Nem mondhatom, hogy unalmasan telt volna a hétem, mivel a szokásos havi zárás végső szakasza pont most volt. Ráadásul a közvetlen főnököm, aki általában a dolgok fő levezénylője most éppen szabadságát tölti Moszkvában. Úgy adta át pénteken a feladatokat, hogy gyakorlatilag már nem sok dolgunk lett volna, de mégis (ki gondolta volna?) lettek bonyodalmak. És a kötelezően látogatós angolórák az egészben csak apró fűszert jelentettek...
A fő tevékenység mellé szépen felgyűltek egyéb, nem elhanyagolható fontosságú feladatok, amik ha nem is nehézzé de kellemesen izgalmassá tették a munkával eltöltött napokat. A probléma ott kezdődött, hogy külföldi főnökünk nem nagyon idegesítette magát a hét első felében a számok elemzésére adott válaszainkkal, és csak a végén kezdett el kapkodni, illetve minket kapkodásra kényszeríteni.
A keddi napig még minden barátságosan elviselhetőnek is tűnt, mígnem szerda délután az egyik magyarázaton nagyon megakadt a szeme, és kérte, hogy változtassunk a számainkon. Miközben több órás vitát folytatott le a főkönyvelővel, én úgy döntöttem, hogy elmegyek a céges focira, hogy egy picit kiengedjem a gőzt. 5 óra helyett csak valamikor negyed 6 után értem oda, és csereként beállva 2 gólommal 2-1-re fordítottam az állást (ilyenkor hízik a májam, de ugyanakkor arról is árulkodhatna, hogy önző vagyok, pedig szerintem nem). Aztán eleredt az eső, és a pályabakter kevésbé udvarisan arra kért minket, hogy azonnal hagyjuk el a pályát. Pedig nagyon élvezetes lett volna szakadó esőben játszani, csak sajnos nem lehetett...
Lezuhanyoztam, átöltöztem, megnéztem a telefonomat (korábban meghagytam, hogy nyugodtan keressenek, ha valami gond van, vagy vissza kell mennem), és láttam, hogy kerestek. Így hát visszamentem, és vártam, hogy szülessen valami döntés a végleges számokkal kapcsolatban. Olyan fél8 és 8 óra között ez meg is történt, és bevihettem saját rendszerünkbe.
Szeretem, ha pörgés van, vagyha feladatokkal vagyok ellátva, ugyanakkor szeretem, ha az ésszerűen is történik. Tehát bosszantani szokott az, ha valaki miatt nem lehet előrébb lépni, vagy rajtam kívülálló okok miatt valamilyen üresjárat van, amikor szinte nem történik semmi.
Összességében úgy érzem, hogy a hét munkás 5 napja igazán jól telt, mégha néhol nem is éreztem teljesen tökéletesnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése