2009/09/22

Keréklopás

Nem mondanám, hogy szép reggelre ébredtem, bár legalább este viszonylag jól aludtak a gyermekek, ezért már pihentebb vagyok. Éppen indultam munkába, amikor egy pillantást vetettem az autóra. Valamiért furcsa volt, mintha az egyik oldala elől lent lett volna.

Mi a fene, gondoltam, talán leeresztett a kerék. Mikor átmentem az alacsonyabb felére, akkor látom, hogy ellopták a bal első kereket. Remek...

Ez mind történt olyan fél8 magasságában. Rögtön hívtuk a rendőrséget, de ekkor még csak ügyelet vette fel a telefont. Mondták, hogy majd küldik a kollégákat, akik nagyjából egy óra múlva meg is érkeztek. Már éppen hívtuk volna őket újra, amikor a rendőrautójuk a ház elé lassított. Két fiatal rendőr volt, akikkel egész normálisan el lehetett beszélgetni. Sajnos ők nem sokat tehettek. Felvettek néhány adatot, körbenéztek, de semmi.

Annyi tényt lehetet rögzíteni, hogy a bal első gumit, nehézacél felnivel valamint az öt csavarral elloptak. Mondták, hogy szólnak a helyszínelőnek, aki majd másfél óra múlva érkezik.

A rendőrök elmentek, én pedig felhívtam a közeli Skoda szalont, hogy van-e nekik kerékcsavarjuk. Azt mondták, hogy kerítenek, és nyugodtan menjek el érte. Kérdeztem a gumi és felni árakat is, ami alapján úgy döntöttem, hogy nem tőlük szerzem ezeket be. Elég mézes-mázosak voltak, és a telefonban először 300Ft-ra taksált csavarokat végül 900Ft-ért akarta adni. Aztán végül 3db-ot számlázott ki 2800Ft-ért... Mindegy a lényeg, hogy volt nekik.

A helyszínelő 2 óra múlva érkezett csak meg, de ennyi késés talán még belefér. Normális volt, bár nem tudom, hogy mit vizsgált meg, mire mi is az autóhoz értünk. Nem tudom, hogy mennyire vette figyelembe az autó mellett talált cigicsikket, és tudott-e valamit kezdeni a 3 elmosódott újlenyomattal. Gondolom, hogy a magyar módszerek még nem olyan jók, hogy a cigicsikk alapján dns-vizsgálatot végezzenek, valamint (ezt az egyik rendőr mondta) a csikk csak azt tudná bizonyítani, hogy az illető ott volt, de azt nem, hogy ő lopta el a kereket.

Pont ez a kiadás hiányzott a laptop probléma mellé...

1 megjegyzés:

Atish74 / Tejes írta...

Jó tudni hogy a ti környéketeken hemzsegnek a tolvajok, arra a környékre se költözök.:)

Bocs, persze sajnálom az esetet, de még mindig jobb mintha mind a 4 kereket vitték volna el, vagy netán az autót magát. Jujj nem festem az ördögöt....

Javasolnék 1-2 Skoda bontó címének, telefonszámának beszerzését, jóval olcsóbban lehet ilyesmi dolgokat keríteni a kocsihoz, igaz használtan.