Ezen blog szól mindenről, és hogy mik ezek: ami velem történik, zene, trance, rave, mozi, film, sorozat, könyv, játék, magyarítás, fordítás, valamint, amit akarok vagy akartok.
Hétfőtől elutaztunk Mezőkövesdre, ahol a fő csapásirányunk Zsóry fürdő volt. Szerencsére végig jó időnk volt, de valamiért hétfőn nem jutottunk ki a strandra...
A szállásunk egész jó volt, csak egy kicsit bosszantott, hogy mezőgazdsági munkálatokat az egyik nap estéjére tervezték, és hajnali egyig tárcsázták a földet.
Pár szót a strandról. A felnőtt belépőjegy 1300Ft volt, de délután 2 órától már 700Ft volt, és azt hiszem délután 4től még olcsóbb. Amikor beléptünk a hátsó bejáraton (ez volt a közelebb a szállásunkhoz), akkor rögtön megcsapott minket a gyógyvíz masszív sz.. szaga... A medencéket nézve elég bő a kínálat. Van több gyógymedence, vagy néhány meszelt falú, nem vízforgatós, egy hullámmedence, a hullámmedencét körbekerülő körmendence, fedett gyógymedencék, élménymedence és egy fedett úszómedence.
Volt egy gyermekmedence is, amit szokás szerint csak 3 év feletti gyerek vehet igénybe. Ráadásul annyira balesetveszélyesre csinálták meg, hogy állandóan felügyelik. Szegény kicsi Annamáriának nem volt medencéje, de végül találtunk megoldást. A két meszes medence mellett volt kettő napozómedence, amibe pont bele tudtuk ültetni pancsolni. Egy kicsivel a mellkasa alatt volt a víz, így nagyon tudta élvezni.
Valaki esetleg tud olyan strandot, ahol 3 év alatti gyerek is tud strandon fürödni?
Nem tudom, hogy mennyire lehet furcsának tekinteni azt, hogy amíg Nógrád megyében éltem nem látogattam meg soha Ipolytarnócot, vagy Hollókőt. Lehet, hogy akkor különösebb igényem sem volt rá, mert megkövesedett fát már láttam élőben (sőt van is otthon), parasztházak, régi használati tárgyakkal a környékünkön is voltak...
Augusztus 9-én egy kicsit borongós volt a reggel, és enyhébb mértékben szemerkélt is az eső. Már majdnem azt hittük, hogy nem lesz semmi sem a kirándulásból. Annamáriát lepasszoltuk a szüleimnek, hadd készítsék ki egymást... ;) Ekkor még nem tudtuk, hogy mennyi időre megyünk el, de felkészítettük őket, hogy mit hol találnak, és mikor mit kell csinálni.
Az idő akkor sem lett sokkal jobb, amikor megérkeztünk Ipolytarnócra. A pénztárnál mondták, hogy óránként van vezetes, ezért először a 4D-s mozira mentünk be. Tudomásom szerint Magyarországon ilyen máshol nincsen, ezért ejtenék róla néhány szót. Maga a vetítés csak valami 15 perces volt, ami bőven lehetett volna több is. A korábbán látott Nascar-os filmhez képest képben annyi volt a különbség, hogy ez számítógépes grafikával volt végig megcsinálja, és nem speciális kamerával. Emiatt egy picit fanyalogtam is, mert néhány jelenet igazán lehetett volna "élő" kép is. De hogy miért is 4D-s a mozi? Azért, mert a székek is mozognak, amikben ültünk. Érdekes egy élmény volt, de szívesen megnéznék másmilyen filmet is 4D-ben.
Ezt követően elmentünk Hollókőre. Megnéztük a falut, bementünk néhány házba. Gondolom, hogy annak nagyobb élmény, aki még nem látott hasonló házakat, és régi használati tárgyakat. Viszont a vár az magáért beszélt! Olyan rossz, hogy fel kellett robbantani ezeket a régi várakat, mert nagyon szívesen megnéztem volna teljes formájában...
Elég ritkán jutok el moziba, és valahogy Annamária miatt eddig nem is volt rá túl sok lehetőségem. A másik, hogy nem esik az sem valami jó, hogy én szórakozok, Évi meg vigyáz Annamáriára. Most viszont lehetőségem nyílt Évi testvérének, és az ő kultúrautalványainak (amiket valamilyen rejtélyes okból könyvekre NEM lehet elkölteni) köszönhetően.
Bemelegítésnek elmentünk Norbival (Évi testvérnek pasijával) gokartozni. Elég nagy élmény volt, mert már elég régen ültem ilyen pici járgányban. Ennek megfelelően olyan szédületes eredményeket sem csináltam. Igaz, hogy elsőre pici volt a kart, egy picit mintha rezonált volna a jobb oldala, furák voltak a pedálok, és egy kicsit sütött a motor. Talán, ha egy picit kényelmesebben öltöztem volna, akkor jobb eredményt is el tudtam volna érni. Azonban így sem vagyok teljesen elégedetlen. Talán majd még egyszer elfogok menni a Campona melletti gokart pályára.
Rövid folyadék kibocsátást és magunkhoz vételezést követően beültünk a filmre. Elég óvatos voltam az új részt illetően, mert az előző 3 részt (talán a 2-at nem) nagyon imádtam.
A kezdő képsoroknál vicces volt, a következő "Harrison Ford in" következő kép "Indiana Jones és a kristálykoponya királysága". Na mondom ez érdekes lesz. Tovább nem is szidnám a magyar verziót, mert végig élvezhetőnek találtam, azzal meg a szegény fordítót nem bántanám, hogy az angolul jól hangzó, rövid mondatok a magyarban csak máshogy lehet visszaadni.
Kanyarodjunk is vissza filmhez. A korábbi Indy filmek is erősen bővelkedtek a túlzó dolgokban, de ide megpróbáltak mindent belezsúfolni. Az 51-es körzet jól ismert raktára a frigyládával, atomrobbanás, piramis, robbanások, fejtőrők, és persze a kristálykoponya. Mindenez nagyon vicces és szórakoztató volt. Még szerencse, hogy már rögtön az első néhány perc után ezt sugallta a mozi, így át tudtam adni magam az élvezeteknek. Egyszer volt egy olyan mélyebb pont, ahol elő akartam venni a telefonomat, hogy megnézzem mennyi az idő, de végül visszafogtam magam.
Indy, egy öreg, de ugyanolyan szórakoztató Indy volt, mint a korábbi részekben. Érdekes volt még az apjának a feltűnése is... ;) A fia pedig nagyjából azt hozta, amit vártam tőle, és egyáltalán nem idegesített. Igazából a női főszereplővel volt egy kis bajom, de nem annyira, hogy nagyon zarart volna.
A filmben rengeteg remek ötlet volt, de sajnos már több mindent elsütöttek hasonló helyzetekben. Néha azt éreztem, hogy Lucas bácsi átvette egy kicsit a rendezést Spielberg bácsitól, mert egy kicsit Star Wars érzésem támadt néhány jelenetnél. Vicces volt néhány kikacsintás amúgy a korábbi filmjei(k)-re. Mintha mindent összegyúrtak volna...
A film a modern kor igényeihez volt igazítva, bár néhol elég zavaró volt a festett háttér vagy cgi (szinte már úgy éreztem magam, mintha a Sky Captain-t nézném, vagy a Tarzan rajzfilmet), de azt hiszem, hogy sikerült olyan végeredményt produkálniuk, hogy a régi és új rajongók igényeit is maximálisan kielégítsék. Több helyen le volt írva, amit én is éreztem: ez a film tisztelgés volt a korábbi filmek előtt (erről a Tribute to RMB album jut az eszembe, ahol a számok jók, de valahogy nem az igazi, eredeti érzést adják). Mindenképpen érdemes moziban megnézni.
Az egészben csak az a rossz, hogy annyira elkapott a moziláz, hogy szívesen elmennék az új Batman filmre is...
Nem mondanám, hogy túlságosan is rajongok a vámpírtörténetekért, de mivel George R. R. Martin írta, ezért megkapta az esélyt. Szerintem, ha nem ismerem az írót, és meglátom ezt a szörnyű borítót, akkor szinte nulla lett volna az esélye, hogy megveszem magamnak a könyvet.
A történet valahogy egy kicsit nehezen indult el számomra. Lehet, hogy maga a 19. század, vagy a gőzhajós környezet, vagy maguk a szereplők idegesítettek. Igazán nem tudom megmondani. A főhös eleve egy unszimpatikus figura, és a Marsh név ezt tovább fokozta (ugye egy másik, horror műveket író szerző használt ilyen névvel negatív karaktert).
Sajnos a Jég és Tűz dala könyvsorozat-eposszal nálam magasra tette a mércét az írót. Talán jogtalanul vártam el tőle, hogy a korábbi műve is hasonló csúcsokat ostromoljon. Valahogy annyira nem fogott meg, és meglehetősen nyűgösen ment az olvasás. Egyszerűen valahogy hiányzott belőle valami.
Bár Martin próbált szakítani a vámpíros történetek hagyományaival, mégis túl sok újat nem tudott belevinni a történetbe. A karakterek erősen szenvedtek, szinte véreztek, mégis olvasóként nem sikerült olyan élvezettel magamba szívni a történéseket, mint valami könyv-vámpír. Az összhatást tovább rontotta, hogy a könyv felénél borzasztóan leromlott a fordítás minősége. Érezhetőbben még nyögvenyelősebb lett az olvasás, valamint a rengeteg helyesírási hiba jelentősen rombolta a hangulatot. Mintha nem olvasták volna újra...
Egy pár szót azért szólnék a történetről, ami szerintem nem olyan rossz. Igazából még azt is lehet mondani rá, hogy jó, csak mint korábban írtam Martintól azért többet vártam.
A 19. század közepén vagy inkább második felében járunk, a Mississippi környékén. A gőzhajózás virágkorát éli, és a kapitányok azzal élik ki a hosszú izzadtságcseppeként lefolyó életüket, hogy egymás hajói ellen versenyeznek nagyságban, szépségben, de főleg sebességben. A könyv két pozitív főhőse a regény elején azért találkozik, hogy egy remek hajót építsenek, amely a korának legjobb, legkiemelkedőbb gőzőse legyen. Ahogy a történet folyik amerika folyóin, úgy ismerhetjük meg az akkori gőzhajózás szépségeit. Szerencsére Martin olyan stílusban ír, hogy bele tudjuk magunkat élni, hogy mi is ott vagyunk a hajóján, miközben annak zsírtól majd felrobbanó kazánjai éppen azért dolgoznak, hogy a riválisaikat maguk mögött hagyják.
Már a könyv elején világossá válik az olvasó számára, hogy a hajóskapitány társa valójában egy vámpír, azonban az író olyan mederbe tereli a történéseket, hogy akár még lehet más is... A másik szálon futó vámpírközössége élete, valamint pozitív hőseinkkel való találkozása elég erősen megkavarja a virágzónak induló jövőképet.
A vámpíros könyveket olvasók mindenféleképpen olvassák el, de George R. R. Martin rajongókat csak óvatosságra merném inteni. Érdemes elolvasni, de ne azt a minőséget várjuk, mint a mostani regényfolyamától. Ez sokban eltér, sokban túlszárnyalja más fantasy írók műveit, de saját magához képest elmarad színvonalban.
Nos... hirtelen felindulásból írom most ezt a blogbejegyzést. Most jártunk a papnál, hogy ugyan hajlandó lesz-e megkeresztelni a lányunkat, Annamáriát. Erre ez a szokásos, kedves vigyorával azzal kezdte, hogy jövő héten mikor tudunk találkozni. Pedig tudhatná, hogy nem ott lakunk, és mikor összeadott minket, akkor is ez volt a probléma, hogy csak minden 2. hétvégén tudtunk találkozni.
Mikor mondtuk neki, hogy legközelebb 1 hónap múlva járunk erre, akkor - a vigyorgását folytatva - mondta, hogy keressük fel a lakóhelyünkhöz közeli papot, és vele beszéljünk. Körülbelül olyan hangsúllyal mondta, mintha azt akarta volna kifejezni, hogy "Menjünk a p...ba!".
Igazán nagyon kedves pap, és gondolom, hogy azt szeretné, ha minél több "báránykája" lenne, de azt hiszem, hogy nagyon rossz politikát követ.
Az egész rosszindulatúságát rá akarja fogni a bürökráciára, hogy ez a dolgok menete. Nem is értem, hogy ennyi rosszindulat hogyan gyűlhetett össze papban. Komolyan, olyan mint egy sith lovag (persze lovag nélkül, és a sith helyett írhattam volna egy másik angol szót is, amelyben ugyanezek a karakterek vannak), a papság sötét oldala, egy antipap... Zoli atyát (így hívják) szerintem már csak a modern szokások védik meg a kövezéstől.
Így nem tudom, hogy mi lesz, hogy mikor és hol tudjuk majd megkereszteltetni a lányunkat.
Évi egyik barátnője, Adri jegyeket nyert egy ilyen 3D-s IMAX-os mozira az Aréna Plázába. Nekem szinte az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy ugyan odaérek-e. Szerencsére a késő délutáni tárgyalás még pont időben véget ért, hogy találkozni tudjunk a mozi előtt.
Maga az Aréna Pláza is megérne néhány szót, a kihalt, zombifilm-hangulatot árasztó kihaltságával, és a már megkopottságot idéző (ál?)márványköveivel. A neonfényektől és színes reklámokról tarkálló üzlethelyiségek is kongtak az ürességtől. Nem a látogató- és vásárlóközönség mély és olykor harsány moraja, hanem az új légkondik még halkan duruzsoló hangja és az üzlethelyiségekből kiarámló zene volt az, ami a nagy csarnokot betöltötte.
A bután megtervezett, és nem felhasználóbarátságáról gyorsan tanúbizonyságot tevő térkép nem sokat segített a tájékozódásban. Nem tudom, hogy kiben merült fel az a fantasztikus ötlet, hogy két szintet egyetlen térképen mutasson be...
A mozi megtalálása nem csak nekünk jelentett kihívást. Ugye én GPS nélkül 10 méteren belül el tudok tévedni bárhol is legyek, de hogy még az ott dolgozók sem tudják, hogy a nagy épület egyik nevezetessége hol található, az már több mint bosszantó. Azért az jellemző volt rám, hogy sikerült úgy elmenni a bejárat előtt, hogy fel sem tűnt. Néhány informatív tájékoztatótábla igazán jó lett volna...
Miután felmentünk a tetőtérbe (a térképen csak a földszint és az emelet üzletei voltak feltüntetve, és semmi utalás még egy szintről), ott átvettük a karszalagokat, majd irány a terem. A szemüvegek átvétele után volt még egy kis keringés, de rábíztunk magunkat az előttünk kígyózó szórványos tömegre. A moziban bárhová leülhettünk, így az utolsó sor középső székeit tettük magunkévá. Jó szokásom, hogy a moziélményt nem rombolom pattogatott kukorica evéssel és kólaszürcsöléssel, így most ezekre megint nem került sor.
A szemüveget próbálgattam a film előtt. Egy picit kényelmetlen volt, de amikor elkezdődött a vetítés, akkor már igazából nem zavart. Azt vártam tőle, hogy majd ha csak simán átnézek rajta, akkor is észreveszek valamit, de igazából semmi nem történt.
Lefutottak a 2D-s reklámok, majd a terem elsötétült... aztán kigyúlt egy reflektor és egy kis hölgy felolvasott egy kis bevezetőt. Aztán kezdődhetett az élmény.
Már a Warner Bros felirat is 3D-ben jött elő. Ekkor, több társammal egyetemben, megnéztem, hogy milyen szemüveg nélkül a hatás. Nagyjából olyan volt, mint amikor régi otthonomban a szlovák 1-est akartam nézni. Jó kép, csak mellette nagy szellemképek. Fel is merült bennem, ha ilyen szemüveggel nézném a szlovák tévé adásait, akkor azok lehet, hogy 3D-sek lennének...
A film első néhány percét nagyon eltalálták. Az erdei úton egy üldözés folyt egy szeszcsempész- és egy rendőrautó között. Nagyon jól megcsinálták a környezetet, és teljesen olyan volt, mintha az erdőből vagy az útról szemlélném az események alakulását. Egyszerűen zseniális volt, ahogy a falevelek szállingóztak, a vízcseppek felcsapódtak és a kövek felverődtek. Itt felmerült bennem, hogy milyen lenne, ha filmeket így készítenék el.
Lehet, hogy eddig nem említettem, de a film a Nascar történetét, világát és hatalmas élményét kívánta bemutatni. Ez teljesen sikerült. Olyan hangulatot árasztott a mozi, hogy a legszivesebben azonnal elmentem volna élőben megnézni egy ilyen autóversenyt. A film sokszor azt sugallta, hogy benne ülök az autóban, vagy a lelátóról követem az eseményeket. Szinte éreztem, hogy mellettem megy el a mogyoróárus, miközben a lelátó az emberek extáziásától és a motorok zúgásától dübörög.
A filmben egyedül csak az a hősi amerikai életérzés bosszantott igazán. Többször volt óriási amerikai zászló a képernyőn, és igazán hősként tekintettek ezekre a sportemberekre.
Aki még nem volt ilyen 3D-s moziban, és egyszer lehetősége adódik rá, az ki ne hagyja. És senkit ne riasszon vissza, ha olyan a téma eleve, ami nem érdekli, mert a hangulat úgyis magával ragadja.
Elég őrült melegek vannak, amikor néha hálát lehet adni egy hűvös reggelnek, vagy melegséget elverő záportnak...
De most nem az időjárásról szeretnék szót ejteni, hanem a legutóbbi ünnepekről. Június 23-án tartottuk Évi névnapját. Erre lehet, hogy egy páran felkapjátok a fejeteket, de mi akkor is ekkor tartjuk. Karácsonykor szinte mindenki megfeledkezik róla, és mivel télen van a születésnapja is, ezért mindig téli ajándékot kapott. Most kap nyárit is... :)
Vettem neki egy Alhambra nevű, elég jól sikerült stratégiai társasjáték. Néhány kört már játszottunk vele, és Évi mindig simán elvert. Hát igen, aki Carcassone-n edződött...
Aztán június 26-án lett fél éves Annamária. Különösebb ajándékot tőlünk még napott, és arra sincsen még sok tippünk, hogy mit fog kapni az elsején lévő névnapjára... De majd kiderül, van még néhány napunk.
Kicsi lányunk szépen megtanult négykézláb mászni, bár a technológiája még egy kicsit egyedi, de gondolom, hogy idővel majd csak csiszolódik. A mászás tudományának gyakorlása közben rájött, hogy miként tud ülni. Most ezt is nagyon magas fokon műveli. Erről be is szúrnék ide két képet.
Valamint, még két kép, hogy miként is tud már négykézláb állni (ebben a pózban haladni még nem tud, de ami késik...)
A minap túrtam a TESCO-ban nagy halom játéklemez között, hátha sikerül valamit kikukázni. Egyszercsak megakadt a kezem egy ismerős lemeztokban. Oblivion! Nézegetem rajta az árat... Volt rajta 4(!) különböző ár. Ugyan melyik lehet az? Közben találtam egy másik lemezt is, ami szintén olyan vastag, lopásgátlós tokban volt, és arra 499Ft volt ráírva. Na mondom, megnézem egy leolvasónál, hogy mennyibe kerül az Oblivion és az a másik játék. Mind a kettő 499 magyar forint volt... Így tehát elhoztam és megvettem. Utólag néztem, hogy a galaxineten még mindig 2990 az ára. Azt hiszem, hogy jó vásár volt.
Az origo.hu oldalon volt egy nyereményjáték, ahol a CDV-sevenm felajánlott 3db Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok című játékot. A jó válasz beküldése után az én nevemet is kidobta náluk az automata...
Kiváncsi vetettem magam bele a kalandba. Nem ismertem sem a könyvet, sem a belőle készített filmet, így teljesen szűzen vághattam bele a játékba. Kivételesen most nem olvastam át annyira tüzetesen a kézikönyvet, mint szoktam, de amennyit láttam belőle úgy tűnt, hogy nem lesz rossz fordítás. A dobozon azonban van egy furcsa fordítás, amire már többen felhívták a figyelmet a különböző fórumokon. Tükörben le van fordítva az, hogy "szürke cellák", ez egyértelmű utalás lenne az agytekervényekre, de mindegy...
A játék telepítője nagyon egyszerű, és elég gyorsan végez, mert nagyjából csak olyan 1,5gigabyte helyet foglal el a merevlemezen. További plusz pont, hogy nem kell a lemeznek a meghajtóban lennie játék közben. Így legalább megúsztam azt, hogy különböző orosz vagy milyen oldalakról leszedjek valami "no-disk crack"-et. Igen, én eredeti játékoknál is sűrűn megteszem, ha azzal meg tudom kímélni a lemezmeghajtóm állandó felpörgését vagy a lemez kopását, karcolódását.
A játék maga elég jól sikerült, remek kis nyomozós kaland, bár néhol majdnem beletört a bicskám, ha nem lett volna hozzá végigjátszás. Az elején egy madzagot nem sikerült megtalálnom a tengerparton. Néhol egy kicsit jobban segíthetett volna a szöveg tapogatódzásban, de a tárgyak különféle kombinálásával nagyon könnyen megoldható volt a feladat. A beszélgetések során egy kicsit úgy éreztem magam, mintha egy csőben lennék, mert bármit feleltem egy irányba ment az egész beszélgetés. Talán egy vagy két helyen volt olyan, hogy létezett igazi választási lehetőség.
Szerencsére a játék fordítása egész jól sikerült, bár néhol volt benne néhány gépelési hiba, néhány magyartalan mondat, de legalább nem volt félrefordítás (vagy csak nem vettem észre).
Azonban volt néhány súlyosabb gond is. Az egyik az, amikor egy (szabályosan!) összetépett papírt kellett kirakós módjára összerakni. A keretekkel semmi gond nem volt, de a középső tartalom olasz(!) nyelven volt. A sortávokból nagyjából rá lehetett jönni, de még akkor mindig az volt, hogy értelmes olasz szavakat kellett összerakni. Újabb poén, hogy amikor elkészült a kirakós, akkor angol nyelvű lett! Szerencsére mikor Poirot iratain keresztül néztem meg utólag, akkor már magyar nyelvű volt. A másik bosszantó gond a végén jelentkezett... Miután az ügy lezárult, volt még egy befejezetlen nyomozása Hastings-nek, azaz annak a személynek, akinek a bőrébe bújva vittük végig a játékot. (Újabb poén, hogy mi Hastings, Hastings pedig Poirot bőrébe bújt bele a játék során.) Szóval a végén a telefonnal a GENIUS szónak megfelelő számokat kellett volna tárcsázni a telefonon, úgy mintha sms-t írnánk. Azonban ez is magyarítva lett, és egy 10 karakteres számot kellett a végén tárcsáznánunk.
Ezen bosszantó hibák ellenére nagyon jól szórakoztam, és külön öröm volt számomra, hogy ezt magyar nyelven tehettem meg! (Ez a bejegyzés a Magyarítások Portálra is felkerül!)
J. K. Rowling is erősen belecsapott a lecsóba, ahogy a gyerekmeseként indult kalandját egyre sötétebb árnyalatokkal ötvözi. Szerencsére ez sohasem árt, ha közben az ember a fantasy-t is szereti.
Igazából nekem ott van gondom az írónővel, hogy így kifejezésre viszi a sötét arcát. Harry-t egyre gonoszabb és kegyetlenebb kalandokba hajszolja bele, és közben az iskolába történő hülyülésekkel még komolytalanabbá teszi a történetet (amúgy sem kell komolyan venni, mivel csak egy mese). Azon még el lehetne gondolkodni, hogy mennyire viszi bele magát a történetbe, és hogy hasonlít-e valamennyire Rita Vitrolra, a kevésbé sem szimpatikus újságírónőre.
A könyv amúgy nem rossz, mert kifejezetten olvastatja magát, viszont elég sok helyen vannak benne érdekes jelenetek, amiket inkább jobb lett volna kihagyni, vagy másképpen továbbvezetni.
Érdekes volt olvasni a könyv ajánlójában, hogy a főhősöknél a másik nem is előtérbe kerül. Valahogy azért ennél egy picivel többre számítottam, már csak azért is, mert az előző könyvekben már volt olyan kegyetlenség, ami egy kicsikét felnőtt-tartalomnak számít... legalábbis nálam.
A könyvet egyértelmeűen Harry és Voldemort karaktere viszi a könyvben, és a többiek csak erős mellékszereplők. Gondolok itt arra is, hogy a két hű társa, mennyire hátraszorult. Az írónő dícséretére legyen mondva, hogy szépen megoldotta azt, hogy ezt Ronnal kapcsolatban még szépen érezteti is.
Mint az előző blogbejegyzésemben említettem, sikerült ezt a könyvet is elolvasnom, és már a zárórészt Az orgyilkos tanítványát olvasom.
A második rész első könyvéhez képest újra sötétedett a hangulat, és még rosszabbra fordult FitzLovag élete. A hősnő igencsak kegyetlenül bánik a főszereplőjével, és nem sok kíméletet ad neki.
Szerencsére a második rész, második könyve, tehát A nép orgyilkosa sokkal gördülékenyebb volt számomra, mint az előző, így hamar sikerült kiolvasnom. Ezt sikerült azzal tovább tetéznie, hogy meglepetést meglepetésre halmozott, és nem várt fordulatokat idézett elő. Azt hiszem, hogy tényleg igaza volt annak, aki azt állította, hogy kegyetlenség terén felveszi a versenyt George R. R. Martinnal (éppen most olvasom tőle a Lázálom című könyvet).
Kedves olvasóim, ha rajongtok a fantasy könyvekért, vagy ha az olyan történelemszerű irományokért, amiben van egy kis mágia ugyan, de sárkány és egyéb isztikus fajok nem, akkor ki ne hagyjátok Robin Hobb-ot!
Egy kicsit megkéstem ezzel a bejegyzéssel, ugyanis azóta már sikerült az ezt követő könyvet is kiolvasnom. Megpróbálok úgy írni és fogalmazni, hogy annak sem áruljak el túl sokat, aki még nem olvasta volna az előző részt.
Hősünk, a Lovag törvénytelen, fattyú gyermeke, akit immár nem csak fiúnak, vagy Fitznek neveznek, hanem FitzLovagnak is túlélte az első rész végén ért nagy csapásokat, és lassan nekiáll lábadozni. Mire visszaért Kosvárba látja, hogy ott nagyon megváltoztak a dolog. Pompát nem sikerült visszatántorítani ambíciózus terveitől, és a vörös martalócok sem hagytak fel a támadásokkal és szipolyozásokkal.
A történet sötétebb és nyomasztóbb hangulatú, mint az első rész. Talán részben ezért is haladtam az olvasással olyan lassan. Érdekes látni, hogy miként fejlődik a főhös karaktere. Mivel sajátos, belső szemszögből történik az egyszálú cselekmény bemutatása, ezért nem kell attól tartanunk, hogy az író menet közben végez Fitz-el. Azonban attól sem kell félnünk, hogy másokat életben hagy. Kegyetlenül bánik a karakterekkel az írónő. Bántja, sanyargatja őket, és nem riad vissza attól sem, ha valakivel végezni kell.
A címben "A király orgyilkosa" név van megadva, de tudni kell, hogy nálunk kettébontották a könyvet, és az első kötet kapta ezt a nevet. A második kötet "A nép orgyilkosa".
Nekem A király orgyilkosa nem annyira tetszett, mint Az orgyilkos tanítványa vagy A nép orgyilkosa, viszont nagyon fontos szerepet játszik a későbbiek megértésében. Ebben a kötetben lehet észrevenni azt, hogy néha fény derül arra, hogy Fitz teljesen máshogy gondolta a dolgokat, mint azok valójában alakultak. Ezen téves feltételezései elég nagy gondokat okoznak mind neki, mint a birodalomnak...
A kisasszonya egyre jobban erősödik, így már egyre több mindenre képes. A múlt héten ilyen mászásos, négykézlábas állapotban megközelített, ahogy fekszem a földön, majd a mellkasomra támaszkodott, és kinyomta magát álló helyzetbe.
Igazából ez a mászás dolog még nem megy neki annyira, és elég sokszor a feje a földön csattan, de azért erősen próbálkozik.
Nos, a kishölgy öregszik, és már több, mint öt hónapos. Folytatja a növekedést, és a súlybeli gyarapodást. Ez utóbbi egy kicsit csökkent, de azt mondják, hogy ez teljesen normális.
A jobbra-balra gördülés nagyon megy neki, és most már az egész nappalit be tudja így járni. Emellett úgy döntött, hogy megtanul mászni. Ezen a dolgon most nagyon ügyködik. Általában úgy csinálja, hogy hason vagy négykézlábra állva kinyúl a tárgyakért, majd előrébb löki, és próbál utána menni.
Ezen kívül elkezdtünk még járni babaúszásra is, de erről majd később írok, hogy milyen. Sokkal fontosabb esemény viszont, hogy már képes puszit adni! Néha már cuppanósat is. Képeket továbbira is mindenki a webalbumomban talál.
Magyar filmhez mindig óvatosan ül le az ember, mert nem tudja, hogy mi sülhet ki belőle. Néha sikerül nagyon jó alkotásokat készíteni, néha viszont inkább sikítva menekülne az ember.
A Kalandorok esetében nem tudtam, hogy mire számítsak. Azt tudtam, hogy a mostanában filmekben gyakran foglalkoztatott Rudolf Péter az egyik főszereplő, míg a másik az általam annyira nem kedvelt Haumann Péter. A 3. genererációt megszemélyesítő srác nevét pedig lusta vagyok kikeresni...
A film egy kicsit döcögve indult, aztán szerencsére belelendült. A magyar valóság ábrázolásához képest egy kicsit erősre sikerült a román. Különösen a részeg rendőrös résszel. A film több helyen erős túlzásokba esett, de nagyon sok helyen lehetett felröhögni.
Középtájon az egész kezdett egy kicsit szétesni. Onnantól kapkodós lett, valamint feleslegesen lett elnyújtva. Teljesebb érzést adott volna, ha 20-30 perccel rövidebbre vágják az egészet. Nem is értem, hogy mi szükség volt az egész elnyújtására. Az utolsó félóra pedig elég összecsapottra sikerült. Úgy tűnik, hogy ezt sem ússzuk meg folytatás nélkül...
