Warhammer Quest: The Adventure Card Game

Nem igazán voltam és vagyok túl nagy Warhammer-rajongó. Ennek nem az az oka, hogy nem érdekelne, csak egyszerűen már annyi fantasy világból szóló történetet olvasok, hogy ez nem fér bele. Ugyanakkor nem is teljesen ismeretlen, mivel mikor 2006-ban felajánlották nekünk a Warhammer: Mark of Chaos számítógépes játék magyarra fordításának lehetőségét, akkor azt nem utasítottuk vissza. Az említett játék érdekessége, hogy alapvetően magyarok készítettek, de alapvetően angol nyelven.

A Warhammer Quest: The Adventure Card Game a Fantasy Flight Games kisebb dobozú játtékai között jelent meg. Nem ígért sokat, csak egy 5 játékból álló kampányt, valamint egy "kutatás" küldetést. Nem tudom, hogy volt-e arra terv, hogy később a játék kiegészítőket kapjon, de időközben ezekből nem lett semmi, és jelen állás szerint már nem is lesz. Az FFG elvesztette a Warhammeres témájú játékkiadásos jogait, ezért tőlük már nem érkezehetnek az ezen a világon játszódó társasjátékok. Ennek lett az egyik következménye, hogy újranyomás helyett a Descent/Odalent világára áttematizálva adták ki újra a játékot, Heroes of Terrinoth néven. 

Mi lapul a dobozban...

Ez a kép főleg a remek terítőválasztás miatt. :)

A játék neve is elárulja, hogy a komponensek nagy részét a normál és kis méretű kártyák teszik ki. Ezek mellett van még néhány kartonjelző, a küldetéseket tartalmazó nagyobb kartonlapok, és a játék egyik központi mozgató elemét jelentő dobókockák.

A játék célja

A WQ:TACG egy kooperatív társasjáték, ahol a játékosok (1-4) fő igyekeznek sikeresen végigvinni a kampányt. A küldetéseket nem kötelező megnyerni, mivel vereség esetén is tovább lehet haladni, viszont ezen esetben kevesebb jutalmat kapunk a következő szintre.

Játékmenet

Az WQ:TACG játék egyik fontos eleme az előkészület. Itt a küldetés lapján leírtak alapján kell összerakni a helyszín-, a szörny-, a felszerelés pakikat, valamint az eseményeket és megszerezhető tárgyakat tartalmazó kártyák halmát. Ezen felül minden küldetéshez tartozhatnak egyedi, küldetésfüggő elemek is.

A játékban először a hősök akcióit hajtuk végre. Ezek együttes száma összesen mindig négy (két hős esetén mindenki két akciót hajt végre felváltva, három hős esetén a kezdőjátékos kétszer van, a többiek egyszer). Ezt követően jön a szörnyek köre, majd meg kell nézni, hogy az adott helyszín milyen dolgokat idézhet elő, valamint a küldetéssávhoz is tartozhatnak - általában kedvezőtlen - események.

A játékos a körében négy akció közül válaszhat:

- támadás,

- segítségnyújtás egy másik játékosnak,

- a terület felfedezése,

- és gyógyulás.

A négyfajta karakternek ezeken a kategóriákon belül még vannak egyéb lehetőségei és bónuszai is. Támadás esetén például magunkra húzhatunk ellenségeket, akár a játékostársaink elől is. Terület felfedezésénél húzunk a "dungeon" pakliból, azaz találtunk valami tárgyat, vagy bekövetkezhet valami pozitív vagy negatív esemény. Egyes akciókkal pedig az ellenfeleinket is kimerített állapotba tehetjük, így azok miatt nem kell kockával dobni és a szörnyfázisban sem fognak minket sebezni. 

Azonban az akciókban csak azokat lehet használni, amik nincsenek "kimerítve", azaz amiket még nem használtunk az utolsó frissítés óta. Karakterenként eltérő az is, hogy melyik akciója végén állíthatja az összes akcióját frissített állapotba.

Mint korábban említettem a kockák és a szerencse nagy szerepet kap a Warhammer Questben. Minden akciónál jelezve van, hogy hány fehér kockával dobhatunk, és az éppen rajtunk lógó ellenfelek számától pedig az, hogy hány feketével.

A fehér kockákon a keresztbetett kalapácsok jelzik a sikert. Ezek lehetnek magukban vagy pajzzsal is felszerelve. A siker jelzi, hogy mennyit tudunk egy ellenfélen sebezni, a területből mennyit tudunk felfedezni, mennyit gyógyulhatunk, vagy mennyi támogatást adhatunk bajtársainknak. Van egy speciális kockaérték is, ami 1 sikert jelent, de utána a kocka újradobható. Ha megint ez az érték jön ki, akkor megint újra lehet dobni. A pajzs azt jelzi, hogy az ellenfél sebzéséből mennyit sikerült felfognunk.

A fekete a kocka nem a barátunk. Az üres oldal az egyedüli jó érték, ahol nem történik velünk semmi. A sebzés értéknél mindig annyi életet veszítünk, amennyi az ellenfél sebzés értéke. Pl. ha két aktív ellenfelünk van, ahol az egyik sebzésértéke 1, míg a másiké 2, és a 2 ellenfél-kockával 1-1db sebzést dobtunk, akkor összesen 3 értéket sebesülnénk. Ami sebesülés értéket persze a fehér kockákkal dobott pajzsokkal csökkenthetünk. Az ellenfél-kockának is van egy speciális oldala, ahol a nemezis értéket lehet kidobni. Ennek hatását, mindig a nemezisünk (aktuális kalandhoz tartozó főellenfelünk) lapján olvashatunk.

Vélemény

A Warhammer Quest: The Adventure Card Game nem egy túl bonyolult társasjáték. Van témája, de a történet azért nem túl erős. A fő hangsúly a területek felderítésén van úgy, hogy közben folyamatosan küzdünk a ránk zúduló ellenfelek hadával. Az akcióink

megfelelő kiválasztásával, és a társaink megfelelő támogatásával lehetőségünk van stratégiákat alkotni. A tervezhető dolgokat tovább segíthetik még a különböző felszerelések vagy tárgy kártyák is. Ugyanakkor nagyon sok minden múlik a kockadobásokon, azaz a szerencse szerepét sem modanám elhanyagolhatónak.

Olyan játékosoknak nem igazán ajánlanám, akik szeretnek sok körre előre gondolkodni, mivel elég sok véletlen tényező van a játékban. A téma miatt család számára sem igazán ajánlott, de igazából ez ízlés dolga...

Én úgy gondolom, hogy a kis doboz kellő kikapcsolódási és szórakoztatási értékkel bír. Sajnos mára nem gyártják, de talán használtan be lehet szerezni valamilyen adok-veszek csoportból, vagy még mindig nagyobb esély van megvenni újonnan a ráncfelvarrott, áttematizált verziót a Heroes of Terrinoth-ot. 

Az idei Star Wars könyv-trojka

Megint olvastam, sőt 3 könyv végére is értem. A Star Wars világ megújulása az új trilógiával egy kicsit borította korábbi történelmet. Thrawn admirális lényegében kukázódott, ha nem vesszük ide a kisebb, tévés megjelenéseit, ezért a filmek közti összekapcsoló történeteket is újra kellett írni.

Ennek tudatában kezdtem neki a James S. A. Corey (a Daniel Abraham és Ty Franck szerzőpáros) neve jelezte Tolvajbecsület című könyvnek. Aztán jött az első csalódás. A történet még az Egy új remény után és A birodalom visszavág közötti időszakban játszódik.

A lázadó hősök éppen a Yavin IV-nél történt emlékezetes ütközet után vannak. Han Solo valamiért még nem hagyta el a felkelőket, hanem bevállal egy újabb rizikós melót. Ki kell csempésznie egy lázadó kémet gyakorlatilag a birodalom szívéből. Természetesen ott újabb veszélyesebb helyzet alakul ki, de igazából nincs miért aggódni. Legalábbis a Star Wars világ főbb szereplői miatt egyáltalán nem kell, hiszen tudjuk, hogy éppen és egészségesen átvészelik A birodalom visszavágig terjedő időszakot. A mellékszereplők életben maradásáért pedig annyira nem lelkesedtem. Maga a történet nem volt rossz, de a könyv második felére mintha elfogyott volna a lendület és az ötlet is. Kicsit azt éreztem, hogy nem az írói lelkesdés és sziporka viszi előre a könyvet és mintha csak egy Hanról Solo (szóvicc!!!) novella lett volna kibővítve. Azonban a 3 könyv közül talán mégis ez tetszett a legjobban.

A történet végére egy kicsit nagyobb szerepet kapott Leia, és megjelent teljesen feleslegesen Luke is. Érezhetően nem nagyon tudott vele kezdeni semmit az író.

A következő könyv Martha Wells Pengeélen című írása volt. Van egy olyan érzésem, mintha amerikában egy kicsit túlzásba vinnék az egyenjogúsági kérdéseket, mert a történet főbb, "nem-játékos-karakterei" kivétel nélkül nők voltak. Han Solo mintha valami feminista szarviharba került volna és próbált volna okos lenni. Leiát sikerült erősen túlírni, míg a történet egyéb, de fontosnak szánt női szereplői egy kicsit fakószürkék maradtak. Még annak ellenére is a központi bonyodalmaka ők okozták. Han Solo most is saját maga volt. Bár egy kicsit unalmas volt annak tekintetében, hogy megintcsak nem volt miért izgulni. Sajnálatos módon ez a történet még kevesebbet adott hozzá a Star Wars univerzumhoz.

Ezek után már minden-mindegy alapon nekiláttam Dean Alan Foster Erőpróba írását. Ez talán nem kellett volna... Ritka borzasztó egy írás.

Dean Alan Foster volt az 1977-es Csillagok háborúja film (Egy új remény) szellemírója is. A könyvön ugyanis George Lucas van megjelenítve, mint író, de gyakorlatilag nem ő írta. Az Erőpróba olyan célzattal íródott, ha a film nem lenne sikeres, akkor ez lehetett volna az alacsony költségvetésű folytatása. Sajnos, ez teljesen érződött is. Utólag belegondolva kicsit olyan volt, mint A jedi visszatér után készült ewokos filmek.

Leia és Luke egy fontos tárgyalásra mentek a Mimban világára, de menet közben beütött egy kis probléma. Az Y-szárnyúban utazó Leia és C-3PO már erős intő jel volt, de ugye az erős sodrású folyó nem jelent minden esetben a végén vízesést. Niagarát pedig pláne nem...

A történet még bőven A birodalom visszavág kitalálása előtt íródott, vagyis inkább helyette. Egy alacsony költségvetésű helyszínen, egy mocsaras bolygón, ahol Luke találkozott egy erőérzékeny, idősebb személlyel. Nem Yodával, de még csak nem is jedivel. Ugyanakkor azért kicsit érződik A birodalom visszavág alapja. Ebből a történetből azonban teljesen kimaradt mindenféle űrharc, vagy nagyobb ütközet. Nincs benne Han Solo és Csubakka sem.

Luke és Leia, mint valami ostobácska szerelmespár próbál egyről a kettőre jutni, a maguk erősen egydimenziós karakterábrázolásukban. A történet kapcsán sokszor nem tudtam, hogy inkább sírni kellene-e vagy a könyvet sarokba vágni... Azonban hősiesen végigküzdöttem magam rajta, ezért nem maradtam el a Vaderes jelentről sem...

Őszintén azt tudom tanácsolni, hogy az Erőpróbát ne olvassa el senki! Esetleg csak a Holiday Special-t már látó veteránok. Ugyanakkor a másik két könyv egészen olvasható, mégha nem is világmegváltó.  A Tolvajbecsületet ugyanakkor jobban ajánlom, mint a másikat.

Csak egy muffin recept

Mivel hamarosan költözünk, ezért előfordulhatnak majd járulékos veszteségek. Nem vagyok benne biztos, hogy a konyhában őrzött papírlap teljesen túlélni a költözést, még akkor is, ha egy olyan fontos írástartalom van rajta, mint egy muffin receptje.

Muffint nem olyan nehéz csinálni, csak össze kell keverni mindent és be a sütőbe. De ez egy eléggé bevált recept, szóval inkább magamnak mentem le a saját blogomba.

Hozzávalók:

20 dkg liszt

20 dkg vaj

1 kávéskanál sütőpor

1/2 kávéskanál szódabikarbóna

17 dkg cukor

1 kávéskanál fahéj

1 evőkanál citromlé

8 evőkanál tej

2 tojás

pici só

csokidarabok

A hozzávalókat a tojások fehérjének kivételével egy tálba vagy edénybe teszem. A külön tett tojásfehérjéket felverem habverővel. Ezt követően keverem össze a korábbi hozzávalókat a habverővel, majd a felvert tojásfehérjék nagyjából felét keverem hozzá. Ha ezzel megvagyok, akkor jöhet a maradék tojásfehérje is. Ha nagyon folyósnak találom a masszát, akkor még egy kis lisztet lehet hozzátenni.

A csokidarabokat tényleg ízlés szerint tegyük az elegybe. Mi általában étcsokit szoktunk, de bármi más is lehet. Ha tej- vagy fehércsokit használunk, akkor érdemesebb nagyobb darabokra törni és nem nagyon elaprózni. A csokin kívül még dobálhatunk bele gyümölcsöket is.

180-200 fokon szoktam a sütőbe tenni, és addig sütöm, amíg ki nem állja a fogpiszkáló próbát.

Csak egy újabb Tajgetosz-kaland

Páran már tudják, hogy remek 10+ éves, fehér Opelunk egy ideje már a Tajgetosz névre hallgat. Elég annyit tudni, hogy hosszú pihentetés után lett hadra fogva, majd tétlenül pihent egy újabb évet, amit nem igazán segített az állapotán.

Úgy tűnt, hogy remek döntés lesz az asszony Suzukijának lecserélésére, de valószínűleg már többet költöttünk rá, mint amennyiért vettük. Elég sok probléma felmerül a nagyjából bő egy évben, mióta a tulajdonosai vagyunk. Volt aksi problémája, kinyithatatlanná vált rajta egy ajtó és hasonlók. Több apró probléma is felmerült még a rothadáson kívül. Aztán önhibáján kívül is szenvedett pár sérülést, aminek nyomán pár dolgot cserélni kellett az első részében.

Aztán az év elején jött egy újabb zsebbe nyúlós történet, aminek nyomán nagyjából 1 hónapig használhatatlanná vált. Egy kicsit telement a motortér vízzel, hengerfejes lett, majd az EGR szeleppel sem volt minden rendben. A lényeg, hogy szervízből ki, majd újra be, újra ki, majd újra be... Ezt követően már a szerelő is nevén nevezte Tajgetoszt!

Az elmúlt napokban be akartuk indítani, hogy egy kicsit megjárassuk. A #maradjanak otthon kampány ideje alatt sem árt, ha nem csak áll az autó, hanem valamerre megy is.

A család előreszaladt az autóhoz, én bezártam a lakást és már csak arra értem le, hogy az asszony azt mondja nem indul az autó. Oké, mondom neki, hogy mi történt... Betette a kulcsot, elfordította, gyújtás volt, indítási hang is, de nem akart beindulni az autó.  Jól van, ha már úgyis menni akartunk, átülünk a másik járgányba és azzal indultunk el otthonról. 

Mikor hazaértünk én is úgy döntöttem.teszek vele egy próbát. Ugyanaz. Mintha indulna, de mégsem indul. Az aksi nem adott gyenge hangot, tehát nem az merült. Viszont észrevettem egy sárga csavarkulcs lámpát a műszerfalon. Még belepillanottam a motorháztető alá (mintha bármihez is értenék), de legalább arról meggyőződhettem, hogy a hűtővíz most nem folyt bele a motortérbe, tehát nem a korábbi probléma lehet. Sokáig nem szemlélődtem, mert egész erős szélvihar volt kialakulóban...

Önerőből a Google-ig jutottam. Az meg mondott nekem sok okosságot. Motorvezéslés hiba, indításgátló, EGR-szelep. Igen, már megint ez a valami rejtélyes dolog. Nosza, hívjuk fel a szerelőt, hogy mondjon valamit. 

Ma kijött és kiolvasta a hibát. "Inmobilizer". Mi a fene! Elvileg a kulcsnak semmi baja. Tudomásom szerint nem esett szét, és nem esett ki belőle a chip. A szerelő azt javasolta, hogy keressük meg a másik kulcsot és nézzük meg, hogy továbbra is van-e a probléma. Hosszas keresés után meglett a tartalék kulcs, és azzal pöcre indult Tajgetosz. Jól van, legalább nem komolyabb a dolog!

Felsétálok a lakásba, mondom, hogy a pótkulccsal működik Tajgetosz, tehát tényleg a másik kulccsal lehet valami. Szétszedem, megnézem, és mintha hiányozna belőle a chip. De nem vagyok benne biztos, mert korábban csak kétszer szedtem szét, hogy az elemet kicseréljem benne. Egy kicsit puffogtam is magamban, hogy vajon mi lehet... Ekkor mondja az asszony, hogy TALÁN a gyerekek LEEJTETTÉK ODAKINT! Mert, hogy furcsán állt a kulcs, majd kiderült fordítva volt összerakva. A nagyobb fiú látványosan elkezdett lapítani...

- Leejtetted a kulcsot?

- Lehet...

- Szét is esett?

- Lehet...

- Miért nem szóltál?

- Mert féltem, hogy le fogtok érte cseszni...

Jól van. Egy kis baszdmegelés magamban, majd úgy döntöttem, hogy nyomozzunk csak tovább.

- Azt tudod, hogy hol elejtetted le?

- Lehet...

(Ki vagyok segítve ezekkel a válaszokkal.)

Az asszony is közbeszólt, hogy szerinte a lépcsőházban lóbálta.

- Nos, hol esett szét?

- Odakint...

Továbbra is remek...

- Konkrétabban?

- A bejárat előtti lépcsőnél.

Kicsit az esélytelenek nyugalmával lesétáltam, hátha meglesz a normál esetben a kulcsházban megbújó chip... De volt már példa, hogy másnap reggel a buszmegálló homokjában megtaláltam a lányom előző nap elhagyott fülbeválóját, mert szerinte ott veszthette el. És egy másik buszmegállóban, fagyban és télben az asszony jegygyűrűjét is sikerült már megtalálni, a fagyott, saras hóban.

Most sem tűnt túl kedvezőnek a helyzet, mert mint korábban írtam, elég baráti szélvihar is volt a kulcs leejtésének napján.

Kiléptem a bejárati ajtón, majd elkezdtem vizsgálni a világos lépcsőfokokat. Ott könnyen kiszúrtam, hogy koszon kívül más nincsen. Aztán az alsó lépcsőfok közelében kibújó fűcsomó mellett, a fekete sárvédő szőnyegen megláttam egy apró, fekete bizbaszt. Miután felvettem sem voltam biztos benne, hogy a chippet találtam meg, mivel emlékeimben valami apróbb dolog élt. De azért felhoztam, és megnéztem, hogy esetleg bele tudom-e tenni a kulcsházba. 

Bele tudtam tenni... és mint percekkel később kiderült megoldotta a problémát és ezt követően sikerült vele beindítani az autót.

A Nyugati Királyság építőmesterei

Már a megjelenésekor elkezdtem a játék után érdeklődni A Nyugati Királyság építőmesterei után, hiszen az egyik kedvenc társasjáték mechnikámmal, a munkáselhelyezéssel készült. Az pedig plusz bónusznak tűnt, hogy a doboz megjelenésében nemhogy egy egész polcot nem foglal el, hanem meglehetősen kis helyen is elfér. Az azonnali kipróbálástól és megvásárlástól viszont egy kicsit távoltartott a játék grafikai világa, valamint az, hogy már vannak hasonló működésű játékaim.

Az igazi, legnagyobb kérdésem ugyanakkor az volt, hogy ez kell-e nekem itthonra a Lords of Waterdeep mellé vagy sem. Nos, annyiban előre szaladok, hogy ebben nem igazán tudtam dönteni, ezért továbbra sem fogom miatta a webshopokat felkeresni.

Mi lapul a dobozban...

Szinte szó szerint lapulnak az alkatrészek. Az alkotók igyekeztek kitölteni a doboz minden egyes centiméreteit, és igazi legózás, tetriszezés mindent jól visszapakolni a játék után. A Nyugati Királyság építőmestereihez kapunk egy játéktáblát, több játékkártyát (épületek, segédek, adósságok, megszerezhető jóságok, illetve csúnya büntetések megtestesítésére), nyersanyag jelölőket, pénzeket, munkásokat és egyéb jelölőket. Azt kell mondanom, ha csak az anyagmennyiséget nézem, akkor úgy tűnik nagyon megéri mindaz, amit kapunk a viszonylag olcsó 10-12eFt-os árért.

A játék célja

A legtöbb győzelmi pont elérése. Ezeket megszerezhetjük a katedrális építéséből, az erénysávon elfoglalt helyzetünkből, a megépített építményeinkből, valamint megmaradt nyersanyaginkból és pénzünből. 

Játékmenet

Mint az elején már írtam egy munkáselhelyezős játékról van szó. A körünkben fogjuk a sok munkásunk egyikét és azt elhelyezzük az egyik helyre. A Nyugati Királyság építőmestereiben nem 1-2-5 munkásunk van, hanem jóval több, pont emiatt nincsen meghatározott körszám, hanem egymást követően, sorban rakjuk le a munkásainkat a helyekre, majd azokat a későbbiek folyamán akár vissza is vehetjük.

A játék egész csinos, leszámítva az
emberábrázolásokat.

Általában az egyes termelőhelyek úgy működnek, hogy lehelyezünk egy munkást, ahol vele egyenértékű nyersanyagot (fát, követ, anyagot) kapunk vissza. Ha viszont a már meglévő munkásunk vagy munkásaink mellé újabbat teszünk, akkor minden egyes ottlévő emberünk figyelembe kell venni és annak megfelelően kaphatunk valamit. Olyan is előfordulhat, hogy a munkáson túl pénzt is be kell fizetni az egyes helyeken.

Három fajta helyszínt különböztethetünk meg.

 - Van a városháza, ahonnan már nem kerülhetnek vissza hozzánk a munkásaink, és ezek fogják majd kiváltani a játék végét. Itt valamilyen építményt vagy a katedrális építhetjük.

 - A feketepiac három helyszínnel, ahol az egyes helyekre csak 1-1 munkást tehetünk. Itt valamilyen nyersanyaghoz vagy kártyához juthatunk hozzá pénzért és erényrontásért cserébe. Innen a munkásaink közvetlenül nem kerülnek vissza hozzánk, hanem a fogdába mennek.

- Az "általános" helyekre bármennyi munkásunk felkerülhet. Ezekről a helyekről a városközpont segítségével ejthetjük foglyul a saját, illetve a játékostársaink munkásait is! A sajátjaink visszakerülnek a saját készületünkbe, míg az ellenfél bábujai először a saját fogdánkba. Ezeket innen közvetlenül is visszaadhatjuk pénzért a játékostársunknak, vagy a fogdába tehetjük őket, amiért szintén pénzt kapunk. Ez elég érdekes interakciót tesz a játékba.

A városházán betelt a hely, mindenki
mehet aludni... azaz véget ért a játék!

A játék során nem csak nyersanyagokat, hanem építési terveket és segédeket is szerezhetünk. Az építési tervekből készülhetnek a bónuszt és/vagy játékvégi pontokat adó építményeink. A segédeink viszont elengedhetetlenek az építmények megépítéséhez, de ugyanakkor ők is adhatnak egyszeri vagy tartós bónuszokat.

A játék addig tart, amíg az adott játékosszámhoz megfelelően betelnek a városházán a helyek, vagy mindenki kipasszol/kiesik a játékból.

Vélemény

A játék kifejezetten jó és ajánlott! Remek árért cserébe nagyon jó tartalmat kapunk, mind anyagárban, mind játékélményben. Ha nem lenne Lords of Waterdeepem, akkor nagy eséllyel már beszereztem volna itthonra. Két fővel még nem volt lehetőségem kipróbálni, de azt mondják, hogy úgy kevésbé működőképes és egy automata játékost is be kell vonni.

A foglyul ejtés ugyan magában hordozza a konfliktusokat, de ezt nem éreztem túl erősnek, vagy olyannak, ami miatt a másik megsértődhetne. Ugyan tönkre lehet tenni egy jó nyersanyagbányát, de a munkásokat van esély visszaszerezni, és azokat utána másra felhasználni.

A játék során egy dologra nagyon érdemes figyelni, mégpedig arra, hogy ne fogyjunk ki a munkásokból, mert ezzel ki lehet esni a játékból! Előfordult, hogy volt, aki nem figyelt és elfogytak az emberei, és onnantól csak figyelhette a többiek játékát. Arra is figyeljünk, hogy lehetőleg ne "passzoljon" ki majdnem mindenki, mert tanúja voltam, hogy mindeki szándékos vagy véletlen kiesését követően perceken át elpassziánzott magával, pedig már biztosan ő volt a nyertes. Kiderült, hogy ezt a szabályt rosszul tanították, mert ha nincsen munkásod, akkor egy akcióért egy munkást valahonnan vissza lehet venni.

A játék külalakját ítélje meg mindenki maga. A játéktábla ugyan számomra is szépen néz ki, a színkezeléssel és az egyéb játékelemekkel sincsen túl sok gondom, viszont az emberalakok grafikája nem igazán jön be nekem.

Összefoglalóan úgy gondolom, hogy ez a játék megéri a pénzét, és mindenképpen ajánlott otthonra munkáselhelyezős játéknak vagy "A munkáselhelyezős" játéknak, főleg akkor, ha általában legalább 3 fős létszámmal hozzá tudunk ülni.

A képek a XXII. kerületi, Rózsakert Társasjáték Klubban készültek.

Az Utóhatás trilógia (Star Wars)

Elég régen volt már csak tisztán könyves jellegű bejegyzésem. Miután a tömegközlekedésről autóval bejárásra váltottam az olvasási időm is jelentősen megcsappant. Persze beoszthattam volna úgy is az időmet, hogy többet foglalkozzak a könyvekkel, de ez már egy másik történet.

Egy kicsit megragadtam Az idő kereke sorozat 5. könyvével. Úgy döntöttem annak a befejezését követően, hogy egy picit pihentetem a sorozatot és inkább mást keresek. Elolvastam néhány képregény-sorozatot (Hellboy, Locke & Key, The League of Extraordinary Gentlemen, Saga), de szerintem ezekről már nem lesz külön írás. A könyvek terén igyekeztem valami igazán egyszerűt, kevésbé gondolkodósat választani, ezért került előtérbe a "megújult" idővonalú Star Wars, amiben Thrawn admirális helyett egy kicsit másképpen történtek a dolgok a második Halálcsillag pusztulását követően.

Az Utóhatás-trilóga nem sokkal az endori események után veszi fel a fonalat. Az első könyvben meglehetősen kevésszer szerepelnek a klasszikus Star Wars szereplők, szinte csak említés szintjén. A főbb szerepekben a Wexley család, Jas Emari fejvadász, egy Sinjir nevű ex-birodalmi vallatótiszt és egy igen felturbózott, A baljós árnyakból megismet B-1 (B one, azaz bone, azaz csont) harci droid képtelennek tűnő csapatát ismerhetjük meg.

A Birodalom meglehetősen nehezen akarja beismerni, hogy Palpatine császár meghalt, és a kormányzatuk a végnapjait éli. A csillagromboló parancsnokok, hadurak és főbb kormányzati vezetők nem feltétlen az együttműködésben képzelik el a jövőt. Ezért az Akiván tesznek egy nagyobb kísérletet a lázadók kormányzata, az Új Köztársaság elleni egységes ellenállásra.

Az ébredő erőből elég sok mindent megtudhatunk, hogy ezen próbálkozások mennyire voltak sikeresek, de azért az odáig vezető út is érdekes lehet. Így vágtam neki a regény-sorozat olvasásának. A Wexley családból az anya, Norra részt vett a második Halálcsillag elpusztításában. Sőt, magába az űrállomásba is berepült. A fiát Temmint viszont már Az ébredő erő filmből ismerhetjük, igaz, hogy Snap néven.

Az első könyv lényegében a képtelen összeállítású csapat megalakulásáról szól. A második könyvben már megjelennek a Star Wars történetekből ismertebb karakterek, Csubival, Han Solo-val és persze Leia-val. Meg persze az is kiderül, hogy a volt hercegnő terhes... Luke-ról pedig semmi, a teljes homály. A második könyvben megjelenik egy új császárjelölt, mint főgonosz. Ez utóbbi szereplő a harmadik könyvben teljesedik ki.

Nem akarok könyvekkel kapcsolatban élményromboló lenni, ezért több mindent nem is igazán osztanék meg, de valamennyi véleményt azért megfogalmaznék.

Sajnos a könyvek nem adnak valami sokat. Ez annyiban nem volt meglepetés, hogy a hivatalos, majd kikukázott Star Wars könyvek sem voltak valami irodalmi műremekek. Itt is inkább sok minden a képzelőerőre van bízva. Amit a könyvek adnak, hogy egy kicsit belekinthetünk az Új Köztársaság politikájába, annak megosztottságába. Láthajtuk azt is, hogy egy kicsit felcserélődtek a szerepek. Valamint a végén leírásra kerül az Első Rend kifejezés is.

Sajnos, igazából nem nagyon tudom ajánlani a könyveket, még Star Wars rajongóknak sem. Bár ők bizonyára már régen túl vannak rajta.

Fedőnevek: Négyszemközt

Már közel 5 éve annak, hogy a BGG által szervezett nyereményjátékon megnyertem a Codenames névre hallgató társasjátékot. Amikor a róla készült ismertetőt írtam, nem gondoltam volna róla, hogy milyen szép karrier áll előtte. Kivívta a társasjátékos nagyközönség elismerését és közben számos, nagyra tartott díjat is bezsebelt. Ezt követően nem volt kétséges, hogy érkeznie kell a folytatásoknak is.

Természetesen érkezett a képes variáns is Codenames: Pictures néven, a nyelvi akadályok leküzdésére, de talán ez nem lett annyira népszerű a játékosok körében. Ezt követték a különféle, tematizált "hibridek", ahol már nem csak az volt újítás, hogy Disneys, Marveles, Harry Potteres, vagy hasonló ruhába bújtatták a kiadást, hanem az is, hogy a lapkák egyik felén kép, a másik szöveg volt található.

Az alapjáték 2 fős, vagy kooperatív variánsa ugyan nem volt olyan rossz, de úgy gondolták a kiadónál, hogy talán érdemes lehetne kiadni egy kifejezettén két főre optimalizált verziót. Jelen írásomban erről szeretnék megosztani pár gondolatot. Bár maga a játék már évek óta megtalálható a boltok polcain, sőt már magyar kiadást is kapott Fedőnevek: Négyszemközt néven, de csak az elmúlt időszakban szereztem be és próbáltam ki.

Mi lapul a dobozban...

A játék kibontását követően gyakorlatilag az első dolgom volt, hogy átpakoljam a tartozékokat az alapjáték dobozába, ahol kényelmesen elfér a korábbi tartozékokkal, sőt még a saját magyarított kártyáimmal is.

A szókártyákon túl, kódkártyák és sikerességet vagy kudarcot jelző kartonlapkák találhatóak meg. Igazából semmi érdekes vagy magával ragadó, még akkor is, ha az ügynökkártyák meglehetősen hasonlítanak különféle színészekre.

A játék célja

Az alapjátékhoz hasonlóan az ügynökök megtalálása. Viszont jelen esetben szigorúan együttműködő, kooperatív játékról van szó, azaz közösen kell megtalálni a 15 ügynököt, úgy hogy a szemben lévő két játékos a kódkártya feléjük eső részén csak 9-9 ügynököt lát.

Játékmenet

A játékszabály nagyon részletekbe menően taglalja a lehetőségeket, de a lényeg annyi, hogy a két játékos felváltva ad egy szót és egy számot tartalmazó tippet a szemben lévő játékosnak, aki ennyiből igyekszik kitalálni, hogy hol lehetnek a jó ügynökök.

A tippadó játékos csak egyetlen szót mondhat ki és egyetlen számot, semmilyen másféle utalást. Tegyük fel, hogy azt mondja a tippadó, hogy "szín 3", amivel ő a "piros", a "fehér", "barack" szavakra gondolt. De ugyanakkor a szemben lévő játékos gondolhat a kitett kártyák között lévő "rózsa" szóra is, ami nem feltétlenül jó megoldás.

A játék elején a műanyag talpba tett kódkártya 2 oldalas, ami azt mutatja, hogy a feladványt feladó játékosok melyik kártyákról tudják, hogy az a saját ügynököket rejti maga mögött. Mint korábban is írtam egy ilyen kódkártya egy-egy oldalán 9-9 saját ügynököt lehet látni, 3-3 bérgyilkos és 13-13 járókelő található. Ebből az következik, hogy míg az egyik játékos 3 bérgyilkost lát, abból a másik oldalon csak 1 bérgyilkos található, a másik két lehetőség egyike járókelő, míg a másik saját ügynök.

Az egyik oldalról járókelőnek tűnő kártyák mögött ügynök is található. Így előfordulhat, hogy az egyik játékos rosszul tippel, és egy járókelőt fed fel. Ilyen esetben a másik játékos még tippelhet erre a lapra, ami lehet bérgyilkos, ügynök, vagy járókelő is. Az első esetben azonnali vereség lép életbe, a második esetben egy zöld ügynök kártya kerül rá, míg a harmadik esetben a két járókelő (vagy szabály szerint idő-) lapka úgy kerül rá, hogy a szót teljesen kitakarja.

A játékban fordulókorlátozás van, azaz az időlapkák jelzik, hogy mennyi kör van még hátra. Ezek vagy a sikert jelentő oldalukkal kerülnek a játékos elé, vagy pedig a kártyákra kerülnek rá. Ha ezek elfogynak, akkor vereséggel ér véget a játék. Ezért vannak a játékosok arra kényszerítve, hogy minél magasabb számot jelentő tippet adjanak a másik játékosnak. A győzelem ugyanis csak akkor lehetséges, ha az időkorláton belül sikerül megtalálni a 15 ügynököt.

A játék során elméletileg felváltva addnak tippeket egymásnak a játékosok, de ugyanakkor lehetőség van arra, hogy az egyik játékos újra tippeket adhasson a másiknak. Mivel partijátékról van szó, ezért a játékosok maguk dönthetik el, hogy mennyire szigorúan vagy megengedően játszák a Fedőnevek: Négyszemközt.

Vélemény

Igazságtalan lenne, ha nem dícsérném a játékot. Be kell ismernem, hogy két személyre sokkal jobban működik ez a variáns, minthogy csak az egyik fél adjon folyamatosan tippeket. Így nincsen egyik fél részéről sem unatkozás, hiszen folyamatosan történi az agyalás a magas számot tartalmazó tippadás kapcsán.

Nálam a megvétel mellett szólt még az is, hogy angol nyelvű alapjátékom volt, amit nem tudtam mindenkivel játszani. Így viszont már van egy magyar paklim is, ami talán nem annyira erős. Különösen bosszantó volt egyszerre felfordítani a "csacsi" és "szamár" kártyákat, és a kódkártyán azt látni, hogy az egyik ügynök a másik bérgyilkos. Valószínűleg erre is lehet adni jó tippet, de nem egyszerű.

Én alapvetően nem szeretem a partijátékokat. Egy Activity-vel a világból ki tudnának kergetni. De a Fedőnevek (Codenames) egy kifejezetten kellemes darab, a két fős varinánsa pedig párok számára is remek szórakozást tud nyújtani. Én a különféle verziókkal együttesen már több, mint 100-at játszottam, ami szerintem elég szép szám. Ráadásul a játék ára is elég baráti.

Ugyanakkor el lehet mondani, hogy nem mindenkinek való. Sokat számít, ha az embernek jó asszociációs érzéke van, és ha jól tud látni a másik fejével. Itt kifejezetten hasznos tud lenni, ha a másik játékos szemszögéből vizsgál egy-egy szót. Az "erő" szó kapcsán pl. lehet, hogy valaki a fizikában gondolkodik, míg a másiknak a Star Wars ugrik be. Azt sem túlságosan ajánlom, hogy kettőnél több fő játsza egyszerre, mert úgy kell sugdolózni az azonos oldalon lévőknek, hogy a másik oldal ne ebből találja ki a helyes megoldást.

A játék erőssége, hogy nem igényel nagy játékterületet, sok előkészületet és segíthet egymás jobb megismerésében. 

Arborétum

A már magyarul is megvásárolható Arborétum névre hallgató társasjáték nevével már többször találkoztam ilyen-olyan fórumokon vagy bejegyzésekben. Viszont a téma annyira hidegen hagyott, hogy mélyebben nem is jártam utána miről is van szó. Annyi ragadt meg bennem, hogy fákat ábrázoló kártyák vannak benne, és többek szerint nagyon szép. Az elmúlt hétvégén volt lehetőségem kipróbálni a XXII. kerületi Rózsakert Társasjáték Klubban ezt a játékot, amiről most megosztanék néhány gondolatot.

Az amúgy nem túl nagy méretű dobozból hamar előkerült a tartalom, a 80 db kártya. Gyakorlatilag 10 „szín”, azaz fafajta, 1-8-ig való számozással. Elég lett volna még kisebb doboz is, mint amiben el fér egy csomag Solo/Uno kártya, de bizonyára itt is azzal játszottak, hogy a nagyobb méretű „polcjelenlét” mellett könnyebben eladható a játék 4-5000Ft-os kategóriában.

A megjelenés

Azt hiszem, hogy erre nem lehet panasz. Egy kicsit talán túlzás volt a grafikai éltetés, mert 10 különféle lapról beszélünk, de fák nem néznek ki rosszul. Ráadásul a szín és formaviláguk alapján is jól elkülöníthetőek. Ráadásul mindegyik neve is rajta szerepel a kártyákon, valamint ezen felül egy szimbólum is, ami esetleg segíthet a színtévesztőknek és olvasni nem tudóknak.

A játék

A játékot 2-4 fő játszhatja. A résztvevők számától függően van szükség kártyákra, így 3 játékos esetén 2, 2 játékos esetén 4 szín összes lapját kell kivenni a játékból. Az összes lapra csak a négyszemélyes játéknál van szükség.

A játék elején mindenki hét lapot kap a kezébe. Majd a kezdőjátékost kivéve, mindenki elé kiteszünk még egy lapot képpel felfelé. Ezek lesznek a saját dobópaklik. A többi lap alkotja a húzópaklit, aminek teljes elfogyása váltja ki a játék végét.

Mikor valaki sorra kerül, akkor két lapot húz a kezébe a húzópakliból vagy bármelyik dobópakliból (akár sajátból is!). Ezt teheti bármilyen tetszőleges kombinációban. Ezt követően az összes kézben tartott lapból választva egyet lehelyez az arborétumába, egyet pedig a saját dobópaklijába. 

A kezdőlap lehelyezését követően már csak a szomszédos helyekre lehet lapokat helyezni. Nem lehet lapokat elvenni, vagy egy meglévő lap alá, vagy tetejére lapot tenni. Fontos szabály még, hogy minden lapnak nagyobb értékűnek kell lennie, mint ami előtte van. A lehetséges legrövidebb tanösvény 2, a leghosszabb pedig 8 lapból állhat. Egy tanösvény értékeléséhez a sorozat első és utolsó lapjának azonos típusúnak kell lennie.

Miután a húzópakliból valaki elhúzta az utolsó lapot, neki még be kell fejeznie a körét. Majd jön a nagy csavar! Mert ezt követően a játékosok megnézik a kézben tartott lapjaikat. Az azonos típusúakon a pontokat összeadják, és akinek egy adott típusból a legnagyobb pontérték jön ki, az pontozhatja le azt az adott színt. Tehát hiába van valakinek a tanösvényén 7 egyforma színű lap sorban, ha egy másik játékos kezében van a szín nyolcadik, de bármilyen számú lapja. A lapot kézben tartó játékos pontozhat, mégpedig 0 pontot.

A tanösvények pontozásánál a következőket kell figyelembe venni. A tanösvény minden lapja után 1 pont jár. Ha a tanösvény legalább 4 lapból áll, és minden tagja ugyanolyan színű, akkor minden lap után +1 pont. Ha a tanösvény 1-es lappal kezdődik, akkor az +1, ha 8-assal végződik, akkor +2 pont. Egy fa több sétaúthoz is tartozhat.

A részletesebb szabályokért érdemes elolvasni a játékszabályt, vagy megnézni néhány oktatóvideót.

A vélemény

Őszintén nem vártam túl sokat az Arborétumtól. Főleg, ami után a dobozból előkerült az a 80 db kártya. A játék alatt és annak befejeztével sem voltam túl lelkes, esetemben a még elmegy kategória volt. Az alapötlet nem volt túl rossz, és a megvalósítás is egész jó lett.

Ugyanakkor a játék alatt akkora szerencsém volt, hogy majdnem hozzám került egy színből az összes lap. Így elég könnyen sikerült elég sok pontot szerezni, és majdnem meg is nyerni a játékot.

Szeretném még megjegyezni, hogy minél több játékot ismerek meg, annál többet látom „Mátrix-szerűen” az egyes játékokat. A lapok előkerülését követően rögtön azon kezdtem el gondolkodni, hogy mivel lehetne helyettesíteni a kártyákat. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy Vigyáz(z)6! paklijával már nem csak a The Game és a The Mind játszható pluszban, hanem akár ez is. Legalábbis kipróbálás jelleggel, mert csak számos kártyákkal játszva már tényleg túl száraz lenne.

Az Arborétum ajánlható lehet családok, vagy a nem túl komoly kategóriájú játékokat szeretők számára. Elég sok múlhat a szerencsén is, de ugyanakkor nem árt gondolkodni, hogy milyen sorokat és oszlopokat szeretnénk magunknak építeni. Szerencsére gyorsan lepörög, ezért jó lehet le- vagy felvezető játéknak is. Bár én saját magamtól mást választanék...

(A képek a BoardGameGeek oldalról vannak!)

Bang! A kockajáték

Valamiért számomra nem annyira lelkesítőek a vadnyugati témájú játékok. Ez annyiból lehet érdekes, hogy általános iskolás koromban faltam az ilyen jellegű irományokat, nagy kedvvel néztem a western filmeket, de mára ebből már szinte semmi sem maradt. Ennek az lehet a fő oka, hogy a Vigyázat, vadnyugat! (Flick 'em up!) társasjátékon kívül nem igazán találkoztam olyannal, amit említésre méltónak tartanék.

Szerencsére a családunkban a gyerekek is szeretik a társasjátékokat. Elég nagy kedvenc náluk a King of Tokyo angol példánya, amit még jóval az előtt szereztünk be, hogy a magyar kiadás kérdése egyáltalán felmerült volna. Az sem nagyon számít benne, hogy ki lehet esni, mert még a partvonalról is lehet szurkolni egy-egy játékosnak vagy éppen ellene. Az egyszerű szabályainak köszönhetően könnyen tanulható, de mivel a kártyákon a szöveg nálunk angolul van, ezért nem minden lehet teljesen egyértelmű a gyerekek számára.

Nemrégiben találkoztam egy videóval, ahol a Bang! A kockajáték került bemutatásra. Korábban elég vegyes véleményem volt a klasszikus Bang! játékkal kapcsolatban. Ugyan nem játszottam vele, mégis utánaolvastam annyit, amiből kiderült, hogy ez csak bizonyos társaságokban lehet élvezhető, esetenként pedig túl hosszúra nyúlhat (főleg olyan játékosoknak, akik még sorra sem kerülnek, hanem játék nélkül kiesnek). A kockajáték esetében viszont látszott, hogy az gyors és pörgős, valamint hozhatja az alapjátékhoz hasonló vadnyugati hangulatot.

A megjelenés

Tartozékok tekintetében a Bang! A kockajáték nincsen túlbonyolítva. Kapunk 5 darab dobókockát, 30 kártyát és még néhány életerő- és nyíl jelölőt. A kockák minőségére nem lehet panasz, igazán jó őket kézbe fogni és mivel a jelölések bele vannak vésve, ezért attól sem kell nagyon tartani, hogy a jelek a használattól idővel lekopnának és emiatt a játék később használhatatlan lesz. A kártyák minősége és képi világa kapcsán azt mondanám, hogy teljesen átlagos, nem rossz, de nem is kiemelkedő. És bár a doboz még mindig lehetett volna fele akkora is, mégis egész elfogadható méretű.

A játék

Vajon ki lehet még velem?

A játékot 3-8 fő játszhatja, de szerintem ajánlott a legalább 5 fő. Kezdéskor mindenki kap egy szerepkártyát, ami lehet seriff, seriff helyettes, bandita vagy renegát. Ezen szerepkártyákat a többiek elől eltitkolva, csak saját magunk nézzük meg. Egyedül csak a seriff mutassa meg és jelentse be, hogy ő lesz a város rendfenntartó személye, majd vegyen magához plusz két, életet jelző töltényt.

A szerepkártyán túl mindenki kap még egy karakter kártyát is. Ezen lapok teljesen nyilvánosak, amiken az általunk megszemélyesített vadnyugati szereplő egyedi tulajdonságát és életerejüket ismerhetjük meg.

A megfelelő mennyiségű életerő jelölő kiosztása után, tegyük még a nyílvesszőket középre, jól látható helyre, majd a seriff kapja meg a kezdéshez dobókockákat.

Az aktuális játékos a körében dob a kockákkal. Ha dinamitot dob, akkor azt kötelező megtartania, azzal nem dobhat újra. A többi kockát ugyanakkor újradobhatja, illetve ezt még egyszer megteheti azokkal a kockákkal, amiken a második dobáskor sincsen dinamit. Miután elégedettek vagyunk az eredménnyel (akár az első dobást követően is), vagy arcunkba robbantak a dinamitok, hajtsuk végre a kockák hatásait. Ezek a következők lehetnek, a következő fontossági sorrendben:

1. Nyílvessző: Ha ezt dobunk, akkor rögtön vegyünk magunkhoz egy nyílvessző jelölőt. Az adott kockával ettől független újra dobhatunk még. Az elvett jelölők nem azonnal fejtik ki hatásukat, hanem akkor, amikor az összes jelölő elfogyott középről. Ekkor indiántámadás következik be, és mindenki beadja az összes összegyűjtött nyílvesszőjét, a megegyező számú életerő ponttal együtt. 

2. Dinamit: 1-2 dinamit nem számít semmit. Viszont, ha az adott játékos három dinamitot dobott ki (összesen, akár több dobásból), akkor az felrobban. Veszít egy életet, a többi kocka hatását végrehajtja és véget ért a köre. Mint korábban említettem, dinamitot nem lehet újradobni.
3. Célkereszt: 1-es értékkel a közvetlen szomszédainkat, 2-es értékkel pedig a tőlünk 2 távolságra ülőket sebezhetjük. Ha ez utóbbi - már - nincsen játékban, akkor a szomszédainkat kell sebezni. Mi határozzuk meg, hogy miként osztjuk szét a dobott értékeket.
4. Sör: Egy sör egy gyógyulás. Az aktuális játékos bárkit gyógyíthat, nem csak saját magát.

5. Gatling: 1-2 kidobott gatling jel nem vált ki semmilyen hatást. 3 gatling jellel az adott játékos mindenkit sebez egy értékkel.

A kockák kiértékelése után a tőlünk balra ülő játékos jön, egészen addig amíg győztest nem hirdethetünk. És, hogy ki lehet a győztes?

A seriff (és helyettese) akkor nyerhet, ha az összes bandita és renegát halott.

A banditáknak csak a seriffel kell végezniük, hogy nyerjenek. A helyettes és a renegát is életben maradhat.

A renegát pedig akkor nyer, ha mindenki meghalt rajta kívül. Értelemszerűen a seriffet kell meghagynia utolsó áldozatának.

A vélemény

Mátyás itt még csak tanulja a szabályokat

A fentiekből látható, hogy nem egy bonyolult, kis helyen is elférő játékról van szó, amit lehet akár 8 fős társaságban is játszani.

A titkos szerepek visznek egy kis plusz kommunikációt a játékba. (Lehet ugyan rögtön nekirontani a seriffnek, de sokkal szórakoztatóbb, ha először próbáljuk meggyőzni, hogy valójában vele vagyunk..., és csak véletlenül sebeztük meg, mert muszáj volt. Ugyanakkor renegátként is nagyon ügyesen kell lavírozni, mert azzal a szereppel még nehezebb az esély a győzelemre.)

A karakterek pedig további szint visznek a játékba. Az általuk használható képességekkel egy kicsit megnyújthatjuk az életben maradási esélyeinket, vagy jobban ritkíthatjuk vetélytársainkat.

A Bang! A kockajáték remek, kis dobozos, nem túl drága partijáték, amit bátran merek ajánlani nagyobb társaságoknak. Számomra is kellemes meglepetést okozott, még a témája ellenére is. Ráadásul könnyebb szállítani, mint egy Tokió királyát, de ugyanakkor hasonló élményt és hangulatot tud nyújtani. Ezért valószínűleg legközelebb már ezt visszük magunkkal nyarálásra.

Nem kell félni, ha kiesünk, mert a játék onnantól már hamar véget fog érni. Ráadásul halott szereplőként is szurkolhatunk a még életben maradt banditatársunknak vagy a seriffnek. Megsértődni sincsen értelme... sokkal inkább követeljünk még egy partit.

A játékról sokat elmond, hogy a 6 éves gyermekem annyira élvezete, hogy kérte még játszunk vele máskor is. 

A blogbejegyzés írásakor egészen friss infó, hogy hamarosan érkezik magyar nyelven is a játék kiegészítője a Gémklub kiadásában, amit szívesen kipróbálnék. 

(A képek a Rózsakert Társasjáték Klub egyik összejövetelén készültek.)

Trónok harca, azaz valami véget ért...

Utolsó főiskolás éveimben ajánlotta és adta kölcsön egy kedves barátom a Jég és tűz dala fantasy sorozat első három kötetét. Előzetesen elmondta, hogy ez egy másfajta fantasy, amiket olvasni szoktunk. Nem nagyon van benne mágia, furcsa szörnyek, harcok sem igazán, hanem afféle politikai csatározás zajlik. Valamint tele lesz meglepetéssel...

Azt is elmondta a barátom, hogyha túl vagyok az első száz oldalon, akkor onnantól már valószínűleg nem nagyon akarom letenni a könyvet. Ráérzek majd az író (és a fordító) stílusára, és onnantól már jobban fog folyni az események áradata. Még úgyis, hogy sokáig nem leszek tisztában ki kicsoda, és ki kivel van... nos, ez utóbbi persze mindig változik.

Az első három könyvet viszonylag gyorsan elolvastam. Aztán beszereztem a negyediket is angolul. Ez sem tartott túl sokáig, és ezt követően bőven volt lehetőségem innen-onnan információmorzsákat szerezni. Ekkora megtudtam, hogy az író - George R. R. Martin (vagy szerintem csak "grr Martin") - korábban a film/sorozatiparban is tevékenykedett és azért kezdett írni, mert ott jobban ki tud teljesedni, nincsen megkötések és bármi megtörténhet. Nem kell amiatt aggódni, hogy valaki határozottabban belenyúl a történetbe, vagy éppen elvárásoknak kell megfelelnie.

Azóta persze sokat változott a világ. Az internet egyre szélesebb rétegeket elért, ezért jobban eljutott hozzá az elvárások visszhangja. Ráadásul meglepő módon felkeresték az HBO-tól, hogy tévéképernyőre vinnék azt, amit ő egyáltalán oda szánt. Ekkor szinte eldobtam az agyam... Sorozatos fórumokon párszor megemlítettem, hogy milyen jó lenne, ha a Jég és tűz dala megvalósulhatna, mert biztos földbe döngölne minden mást. persze ez csak egy álom volt... ami valósággá vált.

Ugyanakkor elkezdtem aggódni is. Mi lesz így a könyvsorozattal? Martin írási tempója érezhetően belassult. Ezt részben köszönhette a mégis kialakult elvárásoknak, a növekvő népszerűségének, amit majd csak tetézett, hogy a sorozat első évadjaiban is tevékenyebben részt vett. Afféle írói válság is kialakulhatott nála, mivel érezhetően (feleslegesen?) dagadt a történet és a világ. Egyre több szál került be, sőt még ellenkező nézőpontból is láthattunk eseményeket. 2011-ben azonban csak készen lett az ötödik könyvvel is... azóta pedig semmi. Még két könyvet várunk, már akik még várják, hogy a szakállas mester milyen befejezést talált ki. Mert elméletileg el is fog majd térni a sorozatos változattól, meg nem is. Reméljük, hogy sem az öreg, sem pedig a DOS-os számítógépe nem mondja be az unalmast...

Igazából a sorozat kapcsán vettem magam elé a billentyűzetet. A képi megvalósítás nagyon sokáig elég pontosan követte a könyves változatot. Persze a nézőpontbeliséget már a kezdetektől nem tudta visszaadni, de ez várható is volt. Az alkotók persze igyekeztek és azt egész jól csinálták. És szerintem nem csak a kezdetén, hanem a végén is. Én a sorozat középső szakaszában éreztem, hogy egy kicsit leült a dolog. De ez valamennyire összefügg azzal is, hogy a könyvsorozat is egy kicsit megrekedt. Aztán eljutottunk arra a pontra is, amikor már nem csak az egyszerűsítés lépett be, hanem teljesen új dolgok is. Mikor a mozgógép lehagyta a könyvet.

Egy tévésorozatnál nem lehet éveket várakozni a következő évadokra. Nem tudni, hogy ez az utolsó, közel 2 éves szünet vajon annak is szólt-e, hogy GRR Martin közben kiad egy újabb könyvet. Az öreg persze kiadott egy újabb kötetet, de nem azt, amire a rajongók vártak... és persze több egyéb dolog is érkezett tőle de a várt vonulatban nem történt semmi előrelépés. Pedig milyen jó is lett volna egy újabb 800-1200 oldalas tégla, tele intrikákkal és sárkányokkal.

Érdekes módon idén a tévésorozat hozta el a zárást a történetnek. Erre ugyan lehetett számítani már a mozgóképes sorozat elkezdésének idején is, de azért sokunkban élt a remény, hogy a könyv mindvégig előrébb lesz. Az HBO-nak dolgozó csapat lényegi magja ugyan megkapta az iránymutatást Martintól a végkifejletet illetően, de vajon tényleg ilyen véget szánt-e a dolognak a mester? Reméljük, hogy éveken belül majd ezt is megtudhatjuk.

Amit viszont tudunk, hogy a sorozatos "út" végére értünk. Tudom, hogy nem lehetett minden igényt kielégíteni, és hogy ez nem akart boldog véggel befejeződő mese lenni. Ezt már menet közben megtudhattuk, hogy látszólag könnyű kézzel és szívvel írt ki a szerző olyan karaktereket, akik a tökéletes befejezésig juthattak volna. De mint tudjuk nem az út vége a lényeg, hanem az odáig vezető út. A lényeg, hogy mennyire sikerült jól és tartalmasan szórakozni, amíg a történet végéhez nem értünk. Persze nem lehet mindenki teljesen elégedett, de én majdnem az vagyok Örülök, hogy az HBO bevállalta a dolgot és végig is vitte.

Remélhetőleg a vállalkozásuk új utat is nyitott, és a közeljövőben lesznek olyan fantasy sorozatok, amik nem hagynak űrt a Trónok harca után. Nem tudom, hogy mit sikerül majd kihozni a hamarosan induló Az idő kereke sorozatból, de remélem, hogy az is kellően szórakoztató lesz. Én ugyan megragadtam egy kicsit az olvasásban, de talán majd újabb lendületet veszek.

Ugyanakkor megteremtődött a remény, hogy érkezhet még más remek fantasy is a tévék képernyőjére. Akár Joe Abercrombi, vagy Mark Lawrence által könyvei alapján...

Levezetésnek pedig hallgassunk sok Ramin Djawadi szerzeményt. Ne csak a főcímdalt, a The Rains of Castamere-t, a Light of the Seven-t, hanem mindent...

Dominant Species

Sokszor át szoktam böngészni a BoardGameGeek-en az aktuális ranglistát, hogy az elsők között van-e olyan játék, amit valamikor érdemes lenne majd kipróbálni (esetleg beszerezni). Egy ilyen átnézés során került elém a Dominant Species is, amit néhány éve majdnem ki is próbáltam. Akkor sajnáltam, hogy nem jött össze, de az elmúlt hónapokban mégis lehetőségem lett a kipróbálására. 

A megjelenés 

A különféle képeket elnézve rögtön látszódott a játékról, hogy ez bizony egy erős, nehéz euró játék, ahol sokat kell majd gondolkodni és nem a kaland viszi előre a játékmenetet. Az egyszerű játéktáblán fából készült kockák, hengerek és a kúpok jelennek meg különböző színekben, amit egy játékot nem ismerő személy akár káoszként is jellemezhet. Annak ellenére, hogy erről szó sincsen, azért mégsem olyan könnyű áttekinteni a terepet és többször át kell nézni a játék folyamán, hogy minden kúp jó helyen van-e, illetve van-e létjogosultsága egy adott mezőn a fajainknak.

Ha már mezők... A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Földet jelképező játéktáblára, a kezdeti kiinduló állapotot követően, a játékosok további élőhelytípusokat (szavanna, sivatag, hegyvidék, mocsár, stb.)  jelentő hatszögletű mező lapkákat helyeznek fel. Aztán ezeken támad majd a jeges tundra, kisebb hatszögletű lapkák formájában, részben elfedve az alattuk lévő területeket.

Fontos még megemlíteni a "dominancia kártyákat" is, amelyek felhasználása feltétlenül szükséges a játék végének kiváltásához. 

A játék

A Dominant Speciest 2-6 játékos játszhatja, de igazából a nagyobb játékosszámokkal csillantja meg igazán, hogy mire képes. Ezért is van olyan variáns, hogy 2-3 játékos esetén a játékosok egyenként 3-2 fajt vigyenek egyszerre. Csak azt nem tudom, hogy ezt igazából ki látja át rendesen...

Túl sok kocka...

A játékban 6 faj közül választhatunk. A tápláléklánc sorrendjében a következő fajokat képviselhetjük: emlősök, hüllők, madarak, kétéltűek, pókok vagy rovarok. A választott fajaink jelzőihez kapunk még egy saját állattáblát, ami egyben segédlet is, hogy milyen akciók vannak. Az állattábla tetején vannak a kezdő "elemeink", azaz azok a tényezők, amik mellett életképes a saját fajunk. Csak olyan helyen maradnak meg a saját fajunk egyedei, ahol az állattáblánkon is megtalálható elemek vannak.

A játéktábla jobb oldalán található meg az akciótábla, ami mutatja, hogy milyen akciókat és milyen sorrendben hajthatunk majd végre. A tervezés fázisban ide helyezzük le az akcióbábujainkat, majd a végrehajtás fázis során innen vesszük le, jelezve, hogy végrehajtottuk az adott akciót. Ezen két fázist mindig a visszaállítás követi, amikor ellenőrzésre kerül, hogy haltak-e ki fajok, kinél van a legtöbb faj a tundra lapokon, és az akciótábla is mindig átalakul egy kicsit.

A játék motorját a különféle akciók jelentik. Ezekből van rengeteg, és ezért nem is akarok mindenre részletesen kitérni.

A kezdeményezés akcióval előrébb kerültünk a körsorrendben. Majd ezt követően választhatunk majd egy újabb akciót. 

Az alkalmazkodás akcióval újabb elemeket szerezhetünk fajunk számára, így az több helyen is életképes marad.  A visszafejlődés akcióval elemeket menthetünk meg a játéktáblánkról. Ha ezt nem tesszük, akkor csúfos fajpusztulás következhet be.

A bőség  akcióval elemeket tehetünk a Földet jelentő hatszögletű lapkák egyik sarkára, ezzel is jelezve, hogy azon a területen az adott elem képességgel bíró elemek majd meg tudnak élni.

A pusztaság igencsak nagy vérengzést tud okozni. Ugyanis, ha innen nem mentünk meg elemeket, akkor azok minden tundra lapka melletti elemet eltávolítanak. Az ezt követő kimerülés során mi dönthetünk, hogy honnan veszünk le elemet a Földről.

Az eljegesedéssel a tundra területét növeljük.

A sokasodással fajaink számat növelhetjük olyan területeken, amikhez adott elemet választottunk. 

A felfedezéssel újabb lapkák kerülnek a Földre.

A vándorlással fajainkat mozgathatjuk.

A versengés során az ellenfeleink fajait vehetjük le egy olyan tereptípusról, amin a saját fajaink egyedei is megtalálhatóak.

Rengeteg akciólehetőség

Végül a dominancia következik, azaz megnézhetjük, hogy egy adott tereptípuson kinek van a legtöbb faja és azok után pontokat kaphatunk. Ezt követően, ha van domináns faj az adott lapkán, akkor neki húznia kell egy dominanciakártyát, és annak a hatását végre is kell hajtania.

Ennél azért jóval több minden van, amikre a segédletekből egészen jól lehet támaszkodni. A Dominant Speciesben nagyon sok mindenre figyelni kell, hogy mit mikorra időzítsünk, hogy milyen problémák jöhetnek elő a következő körökben, stb. A dominancia kártyákra már a kezdetektől fogva kiemelt figyelmet kell fordítani. Ezek rengeteg negatív hatást hordoznak magukkal, de kevés jót is. Ezek döntően befolyásolhatják majd a végeredményt.

A vélemény

Ahogy előzetesen sejthető volt ez nem egy könnyed szórakozást igénylő játék. Nagyon igényli, hogy fejben ott legyünk, tudjunk előre gondolkodni, és lássuk tetteink várható következményét. A figyelmünknek egy pillanatra sem szabad lankadnia, mert akkor kész a baj.

Az ember nem lehet elég türelmes, miközben
a játékpartnerek gondolkodnak

Azt kell mondanom, hogy én nagyon kellemesen csalódtam ebben a játékban. Külsőre nem látszik rajta, de nagyon jól illeszkedik a téma a mechanikához, és egyáltalán nem olyan száraz, hogy az legyen az érzése a játékosoknak, hogy csak fakockákat pakolgat.

Arra is felhívnám a figyelmet, hogy a Dominant Species nem rövid, egy laza 3 órával nyugodtan számolhatunk, ami tovább növekedhet, ha szeretünk gondolkodni. Gondolkodás viszont lesz bőven, a rengeteg akciólehetőség és a várható következmények ezeket mind magukban hordozzák. Az első néhány játék során többször is át kell nézni, hogy melyik akció mire is jó pontosan, és hogy mit veszíthetünk, ha valamire nem figyelünk. 

Ezek fényében igazából csak olyanoknak merem tiszta szívvel javasolni, akik nem riadnak vissza egy hosszabb, sok gondolkodást igénylő játéktól. Valamint ez tényleg egy olyan játék, amit inkább nagyobb társasággal játszunk, mint csak kettesben.
(A BGG-n elég sok magyar nyelvű anyag található a játékhoz, aminek köszönhetően nem kell megijedni, hogy magyar nyelven nem kapható a játék.)

Szerk.: A bejegyzésemből kimaradt, hogy a játék nagyon-nagyon konfrontatív. Ez annyiban nem is meglepő, hogy a játék kiadója (GMT Games) nagy szeretettel ad ki wargame-eket, vagy harci stratégiákat. Ez nem afféle békés, párhuzamos pasziánsz, hanem elkeseredett harc a győzelemért, ahol bizony keresztül kell húzni az ellenfelek számítását. Ehhez több módszert is be lehet vetni az elemek elpusztításától kezdve, a tundrásításon át, egészen a dominancia kártyák használatával. A játék agresszív mivoltára már az elején hívjuk fel a játékostársak figyelmét, nehogy nagy sértődés legyen a vége!