2010/09/06

Annamária úszáson a 4-es csoporban

A múlt hét előtt sikerült megint egy szintet lépnünk a babaúszás során Annamáriával, így most már a 4. negyedik csoportban úszhat. Most már szó szerint úszhat, mert az első három csoport alapozásai után most már vannak igazán úszós feladatok is.

A legelső alkalom nem annyira tetszett neki. Elég nagy lépcső volt ez az előző után, több munkával és nagyon kevés játékkal találta magát szembe. Itt vannak olyan feladatok, amiket nem annyira szeret, és ezeket bizony meg kell kedveltetni vele. Ilyenkor el szoktam neki magyarázni, hogy ez miért kell, és hogy valójában milyen ügyes is. Ilyenkor lehet látni, hogy ez általában használ.

Az úszó segédeszközök és azok használata is nagyban változott. Már Annamária is érzékeli, hogy ez nem annyira játék, hanem valamivel komolyabb. Bár aggódnivalója nincsen, mert a lába már leér és még mindig imádja a vizet.

Márton a 2-es csoportban "úszik", és teszi ezt egyre nagyobb kedvvel. Olyannyira, hogy már otthon is önként beledől a kádba és buborékot fúj. Ez a gyakorlat mellesleg a 3. csoportban feladat. Amíg azonban nem jár még két lábon felesleges azon gondolkodni, hogy vajon ő mikor fog szintet lépni.

Nincsenek megjegyzések: