2009/12/13

Mézeskalács

Ezzel a bejegyzéssel még adós voltam, ha már megígértem.

Szóval a múlt heti sütőtesztelés során csináltunk mézeskalácsot is. Előzetesen nagy előny volt, hogy két saját tepsit is kaptunk, így folyamatos sütésre készülhettünk, ami végül be is következett.

Korábban már próbálkoztunk mézeskaláccsal, amik többé-kevésbé sikerültek is. Nem volt igazán olyan recept, amit tutinak mondtunk volna, ezért kipróbáltunk egy újabbat. A mindmegette.hu oldalon csak úgy van elnevezve, hogy olyan "mézeskalács, amibe nem törik bele a fogad". Lássuk is gyorsan a hozzávalókat:

45 dkg liszt
25 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
15 dkg méz
3 tojás
1 kávéskanál szódabikarbóna
mézeskalács fűszerkeverék

Tehát igazából nincsen túl nagy meglepés, a változatok általában az összetevők mennyiségi arányaiban térnek el. Ebben nem a legtöbb, de nem is legkevesebb a méz, és valóban mégsem törik bele az ember foga a sütibe. Még több nap után is marad egyfajta puhasága.

A lényeg, hogy az összetevőket össze kell gyúrni, majd olyan 12 órát állni kell hagyni. Ezt követően nagyjából 2mm vastagságúra kell kinyújtani, tetszés szerinti formára kisszaggatni. Kivajazott vagy margarinozott tepsibe egy kis lisztet szórni, majd a darabokat kicsit szellősen belerakni. A következő sütésnél pedig már elég csak a tepsibe lisztet szórni.

A sütés csak 6-7 percig tart 175 fokon, és nem kell, hogy pirultnak látszódjon a süti.

Nagyjából ennyi. Aki esetleg türelmes, az kenegetheti tojássárgájával, hogy fényesebb legyen a teteje, illetve habzsákkal csinálhat rá tojásfehérjés-cukor mázból mintákat.

Nincsenek megjegyzések: