyát, ami történhet közvetlenül a húzópakli tetejéről, vagy az elején felfordított lapokbók, vagy pedig 1 országkártyát és 1 cselszövéskártyát. Itt arra kell figyelni, hogy a kör végére maximum 12 ország- és 4 cselszövéskártya lehet a kezünkből. A kör során ugyan ezen korlátokat túl lehet lépni, de a kör végére el kell dobnunk annyit, hogy a limiten belül maradjunk.

2, Másodszor jön a kártyák kijátszása. Ez csak egy választható lehetőség, nem kötelező. Ezen akcióban elfoglalhatunk egy szabad pozíciót a játéktáblán. Ennek során eldobunk a pozícióhoz szükséges lapmennyiséget a kezünkből, majd egy kockát leteszünk a 17. századi Európát ábrázoló térképre, majd még egyet a kapcsolódó nemesi ranghoz vagy címhez. Ugyanis minden városban különböző nemesi rangokban szerezhetünk befolyást.

Ha egy olyan pozíciót szeretnék megszerezni, amit már valaki elfoglalt, akkor oda be kell adnunk egy cselszövés kártyát is pluszban.

A játéktábla jobb alsó sarkában láthatóak
a területbónuszok lapkái

A játék három korszakon át folyik. Egy korszak akkor ér véget, ha már a húzópakliból nem tudjuk feltölteni a felfordított lapokat. Ilyenkor ellenőrizzük, hogy adott nagyobb régióban kinek a befolyása a legnagyobb és ki ott a második helyezett, és ez alapján megkapják a lapkabónuszokat. A játék a 3. ilyen korszak végén ér véget. Akinek a végén a legtöbb pontja lesz, az nyer. Bónusz kapható, ha az egyes régiókban minden városban jelen vagyunk, vagy ha az összes nemesi ranggal sikerült befolyásokat megszereznünk, stb.

És, hogy miért is hasonlít az elején említett két játékra? Itt is felfordított kártyakészletből húzhatunk, vagy a pakli tetejéről. Itt is azonos színű lapok gyűjtésével és azok lehelyezésével kerülhetünk közelebb a győzelemhez, mint a Ticket to Ride játékok esetén. Ugyanakkor a lapkabónuszos megoldás nekem nagyon a Thurn und Taxisból köszön vissza.

Ezért főleg ezen két játék kedvelőinek merem bátran ajánlani ezt a könnyedebb családi játékot.

A játék nem rossz, máskor is szívesen játszanék vele, a családnak is megmutatnám, de valahogy nem érzem beszerzésének szükségét a korábban felsoroltak mellé.

Firefly: The Game

A napokban volt 15 éve, hogy egy éves útjára induljon a Serenity űrhajó a Firefly című sorozatban. A sorozat rajongói tudják, hogy hiába kaptunk a TV-képernyőn keresztül valami zseniálisan újszerűt vissza, sajnos a TV-csatorna nem kért a folytatásból és elkaszálásra került. Később ugyan a rendezőnek még sikerült egy mozifilmet is hozzáadni az univerzumhoz, de sajnos mozgóképes formában lezárultak Malcom Reynolds kapitány kalandjai.

Bármennyire is hihetetlen, egy dinoszaursz
a kezdőjátékos jelölő

Azonban ezzel nem teljesen ért véget a sorozat, ugyanis nem csak képregények formájában kapott folytatást, hanem számos társasjáték feldolgozás segítségével is újra élhetjük a kalandokat. A nyár végén úgy alakult, hogy újra Gyulára tévedtünk egy nyaralássorozat kapcsán, ezért lehetőségem nyílt megint találkozni Kisqqccsal, feleségével Évával és Molnár Pali barátommal. Mivel Battlestar Galacticát nem akartak játszani, ezért maradt egy másik sci-fi a Firefly: The Game.

A Vörös nap rendszerben éppen 2 hajó is tartózkodik

Nos, kezdjük ott a dolgot, hogy nem kispályás előkészületekkel indultunk neki az űrbéli kereskedelemnek és csempészésnek. Házigazdánk ugyanis szinte minden kiegészítővel rendelkezett a játékhoz, ezért az alaptérkép helyett egy akkora playmat került kiterítésre, ami alig fért el az asztalon.

Miután a játéktérre felkerült minden jelző és műanyagtárgy, majd mindez körül lett pakolva kártyákkal, kiválasztásra került egy forgatókönyv, ami a játék célját jelölte. Ezt követően tudományos alapokon űrhajót és vezért választottunk, majd neki is kezdtünk a több órás szállítmányozásnak.

A játék lényege, hogy a forgatókönyv kártyán lévő dolgokat teljesítsük. Ezek eléréséhez fontos, hogy bizonyos dolgokért elmenjünk A pontba, ahol felvesszük azt rakományként (legyen az élő vagy élettelen), aztán szállítsuk el B pontba, majd vegyük fel érte a jutalmat. Ezt a mechnizmust jelölik pick-and-delivery néven. Ez mondjuk nem hangzik túl izgalmasan, de mivel a játék a Firefly univerzumában játszódik, ezért mégsem vált unalmassá több órát követően sem. Szerencsére a kezdő küldetést sikerült 3-4 órán belül befejezni...

Az én hajóm sajnos nem a Serenity lett

A játék igazából nem túl bonyolult, ha az ember megismeri az alapokat. Mikor valaki sorra kerül, akkor 2 akciót hajthat végre, amiknek egymástól különbözőnek kell lenniük, ugyanakkor azokat tetszés szerinti sorrendben megtehetik.

Csak a szokásos... hajó, ha nem jó poén.

Az első a repülés. Ennek során választani lehet, hogy csak át akarunk sunnyogni egy egységnyit az egyik szektorból a másikba és ezzel semmit nem kockáztatunk, vagy pedig teljes lökettel indulunk az ismeretlenbe. Ennek során üzemanyagot kell elégetnünk (ha még nincs olyan fejlesztésünk, ami nem igényli az üzemanyagot), majd szektoronként találkozás kártyákat húzni. Ennek során lehet az, hogy nem történik velünk semmi, vagy éppen valaki megállít és valami kellemetlen dolog következik be, amit valahogy meg kell úsznunk, vagy elszenvedni a káros következményéket. A térképen ugyanis nem csak mi mozgunk, hanem a Szövetség és a Fosztók hajói is, akik súlyos problémákat okozhatnak csempész... izé, legális szállítmányozási feladataink közepette.

A következő akció a vásárlás. Itt vehetünk üzemanyagok, hajó alkatérészeket, felszerelést vagy legénységet.

A harmadik akció az ügyletelés. Ez arról szól, hogy vállalhatunk új munkákat, vagy éppen eladhatunk árut vagy csempészárut valamelyik ügyfelünknek. 

Szerencsére sikerült a leggyorsabban annyi pénzt összekeresked-
nem, amivel leghamarabb megnyerhettem a játékot.

A negyedik lehetőség a munka. Itt egyszerűen szerezhetünk 200 pénzt, vagy pedig megpróbálhatunk teljesíteni egy küldetést. Ez utóbbihoz rendelkeznünk kell a küldetés szükségleteihez, valamint ezt követően ki kell fizetnünk mindent a legénységet is. Nem olyan könnyű gyorsan nagy pénzt szerezni.

A játék legnagyobb szépsége a hangulata. Szinte a Joss Whedon teremtette világban találjuk magunkat, ahol a különböző kártyákon találkozhatunk a sorozat kisebb és nagyobb szereplőivel. Ez a nagyon egyedi hangulat teszi igazán nagyon élvezetessé a játékot. Valóban úgy érezhetjük magunkat, hogy mi vagyunk Whedon Han Solójának, azaz Mal kapitány bőrében, ahol nagyon kell figyelnünk azt, hogy elkerüljük a Szövetség figyelmét és a Fosztók kegyetlen támadásait.

A játék nagyon tetszett és egy remek élménnyel lettem gazdagabb... És nem csak azért, mert nyertem is.

A végére azért írnék pár negatívumot is. A játék nagyon elhúzódhat. Mi papíron a legrövidebb forgatókönyvet választottuk, de nem tartok kizártnak egy 8-10 órás szeánszot sem. Sőt, elméletileg annyira belefeledkezhetnének a játékosok a partiba, hogy csak utazgatnak, felfedezik a játékot és közben nem teljesítik a küldetéseket. Ez akár a végtelenségig is elnyújthatná az egészet. A játék maga nem tűnik túl bonyolultnak, bár lehet, hogy elnéztünk néhány szabályt. Ugyanakkor nem is annyira szigorú, mert a lényege pont az lenne, hogy a Firefly/Serenity sorozat/filmek világát át adja és ebben a résztvevők remekül érezzék magukat. Éppen ezért is merem csak azoknak ajánlani elsősorban, akik életében nagy űrt hagyott a tévés kaland megszüntetése.

Century: Fűszerút

Idejét sem tudom már, mikor fordult elő, hogy hazahoztam egy játékot és még aznap sikerült vele játszani. Ráadásul kétszer is.

Miután láttam Tom Vasel videóját a játékról, valamint kellő módon utánaolvastam, megint előjött a "KELL" érzés, és ezt követően tényleg azon voltam, hogy meglegyen a játék. Az már csak erős plusz, hogy a Piatniknak köszönhetően magyarul sikerült beszerezni a Century: Fűszerutat

A játék célja

A játékban fűszerkereskedőket alakítunk, akik a 4 féle (fahéj, kardamom, sáfrány, kurkuma) fűszerekkel és kereskedőkártyákkal való ügyleteléssel a legtöbb pontot igyekeznek megszerezni. Ehhez a játék végére pontkártyákkal, érmékkel és (nem sárga) kockákkal kell rendelkeznünk.

A játék szabályai

Alapvetően teljesen családbarát játékról beszélhetünk, ami már csak abból is érződik, hogy 1 db kartonlap jelenti a szabályt. A doboz kinyitásakor egy kicsit tanácstalanul szemlélődtem, hátha még van valami szabályszerű a dobozban, de nem volt. Ennyi helyre könnyedén elfért a Century: Fűszerút szabálya.

Az előkészületek résszel nem fárasztanám az olvasóimat, hanem rögtön a játékosok lépéseit ismertetném. Szóval a soron lévő személy a következők egyikéből választhat:

1. Kártya kijátszása

A játékos a kezéből egy lapot maga elé helyez, majd érvényesíti a kártya hatását. Ez a hatás a kijátszott kártya típusától függ. Ha ez a kereskedőkártya egy fűszerkártya volt, akkor a lap bal felső sarkában lévő fűszereket kapja meg, ha fejlesztéskártya, akkor a lapon jelzett kockák számával megegyező fűszerfejlesztést hajthatunk végre, ha cserekártya, akkor a felül jelzett fűszereket tudjuk cserélni a nyilat követő fűszerekre, a jelzett arányban, viszont a rendelkezésre álló fűszereink mennyiségében.

2. Kártyaszerzés
A kereskedőkártyákat a játék elején felfordított hat lap közül húzzuk. A legbaloldalibb kártya ingyen van, míg a mellette lévő már 1 kockánkba, az ezt követő 2 kockánkba, stb. kerül. A lényeg, hogy az elhúzott kártyától balra lévő lapokra rá kell helyeznünk egy tetszőleges színű kockánkat. Ha az elhúzott lapon van kocka, akkor azt megkapjuk a saját készletünkbe. Az elhúzott lap a kezünkbe kerül, míg az elhúzás helyét fel kell tölteni a tőle korábban jobbra lévő lappal és az összes többit szintén jobbra kell egy hellyel tolni. A hatodik helyre pedig értelemszerűen a pakliból új lapot kell húzni.

3. Pihenés

Ha nem tudunk semmilyen számunkra hasznosnak tűnő akciót végezni, akkor "pihentethetjük" magunkat, ami azzal jár, hogy a korábban kijátszott összes lapot visszavesszük a kezünkbe.

4. Pontszerzés

A játék előkészületeinél kihelyezett 5 pontkártya közül húzhatunk tetszőlegesen, ha tudjuk teljesíteni a szükséges feltételt. A legbaloldalibb lapért még elhúzhatunk egy aranyérmét, ha a mellette lévő vesszük el, akkor pedig egy ezüstöt.  A többi helyről szerzett pontkártyáért nem jár plusz pénz. Az üres helyet itt is fel kell tölteni a maradék lapok jobbra tolásával.

Sajnos ezek a pontkártyák nem hozták meg a győzelmet

A játék egészen addig tart, amíg  egy játékos elhúzza az 5. pontkártyát (2-3 játékos esetén a 6-at). Ezt követően még mindenki befejezi az aktuális kört. Értelemszerűen az már nem jön, aki az adott körben a játék végét kiváltó játékos előtt következett. Ezt követően jön a pontszámolás. Itt figyelembe kell venni a begyűjtött pontkártyákon szereplő értékeket, az arany (3 ponr) és az ezüst érmék (1 pont) után járó pontokat, valamint minden nem-sárga kockáért járó egy pontot. A legtöbb ponttal rendelkező játékos nyer.

Pedig ez egy nagyon jó lapnak tűnt a stratégiámhoz
(3 zöld fűszert cserél 3 barnára)

A játék valami zseniálisan egyszerű. Sokan biztos a fejüket verik falba, hogy miért nem ők találták ki. De ugyanakkor az is lehet, hogy más formában már létezett, csak nem állt mögötte ilyen ügyes hírverés. Mindenesetre a játék itthon betalált, mert élvezte a közel 8 éves fiam és 10 éves lányom is. Sajnos még a feleségemnek nem sikerült prezentálni, de hamarosan erre is sor kerül.

Bármennyire is egyszerű a szabálya, amit korábban említett gyermekeim olyan 5 percen belül elsajátítottak, mi mégis beleszaladtunk abba a hibába, hogy az első játék során rossz volt a fűszerek értékének sorrendje. Erre nem árt figyelni: sárga - piros - zöld - barna. A kétoldalas játékszabály kapcsán először azt hittem, hogy a tényleges szabály hiányzik, vagy csak egy viccről van szó, de tényleg ennyi a szabály. Ami - szerintem - teljesen jó.
 
Mindezidáig kerültem, de elkerülhetetlen, hogy összehasonlítsam a Splendorral. Több helyről jött a vélemény, hogy Splendor-gyilkos a játék, és valóban, bizonyos tekintetekben nagyon hasonlóak egymásra. Mindkettő egy könnyedebb családi játék, amit nagyon könnyen meg lehet tanulni és szeretni. A Fűszerút is nagyon kevés témával rendelkezik, itt is csak kockaszíneket váltunk át másikra és matekozunk, de ugyanakkor ez nagyon jól működik. Mindkét játék sokkal kisebb dobozban is elfért volna. Itt kell megemlítenem azt is, hogy látszólag egész remek inzertet kapunk, de hamar kiderült, hogy a nagyméretű kártyák így is kiesnek a tartójukból. Ha valaki kártyavédőzni szeretne, az valószínűleg kukázza majd az inzertet.

...nem is annyira jó.

A jónak tűnő inzert...

Ha a Fűszerút nincsen ilyen jól összerakva tartozékilag, akkor lehet, hogy nem lennék ennyire elragadva. Azonban a magyar kiadásban is kapunk a magyar szabály, a kártyák, a színes fakockák mellé nagyon hangulatos tálkákat és fémpénzeket. Sajnos a játszószőnyeget nem, azt külön kellene beszerezni.

Negatív és pozitív oldal:
- túl nagy doboz,
- a nagyméretű kártyák kilógnak az inzertből,
- alapban nem jár a playmat (játszószőnyeg),
- picit magasnak tűnő ár,
- ez egy sorozat első darabja,
- nincsen orkok, goblinok és egyéb fantasztikus lények,
+ látszólag remek inzert,
+ remek tartozékok: tálkák és fémpénzek,
+ rövid, érthető és egyszerű játékszabály,
+ a "még akarom játszani" érzés.

Összességében egy nagyon jó játékról van szó, ami megfelelt a várakozásoknak és érdemesnek találtatott a beszerzésre. Ugyan van pár apróbb hibája, de ezek nincsen kihatással a játék nyújtotta remek hangulatra.

A Century: Fűszerút a Játékmester Társasjátékboltból érkezett a gyűjteményembe.

Cry Havoc

A református, az evangélikus és a katolikus leült egy asztalhoz kártyázni... akár egy rossz vicc kezdete is lehetne, de nem arról van szó. Ugyanakkor a dolog még csak nem is teljesen pontos, mert négyen ültük körbe az asztalt, ahol a 4. játékos vallási hovatartozását homály fedte (de nem is feszegettem), illetve nem kifejezetten kártyáztunk, hanem kártyaelemeket tartalmazót játékot játszottunk, ami a Cry Havoc volt. De ne szaladjunk ennyit előre.

A dolog ott kezdődött, hogy Gyulán tartottunk egy kis őszi szünetet családostul. Molnár Pali barátomat (és A birodalom bajnoka című társasjáték szerzőjét) megkérdeztem, hogy mit érdemes megnézni a környéken és hová kell feltétlenül elmenni, ha már arra járunk, és ennek keretében az egyik este játékra invitált. Utunk a festő szépségét sötétben annyira nem észlelhető Békésbe vezetett, kisqqcs (Star Realms harcostárs) otthonába. Itt ugrottunk neki az akkor esseni újdonságnak számító játéknak.

A Portal Games zseniális ütemben indította el a hype-vonatot. Kivitte a játékot egy nagy amerikai rendezvényre, ahol a The Dice Toweres srácokat rendesen megetetve tovább lökte az egyre gyorsuló lokomotívot. Az esseni nagy játékvásár és kiállítás idejére már ez volt az egyik legfelkapottabb érdekesség, amit mindenki akart látni és kipróbálni. Jó... nem teljesen mindenki, de nagyon sokan. Aztán mostanra nagyjából el is csendesült a dolog.

Nagyjából itt is rengeteg jó dolgot fel lehet sorolni előzetesen a játékkal kapcsolatban. Számomra tetszetős borító (amiről valamiért a Crysis számítógépes játék ugrik be), sci-fi téma, területfoglalással, egy kis pakliépítéssel, kártyavezérelt játékkal, aszimmetrikus felekkel és minifigurákkal. Úgy éreztem, hogy nem is nagyon mehet félre a dolog, még akkor sem, ha Portal Gamesről van szó.

A kezdeményezési sáv

Az alaptörténet szerint három erős faj szinte egyszerre felfedezett egy bolygót, amelyen mindannyiuk számára értékes erőforrások voltak található. Ezekért indultak mindannyian harcba, miközben rájöttek a bolygó nem lakatlan, hanem az erős Trog faj lakja, akik mindent megtesznek szülőhazájuk megvédéséért. A három megszálló faj mindegyike és a trogok más-más dologokban erősek, más-más módon tudnak könnyebben győzelmi pontokat gyűjteni, amik segítségével megnyerhetik a játékot.

A Cry Havoc-ot alapvetően 4 főre tervezték, ahol 2 és 3 fős játék esetén a Trogokat senki sem irányíthatja, míg 4 fő esetén az egyik játékos egységei lehetnek, ezek a meglehetősen brutálisnak tűnő lények. Bolygójukat teljes erőbedobással próbálják megvédeni a támadók ellen, akik viszont nem akarnak engedni az előttük elterülő gazdagság megszerzésének lehetőségéből.

A játékot az fogja nyerni, aki a legtöbb győzelmi pontot képes megszerezni. Győzelmi pontok gyűjtésének több lehetősége van. Lehet területek elfoglalásával, foglyok szerzésével, ellenséges egységek elpusztításával vagy akár bizonyos taktika és képesség kártyák felhasználásával szerezni.

A játék elején minden játékos megkapja a saját seregét, a saját jelzőivel és egyéni képességekkel bíró kártyáival. A játéktáblát és az egyéb elemeket a szabálykönyv elején található módon kell elrendezni, majd indulhat a játék. A Cry Havoc 5 vagy kevesebb fordulóból áll. Minden egyes fordulóban 6 fázis található, amelyek:

 - az események,

 - kártyák húzása,

 - akciók végrehajtása,

 - csaták végrehajtása,

 - foglyok kezelése,

 - pontozás (ha szükséges).

1. Az események szakaszban végre kell hajtani az eseményeket, frissíteni kell a kezdeményezés sávokat, valamint a korábban kimerített kártyákat.

2. Ezt követően kell lapokat húzni a saját taktika pakliból. Egészen pontosan négyet, de a kezünkben lévő lap mennyiségét 7-re kell csökkenteni, ha ezzel a húzással túllépnénk azt.

3. Az akciók rész a játék lényegi része. Itt a következő akciókat lehet végrehajtani:

 a) mozgás (A kezünkben lévő lapokból kijátszunk bármennyit, és rajtuk lévő mozgás ikonokat használjuk fel. A mozgásikonokkal megfelelő számú mozgáspontunk lesz, amit az egységeinkkel bármilyen kombinációban felhasználhatunk.)

 b) toborzás (A kezünkből kijátszott lapokon található toborzásikonokkal, az ikonok számával megegyező egységet toborozhatunk a főhadiszállásunkra.)

 c) építmények építése és/vagy azok aktiválása (Szintén, a korábban ismertetett módon tudjuk felhasználni az építési pontjainkat építmény építésére vagy aktiválására.)

 d) két taktika kártya húzása és egy eldobása

 e) pontozás kiváltása

Ezeken kívül egyszer felhasználhatunk képességet is az adott fordulón belül. Ez nem számít akciónak.

4. A csata elég érdekes és nem teljesen szokványos. Először a harcoló felekből a támadó teszi a harci lapjának egyik részére az egységet, majd a védekező. A harci lapon három helyre lehet tenni az egységeket. A területért folyó harcra, fogolyszerzésre, vagy gyilkolásra. Az egyes "harci területeken" külön kerülnek megmérettetésre a felek, ami elég érdekes kimenetekkel járhat. Vannak még "egyéb apróságok", amikre most nem térnék ki.

5. Itt minden foglyot ejtő játékos kap 1 győzelmi pontot minden nála lévő fogolyért. Ezen felül a foglyokat visszakérő játékosok 2 győzelmi pontot veszítenek, ha igényt tartanak a saját egységeikre.

6. A pontozást kiváltó játékos 1 gyp-t kap minden olyan területért, amit ő birtokol. Ezt követően minden játékos annyi győzelmi pontot kap, amennyi kristály van az általuk birtokolt területeken.

A játék akkor ér véget, amikor az utolsó pontozásra sor kerül és akkor a legtöbb győzelmi ponttal rendelkező játékos nyeri a játékot.

A játékot ugyan egy kicsit elrontottuk, mert nem egészen úgy fejeztük be, ahogy az a szabálykönyvben meg volt írva, de úgy gondolom, hogy menet közben jól szórakoztunk. A leírás során elég sok mindenre nem tértem ki, de talán valamennyi betekintést sikerült nyújtanom a játékba. A Cry Havoc meglehetősen szórakoztató, magában egyedi dolgokat hordozó játék lett, ami valahogy mégsem lett - számomra - egy kiemelkedően jó darab. Ez nem jelenti azt, hogy nem játszanék még vele, ha lehetőségem lenne, de igazából nem is kaparok azért, hogy ez legyen a legközelebbi játék, amit újra az asztalon szeretnék látni.

Annyit még tényleg hozzátennék, hogy tényleg nem rossz játék. De ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy nem fog megragadni tartósan a BGG élmezőnyében, és lassan feledésbe merül. Sajnos nem sikerült egy igazán klasszikust megalkotni, de ugyanakkor azt sem tudnám megmondani, hogy hol hibázik a játék. Érezhetően mindent megpróbáltak a készítők, de mégis hiányzik valami plusz.

Scythe

Jakub Rozalski képek sokat dobnak a hangulaton

Mikor tavaly ősszel robogott a Scythe nevű játék megvalósulási hadjárata a Kickstarteren (továbbiakban KS), akkor egyáltalán nem értettem, hogy mi az a nagy rajongás, ami azt körbeveszi. Elképzelni nem tudtam, hogy miért vannak annyira besózva a gondolkodósabb, eurós játékok kedvelői egy olyan társasjáték iránt, ami elég egyedi témát hoz. Mivel nem kérdeztem rá náluk, ezért gondolom, hogy ez lehetett az ok...

A Scythe szerzőjét Jamey Stegmaiert onnan ismerhettük korábban, hogy remek társasjáték kiegészítő komponenseket készített, amivel egészen más, sokkal jobb hangulatot tudtunk kölcsönözni egy alapvetően fakockákból és szürke játékelemekből álló társasnak. Az szinte biztosnak látszott az egész KS kampány alatt is, hogy a minőségi és egyedi alkatrészekkel biztos nem lesz baj. A fa és karton jelölőkön túl eleve jártak műanyag minifigurák a játékhoz, amikhez további fémpénzeket és hasonló kiegészítőket kérhettünk. Akkor valahogy ez a dolog annyira nem fogott meg. Nem volt kedvem vakon csatlakozni egy újabb KS-hez. Azonban még a nyáron lehetőségem nyílt kipróbálni a már azóta megjelent játékot.



A traktorista sárgák hősének hátasállata egész furcsa

A történet szerint valamikor az 1920-as években járunk a nagy Világháború után, egy alternatív világban. Európa még nem teljesen pihente ki a nagy világégést és még mindig vannak nyomai a küzdelmeknek. Az események színhelye egy alternatív Kelet-Európa, ahol az ott lévő frakciók vetnek be mindent a hatalom megszerzéséért. Azonban a termőföldeket nem csak parasztok járják, hanem a nagy háború mozgó gépszörnyei, a mechák is... Meglehetősen érdekes a koncepció és valóban egyedi hangulatot kölcsönöz az egészhez. Ahogy a játék grafikai/képi világa is, amit ráadásul külön is meg lehetett vásárolni.



A kommunizmus győzni fog.
A vörös játékos kiváltotta a játék végét.

A játék célja, hogy a legnagyobb vagyonnal rendelkezzünk a játék végére. Ennek kiváltására egy játékosnak legalább 6 csillaggal (teljesített feladattal) kell rendelkeznie az úgy nevezett diadalsávon. Ezek elérése nem annyira könnyű feladat és elég lassan is indul be a dolog, de mikorra megszerezzük valamiből a 3. csillagunkat, akkor onnantól számolva viszonylag gyorsan jön már a maradék 3. Persze csak akkor, ha mi vagyunk a leggyorsabbak és ha sikerül optimálisan gazdálkodnunk.

A Scythe alapvetően egy munkáselhelyezős és gazdálkodó játék, amiben lehetőségünk van, sőt szinte kötelező legalább két harci ütközetet is megvívnunk. Azonban elsősorban a játék nem a harcról és a területszerzésről szól, mivel a sok csatakezdeményezéssel, sőt azok számunkra pozitív kimenetelével negatív hatást is okozunk saját magunk számára. A népszerűségünk ugyanis csökkenhet, ami nagyban befolyásolja majd a pontjaink számát.

A tartozékokra nem lehet panasz

A játékban további egyediség a kalandozás. Minden frakciónak van egy hőse, aki különböző kalandokba bocsátkozhat. A találkozáskártyák megszerzésével onnan három lehetőség közül választhatunk. Ezek segítségével nagyot lökhetünk stratégiánkon, de akár változtathatunk is azon. Egyedi találkozásnak vagy kalandnak tekinthető a térkép közepén található Gyár meglátogatása is, ahol az első látogatáskor szintén szerezhetünk egy kártyát. Ennek a Gyárnak a játék végén is nagy szerepe lesz, hiszen a végső birtokosa további előnyöket szerezhet. Sajnos ezek a kalandok hamar kimerülnek, és csak apróbb színt visznek a játékba.



Mint azt két bekezdéssel korábban írtam a fő mechanika az erőforrás gazdálkodás és a munkáselhelyezés. Itt azt kell mondanom, hogy Stegmaier úr valami egészen szépet alkotott. Nem mondanám teljesen egyedinek és forradalminak a háttérötletet, viszont a kivitelezés elég jól sikerült. A saját frakciónkhoz tartozó játéktáblánk ugyanis apróbb mélyedéseket tartalmaz, ahová elhelyezhetjük különböző méretű jelzőinket. Azok elvétele vagy átpakolása után nagyon könnyen áttekinthetően láthatjuk, hogy miben változnak későbbi lehetőségeink.

Az egyedi játéktáblánkon 4 terület található, amik mindenegyikén találhatóak a felső és alsó részeken akciók. Ezeket egy saját körünk során külön-külön, vagy akár együtt is használhatjuk, azonban olyant nem csinálhatunk, amit az előző körünkben is tettünk (kivéve az egyik frakciónál). A felső soros akcióknál lehet erősítés, termelés, mozgás vagy kereskdelem, míg az alsó soros akcióknál fejlesztés, telepítés, építés vagy sorozás.

Kicsi a rakás

Rengeteg mindenről lehetne beszélni a szabályok kapcsán, hiszen azok egy 32 oldalas szabályfüzetben szerepelnek. (Szerencsére ez már elég hamar, még a KS kampány alatt, elérhetővé vált magyar nyelven is.) Előljáróban talán a harc érdemelne még pár szót kedvcsinálóként... Ha egy karakter mechjei és/vagy fő karaktere a köre végén egy olyan mezőn van, ahol az ellenfélnek mechejei és/vagy főhőse található, akkor harc veszi kezdetét. A harchoz egy tárcsán kell beállítani egy támadó számot, aminek értékét növelni lehet harci kártyákkal is. Mindez titokban történik a felek között, tehát az összevetés során lehetnek meglepetések. A harc győztese és azok egységei a megnyert mezőn maradnak (és elnyerik az ott lévő nyersanyagok jogát), míg a vesztes fél egységeinek el kell onnan kullognia (ráadásul a munkásai a kezdőbázisra kerülnek). Azonban további érdekesség, hogy győztes annyi népszerűséget veszít egy-egy ilyen harc alkalmával, amennyi ellenséges munkást elkergetett a megnyert mezőről.

A győzelmem után Scythe-átva néztem én is...

A Scythe-ban elég sok lehetőség rejlik és elég sok lehetőséget nyújtanak a különböző frakciók is. 4-5 fővel a játék egész jól működik, nem vészesek a holtidők sem, ugyanakkor azt még nem sikerült megtapasztani, hogy 2 játékos esetén milyen lehet a játék. Nekem alapvetően tetszett, ahogy feleségemnek Évinek is. Mindketten szeretjük az eurós játékokat (is), de a játék kidolgozottsága látvány és praktikusság szempontjából teljesen levett a lábunkról. Gondolkodtam rajta, hogy meg kellene venni, de szerencsére éppen nem volt kapható. Annyit még hozzátennék, hogy alapvetően nincsen a játékban semmi égrengető újdonság, de a mechanikák kellemesen vannak összerakva és valahogy öröm volt ilyen tartozékokkal játszani.

Jó hír lehet a játék iránt érdeklődőknek, de az idegen nyelveket kevésbé beszélőknek, hogy a Scythe magyar nyelven is érkezni fog. Ha lehet hinni a Delta Vision és Stegmaier úr előrejelzésének, akkor már valamikor 2017 februárjában megkaphatjuk a játékot. Amint mindenféleképpen ajánlok, ha egy kicsit többre vágyunk a szárazabb eurogémeknél, de ugyanakkor nem szerencseközpontú, dobókockadobásokra épülő játékot szeretnék a birtokunkban tudni.

A játékot még valamikor a nyár végén próbáltam ki a Gémklubban, Simák Tamásnak és remek szabálymagyarázatának köszönhetően. Azóta azonban sok idő telt el, ezért a leírásomban előfordulhatnak tévedések. A teljes magyar játékszabály itt található. A képek egy része a BGG-ről vagy saját forrásból származik.

Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet

Ahogyan tavaly úgy idén is csak egyetlen filmre akartam elmenni moziba önmagamtól. Ez idén is egy Star Wars film volt, ahogy 2015-ben. Akkor valamiért nem találtam alkalmat gondolataim lejegyzésére Az ébredő erő kapcsán, de idén nem szeretnék ebben a hibába esni és még viszonylag gyorsan írnék pár sort a Zsivány Egyesről.

Mielőtt azonban az idei Star Wars moziról gondolkodnék hangosan néhány megjegyzést fűznék a VII. epizódra is. Tavaly a Disney erős biztonsági játékot játszott Az ébredő erő kapcsán. Egyszerre akart megfelelni minden igénynek, ezért egy meglehetősen felemás mix keveredett ki a dologból. Új karaktereket akart bevezetni, egy új világépítéssel és helyzettel, miközben a régi színészeket megpróbálták búcsúztatni. Az ébredő erő egyszerre volt folytatás és reboot, mivel gyakorlatilag semmi olyant nem láttunk, amivel a korábbi részekben ne találkoztunk volna. Ugyanakkor az egész nem volt rossz, de mégis valami hiányzott és nem volt bennem túl nagy késztetés, hogy azóta többször is újranézzem. Azonban lassan itt lenne az ideje, és akkor talán többet is írok róla.

A Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet viszont valamivel bátrabb volt, mint a Disney első Csillagok háborúja fecskéje. Miközben a megszokott világot láthattuk, nem a "szuperhősök" kerültek előtérbe, hanem a kisemberek, a hétköznapok figurái, akiket azért mégis hősi szintre emeltek a dolgok alakulásai.

A történet során "szó szót követett". Ugyanis a főhősnőnket, Jyn Erso-t (ejtsd: örSZÓ) megbízták azzal, hogy kutassa fel apját Galen Erso-t (ejtsd: örSZÓ), aki a Halálcsillag nevű félelmetes csodafegyver tervezője. Ehhez először rá kell bukkannia Saw (ejtsd: SZÓ) Gerrerára, akit amúgy elég nehéz megközelíteni. Jyn segítőtársai között van Cassian Andor és egy droid, K-2SO (ejtsd: kéj-tú-SZÓ) is. A feladat nem könnyű, ugyanis Birodalom megtesz mindent annak érdekében, hogy a Halálcsillag sokáig titok maradjon, ahogy az ahhoz kötődő minden dolog is. A Lázadás/Szövetség legfőbb ellenfelei Orson (ejtsd: orSZÓn) Krennick igazgató és a Halálcsillag jogát magának akaró, egy az előzetesekben nem látható meglepetés szereplő, egy bizonyos kormánySZÓ... És persze ott van Darth Vader is.

Sok dolgot nem árulok el, hogy a filmben a szereplők azért küzdenek, hogy ellopják a Halálcsillag tervrajzait, hátha találnak abban valami gyenge pontot. Azzal sem lövöm le a poént azok számára, akik már látták az Egy új reményt, hogy ez sikerülni is fog nekik. A kérdés az, hogy ez miként valósul meg, illetve mi lesz a hősök sorsa. Valamint, hogy közben milyen titkokra és érdekességekre derül fény.

A film előtt a sajtó attól volt hangos, hogy újraforgatásokra volt szükség, mert a fejesek túl sötétnek gondolták a filmet. Abban igazat adok nekik, hogy nem annyira vidám a történet, ugyanakkor - számomra - felesleges volt humoros jeleneteket és beszólásokat beleerőltetni. Ezek nélkül is működött volna az egész. Azonban egy kicsit szembetűnő volt, hogy az előzetesekben látott jelenetekből néhány kimaradt...

A Zsivány Egyes is igyekezett kiszolgálni a rajongókat, mint Az ébredő erő, ugyanis itt is voltak visszaköszönő dolgok. Nem csak tárgyak, hanem "ismerős" szereplők is. Némely esetben azonban egy kicsit túllőtték a dolgot. Néhány digitálisan feltámasztott karakter esetében egy kicsit furcsa a megjelenítés. Az egyik "szereplő" esetében úgy tűnt, mintha egy kimaszkírozott, balzsamozott hulla mozogna, akinek az idegeit elektromossággal stimulálják. Nem mondom, hogy borzasztó volt, de mégis nagyon furán hatott. A film után azon gondolkodtam, hogy ez vajon valami teszt-e a közönség felé, amiben az ilyesfajta megjelenés kapcsán kíváncsiak a reakciókra. Siker esetén én nem tartom kizártnak, hogy a jövőben többször is fognak ehhez a módszerhez nyúlni. Arra is elég nagy esélyt látok, hogy a VIII. részben majd lesznek visszatekintések a múltba, ahol az egyes szereplők fiatalabb változatait láthatjuk majd digitális formában.

Úgy vélem, hogy a Zsivány Egyes egész jól sikerült, hozta a Star Wars filmek hangulatát, mint képi, mint pedig zenei téren. Ugyan az elején elég kapkodva jöttek egymás után a helyszínek és egészen más szemszögből láthattuk a világot, de mégis szórakoztató volt az egész. Egyáltalán nem bántam meg, hogy moziban néztem meg.

Mielőtt még zárnám ezen blogbejegyzésemet kitérnék pár negatív dologra is a CGI szereplőkön túl. A filmet 3D-ben néztem meg, de nem annyira éreztem neki szükségét. Nem adott annyi pluszt, hogy mégegyszer úgy akarjam megtekinteni. Nem vagyok az eredeti hangok sznobja sem, de Vader magyar hangja elég botrányos lett... szerintem... és ahogy olvastam máshonnan a többség szerint is.

Mindenesetre a Zsivány Egyes arra jó kísérlet volt, hogy a jövőben is jöhetnek a különálló Star Wars filmek. Bizonyára többen megnéznénk, hogy miként lopták el (a Császár szándékának megfelelően) a bothan kémek a második Halálcsillag tervrajzait. De egyelőre azonban az új Han Solo film kilátásban, majd egy Boba Fettes. Ezek előtt pedig jövő karácsony előtt a sorozat VIII. epizódja, amit szintén moziban szeretnék először megtekinteni.

Most pedig vár a Scarif, a Star Wars Battlefrontban...

Mit jelent a gémerség? Hol van a határ, amíg még játék valami?

Nemrégiben a magyar társasjáték közösségen belül engem választottak a Hét gémere címre. Ezt követően csak annyi volt a feladatom, hogy néhány oldalt kitöltve, sok-sok kérdésre adjak választ. Tagadnám, ha azt állítanám, hogy nem élveztem volna. Ugyanakkor az egész egy kicsit el is gondolkodtatott. Jelen írásom csupán egy kis agymenés, különösebb cél nélkül.

Ki is számít gémernek? Honnantól is érezhetem magam annak? Én erre azt a választ adtam, hogy amióta megvettem az első gémer egeremet. Valójában a válasz talán sokkal mélyebb, talán már egész születésem óta gémer vagyok. Mit is jelent ez a gémerség? Talán az, hogy nagyon elmélyülünk valamiben, ami szórakoztat, amivel jól érezzük magunkat. Sőt, nem csak akkor mikor ezt a tevékenységet végezzük, hanem máskor is. Egy gémer nem csak akkor számít annak, ha játszik… Legyen az asztali társasjáték, vagy valamilyen elektronikus eszközön folytatott szórakozás. Általában a gémer típus, akkor is imádata (talán függősége?) áldozata, mikor „csak” tudását mélyíti szenvedélye még jobb megismerése kapcsán. A fórumokat bújja, csevegő alkalmazásokon, vagy szóban beszél meg egy játékalkalmat vagy stratégiát.

Egy gémer rengeteg plusz időt, energiát és pénzt öl bele a dolog. Nem véletlenül említettem a gémer egeret. Egy sima játékosnak elég egy mezei egér is (hahaha), nem szükséges x+3 gomb, 2 görgő, vagy magasabb mintavételezési pontossággal bírjon. Sőt a keményebb gémer nem áll meg itt, hanem további kiegészítőket is vásárol. Ugyanezt teszi egy társasjátékos is. Jobb komponenseket szeretne, bábukat fest, vagy csak egyszerűen megveszi az összes kiegészítőt egy adott játékhoz. És akkor még nem is beszéltünk a promókról. Gémernek lenni egyfajta függőség, mégha nehéz is beismerni.

Hol van a határ, amíg még játéknak számít valami?

Ezt kérdést nem tette fel senki, csupán csak én saját magamnak. Tényleg nem kell leszűkíteni a kört egy adott játékostípusra. Sok-sok időt áldozunk fel egy játékra, ami nagyon érdekel minket és most nem a függőségről akarok beszélni. Egy adott játék apróságainak minél nagyobb és jobb megismerése nem egyszerű dolog, valamint nagy jártasságot is igényel. Én meglehetősen lusta PC-s lövöldözős játékos voltam, de talán nem is voltam sokra hivatott. Ugyan nagyon ritkán sikerült egy-egy CoD2 szerveren első helyen is befutni, de nem ez volt a jellemző és nem nevezném magam tehetségesnek. Több helyről lehet hallani, hogy valaki naponta több órát azzal tölt el, hogy gyakorol, azért, hogy még jobb legyen. Kérdem én, hogy ezzel mi a cél? Ezek után is marad ugyanaz a játékélmény, mint amikor csak csupán belekóstolt valaki az adott játékba? Szerintem nem. Ugyan megvan az adrenalin, a győzelem öröme, és a kudarc után a bizonyítási vágy, de talán ezzel meghalt a játék. Mi lehet abban jó, hogy másodpercenkénti több kattintással egységeket termelünk, miközben billentyűzetkombinációkkal betakarítunk valami nyersanyagot? Vagy akár abban, hogy 5-6 órát gyakorlunk egy pár perces csatára. Egy ideig még jó lehet, de aztán nem.

Ugyanez megjelenik a társasjátékoknál is. Főleg a kevés szerencsefaktorral bíró eurógémeknél jöhet elő a dolog, amikor valaki rengeteg játékalkalmat áldoz arra, hogy megtalálja az optimális, a legjobb stratégiát. Ezt követően pedig már automatikusan megy a „játék”. És – szerintem – elveszik az élvezeti érték.

Egy játék fejleszt, okosít… legalábbis egy pontig. De szerintem inkább közösségi élménynek kell lennie. A CoD2-es klán pozitív oldala is a közösség volt, a játékosok, akik a harcok előtt, alatt és után jókat beszélgettek mikrofonjaik és fejhallgatóik segítségével. Ugyanúgy társasági élménynek kell lennie, ahogy a társasjátékot körülülök élvezik annak minden pillanatát.

Ha valaki ennél többre vágyik, akkor ott vannak az esportok, vagy pl. a társasjátékokból szervezett világversenyek is. Én köszönöm, de megmaradok egyszerűnek, aki csak sodródik az árral és próbálja élvezni a játékok nyújtotta örömöket.

(Legközelebb majd írok valami normálisát is.)

Difference Junior

A nagyobb fiamnak hétvégén volt tartva a születésnapi bulija, amit a saját barátai és nem a rokonság részére szervezett. Trükkös nála a dolog, mivel augusztusban született, amikor az ovis társakra már annyira nem emlékezett, az iskolásokat pedig még nem ismerte. Ezért gondoltuk, hogy eltoljuk neki az eseményt nagyjából mostanáig.

Nagy reményeim voltak, amikor az egyik gyermek egy kicsi Star Warsos díszzacskóval jelent meg. Kicsit reménykedtem benne, hogy hátha Star Warsos Dobble vagy Timeline: Star Wars lesz, de nem. A kicsi fémdobozban ugyanis a Difference Junior bújt meg. Egy picit nézegettem a dobozt, amin meglepő módon Christophe Boelinger neve szerepelt, mint szerző. Róla annyit kell tudni, hogy ő a Dungeon Twister nevű társasjáték kitalálója, ami egy nagyon érdekes, fantasy környezetben játszódó, sakk-szerű párbaj, amit sajnos még nem sikerült eleget játszanom.

De most térjünk vissza a Difference Juniorra. Érdekes módon a többször linkelt nemzetközi társasjáték oldalon, a Board Game Geek-en egyelőre csak 3 szöveges értékelést kapott, egyet egy magyar játékostól. Nagyjából annyit sikerült megtudnom, hogy a Difference nevű játék, könnyebb, gyermekeknek szánt verziója.

A játékot 5 éves kortól ajánlják és egyszerre 2-6 játékos játszhatja. A dobozban 4 féle kép van, mindegyikhez 25 kártya tartozik (a túloldalukon másik kép található, így összesen 50 lapos a doboz). Válasszunk ki egy képfajtát, majd egyenlő számban osszuk szét a lapokat a játékosok között. Egyet pedig rakjunk ki középre. A középre kihelyezett laphoz viszonyítva az előttünk lévő laphalom felső lapját kell hasonlítani és 2 eltérést kell találni. Aki előbb megtalálja ezt a két eltérést, az jelzi, hogy van két eltérése. Ezt követően azokat megmutatja, majd középre teszi a lapját. Innentől az lesz az a lap, amin a saját laphoz képest kell 2 eltérést találni. Az első "cserét" követően 1 eltérés már adott, ezért "csak" egy másik különbséget kell pluszban a játékosoknak megtalálni. Az nyer, aki előbb megszabadul a saját kártyáitól. A többi helyet is el lehet dönteni, nem kötelező azonnal befejezni a játékot.

Nos, a játék nem túl bonyolult, mégis elég nehéz. A 7 és 9 évesem mérték össze erejüket, miközben én is próbáltam a megoldások után kutatni. Nem minden esetben én voltam a leggyorsabb. Egy idő után valószínűleg rá lehet jönni, vagyis inkább meg lehet tanulni, hogy hol kell keresni és milyen jellegű eltéréseket. Lehet, hogy egy tárgy plusz/mínusz van, de az is lehet, hogy csak valami színe tér el egy másik lapétól. Azonban az látszik, hogy nem feltétlen kell erőltetni rögtön 5 éves kortól a játékot, főleg ha a gyermek színtévesztő is (mint pl. Márton).

A játék egy - gyerekek számára - nem túl könnyű keresd meg a különbséget típusú játék, egyfajta fordított Dobble, ami azért tud elég szórakoztató is lenni. Azonban egy dologra kitérnék. Nem feltétlenül lehet jó 3 játékossal vagy felette, mivel úgy könnyebb a játék, ha mindenki szemből és nem fejjel lefelé nézi. Több játékosnál - szerintem - indokolatlanul nagy előnyben van az, aki szemből láthatja az aktuális lapot. Nem tudom, hogy mennyi a játék újrajátszhatósága, de szerintem a 4 "pálya" végigjátszása is már elég élményt tud nyújtani, valamint azért nem annyira könnyű megtanulni az eltéréseket, hogy még legalább egyszer ne lehessen mindegyiken újra végigszaladni.

Favor of the Pharaoh

Sajnos mostanában elég rosszul menedzselem a szabadidőmet, ami a blogolást illeti. Az iskolai szezon elindulásával nem csak a gyerekek délutáni programjai viszik az időt, hanem az azt követő heti 2-3 kosárlabdázási alkalmam is. Ezeknek köszönhetően nem nagyon maradt idő társasjátékozásra és blogolásra sem. A későbbiekben sem ígérhetek semmit.

A nyári kockás trojka harmadik tagja a Favor of the Pharaoh volt. Egy remek Scythe parti (erről is kellene majd egyszer írni, de igazából még szívesen játszanék vele párat a blogbejegyzés megírása előtt) után kerestünk valami könnyebbet. Én úgy gondoltam, hogy szeretem a játék szerzőjét Tom Lehmannt, mivel a Race for the Galaxy a mai napig a kedvenc játékom és azt ő készítette. A múlt nyáron sikerült kipróbálnom tőle a Ciúbot is, ami elég kellemes meglepetés volt. Viszont a Roll for the Galaxy már annyira nem jött be tőle.

A játékalkalom során leginkább azzal nem számoltam, hogy Évinek már nagyon kezd elege lenni a kockás játékokból. Neki azok annyira nem jönnek be és nagyon nehéz meggyőzni, hogy nem puszta szerencsejáték minden esetben. Noha nagyrészben mégiscsak az... Ez amúgy azért furcsa egy kicsit, mert régebben nagyon sokat kockapókerezett és elmondása szerint szerette is. Ezen kívül biztosan a Kac Kac Kukac jön még be neki, mivel azt - szerinte - nem kell annyira komolyan venni.

A játék előtt valaki figyelmeztetett minket, hogy a Favor of the Pharaoh igazából egy kockapóker (valójában a To Court the King újragondolásának tartják), csak egy kicsit meg van kavarva. Ez még akár lehetett volna kedvező előjel is, de - már most elárulom - nem volt az. Néhány kör után Évinek az életkedve is elment a játéktól, hiába próbáltunk meg ketten igazából küzdeni.

A játékban van 4 szint, amit hosszú kartoncsíkok jeleznek. Ezeken látható az, hogy mennyi kockával lehet teljesíteni, valamit az is, hogy mit kell teljesíteni, hogy az alá véletlenszerűen tett lapot elhúzhassuk. Ha dobásainkkal sikerült valamelyik célt teljesíteni, akkor megkapjuk az ez alatt található a lapkát, aminek lehet egyszeri vagy többször használatos előnye. Kaphatunk bónusz kockát, vagy egy kockánkat átforgathatjuk egy bizonyos értékre, és hasonlók. A célok egyre nehezebbek lesznek, egyre több szerencsére és taktikázásra(?) lesz szükség, hogy minden sikerüljön. Fontos még kiemelni, hogy a megszerezhető kockák, az alapból kapott kockákkal szemben egyediek. Más értékek szerepelhetnek rajta vagy más, bónusz adó szimbólumok.

A kocka és bónuszgyűjtés egészen addig tart, míg valaki be nem gyűjti a királynő lapkát. Ebben az esetben jön "rádobás" szakasz. Azaz a legtöbb azonos értéket kell kidobni a kockával. Értelemszerűen az nyer, akinek a legjobb kombinációja van (pl. 4 db 3-asnál, jobb a 4 db 4-es, vagy akár az 5 db 3-as is.)

A játék nem túl bonyolult, van benne valamennyi taktika is, de szerintem is nagyrészt a szerencséről szól. A magas véletlenszerűség mellé talán egy picit túl komolyan veszi magát a játék és nekem egy picit kevés a tematika is. A végén ugyan volt piramis, de nem igazán jött az egyiptomi hangulat. Azt kell, hogy mondjam a játék csalódás volt, és talán ez jött be a legkevésbé a nyáron kipróbált kockavezérelt társasjátékok közül.

Nem akarom azt mondani, hogy rossz játék. Talán ár érték arányban nem olyan jó, főleg egy Ciúbhoz képest, ami szerintem ennél sokkal jobb (mégha erősen hasonló is), El lehet vele tölteni az időt, de azt kell mondjam, hogy nagyon sok jobb játék van, amire inkább fordítom az időmet.

Tiny Epic Galaxies

A nyáron a második megismert kockás játék a Tiny EpicGalaxies volt. A részemről annyi rövid háttértörténete van a dolognak, hogy amikor a játék Kickstarterre került, akkor majdnem támogattam. Csak időközben elolvastam a játékszabályát és a pnp (print and play) verziót kinyomtattam, hogy egy próbajátékot tegyek vele. Túl sokáig nem jutottam a dologgal, mert egyszerűen nem éreztem túl erősnek.

A Tiny Epic kezdetű játékok alapkoncepciója, hogy kis helyen valami nagyot alkossanak. Ez egy részemről dicséretes koncepció, hogy minél kisebb dobozba zsúfoljanak bele valamit, amit a „nagyok” körülbelül négyszer akkora papírtárolóba tennének. Korábban csak egy Tiny Epic játékba, méghozzá a Tiny Epic Kingdomsba szaladtam bele, de ott csak egy gyenge belekóstolást tapasztalhattam. Sajnos a játékot magyarázó hölgy nem volt teljesen képben, és valamiért a szétszórt ismetetetés alatt éreztem, hogy ez nem lesz az én játékom. A lényeg, hogy meglehetősen előítéletesen álltam a Tiny Epic Galaxieshez.

Pici játékostábla, pici fa elemekkel.

A szabálymagyarázaton most nem múlt semmi, kiváló ismertetésben volt részünk, ezért gyorsan megértettük a játékot. A komponensei viszonylag szépek, azonban elég picik. Hiszen ez lenne a lényeg! De nekem valahogy mégis túl picik, könnyen dönthetően a nagy lapát kezeimhez mérten.

A játékban új bolygókat kell kolonizálnunk, illetve azok képességeit kihasználnunk. Fontos a folyamatos fejlődés a különböző sávokon, mert azok megfelelően optimalizált kihasználásával további előnyökre tehetünk szert. Kockadobásaink ugyan nem elhanyagolható szerencsét visznek a játékba, de ugyanakkor van több lehetőségünk is ennek korrigálására. 

A játék elején mindenki kap egy anyabolygót, valamint a hozzá tartozó jelzőket, ezen felül húz 2 titkos feladat kártyát, amiből egyet kiválaszt célnak, a másikat pedig visszateszi a dobozba. Miután minden komponens elhelyezésre került, kezdődhet a játék.

Kolonizálódnak a bolygók

A körünkben a kockákkal dobunk, majd a kapott eredmények alapján valami akciót választunk. Ha nem tetszett az első dobás, akkor azt büntetlenül újradobhatjuk, de ezt követően minden egyes újradobás egy energiába (villámjel) kerül. Az akcióhoz az adott kockát az aktivációs lapra kell helyeznünk, majd végrehajtanunk azt. Ekkor minden többi játékos eldöntheti, hogy egy kultúra beáldozásával akarja-e őt követni.

A következő kockaakcióink lehetnek:
1. Mozgás (űrhajójel, nyíllal): Rögtön mehetünk egy bolygóra, ahol azonnal végrehajthatjuk az ott leírt akciót. Vagy bolygó körüli pályára állunk. A továbbiakban itt már csak a megfelelő szimbólummal lehet majd előre haladni.

2. Lehet erőforrást begyűjteni, ami lehet energia vagy kultúra. Ehhez az adott sávon lehet előretolni a a különböző jelzőinket. Maximum a 7-es mezőig tudunk előrehaladni.

3. A kolonizációt lehet elősegíteni. Az adott bolygóhoz való diplomácia vagy gazdaság igényekhez kell megfelelő szimbólumokat felhasználnunk. Egy bolygóért többen is versenghetünk, de a végén csak egy valaki viheti el. Ezért kapunk győzelmi pontot, valamint valamilyen tulajdonságot is.

4. Valamilyen kártyaakció felhasználása. A kocka hatodik oldalán (búra alatt város) tudjuk aktiválni a saját játékostáblánkon lévő fejlesztés opciót. Megfelelő számú energiát vagy kultúrát fizetünk be, ami kapcsán a következőkben valamiből többünk lesz: hajóból, kockából, győzelmi pontból. Ezt a kockaoldalt kell felhasználni akkor is, ha egy kolonizált bolygó akciójával szeretnénk élni.

Titkos célom... a győzelem volt.

Körönként egyszer még arra is lehetőségünk van, hogy két dobókocka feláldozásával egy harmadikon bármire módosítsuk a felfelé néző oldalt. Nem feltétlenül hangzik egy bölcs dolognak, de van, amikor nincsen más lehetőség.

Ha valaki eléri legalább a 21 pontot, akkor azzal kiváltja az utolsó kört. Ezt követően még mindenki van egyszer, és akinek így lesz a legtöbb pontja az nyeri a játékot. A játék végén összeszámoljuk a saját játékostáblán, a szerzett/kolonizált bolygókon szerzett pontokat, majd megnézzük, hogy a titkos cél kártyánk még mennyi bónusz pontot hoz a konyhára.

Ami ezzel nem sikerült.

Nem egy túl bonyolult játékról van szó. A kocka itt is hoz véletlenszerűséget a játékba, azonban mégsem nevezném a dolgot szerencsejátéknak. Volt valami, ami tetszett a játékban. Maga a mechanika (amit nem neveznék újnak vagy egyedinek), az űrhajós téma, az egész kis helyen való tárolhatósága. Azonban ez utóbbi ugyanúgy negatív pont is nálam. A dobozból kivéve nekem túl kicsik a játékelemek, nemcsak a játékostáblák, hanem a jelölők és a kockák is.

A nyáron kipróbált, dobókockára épült játékok közül ez tetszett a legjobban. Játszanék is talán még vele, de nem mindenáron. 

Discoveries

Az események ezen a nyáron valahogy úgy hozták, hogy több kockás társasjátékot is sikerült megismernem. Ezek közül kettő némiképpen hasonlított egymásra, míg a harmadik valójában egy kicsit felturbózott kockapóker. Időrendi sorrendben a Discoveries volt az első…

A Lewis & Clark társasjáték farvizén evezett be, amiről páran azt is mondták, hogy annak csupán kockásított kiadása. Erről nem nagyon tudok nyilatkozni, mivel azt nem volt szerencsém kipróbálni. Állítólag szép grafikával megáldott játék, ami szerintem is nagyjából igaz, holott mégsem túl kiemelkedő. Vagyis annyira nem, hogy külön emlegetni kellene.

A játék szerint felfedezők vagyunk, akik keresztül akarják szelni az észak-amerikai kontinenst. Közben pedig minél pontosabb próbálják lejegyzetelni tudományos felfedezéseiket és az út során tapasztalt csodákat. Ennek során a játékban törzs és különböző jelöléssel ellátott felfedezés kártyákat kell szereznünk, amik segítségével pontokat szerezhetünk.

A játékban mindenki saját 5 darabos kockakészlettel kezd, amiknek oldalain mindenkinek ugyanazok a jelölések találhatóak (2 séta, 1 lovaglás, 1 indián, 2 naplózás) ugyanolyan számban, de a kockák színe játékosonként más és más. Ezekkel rögtön dobunk az előkészületi fázisban, mert ezek lesznek majd az erőforrásaink, vagy akciólehetőségeink. Fontos, hogy csak akkor dobunk a kockával, amikor megszerezzük őket és nem minden akció elején!

A játékosok ezt követően sorban, egymás után hajtják végre a köreiket, amely során csak egy akciót lehet kivitelezni. Ennek során legalább egy kockát ki kell játszani, vagy többet, de ugyanolyan oldalukkal felfelé. Azonban ezeket lehet egyszerre több helyre is tenni, bármilyen sorrendben.

Az akciókat megkülönböztetjük, hogy azok egy körre vonatkoznak-e (valamilyen indián törzsi kártya megszerzése, kocka eredményének megváltoztatása, terv megváltoztatása), vagy többre (lovaglás, gyaloglás, hegyi expedíció és ezek után ezek naplózása az írásos kockával).

Így nézett ki a saját játékostáblám

Ezen felül lehet még olyan akciónk is, amivel a korábban felhasznált kockákat lehet visszaszerezni. Ez történhet a folyó egyik oldaláról, vagy az összes saját színű kockánk visszakapása, függetlenül attól, hogy azok hol vannak. Ez utóbbi nagyon szemét dolog is tud ám lenni. Miután ezeket megszerezted dobsz velük.

A játék során felfedezés kártyákat szerzünk az előbb említett mozgáshoz kötődő szimbólumok segítségével. Ha már többet nem tudsz szerezni, akkor azzal kiváltod az utolsó kört, rajtad kívül még mindenkinek van egy köre. Ezt követően jön a pontszámlálás és a legtöbb ponttal rendelkező játékos nyer.

Megmondom őszintén, hogy valamiért a játék magas helyezését a Boardgamegeek-en értem. Egy átlagos, nem kiemelkedő kockadobálós játékról van szó, amit még annyira családbarátnak sem mernék nevezni a kiszúrásfaktora miatt. Akár jó lehetne afféle filler játéknak, csak én ahhoz egy picit hosszúnak találom a játékidőt. Mindenesetre rossznak sem nevezném. Aki pedig szereti a szép grafikát, kockamenedzseléssel, szettek gyűjtésével, azoknak akár még ajánlott is lehet. Nyelvfüggetlensége miatt mindenki bátran kipróbálhatja, ha lehetősége nyílik rá.