2009/12/07

Mikulás torta

Mint írtam a korábbi bejegyzésemben, most sütéssel kapcsolatos recepteket fogok közölni. Itt volt ugye a Mikulás, amit sokan ünnepnek tartanak, holott igazából csak egy gyermekek megajándékozására irányuló szokás, egyfajta előkarácsony. Mindegy, a lényeg az, hogy valamivel gondoltuk meg kellene lepni Annamáriát.

Éviben már korábban kialakult a gondolat, hogy egy Mikulás formájú tortát kellene csinálni. Én persze mondtam, hogy jó vicc, de amikor megvette hozzá a piros színű marcipánt már tudtam, hogy itt nem lesz visszaút, itt valami készülni fog. Készült is. Imhol a recept.

Első körben sütöttem 4 tojásból piskótát egy viszonylag nagy tepsiben. Már talán nem először írom le. 4 tojásfehéjét felverek, hozzá adok 4 kanál cukrot, majd a 4 tojássárgáját, és a legvégén óvatosan beleforgatok valamivel több, mint 4 kanál lisztet (itt jön elő a púpozott evőkanál, vagy az 5. kanál liszt). Az egészet igyekeztem egyenletesen elosztani

Miután elkészült rögtön neki is láttam a következőnek. Egy újabb 4 tojásos piskótát. Ez ezért volt jó, mert jobban megsült és nem kellett kettévágni.

Elég sok gondot jelentett a krém, de végül erre is találtunk megoldást. 50dkg gesztenyemasszához, 30 dkg margarint és 25 dkg porcokrot kevertem. Az egészhez még hozzáadtam egy kis rumaromát, majd rákententük az alsó lap tetejére. Ezt követően Évi kivágta az egészet Mikulás formájúra, és a "sallangot" megehettük.


A következő nagy művelet a marcipán ráhelyezése volt. A boltban kapható színes marcipántömböt porcukron kellett volna kinyújtani, de ennek hiányában egy korábban megvásárolt, dekormarcipán port, vagy mi a fenét használtunk. Évinek sikerült kinyújtania, majd a formára ráterítenie. Egész jól sikerült.
A végjátékban 2 tojásfehérjét 20dkg porcukorral gőz felett felvertem (először gőz nélkül), nyomozsákba tettük és a képen látható módon rányomtuk. A Mikulás zsákjánál néhány kocka tortabevonós csokit is kevertünk a habhoz.

Az eredmény egy elég finom süti lett, bár a jövőben meggondolandó az elkészítése, mert igencsak sok időt emészt fel az elkészítése.

Nincsenek megjegyzések: