2007/06/23

Péntek esti ünnepléshullám

A tegnapi nap (2007.06.23.) igazán nem volt híján az ünneplésekben. Kezdem onnan, hogy már korábban eldöntöttem azt, hogy Évit most fogom felköszönteni június közepén névnapja alkalmából. Teszem ezt azért, mert a névnapja karácsonykor van, ezért szinte fel sem szokták köszönteni névnapja alkalmából, és nem arról van szó, hogy ajándékot nem kap, hanem szinte még azt sem, hogy "Boldog névnapot!". Jöhet a kérdés, hogy miért pont most... A válasz egyszerű. Minden ünnepe télre esik, és ez pont 6 hónapra van a hivatalos névnapjától.

Szóval tegnap hazafelé megálltam egy virágosnál a Jókai utcában (valahogy a virágárus úgy tekintett rám, mintha már egyszer jártam volna ott, ami lehet, hogy úgy is van, de én nem emlékszem rá), és vettem három szál vörösrózsát.

Miután Évi hazaért, és megkapta a virágokat, rögtön indultunk is Adrihoz a nagy ünneplésre, ugyanis ő most volt 30 éves. Kicsit ijesztő volt, hogy miután megérkeztem kiderült, hogy még én vagyok az egyetlen férfiember. Az egy kezemen nem megszámolható nőmennyiség csak tovább növekedett, de szerencsére jött Katalinka pasija is, így némiképpen javult az arány.

Aztán szép sorjában felköszöntöttünk mindenkit: Katalinkát születésnapja, Adrit születésnapja, és valami Juditot (talán születésnapja) alkalmából. Ez utóbbiról szinte semmi nem derült ki, mert szinte nem volt olyan másodperc, hogy ne lett volna cigi a szájában, és a társaságot sem nagyon kereste.

Miután bezabáltuk magunkat tortával, elmentünk egy szórakozóhelyre, ahol lehetett billiárdozni. Sikerült megmutatni, hogy a való életben nem vagyok valami ügyes művelője ennek a sportnak, és elektronikus formákban sokkal jobban megy. Ittunk néhány italt (én szigorúan alkoholmentes koktélokat, és gyömbért), játszottunk néhány partit, beszélgettünk, és jól éreztük magunkat. Az előtérben valami őslemezlovas próbált fostalicskábbnál fostalicskább zenékkel szórakoztatni mindenkit, de nem nagyon jött neki össze. Miért nincsenek olyan szórakozóhelyek, ahol igényes trance muzsika szól? Azt ugye nem kérhetem, hogy rave vagy happy hardcore dübörögjön...

2 megjegyzés:

Panyi írta...

Ma van 23.!

RaveAir írta...

Tényleg! :D
De most már tényleg tegnap volt...